Saját képükre tudják-e formálni a világot a technokratikus társadalom technológiái, vagy ellenkezőleg, a kapitalizmus újabb válságának megjelenési formájával állunk szemben? A technológiai megváltás képlete szerint ,,ha te más technológiája számára hasznos vagy, olyan esélyekhez jutsz, amelyek konkrét életcélokat és azok elérését is kínálják számodra"

Technológia, recept, licence, szabvány, know-how, ötletgyártás (brainstorming), marketing, menedzselés, imázs, lifestyle – ezek az új korszak hívószavai, s nemcsak hiszünk bennük, de egyre inkább általuk írjuk le világunkat is. Persze nincs mit csodálkozni azon, hogy a technologizmus ezerfelé ágazó ideológiája éppen az információs forradalommal egy időben hatja át a társadalmak mindennapjait. Hiszen éppen a személyi számítógépek tömeges elterjedése hozta az átlagember számára is testközelbe azt a nézőpontot, amely a világot az egyén (user), a technika (hardware) és a kettejük közötti kapcsolatot uraló mechanizmusok (software) hármasságán keresztül szemléli. A technokratikus társadalomban a technológia azt gondolja magáról, hogy a társadalom, a gazdaság, az élet software-évé válhat, azt is meghatározva, hogy ki vagy te, aki használod őt. De miben különbözne a jelen kapitalizmus tendenciái kiteljesedésével (esetlegesen) kiépülő "technokratikus társadalom" a korábbi fogyasztói társadalomtól? – teszi fel a kérdést több szerző.

Pierre-Paul Renders filmjének főszereplője, Thoma Thomas nyolc éve él önkéntes fogságban saját lakásában: azóta nem tette ki a lábát otthonról, s egy lelket sem engedett be magához.¹ Minden pontjában neki tetsző szerelmi életét virtuális partnerével éli egy agystimuláló készülék segítségével, az ételt és használati tárgyait a világhálón rendeli. Egyetlen hús-vér kapcsolata egy pszichológus, aki megpróbálja kigyógyítani a technika rabságából, és beíratja egy "real World" társkereső adatbázisba. Az itt megismert Vanessával való kapcsolata során végül ráébred, hogy őt nem is a cybertechnika, sokkalta inkább saját életvitele, létezéstechnológiája tartja fogságban. A modern világ legnagyobb dilemmája az övé. A film végén persze nem kapunk választ arra, hogy elhagyja-e szerelméért, a számára legértékesebb dologért a lakást. De a mai kapitalizmusnak előbb-utóbb válaszolnia kell arra a kérdésre: hová vezet, ha a technika mindenhatóságának tétele után immár a technológia mindenhatósága válik az új korszak megfellebbezhetetlen credójává?²

A "technokratikus társadalom" problematikája legkevésbé sem új a társadalomtudományi gondolkodásban. Kezdetek óta vizsgálják azt a kérdést, hogy a technológia hogyan vált meghatározóvá, s hogyan változtatja meg a nyugati társadalmakat – nem utolsósorban a hihetetlenül felgyorsult technikai fejlődés következtében. A leginkább elterjedt megközelítés szerint, amely a technika és az azt kontrolláló technológia problémájából született, a "technokratikus társadalom" egészen új korszakot jelent a társadalom célmeghatározó aktusai tekintetében. Ez a megközelítés azonban (amely a hetvenes évek menedzserizmus-, illetve "új osztály"-elméleteiben oly divatossá is vált)³ elfeledkezik arról, hogy a professzionalizmus ethoszában – ahogyan azt Robert McAdams megfogalmazza tanulmányában – minduntalan van valami társadalom- és életellenes, ami lehetetlenné teszi, hogy a technokratizmus a valódi társadalmi kontextustól függetlenül, saját erőből ideológiai primátusra jutva kifejthesse hatását.⁴ Régiónkban ez a paradigma mégis mély gyökerekkel bír, amennyiben "e nemzetek a történelem porondjára elavult technológiai és szociális örökséggel igyekeznek bejutni, s persze igen nagy vonzerőt képvisel számukra a technológiai és tudományos forradalmak, a nyugati minták fénye és hatalma. Nem nehéz belátni, miért is keltenek mély benyomást bennük a technokratikus politikai berendezkedések. Az ilyen politikai berendezkedések esetében a tekintélyelvű bürokrácia van túlsúlyban, s a politikai szervezetek az emberi és a társadalmi manipuláció eszközeiként működnek.⁵ De ha negatív tapasztalatainktól el is tekintünk – amennyiben ezekből kiindulva próbáljuk napjaink legfontosabb "értékkonfliktusait" felszínre hozni, talán túlságosan könnyen eljuthatunk a "technokratikus társadalomnak" valami olyasfajta meghatározásáig, amely szerint annak lényege a "szakértők" szociális, kulturális, gazdasági "hatalomátvétele" és "diktatúrája" volna.

A XXI. század elejének kapitalizmusa a "technokratikus társadalom" kérdéskörének eddig kevéssé a figyelem középpontjában lévő mozzanatára tereli a figyelmet: a technokratikus társadalom nemcsak a szakértők, hanem a technológiák uralmát is elhozza. A polgári átalakulás ezen fázisát úgy határozhatjuk meg, mint amelyben a szociotechnikák és létezéstechnológiák a társadalom valamennyi szférájában (a reprodukciós folyamatoktól az értékképzési mechanizmusokig) döntő jelentőségre tesznek szert. A technológiák azonban nemcsak megnövekedett szerepükkel tűnnek ki, nemcsak azzal, hogy megváltoztatják a világot, hanem azzal, hogy saját képükre formálják azt.

Jelen tanulmányunkban azt a folyamatot szeretnénk bemutatni s következményeire utalni, amely során a technológiai megváltás ideológiájának primátusra jutásának következményeként döntő fordulat áll be a technológia és az értékek viszonyában. A korábbi kapitalizmus egyre burjánzóbb technológiái arra irányultak, hogy általuk a különböző értékek realizációja hatékonyabban menjen végbe, s erre remek alapot teremtett a bipoláris világrend és a jóléti állam emocionálisan és morálisan túltelített légköre, valamint a polgári társadalom alapvető szerkezete. Állításunk szerint napjaink kapitalizmusában egyre inkább megfordul ez a viszonyrendszer, s az bizonyítja valamely fennálló (akár a szubjektum) értékes voltát, ha egy technológia számára hasznosként jelenik meg, értékké az válik, ami összeegyeztethető a technokratikus társadalom valamely valóságkomplexumával. Az értékek a technológiákhoz kötődnek, s értékrendszerek helyett maguk a technológiák rendeződnek vertikális és horizontális rendszerekbe. A "technológia" ideológiái egy túlélésre berendezkedő kapitalizmushoz vezetnek, amely a fogyasztás nevében végzetesen hadat üzen a társadalmiságnak – ma még nem tudhatjuk, hogy megmásíthatatlan tényként vagy csupán apostolaiknak várakozásaiban és reményeiben.⁶

 

A feltérképezhetőség és a kiszámíthatóság világnézetének alakváltozásai

 

Az az érzület, amely lehetővé teszi a "technokratikus társadalom" ideológiai primátusát, nem valamifajta reménykedés szülötte, éppen ellenkezőleg: a mai nyugati társadalmak legfőbb válságtendenciáival áll összefüggésben. Ha a multinacionális cégek reklámkampányait megfigyeljük, rögvest nyilvánvalóvá válik, mi az a "korszükséglet", amelyet ezek kielégíteni igyekszenek. Gondoljunk csak az Old Spice dezodorok reklámfilmjeire: egy veszélyekkel teli, extrém világban, amely akár félelmetes is lehetne, ez az extremitás kívánatos és "vagány", mert a reklámfilm által termelt hamis összefüggések által a kozmetikai szer a biztonságot kínálja. Maga a kozmetikai szer pedig "Bizonyítékká" válik arra, hogy a reklámozók világértelmezése helyes volt. Egy kihívásokkal teli világban pedig éppen erre van szükség: a reklámok értelmezik a világot saját pszeudovalóságuk valódiként való beállításával, azután megoldást kínálnak ennek az álvilágnak az állítólagos legfőbb problémájára.

