Online cikkek kategória bejegyzései

A magyar liberalizmus még mindig jobbra nyitott, balra zárt. Adalékok egy recenzió történetéhez

Folyóiratunk 106. számában közöltük szerkesztőnk, Krausz Tamás recenzióját az L. Balogh Béni által jegyzett dokumentumkötetről (“Törvényes” megszállás Szovjet csapatok Magyarországon 1944-1947 között, Magyar Nemzeti Levéltár, 2015.) Azóta a recenzióra számos reflexió született, egyik sem a folyóiratunkban, hanem főleg napilapokban, internetes oldalakon látott napvilágot. A Népszabadság is csatlakozott a nem éppen ízléses kampányhoz, amennyiben közölte Ungváry Krisztián írását, amelyben egy „ellenrecenzió” keretében Krausz Tamást és tulajdonképpen korábbi szerkesztőtársát, Varga Éva Máriát is megbírálta. Eddig minden rendben lenne, ha a Népszabadság nem tagadta volna meg Révész Sándor és Nagy N. Péter közös „vállalkozásában” annak lehetőségét, hogy az írásra válaszoljanak. Két cikk is született, amelyeket a szerkesztőurak kicenzúráztak. Kutyakötelességünk, hogy mi publikáljuk a két írás közül azt, amelynek publikálására kollégánk, Bartha Eszter egyetemi docens, egyébként szerkesztőtársunk felhatalmazott.  (Időközben lehetővé vált a másik írás közlése is, amelynek szerzője Fekete György nyug. mentálpedagógus történelemtanár, ld. Bartha Eszter cikke után.)

Bővebben…

Az Eszmélet folyóirat állásfoglalása a menekültválságról

Aligha kell olvasóinknak elmondani, milyen jelenetek zajlanak új (107.) számunk lezárásának napjaiban a Keleti Pályaudvarnál és szerte az országban, milyen módon bánik a magyar állam a szíriai (és más) menekültekkel. Hogy mi lenne egy humanista minimum, nem kell kifejtenünk (menekültek befogadása, szállás, élelmiszer, megfelelő higiéniai körülmények azonnali biztosítása a magyar állam részéről). Hálával tartozunk azoknak a szervezeteknek (MigSzol, Migration Aid), akik hősiesen magukra vállalják a segítségnyújtást, amit a magyar állam megtagad. De a fasizálódó magyar államtól – amelynek vezetője a fajgyűlölő focihuligánokkal mulat együtt azon a napon, amikor ezek megtámadták az otthontalan menekülteket – ilyesmit követelni szép szóval egyébként is nevetséges lenne. A migráció, a szétrombolt-szétesett közel-keleti (és egyéb) államok menekültjei sorsának kérdésével következő (108.) számunkban fogunk részletesen foglalkozni. Most csak néhány szó a tágabb összefüggésekről, amelyekről alig esik szó. A magyar állam európai összehasonlításban is kirívó brutalitása nem tagadható. Ugyanakkor szögezzük le: a menekült- és bevándorlóellenes intézményes kereteket, amelyek ezt a helyzetet létrehozták, az EU gazdag és erős centrumállamai alkották meg, s ezek következményei most rászakadnak az EU-periféria “szörnyállamaira”. E centrumállamok a folyamatosan zajló kitoloncolásokkal, a tengerbe fulladók cserbanhagyásával már “letették a névjegyüket”. S ez még nem minden. A közel-keleti krízist elsősorban e centrumállamok katonai beavatkozásai, mindenekelőtt az iraki háború által beindított erőszakhullám okozta. Ehhez még hozzájárul számos “humanista” európai állam (legfőképpen Németország) gyalázatos fegyverkereskedelmi praxisa, a szabadkereskedelmi politika rákényszerítése gyengébb államokra, és Szíria destabilizálásának valószínűsíthető aktív előmozdítása több nyugati nagyhatalom részéről (aggasztó jelek mutatnak arra, hogy még az ISIS támogatása is “belefért”). A pokol, amely elől ezek az emberek menekülnek, igen jelentős részben a nyugati nagyhatalmak és katonai szövetségük, a NATO műve. Ennek a szövetségnek Magyarország is aktív és hűséges tagja – és miközben a magyar állam vezetői magukat jobbnak akarják beállítani az EU (centrumállamainak) vezetőinél, lelkesen vesznek részt a különböző hadgyakorlatokban, a NATO kibővítésében, és támogatják kivétel nélkül a vérengző háborúkat, bombázásokat. Valójában tehát a magyar állam és a centrum vezetői mély azonosságát láthatjuk már megint, minden ködösítés ellenére. Az Immanuel Wallerstein által megjövendölt “turbulencia” a világrendszerben láthatólag új fokot ért el: a hegemón tőkés állam (az USA) és szövetségesei háborús kalandjai és saját lakosságuk többsége ellen folytatott osztályháborúja (‘austerity’) következményeibe beleremeg a világrendszer. Más-más módon, de Bagdad, Athén, Baltimore és immár Budapest utcáin egyaránt ott tombol az önmagát is felfaló világkapitalizmus káosza. Bővebben…

Krausz Tamás: Spiró-Diavolina

Spiró György: Diavolina. Budapest, Magvető Kiadó, 2015

 

 

 

Sziszifosz visszalép
Rettenthetetlen hülyék kora jő,
Pojácák vagy gazemberek? Is-is.
Egyszerre félem és röhögöm általlátni:
a szikla óhatatlan visszafelé görög.

