A náci Németország Szovjetunió elleni támadását számos történész, mind Oroszországban, mind Magyarországon, a goebbelsi propagandának megfelelően, preventív háborúként határozza meg. A cikk újonnan feltárt dokumentumokra hivatkozó történészek csúsztatásait, hamisításait és félreértelmezéseit mutatja be. Zsukov marsall címben szereplő tervezetének sorsa is demonstrálja a II. vi­lág­háborúval foglalkozó historiográfia szakmai állapotát.

Az 1990-es évek közepén a Vörös Hadsereg Tábornoki karától származó legfontosabb dokumentumok közül, az 1940 ősze és 1941 tavasza közé eső időszakból, néhány kikerült a titkosítás alól, és jelentősen gazdagította a történészek elképzeléseit arról, hogy miként készült a Szovjetunió a küszöbönálló háborúra.

Köztük található a Szovjetunió fegyveres erőinek felfejlesztéséről összeállított terv négy változata, a Védelmi Népbiztosság direktívái a katonai körzetek parancsnokságainak és még néhány írásos anyag¹ .

A kutatók legnagyobb érdeklődését az a dokumentum váltotta ki, amely első megjelenésekor kapta a címet, hogy "Tervezetek a Szovjetunió fegyveres erőinek stratégiai hadrafoghatóságáról a Németországgal és szövetségeseivel való háború esetére"² . A kutatók többsége úgy értelmezte, mint egy preventív (megelőző) csapás tervét, amit a Tábornoki kar állított össze és terjesztett javaslatként I. V. Sztálin elé 1941 májusában. "A tábornoki kar egy megelőző csapás mérését javasolta – írja például P. N. Bobiljov -, vagyis hogy a Szovjetunió vállalja a kezdeményező szerepet a Németországgal való háború kirobbanásában."³ Az efféle értelmezések helyes vagy helytelen voltának a kérdése háttérbe szorult a miatt a körülmény miatt, hogy számos szerző azzal a céllal forgatta a dokumentumot, hogy mindenáron bizonyítsa: 1941 őszén a szovjet vezetés szándéka az volt, hogy a "Európa szovjetizálásának"⁴ tág programjának keretén belül megtámadja Németországot. A kibontakozó vita lényegét elhomályosította a terminológia használata: a tézis hívei, miszerint a Szovjetunió "megelőző csapás"-ra készült, a fogalmat a támadás (agresszió) szinonimájaként értelmezték, ami megnehezítette a vita résztvevőinek kölcsönös megértését, és végső soron megakadályozta konkrét kérdések megoldását. Még azt sem tisztázták, hogy egyáltalán tekinthetők-e a "Tervezetek…" érvényt nyert dokumentumnak, vagy éppen elutasította-e I. V. Sztálin a Tábornoki kar javaslatát, és egyáltalán, nem túlságosan elsietett-e jó pár kutató egyezsége, akik közös nevezőre jutottak abban, hogy a Vörös Hadsereg egységei akarták megnyitni a harci cselekmények sorozatát?

Azok a kutatók, akik a Tábornoki kar májusi "Tervezetei…"-t úgy magyarázzák, mint egy "megelőző csapás" tervét (értve ez alatt a háború kirobbantásának kezdőaktusát), a dokumentumnak azt a két bekezdését veszik alapul, amelyek megelőzik a Vörös Hadsereg csapatai elé tűzött célok és feladatok kifejtését. A két bekezdésben szerepel ugyanis egy következtetés, amely abból a tényből indul ki, hogy Németországnak nincs szüksége mozgósításra: "Tekintettel arra, hogy Németország jelenleg teljes hadseregét készenlétben tartja, szétbontakoztatott támogatóegységekkel, lehetősége van rá, hogy megelőzzenek bennünket a felfejlődésben, és váratlan csapást mérjenek ránk. Hogy ennek elejét vegyük, szükségesnek ítélem, hogy semmilyen körülmények között se engedjük át a kezdeményezést a Német Vezérkarnak, az ellenséget meg kell előznünk a felfejlődésben, és abban a pillanatban kell megtámadnunk a német hadsereget, amikor a felfejlődés szakaszában van, és még nem képes megszervezni a frontot és a fegyvernemek összehangolását." A fronton elhelyezett egységek elé tűzött feladatok előszámlálása után jött a javaslat:

"A fentebb vázolt elképzelés megvalósítása érdekében haladéktalanul meg kell hozni a következő intézkedéseket, amik nélkül nem mérhetünk váratlan csapást az ellenségre sem a levegőből, sem a földön:

1. végre kell hajtani a csapatok titkos mozgósítását a tartalékos egységek elterelő hadgyakorlata révén;
2. a táborba telepítés fedezete alatt csapatokat kell összevonni a nyugati határok közelében, mindenekelőtt a Főparancsnokság különleges egységeit;
3. a légierő egységeit készenléti repülőterekre kell összevonni a távolabbi körzetekből, és neki kell látni a légi fedezet kiépítéséhez;
4. a tartalékos és hadtápállomány fokozatos behívásának és gyakorlatoztatásának leple alatt meg kell szervezni a támogatóegységek szétbontakoztatását és a tábori kórházak kialakítását."⁵

Már most megjegyezzük, hogy e két bekezdésnek a szövegében éppúgy, mint a dokumentum további részében, egyetlen közvetlen utalás sincs arra, hogy a terv készítői harccselekmények indítására gondoltak volna a Vörös Hadsereg egységeivel. Az olyan szavak és kifejezések, mint "megelőzés", "támadás", "megelőző csapás mérése" a köznapi nyelvben is nélkülözik azt a jelentést, amelyet a kutatók magyaráztak beléjük, miközben a szóban forgó részletet mint egészet értelmezték. Legyen szó bármilyen háborúról, annak menetében a felek felváltva mérnek egymásra csapást, ami, ha váratlanul éri az ellenséget, akkor a győzelem legfőbb előfeltétele, a katonai művészet egyik alapvető eleme. 1942 novemberében például csapataink Sztálingrád alatt mértek váratlan csapást a Wehrmachtra. Következésképpen váratlan támadást intézni az ellenség ellen a háború folyamán is lehetséges. Nehézséget itt az a körülmény okoz, hogy a "Tervezetek…" szerzői vajon ennek végrehajtását javasolták-e, megelőzendő az ellenséget a felfejlődésben.

