A csatlakozásról szóló politikai döntés nyomán érthető módon egyre több kutatás foglalkozik a Kelet-Európából várható migrációs potenciál becslésével. Az Európai Unió jelenlegi tagállamaiban ugyanis sokan attól tartanak, hogy a kontinens keleti feléből jelentős bevándorlás indulhat meg, mihelyt a csatlakozást követően a szabad munkaerő-mozgás ezekre az országokra is vonatkozik majd. Az uniós aggodalmak érthetőek, hiszen a jelenlegi és jövőbeli tagállamok életszínvonala közötti különbség valóban számottevő. Ugyanakkor az előzetes eredmények arra mutatnak, hogy Magyarországról nem várható tömeges bevándorlás.

Várható-e kelet-európai migráció?

Bevezetés

A csatlakozásról szóló politikai döntés nyomán érthető módon egyre több kutatás foglalkozik a Kelet-Európából várható migrációs potenciál becslésével. Az Európai Unió jelenlegi tagállamaiban ugyanis sokan attól tartanak, hogy a kontinens keleti feléből jelentős bevándorlás indulhat meg, mihelyt a kibővítést követően a szabad munkaerő-mozgás ezekre az országokra is vonatkozik majd. Az uniós aggodalmak érthetőek, hiszen a jelenlegi és jövőbeli tagállamok életszínvonala közötti különbség valóban számottevő.

Nyilvánvaló, hogy a migráció pontos előrejelzése lehetetlen, hiszen mind a vándorlás nagyságrendje, mind pedig összetétele többféle, előre gyakran nem látható tényezőtől függ: mindenekelőtt a kibocsátó és fogadó országok gazdasági és munkaerő-piaci helyzetének alakulásától. Mégis ahhoz, hogy a kérdés tanulmányozásához valamiféle támpont rendelkezésre álljon, a migrációs potenciál mérésére az utóbbi időben többféle kísérlet történt, s mára a bevándorlók várható nagyságrendjére vonatkozóan különböző becslések láttak napvilágot.

Ez a cikk röviden ismertet néhány számítást, majd a csatlakozásra váró kelet-európai országok munkaerő-piaci helyzetét elemzi s figyelembe veszi, hogy például Magyarországon mekkora a belső munkaerőmozgás. A különböző felmérések, becslések alapján próbál választ adni a címben feltett kérdésre, vagyis arra, hogy valósak-e a tömeges kelet-európai bevándorlásra vonatkozó uniós félelmek.

1. Becslések a migrációs potenciálra vonatkozóan

Az előrejelzések egy része ökonometriai számításokon alapul, másik része pedig empirikus felmérések eredményeiből indul ki. Mind a két fajta prognózis esetében azonban az elemzőknek különböző módszertani problémákkal kell szembenézniük. Egyes ökonometriai becslések például kizárólag a jövedelemkülönbségekből indulnak ki, s ezzel összefüggésben igen jelentős migrációs potenciált prognosztizálnak. (Az egyik legismertebb ilyen becslés például évi 300 ezres nettó bevándorlással számol.) Az empirikus felmérések módszertanilag ugyan kevesebb problémát vetnek fel, de az eredmények nagymértékben függnek a kérdőívek összeállításától, nem utolsósorban az azokban megfogalmazott kérdésektől, valamint a felmérés időpontjától.

A becslések értékelését nehezíti, hogy az egyes előrejelzések gyakran alig vethetők össze. Egyet lehet érteni ugyanakkor egyes szakértők (T. Straubhaar, 1999., M. Landesmann, 1999.) azon megállapításával, miszerint a kelet-európai migrációs potenciál prognosztizálásakor a mediterrán országok (Görögország, Spanyolország, Portugália) csatlakozását követő tapasztalatokat mindenképpen érdemes figyelembe venni.

1. 1. Néhány felmérés főbb eredményei

A felmérések esetében a kérdésfeltevés azért is igen lényeges, mert nem mindegy, hogy a kérdőívben az általános migrációs hajlandóság iránt érdeklődnek ("gondolt-e arra, hogy hosszabb időre külföldre menjen"), vagy rákérdeznek arra, hogy az illető milyen konkrét lépéseket tett a tartós külföldi tartózkodás érdekében. Ettől függően ugyanis nagyságrendileg más eredmények születhetnek. Tekintettel tehát arra, hogy a migrációs szándékoktól hosszú út vezet a megvalósításig, egy Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Lengyelországban végzett, meglehetősen ismert, sokat idézett felmérés már a kérdések összeállításakor három csoportot különböztetett meg. (Az interjúkat a bécsi Város- és Regionális Kutatóintézet megbízásából a Gallup-Intézet és annak kelet-európai partnerei készítették 1996 nyarán.)

A kategóriák a következők voltak:

1. Mindenki, aki a kivándorlás gondolatával foglalkozik. E csoport alkotja a teljes migrációs potenciált.
2. A kivándorlók azon csoportja, akik esetében a migráció valószínűsíthető, mert már bizonyos konkrét lépeseket tettek céljuk megvalósítása érdekében (például tájékozódtak a lehetőségek felől).
3. Tényleges migrációs potenciál. Ebbe a kategóriába kizárólag azok tartoznak, akik már a tartózkodási, illetve munkavállalási engedély megszerzéséhez folyamodtak.

