Magányos, a maguk útját járó számítógépes hackerek, kor­mányhivatalnokok és vezérigazgatók szerte az országban osztoznak egy látomásban. Elektronikus kapcsolatok társa­dalmat forradalmasító hálózata lebeg szemük előtt, s ez az óriási kép oly természetesen bontakozik ki, mintha csak egy „technológiai DNS-ből" bújna elő. Eredendően demokratikus lévén, ennek az információs szupersztrádának feltehetően csak egy kis kormányzati gondoskodásra lesz szüksége, hogy „örökre megváltoztassa az emberek életének, munkájának és egymás közti interakcióinak módját, legalábbis a Clinton-Gore adminisztráció által tavaly közreadott „Cselekvési Terv" szerint.

Az új kommunikációs technológiákba vetett ilyen határtalan hitet részben az Internet példája táplálja (I. Kislexikon). Az Internet lehet a prototípusa a Nemzeti Információs Infrastruk­túrának (Nll), ahogy az amerikai kormányzat a nagy sebes­ségű digitális hálózatot nevezi, mely az elképzelések szerint a következő évszázadban a legtöbb amerikai otthonba hang­os képadatokat fog közvetíteni. Az új hálózatba gyakorlatilag bárki bekapcsolódhat egy „információs közúti gép" segítségé­vel. Ez a masina egyfajta „hibrid" tv-számítógép, amely tele­fonként is működik. Az amatőrök otthon készített videóikat ala­csony költséggel sugározhatnák többezer nézőnek. A kétirá­nyú videós érintkezések sok nehézségtől megóvnák a jöve­delemkiegészítő vagy munkanélküli támogatásban részesülő szülőket, akiknek ma személyesen kell elmenniük a közigaz­gatási hivatalokba. A rendszer évtizedeken belül behálózhatja a kereskedelmet, az oktatást, a szórakoztatást és lehetővé teheti az egész világgal való kommunikációt, növelve Amerika gazdasági versenyképességét, megteremtve többezer jól fize­tő állást, példa nélküli tartalmi változatosságot kínálva a részt­vevőknek. Ha minden jól megy, ez meg is fog valósulni.

Néhány figyelmeztető jel viszont arra utal, hogy nem csak számítógépes technológiánk jövőjétől függ a nagyobb demok­rácia. A Bell Atlantic telefontársaság* és a kábelóriás Tele-Communications INC (TCI) 26 milliárd dolláros fúziója külö­nösen szembetűnő. Nem egyszerűen egyetlen kézbe kerül az amerikai otthonok több, mint 40%-ába menő telefon-és kábelvonalak ellenőrzése, hanem ugyanennek a válla­latnak lesz óriási lehetősége az ezeken a vonalakon ke­resztülmenő tartalmak kézben tartására is. A további összeolvadások is valószínűleg meg fogják kapni a szükséges hozzájárulást, mert a kulcspozícióban lévő politikusok türel­metlenül várják a zöld lámpát, hogy beindíthassák és futtat­hassák az információs infrastruktúrát. A kormányzat és a Kongresszus már jelezte, hogy amennyiben magáncégek fel­mutatják a szükséges 200 milliárd dollárt, lazítani fognak a médiamonopóliumok kialakulásának megakadályozását célzó szabályozáson.

A „köz érdekét" tekintve fölmerül az az aggodalom, hogy ennek a változásnak az eredményeként a nagyra hivatott információs szupersztráda egyszerűen csak a mai kábeltele­víziókat elárasztó „mindent a vásárlóért" szemlélet tovább fo­kozott változatát jelenti. „Egy olyan kommunikációs rendszer áll tervezés alatt, amelynek az a célja, hogy megfeleljen a Madison Avenue igényeinek" – jelentette ki Jeffrey Chester, a Médiaoktatási Központ igazgatója. Az új technológiai lehető­ségek forradalmasítani fogják a piaci kereskedelmet – állapí­totta meg egy nem régen a Harvard Business School által készített tanulmány. A házi multimédiás gépekhez tartozó „át­alakító dobozokkal" fel lehet térképezni a lakosság vásárlási szokásait, lehetővé téve a szakembereknek, hogy egyre nö­vekvő precizitással célozzák meg a vásárlókat.