Azok a történészek, akik hozzászoktak, hogy a Németország "hitszegő és orv" támadásáról írnak, nemigen tudják elképzelni, hogy a háború másképp is indulhatott volna. Néhány szerző (és ez mindenekelőtt V. Szuvorov-Rezun – a preventív háború koncepciójának meghirdetője – hazai epigonjaira vonatkozik) nemcsak hogy idézeteket von ki M. N. Tuhacsevszkij munkáiból, amik a támogató egységek támadó feladatairól szólnak, hanem még azt is bizonyítani szeretné, hogy a "szovjet hadtudomány… azzal számolt, hogy napjainkban a háborúkat nem megüzenik, hanem váratlan csapással kezdik"⁶ . Ugyanakkor közismert tény (és ezt a szakirodalom is nemegyszer alátámasztotta már), hogy a szovjet katonateoretikusok tartalmilag eltérő módon határozták meg a háború kezdeti időszakát, és ha kivételes esetekben – Sz. N. Kraszilnyikov, G. Sz. Isszerszon – elhangzottak is helytálló következtetések, akkor azok nem kaptak hivatalos elismerést. A kérdés körül elindult vita a háború előtt korántsem zárult le, amiről az 1941 folyamán megjelent katonai folyóiratokban jó néhány publikáció tanúskodik⁷ . A titkosítás alól feloldott, háború előtti tervek dokumentumai egyedül azt bizonyítják egyértelműen, hogy a szovjet katonai vezetés elképzelése a háború elsői szakaszáról az volt, hogy a háború megkezdése és a szemben álló felek főerőinek színre lépése időben nem esik egybe. Ebben a periódusban a harctevékenység korlátozott erőkre hárul, és az a célja, hogy megzavarja az ellenség főerőinek a szétbontakoztatását⁸ .

Mindezen felül figyelembe kell venni még, hogy a helytálló elméleti következtetések születését jelentős távolság választja el attól, hogy magukévá tegyék vagy akár csak megismerkedjenek velük azok a katonai hivatást gyakorló tömegek, amelyeknek elméleti felkészültsége a háború előtt köztudottan számos kívánnivalót hagyott maga után. A Vörös Hadsereg legfelső parancsnoki állományának 1940. decemberi tanácskozásáról szóló, újabban napvilágra került dokumentumok azt mutatják, hogy a szovjet katonai vezetés nem szentelt kellő figyelmet a háború kezdeti szakaszának a kérdésére. Így történhetett, hogy a Baltikumi különleges katonai körzet parancsnokának, P. Sz. Klenov tábornoknak a kivételével a tanácskozáson beszámolóval fellépő vagy a tábornoki vitába bekapcsolódó számos résztvevő közül senki sem érintette ezt a problémát. P. Sz. Klenov viszont az éppen tárgyalt kérdéstől függetlenül döntött úgy, hogy állást foglal G. Sz. Isszerszon dandárparancsnok éppen csak megjelent, A harc új formái című könyvéről, és megbírálja azokat a tételeit, amelyekben azt állítja, hogy az elkövetkező háború kezdeti periódusa másmilyen lesz, mint amilyennek a múltban valaha is meghatározták. "A háború kezdeti időszakának kérdése – mondta – a különleges támadó hadműveletekre felkészített egységeket érinti. Ilyenek lesznek ugyanis a kezdeti időszak hadműveletei, amikor az ellenség hadserege még nem fejezte be a csapatösszevonásokat és nem lesz kész a felfejlődésre. Ezek a műveletek áttörések lesznek különleges feladatok végrehajtására… Hatásosak pedig akkor lesznek, ha tekintélyes légi és talán gépesített erők végzik őket, mielőtt még az ellenség a döntő lépésre szánná magát, befejezhetné mozgósítását, az összevonásokat és a felfejlődést, a műveletek célja pedig, hogy mindezt akadályozzák, az összevonásokat térben visszaszorítsák és húzzák az időt."⁹ A tény önmagában, hogy P. Sz. Klenov felszólalása nem szolgált alkalomként ennek az alapvető kérdésnek a további megvitatására, hogy a tanácskozás egész ideje alatt egyetlen felszólaló sem tért vissza rá, arról tanúskodik, hogy a Vörös Hadsereg vezetőségében uralkodó hangulat olyan volt, hogy vagy senkinek sem akaródzott kiállni G. Sz. Isszerszon álláspontja mellett, vagy hogy ez a probléma a tanácskozáson részt vett katonai szakemberek érdeklődésének valójában csak a perifériáján mozgott¹⁰ .

Tekintve, hogy G. Sz. Isszerszon könyve 1940-ben jelent meg, még az is igen valószínű, hogy a tanácskozás több résztvevőjének egyszerűen nem volt alkalma megismerkedni vele.

Nincs semmilyen alapja annak, hogy kételkedjünk G. K. Zsukov igazmondásában és őszinteségében, amikor arról beszélt, hogy azokban az években a hadászat elmélete a kor színvonalán állt ugyan, a gyakorlat azonban "elmaradt az elmélet mögött". "1941 tavaszán, a műveleti tervek kidolgozásakor – írta G. K. Zsukov -, gyakorlatilag nem vettük teljességgel figyelembe, hogy a háború kezdeti szakaszában mik a modern hadvezetés sajátosságai. A Védelmi Népbiztosság és a Tábornoki kar azzal számolt, hogy két ilyen nagyhatalom között, mint amilyen Németország és a Szovjetunió, a háború a korábban ismert séma szerint fog kitörni: néhány napos határ menti csatározások után megütköznek a főerők."¹¹ A. M. Vasziljevszkij azt állította, hogy a Tábornoki kar vezetősége a "terv kidolgozásakor… arról a helyes álláspontról" indult ki, hogy a "modern kori háborúkat nem meghirdetik, hanem egyszerűen elkezdődnek az ellenséges erők hadmozdulatainak az előkészületeivel…" Ennek ellenére, írta, "a terv a jó öreg szokások szerint a harccselekmények megkezdésétől az ország főerőinek hadba lépéséig 15-20 napra becsülte a háború úgynevezett kezdeti szakaszát…"¹² Láthatjuk tehát, hogy a terv közvetlen készítői elismerték, még ha csak bizonyos fenntartásokkal is, az általuk elkövetett hibákat.