Amennyiben az első csoportot tekintjük, a felmérés eredményei nagyjából egybevágnak azokkal a becslésekkel, amelyek a 90-es évek elején közismertekké váltak. Csehországban a vizsgálatba bevont személyek 20%-a foglalkozik a kivándorlás gondolatával, Lengyelország esetében 16,6%-uk, míg Magyarországon szintén 20% ez az arány, Szlovákiában pedig nem kevesebb, mint 30%. Közülük azonban csupán igen kevesen tettek konkrét lépéseket e céljuk megvalósítása érdekében: Szlovákiában és Csehországban valamivel több mint a fele, Ma­gyar­országon kevesebb, mint a fele, Lengyelországban pedig mindössze egyharmad. Amennyiben csak a harmadik csoportot nézzük, a kör érthető módon tovább szűkül. Eszerint a potenciális kelet-európai migránsok száma 700 ezerre csökken az előbbi számításoknak megfelelő közel 10, illetve 4 millióról. Az eredményeket összefoglaló jelentés szerzői, Heinz Fassmann és Chris­tiane Hintermann (1997) megjegyzik, hogy a tényleges mig­ránsok 700 ezres nagyságrendje ugyan még mindig magasabb annál az éves keretszámnál, amelyet a két legfontosabb potenciális befogadó ország, Ausztria és Németország törvénykezése előirányoz, de jóval alacsonyabb azoknál a becsléseknél, amelyek egyenesen egy újabb népvándorlási hullámmal rémisztgetik a nyugat-európai közvéleményt. Magyarország esetében ráadásul érdemes még azt is tekintetbe venni, hogy a felmérés szerint a tényleges migrációs potenciál aránya alacsonyabb, mint a többi vizsgált országban. Míg ugyanis Csehországban és Szlovákiában a 14 év feletti népességhez viszonyított részesedésük meghaladja a 2%-ot (2,13%, illetve 2,18%), s Lengyelországban is nagyobb ez az arány 1%-nál (1,33%), addig hazánkban súlyuk 1% alatt marad (0,72%). A tényleges migránsok abszolút száma is Magyarországon a legalacsonyabb: a felmérés szerint létszámuk itt kb. 60 ezerre tehető, míg Szlovákiában 90 ezer fölötti, Csehországban meghaladja a 170 ezret, Lengyelországban pedig több, mint 390 ezer. Magyarország vonatkozásában a tényleges migránsokat illetően e felmérés eredményei reálisnak tűnnek, mivel a nagyságrendet illetően más vizsgálatok (elsősorban a már említett Háztartáspanel) is hasonló következtetésre jutottak. (Igaz, a közvetlen összehasonlítás nehézségekbe ütközik, részben azért, mert mások a kérdések, részben pedig, mert a bécsi intézet felmérése a Háztartáspanellel szemben csupán egyszeri kikérdezést jelentett.) A felmérés készítői elemezték továbbá, hogy a tényleges migránsok mely országokat részesítették előnyben. Ausztria és Németország vezető szerepe ebben a tekintetben természetesen nem meglepő. A ténylegesen kivándorolni szándékozók közül 150 ezren az előbbi célországot választották, 320 ezren pedig az utóbbit.

A felmérésből kiderült, hogy a kelet-nyugati vándorlás jellege, elsősorban a tartózkodás hossza tekintetében, az utóbbi időben lényegi változáson ment keresztül. Míg régebben, különösen a hidegháború idején szinte kizárólag az emigráció jelent(het)te a mozgás egyedüli formáját, ma a rövid- illetve középtávú munkavállalás egyre inkább teret hódít. A megkérdezettek közel egyötöde (19%) csupán egy évig kíván külföldön tartózkodni, s majdnem kétharmaduk (65%) nem akar öt évnél hosszabb ideig kint maradni. Mindössze 7% tervezi, hogy nem tér vissza hazájába.

A más módszerekkel készített becslésekkel szemben a kérdőíves felmérések annyiban mindenképpen lényeges többlet-információval szolgálhatnak, amennyiben tájékoztatnak a potenciális bevándorlók összetételéről, főbb jellemzőiről. A fent ismertetett felmérés összefoglalója azonban kizárólag a teljes migrációs potenciál tekintetében ad erre vonatkozó adatokat. A jól képzett fiatal férfiak jelentős súlya ugyan nagyjából egybevág a legtöbb más felmérés eredményeivel, az összetételre vonatkozó adatokat azonban összességében kétkedéssel kell fogadnunk, mivel a teljes migrációs potenciálba (az előbb említett első kategóriába) olyanok is beletartoznak, akik csupán általánosságban foglalkoztak a hosszabb külföldi kint tartózkodás gondolatával. Az e kategóriából számított összetétel torz, vagy pontatlan képet nyújthat, mert a mindössze egyszeri kikérdezés miatt joggal feltételezhető, hogy a pozitív válaszolók közül távolról sem mindenki foglalkozik komolyan a migráció gondolatával. További probléma, hogy a kérdés ("gondol-e arra, hogy külföldre távozzon?") túlságosan általános, teljesen összemossa a különböző célokkal és motivációval rendelkező potenciális migránsokat. Például a fiatalok egy része eleve nem biztos, hogy munkát kíván vállalni. (Szintén ezt támasztja alá egy másik felmérés, amely kimutatta, hogy a cseh fiatal nők többsége Nagy-Britanniát választotta célországként. Reálisnak tűnik a kutatás vezetőjének azon következtetése, miszerint ez leginkább arra vezethető vissza, hogy ott sokan kívánnak baby-sitterként tevékenykedni. C. Wallace, 1999.)

A témával foglalkozó ismert osztrák szakértő, Michael Lan­des­mann a bécsi intézet felmérését bírálva ráadásul megemlíti, hogy az csak pillanatfelvételt ad, s így még magát a becsült nagyságrendet, a tényleges migrációs potenciált is csupán úgy lehet értékelni, mint "az 1996-os évben tapasztalt migrációs szándékok felső határát". (Landesmann szerint ugyanis feltételezhető, hogy 1989/90-ben, a rendszerváltás éveiben volt a legmagasabb a külföldi tartózkodási illetve munkavállalási engedélyért folyamodók száma, s a felmérés e személyeket is tartalmazza.)

