A cikk a munka világának szereplői (munkaadók, munkavállalók és érdekképviseleteik, valamint az állam mint munkáltató, tulajdonos, elosztó vagy konzultációs szereplő) közötti intézményes kapcsolatrendszert s ennek változásait mutatja be a rendszerváltozástól napjainkig.

Bevezetés

 

A munkaügyi kapcsolatok fogalma Magyarországon az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején honosodott meg. Ezen a munka világának szereplőit átfogó kapcsolatrendszert értjük, amely az együttműködés fenntartására, a konfliktusok megelőzésére, illetve a kialakult konfliktusok megoldására irányul.

Az "érdekegyeztetés" fogalmát jóval a rendszerváltozás előtt Héthy Lajos és Makó Csaba vezette be a magyar gyakorlatba. E kifejezéssel elkerülték a "kollektív tárgyalások", "kollektív alku", "szociális párbeszéd" használatát, amelyek a társadalom tagoltságát (illetve tagolatlanságát) tükrözték, s így fogalomhasználatuk az akkori hivatalos szemlélet kritikája volt.

A Munka Törvénykönyve (1992. évi XXII. törvény, továbbiakban: Mt) 14. §-a szerint: "A munkavállalók szociális és gazdasági érdekeinek védelme, továbbá a munkabéke fenntartása érdekében e törvény szabályozza a munkavállalók és a munkáltatók, illetve ezek érdekképviseleti szervezeteinek kapcsolatrendszerét. Ennek keretében biztosítja a szervezkedés szabadságát, a munkavállalók részvételét a munkafeltételek alakításában, meghatározza a kollektív tárgyalások rendjét, illetve a munkaügyi konfliktusok megelőzésére, feloldására irányuló eljárást."

A munkaügyi kapcsolatok többségükben a két főszereplő, a munkáltatók és a munkavállalók, illetve érdekképviseleteik (szociális partnerek) közötti kétoldalú – bipartit – együttműködésben öltenek testet. A munkáltatók és a munkavállalók jogosultak arra, hogy előzetes engedély nélkül, érdekeik védelmében, szervezeteket hozzanak létre, illetve azokhoz csatlakozzanak. A munkaügyi kapcsolatok alapvetően bipartit jellegűek, de tripartit formában is működhetnek. Ez esetben az állam a munkaügyi kapcsolatok alakításában szabályozóként, munkáltatóként, tulajdonosként, illetve – disztributív (elosztó) funkciójából adódóan – harmadik tárgyaló félként és/vagy konzultációs szereplőként részt vesz a munkaviszonyok alakításában.

A szociális partnerek mellett az állam közvetlenül (mint sajátos munkáltató), vagy közvetetten (a bipartit kapcsolatok szabályozójaként, illetve mint az országos egyeztető fórumok szereplője/tárgyaló fél) résztvevője a munkaügyi kapcsolatoknak.

Míg a kétoldalú tárgyalások és megállapodások középpontjában elsősorban a munkaügyi kapcsolatok hagyományos elemei (például munkaviszony, munkafeltételek, bér) állnak, a tripartit tárgyalások során a kormánypolitika átfogó kérdései a meghatározóak (például jövedelempolitika, adók, foglalkoztatáspolitika). A szociális partnerek mind a két forma egymást erősítő, korrigáló működésében érdekeltek.

Általában szintenként más és más szereplők között alakul ki az együttműködés:

• makroszinten a szakszervezeti és a munkáltatói konföderációk,
• mezoszinten az ágazati-szakmai vagy regionális szakszervezeti szövetség és a munkaadói szövetség,
• mikroszinten a vállalati szakszervezet vagy az üzemi tanács és a munkáltató között.

Az országok gazdasági, társadalmi jellemzői, hagyományai alakítják ki, hogy mikor, melyik szint lesz a meghatározó a munkaügyi kapcsolatokban.

A munkaügyi kapcsolatok meghatározó szereplői a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek, vagyis a szociális partnerek.

A szakszervezetekről a Magyar Köztársaság Alkotmányának 4. §-a a következőket mondja ki: "A szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és vállalkozók érdekeit." Az Mt. 18. §-a értelmében a "törvény alkalmazásában szakszervezeten a munkavállalóknak minden olyan szervezetét érteni kell, amelynek elsődleges célja a munkavállalók munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeinek előmozdítása és megvédése."

A munkáltatói szervezetek a munkaügyi kapcsolatokon belül a munkáltatói érdekképviseletet ellátó, önkéntes tagságra épülő, munkáltatókat tömörítő szervezetek, illetve szövetségeik. Kezdetben a munkáltatói szervezetek csak gazdasági kérdésekkel foglalkoztak, a munkaügyi kérdések a szakszervezetek megerősödésével kerültek előtérbe.

A szociális partnerségre épülő érdekegyeztetési rendszer kiegyensúlyozhatja a munka világában feszültségeket keltő piaci hatásokat. A szociális partnerek és a kormány közös érdeke a munkabéke folyamatos fenntartása, melynek része az országos szintű tárgyalásos-megállapodásos rendszer működése. Az országos érdekegyeztetés résztvevői – a mindenkori kormányok mellett – azok a szakszervezeti konföderációk és munkáltatói szövetségek, amelyek a szervezkedési szabadság alapján jönnek létre, szervezetükben, működésükben egymástól és a kormánytól függetlenek.

A munka világa szereplőinek is joggal fontos a fogalmak tisztázása, hiszen azok is segítik az eligazodást a párbeszéd intézményeiben. Összhangban az európai uniós szóhasználattal, kívánatos a szociális párbeszéd fogalmát meghonosítani. A szociális párbeszéd eredeti értelmezésben a szociális partnerek közötti kapcsolatot jelenti. A szociális párbeszéd elsősorban a szociális partnerekkel és/vagy a szociális partnerek – szakszervezetek, munkáltatói érdekképviseletek -, illetve a kormány képviselői között zajlik, és nem a társadalom/civil szféra különböző érdekképviseleteivel.

Az országos érdekegyeztetés 1988 decemberében kezdődött, amikor a Grósz-kormány egy kormányhatározattal útjára indította az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT). A munkavállaló/munkáltató/kormány-kapcsolatrendszer intézményeként, Németh Miklós kormánya idején, egy októberi "próbaülést" követően, 1990. december 5-én, ténylegesen létrejött az OÉT. Küldetése kettős volt: egyrészt, hogy intézményi keretet adjon azoknak a tárgyalásoknak, amelyek elvezettek a központi bérszabályozás és a bérmeghatározás hagyományos gyakorlatát felváltó bérmegállapodásos (béralku-) rendszer fokozatos kiépüléséhez, másrészt, hogy megfelelő terepet biztosítson az országos, tripartit bértárgyalásoknak. Az OÉT működésének utolsó harmadában – a munkaerőpiac radikális átalakulásával párhuzamosan – egyre nagyobb szerepet játszott a foglalkoztatási érdekegyeztetésben is.

