Világszerte elméleti és politikai viták folynak a hazai tőke és a külföldi tőke szerepéről, megítéléséről, viszonyáról. Különösen élénkek ezek a viták a világgazdaság félperifériáján és perifériáján levő országokban. Melyek a hazai és a külföldi tőke viszonya, rangsora, hierarchiája értelmezésének és értékelésének legtipikusabb változatai? (Megjegyzendő, hogy a felsorolásra kerülő változatok képviselőit igen eltérő motivációk, intellektuális és indulati elemek vezérlik. Elméleti meggyőződés, politikusi–ideológusi pozíció, újságírói hatásvadászat, az “utca emberének” hangulatai stb. egyaránt tükröződnek és keverednek bennük.)
A. A hazai és a külföldi tőke egyenértékű. Nem eredete, származási helye, hanem nagysága és gazdasági teljesítménye alapján kell minden egyes tőkét minősíteni. Bármiféle további megfontolás és megszorítás nélkül annak a tőkének az alkalmazása előnyös, amelyet a gazdasági teljesítmény, a piaci siker igazol. Akármilyen más szempont figyelembevétele hátráltatja a fő cél, a maximálisan elérhető gazdasági növekedés megvalósulását.
B. A hazai és a külföldi tőke egyenértékű. Valamennyi tőke az emberekkel, a vele bérmunkás viszonyba kerülő dolgozókkal szembenálló ellenséges hatalom. Bárminemű differenciálás a hazai és a külföldi tőke között káros, mert a közös tartalmi lényegről tereli el a figyelmet. Minden tőke végső soron azáltal növekszik, hogy meg nem fizetett többletmunkát sajtol ki: emberi erőt alakít át gazdasági erővé, dologi hatalommá. A tőke minden formája az ember ellensége.
C. A hazai tőkét előnyben kell részesíteni a külföldi tőkével szemben. A hazai tőke a nemzet gazdagodását, gyarapodását segíti, a külföldi tőke viszont több szempontól is nemzetellenes. Nemzetellenes, mert rátelepszik a piacra: hagyományos hazai termékeket, fogyasztási cikkeket, fogyasztói szokásokat szorít ki külföldi fogyasztási cikkek behozatalával, illetve meghonosításával, idegen fogyasztási szokások, divatok elterjesztésével. Ennyiben káros gazdaságilag. Nemzetellenes továbbá, mert egyrészt kulturálisan, másrészt lélektanilag gyengíti a nemzeti közösség integritását.
Miben áll a kulturális vonatkozás?
A külföldi tőke nemcsak gazdasági hatalomként, hanem kulturális hatalomként is megjelenik az országban, és behatol az emberek mindennapi életébe. A helyi hagyományoktól különböző munkakultúrát képvisel, importálja a hazai szokásoktól eltérő reklámtechnikákat. A nemzeti hagyományoktól idegen értékrendet közvetít. A nemzeti nyelvvel ellentétes úton jár: idegen szavakat, kifejezéseket honosít meg, visz át a közhasználatba. Ezzel pusztítóan hat a nemzeti nyelvre és kultúrára.
Miben áll a lélektani vonatkozás?
A külföldi tőke nemcsak gazdasági erőforrásokat hoz be az országba, hanem új életideálokat, illetve életformákat is. A nemzettudatra, a nemzeti közösséghez való tartozás érzésére rombolóan hat a hagyományostól eltérő, vele szemben konkurrenciát jelentő idegen eszmények, törekvések, fogyasztási szokások, divatok, nyelvi kifejezések terjeszkedése. A korábban többé-kevésbé egy irányba mutató nemzetgazdaság és nemzettudat külön, sőt ellentétes pályára áll. A nemzetgazdaság sikerei a nemzettudat ellenében fejtik ki hatásukat. Mindez sokak szemében és életvitelében lefokozza a nemzethez való tartozás jelentőségét. Bomlasztóan hat széles rétegek nemzeti érzésére, nemzeti azonosság-tudatára, ezáltal individualizálja, elszigeteli egymástól a társadalom tagjait.
D. A hazai tőkét előnyben kell részesíteni a külföldi tőkével szemben – taktikai megfontolásból. Minden tőke – közvetlenül vagy közvetve – emberek kifosztása, emberi erők kizsákmányolása révén működik és gyarapodik. Az emberek védelme, az aktív humanizmus megköveteli a tőke hatalmának korlátozását, illetve felszámolását. Az ellenségként kezelt tőke gyengítésének, illetve kisajátításának törekvése számára a hazai tőke kisebb ellenfél, mint a külföldi tőke. A hazai tőke védelmében közvetlenül csak hazai politikai erők ellenállására kell számítani, míg a külföldi tőke védelmében az egész világkapitalizmus mozdul meg.
