„Ha nem teljesíti a parancsot, magát lövik le!” – Ahogyan a kisember részt vesz a nagy történelemben

Új dokumentumok Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolásáról, amelyek a forradalmárok tragikus bukásán keresztül azt is megvilágítják, milyen szerepet kaphat a kisember a nagy történelemben.

I. A történet

Ismert, hogy Rosa Luxemburgot, a marxizmus egyik legfőbb teoretikusát és a nemzetközi munkásmozgalom egyik kiemelkedő vezetőjét Németország kormányának karhatalmistái 1919. január 15-én Karl Liebknechttel együtt letartóztatták és brutálisan meggyilkolták. Hulláját csak hónapokkal később a berlini Landwehr csatornából fogták ki. A két forradalmár gyilkosait felmentették.

Az alább közölt dokumentumunk Otto Rungéről, arról a jelentéktelen altisztről szól, aki az első csapást mérte puskatussal Rosa Luxemburg koponyájára. A régi kérdéssel szembesülünk ismét: vajon történik-e bármi lényeges a történelemben az úgynevezett kisember nélkül? S ha nem, mennyiben alakítja maga a sorsát, s mennyiben felel érte? A gyilkosok közül többen évtizedeken keresztül háborítatlanul éltek. Berlin feszabadítása után, 1945. július 13-án a szovjet belügyi népbiztosság emberei tartóztatták le Rungét, majd a kihallgatási jegyzőkönyv alapján jelentést készítettek.

A dokumentum eredeti orosz forráspublikációjának (Isztocsnyik, 1995. 1. sz. 133-137.) alapját a jelentésnek az a másolata képezi, amelyet Berlinből küldtek el a Szovjetunió második emberének, Vjacseszlav Mihajlovics Molotovnak 1945 októberében. A dokumentum közreadásának négy évtizedes késedelméről, e hosszú "lappangás" okáról csak találgani lehetne.

II. Életrajzi áttekintés

Rosa Luxemburg 1871-ben Orosz-Lengyelországban született. Miután Svájcban – a felsőfokú végzettséggel rendelkező első nőgeneráció tagjaként – elvégezte az egyetemet, 1896-tól Németországban élt, ahol névházasságot kötött, hogy ne toloncolják ki. Élettársa először Leo Jogiches, a neves lengyel forradalmár volt, később egy nála fiatalabb férfival, Clara Zetkin fiával élt együtt.

A politikai gyilkosság tényében életpályájának utolsó szakasza, a német történelem karakteres vonulata és a munkásmozgalom fejlődésének fordulópontja – szimbolikus értelemben is – összefonódott. Luxemburg már évekkel a háború előtt ösztönözte a munkásság antimilitarista harcát. A Németországi Szociáldemokrata Párt háborús politikáját szörnyű személyes sorscsapásként élte meg. Karl Liebknechttel együtt összefogta a háborút ellenzők kis csoportját, először Gruppe Internationale, azután Spartakusbund (Spartakista Szövetség) néven. 1916 júliusában "védőőrizetbe" vették, s csak 1918 novemberében nyíltak meg előtte a börtönkapuk, utoljára. Akkor a KPD (Spartakusbund) megalapításával az új köztársaság szociáldemokrata kormánya elleni foradalmi harc került előtérbe. Utolsó cikke egy nappal halála előtt, január 14-én jelent meg a Rote Fahne-ban "Ordnung herrscht in Berlin" (Berlinben rend van) címen. Ebben elismerte az 1919. januári, kormányellenes munkásfelkelés kudarcát. De fenntartotta, hogy a forradalmi harcok a parlamentáris harcok egyenes ellentétét képezik. Azt írta, hogy "Németországban négy évtizeden keresztül csupa parlamentáris ‘győzelmünk’ volt, éppenséggel győzelemről győzelemre haladtunk." Az eredmény viszont egy "megsemmisítő politikai és erkölcsi kudarc, …egy példátlan csőd" volt. Ezzel szemben a forradalom győzelméhez vezető út "elkerülhetetlenül" kudarcokkal van kikövezve.

Rosa Luxemburg a szociáldemokrata kormány leváltását tekintette a forradalom továbbvitelében az első lépésnek. Sőt, a kommunista párt alapító kongresszusán (1918. dec. 31.-1919. jan. 1.) mondott beszédében abból indult ki, hogy az Ebert-Scheidemann-kormány, ha nem folytatódik a forradalom, kénytelen lesz majd átadni a helyét a katonai diktatúrának. Amikor január 15-én a szociáldemokrata vezetésű köztársaság karhatalmistái elvették Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg életét, nem kevesen sejtették meg a kortársak közül a német történelem fenyegető perspektíváját.