Milyen tanúsággal szolgálnak erre nézve a tervezések nemrégiben nyilvánosság elé tárt dokumentumai?

Amikor az 1940. szeptember 18-i "Tervezetek…" szerzői azt a feladatot állították a nyugati front csapatai elé, hogy "csapással mérjenek döntő vereséget a Kelet-Poroszország területén összevont német hadseregre", egyenesen kifejtették, hogy "20 nap leforgása alatt, a seregek összevonásától a fegyverbe állításukig [így a szövegben], támaszkodva a megerődített körzetekre, aktív védekezéssel kötelesek szilárdan lezárni határainkat és megakadályozni a németek behatolását területünkre"¹³ . Ennek megfelelően a "csapásmérést" az összevonást követő 20. napra tervezték, amit "aktív védekezéssel"¹⁴ kellett volna fedezni. A Kijevi különleges katonai körzetnél a körzeti egységek 1940-es összevonási tervének összeállítói azzal számoltak, hogy a csapatok a mozgósítás 30. napján lesznek felkészülve a támadásra (l. III. pont), amellett az összevonás és a szétbontakozás is csak a háború megkezdése után ment volna végbe (V. p.). Az első – védekező – szakaszra "a támadó ellenség élőerejének megsemmisítését" irányozták elő (V. p. 1.) és "nagy erejű légi csapások"-at a vasúti csomópontokon azzal a céllal, hogy "akadályozzák és késleltessék a német csapatok összevonását" (V. p. 6.).¹⁵

Újabb bizonyítékokat kínálnak a decemberi tanácskozás után lefolytatott stratégiai hadijátékok. A szemben álló feleknek mindkét játékban oly módon szabtak feladatokat, hogy azok a háború kezdeti szakaszában teljességgel nélkülözték a hadmozdulatokat. A háború első szakaszára hadgyakorlatok sem voltak előírva. A gyakorlatok megszervezői szemlátomást magától értetődőnek találták, hogy a támogató egységek megbirkóznak feladataikkal. Számunkra különösen az a mozzanat figyelemre méltó, hogy a játék feltételei szerint a "nyugatiak" azelőtt támadták meg a "keletieket", mielőtt befejezték volna a felfejlődést.¹⁶

Feltételezzük azonban, hogy 1941 tavaszán a tábornoki kar vezetősége mégiscsak belátta, hogy elképzelései a háború kezdetéről nem felelnek meg a reális körülményeknek, és ez a "Tervezetek…" szövegében is tükröződik. (Hasonló eredményre jutott ezzel kapcsolatban például G. I. Geraszimov is, aki a május 15-i "Tervezetek…"-et a Tábornoki kar egyfajta "válasz"-aként értékeli a G. Sz. Isszerszon által felvetett problémára¹⁷ .) Ebben a tekintetben kétségtelen érdeklődésre tartanak számot azok a dokumentumok is, amelyek 1941 májusához, illetve júniusához kapcsolódnak. Azóta, hogy Ju. A. Gorkov publikálta a Tábornoki kar direktíváit a nyugati határ menti körzetek parancsnoksága számára és a haditerveket, amelyeket a körzetekben dolgoztak ki ezeknek a direktíváknak az alapján, közvetlenül a német támadás előtt, teljes biztonsággal állítható, hogy a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg elavult nézeteit a háború kezdeti időszakáról 1941. június 22-éig semmi sem ingatta meg.

Például azok a védelmi feladatokkal foglalkozó direktívák, amelyeket a Tábornoki kar 1941 májusában írt elő a Kijevi és a Nyugati különleges katonai körzeteknek, a következőképpen fogalmaznak: "Az országhatár menti erődített állások elszánt védelmével kell fedezni a körzeti egységek mozgósítását, összevonását, és felfejlődését. […] Aktív légi tevékenység révén meg kell szerezni az uralmat a levegőben és megrendítő csapásokkal kell meggátolni vagy hátráltatni az ellenség csapatainak összevonását és felfejlődését."¹⁸ Ezután azt a lőszermennyiséget is meghatározták, amelyet a mozgósítás 15. napjáig engedélyeztek felhasználni¹⁹ . Úgy tetszik hát, hogy a direktívák összeállítói abból indultak ki, hogy a harccselekmények már a Vörös Hadsereg főerőinek végleges mozgósítása és összevonása előtt megkezdődnek, és ami nem kevésbé mellékes, hogy a német csapatok szintén csak a harccselekmények megkezdése után fejezik majd be az összevonást és a felfejlődést. Ezeknek a direktíváknak az alapján a Kijevi különleges katonai körzet törzsénél kidolgoztak egy körzeti tervet, amelyben a körzet parancsnoksága a Tábornoki kar direktívájának alapgondolatait ismétli meg: "Częstochowa, Katowice, Krakkó, Kielce vasúti hídjainak és csomópontjainak lerombolásával, továbbá az ellenség csoportosító tevékenységének akadályozásával meg kell hiúsítani vagy feltartóztatni egységeik összevonását és felfejlődését."²⁰ Leszögezhetjük, hogy itt a körzeti egységeknek nem jelöltek meg semmilyen támadó feladatot – csakis védelmieket. Lássuk akkor, hogy D. G. Pavlov és V. Je. Klimovszkij másképp gondolkodott-e erről. A Nyugati különleges katonai körzetben kiadott "Feljegyzés a támogató feladatokat ellátó egységek tevékenységének tervéről" című dokumentum a következő feladatot tűzte a légierő elé: "…meg kell hiúsítani és fel kell tartóztatni az ellenség csapatainak összevonását."²¹ És mi volt a helyzet a Baltikumi különleges katonai körzet parancsnokságánál? Ebben a körzetben a terv összeállítói a felderítés feladatairól szólva ezt írták: "A felderítés célja, hogy a háború első napjától fogva átlássa az ellenség szándékait, a csoportosításukat és hogy milyen határidővel próbálnak felkészülni a támadásra."²² Ebből világosan kiderül, hogy a Baltikumi különleges körzet törzskarában mindenféleképpen el tudták képzelni a háború kitörését, csak úgy nem, hogy a főerők bevetésével kezdődik (nem győzzük hangsúlyozni, hogy a határ teljes kiterjedésében található minden körzet parancsnoksága kivétel nélkül védelmi feladatokat tűzött egységei elé, tehát a kiragadott bekezdések semmi alapot sem adnak arra az interpretációra, hogy a Szovjetunió készült volna elsőként harccselekmények indítására).