A modern manipuláció erejét az adja, hogy a mai ember számára elveszett az a lehetőség, hogy az őt körülvevő világot az eddigi reflexek alapján értelmezze.⁷ A feltérképezhetőség és kiszámíthatóság fogalmai (melyek egészen napjainkig a társadalom tagjainak világértelmezési folyamatának döntő mozzanatai voltak, egyre szélesebb társadalmi rétegek világnézetévé válva) új értelmet nyernek, elszakadnak korábbi társadalmi alapjuktól, így végtelen lehetőségeket látszanak biztosítani azok számára, akik éppen általuk szeretnék a tömegeket befolyásolni. Hogy egy másik reklámpéldával éljünk: a Coca-Cola legújabb kampányában az üdítőital palackjait különböző életszituációkban, különböző érzelmi megnyilvánulások alanyaiként ábrázolja. Talán legeklatánsabb példájaként annak, hogy a modern kapitalizmusban döntő változáson megy keresztül a termékek értékesítése: míg korábban a valóság reprezentálta a terméket (gondoljunk csak az imázsos mellérendelés klasszikus esetére: ha sört veszel, a képen látható szép nőt is megszerezheted), addig napjainkban egyre inkább a termék kezdi reprezentálni a valóságot. A valóság részévé válik, amelyen keresztül szemlélni kell az összefüggéseket. ("A Colán keresztül létezel a valóságban.") S mi bizonyítaná jobban a technológiák világméretű uralmát, mint éppen ez?⁸

A kérdéskör szempontjából legalapvetőbb szituáció lényegét azonban csak akkor érthetjük meg, ha éppen a "feltérképezhetőség" és a "kiszámíthatóság" előzőekben kiemelt sajátos társadalmi összjátékára vetünk néhány pillantást.

1. A korábbi kapitalizmusban – a manchesterizmus korszakától a II. világháborúig – elsősorban csak a társadalmi mobilizáció ideológiáját hordozó osztály, a polgárság különböző rétegei számára a világ adott egyén általi megismerésének hátterét (is) az ember citoyen és burzsoá énjének sajátos összjátéka biztosította. Ahogyan Almási Miklós fogalmaz: "az egész polgári életvitel alapja: a profán polgári életvitel valósága és a közösségi-társadalmi lét idealitása, valótlansága közötti ellentmondás. A kialakuló polgári rend [mindig újra meg újra] profanizálta ezt a kettősséget: a képmutatásban. A látszaterkölcs, a szavalt erkölcs jelensége átlagos ténnyé válik"⁹ . Azonban ennek a mindennapiságnak van egy másik, döntő oldala is: a korai polgári fejlődés "kvázi közösségisége", amely szerint a közember életvitelére vonatkozó normák és szabályok azt is jelentik, hogy nem tehet meg (legalábbis elvileg) büntetlenül bármit saját nyerészkedésének céljából, ha a polgári osztály tagja kíván maradni.

A kapitalista életfilozófia alapja mindenkor az, hogy a polgárság önmegismerése egyben a világ adekvát leképezése is (feltérképezhetőség). Vagyis már ezek a szabályok is rögzítik azt, hogy hogyan is kell "helyesen" nyerészkedni, gazdálkodni és végső soron termelni és fogyasztani, tehát ezeknek az erényeknek a követése a burzsoá lét biztonságát is megadja. Nemhiába gondolta a korai polgári ideológia, hogy a meggazdagodás egy bizonyos távoli határon túl kezdődik, és annak több köze van a szerencséhez, mint a spekulációhoz (kiszámíthatóság).¹⁰ A citoyen és burzsoá szerep történelmi kettészakadása (Hegel) – számtalan negatívumai mellett – kínált egy fontos áldást is: hogy előbbinek a feltérképezése és az abban való konformitás spontán módon garantálni volt képes a másik kiszámíthatóságát, biztonságát.

2. Ez a szerkezet persze minduntalan bomlik, de éppen a kispolgárosuló "dolgozó tömegekben" nyer polgárjogot évszázadnyi időre az alsó osztályokban is valamikor a II. világháború környékén. Hogy azután a "jóléti állam" időszakában az átlagpolgár már azt gondolhassa, hogy amennyiben az elvárások szerint él, tanul, dolgozik stb., az egyben azt is jelenti, hogy mint bérmunkás is "gondtalanul" nyilvánulhat meg, mint a társadalmi test (a fogyasztói társadalom) része, egyszersmind saját előrejutásának kovácsa. A "karrier" kifejezés nyugaton elsősorban azt jelentette, hogy a biztos előrejutás és a váratlan "kiemelkedés" között nincs kirívó ellentmondás, mert az egyik a sors kiszámítható, a másik annak kiszámíthatatlan feléhez tartozik – de hát ugyanarról a sorsról van szó, amely ezáltal már társadalmiasult is. R. Sennett szellemesen jegyzi meg, hogy ennek az ideológiának a nevében olyan színházzá változtatták az életet, amelyet a színészi ethosz tarthatott össze: a szívből eljátszott szerep.

A "fogyasztói paradicsomban" nem kellett racionálisnak lenni, ez a kisember számára nem is vetődött föl mint kérdés. A jóléti állam státusgaranciáinak lényege ugyanis éppen abban rejlett, hogy intézményi közvetítésekkel állították helyre feltérképezhetőség és kiszámíthatóság hagyományos komplexumát, amelyet az osztályantagonizmusok évszázadnyi ideig szétzúzni látszottak. A társadalmi technológiák elsődleges célja az volt, hogy a bomlási folyamatot meggátolják, illetve bizonyossággal szolgáljanak a haladás látszata felől. Az "osztálykonszenzus" annyit jelentett, hogy a polgári társadalom már nemcsak a burzsoázia számára tűnhetett fel ebben az értelemben "természet adtaként", hanem a munkásosztály számára is kvázi természetessé maszkírozták.¹¹ A polgárság reménye a szélesebb tömegek sajátjává válhatott: a technológiák, amelyek segítségével a társadalom szubjektumai (a háziasszonytól a politikusig) leképezik és hatalmukba kerítik a világot, nem módosítják annak alapvető értékstruktúráit és preferenciáit, csak esetleg még hatékonyabbá változtatják az értékek realizálását. A politikus bármilyen kétes eszközökkel is nyerte meg a választásokat, adva volt számára a jóléti modell és az atompatt által megszabott társadalmi keret, amelynek kategóriáit alapjában nem kérdőjelezhette meg. Fel sem merülhetett az a helyzet, amelynek során a technológia "önkényesen" alakítja mind az értékeket, mind pedig a legfőbb értékként határozza meg önmagát. A kapitalizmus és a szocializmus egyaránt azért volt képes alávetni a széles tömegeket saját játékszabályainak, mert a racionalitást a kiszámíthatóság fogalmára cserélhették, így nem állt fenn annak veszélye, hogy azok esetleg túlságosan "végiggondolják" saját helyzetüket. Az ígéret és a remény a fennállón nyugodott anélkül, hogy abból következett volna.

3. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára a polgári ideológiáknak és egyáltalában a "jóléti államnak" szembe kellett néznie azzal, hogy a társadalmi mobilizáció felgyorsultával, a "forgalmi kör" időtartam-rövidülésével, az amortizáció és a technikai megújulás felpörgésével stb. az életvitel mozzanatai mint a konformitás elsődleges tárgyai a konkrét egyének és a gazdasági szereplők számára azonosíthatatlanná váltak. Beck "kockázattársadalom" meghatározása sem utal másra, mint hogy a külvilágot az egyén innentől kezdve olyan kihívásnak és válságforrásnak éli meg, amelyre minduntalan racionális aktusokkal kell reflektálnia.¹² Amint a korábbi kiszámíthatóság elvész, a modern kapitalizmus egy valódi alternatívával néz szembe: a racionalitásra össztársadalmi igény támad, hiszen tovább már semmi sem alkalmazható a régi receptek közül, de erre nincsen meg az egyén korlátlan lehetősége a hagyományos reflexek szerint.¹³ A társadalmi folyamatok olyan flexibilisek és összetettek lettek, hogy azok feltérképezésére nincsen mód, csak a kapitalizmus mint rendszer volna leírható egy azt tagadó perspektíva nevében. Az egyik lehetőség tehát a racionalitás történelmileg kialakult szűkített értelmezésének (amely végezetül a racionalizmus állandó zárójelbe tételét célozza) a leváltása volna, egyben szembenézés a kapitalizmus valódi problémáival. Ezzel szemben áll a "könnyebbik lehetőség", az az alapvető új szituáció, amely életre hívja a technokratikus megoldásokat.