III. A dokumentum

TITKOS

1. Sz. példány
1945. október 4.
No. 205. ss.

MOLOTOV V. M. elvtársnak, A SZOVJETUNIÓ NÉPBIZTOSOK TANÁCSA ELNÖKHELYETTESÉNEK 1

Elküldöm Önnek a Berlini Helyőrség katonai ügyészének a Rosa Luxemburg letartóztatásáról és meggyilkolása egyik részvevőjének tanúvallomásáról szóló jelentése másolatát.

Gorsenyin K.

A BERLINI HELYőRSÉG KATONAI ÜGYÉSZE

1945. szeptember 13.

No. 0972

TITKOS

Afanaszjev N. P. igazságügyi altábornagy elvtársnak, a Vörös Hadsereg katonai főügyészének

 

1945. július 13-án az NKVD Berlini Operatív Részlege letartóztatta Rosa Luxemburg meggyilkolásának részvevőjét, Otto Rungét (Rudolf Wilhelm névre kiállított iratokkal élt). 1875-ben Hestebiseben született (az Odera mellett), nemzetisége szerint német, paraszti származású, nyolcosztályos végzettségű, 1933 óta az NSDAP tagja, Berlinben élt, Greifenhagenerstraße 22., 1941 óta nyugdíjas volt, és sehol sem dolgozott.

Az üggyel kapcsolatban végzett nyomozás a következőket állapította meg:

Otto Runge lovashadosztályi tiszthelyettest, alegységparancsnokának utasítására, 1919. január 13-án 15 katonával az Eden szállodába vezényelték (Berlin, Nürnbergerstraße 30.), hogy védjék az ezred főhadiszállását.

Január 15-én Pabst százados, az ezred főhadiszállásának tisztje azt parancsolta Rungénak, hogy személyesen álljon őrséget Dreger közlegénnyel 18 órától (berlini idő szerint) az Eden szálló főbejáratánál. 20 órakor nem váltották le őrhelyükről Rungét és Dregert, és Hofmann tábornok utasítására, aki ekkor az ezred főhadiszállásán tartózkodott, bizonytalan ideig kellett posztjukon maradniuk.

20.45-kor az Eden szálló főbejáratához egy autó érkezett négy tiszttel és Rosa Luxemburggal, az utóbbit a tisztek elkísérték az ezred főhadiszállására. Körülbelül 10 perc múlva egy másik autó érkezett három tiszttel és Karl Liebknechttel, akit a tisztek szintén az ezred főhadiszállására vittek.

Ekkor, értesülve Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg letartóztatásáról, az Éden szálló körül különböző emberek kezdtek gyülekezni.

Miután Karl Liebknechtet és Rosa Luxemburgot az ezred főhadiszállására vezették, Rungéhoz odament Pflughartung százados, és megkérdezte tőle: ismeri-e a főhadiszállásra vitt nőt és férfit. Amikor Runge tagadó választ adott, Pflughartung elmondta, hogy ez Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg, és hogy ők veszélyes forradalmárok, banditák, meg akarták dönteni a hatalmat, és maguk akartak hatalomra kerülni. Ugyanekkor Pflughartung megparancsolta Rungénak, amikor K. Liebknecht és R. Luxemburg kijönnek a szállodából, lője le őket. Ezt Runge állítólag visszautasította, amit azzal magyarázott, hogy a szálloda előtt sok ember van, és véletlenül mást is agyonlőhet. Ezután Pflughartung bement az ezred főhadiszállására, és vele együtt kijött Pabst százados, aki azt parancsolta, hogy K. Liebknechtet és R. Luxemburgot puskatus-ütéssel öljék meg, amibe Runge beleegyezett. Pabst százados távozása után kijött a törzsből Canaris hadnagy, és kijelentette Rungénak, ha nem teljesíti a parancsot, vagyis nem öli meg K. Liebknechtet és R. Luxemburgot, akkor őt magát lövik agyon. Canaris is bement a főhadiszállásra.

Amikor Runge és Dreger kettesben maradtak őrhelyükön, az utóbbi kijelentette Rungénak, ha az nem teljesíti a parancsot, akkor ő, Dreger, saját maga teljesíti azt, és beleszúrja szuronyát K. Liebknechtbe és R. Luxemburgba, amire Runge ezt válaszolta: "A parancsot nekem adták, és én fogom teljesíteni."

Néhány perc múlva a főbejáraton kijött a szálloda igazgatója (vezetéknevét nem állapították meg), ő jobbra volt, középen ment R. Luxemburg, balra pedig Vogel hadnagy, akik Luxemburgot a szállodából egyenesen Runge őrhöz lökték. Ebben a pillanatban Runge készen állt a gyilkosság végrehajtására, és egy lendülettel a puskatussal Luxemburg arcának jobb oldalára és a vállára csapott, amitől az utóbbi a földre esett, de életben maradt, és megpróbált felkelni. Ekkor négy katona jött ki a szállodából, akik Vogel hadnaggyal együtt becipelték R. Luxemburgot az autóba, amellyel a szállodába hozták, és maguk is beültek. Ekkor Vogel elővette a pisztolyát, és Luxemburgot fejbe lőtte, holttestét elszállították.

