Nagy Éva bejegyzései

Krausz Tamás: Sobibór 75

Egy szovjet hős: Alekszandr Aronovics Pecsorszkij (1909–1990)

1943. október 14-én – a náci haláltáborok történetében a treblinkai mellett az egyetlen és sikeres, tömeges szökéssel járó – felkelés tört ki a sobibóri megsemmisítő táborban. Abban a haláltáborban, melynek gázkamráiban mintegy negyedmilló zsidó férfit, nőt, gyermeket és szovjet hadifoglyot pusztítottak el. A haláltábor felszámolásának folyamatában – az SS-katonák számára is megdöbbentő módon – a fegyvertelen, de szervezett foglyok belevágtak a felkelés reménytelennek tűnő, nagy küldetésébe, melyben közel hatszázan vettek részt. Közülük több mint ötvennek sikerült is megszökni és életben maradni – a többieket legyilkolta az SS. Mondanunk sem kell, hogy Magyarországon még a zsidó szervezetek sem emlékeztek meg e dicső eseményről.

  A felkelés vezetője és kitervelője egy szovjet hadnagy, Alekszandr Aronovics Pecsorszkij volt. A művészetek iránt érdeklődő, de végül közgazdasági diplomát szerző fiatalember élettörténetét sokáig csak nagyon kevesek ismerték. Noha 1949-ben és 1951-ben kitüntették, a Szovjetunióban igazi figyelmet sohasem kapott.

  A hivatalos szovjet emlékezetpolitikában egyetlen népet sem emeltek ki a népek sokaságából, sőt igyekeztek – a szovjet történelem háborús korszakának „elvárásai” alapján – a szovjet nép egészének hőstetteit és áldozatait hangsúlyozni: „békés szovjet állampolgárok” ez a felirat szerepelt a lemészárolt zsidók emlékművén is. Mégis, két dolog kétségtelen. Egyrészt, hogy a döntő terhek az orosz népre hárultak a világháborúban, másrészt pedig, hogy az áldozatok között kiemelkedett a zsidó nép vesztesége a holokauszt miatt. A Szovjetunió 27 milliós emberveszteségének hozzávetőleg 10%-a (más adatok szerint ennél is több) zsidó nemzetiségű szovjet állampolgár volt, miközben a lakosságnak csak nagyjából két százaléka volt zsidó nemzetiségű akkoriban.

  A szovjet történelem etnonacionalista átírása, módszeres meghamisítása együtt jár a mai emlékezetpolitika tudatosan „deszovjetizáló” és „dekommunizáló” törekvéseivel. Ha ezt a történelmet a „főnökök”, a főtitkárok, a vezető hivatalnokok történeteként, azok „bűntörténeteként”, csak az erőszak és a GULAG történeteként fogjuk fel, nemcsak egyszerűen egyoldalúságot követünk el, hanem történelemhamisítást is, alkalmazkodunk a korszellem etnonacionalista „előírásaihoz”, vagyis észre sem vesszük, és máris az ő nyelvükön, a hatalom nyelvén beszélünk. Sose higgy a hamis prófétáknak, még akkor sem, ha piros vagy nemzeti színű zászlót lengetnek is!

  Találjuk hát meg Alekszandr Aronovics hőstettének forrásait!

Pecsorszkij nem csupán megszervezte barátaival, elvtársaival a felkelést és a menekülést, hanem utána csatlakozott a belorusziai partizánmozgalom Scsorszról elnevezett osztagához. Amikor a szovjet hadsereggel egyesültek, Pecsorszkijt – a hadifoglyokkal szembeni, akkoriban szokásos bizalmatlanságnak megfelelően – gyakorlatilag egy büntetőzászlóaljba irányították, amelyet „rohamlövész-zászlóaljnak” neveztek. A harcokban megsebesült, négy hónapot töltött kórházban, itt ismerkedett meg második feleségével. A felkelés történetét 1945-ben vetette papírra, amely akkor napvilágra is került.

