Fegyverek a halálosztagoknak Nagy-Britannia és az USA szerepe a kelet-timori vérengzésben

Ann Clwyd és Alice Mahon képviselőkkel mint a Brit Parlament Emberjogi Csoportjának megfigyelői mentünk Kelet-Timorra, hogy a függetlenségről szóló népszavazást felügyeljük augusztus 30-án. Mint az ENSZ által kiküldött megfigyelőknek, az volt a feladatunk, hogy biztosítsuk a szavazóhelyiségekhez való eljutás és általában a választás zavartalanságát.

A városnak egy függetlenségpárti részén működtünk, és szemtanúi voltunk a milíciák támadásainak. Kint az utcán embereket öltek meg. Az első napon, mialatt a Timori Nőszervezet gyűléséről jöttünk visszafelé, belekeveredtünk a függetlenség-pártiak és a rendőrök közötti összetűzésbe, amiben a milíciák szintén részt vettek.

A szavazás napjának reggelén fél hatkor már több mint 500 ember állt sorban szavazásra várva. Ez volt a helyzet egész nap minden szavazóhelyiségnél. A 46000 regisztrált választóból 98% szavazott. Szemtanúi voltunk erőszakos és brutális eseményeknek, kődobálásnak, lövöldözésnek a szavazóhelyiségek környékén, és házak felgyújtásának. Az embereket nyíltan megfenyegették a milicisták, és a szavazás lezárulta után az ENSZ helyi alkalmazottait meggyilkolták.

Az ENSZ nemzetközi munkatársai ragyogó munkát végeztek mind a regisztráció, mind a lebonyolítás folyamán. Kétség nem férhet ahhoz, hogy a szavazás tiszta volt. A szavazás utáni éjszaka a milíciák tevékenysége fokozódott. Lőttek azokra az ENSZ helikopterekre is, amelyek a szavazatokat vitték Dilibe összeszámlálásra.

Amint a nemzetközi megfigyelők visszavonultak, a mészárlás egyre nagyobb méreteket öltött. Azóta hallottam, hogy azokat az embereket, akikkel találkoztunk, és akik segítettek nekünk, megölték. A Belo Püspök Béke Központot, ahol hat ország parlamenti képviselőivel találkoztunk, porig égették.

A bekövetkezett eseményeket lehetett előre látni. Az indonéz erők és az elégtelen számú ENSZ rendőrök között a bizalom hiánya mindig biztos recept volt a bajra. Az alapvető hiba a május 5-i egyezmény volt, és a benne Indonéziával szemben megnyilvánuló hozzáállás.

Most óriási nyomás és a média hatására Habibi elnököt arra kényszerítették, hogy egyezzen bele a milíciákat lefegyverző nemzetközi erők beengedésébe, és a hatalom átadásába az ENSZ által felállított polgári közigazgatásnak, ha ebbe az indonéz parlament is beleegyezik. Végképp abszurd azonban, hogy az indonéz csapatok, amelyek felelősek az emberi jogok megsértéséért, a tervek szerint békefenntartó szerepet fognak játszani az ENSZ erők oldalán. A mostani mészárlásokat megelőzően, Kelet-Timor – akkoriban egy függetlenségre törekvő portugál gyarmat – 1974-es megszállása és bekebelezése után az indonéz hadsereg és az őt támogató félkatonai halálosztagok szisztematikusan végezték ki az ellenkezőket, összesen több mint 200 ezer embert.

Ma, amikor nyolc kelet-timoriból hetet elüldöztek otthonából, élelmiszerre és gyógyszerre van sürgősen szükség. A falvakban a körülmények nagyon rosszak voltak augusztus végén, és azoknak, akik még mindig ott vannak, járványokkal kell szembenézniük.

A kelet-timori tragédiának nem csak belső okai voltak. Azok a kormányok, amelyek ellátták Indonéziát fegyverekkel, hozzájárultak a megszállás fenntartásához és más felkelések elfojtásához is. Nagy-Britannia sok repülőgépet, kézifegyvert, kommunikációs felszereléseket és páncélozott szállítójárműveket szállított az indonéz rezsimnek. A munkáspárti kormány le tudta volna állítani, és le is kellett volna állítania az eladásokat 1997 májusában. Nem tették.

Az egymást követő brit kormányok szégyenletes szerepet játszottak azzal, hogy fegyverszállításokkal támogatták az emberi jogokat megsértő indonéz hadsereget. A mostani események után biztosra vehető, hogy a kormány tisztába jön ezzel, és nem egyszerűen felfüggeszti, hanem leállítja a fegyvereladásokat Indonéziának.