A világszerte működő számtalan zöld periodika közül az Esz­mélet olvasói számára különös figyelmet érdemel a fenti címei viselő, az Egyesült Államokban kiadott folyóirat. A CNS ugyan­is azon kevesek közé tartozik, amelyek a természeti környezet pusztulásának problémáját a társadalomelmélet összefüggéseibe próbálják beágyazni. Saját meghatározása szerint a CNS „nem­zetközi, elméleti és politikai, vörös-zöld irányzatú folyóirat, amely ötvözi a történelem, a természet, a társadalom és a kör­nyezet témáit, és az ökológiai szocializmus és feminizmus ügyé­nek előmozdítására törekszik".

A CNS 1990-ben indult, évente négyszer jelenik meg a Center for Political Ecology (Politikai Ökológiai Központ, CPE) kiadá­sában. A CPE nonprofit alapítványként működik, és főként olyan tájékoztatók, vitacikkek és videoanyagok kiadásával és terjesz­tésével foglalkozik, amelyek a környezet állapota és a gazdaság, a politika, valamint a kultúra közötti kapcsolatokat elemzik.

A CNS egészen nagyszámú szerkesztői kollektíva terméke. Észak-Amerikában négy szerkesztő csoportja működik (Boston, Santa Cruz, San Francisco, Toronto) egyenként tíz-tizenöt tag­gal. Ez a struktúra utólag egészült ki egy tíz fős brit szerkesztő csoporttal. A laphoz kapcsolódik továbbá mintegy harminc ta­nácsadó szerkesztő a világ minden tájáról: Buenos Airestől Bar­celonán és Athénon keresztül Delhiig. A CNS-ntk olasz és spa­nyol nyelvű kiadása is megjelenik Rómában (Capitalismo Natura Socialismo) és Madridban (Ecología Politico), Párizsban pedig testvérlapja működik (Ecologie Politique). Az indiai Lokoyan Bul­letin, a brit The Ecologist, a brazil Eco-Rio, a dominikai Habitat és egy tucatnyi más lap részvételével a CNS szervezi a baloldali zöld folyóiratok nemzetközi fórumát.

A CNS főszerkesztője James O'Connor, a Kaliforniai Egye­tem professzora, akit a politikai gazdaságtan területén a válsá­gok teoretikusaként tartanak számon. 1973-ban jelent meg Az állam fiskális válsága (The Fiscal Crisis of the State) című köny­ve, 1984-ben pedig A felhalmozás válsága (Accumulation Crisis). 1987-ben adta ki A válság jelentése (The Meaning of Crisis: A Theoretical Introduction) című könyvét. 1988-ban a CNS-sze] együtt ő indította el azt a vitát, amely az ökológiai problémáról mint a kapitalizmus második ellentmondásáról szól (lásd a ha­sonló című írást e lapszámunkban). A vita, amelyhez azóta tu­catnyian szóltak hozzá, és amely így végigvonul a lap történe­tén, hozzáférhető az interneten a CNS@cats.ucsc.edu cím alatt.

A második ellentmondásról szóló polémia egyik fő témája a felhalmozás és a gazdasági növekedés. Ezt elemezte az olasz Carla Ravaioli is. Szerinte „a felhalmozás visszafogásának hipo­tézise a gazdag országokban is erősen problematikus, és egysze­rűen elképzelhetetlen azokban az országokban, ahol az emberek éheznek, ahol az elemi szükségleteket kielégítő javak hiányoz­nak. Ahol az anyagi növekedés szükséglete abszolút prioritásként kényszeríti rá magát azokra az emberekre, akik a tisztességes élet minimumát sem élvezhetik, sőt a túlélésért küzdenek. Mindez vitathatatlan igazság, amelyet elismerve mégis gondolnunk kell arra, hogy a Dél legcsekélyebb gazdasági növekedése – amennyi­ben a nyugati modellt követi -, a szennyezés drasztikus növeke­désével járna, a véges erőforrásokat fogyasztaná, és riasztó mér­tékű ökológiai károkat okozna."

Hasonló vita folyik 1992 óta Marxizmus és ökológia címmel. A témához hozzászólva írta Gunnar Skirbekk svéd földrajztudós a következőket: „Amikor a gazdaságot ökológiai perspektívából szemléljük, az antikapitalista politika szükséglete magától érte­tődőnek tűnik. Ezt a politikát össze kell kötni a szakszervezetek­kel és a munkáspártokkal; látni kell azonban, hogy az osztályok szervezett harca a jobb fizetésért ökológiailag problematikussá vált. A jobb fizetésért való küzdelem ma nem elégséges, mint ahogy a tervgazdaság is szükséges, de nem elégséges. Amire szükség van, az a nagyobb szolidaritás, mind földrajzi, mind tör­ténelmi értelemben. Az ökológiai tudásnak át kell hatnia a töme­geket, a menedzsereket és a technikusokat, a szakszervezeteket és a politikai pártokat. A marxista értelmiségiek és politikai ak­tivisták számára ma ez az egyik legkomolyabb kérdés."

Az idézetekből sejthető, hogy a CNS szerzőinek többsége nem egyszerűen a hagyományosnak tekinteti szocialista vagy marxista nézetekhez igyekszik hozzáilleszteni az ökológiai válság elem­zését, hanem az új problémák vizsgálatakor egyúttal a marxi ha­gyomány újraértelmezésére is törekszik. A CNS egyébként nem csak papíron nyújt vitalehetőséget. Washingtoni csoportjának tag­jai minden hónap harmadik hétfőjén találkoznak a Greenpeace ottani helyiségében, és megvitatják az általuk kiválasztott köny­veket, fejezeteket, folyóiratcikkeket.

Néhány jellegzetes cím a CNS lapszámaiból: Vörös-zöld poli­tika az USA-ban?; A környezeti és gazdasági igazságosság háló­zata délkeleten; Környezeti biztonság és állami legitimitás; A rasszizmus és az erőforrások gyarmatosítása; A német vízválság szocio-ökológiai nézőpontból; Az erdők világválsága; Ökológiai küzdelmek Indiában; Politikai filozófia és környezetvédelem Nagy-Britanniában; A munkaügyi és környezeti normák fejlesz­tésének stratégiái – Észak-Dél párbeszéd; A test mint áru és ér­ték; A környezetvédelem két arca – a Fülöp-szigetek példája; Az egészségügyi reform demisztifikálása; Az állatok és a zöld moz­galom Hollandiában. A CNS rendszeresen tudósít konferenciák­ról és közöl recenziókat valamint portrékat olyan gondolkodók­ról, akiknek munkássága a progresszív ökologizmus gondolatkör­éhez kapcsolódik (Herbert Marcuse, Charles Fourier, Alekszandr Bogdanov, Mihail Bahtyin).