  Az 1961-ből származó munkahelyi jellemzéséből, amely a Don-menti Rosztov egyik üzemében készült, az az érdekes dolog olvasható ki, hogy a munkáskollektíva, a „kommunista munka brigádja” milyen elismerően, kicsit patetikusan fogalmazva, szeretettel nyilatkozott róla, kiemelve a következő tulajdonságait: közösségiség és szolidaritás, emberszeretet, az emberek „kulturális felemelésének” vágya, a rászorulók iránti odaadás. Ilyen melegséggel írt ő is azokról a társairól, akikkel együtt raboskodott a megsemmisítő táborban.

Pecsorszkij hőstette – történetileg meghatározható értelemben – maga is a szovjet oktatás, kultúra, a szovjet mentalitás jellemzőit tükrözte. Pecsorszkij szerepében kifejeződött egy lelki és meggyőződésbeli szilárdság és hazaszeretet, milliókat mozgósító antifasiszta szellemiség. A hozzá hasonló emberek sokasága vitte sikerre a Nagy Honvédő Háború igaz ügyét. Lev Szimkin író, aki tanulmányozta a felkelés vezetőjének életét, így nyilatkozott: „Igen, ő maga volt a megtestesült szovjet ember. A zsidók háború előtti nemzedéke, amely a szovjethatalom idején nőtt fel, az internacionalizmus eszméit saját eszméinek tekintette.”   Az író megjegyzi, hogy Alekszandr Aronovicsnak sosem jutott eszébe elhagyni a Szovjetuniót, akkor sem, amikor zsidók sokasága indult el az új haza, Izrael felé…

Az olyan ember, mint Pecsorszkij, aki látva, hogy az SS-őrök szórakozásból lövik le a foglyokat, képes volt megszervezni a felkelést (melynek során sikerült 11 német SS-t és jó néhány ukrán őrt is likvidálni), olyan emléket hagy maga után, amely nemigen manipulálható. Legfeljebb elhallgatni lehet, mint például a mai Magyarországon. Az ilyen embernek lehet bárhol a hazája, akár több hazája is lehet, mert sohasem felejti el, hogy az emberiség része is. Természetes tehát, hogy Pecsorszkij egész életében ápolta a szovjet ellenállás tradícióját, amelynek megmutatta eltakart arcát is, „zsidó utcáját”, és sohasem gondolt arra, hogy a két hagyomány egymással szembeállítható. Összetartozó dolgok voltak ezek és azok is maradnak mindörökké. Vaszilij Groszman, a híres író, aki vöröskatonaként érkezett az akkor már gyakorlatilag elhagyatott Sobibórba, azonnal felismerte a tábor jelentőségét az utókor számára: hiába tüntették el a nácik a nyomokat, még a föld alól is előkaparták rémtetteik bizonyítékait.

Mi sem hagyjuk veszni Pecsorszkij igazságát.

Lukács ​György és a szocialista alternatíva (Szerk. Krausz Tamás)

A ​lukácsi életmű sorsának óriási tétje van. Vajon életben marad-e egy olyan társadalom (legalább elméleti) lehetősége, amely nem egyszerűen jogi-politikai egyenlőségre, hanem a társadalmi-gazdasági egyenlőségre épül? E kötet olyan tanulmányokat és dokumentumokat közöl, amelyek filozófiailag-elméletileg a lukácsi alternatíva megalapozottságát bizonyítják. Hiszen ez az életmű a sztálinizmus és a kapitalizmus elutasítása mentén formálódott meg egy olyan társadalom létrejöttének lehetősége mellett érvelve, amely embermilliókat tesz képessé arra, hogy saját szervezeteiken keresztül ellenőrizzék életviszonyaikat.