E. A külföldi tőkét előnyben kell részesíteni a hazai tőkével szemben – politikai megfontolásból. A gyenge hazai tőke nem képes a politikai rendszer legitimálását biztosítani: nem alapoz meg olyan általános jólétet, amelynek révén a civil társadalmat politikai passzivitásban (vagyis a képviseleti rendszer keretei között) lehet tartani. Ezért privatizáció stb. segítségével kell növelni a külföldi tőke jelenlétét és gazdasági befolyását. A külföldi tulajdon védelmét idegen államok és nemzetközi szervezetek minden körülmények között garantálják. Az idegen fegyverek árnyéka a hazai politikai erők számára is biztonságot jelent.
Nyilvánvaló, hogy a külföldi és a hazai tőke viszonyának megítélése (egyenértékűségük hangoztatása vagy valamelyikük preferálása) minden esetben csupán eszköz. Azon cél megvalósításának eszköze, amelyet a preferáló előnyben részesít, el kíván érni. Az egyes célok mögött pedig többé-kevésbé jól felismerhető álláspontok, világképek mutathatók ki. Vegyük sorra azokat a legtipikusabb álláspontokat, világképeket, amelyek a hazai és a külföldi tőkéhez való viszonyulásokat meghatározzák.
1. Az emberiség története egységesülési, globalizálódási folyamat. A kapitalista rendszer kialakulása elindította a helyi társadalmak széttagoltságának megszűnését, egymástól való elszigeteltségük felszámolódását, a különböző helyi kultúrák integrálódását. A korábban izolált társadalmak világpiaci érintkezése olyan mércét teremtett, amelyen történelmi súlyuk, jelentőségük összemérhetővé válik: gazdasági teljesítményük egyértelműen kijelöli helyüket, értéküket a világgazdaságban. A világpiaci verseny egyúttal ambícióikat, alapvető társadalmi céljaikat, eszményeiket is megadja: modernizáció, technikai fejlődés, gazdasági növekedés.
A liberális, valamint a szociáldemokrata felfogás szerint a világtörténelem unilineáris: az egyirányú gazdasági növekedési folyamat során az egész emberiségre kiterjedő egységes technikai civilizáció fog születni, amely végső eredményként feloldja a helyi közösségeket, helyi kultúrákat, és magába olvasztja a ma még különböző régiókat. Ebben a perspektívában – minden további differenciálástól függetlenül – az a pozitívabb, ami jobban szolgálja a gazdasági–technikai felzárkózást, ezáltal az emberiség egységesülési, integrálódási, globalizálódási folyamatát.
2. Az emberiség multikulturális felfogása szembehelyezkedik az unilineáris felfogással és a globalizálódási tendenciával. Mivel önértéknek tekinti a nemzetet, kulturális önállóságra törekszik és ápolja a helyi hagyományokat. Állami beavatkozással igyekszik bizonyos fokú létbiztonságot nyújtani azoknak, akiket a nemzet tagjaihoz sorol. Ebben a nemzetközpontú szemléletben a nemzeti közösség, a nemzeti állam, a nemzeti kultúra előbbre való az emberiségénél, illetve az emberiséget éppen a különböző kultúrák sokféleségének egymásmellettisége gazdagítja.
3. Bizonyos emberközpontú felfogások sem az emberiség, sem a nemzet preferálását nem tekintik mérvadónak. Különböző emberi szempontok nevében elutasítják mind a világgazdaság (világpiac, modernizáció, globalizáció), mind az államhatalom követelményrendszerét. Az egyediség, az egyéniség védelme, a személyes autonómia biztosítása érdekében az egyének közötti kapcsolatoknak, társadalmi vonatkozásoknak a hagyományos (bürokratikus, illetve eldologiasult) intézményektől független szerveződésére (vagyis a civil társadalom önszerveződésére) koncentrálnak. Olyan önmagukat kormányzó kisközösségek, helyi közösségek létfeltételeinek megteremtésére törekszenek, amelyek a világgazdaság és a világpolitika rendszerébe való betagozódás nélkül, saját erejükre támaszkodva működnek.
Ami a globalizációs ideológiában progresszív gazdasági növekedésként jelenik meg, az humanista nézőpontból az egyének fölötti idegen erők növekedése. Amit a nemzeti ideológia a társadalom tagjait segítő, védelmező államnak tüntet fel, a humanista felfogásban az emberek autonómiáját korlátozó, a civil társadalommal szemben ellenséges hatalom. Ebből következően mind a globalizálódással, mind a nemzetállammal szemben elkerülhetetlen a közösségi önvédelem, a hagyományos gazdasági és politikai hatalmakkal szemben védekező civil társadalom megszerveződése. Elkerülhetetlen egyfajta kettős hatalom kiépülése: a parlamentáris, képviseleti politikával párhuzamosan működő önálló társadalmi politizálás, a piacgazdasági szélsőséggel szemben alternatív, államilag nem befolyásolható, nem ellenőrizhető gazdálkodási formák meghonosodása. Ebben a felfogásban a történelmi progresszivitás mércéje a civil társadalom önállósulása, az államhatalomtól és az államilag szabályozott piactól való függetlenedés.
