A német és a japán közélet eltérően viszonyul a 20. század első felének örökségéhez. Németországban az agressziót és a holokausztot egyetlen felelős politikai tényező sem kérdőjelezheti meg, Japánban viszont szalonképesek maradtak a szigetország történelmi szerepét újraértékelő gondolatok.

A leigázó és a leigázott országok történelemfelfogásának különbözőségei

Bár a nemzetközi közvélemény viszonylag egységesen vélekedik Németország és Japán legújabb kori történelmi szerepérõl, a német és a japán közélet eltérően viszonyul a XX. század első felének örökségéhez. Németországban az agressziót és a holokausztot egyetlen felelős politikai tényező sem kérdőjelezheti meg, Japánban viszont szalonképesek maradtak a szigetország történelmi szerepét újraértékelő gondolatok. A délkelet-ázsiai országok egyöntetűen állítják: Tokió még mindig nem nézett szembe a birodalmi múlt bűneivel. A begyógyulatlan sebeket sorozatosan tépik fel azok a viták, amelyek a japán középiskolai történelemtankönyvek megjelenését kísérik. Legújabban egy japán hazafias szövetség által szerkesztett tankönyv szélsőségesen nacionalista hangvétele szítja az indulatokat.

A japán belpolitika törésvonalai

Japán és az általa leigázott országok történelemfelfogásának különbözőségei már több ízben vezettek heves összetűzésekhez. Az államközi konfliktus mögött a japán belpolitika törésvonalai húzódnak. 1995-ben Murayama Tomiichi, Japán szocialista miniszterelnöke nyilatkozataiban egyértelműen állást foglalt “a múlt őszinte felvállalása” mellett:

“50 év telt el a háború vége óta. Most, amikor a háború hazai és külföldi áldozataira emlékezem, szívemet elárasztják az érzelmek. […] Most, hogy Japán a békét és a bőséget élvezi, kezdünk megfeledkezni arról, mekkora áldás is a béke. A mi feladatunk, hogy közvetítsük a fiatal generációknak a háború minden borzalmát, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen tragédia. Úgy vélem, ha kezet fogunk – különösen a szomszédos országok népeivel –, biztosítani tudjuk a valódi békét az ázsiai-csendes-óceáni térségben. […] Most, a háború végének 50. évfordulója alkalmából vissza kell néznünk múltunkat, hogy tanuljunk a történelmi leckékből, és a jövőben ne tévedjünk el a béke és a jólét ösvényén.

A nem túl messzi múltban Japán hibás politikát követve a háború útjára lépett, és a japán népet végzetes katasztrófába taszította. A gyarmatosító politikával és az agresszióval sok nép szenvedését és hatalmas veszteségeit idézte elő. Ez különösen vonatkozik az ázsiai népekre. Remélem, ilyen hibák nem fordulhatnak elő a jövőben. Elismerve a megcáfolhatatlan történelmi tényeket, kimondom, hogy mély bűntudatot érzek, és őszintén bocsánatot kérek. Engedjék meg, hogy kifejezzem valamennyi hazai és külföldi áldozatért érzett mélységes gyászomat. A háború végének 50. évfordulóján, mély bűntudatunktól vezérelve, Japánnak ki kell rekesztenie az önigazoló nacionalizmust, hogy a nemzetközi közösség felelős tagja lehessen. […]”¹

A szélsőségektől való elhatárolódás azonban korántsem általános. A konzervatív Liberális Demokrata Párt több képviselője pozitívan viszonyul a szigetország legújabb kori történelmi szerepének újraértékeléséhez. Sőt, bizonyos összefonódás is tetten érhető: a botrányos történelemtankönyv a Sankei Shimbun című konzervatív napilap érdekszférájába tartozó Fusosha kiadóvállalat gondozásában jelent meg.

A már említett hazafias szövetség 1996-ban jött létre, azzal a céllal, hogy helyreállítsa a japán nemzeti büszkeséget. Érvelésük szerint ugyanis a második világháború utáni történelemszemlélet kiölte az emberekből a nemzeti érzést. Első akciójukkal a tokiói oktatási minisztérium által rendszeresített történelemkönyvek ellen léptek fel. A szövetség azt kifogásolta, hogy a tankönyvek megemlítik a gyarmati országok területén a császári hadsereg bordélyaiban prostitúcióra kényszerített – elsősorban koreai és fülöp-szigeteki – nők szenvedéseit. A hazafias szervezet az érintett fejezetek kivágását követelve egy saját szerkesztésű, a “legújabb tudományos kutatások” eredményeire támaszkodó tankönyv kiadását határozta el.