Ez a probléma talán kevésbé jellemez egy két évvel később, 1998-ban, 11 kelet-európai országra (Magyarországra, Szlovéniára, a Cseh Köztársaságra, Lengyelországra, Bulgáriára, Szerbiára, Horvátországra, Romániára, Szlovákiára, Ukrajnára, és Belorussziára) kiterjedő felmérést. A kutatást, amely sok szempontból hasonló volt (bár kevésbé átfogó¹), a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) megbízásából Claire Wallace szociológus, a bécsi posztgraduális tanulmányok intézetének (Institut für Höhere Studien) munkatársa vezette². Érdekes ugyanakkor, hogy ami Magyarországot illeti, e felmérés szerint az 1996-osnál jóval magasabb, 3% volt azoknak az aránya, akik külföldi munkavállalási engedélyért folyamodtak. (Az 1998-ban végzett kutatás Csehországban szintén 3%-os részesedést állapított meg, míg Szlovéniában 2% a megfelelő arány.) Annak ellenére, hogy a két felmérést nemigen lehet összevetni, az mégis figyelemre méltó, hogy mindkét kutatás kimutatta a magyar nők viszonylag magas migrációs hajlandóságát. Az 1998-as felmérés szerint ugyan Csehországban 59% a migrációra gondoló nők aránya, míg Magyarországon "csak" 53%, az előző kutatás egyértelműen hazánkat emelte ki e tekintetben. Amennyiben a magyar nők valóban hajlamosabbak a migrációra, külön kutatás témája lehetne annak vizsgálata, hogy visszavezethető-e ez, és ha igen, mennyiben a férfiakénál esetlegesen kedvezőtlenebb (vagy annak tartott) munkaerő-piaci perspektívákra³. (A kedvezőtlenebb helyzetet jelzik a nők aktivitásával és foglalkoztatásával kapcsolatos adatok. Lásd a 2. és 4. számú táblázatokat a cikk munkaerőpiaccal foglalkozó részében.)

Mint ismeretes, a magyar háztartáspanel-kutatás⁴ (amelynek keretében 1992-től kezdve évről évre több, mint 1000 háztartásról gyűjtöttek különböző alapinformációkat a számlálóbiztosok) néhány évben – 1993-ban, 1994-ben és 1997-ben – a migrációval kapcsolatos szándékokra is rákérdezett (lásd Sik E., 1998). Az eredmények tehát rendkívül érdekesek, hiszen a többszöri megkérdezés miatt a szándék komolyságára is sokkal inkább következtetni lehet, mint az egyszeri felmérések esetében (a legtöbb eddigi hasonló témájú nemzetközi kutatás ilyen). Miközben a migrációt választók aránya minden évben nagyjából ugyanolyan szinten maradt, azaz 6%-os volt, ennél jóval alacsonyabb, mindössze kb. 1% azoknak a súlya, akik többször jelezték, hogy külföldre szeretnének menni. Figyelemre méltó, hogy a 6% körüli arányszámot egy nemzetközi felmérés⁵ is kimutatta, igaz, csupán egy meghatározott réteg, a magyar tudósok vonatkozásában. Az Európai Unió Bizottsága megbízásából 1996-ban, 10 országban végzett kutatás Szlovénia tekintetében 3,3%-ot, Csehországéban pedig 4,4%-ot állapított meg. Ezek az arányok nem tűnnek magasaknak, hiszen éppen a legképzettebb, legmozgékonyabb csoportról van szó. Ráadásul az érintettek rövid, mindössze 1-3 éves kinttartózkodást vállalnának. Viszonylag alacsony migrációs hajlandóságuk nyilván összefüggésbe hozható azzal, hogy a külföldi álláslehetőségekről feltehetőleg sokkal több (reális) információval rendelkeznek, mint az átlag.

1.2. Egyes modellszámítások eredményei

 

Az ökonometriai modellek főként a mennyiségi becslések miatt lehetnek érdekesek. A nagyságrend érzékeltetéséhez azonban mindenekelőtt a mostani helyzetből érdemes kiindulni. Az Európai Unió tagállamaiban jelenleg mintegy 850 ezer kelet-európai bevándorló él, 80%-uk Ausztriában illetve Németországban. A munkavállalók száma 300 ezer (az EU-beli aktív lakosság 0,3%-a). Ez utóbbi adat nemcsak az állandó jelleggel, teljes munkaidőben foglalkoztatottakat tartalmazza, hanem az ideiglenesen ott dolgozókat és a szezonális munkásokat is. A bevándorlók nagy része 1993 előtt telepedett le az adott EU-tagállamban, azóta a fogadó országok részéről tapasztalható fokozódó korlátozások miatt számuk elhanyagolhatóvá vált (forrás: Boeri és Brücker, European Integration Consortium, 2000).

A modellek eredményei érthető módon sokszor meglehetősen eltérőek, és esetükben is igaz, hogy egymással nehezen összehasonlíthatóak. Nemcsak az okozza e téren a nehézséget, hogy a különböző modellek más és más változókat vesznek figyelembe, hanem az is, hogy gyakran még az alapadatok is eltérnek, mivel időközben korrigálták őket⁶. Az összevetéskor további problémát jelenthet, hogy a különböző modellek más-más időszakokra készítették becsléseiket, és eltérő országokat, ország­cso­portokat vontak be elemzéseikbe. Igaz, ettől még e kutatások fő célja megvalósul (nevezetesen annak vizsgálata, hogy az Európai Unió egyes köreinek aggodalmai megalapozottak-e vagy sem). Az egyik legújabb elemzés (Boeri és Brücker, 2000.), amely a háborút követő évtizedek Nyugat-Európába történt migrációs mozgásait veszi alapul, a 10 kelet-európai tagjelölt országra terjed ki. Az eredmények azt mutatják, hogy a térségből az EU 15 tagállamába a személyek szabad mozgásának érvényesülését közvetlenül követően évente mintegy 335 ezer fő érkezése várható. Egy évtizeden belül azonban ez a szám 150 ezerre csökkenhet, mivel a modellszámítások azon a feltételezésen alapulnak, hogy az EU és a kelet-európai országok közötti egy főre jutó jövedelemkülönbségek évi 2%-kal csökkennek, és hogy a munkanélküliségi ráták egy bizonyos szinten stabilizálódnak mind a legnagyobb befogadó országban, Németországban, mind pedig Kelet-Európában. A bevándorlás növekedése (illetve később annak mérséklődése) azzal a következménnyel jár majd, hogy a kelet-európai migránsok részaránya az Unió jelenlegi tagállamainak népességéhez viszonyítva, 30 évvel a mozgás szabaddá válását követően 1,1%-kal éri el csúcspontját. (Jelenleg ez a részesedés 0,2%.) Ami a Németországba való várható bevándorlást illeti, a számítások a jelenlegi döntő szerepet vették alapul, s ennek megfelelően a becslések az érkező migránsok számát a csatlakozást közvetlenül követő időszakban évi 220 ezerre teszik (ami az összes, Unióba újonnan beáramló migráns mintegy kétharmadát teszi ki). Ez azt jelenti, hogy 30 évvel később a kelet-európai bevándorlók Németország népességének 3,5 százalékát adhatják.

