A szovjet történenettudomány által még soha nem vizsgált Lenin-kultuszt a hatalom és a nép kölcsönviszonyának olyan különleges formájaként szemlélem, amelyet a vezér imádatának rítusaként szerveztek meg. E viszony az adott társadalom politikai kultúrájára jellemző formákban ala­kult ki és létezett. A kultúra egészében mindig is léteznek különböző szintek és rétegek, azt a társadalom tagjai részben spontán módon ala­kítják ki, részben viszont a politikai elit alakítja ki tudatosan, és viszi be a tömegtudatba. Indokolt, hogy a kommunista (bolsevik) kultúrát sajátos, külön értékrendszerrel rendelkező kultúrának tekintsük.¹ A Lenin-kul­tusz erőteljes eszköze volt annak, hogy a kommunista kultúrát a népi kultúra rétegeibe ez utóbbi sajátosságainak figyelembevételével sajtol­ják bele. Ilyenek: a csoportszolidaritás erőteljes tendenciája, a szemé­lyes jelleg gyöngébb kifejlettsége, a hatalom iránti perszonifikált vi­szony, évszázados monarchista hagyományok, a demokratikus hagyo­mányok hiánya stb.² A Lenin-kultusz mintegy hidat képezett a hivatalos és a népi kultúra között.

A Lenin-kultusz kevés számú kutatójának³ figyelme főként a vezér alakjára és a párt politikájára összpontosult. Lenin testének bebalzsamozása és a mauzóleumban közszemlére tétele, tucatnyi város elneve­zése róla, szobrok emelése, a „lenini behívó" a pártba, műveinek kiadá­sa, a leninizmus propagandája a politikai képzés rendszerében, az ún. Lenin-sarkok (klubok) létesítése – a húszas évek eme intézkedéseit zömmel mind a párt kezdeményezte és szervezte, s rajtuk keresztül jól kitapintható a vezér-kép megteremtésére irányuló hivatalos politika. Mindmáig viszont alig foglalkoztak a lakosság hangulatával, a hatalom­hoz, jelen esetben Leninhez való viszonyával, ami érthető: a források el voltak zárva. Az alábbiakban azt a célt tűzöm magam elé, hogy az új források alapján elemezzem, nem annyira a párt politikáját, inkább azt, hogyan fogadták be az emberek Lenin alakját.

A húszas évek politikai közhangulatának vizsgálatához a következő forrásokat használtam: a sajtó, Lenin családtagjainak, valamint azon pártfunkcionáriusoknak az emlékezései, akik részt vettek a vezér emlé­kének megörökítésében. A probléma vizsgálatához első ízben haszná­lom fel forrásként a folklórt: meséket, legendákat, vicceket, csasztuskákat. Az archívumok hozzáférhetőbbé válása lehetővé teszi egy teljesen új forrásanyag felhasználását is: ez a GPU-NKVD hangulatjelentései a húszas években.

Amennyire meg lehet ítélni, a VCsK-GPU-NKVD szervei 1918-1919-tól kezdve foglalkoztak a nép hangulatára, a hatalomhoz való vi­szonyára, a szóbeszédekre vonatkozó információ rendszeres gyűjtésé­vel. Az üzemekben, katonai egységekben és hivatalokban megbúvó titkos ügynökök jelentései alapján a GPU összesített összefoglalókat (szvodka) és áttekintéseket (obzor) készített.⁴ Az átvilágított levelek hasonló összefogla­lók alapjául szolgáltak. Rendszerint 10 nap, egy hónap, negyedév ill. év vi­szonylatában készültek ezek az összefoglalások. Válságos időszakokban azonban, mint pl. az 1921. évi kronstadti felkelés, Lenin halála, naponta is ké­szültek összefoglalók. Néha egy-egy lakossági réteg hangulatáról is készítettek ilyen dokumentumokat például az értelmiségről, az egyetemi hallgatókról, a pa­rasztokról, a közlekedési dolgozókról stb. Ezeket az értesüléseket a párt meg­felelő információs osztályaihoz továbbították.

