A Világbank akkori alelnöké, az ÜSA jelenlegi pénz­ügyminiszter-helyettese, a Nobel-díjas Paul Samuelson unokaöccse, a Harvard Egyetem professzora, Lawrence Summers által 1992-ben hírhedtté tett környezetgazda­sági szakkifejezés. Lényege, hogy használója különb­séget tesz a világ különböző országai, ország csoportjai, régiói között aszerint, hogy a mindenkit érintő környe­zetszennyezés terheiből ki milyen arányban veszi ki ré­szét. Alulszennyezettnek számít az a térség vagy ország, amelyet a világnépességből és a természeti környezet­ből való részesedése alatti arányban érintenek a külön­féle környezeti károk.

Közgazdaságilag az alulszennyezettség problematiká­ja összefüggésbe hozható az úgynevezett potyautas problémával. Eszerint egy adott közösség közös költ­ségeiből mindenkinek egyformán illik kivennie a ré­szét. Vannak azonban olyanok, akik ügyeskedéssel, kis­kapuk megtalálásával, mondvacsinált szempontokra hivatkozva kivonják magukat a rájuk méltányosan ki­rótt teher viselése alól. Ilyen esetben a közösség egé­szét képviselő szervezetnek vagy személyeknek fel kell lépniük az egyensúly helyreállításáért.

Lawrence Summers titkosnak szánt, ám a sajtóban mégis megszellőztetett tanulmánya értelmében korunk ökológiai potyautasai a harmadik világ országai. A fej­lett tőkés országok (Nyugat-Európa, Észak-Amerika, Kelet-Ázsia) a terület és népesség egységére vetítve egyaránt jóval szennyezettebbek, mint a latin-amerikai, afrikai, dél-ázsiai területek. Ezért indokolt, hogy az erő­sen környezetszennyező iparágakat, termelési részfolya­matokat az utóbbi térségekbe telepítsék ki.

Hasonlóképp kívánatos lenne – érvelt Summers -, hogy azokat a munkafeladatokat, amelyek hosszú tá­von okoznak súlyos, esetleg halálos kimenetelű egész­ségkárosodást (ilyenek például a higany vagy ólom gya­kori érintésével járó tevékenységek), áthelyezzék olyan régiókba, ahol a népesség születéskor várható életkora negyven és ötven év között van. így az a munka, amely halált okozónak tekinthető például az Egyesült Álla­mokban vagy Németországban, nem kap ilyen minősí­tést a harmadik világban, hiszen a károsodó egészségű alkalmazottak a betegség kibontakozása előtt, más okok (éhínség, fertőző betegségek, népirtás stb.) következtében nagy valószínűséggel elhaláloznak.

A Világbank már korábban, a tudományos alátámasz­tás megszületése előtt is sokat tett azért, hogy az embe­riség különböző csoportjai közötti Ökológiai tehervise­lés arányai kiegyenlítődjenek. A nyolcvanas évek ele­jén az Amazonas őserdőn keresztül vezető autópálya építését finanszírozták, a kilencvenes évek elején pe­dig Thaiföldön finanszíroztak vízierőmű-építést, amely tönkretette a Mekong folyó ökoszisztémáját. A számos világbanki támogatással épült infrastrukturális projekt által lakóhelye elhagyására kényszerített emberek szá­ma ma már milliós nagyságrendben mérhető. A nyolc­vanas évek adósságválságának kezeléseié kidolgozott szerkezeti kiigazítási programok pedig árra késztették a devizaéhségtől is. szenvedő fejlődő országokat, hogy természeti erőforrásaikat gyorsított ütemben, leértékel­ve, a hosszú távú szempontok háttérbe szorításával áru­sítsák ki.