A számítások során a kutatók igyekeztek kiszűrni több olyan tényezőt, amelyek speciálisan a háború utáni évtizedekre voltak jellemzőek s nagyban befolyásolták a migrációs mozgásokat (például a vendégmunkások toborzásának hatásait). Mégis felmerül a kérdés, hogy a potenciális migráció becslése mennyiben alapulhat ezen időszak tapasztalatain. Az is megkérdőjelezhető továbbá, hogy jogos-e feltételezni Németország döntő súlyának változatlanságát. Valószínű persze, hogy továbbra is a fő befogadó ország marad, de előfordulhat, hogy a kelet-európai bevándorlók a jövőben kevésbé koncentrálódnak egy EU-tagállamra. Mostani igen jelentős németországi jelenlétük – a földrajzi adottságokon és a hagyományosan szoros történelmi, kulturális kapcsolatokon túl – ugyanis részben azzal magyarázható, hogy a rendszerváltást követően a Kelet-Európából származó német nemzetiségűek ottani letelepedését kifejezetten ösztönözték a német hatóságok. Ez azonban már ma sem érvényesül. Úgy tűnik, a jövőben pedig legfeljebb gazdasági (munkaerő-keresleti) okok indokolhatják az egyes bevándorlói csoportokkal szembeni prioritások megállapítását (ilyen ma az informatikai szakemberek németországi munkavállalásának ösztönzése).

A háború utáni tapasztalatok pedig a migrációs hajlandóság miatt nem feltétlenül relevánsak, hiszen még ha sikerült is összefüggést találni a küldő és fogadó országok jövedelem-különbségei, azok változásai, valamint a vándorlások alakulása között, a tegnapi és a mai migrációs döntéseket eltérő mozgatórugók motiválhatják. A fenti modellszámítások szerzői maguk is elismerték, hogy e döntések nem prognosztizálhatóak olyan könnyen, mint a gazdasági változók. Egyéb becslések a migrációs hajlandóságra nagyobb hangsúlyt helyeztek.

A legtöbb más modellszámítás nem ennyire átfogó, különösen a néhány évvel ezelőttiek terjednek ki csupán néhány országra (amikor még határozottan csoportos bővítésről és különböző szakaszokról, első és második "körről" volt szó). A különböző nyugati becslések mellett egy-egy kelet-európai számítás is előfordul, de ez utóbbiak többnyire csupán egy ország migrációs potenciáljának előrejelzésére vállalkoznak⁷. Egy cseh prognózis például azt jósolja, hogy 2005 és 2010 között várhatóan 39 ezer ember fog Csehországból az Európai Unióba vándorolni. A kelet-európai országok közül érthető módon, a várható nagyságrend miatt, különös figyelem övezi Lengyelországot a migrációs potenciál szempontjából. Egy ismert lengyel előrejelzés (Orlowski és Zienkowski, 1999) két "forgatókönyvre" (szcená­rióra) vonatkozóan készített számításokat, s a 80-as években csatlakozott dél-európai országok (Spanyolország, Görögország, Portugália) 1983-1995 közötti migrációs tapasztalatait vette alapul. Az egyik "forgatókönyv" lassúbb növekedést (évi 4%-osat) és a lengyel valuta 3%-os reálfelértékelését feltételezi a csatlakozást követő 10-12 évben, a másik évi 7%-os GDP-növekedéssel és 5%-os reálfelértékeléssel számol. Az előbbi "forgatókönyv" szerint 770 ezer ember kivándorlása várható, míg az utóbbi szerint 380 ezeré. A szerzők Németországon és Ausztrián túl Svédországot tartják a lengyel migránsok legfontosabb fogadó országának: e három EU tagállam jelenti majd a potenciális lengyel vándorlók 45-60%-a számára a célországot.

Egy ismert német migrációs szakértő, Thomas Straubhaar és e sorok írója 7 kelet-európai országra (Lengyelország, Magyarország, Szlovénia, Csehország, Szlovákia, Románia és Bulgária) vonatkozó előrejelzést készített. Vizsgálódásunk során egy olyan módszert vettünk alapul, ami eredetileg kizárólag a jövedelemkülönbségek figyelembevételével jelezte előre a migrációs potenciált⁸. Három szimulációs modellt állítottunk össze: az első ugyan szintén csupán a jövedelemkülönbségekre koncentrált, a második és a harmadik azonban más tényezőket is elemzett, mivel meggyőződésünk szerint azok szintén lényegesek lehetnek. Így a második modell figyelembe vette a déli kibővülés migrációs tapasztalatait, a harmadik pedig a magyarországi munkaerő belső mobilitását vette alapul. Hasonlóan a lengyel és a legtöbb más becsléshez, modelljeinkben mi is alacsonyabb – 2%-os – illetve magasabb – 6%-os – évi GDP növekedési rátával számoltunk a 2002-ig terjedő és a 2002-2015 közötti időszakra egyaránt. Az első modellben érthető módon meglehetősen magas értékeket kaptunk: az alacsonyabb növekedési ráta mellett 2002 és 2006 között átlagosan 520 ezer ember vándorolhat ki a 7 országból, 51 ezer csupán Magyarországról. A magasabb növekedés esetében a megfelelő értékek a következők: 485 ezer, illetve 47 ezer. Ismét érdemes azonban e helyütt is hangsúlyozni, hogy ezen értékeket túlságosan magasaknak tartjuk, olyannyira, hogy nem is tekintjük becslésnek. (Célunk a kiszámításukkal csupán az volt, hogy a másik két modellünkhöz viszonyítási alapként szolgáljanak, illetve, hogy lássuk, milyen nagyok az eltérések, attól függően, hogy milyen változókat veszünk figyelembe.) Ezzel szemben a dél-európai országok tapasztalatait alapul véve⁹ a kapott eredmények már reálisabbaknak tűnnek, s a nagyságrendet tekintve nem térnek el jelentősen más (részben a fentiekben ismertetett) modellszámításoktól. A 2%-os növekedési ráta mellett a 7 országból évi 132 ezer ember kivándorlása várható, csak Magyarországról 13 ezer. Magasabb növekedés esetében az értékek természetesen csökkennek 123 ezerre, illetve 12 ezerre. A harmadik modell, amely a magyarországi belső munkaerő-mobilitást vette alapul, adja a legalacsonyabb értékeket, tekintettel arra, hogy az országon belüli mozgás meglehetősen csekély: a 90-es években minden egyes évben a munkaképes korú lakosságnak mintegy 2%-a változtatott lakóhelyet. (Forrás: Né­pességnyilvántartás, Budapest, 1999.) Az alacsony mobilitást jelzi közvetett módon az 1. sz. táblázat, amely azt mutatja, hogy a munkanélküliség országos csökkenése ellenére sem enyhültek a regionális különbségek e tekintetben. (Mivel feltételeztük, hogy a belső mobilitás tekintetében az egyes kelet-európai országok nem térnek el jelentősen egymástól, az egyszerűség kedvéért és az adatok elérhetősége¹⁰ miatt a többi ország migrációs potenciáljának kiszámításakor is a magyar munkaerő-mozgással számoltunk.) Ami a modell eredményeit illeti, a 7 országból történő átlagos évi kiáramlás mindössze 100 ezer fő alatti, Magyarországról pedig kevesebb, mint 10 ezer ember kivándorlása várható mindkét növekedési ráta mellett.

