119. szám (2019. ősz)

E számunk írásai ismét két nagyobb témakört ölelnek fel. Az
egyik egy fontos vitakérdés, amely erősen megosztja a marxista
hagyomány szellemében alkotó gondolkodókat is: vajon Marx
(és eszmetársa, Engels) gondolkodásában mennyiben érhető
tetten a kor, a kortársak „eurocentrizmusa”: az európai (és északamerikai) történeti fejlődés sajátosságait (túl)általánosító korlátozottsága.
E kérdés kapcsán „elkísérjük” az idős, már beteg Marxot
Algírba, s újraközöljük a honi szakirodalomban alig ismert áttekintő vázlatát (konspektusát) az algériai földbirtokviszonyokról.
Szintén e témakörrel összefüggésben járjuk körül az európai
gondolkodásba ismeretelméletileg mélyen beágyazott, ugyanakkor politikailag is erőteljesen motivált muzulmánellenesség/iszlamofóbia jelenségét is, amely elválaszthatatlan a – korábbi számainkban már érintett – nemzetközi migráció és az ún. menekültkérdés ügyétől (is).
A másik nagy tematikus blokkban egy eddig nálunk nem szerepeltetett részdiszciplina: a társadalom- s azon belül főként a munkaföldrajzi kutatásokra összpontosító kritikai (marxista)
földrajztudomány sajátos közelítéseinek bemutatására vállalkozunk, a tudományterület két kiemelkedő képviselőjének egy-egy tanulmányán keresztül.

Tartalomjegyzék

Arcok  

Válság az imperialista világrendben. Pedro Marin beszélgetése Domenico Losurdóval

Domenico Losurdo (1941–2018) (az interjút a 2. oldalon megszakítva, keretben, szürke háttérrel)

Változatok egy témára  

Domenico Losurdo: Iszlamofília. Részlet a szerző Il linguaggio dell’impero. Lessico dell’ideologia americana [A birodalom nyelvezete. Az amerikai ideológia lexikona] c. művéből (Roma–Bari, Editori Laterza, 2007)

A szerző bemutatja, hogy az utóbbi mintegy húsz évben mindent elöntő iszlámellenes kulturalista és/vagy kultúrrasszista diskurzusok egyrészt történelmietlenek/ történelemhamisítók, amikor eltusolják az antiszemitizmus hosszú történetét a keresztény (újabban gyakran „zsidó-kereszténynek” nevezett) civilizációban, másrészt nem beszélnek az iszlám és a zsidóság bonyolult, közös történetéről. Eközben szintén elsikkad, hogy a mai iszlámellenesség nemhogy az antiszemitizmus „ellenpólusa” lenne, de történetileg jelentős részben az utóbbiból, illetve a gyarmati rasszizmusból táplálkozik, agresszornak állítva be a kiszolgáltatott helyzetben lévő társadalmakat és népcsoportokat.

 Ramón Grosfoguel: Episztemikus iszlamofóbia és gyarmati társadalomtudományok

A szerző az általa episztemikus rasszizmusnak nevezett jelenséget – mint a rasszizmus alapvető formáját és legrégebbi változatát – a tudástermelés és a hatalomgyakorlás egyik fő mechanizmusa gyanánt veszi szemügyre. E diszkurzív formáció olyan identitás- és tudománypolitikához vezet, amelyben az iszlamofóbia kulcselemmé válhatott a klasszikus szociológiában, amit ezért „dekolonizálni” szükséges. A szerző tézise, miszerint Marx a világtörténelem eurocentrikus koncepcióját hagyta az utókorra, komoly ellenvetéseket válthat ki, ám ösztönzi a szakítást az Európa-központúsággal a rendszerkritikai historiográfiában. Az episztemikus rasszizmus mint történeti jelenség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mai közbeszédben a muszlimok fajilag alsóbbrendű, erőszakos teremtményekként jelenjenek meg, az iszlám pedig fogalmilag a „terrorizmushoz” kapcsolódjon.

 Marcello Musto: A kapitalizmus történelmi szerepének dialektikája

Marx számára a kifejlett kapitalizmus szükséges előfeltétele volt egy újfajta társadalom születésének. Azért, mert a tőke, tendenciájánál fogva, éppúgy túlhajt nemzeti korláton és előítéleteken, mint a természet istenítésén vagy a meglévő szükségleteknek meghatározott határok közötti, önmagával beérő, hagyományos kielégítésén és a régi életmód újratermelésén. De Marx nem volt ökonomista, s ezért élénken foglalkoztatták az egyenlőtlen fejlődés szülte lehetőségek: a nyugat-európai fejlődésen kívüli fejlemények (a német elmaradottság, az orosz obscsina kérdése, egy kínai forradalom lehetősége és hatása, az indiai brit uralom következményei stb.). A konkrét történelmi folyamatok dialektikája szemben áll történelem feletti sémák gyártásával. A forradalmi mozgalmak pedig, amelyek egymástól különböző társadalmi-gazdasági kontextusokban bontakoznak ki, össze is fonódhatnak egymással.