Bármilyen szabályozó funkciót vállal magára a kormány, va­lószínű, hogy az adások legalább felét a célzott „home shopping" programok fogják elfoglalni. De akár efféle tartalom fog dominálni, akár nem, az új média jövője mindenképpen bi­zonytalan. Nem túl szerencsés módon egyetlen ^elvi kérdés fogja nagyban befolyásolni média-sorsunkat: milyen határok között szabad megengedni az infrastruktúrát és így a rendszer bemenetének kontrollját is tulajdonló cégeknek, hogy a rend­szeren keresztül folyó tartalmakat is ellenőrizzék?

Ha a kormány helyt ad az új telefon-, kábel- és szórakoztató konglomerátumok kívánságainak, néhány vállalat képes lesz a rendszerbemenet fölötti ellenőrzést a tartalom monopolizálására felhasználni, kizárva ezzel versenytársaikat (akik lehetnek hétköznapi emberek, vagy éppen más cégek) a mű­sorpiacról. Egy ilyen forgatókönyv szerint a legtöbb háztartás és vállalat foghatná az adásokat, mint most a kábeltelevízión, de nem tudnának információt küldeni kifelé, mint az Internet használói.

Másfelől, ha a Kongresszus figyelembe veszi a közérdek támasztotta követelményeket, a rendszer többmillió olyan fel­használót fog szolgálni, akik a kommunikáció lehetőségeit ke­resik, nem pedig csak azokat, akik profitot akarnak termelni. A végső cél egy új, központilag támogatott „elektronikus civil szektor" lenne, mely a lakosság sürgető információszükség­letének kielégítését szolgálná, és tényleg forradalmasítaná az oktatást, a házi egészségügyi ellátást és a politikai életben való részvételt. A támogatott szolgáltató és felhasználói prog­ramok szembeszállhatnának a lakosság bizonyos rétegeit érintő „információ nélkülivé" válás veszélyeivel. Az 500, kü­lönböző társaságok által ellenőrzött csatorna helyett minden­kinek meglenne a sajátja, mint ahogy az embereknek ma is vannak telefonkapcsolataik. És ha az egyszerű felhasználók képesek lesznek tartalom produkálására, az amerikai média végre tükrözné közönségének sokrétűségét.

Az egész politikai retorika és média-polémia, amely az in­formációs szupersztráda tervezését övezi, kissé túlfűtöttnek tűnik, ám valójában ennek jó oka van. Mint ahogy az összes érdekelt fél is felismerte, a most meghozandó kormánydönté­sektől függ, hogy az információs szupersztráda a következő

évtizedekben életképessé válik-e. Úgy tűnik, hogy a létrejövő megállapodások igen érzékenyen érintik a közérdekeltségű vállalatokat. Kormányhivatalnokok és vállalkozás-hátterű ér­dekcsoportok (pl. a Lotus alapítójának, Mitch Kapornak Elekt­ronikus Határ Alapítványa) üdvözlik az infrastruktúra „nyitott platform" jellegű koncepcióját, mely a műsorkészítők széles köre számára tenné lehetővé a közönség elérését. És elmé­letben a legtöbben támogatják azt az elképzelést, hogy ennek az univerzálisan hozzáférhető hálózatnak olyan magasabb cé­lokat kellene szolgálnia, mint az oktatás és az egészségügyi ellátás.

De a fenti eredmények elérésére a liberális adminisztrá­ció visszafogott szabályozást kíván felhasználni. Miközben azt ígérik, hogy a nemrég kinevezett Nll Tanácsadói Testü­let „olyan átfogó távközlési és információs irányelveket fog kidolgozni, melyek leginkább megfelelnek mind a kormány, mind a privát szektor igényeinek", addig a kereskedelmi mi­niszter, Bob Brown már úgy fogalmazott, hogy „ezek a ja­vaslatok végső soron a különféle távközlési vállalatokra vo­natkozó legtöbb törvényi és jogi korlátozás feloldásához fognak vezetni". Egy ilyen gyenge kormányzati jelenlét nagy teret hagyna az ügyeskedőknek. A jelenlegi helyzet­ben a gyorsan erősödő médiabirodalmak túlharsogják a közvéleményt, miközben igyekeznek jó pozíciókat elfoglal­ni, hogy a megfelelő pillanatban minél nagyobb darabot ka­parintsanak meg maguknak.