Az viszont igenis feltételezhető, hogy a Tábornoki kar vezetősége 1941 tavaszán felismerte a hasonló elgondolások téves voltát, mert a májusi "Tervezetek…" kezdőmondatai pontosan erről árulkodnak²³ . Úgy képzeljük, hogy amikor G. K. Zsukov és A. M. Vasziljevszkij arra a következtetésre jutott, hogy a háború kezdeti szakaszáról nem lehet beszélni a korábbi értelmében, azt javasolta Sztálinnak, hogy elsőként ő indítsa meg a harccselekményeket. Ez ugyan a tábornoki kar vezetőit mint katonai szekértőket némileg kedvező színben tünteti fel, az események alakulásából ítélve azonban Sztálint nemigen sikerült meggyőzniük, arra pedig nem szánták rá magukat, hogy saját "megvilágosodásuk"-at megosszák a körzeti parancsnokságokkal. A helyzet sajnos az, hogy ha tovább szövögetjük a hasonló következtetéseket, akkor azt kockáztatjuk, hogy átlépjük azt a határt, amely a tényekre alapuló hipotéziseket elválasztja az alaptalan találgatásoktól.

Ám ha abból indulunk ki, hogy a szovjet parancsnokság továbbra is elavult nézeteket melengetett a háború kezdeti periódusáról, akkor be kell látnunk, hogy a "felfejlődés megelőzése", a "váratlan csapás" mérése az adott szövegkörnyezetben nem feltétlenül jelenti a "támadás megvalósulásá"-t. Ha azzal számoltak, hogy a csapatok felfejlődése egyik és másik oldalon is igénybe vesz majd bizonyos időt a háború megkezdése után (más szavakkal, a "főcsapás mérése" és a háború kirobbanása időben nem esik egybe), akkor a kifejezés, hogy "a felfejlődés megelőzése" nem érthető másként, csak úgy, mint igyekezet arra, hogy rövidebb idő alatt hajtsák végre, mint az ellenség (lerövidítve ezáltal a nevezetes "kezdeti időszak"-ot), illetve, hogy elsőként mérjenek csapást a másikra.

Megjegyezzük, hogy 1941 májusában-júniusában a szovjet vezetés hozzálátott, hogy intézkedéseket hozzon a második lépcső egységei számára, ezek az intézkedések azonban a hadsereg támogató egységeinek hadrafoghatóságáról felemás és megkésett jelleget mutatnak. Amennyire nyilvánvaló, hogy a támogató egységek erői semmiféle "megelőző csapás"-ra sem készülődtek, mint arról ékesen tanúskodnak a határ menti körzetek Ju. A. Gorkov által publikált tervei, pedig a háború elején elsősorban nekik kellett volna számítani az összecsapásra, annyira kétséges, hogy a "Tervezetek…" szóban forgó részlete alkalmas-e annak értelmezésére, hogy a szovjet parancsnokságnak mi volt a felfogása a küszöbönálló háborús összecsapás jellegéről.

Már csak azért is, mert más dokumentumok arról tanúskodnak tényszerűen, hogy a Vörös Hadsereg parancsnoksága az előkészítő intézkedések készítésekor annak eshetőségét sem zárta ki, hogy 1941 nyarán nem lesz háború. Mi másképpen lehetne ugyanis értékelni a Védelmi Népbiztosság 1941. június 18-i parancsát, amely a határ menti körzetek parancsnokságaitól azt követelte, hogy erőltessék a készenléti repülő­terek építését, és legkésőbb október 1-jére készüljenek el velük?²⁴

Fontos megjegyezni, hogy magában a májusi "Tervezetek…" szövegében is találhatók bizonyítékok arra nézve, hogy a dokumentumot semmilyen körülmények között sem lehet úgy értelmezni, mint a Szovjetunió támadási tervét Németország ellen.

A "Tervezetek…"-et "a Németországgal való háború esetére" állították össze. A Szovjetunió ellen felállított német hadosztályok mennyiségi adtainak ismeretében a terv szerzői egyenesen arról írnak, hogy pontosan abban az "esetben", ha Németország megtámadja a Szovjetuniót, miként zajlik le majd a háború. "Feltételezhető, hogy napjaink politikai helyzetének feltételei között, abban az esetben, ha megtámadnák a Szovjetuniót, akkor képesek kiállítani ellenünk […] akár 180 hadosztályt." Joggal gondolhatjuk, hogy ha a szovjet parancsnokság az események alakulásának egy másik változatára készült volna, akkor arra az esetre veszi számba a német erőket – és a számítás nyilvánvalóan más lett volna. Azonkívül, ha a szovjet parancsnokság azt tervezte volna, hogy elsőként indítja meg a háborút, akkor meg kellett volna határoznia, legalább hozzávetőleges pontossággal, azt a határidőt, amikorra a csapatok felkészülnek a támadásra. Az efféle adatok hiánya már szimptomatikus értékű, ráadásul a "Tervezetek…" szövegében egészen másról esik szó: "Feltétlenül szükséges… – írják a terv összeállítói – teljes erővel folytatni a megerődített körletek építését és felfegyverzését, elkezdeni megerődített körletek építését a front vonalán Osztaskovnál, Pocsepnél és 1942-re előirányozni megerődített körletek építését a magyar határon, valamint folytatni a megerődített körletek építését a régi országhatár mentén." Azoknak a történészeknek, akik hajlamosak úgy olvasni a "Tervezetek…"-et, mint javaslatot a háború megkezdésére 1941-ben (amellett feltételezik, hogy a Vörös Hadsereg lépett fel volna támadólag!), meg kellene magyarázniuk, hogy a tábornoki kar egy évvel a harccselekmények elkezdése után miért akart volna megerődített körleteket telepíteni az Osztaskov-Pocsep frontvonalon vagy a régi országhatár mentén. Nem érthető az sem, hogy egy támadó háború²⁵ indításának (!) tervezése során, miért gondolta volna bárki, hogy megerődített körletekre lenne szükség a magyar határon – hogy azok segítségével védjük magunkat 1943-ban? Különben is, hogy lehetett volna folytatni az építkezést, miközben teljes gőzzel folynak a harccselekmények? Ha a terv szerzői az események efféle alakulásának az eshetőségével állnak I. V. Sztálin elé, akkor azt kockáztatták volna, hogy a defetizmus bűnével vádolják meg őket.