Ezután a szállodából kijöttek: a századosi rangban lévő Pflughartung tengerésztiszt, testvére Pflughartung százados, Rietchin főhadnagy, …2 főhadnagy, Schulz hadnagy, Liepmann hadnagy, Friedrich közlegény, és közöttük volt K. Liebknecht, akit beültettek az utca túloldalán álló autóba, és elmentek.

Egy idő múlva Runge őrhelyére ment Krull hadnagy, aki megparancsolta Rungénak, hogy menjen a szálloda első emeletére, és ott ölje meg Wilhelm Pieck-et, a Rote Fahne című kommunista újság szerkesztőjét.

Krull felvezette Rungét az első emeletre, ahol a folyosón Wilhelm Pieck állt, és azt mondta Rungénak, hogy ha Wilhelm Pieck egy mozdulatot tesz, akkor lője le, amivel őrizet alól való szökés miatt elkövetett emberölés látszatát akarták kelteni.

Amikor Runge és Pieck egyedül maradtak a folyosón, az utóbbi a következő szavakkal fordult Rungéhoz: "Katona, ne lőj le engem, még szeretnék valamit mondani a parancsnokodnak." Ezután Runge bevezette Wilhelm Pieck-et Pabst százados szobájába. Néhány perc múlva Pabst kivezette V. Pieck-et a folyosóra, és megparancsolta Rungénak, hogy vigye a parancsnokságra. Állítólag Runge útközben elengedte Wilhelm Pieck-et, visszatért a főhadiszállásra, és jelentette Herwitz hadnagynak, hogy ő, Runge megbetegedett, tehát nem tudta Pieck-et elkísérni.

Körülbelül 22.30-kor a főhadiszállásra megérkezett Vogel hadnagy, aki elmesélte, hogy R. Luxemburg testét a Spree folyóba dobták.

23 órakor megérkezett a második autó, és a tisztek, akik elvitték a szállodából K. Liebknechtet, elmesélték, hogy utóbbit körülbelül az állatkert mellett lévő útig vitték, ott autóhiba látszatát keltették, leállították azt, és mindnyájan kiszálltak. Azután Schulz hadnagy, kihúzva Liebknecht zakójából egy zsebkést, megvágta a saját kezét, és ezután lelőtte Karl Liebknechtet, amivel azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy Liebknechtet szökés közben ölték meg, amelynek során megsebesítette Schulzot.

Január 16-án Rungét behívatták az ezred főhadiszállására, ahol Pabst századostól a következő utasítást kapta: tartózkodjon Liepmann lakásán mindaddig, amíg meg nem kapja az elutazásához szükséges iratokat.

Nyolc nap múlva Canaris és Liepmann hadnagy Dienwald ápoló névre szóló hamis iratokat adtak át Rungénak, és azt ajánlották, hogy Flensburgba utazzon, és 1000 márkát adtak Rungénak.

Flensburgban Runge 1919. április 11-ig élt, akkor a bűnügyi rendőrség két munkatársa jelent meg Runge lakásán, és azt mondták, hogy utazzon velük Berlinbe.

A Berlinbe vezető úton, a vonaton a bűnügyi rendőrség ezen munkatársai elmagyarázták Rungénak, hogy K. Liebknecht és R. Luxemburg meggyilkolásával kapcsolatos bírósági eljárásra viszik, ahol tagadnia kell a gyilkosságban való részvételét, kijelentve, hogy ő, Runge akkor Flensburgban tartózkodott.

Berlinbe való érkezéskor, április 13-án Rungét börtönbe zárták, május 8-án pedig elkezdődött a per, amely május 14-ig tartott.

Az 1945. június 9-i kihallgatáson Runge a következőket mondta:

"A börtönben való tartózkodásom alatt, a per előtt, bejött a cellámba Grienzbach ügyvéd és Henz bíró, és megadták nekem az utasítást, hogyan kell viselkednem a bírósági tárgyaláson. Azt mondták, hogy vállaljam magamra a teljes bűnt, és ne keverjem bele a tiszteket ebbe az ügybe. Ki kellett jelentenem a bíróságon, hogy Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolása a személyes kezdeményezésemre történt, beszámíthatatlan állapotban."

Az 1945. IX. 14-i kihallgatáson3 Otto Runge a következőket mondta:

"Azután, hogy azt válaszoltam Henz bíró kérdésére, hogy én öltem meg Karl Liebknechtet és Rosa Luxemburgot saját kezdeményezésre, és beszámíthatatlan állapotban, más kérdést már nem tettek fel."