A politikai rendszerváltás időszaka csak átmenetileg szakította meg a kormány és a szociális partnerek intézményes, tripartit együttműködését.

Az érdekegyeztetés fogalma az intézményi változások, tartalmi módosulások mellett 1999-ig megmaradt, majd az Orbán-kormány az érdekegyeztetés rendszerének átalakítása kapcsán a "társadalmi párbeszéd" fogalmát használta. 2002-ben a Medgyessy-kormány visszaállította az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, az érdekegyeztetés, a párbeszéd legmagasabb szintű fórumaként. Az érdekegyeztetés fogalmának változása a tartalom változását is közvetítette.

 

 

A "magyar modell"

 

Magyarországon 1968-ban a "gazdasági mechanizmus reformja" idején indult meg a munkaügyi kapcsolatok vonatkozásában a távolodás a "sztálini" modelltől. Az 1968 és 1988 közötti intézményrendszer elmélete és tényleges gyakorlata ötvözte a "sztálini" hagyományt és az egyre inkább felismert gazdasági, társadalmi realitásokhoz való igazodást. Kormányzati szinten és a felső pártvezetésben is megjelentek azok a pragmatikus, jól képzett szakemberek, akik tisztában voltak azzal, hogy a határozatokba foglalt ideológia ellenére a gazdaságban, a társadalomban megállíthatatlan folyamatok indultak el. A mindinkább nyugati tőkéből eladósodott magyar gazdaság a gazdasági kihívásokra nem tudott másként válaszolni, mint úgy, hogy a piaci törvényeket, ha felemás módon is, de elfogadja.

A szocialista államban a tulajdonos munkavállaló, a munkáltató pedig tulajdonos és egyben munkavállaló is. A munkásosztály vezető szerepének érvényesülését megfogalmazó, párthatározatokba foglalt ideológia nem tudta elfedni azokat a valós érdekkülönbségeket, amelyek a megtorpant gazdasági mechanizmus változásai ellenére felszínen voltak a magyar gazdaságban. A nyereségérdekeltség, a vállalati gazdasági önállóság bizonyos mértéke, a szakszervezetek megnövekedett jogosítványai, a szocialista vállalatvezetők "kvázi" munkáltatóként való viselkedése, ha burkoltan is, ha szárnyaszegetten is, a majdani valódi munkaügyi kapcsolatok formálódását eredményezte. A szakszervezetek, mintegy kibújva a rájuk kényszerített "transzmissziós hajtószíj"-szerepből, próbáltak valódi érdekvédelmet ellátni, és úgy részt venni a bértárgyalásokon, a szociális és kulturális alap elosztásában, mintha azok valódi piaci viszonyok között léteznének. A munkáltatók, "feledve" kiosztott szerepüket, ellenérdekeltségű felekként vettek részt e tárgyalásokon.

Sajátosnak mondható az a megoldás is, amely már a hetvenes években működött mint a "makroszintű érdekegyeztetés sajátos kétarcú produktuma, a SZOT-kormány-tanácskozások intézménye". Tudatosult valamennyire ugyanis, hogy az országos szintű gazdaságpolitikai döntéshozatalban, a nagy, átfogó, a társadalmat széles körben érintő intézkedések előtt egyfajta döntéshozatali pluralizmusra van szükség. Ugyanakkor élt/működött a paternalista pártállam, amely a dolgozó emberek élet- és munkakörülményeit érintő legfontosabb döntések forrása maradt. A "kormány-SZOT"- találkozók nem a nyilvánosságnak szóltak, az ott elfogadott megállapodásokat esetenként kemény vita előzte meg. Ugyanígy ágazati szinten is zajlott az érdekegyeztetés a minisztérium és az ágazati szakszervezeti vezetők között.

Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a szakszervezetek a nyitott gazdaságból és a helsinki szellem hatásából adódóan rendszeres kapcsolatot tartottak fenn a nyugat-európai szakszervezetekkel. Ezek elvárták, hogy a munkahelyi tisztségviselők is tanulmányozzák a nyugat-európai munkaügyi kapcsolatokat, a szakszervezetek működését, a kollektív tárgyalások rendszerét, s egyben igényelték, hogy magyarországi látogatásaikon "találkozzanak" előadásokon, konzultációkon a hazai szakszervezeti szakértőkkel, tisztségviselőkkel.

Kimondva vagy kimondatlanul, a jelenlegi, hazai érdekegyeztetési rendszer magán viseli mindazokat a vonásokat, amelyek e sajátos magyar útra az évtizedek során rárakódtak. Így tehát a magyar munkaügyi kapcsolatokban makroszinten a megállapodásra törekvő tripartit modell elfogadott. A bértárgyalások, a munkafeltételek meghatározásának tradicionális szintje a mikroszint, s a sokszínű mezoszint megerősítése folyamatosan jelen lévő feladat. Mindebből az is következik, hogy a Magyarországon jellemző tárgyalási szintek nem ragadhatók ki a rendszerből, mind a három szint átjárhatósága, az egyes elemek kapcsolódása az egyes szintekhez csak együttesen kezelhető.

Az "első" Országos Érdekegyeztető Tanács

 

Magyarország gazdasági, társadalmi, politikai adottságai alakították ki az érdekegyeztetés rendszerének azt a sajátos struktúráját, amely belesimul az európai intézményi sokszínűségbe. A sajátos magyar struktúra tripartit módon, konszenzussal valósult meg, ezért átalakítása is csak a szociális partnerek egyetértésével, autonómiájuk maximális figyelembevételével, az állam önkorlátozó szerepe mellett lehetséges.

A magyarországi érdekegyeztetés helyzetét meghatározta, hogy a gyors gazdasági és társadalmi változások közepette intézményi keretei nem igazán szerves fejlődés következtében alakultak ki.

Az OÉT eredendően munkaügyi fórum volt, amelynek alapvető célja az állami bérszabályozás felváltása a kollektív tárgyalások rendszerével. Ebből következik, hogy a szereplők csak munkavállalói és munkáltatói érdekeket képviselő szervezetek lehettek. A munkavállalókat akkor még a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) képviselte, (a Liga abban az időben alakult meg). Munkáltatói részről a gazdasági érdekképviseletek voltak jelen; egyik sem láthatott el érdekvédelmi szerepet. Bekerültek a szövetkezeteket megjelenítő szerveződések: az ipari szövetkezetek képviseletében az OKISZ, a fogyasztásiak nevében a SZÖVOSZ, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek képviseletében a TOT, a kisiparosokat képviselő KIOSZ, a kiskereskedők nevében a KISOSZ, valamint az akkor alakult Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ). Részvételüket a SZOT a munkaadói oldal túlsúlyára hivatkozva ellenezte, a Gazdasági Kamara viszont elfogadta. Végül kompromisszumként a három szervezet egy közös képviselőt fogadott el. A munkaügyi kapcsolatok szereplői kialakulásának folyamata azonban nem fejeződött be.