A GPU összefoglalóit az emberek hangulatáról más források is kiegészítették. Hasonló információkat a pártszervek is gyűjtöttek. Pl. az üzemek­be kiküldött előadók kötelesek voltak összesíteni a hozzájuk intézett kér­déseket, s beszámolóik bekerültek a párt-archívumokba. Ugyanott talál­hatók a pártszervekhez, a lapokhoz intézett lakossági levelek is, amelyek­ben az emberek megpróbálták eljuttatni az egyébként a vezetéshez el nem jutó információt, közte kritikai megjegyzéseiket is. A húszas években a sza­badságukat falun töltő párttagok a kerületi pártbizottságokon külön kérdőíveket kaptak a parasztok hangulatát illetően.

Itteni mondandóm elsősorban a szentpétervári Központi Politikatörté­neti Dokumentációs Archívum anyagaira épül.

Hitelességük szerint ezek az új források három csoportra oszthatók: a magánlevelekben kifejezett vélemények, a GPU által összesített jelenté­sek ós a pártszervek összesítései. Az első csoport a legőszintébb. A levél idézetek általában kommentár nélkül szerepelnek. A húszas évek elején az emberek még nem is sejtették, hogy át lehet világítani a leveleket, ezért a levelekben meglehetősen szabadon fejtették ki a véleményüket. 1921-ben csupán a vöröskatonák leveleiben találunk a cenzúrára való utaláso­kat: „Sok újság van, de, sajnos, nem lehet róluk írni: nem kapnátok meg a levelet. A következő levelet 15-ón írom majd, a tartalmának az ellenkezőjét olvassátok ki belőle."⁵ 1924-ben viszont, úgy látszik, már sok embert le­tartóztattak a levelezés miatt: számos levélben figyelmeztetik a címzette­ket, ne írjanak politikáról. Az ilyen anyagok felhasználása közben termé­szetesen figyelembe kell venni, hogy az idézeteket a cenzúra konkrét – üldözési, büntetési – célzattal szerepeltette.

Állíthatjuk: óriási mennyiségű levelet világítottak át, s ez elegendően reprezentáns a kutató számára. 1930 egy bizonyos időszakában, a kol­lektivizálás kellős közepén pl. 14.790 olyan levelet világítottak át, amelyet faluról küldtek katonai egységekhez. Közülük 1.415 tartalmazott politikai értékelést, ebből 1.077 volt negatív, míg 338 pozitív. Ugyanez idő alatt el­lenkező irányú leveleket is átvizsgáltak, a katonákét falusi rokonaikhoz, közülük 447 volt pozitív, 51 negatív. Az ilyen, a cenzorok által végzett sta­tisztikai számítások, sajnos, igen ritkák.⁶

A GPU áttekintéseivel óvatosaknak kell lennünk. Ezek igen gyakran magukon hordják a készítő személyiségjegyeit, meghatározott politikai céllal és kifejezetten a vezetés számára készültek. Az interpretáció jellegét tehát a hivatalnok politikai és erkölcsi állásfoglalása, saját érdekei, vala­mint a korporáció érdekei határozták meg.

A pártszerveknél készült információt – a titkosrendőrségiekhez képest – a hatalom iránti lojális viszony jellemzi. Ezt több mozzanat is indokolja. Először is, a párttag jelenlétében az egyes ember óvatosabb volt meg­nyilvánulásaiban. Pl. „Dohánytröszt. Lenin halála kapcsán kárörvendő hangulat figyelhető meg, és csak egy párttag munkásnő jelenléte készte­tett egyeseket arra, hogy féket tegyenek a nyelvükre."⁷ Másodszor, a párt­titkár felelős volt a kollektíva erkölcsi színvonaláért. Tehát, amikor jelentést készített a kerületi bizottság számára a munkások hangulatáról, önkénte­lenül vagy tudatosan, de szépítette a helyzetet, A titkosszolgálatot viszont kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy felfedje a rendszer számára veszélyes hangulatokat, tehát ennek állandóan bizonyítania kellett létezé­se szükségességét. Az általa készített áttekintések ezért éppen ellentétes tendenciájúak. Amikor tehát a történész e kétféle anyagot használja, már előzőleg interpretált vélemények interpretálását kell elvégeznie. Megfelelő kritikai és más anyagokkal való összevetés esetén azonban e források rendkívül hasznosak lehetnek a hatalom, konkrétan a Lenin iránti viszony vizsgálatához.