A szövetség tizenegy fős vezetősége legnagyobb részt idősödő egyetemi professzorokból áll. Jellemző, hogy történészi végzettséggel egyikük sem rendelkezik. Ez a tény bizonyítja legjobban, hogy a szövetség tevékenységének semmi köze nincs a tudományossághoz. Érdekes, hogy a vezetőségben helyet kapott egy manga-képregény rajzoló is. Tajvanról már kitiltották az illetőt, mert egy háborús képregényében a katonai bordélyokba hurcolt nőket önkéntes prostituáltként ábrázolta.

A Fusosha-tankönyv délkelet-ázsiai kritikája

Az elmúlt hónapok során egy meglehetősen széles koalíció lépett fel a Fusosha-tankönyvvel szemben. Kína és Tajvan, valamint az egymással szintén rendezetlen viszonyban lévő Észak- és Dél-Korea egyaránt tiltakozik a történelemhamisítás ellen, és a fiatal generációk félretájékoztatásával vádolja a szigetországot.

A Fusosha-tankönyv meglehetősen új fényben tünteti fel Japán történelmi szerepét. A távol-keleti dominancia megszerzéséért vívott orosz-japán háborút (1904–05) a cári imperializmus elleni felszabadító harcként mutatják be. A szerzők demagóg megfogalmazása szerint az “európai hatalmon aratott ázsiai győzelem” reményt adott az elnyomott népeknek.

Korea annektálását (1910) a félsziget geopolitikai helyzetével indokolják. Véleményük szerint a nagyhatalmi vákuumban lévő országot a “japán birodalom részévé válás” mentette meg a kínai és az orosz megszállástól. Azt meg sem említik, hogy a 35 évig tartó japán gyarmati uralom a koreai nép kegyetlen kizsákmányolásával járt együtt. Az egyetlen hivatalos nyelv a japán lett, és a koreai nyelv használatát megtiltották. A teljes asszimiláció érdekében mindenkinek japán családnevet kellett felvennie. A tankönyv állításai szerint a japán gyarmati kormányzat nagyszabású fejlesztésekbe kezdett: vasútvonalak és öntözőberendezések sora épült. Azt nem részletezik, hogy a japánok által eszközölt fejlesztések kizárólag a császári hadsereg mindenkori szükségleteinek kielégítését szolgálták. E sorok írója a dél-koreai Csedzsu-szigeten saját szemével láthatta a japán építkezések örökségét: a szántóföldeken sorakozó vasbeton repülőgép bunkerek és a tengerparti sziklafalba fúrt katonai alagútrendszerek emlékeztetnek a japán gyarmati uralom éveire.

A szerzők a császári hadsereg szárazföldi hadműveleteit megelőző japán provokációkról sem írnak semmit. A Kína elleni agresszió (1937) kapcsán minden felelősséget a megtámadottakra hárítanak. Ugyanakkor eltussolják azt a történelmi tényt, hogy a Nankingba bevonuló japán csapatok 300 ezer civilt gyilkoltak meg. A második világháborús japán expanziót (1941–42) Délkelet-Ázsia felszabadításaként értékelik. A szerzők véleménye szerint az ázsiai népek “egyöntetűen támogatták” a britek és az amerikaiak elleni harcot. Azt nem részletezik, hogy a megszállt területek lakosságát kényszermunkára irányították. Csupán 1942-ben 750 ezer koreait kényszerítettek munkaszolgálatra, többségüket a japán szigetekre hurcolták. A kapituláció idején hozzávetőlegesen 2 millió 300 ezer koreai kényszermunkás dolgozott a szigetországban.²

csoportját a japán haditengerészet szállította volna vissza a dél-koreai Puszanba. A haditengerészeti állományba tartozó Ukishima Maru 1945. augusztus 22-én futott ki Honshu északi részérA könyv nem említi azt a tisztázatlan incidenst sem, amelyben több mint 10 ezer koreai kényszermunkás vesztette életét. A kapitulációt követően a Hokkaidóra hurcolt koreaiak elsőől, de rövidesen letért a tervezett útvonalról. Honshu déli részén, Maizuru város partjainál a fedélközben robbanás történt, és a hajó azonnal elsüllyedt. A hivatalos álláspont szerint az Ukishima Maru egy amerikai tengeri aknának ütközött, de ezt a túlélők kizártnak tartják. A japán kormány 1954-ben kiemeltette a roncsok egy részét, és a hajótestet hulladékvasként exportálta. A kiemelést végző munkások utólagos nyilatkozatai szerint a hajó fenéksúlyában 360 tonna követ találtak. Miként a témával foglalkozó Minjog 21 című dél-koreai folyóirat megállapítja, a katasztrófa okait firtatva nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a halott munkások egy része titkos katonai építkezéseknél dolgozott.³