A kormányt Medgyessy Péter, a gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes, továbbá az Országos Tervhivatal és az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke képviselte. Az OÉT a rendszerváltásig működött, összesen nyolc ülésén bér- és munkaügyi kérdéseket tárgyalt. Jogosítványa volt az országos minimálbér meghatározására.

 

 

Az Érdekegyeztető Tanács tíz éve

 

Az Antall-kormány idején lényegesen átalakult az érdekegyeztetés rendszere. 1990. augusztus 1-én létrejött az Érdekegyeztető Tanács (ÉT). A kormány a gazdasági, munkáltatói érdekképviseletek hatására elfogadta, hogy az ÉT gazdasági (adózás, társadalombiztosítási járulék-szabályozás), továbbá a költségvetést érintő kérdésekkel foglalkozzék. A szereplők száma bővült, a munkavállalókat 7 szakszervezeti konföderáció és 9 munkáltatói szervezet képviselte. Részvételük egymás kölcsönös elfogadásán alapult, semmilyen részvételt szabályozó feltételt a szereplők nem jelöltek meg. Azok lettek az ÉT tagjai, akik a "szakszervezeti kerekasztal" körül ültek, vagy éppen a "parlamentben jártak". A kormányt a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára képviselte.

Nem hagyható figyelmen kívül az ÉT működésében, hogy az első éveket a szakszervezetek közötti áldatlan viták befolyásolták, a harc kiemelten a szakszervezeti vagyonért folyt. A korábbi SZOT-vagyon elosztásában végül is akkor egyeztek meg a szakszervezetek, amikor a kormány törvényjavaslat formájában az országgyűlés elé terjesztette elképzelését. A 7 konföderációból 6 megegyezett, az alkut a Szolidaritás Munkás Szövetség nem fogadta el. Egyébként a Szolidaritás nem írta alá az ÉT Munkavállalói oldalának együttműködésre vonatkozó megállapodását, s ezzel kizárta magát az ÉT-ből.

A vagyonkérdés végleges rendezését a parlament az üzemi, közalkalmazotti tanácsok (üt, kt) választási eredményéhez kötötte, így az a szakszervezetek közötti "szimpátiaválasztás" lett. (Az üt- és kt-választások a munkahelyi kollektív szerződések reprezentativitásának mérésére szolgálnak napjainkban is.) Tekintettel arra, hogy egy munkahelyen több szakszervezet is létezik, a versengés a szavazatokért elvonta az erőket az érdekvédelemtől, gyengítette a szakszervezeti pozícióikat az érdekegyeztetés minden szintjén.

A viták, gondok ellenére elfogadottá vált, hogy az érdekegyeztetés a demokrácia egyik alappillére, így mindent meg kell tenni azért, hogy jogi keretei ne sérüljenek, illetve a jog adta lehetőségek érvényesüljenek, bővüljenek. Az ÉT keretében a kormány és a szociális partnerek a munka világának szereplőit érintő átfogó és alapvető gazdasági, szociális és munkaügyi kérdésekkel foglalkoztak, s az ÉT az alábbi jogkörökkel rendelkezett:

• tárgyalásokat folytathatott és tripartit, országos megállapodásokat közvetíthetett bérkérdésekben (országos minimálbér, a versenyszféra bérnövekedése);
• konzultációt folytathatott a gazdasági, szociális és munkaügyi törvénytervezetekről, illetve minden olyan jogszabályról, amelyet a szociális partnerek különösen fontosnak tartottak, beleértve a jogszabályokat megalapozó koncepciókat is ("jogszabályalkotást megelőző konzultáció");
• konzultációt folytathatott országos jelentőségű, a szociális partnereket érintő gazdasági és szociális kérdésekről ("általános konzultáció").

A szociális partnerek a kezdetektől sérelmezik, hogy a fenti témák szinte az utolsó pillanatban kerülnek az ÉT asztalára, amikor az esetek többségében a parlament általános vitája már zajlik.

Az elmúlt évek során az ÉT több mint 100 plenáris ülést tartott, és közel 250 napirendi pontot tárgyalt. A témák igen széles területet fedtek le, a nemzetgazdaság szinte valamennyi részét érintették. Az ÉT-ben számos nagy jelentőségű megállapodás született. Tevékenységének köszönhetően olyan törvények és jogszabályok jöttek létre, amelyek hatékonyan szabályozták a társadalom és a gazdaság működését.

 

Néhány témakör:

 

Az ÉT keretei között évente, visszatérő jelleggel részletes konzultáció folyt a legfontosabb gazdasági és szociális törvények tervezetéről, az éves költségvetésről, az adó- és illetéktörvények tervezeteiről, a társadalombiztosítási törvénytervezetről, különös tekintettel a szociális partnerek hozzájárulásának mértékéről stb. A konzultációk egyes években részmegállapodásokhoz vezettek.

Az ÉT kísérletet tett arra, hogy átfogó, tripartit megállapodást kössön a kormányzati ciklus (1994-1998) egészére a szociális partnerek számára legfontosabb kérdésekben. A Társadalmi-Gazdasági Megállapodás tárgyalássorozata 1994 júliusában kezdődött, s az alapvető politikai stratégiákra, így a gazdaság-, a jövedelem- és bér-, illetve a foglalkoztatás- és szociálpolitika területére irányult, kiegészítve a munkaügyi intézmények és a munkajog átfogó átalakítására vonatkozó egyezséggel. A TGM tárgyalásai végül nem vezettek eredményre.

Az ÉT meghatározó szerepet játszott az 1992-ben életbe lépő új Munka Törvénykönyve megalkotásában, később a szükségessé vált módosítások megvitatásában. A Munkaügyi ellenőrzésről szóló Törvény tervezete az ÉT teljes egyetértésével, támogatásával került a Parlament elé.

Az ÉT meghatározó módon befolyásolta a foglalkoztatáspolitikát. Érdemi szerepe volt a Foglalkoztatási Törvény (1991) megformálásában, majd módosításában. Az ÉT támogatta a Munkaerőpiaci Alap önkormányzati irányítására tett kormányzati javaslatot, s az alap kezelésére hivatott tripartit testület, a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) felállítását.

Az ÉT ugyanakkor az országos bértárgyalások színtere is volt. A minimálbért, az OÉT-et is figyelembe véve, 1989. január 1-je óta, a kormány és a szociális partnerek tripartit megállapodása szabta meg, 1992 júliusától a Munka Törvénykönyve alapján. (A tradíció és a törvényi felhatalmazás az Orbán-kormány alatt sérült.)

Az ÉT segítette a munkahelyi konfliktusok megelőzését, hogy azok rendezéséhez megteremtsék a kereteket. 1996-ban az ÉT létrehozta a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatot, a munkaügyi kezelés intézményét.