E szempontból is rendkívül izgalmas dokumentumcsoport Lukács György és moszkvai barátja, Mihail Lifsic levelezése, amely e kötetben kerül először nyilvánosságra. A kötet ily módon filozófiatörténeti érdekességekkel szolgál olyan olvasók számára is, akik egyébként szkeptikusan viszonyulnak egy a kapitalizmussal szemben valóban demokratikus társadalom megteremtésének a lehetőségéhez. Azok az olvasók pedig, akiket nem taglózott le „A Szókrátésztől Marxig ívelő, nagy fölszabadító projektum veszte”, komoly elméleti érveket kapnak arra vonatkozóan, hogy a „feltámadás” elkerülhetetlenül bekövetkezik, csak az ideje kétséges.

A könyv pdf formátumban itt olvasható

Elhunyt Király Jenő filmesztéta

kiraly_jeno (1)

Király Jenő Balázs Béla- és Hauser Arnold díjas filmesztéta, a műfajelmélet meghatározó alakja, 73 éves korában, 2017. augusztus 27-én hosszú, súlyos betegség után elhunyt otthonában, Budapesten.

Király Jenő 1943. december 1-én született Sopronban. 1967-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ahol 1971-től tanított évtizedeken keresztül. A hetvenes években a Filmelmélet, a Kultúraelmélet és a Kommunikációelmélet tárgyakat tanította (abban az időben írta első filmesztétikai jegyzeteit), a nyolcvanas években a kultúra és kommunikáció, illetve a tömegkultúra és tömegkommunikáció álltak érdeklődése középpontjában. Ez utóbbi téma találkozott külső érdeklődéssel és ösztönző igénnyel, ezért ebbe az irányba indultak kutatásai. Ez mozdította tevékenységét a tömegkultúra és a tömegfilm kutatása felé. 1978-1981 között a Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum filmtörténeti és filmelméleti osztályán dolgozott, mint tudományos kutató, ahol szintén ilyen jellegű megbízásokat kapott. A szimbolika kutatása a kilencvenes években került munkássága középpontjába. Tantárgyai: Esztétikai antropológia, A tömegkultúra szimbolikája, Szexuálesztétika és szimbolika, Elemi esztétika és szimbolika (az archetípusok kultúrája), valamint különböző tömegfilmes kurzusok. Tanított az ELTE BTK-n belül a Közművelődési, a Kulturális Antropológia, a Kulturális Menedzser, valamint a Filmtudomány Tanszéken, előadásokat tartott az ELTE Tanárképző Főiskolai Karon, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Zsigmond Király Főiskolán és a Kaposvári Egyetemen (2008-2013 között a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar Mozgóképkultúra Tanszéken volt tudományos munkatárs). Éveken át tagja volt a Magyar Mozgókép Alapítvány Filmforgalmazási Kuratóriumának (1996-ig), a tömegkultúra esztétikájával foglalkozó könyvéért Hauser Arnold-díjat (1993), oktatói és filmszakírói tevékenységéért Balázs Béla-díjat (1993) kapott. 2013-ban 70. születésnapja tiszteletére az ELTE BTK Filmtudomány Tanszéke “Király 70” címmel konferenciát szervezett róla, majd a Metropolis filmelméleti és filmtörténeti folyóirat egyik száma is róla szólt.

Legendássá vált Frivol múzsa (1993) című könyve, összegző műve, a “filmesztétika bibliája”-ként emlegetett könyvsorozat, A film szimbolikája (2010-2011), melynek megjelent utolsó része A mai film szimbolikája (2017) címet viseli, de koncepció szerint lett volna még egy kötet, mely lezárja a sorozatot és a forradalmi filmről szól, de ebből csak három fejezet készült el.

kiraly_jeno_a_(mai)_film_szimbolikaja_9_kotet

könyvei:

Király Jenő – Zsilka János: Kommunikációelmélet III. (Homogén médiumok), Budapest, Tankönyvkiadó, 1975.
Király Jenő: A marxista filmelmélet alapjai, Budapest, Tankönyvkiadó, 1975.
Király Jenő: Nicolaescu világa (előadás-jegyzet), 1-2. kötet, Budapest, Népművelési Intézet, 1978.
Király Jenő (szerk.): Film és szórakozás, Budapest, MOKÉP – Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, 1981. (benne két tanulmánya is)
Király Jenő: Filmelmélet, Budapest, Tankönyvkiadó, 1982.
Király Jenő: Mozifolklór és kameratöltőtoll. A populáris filmkultúra elméletéhez, Budapest, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, 1983.
Király Jenő: Karády mítosza és mágiája, Budapest, Háttér Lap- és Könyvkiadó, 1989.
Király Jenő: A tömegkultúra esztétikája, 1-2. kötet, Budapest, Tankönyvkiadó, 1992.
Király Jenő: Frivol múzsa. A tömegfilm sajátos alkotásmódja és a tömegkultúra esztétikája, 1-2. kötet, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1993.
Király Jenő: Mágikus mozi. Műfajok, mítoszok, archetípusok a filmkultúrában, Budapest, Korona Kiadó, 1998.
Balogh Gyöngyi – Király Jenő: “Csak egy nap a világ…” A magyar film műfaj- és stílustörténete 1929-1936, Budapest, Magyar Filmintézet, 2000.
Király Jenő: A film szimbolikája, I-VIII. kötet, Kaposvár – Budapest, Kaposvári Egyetem Művészeti Kar Mozgóképkultúra Tanszék – Magyar Televízió Zrt, 2010-2011.
Király Jenő: A mai film szimbolikája, Eszmélet Alapítvány, Budapest, 2017.

Elhunyt Mészáros István

Mészáros István (1930-2017) marxista filozófus, A tőkén túl  írója, az Eszmélet egykori alapítója, Kossuth-, Isaac Deutscher-, József Attila- és Lukács György díjas gondolkodó, a Magyar Tudomanyos Akadémia külső tagja, október 1-én Londonban 87. életévében elhunyt.

Lukács György azon kevés tanítványa és munkatársa közé tartozott, akik egész életükben és életük egészében marxisták maradtak: keresték a tőkefelhalmozáson és az értéktöbblet magánelsajátításán nyugvó polgári társadalmi berendezkedés humanista alternatíváját. Impozáns szellemi teljesítménye a magyar irodalmi és filozófiai kultúrát is gazdagította, a Szatíra és valóság (Csongor és Tünde) elemzésétől kezdve az 1956-os emigrációját követően olaszul írt és 2004-ben végre magyarul is megjelent József Attila és a modern művészet elemzéséig. Mészáros a legkomolyabb klasszikus filozófiai témák  – a marxi elidgenedés elmélet, Hegel – Marx – Lukács viszony, társadalmi struktúra és tudatformák összefügggéseinek elemzése – mellett számos jelenkori témát vett szellemi birtokába. Így   J. P. Sartre munkásságának jelentőségét, a single issue társadalmi mozgalmak “röghöz kötöttségét”, az ideológia hatalmának jellegét, a szocializmus vagy barbarság kérdését vagy éppen a polgári ökonomikusok (Jevons, Hayek, Marshal, Friedman) kritikáját. Opus Magnuma a Beyond Capital első ízben 1995-ben jelent meg Londonban, és mint más, számtalan kiadást megért műveit is, tucatnyi nyelvre fordították le.  Felfogásában a jelenkori kapitalizmust strukturalis válság jellemzi, melynek társadalmilag ellenőrizhetetlenné vált viszonyai teszik indokolttá a szocializmus felé való átmenet elméleti lehetőségeinek kutatását, beleértve a szocialista kritika és a szocialisztikus kísérletek történelmi örokségének feldolgozását. Mészáros a klasszius hagyomány szisztematikus tovabbépítőjeként a filozófiai szintű és igényű kapitalizmus kutatás egyik, sőt, alighanem legnagyobb jelenkori alakja. Művei hatástörténete óriási, további kutatást igenylő feladat.Szorgalmas élete, rendíthetetlen munkamorálja is példaértékű, melyet a nemzetközi mozgalom életéhez kapcsolódó jelenléte szervesen kísért.

Meggyőződésünk: emlékét a nagyívű munkásságához kapcsolódás  nemcsak fenntartja, hanem tovább is fogja vinni.