1. sz. táblázat Regisztrált munkanélküliségi ráta Magyarországon, megyék szerint, 1993-1998 január 1.
Megyék	1993	1994	1995	1996	1997	1998
Budapest	5,7	6,3	5,4	5,7	5,0	4,5
Baranya	13,5	12,3	11,1	11,6	12,0	13,3
Bács-Kiskun	15,6	14,8	11,4	10,1	10,3	10,5
Békés	16,4	15,2	14,2	12,9	13,6	14,0
Borsod-Abaúj-Zemplén	18,6	19,9	15,6	16,6	18,4	19,2
Csongrád	11,7	11,1	9,7	9,0	9,0	9,2
Fejér	11,8	11,9	10,4	10,2	9,0	9,4
Győr-Moson-Sopron	8,0	7,8	6,9	6,5	6,7	5,8
Hajdu-Bihar	14,4	16,3	14,2	13,7	15,7	15,2
Heves	14,8	13,8	12,3	12,4	12,8	11,8
Jász-Nagykun-Szolnok	17,4	16,1	14,5	14,5	14,4	14,6
Komárom-Esztergom	14,0	13,4	11,4	10,7	11,5	11,0
Nógrád	19,0	19,7	15,5	15,4	16,3	15,6
Pest	10,1	9,6	7,2	7,4	6,9	6,9
Somogy	11,1	11,3	10,5	11,9	12,6	12,8
Szabolcs-Szatmár-Bereg	22,4	18,7	18,5	18,8	19,0	19,3
Tolna	14,2	13,8	12,1	11,7	13,6	13,5
Vas	14,2	13,8	12,1	11,7	13,6	13,5
Veszprém	11,7	11,5	10,3	10,0	9,4	9,1
Zala	9,3	9,9	9,1	9,4	9,2	8,9
Országos átlag	12,3	12,1	10,4	10,4	10,5	10,4
Forrás: OMMK, Budapest

 

Az utolsó modellel kapcsolatban természetesen joggal merülhetnek fel kételyek, mindenekelőtt az, hogy a belső mobilitás nem feltétlenül vetíthető ki az országok közötti migrációra, hiszen például a jövedelemkülönbségek nem lehetnek akkora nagyságrendűek. Ezzel kapcsolatban elsősorban azt érdemes hangsúlyozni, hogy az alapul vett módszer a migrációs hajlandóságot az országok közötti jövedelemkülönbségek figyelembevételével számította ki, vagyis azokat jelen modell sem hagyta ki a számításból. Másrészt – mint ismeretes – Magyarországon a regionális eltérések az ország kis mérete ellenére igen jelentősek, s ez tükröződik a megyei GDP-értékek meghökkentően magas különbségeiben is¹¹. El kell ismerni ugyanakkor, hogy bizonyos, a migráció sajátosságaiból adódó problémák miatt (amelyeket a számításban nem lehetett figyelembe venni) a harmadik modell a potenciált valószínűleg alábecsüli. Az eredmények azonban annyit mindenesetre jeleznek, hogy a magyarországi belső mobilitás jelenleg annyira csekély, hogy a határmenti ingázók számában nem várható jelentős változás. (A korlátozottság mögött több komoly ok is meghúzódik, amelyeket szakértők is kimutattak. Lásd: Fazekas, 1993; Köllő, 1997; Kertesi, 1997).

2.sz. táblázat Aktivitási ráta az EU-államokban és a kelet-európai tagjelölt országokban, 1996-1998 (A gazdaságilag aktívak aránya a munkaképes korú – 15-64 éves – népességhez viszonyítva, %)
	Gazdaságilag aktív népesség aránya összesen			Ebből 1998-ban
	1996	1997	1998	Férfi	Nő
Belgium	62,7	63,2	63,5	72,9	54,1
Dánia	80,9	82,0	83,0	87,7	78,2
Németország	68,9	68,9	68,2	69,3	59,9
Görögország	63,0	63,0	64,6	80,1	49,8
Spanyolország	60,7	61,3	61,8	76,1	47,9
Franciaország	68,9	68,7	68,8	75,7	62,1
Írország	63,7	64,1	65,7	79,9	51,4
Olaszország	58,4	58,4	58,9	73,4	44,8
Luxemburg	61,4	59,2	60,3	74,7	45,7
Hollandia	69,6	70,4	71,1	82,1	59,8
Ausztria	72,9	73,1	73,4	83,3	63,7
Portugália	71,2	72,4	72,6	81,7	64,0
Finnország	73,2	73,1	73,4	76,6	70,4
Svédország	77,9	77,2	76,7	80,2	73,2
Egyesült Királyság	76,0	76,2	76,2	84,4	67,9
Magyarország	58,9	58,1	58,7	66,6	51,1
Bulgária	63,9	63,9	63,1	68,0	58,3
Cseh Köztársaság	73,2	73,1	73,0	81,4	64,6
Észtország	73,3	73,9	73,2	79,1	67,7
Lettország	72,1	72,3	71,5	78,5	65,0
Litvánia	78,8	74,2	74,8	80,6	69,3
Lengyelország	68,9	68,4	68,0	74,9	61,4
Románia	76,4	76,6	75,6	82,7	68,5
Szlovákia	70,0	69,7	69,8	77,8	61,8
Szlovénia	67,9	70,1	71,0	75,2	66,5
Forrás: Európai Unió: Employment in Europe, 1999. Kelet-európai országok: Eurostat, Central European countries' employment and labour market review, 1999/2