Ellenőrzés a tartalom és a csatorna fölött

Az összeolvadó óriáscégek joggal aggódhatnak a-telefon- és kábelvállalkozások különböző természete miatt. Jelenleg a szövetségi kormány megköveteli a telefontársaságoktól, hogy közönséges közvetítőként működjenek, vagyis úgy teremtse­nek kommunikációs kapcsolatot a felek között, hogy semmi­féle befolyást nem gyakorolnak a drótokon közlekedő jelekre. A rendszerbe be van építve a nyitottság: ez egy decentralizált, „kapcsolt" rendszer, ami azt jelenti, hogy ugyanannyi informá­ció mehet ki a rendszerből, mint amennyi be. A jelenleg még nagy népszerűségnek örvendő ISDN (Integrált Szolgáltatá­sok Digitális Hálózata) sokkal olcsóbb, mint a nagy sebességű üvegszálas technológia, amit a telefontársaságok alkalmazni kívánnak. Az ISDN kapcsolt rendszer, és sokkal inkább úgy működne, mint az Internet vagy a telefonhálózat, semmint a kábeltévé. Ha ez megvalósul, a kívánt „nyílt platform" szerke­zeti váza valóban létezni fog; a legtöbb egyéni felhasználó be tud kapcsolódni, s így információt küldhet más felhaszná­lókhoz, illetve érintkezésbe léphet egy nagy központi adat­bankkal.

Ezzel ellentétben a kábelrendszer erősen központosított. Ar­ra való, hogy programokat küldjenek az egyéni felhasználók­hoz, és nem arra, hogy azok kommunikáljanak egymással. Ráadásul a kábeltársaságok egyértelműen nem egyszerű köz­vetítők; abból szerezték vagyonukat, hogy a rendszerbemenet fölötti ellenőrzésüket használták föl a tartalom befolyásolásá­ra. Rendszeresen differenciáltan bánnak a különféle műsor­készítőkkel, néhány esetben azért, mert jelentős részesedé­sük van az adott vállalkozásban. A TCI és a Time-Warner például visszautasította a General Electric reklámcsatornájá­nak, a CNBC-nek a közvetítését, egészen addig, amíg a mű­sort meg nem változtatták. A cél az volt, hogy megakadályoz­zák a részben a TCI tulajdonában levő Cable News Network-kel való versenyt. A vállalat összeolvasztások egész biztosan további, hasonló jellegű érdekkonfliktusokhoz fognak vezetni. Az összeolvadt telefon- és kábeltársaságok, melyek az infor­mációs infrastruktúra tulajdonosai lesznek, kiterjedt kapcsola­tokkal rendelkező szórakoztató vállalatok (mint például az igen keresett Paramount Communications) megszerzésére tö­rekednek. Rajtuk keresztül akarják használni a bemenet fölötti ellenőrzésüket olyan műsorprogramok támogatására, melyek­ben érdekeltségeik vannak.

Éppen emiatt szólalnak meg progresszív hangok a vitában a kábeltelevíziózás képére formált szupersztráda ellen. De még ha a privát szektor az ISDN-t vagy egy más kapcsolt technológiát használ is a kábelmodell felépítése helyett, nincs garancia arra, hogy az emberek többségének lehetősége lesz bekapcsolódni. Az ISDN-t megfelelő szabályozás nélkül hasz­náló telefontársaságok nem lesznek olyan mértékben egysze­rű közvetítőként való működésre kényszerítve, mint régebben. A média nyitottságának minél teljesebb megőrzése érde­kében a közérdek azt diktálja, hogy a kormányzatnak el kell zárnia az infrastruktúrát működtető vállalatokat a mű­sorkészítés piacától. Ezt az álláspontot a „tartalom" és „csa­torna" teljes szétválasztásaként említik. A harc kimenetele a valóságban már eldőlt. A Ház és a Szenátus előtt lévő tör­vényjavaslatok hagynának a Baby Bélieknek egy kiskaput, ami felér egy „halvány reménysugárral a műsorkészítés pia­cára való bekerülésre", ahogy Jamie Love, a Ralph Nader's Adófizeti Érdekeltségi Project igazgatója mondta.

Edward Markey és Jack Fields képviselők benyújtottak egy törvényjavaslatot a Háznak, mely megkövetelné a telefontár­saságoktól, hogy külön mellékadókat állítsanak föl videó mű­sorok közvetítésére. Maximum 25%-os arányban tulajdonosai lehetnének az általuk szállított műsoroknak, így nem kell majd válogatás nélkül minden más, független műsorkészítők által kínált műsort és szolgáltatást közvetíteniük, és az egyszerű közvetítés kötelezettsége öt év múlva megszűnik. Egyébként a törvényjavaslat határozottan utasítja a szövetségi Kommu­nikációs Bizottságot annak vizsgálatára, hogy közérdek-e a kábelközpontok egyszerű közvetítővé alakítása. Az 1993-as szenátusi rendelet, a Nemzeti Versenyképességi Határozat, szintén megtiltja a telefontársaságoknak, hogy a hálózati be­menet fölötti ellenőrzésüket a műsorkészítés piacán jelenlévő versenytársaik hátrányos megkülönböztetésére használják. Ezzel együtt a törvény lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy mellékállomásokon keresztül mindkét tevékenységben részt vegyenek: „A telefontársaságoknak a hálózatukon ke­resztül működtethető kábeltelevíziókra adott engedély azt a célt szolgálja, hogy ösztönözzék őket ezen hálózatok feljaví­tására, pl. üvegszálas technológiával".