Az Érdekegyeztető Tanács egyszerre volt gazdaságpolitikai konzultációk és a munkaügyi kapcsolatok kérdéseiben folyó alkuk színtere, vagyis a stratégiai kérdések megvitatása keveredett a szakmai ügyek tárgyalásával. Az ÉT plenáris ülésein sok esetben előterjesztések, törvénytervezetek megvitatása folyt, s konkrét alkuk történtek egy-egy részterületet illetően. Mindez az első pillanattól kezdve vitára késztette a szakértőket, de a szereplőket is. Sokirányú vita alakult ki arról, hogy a két teljesen különböző funkció szétválasztása segítheti-e a makroszintű érdekegyeztetés jogosítványainak tisztázását.

 

"Önmegreformálás"

 

Az 1995 óta eltelt időszak számos új tapasztalatot hozott – fontos ezek elemzése, a kudarcok, sikerek okainak feltárása. A szakértők főként a tárgyalás és/vagy konzultáció dilemmájára, a domináns szintnek a magyar sajátosságokból adódó trendjére, a kollektív tárgyalások koordinációs mechanizmusának problematikájára, a lefedettséggel kapcsolatos összefüggésekre, a jogszabályi változtatások felvázolására próbáltak választ adni.

1996. május 17-én háromoldalú megállapodás született az ÉT továbbfejlesztésének elveiről, fő irányairól. A megállapodás leszögezte: "az érdekegyeztetés értelmét és értékét az adja, ha a konzultációkra és megállapodásokra hiteles és megfelelő támogatottságú, szervezettségű partnerek között kerül sor". Kimondta: "ki kell dolgozni az Érdekegyeztető Tanács oldalaihoz való tartozás kritériumait és rendszerét. Biztosítani kell, hogy az Érdekegyeztető Tanács oldalainak bizonyítható és kielégítő támogatottsága folyamatosan fennálljon és fennmaradjon", továbbá: "célszerű biztosítani az oldalak nyitottságát, hogy összetételük folyamatosan követhesse a munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek körében és támogatottságában végbemenő változásokat."

A szakmai erőfeszítések ellenére sem született megállapodás olyan alapvető kérdésekben, mint a reprezentativitás. Tény az is, hogy a választások előestéje sem kedvezett intézményi struktúrák átalakítására.

Nem mintha annyira a nagypolitika gondolkodásának középpontjában álltak volna a munka világával kapcsolatos kérdések. Elég csak utalni arra, hogy 1995-1997 között 3%-nyi volt a napirend előtti felszólalásokból a munkaügyre vonatkozó, 2% az interpelláció és 2% az írásban beadott kérdés, ami azt jelezte, hogy aktív politikusaink még nem igazán ismerték fel a téma jelentőségét. Tény ugyanakkor, hogy a parlament nagy többséggel szavazta meg a benyújtott, munka világával kapcsolatos törvényeket, törvénymódosításokat.

 

 

Az 1999. évi reform

 

Az Orbán-kormány megalakulását követően, már 1998 nyarán kezdeményezte az érdekegyeztetés átalakítását. 1998 decemberére elkészült az átalakítás koncepciója, amelyet a kormány vitára bocsátott.

Az Orbán-kormány a társadalmi párbeszéd szervezeti rendszerének fejlesztésére kidolgozott koncepciót a 2301/1998. (XII. 30.) számú kormányhatározattal fogadta el. Az új makroszintű fórumok 1999 első felében megalakultak és megkezdték működésüket.

Az új rendszer lényegi eleme a munka világához kötődő témák és a gazdasági-szociális konzultáció intézményes szétválasztása volt. Ennek értelmében, 1999. április 21-én megszűnt az ÉT, s megalakult helyette az Országos Munkaügyi Tanács (OMT), illetve konzultációs fórumként a Gazdasági Tanács (GT).

Az OMT tevékenysége nagyrészt megegyezett az ÉT-ével, azzal a nem lényegtelen eltéréssel, hogy nem foglalkozott a gazdasági jogszabályokkal, vagyis nem vitatta meg a költségvetési és adótörvényeket. Az Mt 16. §-a szerint, "a munkaügyi kapcsolatokat és a munkaviszonyt érintő országos jelentőségű kérdésekben a Kormány a munkavállalók és munkáltatók országos érdekképviseleti szervezeteivel az Országos Munkaügyi Tanácsban (OMT) egyeztet".

A Kormány az OMT egyetértésével [Mt 17. § (1)]

• meghatározza a foglalkoztatás érdekében – a munkavállalók nagyobb csoportját érintő gazdasági okból történő munkaviszony-megszüntetéssel kapcsolatban – az Mt-től eltérő szabályokat;
• dönt a kötelező legkisebb munkabér és a munkaügyi ellenőrzés tekintetében;
• javaslatot tesz a napi munkaidő leghosszabb mértéke, illetve a munkaszüneti napok meghatározására.
• A Kormány az Országos Munkaügyi Tanácsban országos bértárgyalásokat kezdeményez.
• Az Országos Munkaügyi Tanácsban létrejött megállapodást – az Országos Munkaügyi Tanács javaslatára – a gazdasági miniszter jogszabályban hirdeti ki.
• A gazdasági miniszter – az Országos Munkaügyi Tanács egyetértésével – meghatározhatja a munkaminősítés rendszerét.
• Célja továbbá az információcsere elősegítése és a különböző érdekcsoportok által támogatott megállapodások kialakítása.

Az OMT lehetőséget teremthetett volna a szakmák, ágazatok, szektorok közötti koordinációra, a kormányzati szándék egységes érvényesítésére. Ebből adódóan a kormányt a Gazdasági Minisztérium, valamint a Szociális és Családügyi Minisztérium képviselte. Az Orbán-kormány ugyanis megszüntette a Munkaügyi Minisztériumot, és feladatkörét az új Szociális és Családügyi Minisztérium, a szintén új Gazdasági Minisztérium és az Oktatási Minisztérium között osztotta fel.

Az 1999. április 9-én megalakult GT-ben a szociális partnerek (ÉT-tagok) mellett helyet kaptak a gazdasági élet meghatározó szereplői, a bankok, a pénzügyi szféra képviselői, a gazdasági kamarák és több külföldi befektetőt képviselő szervezet.

A GT konzultációs fórum volt, ahol elsősorban a gazdaságpolitika egészéről, illetve egyes területeiről (költségvetés, adórendszer, nemzetei fejlesztési terv, társadalombiztosítás) cserélhettek gondolatot, kaphattak tájékoztatást a résztvevők. A célok között szerepelt, hogy a hazai érdekképviseletek, a nyugat-európaiakhoz hasonlóan, elkészíthetik jelentésüket, javaslataikat az ország gazdasági állapotát illetően, s azt hasznosításra a kormánynak ajánlhatják. A magyar GT azonban ebből nem valósított meg semmit.

1999 első felében jött létre a Nemzeti ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) Tanács (NILOT), melynek feladata, többek között, az ILO 144. számú tripartit tanácskozásokról szóló Egyezménye alapján a Magyarország által ratifikált ILO- egyezmények végrehajtásának segítése. A NILOT szerepet vállalt Magyarország és az ILO között 2000. december 15-én kötött megállapodás végrehajtásában, amely a tripartit együttműködést segíti elő. Ennek keretében szakmai konferenciákat rendez(ett), egy-egy szakterület helyzetét feltáró és a továbbfejlesztésre javaslatokat tevő kutatásokra pedig információs bázist működtet.