Azonkívül ha a dokumentum fent idézett bekezdéseit váltig úgy értelmezzük, hogy az javaslat volt a háború megkezdésére 1941 nyarán, akkor nem találunk összhangot köztük és a szöveg más részletei között, és végül eljutunk egy alapvető ellentmondáshoz: az 1941. május-júniusi "Tervezetek…" IV. pontjával pontos megfelelésben születtek meg az intézkedések a Vörös Hadsereg csapatainak titkos mozgósításáról és összevonásáról²⁶ , ami aligha történhetett volna meg, ha a dokumentum csak "tervezet" marad. Emellett a határ menti körzeteknek a Tábornoki kar kizárólag védelmi feladatokat adott. Továbbá a Kijevi különleges katonai körzet parancsnoksága a hadszíntér mérnöki előkészítésére adott utasításokat, elsősorban aknamezők és szögesdrót akadályok telepítésére – 1941 júliusára és augusztusára!

Nézetünk szerint ezek az ellentmondások egyértelműen amellett szólnak, hogy a "Tervezetek…" mint javaslat értelmezése a háború elkezdésére nem állja meg a helyét. Az ellentmondások csakis akkor oldhatók fel, ha belátjuk, hogy a dokumentum mondata a "váratlan csapás mérésé"-nek szükségességéről nem azonos azzal, hogy elsőként kell megindítani a harccselekményeket. A terv összeállítói, akik 1941 nyarára várják a háború kitörését, voltaképpen azt javasolják I. V. Sztálinnak, hogy idejében hozza meg azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek megengedték volna a Vörös Hadsereg csapatainak, hogy rögtön a háború megkezdése után képesek legyenek "váratlan csapás"-t mérni az ellenségre, mielőtt azok szétbontakoztatnák főerőiket.

A Tábornoki kar vezetősége eleve abból a feltevésből indult ki, hogy a Németországgal való összeütközés csakis a másik kezdeményezésére történhet meg, és miután arról sem volt tökéletesen meggyőződve, hogy a háború mindenképpen ki fog törni, azt tervezte, hogy folytatja a védelmi intézkedéseket arra az esetre is, ha a két ország közt meglévő feszültség valamilyen más módon oldódik fel. Ezzel kapcsolatban érdemes utalnunk O. V. Visljov munkáira, ahol meggyőző érvek találhatók amellett, hogy a szovjet hadvezetés arra számított, hogy a harccselekmények kezdetét megelőzi majd a viszonyok tisztázása diplomáciai szinten, legrosszabb esetben pedig valamilyen provokáció Németország részéről²⁷ . Akárhogy is azonban, a szovjet tábornokok hibát követtek el, amikor úgy kalkuláltak, hogy a szemben álló felek főerőinek összecsapása nem esik egybe időben a harccselekmények kezdetével, és ezért gondolták, hogy csapásmérésben megelőzik az ellenséget (értve alatta a főerők, nem pedig a hadsereg biztosító egységeinek a csapását). Emlékeztetnénk itt G. K. Zsukov egy másik ismert vallomására: "Egy ilyen méretű, váratlan támadást, amely már az első pillanatban mozgósított volna minden felfejlődött és a fő stratégiai irányokba szétküldött erőt, vagyis csapásmérést valamennyi erővel, mi nem javasoltunk. Sem a Népbiztosság, sem én, sem elődeim, B. M. Saposnyikov, K. A. Mereckov, sem a Tábornoki kar állománya nem számított arra, hogy az ellenség ennyi harckocsizó és motorizált egységet von össze, és veti be őket már az első napon egy hatalmas és egységes csoportosításban minden stratégiai irányban, azzal a céllal, hogy megrendítő csapást mérjenek csapatainkra, és elszakítsák őket egymástól."²⁸

Magától értetődő persze, hogy az általunk kifejtett elképzelések sem törekedhetnek a vitathatatlan igazság státusára. Számos történész – különösen V. A. Anfilov, M. A. Garejev, Ju. A. Gorkov – miközben nem veszi át a "revizionista" koncepció híveinek nézőpontját és következtetéseit – megegyezett abban, hogy a műveleti terv májusi változatát úgy vizsgálja, mint egy megelőző csapás tervét, értve ezalatt a nyílt katonai hadmozdulatokra tett javaslatot²⁹ . Adott esetben kiegészítő érvként jöhet számításba a történész V. A. Anfilov és N. A. Szvetlisin tanúságtétele, miszerint G. K. Zsukov a velük folytatott személyes beszélgetések során elismerte annak tényét, hogy a Tábornoki kar javasolta egy "megelőző csapás" mérését, amire I. V. Sztálin reakciója teljesen elutasító volt³⁰ . Ez a verzió azóta igencsak elharapózott a legújabb szakirodalomban. N. M. Ramanyicsev például, aki a "Tervezetek…"-et szintén úgy tekinti, mint javaslatot egy megelőző csapásra, és közben V. A. Anfilov elbeszélésére-visszaemlékezésére támaszkodik, a következőképpen okoskodik: Sz. K. Tyimosenko és G. K. Zsukov, mielőtt a dokumentumot beterjesztették volna I. V. Sztálin elé, "elhatározták, hogy kipuhatolják reakcióját a megelőző csapás gondolatára"; amennyiben ez a reakció elutasító volt, akkor egyértelmű, hogy magát a dokumentumot Sztálin már nem is látta³¹ . Mi mégis leszögeznénk, hogy az effajta tanúságok nem tölthetik be a döntő bizonyíték szerepét. Annál is kevésbé, mert a V. A. Anfilov által (szintén G. K. Zsukov szavait idézve) közölt ismertetés az 1941 januárjában folyt stratégiai hadijátékról, a monográfia következő oldalain, nem teljesen felel meg a valóságnak³² .