A Fusosha-tankönyv japán kritikája

A délkelet-ázsiai tiltakozással párhuzamosan több japán civil szervezet is fellépett a történelemhamisítás ellen. A baloldali értelmiség a második világháború demagóg ismertetését kifogásolja.⁴

A háborús években a japán kormányzat és a katonai vezetés a szigetország hadba lépését az “ABCD országok” gyűrűjével indokolta. A korabeli álláspont szerint az Egyesült Államok (A), Nagy-Britannia (B), Kína (C), és Hollandia (D) elszigetelte Japánt. A szigetország a “gazdasági blokád” miatt kényszerült a hadba lépésre. A Fusosha-tankönyvnek a “Japánt sarokba szorító gazdasági blokád” című alfejezete egy az egyben átveszi a háborús idők érvrendszerét. A szerzők hamisítása szerint a katasztrofális kőolajhiánnyal küzdő szigetország önhibáján kívül sodródott a háborúba: Japán és az Indonéz-szigetek kőolaj kitermelését ellenőrző Hollandia tárgyalásai megszakadtak. Így a szigetország körül bezárult az ABCD országok gyűrűje. Azt nem említik, hogy a kőolaj a kínai szárazföldön zajló agresszió folytatásához kellett.

A Fusosha-tankönyv a háborús idők érvrendszerén túl a korabeli retorikát is alkalmazza. A japán csapatok hatalmas veszteségeit hősi eposzként írják le:

“Augusztusban [1942] az amerikai csapatok partra szálltak a Guadalcanal-szigeten (Salamon-szigetek). A japán helyőrség reménytelen harcokat vívott. 1943 februárjában a japán csapatokat visszavonták a szigetről. Az Attu-sziget kétezer fős helyőrsége azonban folytatta az ellenállást. A japán katonák lőszerkészletei és rizstartalékai kifogytak, mégis szembeszálltak a 20 ezer amerikai tengerészgyalogossal. A japán erők Új-Guineától a Mariana-szigetekig becsületben haltak meg. Nem adták meg magukat az ellenségnek.”⁵

A tankönyv idézi a háború utolsó hónapjaiban öngyilkos bevetésre induló fiatal katonák fennmaradt feljegyzéseit is. Az egyik idézet egy 19 éves fiatalember búcsúlevele, amelyet húgához írt:

“Minden nap félned kell a légitámadásoktól. Bátyád egy ellenséges repülőgép-anyahajóba csapódva fogja ezt megbosszulni. Amikor Fumikóval [az idősebb lánytestvérrel] a győzelem dalát fogod énekelni, nagyon boldog leszek.”⁶

A következő idézet egy 23 éves fiatal férfi búcsúleveléből származik. A támadásra induló katona hátrahagyott sorai hatalmas elszántságra vallanak:

“Az otthonom. A barátaim. Lemondok önmagamról és vágyaimról, hogy megvédjem a nemzetet. Az örökkévalóságnak szentelve magamat indulok a támadásra. Lelkem vissza fog térni hazámba. Bár testem a cseresznyevirághoz hasonlóan lehull, vissza fogok térni a földre. Örökké védelmezni fogom hazámat.”⁷

A szerzők célja alighanem visszaigazolódik: a tankönyvet forgató középiskolások a szigetország második világháborús részvételére elkerülhetetlen kényszerűségként, a csendes-óceáni harcokra honvédelemként fognak emlékezni. A halálra készülő fiatalok utolsó sorait összeszoruló szívvel fogják olvasni.

Jegyzetek

¹ Az idézett beszéd teljes terjedelmében olvasható a www.mofat.go.kr oldalon. Továbbá Murayama miniszterelnök állásfoglalásáról bővebben: Wakamiya Yoshibumi: The Postwar Conservative View of Asia. LTCB International Library Foundation. Tokyo, 1999.pp.253–58, 260–61.

² A témáról bővebben: Fukuoka Yasunori: Koreans in Japan: Past and Present. In: Saitama University Review. Vol.31, No.1.

³ Forrás: Kim Ji Hyung: Maichuru aphpada’e suchang’twen chosonin 1man myong. (A maizurui tengerben nyugvó 10 ezer koreai.) In: Minjog 21. 2001/4.pp.38–45. (koreaiul)

⁴ Fuwa Tetsuzo, a Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke az Akahata című pártlapban részletesen elemzi a Fusosha-tankönyv állításait: Fuwa Tetsuzo: Can we tolerate education which indoctrinates children into believing that Japan fought a just war? – On the core issue of ’New History Textbook’ In: JCP daily Akahata. July 15, 2001.

⁵ Idézi: uő.

⁶ Idézi: uő.

⁷ Idézi: uő.