Lenin életében, a szovjet hatalom első éveiben a pártvezetés a vezér népszerűsítésére törekedett: terjesztették képeit, a róla készült filmfel­vételeket, hangfelvételeit; megünnepelték 50. születésnapját. Ám az ob­jektív tényezők, mint pl. a bolsevikok gazdaságpolitikája, a polgárháború viszontagságai, a tömegtájékoztatási eszközök fejletlensége, a lakos­ság analfabétizmusa – mindez fölöttébb erőtlen visszhangot szült a tö­megekben Lenin „fölülről" jövő népszerűsítési kampánya kapcsán. A GPU hangulatjelentéseiben és a magánlevelekben Lenin alakja 1920 előtt egyszerűen nem is szerepel, és csupán a kronstadti felkelés nap­jaiban jelenik meg, amikor is egyöntetű átkokat szórnak a kommunis­tákra, nacionalista színezettel is módosítva azokat: „A zsidók meg a kommün okozták mindezt!"⁸

A felkelés a kommunista hatalom és vezérei ellen irányuló jelszavak­kal folyt: „Le Leninnel és Trockijjal!"⁹

Érdekes, hogy a tömegek tudatában már ekkor megjelenik a tenden­cia, amely Lenint szembeállítja a többi vezetővel: „Le a zsidókkal! Éljen Lenin!"¹⁰ Az áttekintésekben leltük azt a szóbeszédet, miszerint „Trockij le akarta tartóztatni Lenint, mert ez jobbra húzott, de ő maga került házi őrizetbe. Aztán meg Lenin, mivel látta a teljes összeomlást, maga köré gyűjti a pártonkívülieket, s nekik akarja átadni a kormányrudat."¹¹ Lenin alakja mintegy leválik a párt „helytelen" politikájáról. Figyelmet érdemel a nemzetiségi ismérv alapján történő kiemelése is.

Lenin halála a rendszer (polgárháborúhoz képest) viszonylagos sta­bilizálódása közepette következett be, miután áttértek a NEP-re, ami bi­zonyos változásokat hozott a közhangulatban: minden pozitívum foko­zatosan Lenin nevével kerül összefüggésbe.

Mivel a párt Lenin karizmájára támaszkodott, a vezér betegsége és a politikából való távozása azt a félelmet váltotta ki a vezetésben, hogy meggyöngül a párt és annak anélkül is meglehetősen ingatag helyzete. Innen ered a betegségét övező titkosság, majd a politikai struktúrában keletkezett űrnek a mesterségesen galvanizált Lenin képpel való betöl­tése. A Lenin-képet kimódoltan szimulálták (az első Lenin-sarkok, em­léktáblái, városelnevezések stb.). Korábban Lenin személyisége elsősor­ban pártkeretekre korlátozódott. A gyászszertartást és az elhunyt iránti természetes együttérzést a párt maximálisan kiaknázta annak érdeké­ben, hogy Lenin karizmája átszálljon az intézményekre (a pártra) és a személyekre (a vezetők egymással versenyeznek hűségük ós szerete­tük kifejezésében), illetve hogy e karizma maga is a hatalom intézmé­nyévé váljon, kultusszá, rituálévá merevedjen. A Lenin karizmájához ta­padás az új vezetés számára legitimációs eszközzé vált. A hatalom bá­zisának kiszélesítése céljából a vezetés szorgosan terjeszti Lenin kariz­máját a párton kívülre is, s eközben az emberek spontán hitére, remé­nyeire és illúzióira támaszkodik.