A modern ember (az említett centrumkapitalizmus embere is) egy olyan rengetegben érzi magát, ahol a fák közt számtalan ösvény vezet (Camus járatai?), de ezek az első kanyarulatnál a bozótba vesznek. Az újkapitalizmus legfőbb ideológiai eleme és manipulatív ígérete, hogy a társadalom útjai továbbra is racionálisak, ám ez a racionalitás továbbra már nem az életet behálózó, természetes és "garantált" alkotóelemként van jelen, hanem csupán társadalmi technológiaként, amely saját erőből való felismerésére – az éhenhalás terhe mellett – se energia, se idő. "Egykor a zarándokok olyan problémával szembesültek, amelyet nehezen tudtak volna megoldani: honnan tudhatnák, "hogyan jutnak el odáig"? Ez ma leginkább arra a problémára hasonlít, amellyel a csavargóknak, a hajléktalanoknak, a hivatalos papírokkal nem rendelkezőknek kell nap mint nap megküzdeniük: "Hová mehetnék, hova kellene mennem? És vajon hová vezet ez az út, amelyen elindultam?" A feladat immár nem az, hogy elég erőt és elszántságot gyűjtsünk, s tapogatózva meginduljunk azon az ösvényen, amely a horizont felé visz. A feladat az, hogy a "legközelebbi útkereszteződésben" kiválasszuk a "legkevésbé kockázatos" kanyart, hogy még időben irányt változtassunk, mielőtt az előttünk álló út járhatatlanná válik, mielőtt nyomvonala megváltozna, mielőtt az úti cél, ahová eljutni szeretnénk rajta, megváltozik, vagy teljesen elveszíti a vonzerejét.¹⁴

A technológia egy ilyen helyzetben azt kínálja, hogy nem elsősorban értelmezi, hanem rendezi a világot, méghozzá azt a kényelmességet is ígéri, hogy a kívánatos cél nevében rendezi. A technológia: a világ újraberendezése, azt állítja, hogy ha az egyén véglegesen lemond arról, hogy a világot ő térképezze fel, cserébe a végtelenségig garantálják számára a kiszámíthatóságot. A citoyen és a burzsoá szerep teljes mértékben értelmét veszti, hiszen immár sem az érvényesülés, sem a világértelmezés nem kapcsolódik hozzá. Az egyén nem közember, és a magánember kettőssége szerint "szakad" immár, az új korszak számára a világot behálózó technológiakomplexumban rejtetten és alig észrevehetően a magánember egyre inkább a technológiák alanyává, a közember azok tárgyává, eszközévé változik. A technokratizmus a régi világ restauráció­ját hirdeti, de ideologikus jellegét éppen annak köszönheti, hogy ezzel elleplezni igyekszik, hogy valójában valami egészen újat hozna létre.

 

A "technokratikus társadalom": a ",technológiai megváltás" ígérete

 

A technokratikus társadalom ideológiája a technológia pontosságával és kidolgozottságával élhető élet evangéliumát hirdeti egy válságtársadalomban. A "technokratikus társadalom" ideológiájának középpontjába így a "technológiai megváltás" ígérete kerül. A modern kapitalizmusban több évtizedes fejlődés eredményeként ideológiai primátusra jut az a gondolat, hogy létrehozhatók olyan (szocio)technikák és létezéstechnológiák, amelyek segítségével az egyén újra saját boldogságának és boldogulásának eszközeinek birtokába juthat. Azonban napjainkban ennél minőségileg is többről van szó. A "technokratikus társadalom" – hívei szerint – ugyanis nem jelent mást, mint hogy a modern technika vívmányainak alapzatán, a fejlett tőkés országok erőforrásainak bázisán, a felgyorsuló változások és állandó kihívások világában annak tagjai minden problémájukat előre gyártott technológiák nevében vetik fel és oldják meg, minden céljukat technológiák ígéreteként határozzák meg és azok segítségével érik el. A "technológiai megváltás" ígérete gyakorlatilag annyit jelent, hogy "ha te mások technológiája számára hasznos vagy, olyan létezéstechnológia esélyéhez jutsz, amely konkrét életcélokat és azok elérésének módját is kínálja számodra".

A technológia válik a társadalmi előrejutás legfontosabb ideológiájává, amennyiben a technológiai megváltás világképe szerint a világot is technológiák hozzák létre, saját képükre formálva azt. A "technológiai megváltás" ideológiájának éppen az az attitűd a kulcsa, amely a világ valamennyi jelenségét egy technológia mozzanataként próbálja beazonosítani, amely minden választás mögött választásláncolatok súlyos terhét sejteti. A "technokratikus társadalomban" a felelősség kérdése egészen új megvilágításba kerül, amennyiben a döntések egy szuperracionális közegben fejtik ki hatásukat, tehát elvileg elvárnák a legnagyobb mértékű körültekintést a legkisebb útelágazás esetében is, de eközben még a legközvetlenebb következmények sem ismerhetők fel a "global village" lokális szereplői által. Az egyén elhatározása rendkívül jelentős, mégis egyre jelentéktelenebb.

Mindez – bár napjainkban még csak nyomai vannak jelen és tudatosulnak a társadalom tagjaiban – drasztikusan alakítja át a fiatal generációk értékrendjét, elegendő, ha csak a különböző magazinokban egyre többször emlegetett "kapunyitási pánik" jelenségére gondolunk. "A 25-35 évesek új tömegbetegsége, hogy tanulmányaik befejezte után rájuk tör a szorongás: jó foglalkozást választottak-e, van értelme a munkájuknak? Túl nagyok az elvárások, túl sok a lehetőség és a kétely. A "midlife crisis" (az utolsó lehetőségek elszalasztásától rettegés – K. V.) előtt egy másik, akár kapunyitási pániknak is fordítható válság veszélye lebeg fejünk felett: a "quarterlife crisis". A pszichológusok által nemrégiben leírt jelenség az életük negyedén átjutott fiatalokat fenyegeti. A felnőtté válás, a rengeteg lehetőség terhe és a siker kényszere mellett a fiatalokat egyre inkább az foglalkoztatja, van-e értelme annak, amit csinálnak. Bizonytalanok, nehezen hoznak döntéseket, mert félnek az egész életüket befolyásoló következményektől. A félelem oka éppen a "technológiai megváltás" ideológiájának értékprimátusa: akármit választhatok, de azután kívülről kapott technológiám minden követelményének meg kell feleljek, hogy az saját létezéstechnológiámként értékek és célok sikeres kialakítására tegyen alkalmassá. De megéri-e az energiabefektetést, s ha nem sikerül, lesz-e még energiám máshoz kezdeni? Életem más technológiáival vajon megteremthető-e az összhang: a szerelemtől a szórakozásig. Egy mai pályakezdő (karrier)technológiák között válogatva nem saját életcéljai, hanem saját életesélyei között válogat (melyikre és hányra vagyok én alkalmas?), ez azonban a saját identitás minél sikeresebb leépítése esetén kínálja a legszélesebb választékot. "A kapunyitási pánikban szenvedők tünete ezért nem csak a passzivitás, a döntésképtelenség és a depresszió lehet. A felfokozott, érték nélküli, élvezethajhászó élet is figyelmeztető szimptóma. Az ún. pörgős életmód hátterében gyakran egy bújtatott kapunyitási pánik húzódik meg."¹⁵ Nem is beszélve arról az ellentmondásról, hogy elvileg az új korszellem a technológiák párhuzamosságát, flexibilis váltogatását, mennyiségi korlátlanságát követeli és kínálja, az egyén saját életében mégiscsak keveset választhat, így a technológiák kiválasztásában is technológiákat követne, amely törekvés abszurddá és esélytelenné teszi számára a valódi életet.