Utalnunk kell arra is, hogy a történészek tanúságtételei, amelyek G. K. Zsukov vallomásaira épültek, már V. Szuvorov Ledokol című könyvének a megjelenése után születtek, az említett mű állításai miatt kirobbant heves vita idején és azzal a közvetlen céllal, hogy megcáfolják őket. Csakhogy G. K. Zsukov nyilvánosságra került vallomásaiban nincsenek ilyen érvelések. Ugyanakkor írásban tanúskodott arról (fentebb már idéztünk egyet vallomásai közül), hogy a Tábornoki kar abból indult ki, hogy az ellenséges felek főerői csak néhány nappal a háború megkezdése után kerülnek összeütközésbe: "Sem a Védelmi Népbiztosság, sem én magam, sem az elődeim… nem gondoltuk, hogy az ellenségnek sikerül összevonnia ekkora erőket… és már az első napon beveti őket …" A Vörös Hadsereg vezetősége nem tudta felmérni előre "a német hadsereg csapásképességét… Ez volt az az alapvető körülmény, amely meghatározta veszteségeinket a háború kezdeti időszakában."³³

V. Szuvorov könyvének oroszországi megjelenéséig a történészek semmilyen alapot nem találtak arra, hogy úgy vizsgálják a "Tervezetek…"-et mint javaslatot a harccselekmények indítására. D. A. Volkogonov például a "Tervezetek…"-et a következő kommentárok mellett idézte: "A Tábornoki kar és a Politikai Propaganda Főcsoportfőnöksége (GUPP) azt feltételezte, hogy a védekezés rövid életű lesz: a csapatok támadásra készültek. Visszaverik a támadást és ellentámadásba lendülnek…"³⁴

A. G. Horkov, akinek Zivataros június című könyve 1991-ben jelent meg nyomtatásban, a "megelőző csapás" kifejezést úgy értelmezi, mint "válaszcsapást", ami pontosan beleillik az akkori szovjet hadtudománynak a háború kezdeti periódusáról alkotott felfogásába. "A szovjet vezetés elgondolásai – írta – arra az előfeltevésre alapultak, hogy mindkét háborúba lépő fél csak a már korábban szétbontakoztatott erőit veti be az összecsapásokba, mielőtt befejeződne a főerők mozgósítása és folytatódna összevonásuk az első stratégiai lépcső egységeinek fedezékében. A tervekben található sarkalatos momentum […] a következő kérdés elvi megoldása volt: a háború kezdetekor melyik változat (kiemelés tőlünk – Ju. Ny.) volna jobb – előbb egy ellenség elleni támadást kell-e megvalósítani, vagyis megelőző csapást mérni rá, vagy az ő csapását kell-e elhárítani előbb, és azután lendülni döntő támadásra."³⁵ Később a különböző tudósok – például, a haditengerészeti tudományok doktora, Ju. Sz. Szolniskov – a májusi "Tervezetek…"-ben nem találtak semmilyen javaslatot "az 1941-es csapásmérésre"³⁶ .

Sajnálatos módon, azoknak a kutatóknak a hangja, akik nem törték magukat, hogy a "Tervezetek…"-ben mindenáron felfedezzék a "megelőző csapás" tervét, ami miatt a szovjet-német háború kirobbanásában a Szovjetuniót terhelné a felelősség, nem volt eléggé hangos. Mi több, a történészek zöme valahogy nem vett tudomást az akkori események közvetlen tanújának és résztvevőjének, P. A. Szudoplatovnak a véleményéről sem, aki megélte napjainkat, és sikerült megszólalnia a szovjet háború előtti tervek és közvetlenül az 1941. május "Tervezetek…" kapcsán kirobbant vitában. "Teljes felelősséggel mondhatom azonban – jelentette ki -, hogy az úgynevezett megelőző háború terve Németországgal szemben nem létezett. Zsukov és Vasziljevszkij csak azt javasolta, hogy a németeket meg kell előzni a csapatok stratégiai szétbontakoztatásában arra az esetre, ha Németországgal megkezdődnének a harccselekmények."³⁷

Ezek után úgy gondoljuk, hogy a szakirodalomban lábra kapott vélemény, miszerint a szovjet katonai és politikai vezetés 1941 tavaszán azt a változatot latolgatta volna, hogy Németországra megelőző csapást mér, nélkülözi a kellő alapot. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy e változat híveinek újabb kiegészítő dokumentumokat kellene előásniuk álláspontjuk kellő alátámasztására, máskülönben értelmezésük a májusi "Tervezetek…"-ről nem minősíthető másmilyennek, mint önkényesnek.

(Fordította: Székely Ervin)

 

Jegyzetek

 

¹ L.: Vojenno-isztoricseszkij zsurnal, 1991, no. 12., 17-20. o.; 1992, no. 1. 24-29. o.; No, 2. 17-22. o.; Gorkov, Ju. A.: Gotovil li Sztalin preventyivnij udar protyiv Gitlera v 1941 g. In Novaja i novejsaja isztorija, 1993, no. 3.; Vojenno-isztoricseszkij zsurnal, 1996, no. 2., 3., 4., 6.; Novaja i novejsaja isztorija, 1997, no. 5., 108-129. o.; 1941 god. 2 kötetben, szerk.: L. Je. Resin és mások.; V. P. Naumov (szerk.): Mezsdunarodnij fond "Gyemokratyija", Moszkva, 1998.

