A munkanélküliség jelenlegi, történelmien magas szintje az Európai Unió előtt álló legjelentősebb kihívás. 1993-ban a munkanélküliség átlaga az EU-ban 10,6 százalék volt, szemben az USA 6,7 és Japán 2,5 százalékával. Bár a mostani recesszió helyezte előtérbe ezt a problémát, a tömeges munkanélküliség már a 80-as években újra felbukkant. Az 50-es és 60-as évek magas munkanélküliségének visszatérése a jelenleg uralkodó gondolkodásmódok és gazdasági megközelítések alapvető megváltoztatását követeli meg. A Munkanélküliség Európában című könyv 26 szerzője feltárja a nagyfokú munkanélküliség elterjedésének okait, és értékeli a lehetséges gazdaságpolitikai javaslatokat is.
A kiadvány négy részből áll, amelyek sorrendben a munkanélküliséggel és a gazdaságpolitikával; a tanításokkal és javaslatokkal; a regionális és iparpolitikával; illetve az európai munkanélküliség elleni harccal foglalkoznak. Egészében véve széleskörű és gondolatébresztő tanulmány, bár tekintélyes áttekintési területe miatt óhatatlanul is maradnak elnagyolt témák (például a német újraegyesítés hatásait nem elemzi részletesen). Mindegyik részben a szerzők saját egyéni, időnként egymással is ütköző nézeteiket mutatják be; ez a megközelítésbeli változatosság csak növeli a könyv vonzerejét. Nemcsak gondolatébresztő olvasmányként szolgálhat a közgazdászoknak, egyetemistáknak és gazdaságpolitikusoknak, de a felsorolt tények és elemzések fel fogják szítani az Európa-pártiak és euroszkeptikusok vitáját is.
A gazdaságpolitikára vonatkozó következtetések különbözősége leginkább a regionális problémákkal foglalkozó részben tűnik ki. Reichenback, Davila Muro és Lehner (Európai Közösségek Bizottsága – Commission of the European Communities) érvelése szerint a perifériális tagállamok az arányosnál többet nyertek a közös belső piac kialakulásával. A növekedést és az integrálódást önerősítő folyamatoknak látják, ahol a gazdasági és monetáris unió további lehetséges előnyökkel kecsegtet. Ez az érvelés szemben áll például Collierével, aki szerint a tizenkét (most már tizenöt) EU-ország nem alkot optimális valutaövezetet, így az aktív fiskális és regionális politika elengedhetetlen a további integrációhoz. A MacDougall-jelentés szerint a közösség GDP-jének 7 százalékát kitevő EU-költségvetés megbirkózhatna a létező egyenlőtlenségek 40 százalékával, azonban a jelenlegi költségvetés csak a GDP 1,27 százalékának felel meg, amit az 1992-es edinburghi közgyűlésen elutasított, ambiciózusabb javaslat is csak 1,38 százalékra emelt volna. Ezeket az általános statisztikákat megerősítik Tomaney részletes ipari esettanulmányai is.
Az ilyen apró fiskális transzferek fényében riasztók a munkanélküliség méretei. 1993-ban az EU-ban 17 millió ember volt munka nélkül; a munkaképes lakosság kevesebb mint 60 százalékának volt munkája, szemben az USA és Japán 70 százalékos értékével. Michie és Wilkinson szerint a munkanélküliség növekedése a makrogazdasági politika, a fizetési mérleg kényszerei és a deindusztrializáció kölcsönhatásának eredménye. A monetarista gazdaságpolitika, a privatizáció és a munkaerőpiaci dereguláció átlag alatti fizetésekhez és munkahelyhiányhoz vezettek. Ezek megterhelik a közkiadásokat, és beindítják az alacsony bérek, alacsony termelékenység és alacsony befektetések depresszív ciklusát.
Ormerod és Nolan fejezetei megkérdőjelezik az egyensúly eszméjének relevanciáját egy dinamikus világ munkanélküliségének vizsgálatában. A gazdaságok reakciója a sokkokra, legyenek azok előnyösek vagy hátrányosak, országról-országra és időről-időre különböznek. A sokk nem csak átmenetileg mozdíthatja ki a rendszert az egyensúlyi helyzetből, de teljesen új irányba is taszíthatja.
Mindazonáltal található egy fontos hiányosság – éppen a könyv “szívében”. Többen a szerzők közül (mint Michie és Wilkinson, Collier, Kelly és Tomaney) leírják a Maastrichti Egyezmény által lefektetett, az integrációhoz vezető út deflációs, munkahelypusztító jellemzőit. Mások, köztük Cripps, Ward és Grieve Smith felvázolják, mit foglalna magában agy alternatív, növekedéspárti, munkahelyteremtő stratégia. Senki sem foglalkozik azonban azzal, hogyan lehetne a monetarista, inflációellenes EU-politikából kiegyensúlyozottabb, növekedéspárti programot csinálni. Amíg ki nem dolgozzák a radikális reformok egy erre alkalmas sémáját, addig a teljes európai foglalkoztatás terve álom marad. Sajnos, ezt a kérdést Michie és Grieve Smith könyve, minden elméleti és empirikus éleslátása ellenére, elhanyagolja. Azzal a kérdéssel sem foglalkozik, hogy ha az EU többi országa továbbra is a deflációs maastrichti ajánlásokat követi, mit tehet Nagy-Britannia a teljes foglalkoztatás visszaállításáért azon túl, hogy kijelenti: bár a koordináció előbbrevaló, lehetséges olyan stratégia, amely egy országban növeli a foglalkoztatást. Michie szerint az egyetlen módja az EU-szintű növekedés beindításának, ha először egy nemzetgazdaságban növeljük a munkahelyek számát.
Talán a szerkesztők fontolóra veszik egy további kötet kiadását, amely ezekkel a kulcsfontosságú kérdésekkel foglalkozna. A Munkanélküliség Európában elemzései fontos alapul szolgálhatnak egy hasonló, következő munkához, egyúttal emlékeztetnek bennünket arra, mennyire elégtelen támogatást kap ma a munkanélküliség elleni harc. A kormányoknak soha nem lenne szabad megengedni, hogy elhanyagolják nemzeti és nemzetközi munkahelyteremtő kapacitásaikat. A tömeges munkanélküliség által teremtett makrogazdasági és emberi nyomorúság fényében ez az üzenet alapvető minden gazdaságelmélet számára. A könyvben szereplő javaslatok minden bizonnyal még jó ideig a gazdasági viták középpontjában lesznek.