Mint ahogy arról szó volt, a migrációs potenciált nagyban befolyásolja a küldő és fogadó országok munkaerő-piaci helyzete. Erről lesz szó röviden a következőkben.

2. A küldő és fogadó országok jelenlegi munkaerő-piaci helyzetének néhány főbb jellemzője

A munkaerőpiac értékeléséhez mindenekelőtt az aktív lakosság (a foglalkoztatottak és munkanélküliek) arányát érdemes szemügyre vennünk, ebből ugyanis következtetni lehet arra, hogy akár hosszabb távon hogyan alakult az egyes országokban a munkaerő-kereslet és -kínálat viszonya. A rendszerváltást megelőzően valamennyi volt szocialista országban magasabb volt az aktivitási ráta, mint a legtöbb EU-tagállamban. A munkanélküliség tömegessé válásakor azonban magáról a munkaerőpiacról is tömegek szorultak ki, s váltak inaktívakká (a korengedményes nyugdíjazások például feltétlenül ebbe az irányba hatottak).

Mint ahogy az alábbi (3. számú) táblázatból látható, a munkanélküliség továbbra is komoly probléma az Európai Unió tagállamaiban, hiszen a ráta átlagban 10%-os, és a legnagyobb befogadó államban, Németországban alig marad el az átlagostól. A csatlakozásra váró kelet-európai országok közül 1998-ban csupán Csehországban, Magyarországon és Szlovéniában alacsonyabb a munkanélküliség szintje az EU átlagánál. A kelet-európai migráció lehetőségei szempontjából ez a kiinduló helyzet nem kedvező, hiszen elvben azt jelenthetné, hogy a küldő országokban nagy a migrációs nyomás, míg a fogadó országokban a kereslet meglehetősen korlátozott. Valójában azonban mind a vándorlás általános nemzetközi tapasztalatai, mind pedig a kelet-európai potenciális vándorlók körében végzett felmérések azt mutatják, hogy a küldő ország magas munkanélkülisége nem feltétlenül növeli a potenciális migránsok számát (hiszen – mint a fent ismertetett felmérésekből is láttuk – elsősorban a jól képzett munkaerő foglalkozik a külföldi állásvállalás gondolatával). Az viszont bebizonyosodott, hogy a fogadó ország tartósan magas munkanélkülisége korlátozza a migrációt. (Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy a fent említett legújabb, 10 kelet-európai országra kiterjedő ökonometriai számítás szerzői modelljüket eleve úgy határozták meg, hogy a vizsgált változók között a fogadó ország munkanélküliségi rátái nagyobb súllyal szerepeljenek, mint a küldő országokéi.)

3. sz. táblázat A munkanélküliségi ráta alakulása (%)
Ország	1995	1996	1997	1998
Ausztria	3,9	4,3	4,4	4,4
Belgium	9,9	9,7	9,2	8,8
Dánia	7,2	6,8	5,6	5,1
Finnország	15,6	14,8	12,7	11,4
Franciaország	11,7	12,4	12,4	11,9
Görögország	9,2	9,6	9,6	9,
Hollandia	6,9	6,3	5,2	4,0
Írország	12,3	11,6	9,8	7,8
Luxemburg	2,9	3,0	2,8	2,8
Nagy-Britannia	8,7	8,2	7,0	6,3
Németország	8,2	8,9	8,9	9,4
Olaszország	11,9	12,0	12,1	12,2
Portugália	7,3	7,3	6,8	4,9
Spanyolország	22,9	22,2	20,8	18,8
Svédország	8,8	9,6	9,9	8,2
EU-átlag	10,7	10,9	10,6	10,0
Bulgária	14,7	13,7	15,0	16,0
Csehország	4,1	3,5	4,7	7,5
Észtország	9,7	10,0	9,7	…
Lengyelország	13,3	12,3	11,2	…
Lettország	18,9	18,3	14,4	…
Litvánia	17,1	16,4	14,1	…
Magyarország	10,4	10,5	10,4	9,1
Románia	8,9	6,3	8,8	10,3
Szlovákia	13,2	11,1	11,6	11,9
Szlovénia	7,4	7,3	7,1	7,9
Megjegyzés: valemennyi ország adata standardizált, ILO-definíció szerinti adat. Forrás: European Economy. Supplement A. 1999. No. 4. és Supple­ment C. 1999. No. 2. European Commission, Brussels, 1999. (Idézi: Kőrösi István, 2000. Az Európai Unió és a kelet-európai országok főbb adatai, Kézirat, MTA VKI, Budapest)