² Novaja i novejsaja isztorija, 1993, no. 3. 40-45. o.; Gorkov, Ju. A.: Kreml. Sztavka. Genstab. Tver, 1995, 303-309. o.; 1941 god. 2 kötetben. 2. k., Moszkva, 1998, 215-220. o.; első részpublikációja: Vojenno-isztoricseszkij zsurnal, 1992, no. 2., 17-19. o.

³ Bobiljov, P. N.: K kakoj vojnye gotovilszja genyeralnij stab RKKA v 1941 godu? In Otyecsesztvennaja isztorija, 1995, no. 5., 16. o.

⁴ L. pl.: Afanaszjev, Ju. A.: Drugaja vojna: isztorija i pamjaty. In Drugaja vojna: 1939-1945. Moszkva, RGGU, 1996, 24. o.; Danyilov, V. D.: Gotovil li Sztalin napagyenyije na Germanyiju? In Poiszk, 1994, no. 24., 15. o.; Meltyuhov, M. I.: "I na vrazsjej zemlje mi vraga razobjom…" (Szovjetszkij szecenarij 41-go goda) In Rogyina, 1995, no. 6., 67-72. o.; Szokolov, V. P.: Pravda o Velikoj Otyecsesztvennoj vojnye. Szentpétervár, "Alejtyeja", 1998, 98-99. o.; és mások.

⁵ 1941 god. 2 kötetben, 2. k., Мoszkva, 1998, 216. o. L. még: Gorkov, Ju. A.: Gotovil li Sztalin uprezsdajuscsij udar protyiv Gitlera v 1941 g. In Novaja i novejsaja isztorija, 1993, no. 3., 43-44. o.; Gorkov, Ju. A.: Kreml. Sztavka. Genstab. Tver, 1995, 304. o.

⁶ L.: Meltyuhov, M. I.: Szovremennaja otyecsesztvennaja isztoriografija predisztorii Velikoj Otyecsesztvennoj vojni (1985-1995): a történelemtudományok kandidátusi tudományos fokozat elnyerésére készített disszertáció (07.00.09). Gosz. akad. szferi bita i uszlug. Moszkva, 1995, 144. o.; Meltyuhov, M. I.: Szovremennaja isztoriografija i polemika vokrug knyigi V. Szuvorova "Ledokol". In Szovjetszkaja isztoriografija, Moszkva, RGGU, 1996, 497. o.

⁷ L. pl.: Anfilov, V. A.: Beszszmertnij podvig. Moszkva, Vojenizdat, 1973, 157. o.

⁸ L.: Velikaja Otyecsesztvennaja vojna. 1941-1945. 1. k. Moszkva, 1998, 153-159. o.

⁹ Russzkij Arhiv: Velikaja Otyecsesztvennaja. 12(1). k., Moszkva, Tyerra, 1993. 153-154. o.

¹⁰ Például V. A. Anfilov éppen így értékeli P. Sz. Klenov felszólalását és azt, hogy elmaradt rá a tanácskozás résztvevőinek reagálása. L. Anfilov, V. A: Nyezabivajemij szorok pervij. Moszkva, 1989. 18. o.; Anfilov, V. A.: Doroga i tragegyija 41-go goda. Moszkva, 1997, 131. o.

¹¹ Zsukov. G. K.: Voszpominanyija i razmislenyija. Moszkva, Vojenizdat,1974, 1. k., 230., 240. o.

¹² Vasziljevszkij, A, M.: Nakanunye 22 ijunyja 1941 goda (A. M. Vasziljevszkijjel, a Szovjetunió marsalljával 1965. augusztus 20-án készült kiadatlan interjú). In Novaja i novejsaja isztorija, 1992, no. 6., 8. o.

¹³ 1941 god. 2 kötetben, 1, k., 247. o.

¹⁴ A szerzők által használt "aktív védelem" kifejezés arról tanúskodik, hogy elképzeléseik szerint a főerők összevonásának idején a harccselekmények már folyamatban lesznek.

¹⁵ Ugyanott, 492-493. o.

¹⁶ L.: Szpravka ob operatyivno-sztratyegicseszkih igrah, provegyennih sz ucsasztnyikami gyekabrszkogo (1940 g.) szovescsanyija viszsego komandnogo szosztava RKKA. In Russzkij Arhiv: Velikaja Otyecsesztvennaja. 12(1). k., Moszkva, Tyerra, 1993, 388-389. o.; L. még: Bobiljov, P. N.: Idézett mű. 7-8. o.

¹⁷ L.: Geraszimov: "Mobilizacija jeszty vojna…": Mobilizacionnaja gotovnoszty RKKA i nacsalnij period Velikoj Otyecsesztvennoj vojni. In Vojenno-isztoricseszkij zsurnal, 1999, no. 37. 9-10. o.

¹⁸ 1941 god. 2 kötetben, 2, k., Szerk.: L. Je. Resin és mások, Moszkva,1998. 227. o.; Novaja i novejsaja isztorija, 1997, no. 5. 117. o.

¹⁹ Novaja i novejsaja isztorija, 1997, no. 5. 120. o.

²⁰ L. Vojenno-isztoricseszkij zsurnal, 1996, no. 4., 8. o.

²¹ L.: ugyanott, no. 3., 11. o.

²² Ugyanott, no. 2., 13. A Balti különleges katonai körzet tervének II.b és II.d pontjai ugyanolyan védelmi feladatokat írnak elő, mint a Kijevi és a Nyugati különleges katonai körzetek tervei. Ugyanott, no. 2., 9. o.

²³ Például G. I. Geraszimov úgy tekint a május 15-i "Tervezetek…"-re, mint a Tábornoki kar egyfajta válaszára a G. Isszerszon által felvetett problémára (l. Geraszimov, G. I.: "Mobilizacija jeszty vojna…": Mobilizacionnaja gotovnoszty RKKA i nacsalnij period Velikoj Otyecsesztvennoj vojni. In Vojenno-isztoricseszkij zsurnal, 1999, no. 37., 9-10. o.).

²⁴ L.: Mirovije vojni XX veka. 4. k., Moszkva, 2002, 201-202. o.