És továbbá:

"Valójában egyáltalán nem voltam beszámíthatatlan, teljesen normális ember voltam, felelhetek tetteimért, mint egy egészséges ember.

A bírósági eljárás előtt háromszor küldtek igazságügyi orvosi vizsgálatra, és Liepmann és Straßmann igazságügyi orvosszakértők beszámíthatatlannak nyilvánítottak."

Azután, hogy a tisztek, akik valóban részt vettek Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg meggyilkolásában, a bíróság kérdésére azt válaszolták, hogy Otto Rungenak nem adtak parancsot gyilkosság végrehajtására, a teremben a közönség soraiból elégedetlenség hangjai és olyan kijelentések hangzottak, hogy a tisztek valótlant állítanak, mivel a közvetlen gyilkosok ők voltak, Runge pedig csak eszköz volt a kezükben. Henz bíró félbeszakította a bírósági eljárást, kiüríttette a termet, és az ülés zárt ajtók mögött folytatódott.

Ez a bíróság Rungét 25 hónapos börtönre ítélte, a tiszteket pedig mind felmentette.

Miközben a börtönbüntetését töltötte, kb. 1919 novemberében megjelent egy bizonyos Apstädt ezredes, akinek Runge elmesélte a teljes igazságot Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolásáról. Eközben Apstädt ezredes Runge kihallgatásáról jegyzőkönyvet készített, és az utóbbinak kijelentette, hogy ezt a jegyzőkönyvet benyújtja a Legfelső Katonai Bíróság Elnökének abból a célból, hogy ismételten vizsgálják meg az ügyet, és tisztázzák Rungét.

1920. január 31-én, a Legfelső Katonai Bíróság döntése alapján Rungét kiengedték a börtönből, aki otthon maradt, hogy várta az ismételt bírósági eljárás eredményét.

1920. február 5-én Runge lakásán megjelent három rendőrségi alkalmazott és a büntetésvégrehajtási intézet igazgatója, Hippert. Az utóbbi azt mondta Rungénak, hogy Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht gyilkosságának ügyében új bírósági eljárást kezdeményeznek, ahol Runge tanúként, a gyilkosságban részt vevő tisztek pedig vádlottakként fognak szerepelni. Állítólag azonban Rungét – politikai nézetei miatt – ismét börtönbe csukták. Ekkor Hippert Rungétól a Legfelső Bíróságnak átnyújtandó kérvényt vett át szabadon bocsátásáról és a büntetéstől való eltekintésről, és Rungét a rendőrök börtönbe vitték, ahol 1921. május 24-éig ült, nem várva meg a Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolásának ügyével kapcsolatos bírósági eljárás felújítását.

Azzal kapcsolatban, hogy bizonyos Bornstein, az egyik újság szerkesztője cikket jelentetett meg lapjában a Henz bíró által 1919-ben Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg meggyilkolásának ügyében hozott helytelen ítéletről, per indult, amelyen Runge tanúként szerepelt.

Az ugyanazon év augusztus 8-án történt meghallgatáson Otto Runge ezt mondta: "A Henz bíró elleni per kezdete előtt kb. nyolc nappal két ismeretlen keresett fel engem, akik 10 ezer márkát ajánlottak fel azért, hogy ezen az eljáráson Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg meggyilkolásáról ugyanazt a vallomást tegyem, mint 1919-ben. Ezek az ismeretlenek nem mondták meg a vezetéknevüket, de elmondták, hogy Henz kérésére jöttek. Javaslatukat visszautasítottam."

Ugyanezen a kihallgatáson Runge elmondta: "A Henz bíró ügyével kapcsolatos bírósági eljáráson elmeséltem a teljes igazságot, ahogy valóban lezajlott Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg meggyilkolása, valamint a Wilhelm Pieck ellen irányuló gyilkossági kísérlet."

Henz bíró ügyében tanúként megjelent Wilhelm Pieck is.

Állítólag Henz bírót 1929-ben, a per után leváltották Németország Legfelső Ügyészi beosztásából, mivel helytelen ítéletet hozott 1919-ben Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg meggyilkolásának ügyében.

A jelen ügyben bemutatott írásos beadványaim ellenére nem volt lehetséges, hogy gondosabban megvizsgálják Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg meggyilkolásának körülményeit, mivel a gyilkosság többi közvetlen bűnösét és tanúját a nyomozás során nem sikerült megtalálni, valamint Runge egészségi állapota augusztus második felében jelentősen megromlott, és szeptember 1-én – élesen kifejeződött életkori változások miatt – meghalt. (Runge 1875-ben született.)

A Berlini Helyőrség Katonai Ügyésze

Kotljar

 

Jegyzetek:

1 Az űrlapon "A Szovjetunió ügyészének" névbélyegzőjével.

2 A vezetéknév kivehetetlen.

3 A hónap megnevezése (IX.) valószínűleg elírás. (A szerk.)