4.sz. táblázat Foglalkoztatási ráta az Európai Unióban és Kelet-Európában, 1996-1998 (A foglalkoztatottak aránya a 15-64 éves népességhez viszonyítva, %)
	1996	1997	1998	Ebből 1998-ban
				Férfi	Nő
Belgium	56,6	57,3	57,5	67,3	47,7
Dánia	75,4	77,5	78,9	84,4	73,3
Németország	62,5	61,8	61,5	69,3	53,6
Görögország	56,9	56,7	57,2	73,9	41,3
Spanyolország	47,2	48,6	50,2	65,6	35,2
Franciaország	60,4	60,1	60,8	68,3	53,6
Írország	56,3	57,8	60,5	73,5	47,4
Olaszország	51,4	51,3	51,7	66,5	37,3
Luxemburg	59,6	60,6	58,6	73,2	43,7
Hollandia	65,1	66,7	68,3	79,6	56,6
Ausztria	69,8	69,9	70,1	80,1	60,1
Portugália	66,0	67,5	68,9	78,3	59,9
Finnország	62,4	63,9	65,1	68,2	62,0
Svédország	70,3	69,5	70,3	73,2	67,2
Egyesült Királyság	69,8	70,8	71,4	78,5	64,1
Európai Unió átlaga	…	60,5	61,1	71,1	51,2
Magyarország		52,8	53,9	60,6	47,3
Magyarország 1999			55,7	62,4	49,0
Bulgária	55,3	54,7	54,2	58,3	50,2
Csehország	69,5	68,9	67,6	76,0	59,2
Észtország	65,9	66,7	66,0	70,7	61,6
Lettország	58,9	61,8	61,7	67,9	55,8
Litvánia	65,9	63,8	64,8	69,0	60,9
Lengyelország	60,4	60,7	60,9	68,0	53,8
Románia	71,3	72,0	70,8	77,3	64,3
Szlovákia	62,1	61,0	60,3	66,9	53,7
Szlovénia	63,0	65,7	65,1	69,5	60,5
Forrás: EU Employment in Europe, 1999, 127-142. old., Magyarország: A munkaerő-felmérés idősorai 1992-1999, KSH, 2000. Többi kelet-európai ország: Central European countries emp­loy­ment and labour market review, EUROSTAT

Az Unióban munkát vállalni kívánó kelet-európaiak helyzetét ráadásul tovább nehezíti az a tény, hogy az Európai Unióban immár több évtizede tartósan magas a munkanélküliség. Igaz, a legutóbbi 1-2 évben mintha valamelyest csökkent volna a ráta. Áttörésre azonban e tekintetben aligha lehet számítani, még akkor sem, ha a munkanélküliség csökkentése egyre több figyelmet kap az Unió döntéshozó köreiben, s felmerült már a foglalkoztatáspolitika összehangolásának szükségessége is. Egyelőre úgy tűnik azonban, hogy továbbra is nemzeti hatáskör marad, tekintettel arra, hogy a munkaerőpiac alakulása még szoros integráció esetén is elsősorban nemzetgazdasági viszonyoktól függ, s az intézkedések összehangolása rendkívül bonyolult lenne.

Ami a migrációs szándékok és a munkaerő-kereslet összefüggéseit illeti, egyet lehet érteni Landesmann-nal (i.m.), aki feltételezi, hogy a fogadó ország munkahelyeinek kínálata, tehát az ottani álláslehetőségek közvetlenül befolyásolhatják már magát a migrációs hajlandóságot is. Érdemes tehát áttekinteni az adott országok foglalkoztatási szintjét, összehasonlítva a csatlakozni kívánó országok hasonló adataival.

A potenciális vándorlók számára akár még kedvező jel is lehetne az, hogy a férfiak foglalkoztatási szintje viszonylag magas. (Nagyobb, mint a legtöbb kelet-európai államban.) Látni kell azonban, hogy a foglalkoztatás nem önmagában, hanem inkább csak a volt szocialista országokkal való összehasonlításban tűnik magasnak. A kelet-európai alacsonyabb szint ugyanis a legtöbb országban a 90-es évek elejének példátlanul gyors és nagy foglalkoztatás-zuhanását tükrözi és azt, hogy egyes helyeken a már megindult növekedés ellenére a munkahelyek számát nem sikerült számottevően bővíteni. Magyarországon például – mint ismeretes – az utóbbi 3 évben a GDP egyértelműen nőtt, a foglalkoztatás azonban csak igen kis mértékben emelkedett, de a foglalkoztatási ráta továbbra is alacsony még a kelet-európai országok között is. Feltűnő, és a továbbra is meglévő munkaerő-piaci feszültségeket jelzi, hogy a férfiak foglalkoztatási szintje Bulgáriát leszámítva még a régióban is a legalacsonyabb, az Európai Unióban pedig nem találunk olyan országot, ahol ennyire alacsony lenne ez a ráta. A nők mérsékelt foglalkoztatása egyértelműen összefügg azzal, hogy sokan közülük kivonultak a munkaerő-piacról. Jól tükrözi ezt alacsony aktivitási rátájuk (lásd a 2. sz. táblázatot).

Összefoglalás, következtetések

Jelen cikk néhány újabb, a kelet-európai várható migrációra vonatkozó felmérést, számítást, majd a munkaerőpiac főbb jellemzőit tekintette át röviden, hogy azok alapján meg lehessen ítélni, vajon tömeges kelet-európai vándorlásra lehet-e számítani a csatlakozást követően.

Még a komolyabb nyugati elemzések is egyértelműen kimutatták, hogy a tagállamok egyes politikai körei által hangoztatott aggodalmak megalapozatlanok, nem várható tömeges kivándorlás Kelet-Európából. Az EU-átlaghoz viszonyított jövedelemkülönbség általában meglehetősen magas ugyan, de az eddigi empirikus felmérések és a konkrét tapasztalatok is arra utalnak, hogy a népesség migrációs hajlandósága nem túl jelentős. Kétségtelen ugyan, hogy a jövedelmek közötti differencia a vándorlás fontos mozgatórugója, de távolról sem az egyedüli. Feltételezni lehet ugyanis, hogy már a komolyabb szándékokat is erősen befolyásolja például a célországok fogadóképessége, munkaerőpiaci helyzete. Az utóbbi több mint két évtizedben az Unió országainak legtöbbjében állandósult a magas munkanélküliség, s bár jelenleg némi enyhülés tapasztalható e téren, lényeges javulás nem várható.