Petri György (1989)

Kortünet, hogy a magyar értelmiség színe-java is áttért a nagy társadalom-megváltó eszmék elleni harcra, s leszámol a forradalmi múlttal”, attól való félelmében, hogy „gyilkos alternatíva” keletkezik a fennálló rendszerrel szemben, amely valamilyen értelemben mégiscsak privilegizált társadalmi státuszt biztosít számára. A jelenséget alapjában a rendszerváltás, a szocialista kísérlet bukása egyik következményének tekintem. Spiró Gyögy új regénye a 80-as évek végének, a 90-es évek elejének világát, annak leleplező szellemi atmoszféráját, propagandaszellemét idézi s hozza vissza. Az író kissé megkésett műve, azaz kései „személyes leszámolása” Leninnel, a „bolsevizmussal”, a „kommunizmussal” azóta már nem egyszerűen kormánypolitikává vált a balti államoktól Ukrajnán át Magyarországig, Lengyelországtól Horvátországig, hanem az állami legitimáció részévé is. Az érdeklődő olvasó tanácstalan és egyszerre kíváncsi is abban a tekintetben, hogy vajon Spiró György csak „most ért ide”, vagy valamiféle eredeti „újragondolás” céljából írta meg „történelmi” kisregényét, egyszersmind visszatérve a politikai író kelet-európai szerepéhez. Mindenesetre ma egy ilyen vállalkozás egy ismert értelmiségi részéről fontos szellemi elköteleződés, amelynek természetét érdemes közelebbről is szemügyre venni.

Bővebben…

Győzelem és vereség: 1945, 1989, 2015

Az urak nem bírták a nyilvános bizalmaskodást. Emlékszem, évekkel később az egyik közeli pusztán milyen meglepetéssel kaptam föl a napszám-szőlőkötözésből a fejemet arra a hangra, ahogy a felügyeletre megjelent segédtiszt az egyik lányra támadt, aki elmaradt a sorban. – Azt hiszed – üvöltötte –, egész nap kódoroghatsz, amiért tegnap este… – s azzal a szóval jelölte meg a nemi együttlétet, melyet a cselédek is csak megvetésül használnak.

(Illyés Gyula: Puszták népe)

Miért kell ma, 2015-ben megemlékezni 1945-ről, a náci Németország legyőzésének 70. évfordulójáról? Nem kell. A kérdés az, miért akarunk. A ma Magyarországon uralkodó szellemi áramlatok viszonya a Vörös Hadsereg és szövetségesei győzelméhez ismert. A konzervatív jobboldal és a szélsőjobboldal lényegében a tengelyhatalmak és a nácikkal szövetséges egykori magyar állam nézőpontjából tekint rá: 1945 májusa vereség és nemzeti katasztrófa volt, “elvesztettük” a háborút. A Magyarországon egykor domináns, de időközben marginálissá zsugorodott liberális kánon szerint, amennyiben a nyugati szövetségesekről van szó, a “liberális demokrácia” ünneplendő győzelméről beszélhetünk, amennyiben a Szovjetunióról viszont, “zéró összegű játszmáról”: totalitarizmust totalitarizmus váltott.

Ha mindezt elutasítjuk, és Kelet-Európa 1945-éről beszélve (is) győzelemrőlfelszabadulásról, sőt forradalomról beszélünk, miért tesszük?

Bővebben…

Melegh Attila: Magyarország a nemzetközi migráció rendszerében

Fogalmak és az elemzés korlátai

Az alábbi rövid elemzésben a migráció azon formáiról beszélünk, amelyek tartósabbak, legalább három hónapon túli tartózkodást jelentenek, és főképp legálisan (tartózkodási engedély, letelepedési engedély vagy állampolgárság megszerzése révén) zajlottak le a legutóbbi, 2011-es népszámlálásig vagy ahhoz közeli időpontig. A menedékkérők közül csak olyan menekülteket vesszük figyelembe, akik valamilyen formában menekült, vagy oltalmazott státuszt kaptak és Magyarországon telepedtek le a vonatkozó összeírások idejére. Ezek száma mindig jóval kisebb, mint a menedékkérők száma (lásd Kováts András elemzését).

Történeti folyamatok és kapcsolatok

Európa az 1960-as évektől vált összességében, a kontinensek között bevándorló területté. Ezen általános trenden belül és főképp az Unión belüli mozgásnak köszönhetően, az európai államok eltérő történeti pályát futottak be. Egy részük a migrációs egyenleg szintjén eleve bevándorló volt, egy része azzá vált a hetvenes évekre, egy része pedig mindig kivándorló volt és sosem vált bevándorló országgá.

Magyarország köztes pozíciót foglal el ebben a térben, a kilencvenes évekre egyértelműen pozitív volt az egyenleg. Ekkor intenzív volt a bevándorlás főképp a határontúli magyar csoportokból és az elvándorlás nem vagy csak időlegesen nőtt meg a kilencvenes évek elején. A 2000-es évek közepétől a SEEMIG projekt becslése és a tükörstatisztikák alapján a vándorlási egyenleg egyre romlik, egyrészt a bevándorlás visszaesése/stagnálása miatt, másrészt a növekvő elvándorlás miatt. (SEEMIG sajtóanyag 2014 10 15, Földházi 2014)

Bővebben…