Eszmélet zsebkönyvtár

A Eszmélet folyóirat 1989-es első megjelenése óta vállaltan a rendszerkritikai gondolkodás fóruma, mely következetesen szemben áll a kapitalizmussal, annak extrém egyenlőtlenségeivel, természet- és emberromboló jellegével, pusztító háborúival. Lapunk három évtizedes fennállása alatt mindvégig a „tőkén túli” világ, a humanista, önigazgató-közösségi társadalom alternatíváját képviselte fenntartva  a marxi eredetű, antikapitalista elméleti hagyományt, és természetesen folyamatosan reflektálva a gyakorlati cselekvés lehetséges módozataira, útjaira is.
A kapitalizmus elhúzódó, strukturális válsága egyre több ember számára válik nyilvánvalóvá. A rendszer megmentéséért azonban ahogy azt a történelmi tapasztalatok is mutatják semmi sem túl drága: a fasizmus és a különféle tekintélyuralmi rendszerek felemelkedésének, a régi-új rasszista ideológiák kétségbeejtő terjedésének és az elnyomás minden eddiginél „tökéletesebb” módozatai uralomra jutásának lehetünk tanúi napjainkban. A válságnak része a teljes gondolati kiüresedés, az alternatívátlanság, a rendszerben való abszolút feloldódás.
Most induló sorozatunk amelynek első kötete Artner Annamária munkája olvasóink és támogatóink odaadó segítségével jöhetett létre. Célja, hogy a fennálló rendszer minél teljesebb, tudományos igényű megismerésén és bírálatán keresztül intellektuális muníciót nyújtson az egyre szélesebb körben terjedő rendszerkritikai-antikapitalista mozgalmak és az alternatív kulturális és gazdálkodási kísérletek számára.

Megrendelés:

 

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat // A quarterly journal for social critique and culture