Az Európai Integrációs Tanács (EIT) ugyanezen időszak alatt alakult meg, feladata többek között az európai integrációra való felkészüléshez szükséges párbeszéd, konszenzus biztosítása, a szociális partnerek kapcsolatainak fejlesztése az EU-s intézményekkel. Az EIT ülésein keveredett az országos stratégiai problémák felvetése a részletes szakmai kérdésekkel. Nem biztosította a kellő információt a kormány, illetve a tárgyalásokat irányító külügyminiszter és a munkavállalói, illetve munkaadói szervezetek között.

Az 1999 tavaszán létrejött új intézményrendszer kialakítása a szociális partnerek konszenzusa nélkül történt. Az Orbán-kormány szerint, a szociális partnerek jogosultak az országos érdekegyeztetésben, az ún. társadalmi párbeszédben való részvételre, azaz tájékozódhatnak a kormány szándékairól, konzultálhatnak, de nincs megállapodásra joguk az őket legközvetlenebbül érintő kérdésekben sem.

 

 

Régi-új utakon

 

A 2002. évben a kormány által kezdeményezett, a munkavállalói és munkaadói érdekképviseletekkel folytatott konzultációk megerősítették, hogy indokolt az érdekegyeztetés intézményes keretének és feladatainak újragondolása és újjáalakítása. Alapelvként fogalmazódott meg, hogy a kormány az érdekegyeztetés új rendszerét párbeszédben kívánja kialakítani szociális partnereivel. Nagy gondot fordítanak a közös álláspontok kialakítására, nyílt párbeszéd keretében törekednek a konfliktusok feltárására és lehetőség szerinti feloldásukra.

Az Érdekegyeztető Tanács nevének visszaadása üzenet volt arról, hogy a Medgyessy-kormány, s ezen belül a Kiss Péter vezette munkaügyi kabinet már a 2002. évi választások előtt komolyan gondolta, hogy a szociális párbeszéd elengedhetetlen a munka világában, s ezek hatékony működéséhez a jogosítványokat biztosítja.

Már nem csupán egy alapjaiban jól működő intézményrendszer korszerűsítése – a táguló világhoz való igazítása – lett a feladat, hanem a nem kellően átgondolt, megszüntetett, átalakított intézmények újjáépítése, és a kiüresedett intézményeknek újból tartalommal való megtöltése. Ezeknek a céloknak megvalósítása érdekében kezdődött meg országos szinten az érdekegyeztetés intézményes kereteinek átalakítása.

A Medgyessy-kormány 2002. július 26-án állapodott meg a szociális partnerekkel az érdekegyeztetés új/régi rendszeréről. Az érdekegyeztetésben résztvevő 6 országos munkavállalói és 9 munkaadói érdekképviselet létrehozta a háromoldalú tárgyalások legátfogóbb fórumát, az Országos Munkaügyi Tanács helyett az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), amelynek hatáskörébe tartozik a munka világával összefüggő valamennyi kérdéskör, beleértve a gazdaságot, a foglalkoztatást és a jövedelmek alakulását befolyásoló adó-, járulék- és költségvetési témakörök, jogszabály-tervezetek megvitatását.

A szociális partnerek véleményének kikérése után az OÉT hatáskörébe kerül vissza az éves költségvetési és adó törvénytervezetek megtárgyalása, hiszen azok nélkül a vállalkozási szférának a reálkeresetről vagy a minimálbérről való tárgyalásai – a jövedelempolitikai összefüggésekből – kiszakítva nem tárgyalhatók. A munkavállalók szociális helyzetét alapvetően meghatározó ügyekben (bér, adórendszer, járulékmértékek, infláció, foglalkoztatás, munkanélküli ellátás, nyugdíj stb.) a szociális partnerek jövedelempolitikai tárgyalásokra kaptak jogosítványt. A makroszintű érdekegyeztetés a konzultáció mellett a megállapodások lehetőségét biztosította a tárgyaló feleknek.

Az OÉT feladatai ellátását szakfórumok, szakbizottságok és munkacsoportok segítik.

Az OÉT szakbizottságai:

• Bér- és Kollektív Megállapodások Bizottsága,
• Gazdasági Bizottság,
• Esélyegyenlőségi Bizottság,
• Információs és Statisztikai Bizottság,
• Munkaerőpiaci Bizottság,
• Munkajogi Bizottság,
• Munkavédelmi Bizottság,
• Nemzeti Fejlesztési Terv Bizottság (újonnan alakult),
• Szakképzési Bizottság,
• Szociális Bizottság.

Szakfórumként működik a Nemzeti ILO Tanács és az Európai Integrációs Tanács (az EIT-et a Külügyminisztérium működteti).

Új szakfórumként megalakult az Ágazati Tanács az "autonóm társadalmi párbeszéd erősítésére", a PHARE-program irányítására és az ágazati egyeztető bizottságok megalakulásának segítésére. Feladata a kétoldalú – a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek közötti közvetlen – konzultációk és tárgyalások erősítése. Jelenleg PHARE-támogatással folyik az Ágazati Párbeszéd Bizottságok létrehozása, amivel a középszintű érdekegyeztetés erősítése, segítése, az ágazati kollektívszerződés-kötések kiterjesztése várható.

Az OÉT alakuló ülésén megerősítették, hogy az országos érdekegyeztetés fórumaként működjön tovább

• a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete,
• a Szociális Tanács (az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium működteti),
• az Országos Területfejlesztési Tanács (a MeH működteti) és a területfejlesztési, regionális testületek,
• az Országos Szakképzési Tanács (az Oktatási Minisztérium működteti), valamint
• az (újonnan alakult) Országos Felnőttképzési Tanács.

 

 

Mindez a közszférában

 

A költségvetési szféra legátfogóbb fóruma az 1991-ben létrejött Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) volt. (Alakuló ülése: 1992. július 14-15.) A KIÉT előtt a költségvetési érdekegyeztetés az ÉT egyik bizottságaként működött Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető bizottsága (KIÉB) néven.

A KIÉT elsősorban a költségvetés munkavállalókat érintő kérdéseivel, ezen belül a közalkalmazottak és a köztisztviselők bérezésével és az alkalmazandó illetményrendszerrel foglalkozott. A gyakorlatban tevékenysége főleg a közalkalmazottakra vonatkozott, mert a köztisztviselők számára létrehozták a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórumot, amelyet a Belügyminisztérium működtet.

A KIÉT-et a kormány, a költségvetési szervek körében érintett országos szakszervezetek és a települési önkormányzatok országos szövetségeinek tárgyalócsoportjai alkotják. A KIÉT munkájában részt vett a költségvetési intézmények országosan reprezentatív munkáltatói érdekképviseleti szervezeteinek tárgyalócsoportja. A szakszervezeti tárgyalócsoport az ismétlődően megtartott közalkalmazotti tanácsi választások eredményei alapján megállapított reprezentativitás alapján áll össze.