Versenybarát retorikájuk ellenére a törvényjavaslatok nem biztosítják, hogy az új hálózat műsorának túlnyomó részét ne csak néhány cég adja majd. Egy, az Amerikai Fogyasztók Szövetsége (CFA – 240, vásárlói érdekképviseletet ellátó szervezet szövetsége) által megfogalmazott kritika szerint a házbeli törvényjavaslatban csak „enyhe szervezeti elhatárolá­sok vannak a versenyellenes magatartás kivédésére". Azáltal, hogy a vállalatok számára lehetővé teszik a trösztellenes törvények kijátszását, ha azok fiókvállalatokat hoznak lét­re, mindkét törvényjavaslat módot adna néhány vállalat számára, hogy tulajdonosi minőségükben ellenőrzésük alatt tartsák az ágazatot. És a tervezett összeolvadások garantálják, hogy ez meg is fog történni.

Vannak olyan vélemények, hogy a trösztellenes szabá­lyozásnak negatív hatásai lesznek a munkaerőre. Az új in­formációs ágazatban jelenlévők közül egyedül a Baby Bél­ieknél van jelen a szakszervezet. Ha ők nem versenyez­hetnek a növekvő műsorkészítői piacon, akkor a magas fi­zetésű, szakszervezet által védett munkahelyek fehér hol­lóvá válhatnak az ágazaton belül. Másrészről viszont, ha tovább terjeszkednek ezen a piacon, előfordulhat, hogy a szakszervezet által védett állásokat egyszerűen felcserélik nem szakszervezeti állásokkal.

Egy 1993. szeptemberében kiadott rendeletet már vala­melyest oldotta a telefontársaságokra vonatkozó trösztelle­nes szabályokat. Azáltal, hogy az egyetlen vállalat által ál­lami szolgáltatásban részesíthető előfizetők arányát az eredeti maximum 25%-ról 30%-ra emelték, lekenyerezték a TCI-t, melynek máskülönben meg kellett volna válnia 27%-os részesedésének bizonyos hányadától. „Ez egyértelműen nem a köz érdekeit szolgáló politika" – vélte Bradley Still-man, a CFA elnöke.

A virtuális vásárlóutca

Ezalatt a társaságok már valódi profitot termelnek. Az elekt­ronikus információ ágazatának 1992-ben 11,6 milliárd dolláros bevétele volt, s ez a bostoni székhelyű Yankee Group kuta­tóvállalat szerint évi 14%-kal növekszik. Az ágazat fogyasztói főképp azok, akik a számítógépet információ visszakeresésé­re vagy más komputerekkel való kapcsolatfelvételre használ­ják; nyers előváltozataként annak, ami egy napon létezni fog. A „home shopping", amit az interaktív tévétechnológia hasz­nának besöprésére jó kilátással rendelkező összeolvadás-má­nia közhellyé tett, ijesztő mértékben növekszik. Hat hónap­pal azután, hogy a Fox Broadcasting kilépett igazgatója, Barry Diller átvette a QVC-t, a második legnagyobb home shopping-csatornát, annak piaci értéke a Buisness Week szerint 1,2 milliárd $-ról több, mint 3,4 milliárd $-ra ugrott.

Jeff Chester arra figyelmeztet, hogy ha a rendszer a kábel­tévéhez hasonlóan lesz felépítve, egy „virtuális elektronikus vásárlóutcában" fogjuk végezni. Az interaktivitásnak az a for­mája, amit a home shopping-cégek előrevetítenek, finoman szólva unalmas: a digitális technológia lehetővé fogja tenni a nézők számára, hogy információkhoz jussanak, rendelése­ket adjanak le és ezekért fizessenek a tv-képernyőn keresztül. A Nordstom áruházlánc azt állítja, hogy öt éven belül képes lesz „egyéni vásárlói" kapcsolatokat teremteni. Sok cég, ame­lyik ma ragaszkodik a nyomtatott reklámhoz, jelezte, hogy vé­gül majd szeretnének egy saját csatornát. A Macy's pl. nemrég jelentette be egy 24 órás tévécsatorna, a TV Macy's beindí­tását. A Westport-i (Connecticut) Yankelovich Partners tanul­mánya szerint a home shopping-érdekek szempontjából nö­vekszik a vásárlóknak a technológia iránti érdeklődése. „Az emberek azt gondolják, hogy részt kellene venniük ezekben a dolgokban, akkor is, ha ezt még nem teszik" – mondja a Yankelovich igazgatója, Barbara Caplan.