Persze az idézetek csak véletlenszerűek, és a "technológiai megváltás" ideológiája sokkal mélyebben gyökerezik, a mai kapitalizmus termelési-értékesítési folyamataiban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kapunyitási pánik fogalmának sikertörténete: "A quarterlife crisis kifejezés egy 2001-es New York Times-bestseller nyomán terjedt el az Egyesült Államokban. A szerzőpáros, Alexandra Robbins és Abby Willmers együtt járt egyetemre, majd amikor pár évvel később találkoztak, észrevették, hogy hasonló problémákkal küzdenek: elégedetlenek az életükkel. Utánagondolva arra is rájöttek, hogy kortársaik jó része sincs ezzel másképp, ekkor született meg a jelenség definiálásának ötlete, majd közös opusuk, a Quarterlife Crisis: The Unique Challenges of Life in Your 20s címmel. Útmutatás tizenöt dollárért."¹⁶

Napjaink változásai minden bizonnyal csak akkor döbbentenek meg bennünket, ha a "technokratikus társadalom" ideológiájának valódi problémáit figyelmen kívül hagyjuk. Jelesül azt, hogy az értékek megsemmisülése és kiüresedésének érzete mögött éppen a technológiába vetett hit húzódik meg, azonban nem közvetlenül, mint ahogyan azt gondolni szokás. Ugyanis nem maga a hívő nivellál minden értékrendet, hanem ez csak a hit szükségszerű következménye. A valódi folyamatokat feltáró gondolatmenet abból a megfigyelésből indul ki, amely szerint a nyugati társadalmak polgárai az elmúlt évtizedekben szinte teljes mértékben hozzászoktak ahhoz, hogy a különböző értékekhez gyakorlatilag technológiákon keresztül kapcsolódnak, esetenként technológiák segítségével termelik őket. A rendszer filozófiája már eleve arra az önigazoló ideológiára épült, hogy a jóléti rendszer "szociomechanizmusai" kaput nyitnak az igazságosság és az egyenlőség irányába. Hogy a rendszer hatalmi struktúrái lényegében a szabadságot szolgálják stb.

Ez a megfontolás egészen a mindennapokig vagy a fogyasztás világáig "leszivárgott", gondoljunk csak a kozmetikai ipar azon ígéreteire, hogy a divat és az arcpakolás együttes kombinációi teremtik meg a szépséget, amelynek így sem az egyén belső értékeihez, sem eredeti adottságaihoz nincsen köze. A technológia ebben az értelemben egyre több területre nyomult előre, s mai szerepe annak köszönhető, hogy ez a mennységi változás nem önmaga hozott létre új minőséget, hanem egy új válságideológiai szituáció hangszerelte át mindazt, ami évtizedek alatt létrejött a nyugati világban. Ha ez másképpen történt volna, bizonyára lelepleződhettek volna ennek a diadalútnak a mellékhatásai, esetenként visszásságai is. Példának okáért az, hogy a szépségipar és a jóléti rendszer eredményei mégsem említhetők egy lapon, hogy a kétféle technológiát genezisük és eredményeik is végzetesen minősítik, és a technokratizmust a priori keverik gyanúba: a technológiák pluralizmusa az értékek szintjén szükségszerűen konfliktust termel – ha persze maradnak még értékek.

A technológiákkal szembeni differenciálatlan és kritikátlan attitűdök lényegében a modern világ legnagyobb hazugságstruktúráját hozzák létre. Hiszen a morált és az ebből következő társadalmi értékstruktúrákat eddig sem a technológia hordozta, hanem a gazdasági-társadalmi viszonyok, amelyek egyáltalában magát a technokratizmust is értékesként definiálták, miközben kijelölték sarokpontjait azáltal, hogy evidensen határozták meg a különböző dolgok és értékek rangját és helyét – amire a korábbiakban láthattunk néhány példát is. Az istenek halnak, a technológia él – kényszerül most mégis megfogalmazni a mai technokrata ideológiák döntő többsége, vagyis nyíltan kimondani, hogy semmi sem marad a régi világból, mint egy tartalmától megfosztott gondolkodási struktúra: a technokratizmus saját ontológiai háttere nélkül. A technológia így – bizonyos közvetítéseken keresztül – a bensőségesség és egyáltalában az antropomorfizáció formáját veszi fel, amennyiben ezt a hátteret csak egy kvázi-utópia formájában termelheti újjá: ez maradt nekünk, ezek vagyunk mi, ebben bízhatunk. Mutatis mutandis már nem önmagunkban, hanem csak önmagunk legfontosabb "felismerésében" – a technológiai megváltásban, egy veszélyekkel teli világban. És ennek nevében az egyén konzervativizmusának, önvédelmi reflexének látszik az, ami valójában éppen ellene dolgozik és éppen oly felforgató, mint ahogy érzése szerint életét nap mint nap felforgatják.

 

A "technológiai megváltás" paradoxona

 

Hogy ezt akárki nem veheti észre, annak oka a mai világ értékparadoxona: minél nagyobb a válság (érzete), annál jobban vágyik az egyén a technológia megváltására, akkor is, ha válsághelyzetét a technológiáknak köszönheti. Innentől pedig már csak egy lépés a "totális technológia", vagyis a "technokratikus társadalom" ideológiája a maga teljességében.¹⁷ Az egyént, akit az elmúlt negyven évben hozzászoktattak ahhoz, hogy minden baj koordinálható a technológia segítségével, most magát is olyan problémának látja, amelyre a technológia jelent megoldást. J. M. Wise Exploring Technology and Social Space című írásában pedig már ennek nevében a technológia "laissez-faire" elméletéről beszél, amelyet az értéksemlegesség és önfejlesztés képessége beavatkozás nélkül is megfelelően működtet. Ez szerinte azt a mindennapi folyamatot jelenti, hogy a technika és a régi technológiák úgy egyesülnek egy új technológiává, hogy az újabb "szituációk" során automatikusan kiküszöbölik a korábbi hibákat, tehát nincsen szükség semmiféle hagyományos értelemben vett társadalmi parancsra. Ez annak köszönhető, hogy a régi technológia sosem felejtődik el teljesen, mindig is önmagát fejlesztette. Az atompatt időszakában például a politikusok inkább fenyegetést, mint megoldást jelentettek, miközben a technokraták mindig rajta tartották az indítógombokon, ha nem is az ujjukat, de a szemüket.¹⁸

Nem nehéz észrevenni ennek az érvelésnek a gyengéit: a technológia sosem volt "semleges" abban az értelemben, hogy mindig működtek a háttérben az adott társadalom morális és ideológiai "normái". Ha pedig napjainkban a kapitalizmus odáig jutott, hogy ezekből már csak a mindenáron történő értékesítés parancsa maradt, abból nem a munkavállaló ennek történő alávetése következnék. Nem az, hogy zsarolják: ha nem leszel flexibilis, állandó megújulásra kész, stresszes, robotoló, önkizsákmányoló, saját mentális és individuális fejlesztésedtől energiákat elvonó, pénzsóvár, tucatfogyasztó, akkor nemcsak a munkahelyeken nem lesz helyed, de a világban sem úgy általában. Napjainkban mégis így tűnik, mert a dolgozóval elhitetik, hogy nemcsak a cégek vannak válságban a globalizálódott piacon, hanem ő maga is krízisben van – persze nem teszik fel a kérdést, hogy mindez nem annak köszönhető-e, amit tőle követelnek és neki kínálnak.