²⁵ Mi határozottan elutasítjuk a "támadó háború" fogalmának használatát a hódító, agresszív háború szinonimájaként, szemben azzal, ami V. A. Nyevezsin, M. I. Meltyuhov és néhány más szerző munkáiban megfigyelhető. Különösen V. A. Nyevezsinnél van ez így, aki már műveinek címével, mint "Szindrom nasztupatyelnoj vojni", "Igyeja nasztupatyelnoj vojni…", "Sztalinszkij vibor 1941 g. – oborona ili… lozung nasztupatyelnoj vojni?", "Szobiralszja li Sztalin nasztupaty v 1941 g.?", illetve a tanulmánygyűjteménnyel, amelynek részben szerzője, részben összeállítója volt – "Gotovil li Sztalin nasztupatyelnuju vojnu protyiv Gitlera?" -, elárulja magáról, hogy nem érti pontosan, vagy szándékosan nem vesz tudomást arról a különbségről, amely a támadást mint a hadsereg egyik tevékenységi módját elválasztja a támadó háborútól mint a hódító, agresszív háború szinonimájától. Nyilvánvaló, hogy amikor számos szerző a "támadó háború" kifejezést használja, akkor a fegyveres erők egyik ténykedési módozatára gondol, a háború céljainak kérdése pedig külön lapra tartozik náluk. L. pl. Kumanyev, G. A.-Skljar, E. E.: Do i poszle pakta. Szovjetszko-germanszkije otnosenyija v preddverii vojni. In Szvobodnaja miszl, 1995, no. 2.; l. még: Gorogyeckij, G.: Mif "Ledokola": nakanunye vojni. Moszkva, 1995, 293. o.

²⁶ A tény önmagában, bármennyire szíve szerint való volna is V. Szuvorov epigonjainak, nem szolgálhat bizonyítékként arra, hogy a Szovjetunió vezetésének szándékában állt a háború kirobbantása 1941 nyarán.

²⁷ L.: Visljov, O. V.: Pocsemu medlil Sztalin v 1941 g.? In Novaja i novejsaja isztorija, 1997, no.1. 86-100. o.; no. 2. 70-96. o.; Visljov, Ov. V.: "…Mozset bity, voprosz jescse udalitszja mirnim putyom." In Vtoraja mirovaja vojna: Aktualnije problemi. Moszkva, 1995, 39-53. o.; Visljov, O. V.: Nakanunye 22 ijunyja 1941 goda. Moszkva, 2001; és mások.

²⁸ Zsukov, G. K.: Voszpominanyija i razmislenyija. 2. k. Moszkva, 1990, 29-30. o.

²⁹ L. pl.: Gorkov, Ju. A.-Szemin, Ju. N.: O haraktyere vojenno-operatyivnih planov SZSZSZR nakanunye Velikoj Otyecsesztvennoj vojni. Novije arhivnije dokumenti. In Novaja i novejsaja isztorija, 1997, no. 5. 111. o.; Bobiljov, P. N.: K kakoj vojnye gotovilszja genyeralnij stab RKKA v 1941 godu? In Otyecsesztvennaja isztorija, 1995. no. 5., 13., 16.

³⁰ Anfilov, V. A.: Groznoje leto 41-go. Moszkva, Ankil-voin, 1995, 67. o.; Anfilov, V. A.: Doroga k tragegyii 41-go goda. Moszkva, 1997, 167. o.; Szvetlisin, N. A.: Krutije sztupenyi szugybi. Habarovszk, 1992, 57-58. o.

³¹ Velikaja Otyecsesztvennaja vojna. 1941-1945. Vojenno-isztoricseszkije ocserki. 1. k.: Szurovije Iszpitanyija. Moszkva, Nauka, 1998. 118. o.

³² V. A. Anfilov írja, hogy G. K. Zsukov hosszasan ecsetelte neki az 1941 januárjában folyt háborús-stratégiai játszmát, ő pedig ez alapján fejtette ki monográfiája kéziratában, hogy mit jelentett a "kékek" "halhatatlan hőstette" a "három megsemmisítő csapással", amivel lehetlenné tették a "pirosak" csoportosítását, magát a játszmát pedig úgy jellemezte, mint "a nagy honvédő háború elejének főpróbájá"-t (Anfilov, V. A.: Idézett mű. 55. o.; Anfilov, V. A.: Groznoje leto 41-go goda. Moszkva, 1995, 56-57. o.). Az 1940-es tanácskozásról és a játszma végkimeneteléről napvilágra került dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a játszma menete egészen más volt (l. Szpravka ob operatyivno-sztratyegicseszkih igrah, provegyennih sz ucsasztnyikami gyekabrszkogo [1940 g.] szovescsanyija viszsego komandnogo szosztava RKKA. In Russzkij Arhiv: Velikaja Otyecsesztvennaja. 12[1]. k., Moszkva, Tyerra, 1993, 388-390. o.; Bobiljov, P. N.: Idézett mű; Ugyanő: Repetyicija katasztrofi. In Vojenno-isztoricseszkij zsurnal, 1993, no. 6., 33-34. o.).

³³ Zsukov. G. K.: Voszpominanyija i razmislenyija. Moszkva, 1990, 1. k., 324. o.; Szimonov, K. M.: Zametki k biografii G. K. Zsukova. In: Vojenno-isztoricseszkij zsurnal, 1987, no. 9., 53. o.

³⁴ D. Volkogonov: Triumf i tragegyija. 2. k., 1. rész, Moszkva, Izdatyelsztvo APN, 1989, 136. o.

³⁵ Horkov, A, G.: Grozovoj ijuny. Moszkva, Vojenizdat, 1991, 235. o.

³⁶ Szolniskov, Ju. Sz.: Po povodu sztatyji genyeral-polkovnyika Ju. A. Gorkova. In Novaja i novejsaja isztorija, 1994, no. 1., 240. o.

³⁷ Szudoplatov, P. A.: Raznije dnyi tajnoj vojni i gyiplomatyii. 1941 god. Moszkva, OLMA-PRESSZ, 2001, 216. o.