A hivatalos sajtó a lehető legszélsőségesebb formákban ábrázolja a vezér általános imádatát. Am ideológiai megfontolásokból csupán a ve­zér iránti viszony egyik oldalát mutatják be, s azt is a végletekig fölfokozva. Az újabban feltárt forrásokban e kép nem ilyen egyoldalú, ezek lerombolják a nép egységéről alkotott mítoszt. Lenin halála alkalmat adott arra, hogy alakjának eltérő értékelései is megmutatkozzanak: „Nem lehet egységes hangulatról beszélni a munkások egész tömegében Lenin halálát illetően. Vannak, akik bánkódnak Lenin halálán, mások hallgatnak erről."¹²

Az együttérzés és a gyász igen széles körű volt, s a lapok hivatalos anyagát a titkos jelentések is alátámasztják. Az emberek így beszéltek: „Lenin volt az egyetlen értelmes ember a kormányban. Halálát az orvo­sok siettették, s attól a naptól lett beteg, hogy megtudta: tudta nélkül voltak a tömeges kivégzések."¹³ „Iljics halálával nem lesz már, aki majd védje a munkások érdekeit, és emlékezzen az ő szükségükre."¹⁴ „Lenin életében minden egyenetlenség, viszály stb. gyorsan elsimult, amíg dol­gozott – a meggyőző szavától, amikor pedig beteg lett – Lenin elvtárs neve mindenkit kibékített."¹⁵ A hívők imáikba foglalták a nevét. Az egyik gyászgyűlésen egy 12 éves kislány azt kérte: a Központi Végrehajtó Bi­zottság engedélyezze, hogy ő ezután a szeretett vezér, Lenin elvtárs nevét viselhesse.¹⁶

Az újszülött gyermekek Leninről való elnevezése (Vilen, Vladlen, Ni-nel stb.) valóban igen elterjedt volt.

Sokan nyugodtan és közömbösen viselték el távozását: „Majd akad a helyére jobb is, friss fejű."¹⁷ Egy jelentésből: „Lenin halálát a többség közömbösen fogadta, úgy vélik: lelkileg már egy éve halott, tehát nélküle is éltünk, ezután is élni fogunk."¹⁸ Jellemző, mennyire egyöntetűen bi­zalmatlanok az emberek a sajtó iránt: „Bárhogy hazudtak is az újságok, hogy már jobban van, meg már vadászni is jár, aztán csak be kellett vallani, hogy meghalt."¹⁹ Sokan azt hitték, hogy már régen meghalt, csak a nép elől titkolták.

A lapok hozsannája ellenére, a hivatalosan kanonizált képet mintegy ellensúlyozandó, 1923-24-ben Moszkvában elterjedt az a teljesen „is­tenkáromló" hír, hogy Lenin megbénult, és ez szifilisz következménye.²⁰ Ez a hír, csakúgy, mint az, hogy Lenin mérget kért magának, újra elter­jedt a halála kapcsán, annyira, hogy a pétervári komszomol vezetősége a Lenin emlékét erősítő kampány részeként leszögezte: a fiatalság kö­rében „harcolni kell a különböző mendemondákkal, ellenforradalmi rém­hírekkel; széles körben kell világossá tenni Lenin betegségének bonyo­lultságát és hirtelen halálát."²¹

A GPU jelentései óriási mennyiségű negatív értékelést tartalmaznak Lenin haláláról; „Ott van a helye." „Ilyen kutya van elég." „Mennyien el­pusztultak az ő kénye-kedvére". „Megdöglött, annyi ember elpusztult tőle éhen."²² És mindez annak ellenére, hogy az orosz hagyományok nem engedik meg, hogy a halottakról rosszat mondjanak. Már a temetés előtti napokban csasztuskák születtek, és ilyen vicceket meséltek: „Le­nin meghalt, felment a mennyországba, de nem engedték be. Visszajött, elmondta Trockijnak, aki vállalkozott, hogy majd ő bejuttatja. Bebújtatta Lenint egy zsákba, majd fönn megkérdezte a portástól: Benn van-e Marx? Igen, benn van, hallja a választ. Erre Trockij: „Itt hozom Marx holmiját (más változatban: tőkéjét)". Nos, így jutott be Lenin oda, ahová áhítozott."²³

Sokaknak nem tetszett az sem, amilyen módszerekkel a párt táp­lálta Lenin kultuszát. Igen elégedetlenek voltak az emberek pl. azzal, amikor Pétervárt Leningrádnak nevezték el. „Most már mindenütt csak Leningrád meg Leninsztroj lesz. A végén majd maguk is belezavarod­nak."²⁴ A levelek címzésében – spontán tiltakozásként – továbbra is Petrográdot írtak, ám a hatalom az ilyen csöndes elégedetlenséggel rövid úton bánt el: a Petrográd címzésű leveleket egyszerűen a papírkosárba dobták.

