(A Le Monde Diplomatique karikatúrája)

A szakszervezetek hagyományosan elfogadták azt a gondolatot, hogy alkudoznak mindazért, amit megkaphatnak, és ráhagyják a vállalatvezetésre a vállalat irányítását, bármennyire rosszul végzi is azt. De ma a szakszervezetek a kérdések széles területén intéznek kihívást a vállalatvezetéshez – sokkal inkább, mint bármikor – fel­használva olyan eszközöket is, mint jelentős részvénytulajdon, mint az igazgatótanácsban való képviselet és szélsőséges esetben a vállalat munkások általi felvásárlása.

A vezetés többé nem számíthat a munkásokra, hogy azok majd csendestársai lesznek azokban a vállalatokban, amelyekről úgy vélik, hogy rosszul irányítják őket.

A vezetés számára az eddigi legerőteljesebb szakszervezeti ki­hívás most érlelődik az Allegris Corporation-nál (korábban UAL Incorporation), ahol a Pilóták Egyesülete (ALPA) azt a javaslatot tette, hogy az United Air Line 7,5 milliárd dolláros részvényét felvásárolja a társaságtól.

Az ALPA ajánlata több mint egy új taktika megjelenése a mun­kások, termelésirányítók harcában. Széles arcvonalú támadás az Al­legris szóvivőjének, Richard J. Ferrisnek stratégiája ellen, mely arra épül, hogy lehetőség szerint integrálja a társaság légiforgalmi, szállo­dai és autókölcsönző ágazatait. Noha az Allegris elutasította az aján­latot, a pilóták kitartanak mellette. „Menedzsereink álláspontja évekig ez volt. Mi menedzselünk, ti repültök" – mondja F. C. Dubinsky, az ALPA szóvivője a United-nál. „Mi mint a bolondok repdesünk, ők viszont nem menedzselnek." Ferris válasza: „Pilótáink rendes embe­rek. Csak azt szeretném, ha a repüléssel foglalkoznának."

A munkások szerepének növelésére irányuló törekvések arra, hogy a tulajdon és az irányítás kérdéseiben részt vegyenek, a legerő­teljesebbek a légiközlekedésben, a fuvarozásban és az acéliparban, ahol fokozatos a restrikció a szabályozók bizonytalansága és a kül­földi versenytársak miatt.

A részben, vagy egészben is az ESOP (az Alkalmazottak Rész­vénytársasági Tervezete) tulajdonában lévő vállalatok növekvő száma lehetővé teszi, hogy a szakszervezetek és a szakszervezete­ken kívüli csoportok is egyre inkább hallathassák hangjukat a korpo­ráció minden szintjén. Kb. 8 millió dolgozó tagja az ESOP-nak, s ez évente 7-6%-kal emelkedik a tervek szerint.

A háborút közvetlenül követő években a vállalatok hevesen elle­nezték a fellendülő munkásmozgalom azon kísérleteit, hogy beavat­kozzanak a vállalatvezetés, a vállalatirányítás kizárólagos jogának tekintett döntésekbe.

A szakszervezetek e szerepükhöz alkalmazkodtak (elfogadták azt), ameddig a vezetés állást tudott adni és növekvő életszínvonalat biztosított. De ez a „társadalmi szerződés" (social contract) – mondja Joseph R. Blasi, a munkástulajdon témájának kutatója a Har­vard Egyetemen, szétesett a vállalatbezárások, vállalati összeol­vadások, és a munkásmozgalom hanyatlásának s a külföldi ver­seny növekedésének korszakában.

Most a szakszervezetek azt állítják, hogy a munkásoknak több a vesztenivalójuk a vállalatban – és jobban szenvednek, ha azt rosszul irányítják-, mint a részvényeseknek, vállalatvezetőknek, intézményi beruházóknak. Ezért a munkás a tulajdonosokkal, válla­latvezetőkkel együtt részesedni akar a hatalomban (a vállalati döntés­hozatalban).