A KIÉT plenáris üléseken, szakértői bizottságokban, ügyvivői konzultációk keretében végezte munkáját. Néhány kiemelt terület sokszínű tevékenységéből:

• A KIÉT meghatározó szerepet játszott a költségvetési szféra munkaügyi kapcsolatait szabályozó jogi keret, a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) módosításaiban, kiemelten a közalkalmazotti illetmény-előmeneteli rendszer többszöri átalakítására. Esetenként olyan törvénytervezetek kerültek a parlament elé, amelyeket a KIÉT támogatott.
• A KIÉT keretében született meg a közalkalmazotti szféra hároméves megállapodása, az első országos, hosszabb időtávra előretekintő, átfogó megállapodás.
• A KIÉT-et az Orbán-kormány 1999-ben felszámolta, s ezzel a közalkalmazotti területen megszűnt az országos bértárgyalások és megállapodások 1996-98-ban kialakult gyakorlata.
• A költségvetési szféra társadalmi párbeszéd-rendszerére vonatkozó koncepciót a 2299/1999. (XI. 19.) számú kormányhatározat fogalmazta meg, amely a munkaügyi témák egyeztetésében a szakmai-ágazati szintre helyezte a súlypontot.

Az eredeti tervekhez képest a szereplők magatartása sok tekintetben kiszámíthatatlanabbá vált, mint korábban, nem születtek megállapodások, a vitás kérdések köre bővült. A közszférában a fórumrendszer nem újult meg, miközben a régi rendszer már nem töltötte be funkcióit. Nem alakult ki az a jogi háttér, amelyben hatékony tárgyalásokat lehetne folytatni.

Ennek a helyzetnek a hátterében néhány olyan, a rendszeren belüli probléma áll, amelynek megoldása nagyban hozzásegíthetne a közszféra nyugodt, kiegyensúlyozott fejlődéséhez, az EU-csatlakozás kapcsán felmerülő amúgy is számos feladat szakszerű elvégzéséhez, és a lakosságnak nyújtott közösségi szolgáltatások minőségének javulásához. E problémák egy része a finanszírozás, az államháztartási politika hatókörébe tartozik, itt csak a munkaügyi kapcsolatokat érintő kérdésekkel foglalkozunk.

A közszféra munkaügyi kapcsolataiban az állam nemcsak kormányzati, szabályozó, hanem munkáltatói szerepben is megjelenik. A szféra munkaügyi folyamatainak kulcsfontosságú kérdései (létszám, bér) a parlament, illetve a kormány intézkedési körébe tartoznak. Ennek következtében az államnak, kettős funkciójának megfelelően, kettős viszonyrendszert kell kialakítania. Egyfelől, be kell töltenie a kormányzati funkciókat, másfelől, be kell tölteni a munkáltatói funkciókat is. E két feladatkör szétválasztása nem egyszerű, de a kormányzatot ennek tisztázásában éppen egy olyan, a munkaügyi kapcsolatok területén működő intézményrendszer segíthetné, amely a kormányoldalnak mint munkáltatónak is kijelöli a helyét a tárgyalásokban. Miközben ugyanis a kormány mint a végrehajtó hatalom legfőbb szerve, kormányoz, s ennek során esetleg szigorú döntéseket hoz, a munkaügyi kapcsolatrendszerben alkalmazhatná azt a közös döntési mechanizmust (a kollektív tárgyalások rendszerének kiépítésével és a tárgyalások gyakorlatával), amely hozzásegítené a közszféra alkalmazottai által is támogatott intézkedések kidolgozásához és ezzel a róla alkotott pozitív munkáltatói image kialakításához.

Az Orbán-kormány az egyeztetést a költségvetési szférában is elsősorban ágazati-alágazati szintre próbálta helyezni.

Ugyanakkor bizonyos különbség mutatkozott a formalizált fórumok és a kényszerből folytatott, bipartit ágazati/szakmai tárgyalások között. A régi szabályok alapján működő fórumokon a kormány alapvetően tájékoztatást és konzultációt folytatott, sokszor a munkaügyi kapcsolatokat nem, vagy csak messzebbről érintő kérdésekben. Ezzel szemben a szakmai/ágazati tárgyalásokon, legalábbis a felszínen, kemény béralku folyt, attól teljesen függetlenül, hogy milyen intézmény adott keretet az alkunak. Ezeknek az alkuknak azonban nem az volt a szerepük, hogy megegyezés szülessen, hanem az, hogy a kormányzat a döntéseihez támogatást kapjon. Ezért érvényesülhetett az a stratégia, hogy a szektoriális fórumokon meg sem jelentek, vagy ha igen, hamar kikerültek onnan azok a kérdések, amelyekben nyilvánvalóan ellentét volt a kormány és a szakszervezetek között. Ezekben a kérdésekben a szakmai/ágazati alkukban, az egyes alkalmazotti csoportokat egymástól elválasztva, külön-külön próbálta a kormány a támogatásukat megszerezni. Ezt a célt egyes szakmákban el is érte, míg másutt az ellentétek tovább éleződtek.

A szektoriális fórumok működési hiányosságai és az ágazati/szakmai tárgyalások elégtelensége együtt vezetett oda, hogy a kormány kénytelen volt a szféra legnagyobb konföderációjával köztes szinten is tárgyalásokat folytatni, de ezek a tárgyalások sem vezettek megegyezésre, mivel a kormány oldaláról nem is ez volt a funkciójuk. E tárgyalások során a vitás kérdések száma egyre nőtt, egyre több szakmai szinten nem megoldható kérdés került ide, amelyek aztán itt sem oldódtak meg, miközben a kormányzat e tárgyalások állásától függetlenül döntéseket hozott olyan kérdésekben, amelyekben elvileg szükséges lett volna a döntéshez a tárgyalás lezárása.

A Kormány és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a hozzácsatlakozott ágazati szakszervezetek között létrejött megállapodásnak megfelelően mégis új szektoriális fórumot hozott létre. Ezzel párhuzamosan a köztisztviselői szféra érdekegyeztetési rendszere is átalakult.

2001. október 12-én alakult, amikor is elfogadta alapszabályát a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa (KOMT). A KOMT a kormány, a közalkalmazottakat képviselő szakszervezetek és a közalkalmazottakat foglalkoztató intézményeket fenntartó önkormányzatok megbízott képviselőinek országos, ágazatközi fóruma. A KOMT intézményes keretet teremt a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó intézményi körben a közalkalmazottak összességét érintő munkaügyi kérdésekben az országos szintű szociális párbeszéd működéséhez, valamint a jogalkotásról szóló törvényben foglalt véleményezési jogok érvényesítéséhez.