Ezzel nyilvánvalóan egészen új piacok nyílnak, s ez első körben, átmenetileg a tőke oldaláról a terheket és feszítőerőket a bérmunkások térfelére tolja át, amelyet azok fogyasztási cikként (hatékonyságukat növelő technológiáik részeként)¹⁹ meg is vásárolnak. Ezeknek az újólag értékesített technológiáknak egyik legjellemzőbb példái a különböző pszichológiai szolgáltatások és termékek. "Manapság módfelett divatosnak számít pszichológusberkekben az önbecsülést emlegetni mint valami olyat, amiről az amerikaiaknak folyamatosan azt mondják, hogy többre lenne szükségük belőle. A Prozac (és a többi divatosabb antidepresszáns, amelyet jelenleg az amerikaiak 15 százaléka szed – K. V.) …a gazdasági és politikai szempontból leglényegesebb érzelmeket: az önbecsülést és önértékelést képes befolyásolni. Ez azonban egy jelentős pszichológiai aspektussal áll összefüggésben, hogy [a modern társadalomban abszurd módon] a legtöbb ember vágyik az elismerésre."²⁰ Mindezzel nem az a legnagyobb probléma, hogy nyilvánvalóan piaci érdekeket szolgál ezen szerek túlzott alkalmazása, hanem hogy egyre több esetben fordul elő, hogy magát a megváltó technológiát próbálják megoldásként az élet minden bajára alkalmazni. L. Diller írja egy másik szerrel kapcsolatban: "Adott számunkra a lehetőség, hogy a figyelemzavart mint valami minden állapotot magában foglaló kategóriát kezeljük. És belegyömöszöljük a gyerekek legkülönbözőbb viselkedési zavarait. És az a tény, hogy a Ritalin oly sok problémán segít, arra ösztönöz, hogy egyre több esetben alkalmazzuk…"²¹ De mi másért is beszélnének az antidepresszánsok felszabadító hatásáról, ha nem azért, hogy megideologizálják azt a folyamatot, melynek során kitenyésztett lelki zombikat állítsanak elő, akik minden kontroll nélkül visszatérhetnek a gondtalan és gondolattalan fogyasztás világába? A fogyasztás az autonóm egyén szabadon választott preferenciáira építette saját ideológiáját, az új korszak egyéneit azonban magukat is technológiák által termelik.

 

A tömeges technológiától a tömegesen termelt fogyasztóig

 

Ez a rendszer a saját fogyasztóit azonképpen állítja elő, ahogyan saját termelőit hozza létre. Valójában a munkaerőpiac és az önépítés technológiái között válogató munkavállaló saját fejlődése során szükségképpen leépíti identitását, tradicionálisnak és elmaradottnak minősíti saját korábbi értékrendjét. A normalitás és a sikeresség nevében újraépíti értékrendjét, de eközben pszichológiailag az egész individuum jóvátehetetlen sérüléseket szenved. Az egyre több potenciális tudással, egyre szélesebb világképpel és a lehetőségük szerint egyre szélesebb érzelmi behatások által alakított egyének a munkahelyre kerülve alárendelik magukat annak "technológiáinak", s ez saját potenciájuknak önkezű eltorzítását, leépítését követeli meg. A sikeres középmanager elvileg minden korábbi lehetőségnél többel rendelkezik, de gyakorlatilag csak egy lehetőség adott a számára: minél tökéletesebb középmanagerré válni. Az ezzel járó ismeretségek, behatások, anyagi kondíciók stb. adta lehetőségeket érzelmileg és ideológiailag se használhatja ki, hiszen ez egy határon túl saját létezéstechnológiáját veszélyeztetné. A modern kapitalizmus öncsonkításra kényszerít, s ebben a helyzetben az egyén végleg összezavarodik, hiszen minél inkább kiteljesedik, annál kevésbé élhet saját lehetőségeivel. S saját lehetőségei csak azután kezdődnek, hogy teljes mértékben belesimult a munkahely és a karrier technológiá­jába. A "tudatmódosító" és "pszichotechnológiai" szerek alkalmazása példának okáért középtávon az elviselhető szinten túl is lehetővé teszi az alkalmazkodást (gondoljunk a stressz vagy a munkakör ürességének kezelésére), de eközben hosszú távon leépíti az individuumot – amelyet "tulajdonosa" (mert az egyén már csak saját egyéniségének tulajdonosa, nem azonos vele) körömszakadtáig védeni próbál. Egy ilyen helyzetben egyre inkább feltámad az igény az "adott személy lehetőségeihez méltó" élettechnológiákra, amelyeket elsősorban a fogyasztás világában tömegesen kínálnak. A tömegtermelő egyéniségéért vívott harcában egyre inkább tömegfogyasztóvá válik.

A technológiák által kínált megváltásra éppen úgy szüksége van tehát a gazdaság világának, mint a válságtársadalom kétségbeesett polgárainak. Az a tény, hogy a "technokratikus társadalom" nevében létrejövő új konszenzust annyira szorgalmazzák a különböző tőkés körök és politikai érdekcsoportok, éppen arra vezethető vissza, hogy a "jóléti állam" válsága mögött éppen a tőke soha nem látott értékesítési problémái húzódnak meg. Ahogy pedig a tőke saját válságát ilyen egyedülállóan drámainak érzékeli, úgy születik meg az igény egy olyan megoldás iránt, amely végérvényesen megszabadítja a kapitalizmust kríziseitől. Az alapvető ellentmondást Thoma László foglalja össze: "[a kapitalizmus nagy problémája mindenkor abból eredt] hogy csak egy bizonyos fokig fogyaszthatók bizonyos termékek (Marx). A személyi szükségletek mindig használati értékekre vonatkozó, azaz korlátozott szükségletek, s az univerzális termelés feltétele, hogy ezen korlátozott szükségletek zárt körét szétzúzza s egy korlátlanul fizetőképes világpiacot teremtsen. A feladat a többletterméket szükségletté transzformálni."²² Ennek azonban a kapitalizmusban minden időszakban "természetes" korlátai vannak, s a tőke számára történő megváltás, amelyet a technológia kínál, éppen azt jelenti, hogy ezeket a természetes határokat végérvényesen legyőzik.

 

A technokratikus társadalom újdonsága: a vertikálisan és horizontálisan kiépülő technológiai struktúrák

 

Miben különbözik a kapitalizmus jelen tendenciáinak kiteljesedésével kiépülő "technokratikus társadalma" a korábbi, fogyasztói társadalomtól? Elsősorban abban, hogy a modern technológiák már nem közvetlenül használati értékekhez vagy lezárt fogyasztási javakhoz jelentenek kapukat, hanem gyakorta csak újabb technológiák alkalmazásához. A technológia termékké lesz. A "technológiai megváltás" ígérete tehát azt jelenti a modern kapitalizmusban a tőke számára, hogy az értékesítés határai a technológiák által újra korlátlanná váltak.

A kapitalizmus a fogyasztói társadalom megszületése óta szembesül azzal a problémával, hogy egyre nehezebb és nehezebb meggyőzni a vásárlókat arról, hogy egy újabb és újabb termékre is szükségük van. A használati értékek megújítása ezért egyre költségesebb és nehezebb, s érthető, hogy a maihoz hasonló időszakokban mindig újra feltámad az igény a használati érték kiküszöbölésére, arra, hogy azt "feloldják a csereértékben" (Marx). Ami korábban lehetetlennek látszott, az a technológia primátusának köszönhetően ma lehetségessé válhat. Baudrillard már a hatvanas években A tárgyak rendszere című munkájában így ír: "A legjobb megoldásnak azonban egy olyan tárgyrendszer látszik, amely képzeletbeli feloldásként lép közbe a legkülönbözőbb ellentmondásokba, rövidre zárja a kört a technika és a szükségletek között. Mint alibi a konfliktusok megoldásában ez a tárgyrendszer csak a konfliktusok elutasításának jegyeit viselheti magán." Ezek készítik elő a nihilista talajt a fogyasztói társadalom számára: "A hagyományos tárgyat nem fogyasztjuk, hanem használjuk. Ahhoz, hogy fogyasztás tárgyává váljék, az szükséges, hogy a tárgyból jel legyen, vagyis valamilyen módon kilépjen egy kapcsolatból – tehát önkényes legyen, ne pedig koherens, tehát jelentését is egy az összes többi tárggyal való elvont és rendszeres kapcsolatából nyerje."²³ A technokratikus társadalom ideológiája a fogyasztásnak ezt az "ürességét" tölti fel tartalommal, fordítja át pozitívvá, és ebben rejlik hihetetlen szuggesztív ereje. A tárgy ebben a környezetben azt ígéri, hogy maga is egy technológia része, tehát megvásárlása esetén megkapjuk az adott technológia áldásait is, kaput nyitunk más mozzanatai felé. A "megvásárolható technológia" ígérete minden tekintetben hozzáláncolja az egyént a fennállóhoz, amennyiben a megoldáshoz való hozzájutás előfeltétele a normalitás lesz. Ha nem vagy "normális", bizonyára baj van veled, és ez lehetetlenné teszi számodra, hogy a felkínált technológiákat alkalmazd. A különlegességtől való abnormális félelem ezért maga is technológiává válik: ahogyan a fogyasztás a boldogság elérésének technológiája, úgy egymás ilyetén tesztelése a társas kapcsolatok belépési mutatója, technológiája lesz. Az "akarsz-e majd gyereket?" kérdés a fiatal szerelmeseknél immár nem arra vonatkozik, hogy hajlandó-e holnaptól mindent ennek alárendelni, hanem arra, hogy normális-e, és amikor eljön az ideje, nem lesz-e vele probléma. A reklámújságok böngészése közben a "szeretnél-e…?" felszólító kérdés a fogyasztásra így már nem is kell, hogy közvetlen a vásárlás aktusához vezessen, elég, ha csak kaput nyit annak elméleti korlátlansága felé: amikor elmegyünk a Tescóba, nem kell győzködni, hogy úgy vásárolj, ahogyan azt szokás.

