Magyarországon az utóbbi időben példa nélküli történelmi folyamat játszódik le. A legkülönbözőbb politikai színárnyalatokat képviselő társadalomkutatók széles tábora új tulajdonosi struktúra elméleti ki­munkálásán dolgozik. Munkájához hatalmas szellemi energiát mozgó­sít, és felhasználja a tudomány teljes fegyverzetét. Eközben a kor­mány a pénzügyi és a menedzserbürokráciára támaszkodva megkezdte az állami tulajdon elherdálását: érték alatti privatizálását, illetve reprivatizálását. így joggal merül föl a kérdés: miért foglalkoznak a tudósok a tulajdon problémájával, hiszen mire a parlament elfogadja a tulaj­donreformot (legyen ez a reform bármilyen jellegű), már kész tények­kel állunk szemben. Kész tény lesz egy új tulajdonos réteg, egy olyan újburzsoázia, amely a korábbi pénzügyi és menedzserbürokráciából valamint a régi és új pártelitekből tevődik össze. Ez a gazdasági és poli­tikai bürokráciából álló társadalmi csoport elég pragmatikus ahhoz, hogy – ha érdekei úgy kívánják – bármilyen ideológiával azonosulni tudjon, és már meglevő politikai hatalmát gyorsan gazdasági ha­talommá transzformálja.

A most keletkező újburzsoázia a sztálini rendszer gyermeke. Vi­tatható ugyan az apaság, de tény: a sztálini rendszer már terhes volt ezzel a gyermekkel. A nagy történelmi kérdés azonban nem ez, hanem hogy életképes-e ez a gyermek vagy életképtelen korcs. Elvileg akár az egyik, akár a másik feltételezés beigazolódhat. Egy dolog azonban bi­zonyos: ennek az újszülöttnek – mivel sem megfelelő kultúrája, sem komolyan vehető hagyománya nincs – nem lesz könnyű dolga a fenn­maradásáért vívott küzdelemben, amelynek a tulajdon kérdése képezi majd a sarkpontját. A dolgozói kollektívák aligha mondanak le végle­gesen arról a – még a Kádár-rendszerben is felbukkanó – törekvésről, hogy a maguk ellenőrzése alá vonják saját munka- és termelési feltéte­leiket. Elsősorban ezért nem feleslegesek napjainkban a tulajdonnal foglalkozó kutatások. A „demokratikus sztálinizmussal", vagyis a most keletkező rendszerrel elégedetlen társadalmi csoportok elmé­leti-ideológiai segítése a gazdasági és társadalmi alávetettség új formái elleni humanista küzdelem ethoszával is erősíteni fogja magát.

Az itt következő írások a tulajdonformák, a tulajdoni szerkezet átalakítási lehetőségeiről adnak tájékoztatást. A szerzőket összeköti, hogy – jóllehet igen különböző előfeltevésekkel, érvekkel és következ­tetésekkel – valamiképpen mindannyian a közösségi tulajdon valamely változatában gondolkodnak, s a közösségi tulajdont az állami tulajdon társadalmasításaként, munka és tulajdon szétválasztottságának felszá­molásaként értelmezik.

A tulajdon kérdése rendkívül összetett elméleti probléma, és a különböző tulajdonformák gyakorlati kialakítása is igen sokféle meg­fontolást feltételez. A számunkhoz összegyűlt tanulmányokkal termé­szetesen nem tartjuk kimeríthetőnek a teljes témakört, a tulajdon kér­déséhez későbbi számainkban nyilván még többször is vissza fogunk térni.