A kelet-európai vándorlás várható nagyságrendje kapcsán gyakran szó esik arról, hogy a fejletlenebb mediterrán országok csatlakozását követően is kiderült, a migrációs aggodalmak megalapozatlanok. Nyugati szakértők azonban hangsúlyozzák, hogy az Európai Unióban élő spanyolok, portugálok, görögök létszáma már elérte azt a szintet, amely a vándorlási tapasztalatok szerint a küldő és fogadó országok közötti jövedelemkülönbségeknek nagyjából megfelel. A kelet-európaiakkal viszont nem ez a helyzet. Ez az érvelés azonban ismét kizárólag a jövedelmi differenciákra helyezi a hangsúlyt, s figyelmen kívül hagyja például, hogy a jelenlegi létszámot kialakító mediterrán bevándorlás még a háború utáni igen kedvező konjunktúra idején kezdődött.

Irodalomjegyzék

Boeri, Tito és Brücker, Herbert (2000): The Impact of Eastern En­largement on Employment and Labour Markets in the EU Member States. European Integration Consortium: DIW, CEPR, FIEF, IAS, IGIER, Final Re­port (Az Európai Bizottság megbízásából készített kutatás), Berlin és Milánó

Fassmann, Heinz és Hintermann, Christiane (1997): Migrationspotential Ost­mitteleuropa. Struktur und Motivation potentieller Migranten aus Polen, der Slowakei, Tschechien und Ungarn, Wien, Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, ISR-Forschungsbericht No. 15.

Fazekas Károly (1993): A munkanélküliség regionális különbségeinek okairól. Megjelent: Közgazdasági Szemle, 40/7-8 p. 694-712

Fóti Klára (2000): Das Migrationspotential von Ungarn nach dem EU-Beitritt. Megjelent: Der Donauraum, 40. Jg. 1-2.

Landesmann, Michael (1999): Rohbericht der Studie "Intensification of East-West Relations in the Process of EU Enlargement: the Cases of Austria/Hungary, Austria/Czech Republic, Austria/Slovenia", Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche (WIIW), Wien, März.

MTA VKI (1998): Migrációs potenciál Kelet-Európában (összeáll. Fóti Klára). Megjelent: Kihívások, MTA VKI, Budapest

Kertesi Gábor (1997): A gazdasági ösztönzők hatása a népesség földrajzi mobilitására 1990 és 1994 között: Település- és körzetszintű elemzés. Megjelent: Esély, 2 p.3-32.

Köllő János (1997): A napi ingázás feltételei és a helyi munkanélküliség Magyarországon: Számítások és számpéldák. Megjelent: Esély, 2 p. 33-61

Orlowski és Zienkowski (1999): Potential size of migration from Poland after joining the EU The Vienna Institute Monthly Report, No. 2, Wiener Institut für Inter­natio­nale Wirtschaftsvergleiche (WIIW), Februar, S. 8-12.

Sík Endre (1998) "A migrációs potenciál a mai Magyarországon" Megjelent: Európai Tükör, április, Budapest

Straubhaar, Thomas és Fóti Klára (1999) Wirkliche und vermeintliche Probleme der EU-Osterweiterung auf dem Arbeitsmarkt – Das Beispiel Ungarns, mimeo, Hamburg – Budapest

Wallace, Claire (1999): A fiatal nők kivándorlási hajlama Magyarországon, Bulgáriában és Csehországban, kézirat, Insitut für Höhere Studien, Bécs

Jegyzetek

¹ Lásd: M. Landesmann, 1999. (A felmérés főbb adatait az ő beszámolója alapján ismertetem.)

² Claire Wallace részben ugyanezen felmérés egyik speciális aspektusát vizsgálja a folyóirat e számában található másik cikkben.

³ Igaz, ez a viszonylag magas arány összefügghet azzal, hogy a felmérésnek ez a része kifejezetten fiatal, 30 év alatti nőket érint, akik közül sokan még nem alapítottak családot. Ráadásul ez a felmérés nemcsak a migrációs szakirodalomban szokásos egy éven túli időszakra szóló vándorlásra kérdezett rá, hanem a rövidebb (néhány hónapos) külföldi tartózkodásra is.

⁴ A felmérés a felnőtt (16 éves és annál idősebb) lakosságra nézve reprezentatív mintán alapul. Részletesebb leírását lásd például: Életkörülmények Magyarországon, 1998 (UNDP Human Development Report for Hungary, Budapest, szerk.: Fóti Klára).

⁵ Idézi: Landesmann, 1999.

⁶ Ez a probléma például a 90-es évek vége felé (1996-97-ban) végzett becslésekkel. Az Eurostat (az Unió statisztikai hivatala) segítségével ugyanis az érintett országok módosították az addigi vásárlóerő paritáson számolt egy főre jutó bruttó hazai összterméküket. Ennek megfelelően közeledett az egy főre jutó GDP-jük az EU-átlaghoz, a korábbi adatokhoz képest sokszor jelentős mértékben. Ha az EU-átlagot 100-nak vesszük, a megfelelő értékek a következőképp alakultak: Lengyelország esetében 31-ről 39-re, Magyarországéban 36-ról 49-re, Csehországéban 57-ről 64-re, Szlovákiáéban 42-ről 46-ra, Szlovéniáéban pedig 57-ről 69-re (Landesmann, i.m.). Könnyen belátható, hogy a módosítások nagymértékben megváltoztathatják a migrációs potenciált, különösen, ha kizárólag a jövedelmi adatokat veszik figyelembe (mint ahogy azt sok becslés teszi).

⁷ E becslések főbb eredményeit ismerteti röviden Landesmann (i.m.).

⁸ Lásd: Fóti, 2000. , valamint Straubhaar, Fóti, 1999.

⁹ Landesmann óv e tapasztalatok direkt felhasználásától (részletesebben lásd: Landesmann, i.m. és Fóti, i.m.).

¹⁰ Magyarországon például GDP-adatok megyei (regionális) szinten is rendelkezésre állnak, ami nem mondható el minden érintett országról.

¹¹ Olyannyira, hogy azok megközelíthetik az országok közötti különbségeket is, különösen, ha a két szélsőséget, Budapest és Szabolcs megye eltéréseit vesszük alapul (mint ahogy ezt a modellszámítás tette).