A KOMT megalakulása óta 3 plenáris ülést tartott. Többek között megvitatta a 2001-ben csak a 8,75%-os illetménytábla-változással érintett közalkalmazottak körében végrehajtott egyösszegű keresetkiegészítésről szóló kormányrendeletet, valamint áttekintette a közalkalmazottak 2002. évi, várható bérhelyzetét.

A KOMT szakszervezeti oldalán azok a szakszervezeti konföderációk vannak jelen, amelyek tagjai az OMT-nek, és a közalkalmazotti szférában országosan jelentős súllyal vesznek részt. A KOMT-ban tehát a részvétel nem kapcsolódik a közalkalmazotti tanács választáshoz, mint a KIÉT-ben, hanem a szakszervezeti konföderációk egyfajta politikai alku alapján kaptak 11 helyet, az alábbiak szerint: Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (6 hely), Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (3 hely), Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (1 hely), Liga Szakszervezetek (1 hely).

Mint látható, az oldalban – szemben a KIÉT-tel – az ágazati szakszervezetek közvetlenül nem vehetnek részt, ugyanakkor konföderációjuk tagjaként – belső döntésük alapján – mégiscsak jelen lehetnek. Ez a szervezeti megoldás azt fejezi ki, hogy a KOMT-ban valamennyi közalkalmazottat érintő kérdéssel foglalkoznak, míg az ágazati ügyek az illetékes ágazati fórumra tartoznak.

A helyi önkormányzati oldal tagjai az alábbi országos önkormányzati érdek-képviseleti szervezetek: Kisvárosi Önkormányzatok Országos Szövetsége, Községi Önkormányzatok Szövetsége, Magyar Faluszövetség, Magyar Önkormányzatok Szövetsége, Megyei Jogú Városok Szövetsége, Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége.

A kormányt a GM, a PM, a MeH, a BM, valamint az érintett ágazati minisztériumok képviselték.

A KOMT-ot, illetve az oldalakat tájékozódási, véleményezési, javaslattételi és döntési jog illeti meg:

A tájékozódási jog alapján az oldalak jogosultak tájékoztatást kapni a jogosultságuk gyakorlását, illetve a működésüket és érdekeltségüket érintő fontos információkról.

A véleményezési jog különösen az alábbi témakörökre terjed ki:

• a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, beleértve a közalkalmazotti illetményrendszert és a munka törvénykönyve közalkalmazottakat érintő rendelkezéseit,
• a költségvetési törvény közalkalmazotti jogviszonyt közvetlenül befolyásoló elemei,
• a közalkalmazottakat közvetlenül érintő, államháztartásra vonatkozó szabályozás,
• a közalkalmazotti tanácsválasztással összefüggő szabályozás,
• a közalkalmazottakra vonatkozó, éves és hosszabb távú kormányzati bérpolitika,
• a közalkalmazottak foglalkoztatását érintő ágazatközi jelentőségű intézkedések,
• a közalkalmazotti jogviszony alá tartozó terület szociális-párbeszéd rendszere.

A javaslattételi jogosultság alapján a KOMT jogosult állásfoglalásról, ajánlásról megállapodni

• a közalkalmazotti intézményi körben ágazati, helyi önkormányzati, intézményi szinten folytatott érdekegyeztető tárgyalásokon követendő eljárásról, magatartásról;
• a KOMT működési területéhez tartozó tárgykörben kormányzati intézkedés kezdeményezéséről.

Döntési jogosultság a KOMT-ot a saját szervezetével, munkaprogramjával, működésével kapcsolatos belső ügyekben (például alapszabály) illeti meg.

A köztisztviselők érdekeinek egyeztetésére működtette a Belügyminisztérium korábban a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórumot (KÉF), amelyben a kormány, a szakszervezetek és a települési önkormányzatok mellett a Közigazgatási Kamara képviselője is részt vett.

Az Orbán-kormány alatt a KÉF gyakorlatilag kettévált: központi és önkormányzati fórumokra.

A központi közigazgatásban dolgozó köztisztviselők fóruma a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (KÉT), amelyben a kormány, valamint a köztisztviselők országos munkavállalói érdekképviseleti szervezeteinek tárgyalócsoportja vesz részt. A KÉT hatáskörébe az államigazgatásban foglalkoztatott köztisztviselők élet- és munkakörülményeire, foglalkoztatási feltételeire vonatkozó témakörök tartoznak.

A KÉT-nek egyetértési joga van a Köztisztviselői Etikai Kódex szabályaira vonatkozó ajánlás tekintetében. Véleményezési joggal rendelkezik

• a közszolgálati jogviszonnyal összefüggő kérdésekben,
• a központi és a társadalombiztosítási költségvetésnek a közszolgálati jogviszonyban állókat érintő rendelkezéseivel összefüggésben,
• az igazgatási munkaerővel és személyi juttatásokkal való gazdálkodás elvi kérdéseiben.

Az Országos Önkormányzati Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (OÖKÉT) a helyi önkormányzat képviselő-testületének hivatala, valamint az ott alkalmazott köztisztviselők érdekeinek egyeztetésére és megállapodások kialakítására szolgál. Az OÖKÉT-ben a BM, az országos önkormányzati érdekképviseleti szervezetek, valamint az önkormányzati tisztviselők országos munkavállalói érdekképviseleti szervezeteinek tárgyalócsoportja vesz részt. Az OÖKÉT hatásköre, illetve egyetértési és véleményezési jogosultsága lényegében – értelemszerű eltérésekkel – azonos a KÉT-ével. Ugyanakkor az OÖKÉT ajánlást adhat ki a képviselőtestületek, illetve a munkáltatók köztisztviselőket érintő szabályozási tevékenységének, így különösen

• az illetményalap megállapítására,
• a szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásokra, szociális és kegyeleti támogatásokra vonatkozó szabályozásra,
• a közigazgatási munkaerővel és személyi juttatásokkal való gazdálkodás elvi kérdéseire.

Mindkét fórumot a Belügyminisztérium működteti.

2002-ben, hasonlóan a versenyszférához, a költségvetési szférában is változások történtek az érdekegyeztetés rendszerében.

Országos szinten új, átfogó konzultatív fórumként megalakult az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), a közalkalmazottakat, köztisztviselőket és a rendvédelmi ágazatban foglalkoztatottakat képviselő szakszervezetek, valamint a települési önkormányzatok képviselőinek részvételével.

 

 

Civil párbeszéd

 

A Medgyessy-kormány abból indul ki: nincs demokrácia, nincs nemzeti összefogás társadalmi párbeszéd, működő érdekképviseleti rendszer és erős civil társadalom nélkül. A kormány kidolgozta Civil stratégiáját (2003. február 28-án került a kormány elé), létrehozta a Nemzeti Civil Alapprogramot (a törvénytervezetet az Országgyűlés 2003 márciusában tárgyalja). A civil párbeszéd rendszerét EU-kompatibilis módon, a társadalmi párbeszéd részeként, bővíteni kívánja.

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium struktúrájában a 2003. január 1-jével létrejött Munkaügyi és Civil Kapcsolatok Főosztálya az integrált – társadalmi, szociális és civil – partnerekkel összehangolt tevékenység megteremtését tükrözi.