Az "életstratégiák" más szempontból sem az egyén alkotásai, öntevékenységei a technokratikus társadalomban, hanem minden pillanatban (látens) technológiaként kínálják őket – tárgyiasultan a fogyasztás részcéljaiban. Elegendő, ha csak Naomi Klein könyvére vetünk néhány pillantást, amelyben leírja azt a folyamatot, melynek során a különböző multinacionális cégek létrehozzák saját pszeudovilágukat.²⁴ A "használati érték" helyét átveszi az a törekvés, hogy egyáltalán "jogunk legyen" arra, hogy valamire szükségünk legyen. Ez pedig leépít minden hagyományos célokra orientáló értékrendszert.

A manipuláció és a technológiák értékesítésének köszönhetően lehetőség kínálkozik arra, hogy a különböző technológiákat ne csak egymás mellett, hanem egymás fölé, tehát ne csak horizontálisan, hanem vertikálisan is rendszerbe szervezzék. Erre pedig éppen az nyújt lehetőséget, hogy a döntő kérdéssé az egyénnek a technológiához fűződő kapcsolata válik. Létrejön egy olyan imaginárius szférakomplexum, amelyet igazán csak mesterségesen lehet elemekre bontani, hiszen az egyéni élet "egységes" – de az új ideológia megkísérli úgy értelmezni az egyént, mint aki egymás mellett létező technológiákban él, és egymásra rakódó technológiák által fejlődik. Így válik ideológiailag a szerelem menedzselése, a munkahelyi konfliktuskezelés vagy az angol nyelvtanulás módszere egy mesterségesen összerakott, tökéletességet kínáló élet részletévé, elfeledkezve arról, hogy egy valóságos életnek minduntalan vannak spontán vagy tökéletlen mozzanatai is.

 

A technológiák rendszere

 

Valójában nem történik itt más, mint hogy a gazdasági élet "technológiai vívmányait" alkalmazzák az egyéni életre, hogy az értékesítés szempontjából hatékonynak bizonyuló technológiák nevében kísérlik meg újjászervezni a mindennapi életet – a technológiai megváltás ígéretének bűvöletében. Ennek az exportnak talán legeklatánsabb példája a mcdonaldizációnak nevezett folyamat, amelyet Ritzer, a jelenség első teoretikusa úgy ábrázol, mint a szabványosítás és a technológiai élet tendenciáját. "Ha nyilvánvaló problémákkal jár a mcdonaldizáció, milyen erők tartják mégis mozgásban a folyamatot? A szerző három ilyen tényezőt emel ki. Az első egy teljesen magától értetődő tényező: anyagi, gazdasági érdekek állnak a folyamat hátterében, vagyis a racionalizáció csak eszköz a költségek csökkentésére és a profit növelésére. Kevésbé nyilvánvaló a második érdek: a mcdonaldizáció kulturális szempontból kívánatos, önmagáért szeretjük. Végül nem elhanyagolható, hogy a mcdonaldizáció folyamata azért maradhat fenn, mert a társadalmi változásokra ez adott adekvát választ (technológiai változások, személygépkocsik elterjedése, nők munkavállalása stb.)."²⁵ Ebben az értelemben pedig a humán élet "human projectté" alakítása nemcsak lehetséges, de maga is adekvát reakció. A mai kapitalizmusban ugyanis azt láthatjuk, hogy legalább három típusú technológia már eddig is kialakult. S ezek csak szaporodni fognak a későbbiekben, amennyiben a "használati érték" felszámolásának ez a módja látszólag a végtelenségig növelheti a tőke értékesítési lehetőséget, miközben az egyén számára a tartalmas élet lehetőségét kínálja anélkül, hogy ennek realizálódását bármikor is számon kérhetné (1. táblázat).

1. táblázat A kapitalizmus technológiái
Neve	Leírása	Főbb területei a gazdaságban	és a mindennapi életben
Genetikus	A normális, abnormális dimenzióiban a szubjektum alkalmassá tétele a technológiai környezet elsajátítására.	Cégalapítási technológiák, logók, vállalati alapok, badget stb.	Szociális beilleszkedés, szépségipar, általános tájékozódást segítő technológiák stb.,történelmileg pedig a géntechnológia.
Megalapozó	A szubjektum kvalitásainak felhalmozása, amelyek alkalmassá teszik, hogy célokat és értékeket realizálhason.	Válallatszervezési, irányítási, HR, innovációs, ipari kémkedési, K+F technológiák.	Oktatás, kapcsolati és kulturális tőkefelhalmozás, tájékozódás, pszichológiai és életviteli technológiák stb.
Termelői-fogyasztói	A megalapozó technológiák által kínált tökéletes szubjektum elérhetelen, így a célok realizációja is azzá válik. Ellenben a lehetséges termelésnek és fogyasztásnak megjelennek párhuzamos technológiái, ideológiai értelemben átmenetijelleggel.	Marketing, értékesítés, piaci tevékenység stb. laza viszonyban a megalapozó technológiákkal.	A mindennapi fogyasztás és életvitel technikái virtuális viszonyban a megalapozó technológiákkal.

 

Nézzük a táblázatba foglalt áttekintés magyarázatát.

(1) Genetikus technológiák: ebbe a körbe azok a fogyasztási javak és eszközcsoportok tartoznak, amelyek segítségével az egyén megszerzi azokat a képességeket, amelyek segítségével egyáltalán beléphet a valódi technológiák világába. Ez ideológiailag minduntalan arra a dualitásra épül, hogy a világ "normálisokra" és "nem normálisokra" osztható. Számtalan jelenlegi marketingkampány már ezzel az eszközzel él. Egészen a szájillatosító cukorka reklámjától ("egyszerűen kell ahhoz, hogy embernek tartsanak" – mondja egy leterhelt manager hölgy, ráadásul nem is hizlal) a legújabb multimédiás mobiltelefonig. A státusszimbólumok technológiává szervezésének folyamatával útjára indult tendencia azonban mindig új területeket és célcsoportokat kínál. A technika fejlődésével ebben vannak a modern kapitalizmus legnagyobb lehetőségei. A "használati érték" ebben a formában olyan speciálisan eltorzult vagy nem létező módon van csak jelen, amelyet történelmileg nivellálni képes a technológia sajátossága: az egyén antropológiai, genetikai kreálásának szándéka s ennek technológiájának piacra dobása. Ha, ahogyan Fukuyama Poszthumán jövendők című könyvében ezt megírta, mindennapossá válnék a születendő gyermek külső jegyeinek meghatározása génsebészet útján, nyilvánvaló, hogy ezt a szolgáltatást minden szülőnek meg kellene vásárolnia, hiszen ellenkező esetben még a társadalomba illeszkedésre sem lenne esélye a születő csecsemőnek felcseperedése során. A fogyatékosok világon kívülisége és a génmanipuláció etikai következményei: ezek jelentik a "genetikus technológiák" paradigmájának értékproblémáit. Példának okáért a genetika, amely elvileg azt ígéri, hogy megszünteti a fogyatékosság biológiai adottságát. De eközben technológiai elvárásként újratermeli azt, hiszen egy jövő társadalomban majd az számít fogyatékosnak, aki nem hasonlít a jelenkor legmenőbb modelljeihez vagy filmszínészeihez. Az érték kategóriája így történelmileg hozzáláncolódik a technológiai folyamathoz.