„Nem fogunk tétlenül üldögélni, és engedni, hogy a vállalatveze­tés mindent tönkretegyen, ahogy ez a múltban történt" – mondja Lynn R. Williams, az Acélmunkások Szövetségének (USW) elnöke. A bér­koncessziókért cserébe az USW tagjai meghatározó részvényesei – és döntéshozói is – lettek az olyan nagyvállalatoknak, mint a Nemzeti Acél, a Bethlenem, az LTV, a Kaiser Alumínium, a Colorado Ásvány és Vasérc és ezen kívül számtalan kisvállalatnak is. Az USW által kinevezett igazgatók ülnek ma már a Colorado Ásvány és Vasérc, a Kaiser, a Wheeling Pittsburgh, Bliss-Salem (egy ohiói termelővállalat) és a Copper Rangé (egy michigani rézbánya) igazgatósági asztalá­nál. Az irányítás területére való benyomulás része Williams stratégiá­jának, mely szerint központi szerepre kell szert tenni a beruházásban, és a munkaügyi döntésekben, hogy megőrizhessék a megviselt acél­ipart, amennyire csak lehet. Az ALPA-hoz hasonlóan az USW is haj­landó belemenni a volt részvényesek kártalanításába annak érdeké­ben, hogy az acélmunkásokat távol tarthassák azoktól a rablóktól, akiknek nem érdekük a cégek hatékony működtetése. […]

A vasúti szakszervezetek felajánlották, hogy vásárolnak az el­adásra kínált vasútvonalakból. A Pan American Légitársaságnál négy szakszervezet keres további partnert egyesülésre. A bérkon­cessziók és az ESOP egyik szervezete általi kölcsönvétel kombiná­ciójával a szakszervezetek egybedobhatják vagyonukat más cégeké­vel, s így megszabadulhatnának a Pan Am jelenlegi csúcsvezetésétől. A légitársaság visszautasította a szakszervezetek ajánlatát, azaz a részvénytulajdon növelését, cserébe a koncessziókért. „Nyugtalanok vagyunk a munkahelyek biztonsága és a szállítótársaság túlélési ké­pessége miatt" – mondja Margaret Brendan, a Pan Am Munkaügyi Bizottságának elnöke.

Blasi reméli, hogy ha az amerikai menedzsment nem fejleszti részvételét, akkor a munkavállalók és az intézményi részvényesek koalíciója létrejön majd, s kihívást jelent a menedzsereknek. Ilyen eset már egyszer előfordult a 70-es évek közepén, amikor azok az egyházi szervezetek, amelyeknek részvényeik voltak a J. P. Stevens Co.-ban, támogatták olyan disszidens részvényesek határozatait, akik a társaság munkaügyi politikájának megváltoztatását követelték. Ez egyike volt csak annak a számos hatásnak (nyomásnak), mely rákényszerítette a Stevenst, hogy alkudozzon az Egyesült Ruházati és Textilipari Munkások Szakszervezetével. Az effajta mozgalom leg­nagyobb korlátja az, hogy bizonyos intézmények, mint pl. a nyugdíj-és önsegélyző alapítványok még mindig beérik rövid távú ellen­szolgáltatással, ezzel szemben az alkalmazottak olyan hosszú távú célokat hangoztatnak, mint pl. a pénz újrabefektetése a munkahelyek biztosítására.

Időközben az alkalmazottak egyre nagyobb befolyással van­nak az igazgatósági döntésekre ezer és ezer magáncégnél is, ahol az ESOP-nak meghatározó értékben vannak részvényei.

Az Alkalmazottak Tulajdonjogáért Alakult Nemzeti Központ úgy véli, hogy ezen vállalatok közül kb. 300 igazgatói székében ül nem ­igazgatósági tagalkalmazott, s több száz vállalat esetében tudják az alkalmazottak ESOP-tulajdonú részvényeikkel majd a maguk igazga­tóját megválasztani. Mostanáig az ESOP kis- és közepes magáncé­geknél tett szert ilyen befolyásra. De az alkalmazottak tulajdona legalább a 20%-a annak a közel 30, nyilvánosan eladott vállalat­nak, melyben több mint 1.000 dolgozó van.

Az amerikai munkásságnak nincs szándékában, hogy nyomást gyakoroljon olyan törvények létrehozására, amilyen az NSZK-ban és Svédországban vannak, és amelyek kötelezővé teszik a munkás­részvételt a vállalatok igazgatói tanácsában. De a munkásság a tulaj­don eszközének agresszív használatával gyors ütemben teszi elavulttá azt a régi koncepciót, hogy csak a vállalat vezetésének van joga az üzlet irányításához.

(Fordította: Baráth Katalin)

Business Week, 1987.