 

 

Napjaink fő kérdései

 

1. A demokratikus intézményrendszer kiépítése Magyarországon befejeződött. Most már az a szakasz következhet, amikor a működtetés problémáinak megoldása kerülhet előtérbe. A piacgazdaságból adódó szerkezetátalakítás – új tulajdonosréteg megjelenése, a közép- és kisvállalatok túlsúlya stb. – megváltoztatta a munkavállalói és a munkáltatói szerepeket, s megváltoztatta az érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezetek tevékenységét is.

2. Magyarországon a rendszerváltás után a legkevésbé fejlődhetett az a köztes szféra, amelyben a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek is találhatók. A "nagypolitika" ezt a tényt az érdekegyeztetés rendszerének átalakításánál minden ciklusban kihasználta. Az érdekegyeztetést meg kell óvni a nagypolitika ráhatásától, ugyanakkor erősíteni kellene annak felismerését, hogy a munka világának problémái a nagypolitika legfontosabb kérdései. A látszólagos ellentmondás mögött az rejlik, hogy a szociális partnereknek kormányváltástól független mozgásterüket önmaguknak kell kialakítaniuk és megtartaniuk.

A rendszerváltás után több mint tíz évvel immár válaszra vár annak a dilemmának a feloldása, hogy milyen szinten tartható a politikai szempontok elsődlegessége.

3. A szociális partnerek érdekeltek a háromszintű érdekegyeztetés rendszerének fenntartásában, a munkabéke fenntartásában. A reprezentatív, megfelelő támogatottsággal bíró konföderációk vállalni tudják azokat a megállapodásokat, amelyek a makroszintű fórumokon körvonalazódnak. Abban érdekeltek, hogy a makroszintű konzultációk lehetőséget nyújtsanak a megállapodásra.

4. A szociális partnerek ellentétes érdekeik ellenére érdekeltek a tárgyalásos megegyezésben minden szinten. Érdekeltek abban, hogy egyenlő partnerként átlássák az ország egészét és így az ágazati, munkahelyi színtereket, a munkavállalókat közvetlenül érintő intézkedéseket, és azokkal kapcsolatban véleményüket elmondhassák.

5. A kormány(ok) feladata az érintettek bevonásával az érdekegyeztető fórumok működésének segítése. Elengedhetetlen a tárgyalásos rendszerek megerősítése a jogi szabályozás eszközeivel is.

6. Az intézményesült fórumok célja, hogy a kormányzat, a szociális partnerek és a civil szerveződések közti párbeszéd, a közös gondolkodás és a megoldatlan kérdések tisztázása valóban szakmai szintre emelkedjék.

Ahhoz, hogy ez hétköznapi gyakorlattá válhasson, két – látszólag egymással ellentétes – feltételnek kell megfelelni. Biztosítani kell a nem kormányzati szervezetek számára a társadalmi párbeszédbe való bekapcsolódás lehetőségét, ugyanakkor tekintettel kell lenni arra is, hogy érdemi együttműködés jöjjön létre. Az első kívánalom teljesítése a különböző szervezetek minél szélesebb körének bevonását, a második szűkebb, szakmai, operatív testületek létrehozását igényli. E kettős feltétel megvalósítására egy egymásra épülő konzultációs és együttműködési rendszer kialakítása megkerülhetetlen.

 

 

Irodalom

 

A munkavállaló, a munkáltató és az állam. (Országos konferencia, Budapest, 1989. november 6-8.) Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal Munkaügyi Kutatóintézete, Budapest, 1989

Bevezetés a munkaügyi kapcsolatokba (szerk.: Tóth Ferenc), GATE, Gödöllő, 1997

Helyzetkép az érdekegyeztetésről (1990-1994) (szerk.: Ladó Mária és Tóth Ferenc), az Érdekegyeztető Tanács Titkársága és a Munkaügyi Kapcsolatok Társasága kiadása, Budapest, 1996

Gazdasági és szociális adattár (szerk.: Hanti Erzsébet és Lux Judit), MSZOSZ, Budapest, 1999., 2001

A magyar értelmiség szerepe az ezredfordulón. Az ÉSZT megalakulásának 10 éves évfordulójára, ÉSZT, Budapest, 1999

Munkaügyi kapcsolatok a rendszerváltás után (szerk.: Borbély Szilvia), MSZEIB, Budapest, 2000

Szakszervezeti szövetség a közszolgálatban dolgozókért. Fejezetek a tízéves SZEF küzdelmeiből, SZEF kiadó, Budapest, 2000

Üzemi tanács és szakszervezet együtt a munkavállalói jogokért (szerk.: Hegyi Gyula), Friedrich Ebert Alapítvány – szakszervezeti projekt, Budapest, 1992

Változó munkaügyi kapcsolatok (szerk.: H. Morel), ELTE Szociológiai-Szociálpolitikai Intézet és Továbbképző Központ, Budapest, 1994

Arató Krisztina: "Érdekképviselet és érdekegyeztetés az Európai Unióban", Acta Humana Közlemények 33. sz., 1998

Berki Erzsébet: "Érdekegyeztetés az államháztartásban", in: Az érdekegyeztetés tapasztalatai és aktuális kérdései (szerk.: Berki Erzsébet), ÉT Titkársága, Budapest, 1997

Berki Erzsébet: "Makroszintű érdekegyeztetés a közszférában", in.: Munkaügyi kapcsolatok a rendszerváltás után (Szerk.: Borbély Szilvia), Budapest, 2000

Herczog László: "Kormánykoncepció az érdekegyeztetés átalakulásáról", Munkaügyi Szemle, 1999. február

Herczog László: Országos érdekegyeztetés a versenyszférában. Országos érdekegyeztetés a költségvetési szférában, RAABE Kiadó, Budapest, 2001

Héthy Lajos: Az érdekegyeztetés és a táguló világ. Az országos érdekegyeztetés évtizede Magyarországon 1988-1999. A Friedrich Ebert Stiftung és a Közösen a Jövő Munkahelyeiért Alapítvány kiadása, Budapest, 2000

Kiss György: Munkajog II. (a kollektív munkajog), Janus Pannonius Tudományegyetem Pécs, 1998

Kuti László: Haditudósítások. Avagy egy frontharcos tudósításai az érdekegyeztetés harcmezejéről, MSZEIB, Budapest, 2000

Lux Judit: A Szakszervezeti Tanács száz éve, MSZOSZ, Budapest, 1999

Lux Judit: "Munkaügyi kapcsolatok Magyarországon", in: Érdekképviselet felsőfokon, RAABE Kiadó, Budapest, 2000

Szalai Erzsébet: A civil társadalomtól a politikai társadalom felé. Munkástanácsok 1989-1993, T-Twins Kiadó, Budapest, 1998

Thoma László: A rendszerváltás és a szakszervezetek, 1988-1992, Villányi úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány, Budapest, 1998