E számunk írásai heterogenitásukban formálnak blokkot; a cikkek többnyire arról szólnak, milyen reakciók (a szó mindkét – válasz és visszalépés – értelmében) születnek ma „a tőke strukturális válságára" (Mészáros). Mint Wallerstein írta a globális válság kirobbanásakor: „a szereplők sokasága munkálkodik rendszertelenül és öntudatlanul azon, hogy új megoldások szülessenek", hozzátéve: „nem tudhatjuk, milyen rendszer jön létre ezekből a próbálkozásokból." (Eszmélet, 80. sz. 78.) Az itt bemutatott esetek a félperiféria és a periféria válaszai: tényadatok és összefüggések a válság társadalmi és politikai következményeiről, Európától Latin-Amerikán át Ázsiáig. A szám így folytatása a félperifériáról elkezdett vitának – esettanulmányokon keresztül. Az etnikai konfliktus, (polgár)háború csupán az egyik – bár kétségtelenül a legveszedelmesebb – velejárója a krízisnek; nemcsak a kirgiz eset példa rá, hanem – részlegesen s egészen más viszonyok között – a keralai őslakosmozgalomé vagy a lokális „lekapcsolódás" (Amin) világszerte terjedő kísérletét példázó indiai naxalitáké is. Lula Brazíliája közel egy évtized óta egy egész nagyrégió világrendszerbeli helye megváltoztatásának projektumával lép fel, csakúgy, mint – megint másként – Kína az eddig látványosan sikeres „nem kapitalista piacgazdaság" (Arrighi) kísérletével. Ami végül Európát illeti, Görögország és Románia példája megerősíti közös tapasztalatunkat: a tőke nyomásával szemben egyelőre e térség társadalmai képesek a legkisebb ellenállást kifejteni.