(2) Megalapozó technológiák: Itt elsősorban azokról a folyamatokról van szó, amelyek az első újítást jelenthetik a "technokratikus társadalom" kiépülése során. A gazdag nyugati társadalmakban a hagyományos fogyasztás tárgyai és annak lehetősége tulajdonképpen még a jóléti állam lebontásának időszakában sem szenvedtek döntően csorbát. A mai válságideológiát ebből a szempontból úgy kell elképzelni, hogy a hagyományos fogyasztással párhuzamosan épít ki egy új fogyasztási rendszert, amelybe azután igyekszik minél többet a korábbiból is bevonni anélkül, hogy azt felszámolná. Ez úgy érthető meg legegyszerűbben, ha figyelmet fordítunk azokra a szociológiai vizsgálatokra, amelyek a "menedzsercsalád" modelljének megjelenését mutatják ki a nyugati társadalmakban.

Elizabeth Vivin tanulmánya nagyszerűen mutatja be azt a megdöbbenést, amelyet ez még a tudósok közt is keltett. Elmondása szerint ők tulajdonképpen azt kezdték vizsgálni, hogy a hagyományos értékek, mint az autoriter férfiszerepek hogyan változnak a családban, hogy a fogyasztásról és az értékrendről vallott nézetek hogyan alakulnak át, érintik-e őket az általános demokratizálódási és emancipációs tendenciák, mint a feminizmus előretörése. Ennek kapcsán azonban azt találták, hogy a családokban ezek a kérdések "zárójelbe tevődtek", s ehelyett a harminc éven aluliak azt kezdték vallani, hogy a család egy olyan menedzselésre szoruló egység, amely mindenki számára kijelöli betöltött feladatát, s amelyet a szereplők teljes autonómiája és a közös feladatok teljesítése együttesen határoz meg. Ha fogyasztási cikkeiket hitelre veszik, akkor evidens, hogy annak törlesztése lesz az elsődleges kérdés, és ennek rendelődnek alá a szociális és fogyasztói szerepek is. A "menedzsercsaládban" a sikeres élet ténye – a résztvevők szerint – először valósulhat meg történelmileg, szemben például szüleik és nagyszüleik kozmikus boldogtalanságával. A "menedzsercsaládban" ugyanis a boldogság alapjainak megteremtése folyik, azért veszünk hűtőt hitelre, mert a majdani teljes élethez kell ez is – s ez az alap azt ígéri, hogy utána realizálható lesz maga a boldogság is, mint immár a résztvevők "öntevékenysége". A kispolgári családi ethosz végérvényesen átalakul: a család autonóm, saját karrierjüket és boldogságukat építő egyének létezéstechnológiája lesz.²⁶

(3) Fogyasztási technológiák: elsősorban azokat a technológiákat jelentené, amelyeket az egyén saját végcéljainak elérése és elfogyasztása során alkalmazna. A "megalapozó technológiák" kimerítése után – az anyagi javaktól az oktatásig – az egyén számára elvileg lehetőség kínálkozna arra, hogy megteremtse valódi boldogságát a kialkudott és felhalmozott egyéni kvalitások és kapacitások bázisán. Azt azonban látni kell, hogy a kapitalizmusban nem ez a szféra a leghangsúlyosabb, hiszen csupán a középső technológiai szint látens ígéretéről van szó, amit az egyén valójában nem érhet el. Igazából a modern értékesítési folyamatban a "megalapozó technológiákhoz" kapcsolva alkalmazzák, de sokkalta inkább azok átmeneti hiányosságának, mint megvalósulásának nevében.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a modern fogyasztás azoknak, akik a "megalapozó technológiák" elfogyasztásában jeleskednek – például életvitelüket az anyagi felhalmozásnak rendelik alá – felkínálja azt, hogy a végcél világából egyes, de csak egyes termékekhez hozzájusson, mégpedig saját választás eredményeként. A modern "fogyasztói technológiák" erejét éppen az adja, hogy az egyén az "ismeretlen végcél világában" éppen úgy nem igazodhat ki, mint saját világában, így külső segítségre van szüksége ahhoz, hogy kiválassza: voltaképpen lehetőségeihez képest mire is van leginkább szüksége. A "fogyasztói technológiák" arra vonatkoznak, hogy az éppen rendelkezésre álló idő és kapacitások leghatékonyabb elfogyasztása hogyan is menjen végbe. A joghallgató azért fogyasztja saját előrejutásának technológiáját, hogy előbb-utóbb eljusson az ügyvédek világának prototípusához, így a technológia által kínált emberi és materiális értékeket realizálhassa. Azonban ugyanez a jogászjelölt már jelenleg is szembetalálja magát egy hatalmas, számára is elfogyasztható potenciális árutömeggel, amely nincs fedésben sem az ügyvédi világéval, sem saját létezéstechnológiájával (megalapozó technológiájával), ezért technológiák után kiált ebben a megelőlegezett fogyasztásban is. Így a fogyasztói technológiák az egyén számára alternatív megoldásként jelennek meg: ha nem tudsz alkalmazkodni a technológiai környezethez, vagy még nem jutottál a technológiai folyamat realizálásának végére, átmenetileg egy olyan "teljes" életet is kínálnak, amelyben a technológia alkalmazkodik a fogyasztóhoz.²⁷ Ennek egyik eklatáns példája a Consumer Digital Technology Handbook, amely arra épít, hogy a különböző fizetési és vásárlási szisztémák között már eleve úgy választ a fogyasztó, hogy a megvásárlandó, jellemző termékek körül világképet kreál: ha ilyesmivel akarod boldoggá tenni magad, ezt a fizetési metódust használd.

Nem részletezhetjük a "vertikálisan szervezett" technológiai világ következményeinek tárgyalását. Azonban vegyük ennek egyik további értékvetületét. Ha otthoni tárgyaink marketingesei a belsőségesség, családiasság, munkahelyi öltözékünk gyártói a rámenősség, erőszakosság, az általunk nézett tévéműsorok kiötlői a megalázás, a gyilkosság elemeit tekintik megfelelőnek, azzal végérvényesen kialakítják az egyénben az "erkölcsi relativizmus" gyakorlatát. Vagyis nem kell immár egységes morállal rendelkezned, hanem csak mindenhol megfelelő morállal vagy éppen moráltalansággal. A morál értelmét veszti a normalitás és a hatékonyság mátrixában való vergődésben. Remek érzékkel emeli ki J. Naisbitt könyvében azt az esetet, amikor a Doom nevű számítógépes gyilkolójátékon nevelkedett iskolások fegyvert ragadtak, és lemészárolták saját iskolatársaikat az Egyesült Államokban néhány esztendeje. A szerző megdöbbenésének ad hangot, amiért a pszichológusok médiaszerte azon kezdtek vitatkozni, hogy milyen veszélyesek ezek a játékok, mert a gyerekek még nem tudnak különbséget tenni játék és valóság között. Ezzel ugyanis senki nem kérdőjelezte meg, hogy a számítógép előtt szabad gyilkolászni, de az iskolában ez nem szép dolog.²⁸

Természetesen nem arról van szó, hogy a tradicionális társadalmakra vagy a diktatúrákra jellemző előre gyártott értékrendek és kötelező értékelések világát idealizálnánk. Éppen ellenkezőleg: a felvilágosodás egyik legfőbb ígérete az volt, hogy az autonóm egyén minden életszituációját egyedi morális döntések hatáskörébe vonhatja. Azonban minden dolog egyedi morális megítélését csak a "technokratikus társadalom" elkötelezett hívei próbálják összemosni azzal, hogy az egyén életét számtalan párhuzamos létszférára bontják, amelyekben ellentétes erkölcsi normák és törekvések léteznek – lesznek működőképessé. Az "erkölcsi relativizmus" lényege éppen ez: azt, hogy mit szabad, nem egy morális mérce, hanem az adott "alrendszernek" legmegfelelőbb technológia dönti el. Ebben a helyzetben pedig nincs felelet arra a problémára, hogy ha a használati értékek közül egyre többet számolnak fel, szakítanak ki közösségi gyökereiből, azzal egyre több morális rendszert is széttörnek, s bár az értékesítés feltételei ezzel javulnak, a nyugati társadalmakat destabilizáló tényezők a végtelenségig erősödhetnek. Míg ezen új fejlemények azután az autoriter-rendőri technológiáknak szerezhetnek csak polgárjogot. A technológiai megváltás ideológiája – félő – teljes mértékben alárendelődik a tőke gátlástalanságának, s így még alapvetően kétes ígéreteit sem válthatja be. Ha pedig ez így van, a "technokratikus társadalom" ideológiája nem más, mint a kapitalizmus évszázados projektjének újrafogalmazása: hogyan teremthető valamiképpen egyensúly az értékesítés és az érték között?