Ha médiánk jövőjében a home shopping-modell fog domi­nálni, még a nem kereskedelminek tűnő adást is lehet majd különböző demográfiai csoportok felé irányítani. Elképzelhető, hogy vásárlói profilja alapján egy személy dokumentumfilmet nézhet ugyanazon az estén, amikor a barátjának egy holly­woodi bombasikert sugároznak. Jeff Johnson, a „Számítógé­pes Szakemberek a Társadalmi Felelősségért" nevű szervezet elnöke szerint a probléma nem az, hogy a különböző érdek­lődésű emberek célzott műsorokat fognak kapni, hanem az, hogy a vállalatok között ki fog alakulni a fogyasztókkal kap­csolatos információk kereskedelme. Az „átalakító dobozok", amelyeket az emberek a hálózatba való bekapcsolódáshoz használnak, szép csendben figyelni fogják a vásárlói szoká­sokat és az információt betáplálják az egyre dagadó központi adatbázisba. Amikor a home shopping-vásárló fizetéskor meg­adja hitelkártyájának számát, az átalakító automatikusan meg­fogja őrizni a vásárló nevét jövőbeni felhasználás vagy más cégeknek való esetleges eladás céljából.

Többekkel együtt Clinton és Gore is kifejezték igényüket a magánélet védelmét biztosító új szabályok meghozatalá­ra, annak érdekében, hogy az egyéneket az eladással fog­lalkozók túlkapásaitól megvédjék. De az adminisztráció több más kérdéshez hasonlóan most is csak üres szóla­mokat hangoztat, mivel a kormányzat valójában meg akarja tartani a kulcsot a hálózathoz, hogy ellenőrzése alatt tarthasson bármely általa államellenesnek tartott tevékenységet.

Digitális demokrácia

Az egyesült kábel-telefon-szórakoztató front lobbyzóinak nagy kihívás lesz egy olyan információs szupersztráda kiépí­tése, mely inkább szolgálja a köz érdekeit, mint a pénzcsinálókét. Tavaly ősszel Jeff Chester Médiaoktatási Központja és több, mint 70 más közszolgálati szervezet részvételével meg­alakult a Telekommunikációs Politika Kerekasztala. Egy hó­nappal a kormányzat Cselekvési Tervének közreadása után a Kerekasztal hét, a szuperút megalkotásának folyamatában szem előtt tartandó alapelvet deklarált. Köztük van a változa­tos és versenyszellemű piac, a „könnyű, elérhető és hatékony" kommunikáció szabadsága. De követeléseik közül talán leg­lényegesebb az „életképes civil szektor".

Ahhoz, hogy demokráciánk a 21. században gyarapodni tudjon, szükség van az életképes civil szektorra. Ez teszi ugyanis mindenki számára lehetővé a mai plurális társadalom minden területén való tartalmas részvételt. Mint ahogy létre­hoztunk közkönyvtárakat és közutakat, létre kell hoznunk nyil­vános küzdőtereket vagy „elektronikus közösségeket" a média területén. Ehhez a civil intézmények – iskolák, egyetemek, könyvtárak, nonprofit csoportok és kormányzati szervek – szé­les körének aktív részvételére lesz szükség. S ugyancsak szükség lesz jól működő telekommunikációs hálózatokra nem­zeti, regionális és államközi szinten.

(Fordította: Farkas Gabriella)

Jegyzet

* Fontos háttér információ e cikkhez, hogy 1984-ben megszűnt az AT&T (Az American Telephoné and Telegraph Company) távközlési monopóliuma. Mellette hét regionális távközlési szolgáltató vállalat (ún. „Baby Bell") jött létre (pl. Bell Atlantic, Pacidic Bell, Ameritech stb.), s azóta beszélnek „Bell-rendszerről" a publicisztikában. A többször em­lített MCI és Sprint hálózatüzemeltető óriáscégek.