Kolja Lindner: Marx eurocentrizmusa. A Marxról szóló viták és a posztkoloniális tanulmányok közötti párbeszédért

Marx kezdetben – miután kevés információra és elfogult forrásmunkákra támaszkodhatott csak – határozottan eurocentrikus álláspontra helyezkedett, és progresszív szerepet tulajdonított a gyarmatosításnak. Később azonban egyre inkább felismerte a gyarmatosítás szerepét az elmaradottság és alulfejlettség konzerválásában, és árnyaltabban elemezte a nem-nyugati társadalmak tulajdonviszonyait és e viszonyok lehetséges jövőbeli perspektíváit.

Történelem

Mohamed-Lakhdar Benhassine: Karl Marx tartózkodása Algírban 1882. február 20. és május 2. között

Marx a francia gyarmati uralom alatt álló Algírban való gyógykezelése során megfigyelte a francia és az algériai miliő hierarchikus viszonyát. A gyarmati helyzet miatt bekövetkező torzulásokra és a gyarmatosítást megelőző viszonyok bizonyos maradványaira is felfigyelt. Mindezek nagyon megnehezítik a kapitalista világrendszeren belül függetlenné váló gyarmati országok további fejlődését, és forradalmi mozgalmak kialakulását is gátolhatják.

Dokumentum

Karl Marx: Algéria [M. Kovalevszkij: Közösségi földbirtoklás. Felbomlásának okai, menete és következményei. Első rész. Moszkva, 1879. Konspektus]

Kultúra

John W. Whitehead: Hatalmat a népnek! John Lennon legradikálisabb üzenete

Lehet-e eredményes a tömegek erőszakmentes ellenállása a rendszerrel szemben? Lehetséges-e változást kicsikarni akkor is, ha nem csak a polgári demokráciák nyújtotta szűkös eszközrendszerrel akarunk élni? Hatásosak-e a foglalások és a kitartó tömegdemonstrációk a hatalommal szemben? Efféle kérdések foglalkoztatták a XX. század talán legismertebb zenészét és politikai aktivistáját, John Lennont, amikor a Beatles feloszlása után az Egyesült Államokba költözött. Békemozgalmát azonban, amely egyre népszerűbbé vált az 1970-es években, nem nézték jó szemmel az USA hatóságai, s az ex-Beatle rövid időn belül az FBI célkeresztjébe került.

Asszociációk

Mobo Gao: A kapitalizmus kínai útja és a neoliberális diskurzus hegemóniája Kínában

A Mao-korszak utáni Kína Teng Hsziao-ping vezetésével indult meg a kapitalizmus felé vezető úton, ahogyan azt Mao a kulturális forradalom idején megjövendölte. A Mao utáni reformok már neoliberális fogalmi keretbe ágyazódtak be, amely a hatékonyságot előnyben részesíti a méltányossággal szemben, és bármi áron a gazdasági növekedést támogatja. Kínában egészen a közelmúltig szemet hunytak a környezetrombolás és a korrupció fölött, ha ugyan nem bátorították azokat. Kína most ismét útelágazáshoz érkezett: az ítészek árgus szemekkel figyelik, hogy Hszi Csin-ping milyen irányt fog szabni Kínának. 

Analízis

Czirfusz Márton: A munka világának kutatása a földrajzban – nemzetközi trendek, magyarországi tanulságok

A munka világának marxista földrajzi kutatása a nemzetközi irodalomban az 1990-es években önállósult, ám Magyarországon mindezidáig csak szórványosan jelent meg. A tanulmány – felvezetve két cikkfordítást – áttekinti a munkásság kutatásának sajátos földrajzi nézőpontjait és fogalomkészletét, és amellett érvel, hogy ezeket a jelenlegi magyarországi viszonyok elemzésére használjuk.

Andrew Herod: A munka földrajzától a munkaföldrajzig. A munka térbeli kiigazításai és a kapitalizmus földrajza

A gazdasági tevékenységek térbeli elhelyezkedéséről szóló magyarázataiban a főáramú neoklasszikus gazdaságföldrajz és marxista kritikája a munkásosztályt nem aktív cselekvőként fogja fel. A tanulmány ezzel szemben úgy érvel, hogy a munkások a kapitalista gazdaság földrajzi viszonyait saját érdekeiknek megfelelően alakítják, így aktív szerepet játszanak a kapitalizmus egyenlőtlen földrajzi fejlődésében.

Don Mitchell: Forradalmi vagy forradalomellenes-e a táj? A munka földrajza és küzdelem az életfeltételek átalakításáért Kaliforniában

A II. világháború előestéjén úgy tűnt, hogy a kaliforniai agrártáj radikális, forradalmi változások előtt áll. Ezzel szemben a háborút követő két évtizedben a radikális változások helyett a tőkekoncentrációnak és a munka fokozódó kizsákmányolásának földrajzi mintázatai rögzültek. A tanulmány a táj és a forradalom fogalmai közötti összetett viszonyt kívánja megérteni, emellett felhívja a kortárs társadalmi mozgalmak és kutatóik figyelmét ennek a viszonynak a fontosságára.