 

Jegyzetek

 

¹ A szerelmes Thomas (Thomas est amoureux), rendező: Pierre-Paul Renders, forgatókönyvíró: Philippe Blasband, 2000, www.port.hu

² A technológia meghatározása alig egy évtizedre tekint vissza, és elsősorban annak köszönhető, hogy a korábbi jelentések számtalan olyan többlettartalommal telítődtek, amelyek az új társadalmi szituáció eredményeként láttak napvilágot. John Naisbitt klasszikussá vált "új" definíciója szerint: "A technológia immár nemcsak olyan tárgyat, terméket, dolgot jelent, amely teljesen elkülönül az emberi tulajdonságoktól, de a társadalmiság környezetében kell működnie, hanem immár kölcsönhatásban az emberrel, a társadalommal, a természettel. Annak részévé kell válnia, megszüntetve azt a vákuumot, amely korábban szükségszerűen elválasztotta ezektől." John Naisbitt: High tech hihg touch. NB Publishing, London, 2004/1999, xviii. P. Ezt azért fontos kiemelni, mert a hazai tudományban általában a technika és a technológia fogalmak szinonimaként szerepelnek, miközben a magyar nyelvben nagyon is eltér a jelentésük, ahogyan ennek összefoglalását adja: Dessewffy Tibor: Mindennap új varázslat!, Kritika, 2001/7. szám,

³ Az új osztály elméletek három hulláma, in: Szelényi Iván: Új osztály, állam, politika., Budapest, Európa Kiadó, 1990.

⁴ Robert McAdams: Social Contexts of Techology. Social Research, vol. 64. no. 3., 1997.

⁵ Gabriel A. Almond-Sidney Verba: The civic culture: political attitudes and democracy in five nations. H. n. , 1965.

⁶ A "technokratikus társadalom" kifejezést abban az értelemben, ahogyan jelen tanulmányunkban tesszük, Z. Brzezinski használta először a hatvanas években megjelent Between Two Ages című könyvében, tíz pontban foglalva össze az átmenet legfontosabb sajátosságait azon az "úton", amely – elsősorban Amerikában – az ipari társadalomból a technokratikus (technikai és technokrata alapú: "technetronic") társadalomba vezet. Erre a következtetésre jut Ágh Attila: Tudományos-technikai forradalom és művelődés: filozófiai tanulmányok. Budapest, Magvető Kiadó, 1977.

⁷ Ehhez a kérdéshez lásd még Schulze, Gerhard: A Német Szövetségi Köztársaság kulturális alakulása. In A kultúra szociológiája. Wessely Anna szerk., Budapest, Osiris Kiadó, 1998. 286-304. o.

⁸ Vö.: Reich Orsolya: A politika mint fogyasztás. Budapest, kézirat 2004. Ezúton mondok köszönetet a tanulmány elkészítése során nyújtott hasznos tanácsaiért Berg Krisztiánnak is.

⁹ Almási Miklós: A látszat valósága. Magvető Kiadó, Budapest, 1971, 360. o.

¹⁰ Karikó Sándor: A társadalmi-politikai megalkuvás. Budapest, Gondolat Kiadó, 1995. Ahogyan a korai proletárlétben ez a kérdés valójában föl sem vetődhetett, az élet kiszámíthatóságát a megnyomorító kényszermunka ritmusa adta, amelynek időegységét nem az óra, hanem a gyári mechanika periódusaihoz igazították. Aki bérmunkásnak született, az is maradt, a kiszámíthatóság identitáskérdés nélkül is tény volt, erre épülhetett a korai munkásmozgalom stratégiája is.

¹¹ R. Sennett: A közéleti ember bukása. Helikon Kiadó, Budapest, 1998.

¹² Beck: A kockázat-társadalom. Budapest, Századvég Kiadó, 2003.

¹³ Ezt nevezi az új revizionizmus szociáldemokráciája a modernitás "reflexiv" szakaszának. Vö: Giddens: Reflexive Modernisation. Stanford, Stanford University Press, 1994

¹⁴ Bauman, Zygmunt: Identitás és globalizáció. Lettre Internationale, 2001. 42. szám

¹⁵ Kapunyitási pánik a fiatal pályakezdőknél, M. ZS. J, Figyelőnet, 2004. október 3. Ugyanebben a témában köszönet Reich Orsolyának a szóbeli konzultációkért.

¹⁶ R. Andróczy Orsolya: Kapunyitási pánik: mint a bárányhimlő. MaNcs, XVI. évf. 42. szám, 2004. 10. 14.

¹⁷ Lásd még két további, a témát érintő írásunkat: Kiss Viktor: A baloldaliság "kísértetei". Budapest, Új Mandátum Kiadó, 2004, illetve Kiss Viktor: Válság a válságért. Ezredvég, 2004. április.

¹⁸ Wise: Exploring technology and social space. London, Sage Publications, cop. 1997

¹⁹ Közismert, hogy az Egyesült Államokban nem azért sportolnak többet a polgárok, mert eleve elkötelezettek az egészség iránt, hanem mert a sport része annak, hogy sikeres munkavállalókat építsenek magukból, ellenkező esetben nemcsak karrierjüket, de munkahelyüket is elvesztik. Maróczy Magda: Korszakváltás küszöbén (Hidasi Judit: Vissza Japánba), Ezredvég, 2004. augusztus.

²⁰ Fukuyama: Poszthumán jövendőnk: a biotechnológiai forradalom következményei. Budapest, Európa, 2003.

²¹ Vö.: A Mozgó Világ érdekes vitaindítójával. Szendi Gábor: A depresszióipar. Mozgó Világ, 2004. október. "A helyzet azonban még ennél is rosszabb. A gyógyszergyárak igen sok negatív eredményű vizsgálatot eltitkolnak, jóllehet elvileg törvény kötelezi őket minden vizsgálat regisztrálására. Sorra derülnek ki újabb és újabb elsunnyogott vagy a negatív eredmények láttán időnek előtte félbeszakított vizsgálatok. (Hallgatásra kötelezett, megfenyegetett kutatók tárják őket a világ elé.) Sok vizsgálat független újraelemzése ellentétes – negatív – eredményt hoz ki a nyers adatokból, mint amit a gyógyszergyári szakemberek produkáltak."

²² Thoma László: A szabadidő marxi elmélete. Budapest, Kossuth Kiadó, 1986.

²³ Baudrillard: A tárgyak rendszere. Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1987.

²⁴ Klein: No logo: márkák, multik, monstrumok. Budapest, AMF: TVE, 2004.

²⁵ Remák Edit: A társadalom mcdonaldizációja (George Ritzer: The McDonaldization of Society), in Eszmélet.

²⁶ Vivin, Elizabeth: Maneging money, maneging coupledom. Sociological Review, vol. 49., no. 3., 2001.

²⁷ Kotler híres marketingkönyvében éppen ezt jelöli meg a tudományág alkalmazásának kitörési pontjaként. Marketing menedzsment: elemzés, tervezés, végrehajtás, és ellenőrzés. Budapest, KJK-Kerszöv, 2004.

²⁸ Naisbitt: i. m.