Igen elterjedt volt a szoboremelési gyűjtés elleni agitáció, a gyűjtés elutasítása is. A pétervári komszomol vezetősége írta: „Amikor (pénz)gyűjtés folyik Iljics emlékének megörökítésére, figyelembe kell venni magának Leninnek a nézeteit és Krupszkaja levelét is, hogy in­kább az analfabétizmus leküzdését célzó iskolákat kell létesíteni.²⁵ A komszomol szervezetei magyarázzák meg a munkásoknak: nem cél­szerű az ilyen összegeket szobrok emelésére fordítani."²⁶ A kultuszt tehát nemcsak alulról, hanem fölülről is érte kritika.

Vitatta a nép a furcsa temetési rituálét is: .A mauzóleum létesítése kapcsán Antipov ügyintéző így tréfálkozott: Lenin a koporsójában mint valami Csipkerózsika fog feküdni."²⁷ Lenin teste megőrzésének ténye számos folklórművet ihletett: csasztuskákat, legendákat, verseket, vic­ceket, meséket. Ezek gyakran a Lenin iránti őszinte odaadásról tanús­kodnak. A húszas évek közepén olyan monda járta Moszkvában, hogy Lenin éjjelente kikel a koporsójából, kijön a mauzóleumból, és sétál a Kreml udvarán. Részleteiben is megörökítette ezt egy vjatkai mese 1925-ból:

„Ül hát Lenin a kis szobájában ebéd után, és könyveket meg újságo­kat olvas. Ám bármelyik újságba pillant, bármelyik könyvet veszi a ke­zébe, mindegyikben csak saját magáról olvas… Furcsa volt ez neki. Előhívatja a doktort, és azt mondja neki: Megtudnád úgy csinálni, hogy meghaljak, de nem igazából, hanem csak úgy, látszólag? – Meg, Vla­gyimir Iljics, de hát, mire való ez? – Hát, tudod – mondja neki -, ki aka­rom próbálni, hogyan mennek a dolgok nélkülem. Valahogy mindent csak rám lőcsölnek, mindenben velem takaróznak. – Hát, lehet – mondja a doktor. – Nem sírba teszünk majd, hanem egy tágas szobá­ba, az illendőség kedvéért betakarunk, hogy ne piszkálhassanak, mert még agyonpiszkálnának. – Csak aztán vigyázzál, doktor, hogy mindez a kettőnk titka maradjon. Csak mi tudjunk erről ketten, no, meg még Nagyezsda Konsztantyinova.

Be is jelentették nemsokára: meghalt Lenin. A nép feljajdult, zoko­gásban tört ki, a kommunisták sem állták meg – könnyekre fakadtak… Betették Lenint egy kis hombárba, úgy hívják: mauzóleum, és őrséget állítottak az ajtajához…" Később arról olvasunk, hogy éjjelenként Lenin felébred, kimegy a Kremlbe, elmegy egy-egy gyárba, egy faluba, be­szélget az emberekkel, s ellenőrzi, hogyan mennek a dolgok. „Megnyugo­dott, amikor a marzolejomba visszafeküdt… Most már majd biztos nemsoká felébred. Az lesz majd csak a nagy öröm!"²⁸

Hasonló motívum található egy üzbég dalban is:

„Hát Lenin halt meg? Nem, csak a teste.
Ő maga nem halhatott meg. A próféták nem hálnak meg.
…Nem halt meg. Ez látszik abból is, hogy a teste
Mindmáig sértetlen. Mindenki más teste rég porrá lett volna.
Alszik, néha felnyitja szemét, s az örömtől izzik,
Mert látja méltó utódai vannak
Rikov és Kalinyin személyében.
Látja: nem hagytak teret a viszálynak,
Valóra váltották minden parancsát.
Hadd aludjék nyugodtan. Bizonyos lehet:
Egyetlen szavát sem másítják meg."²⁹

Az, hogy a tömegtudat a feltámadásról szóló mesékben, a kísér­tetről szóló legendákban, a viccekben stb. sajátosan értelmezte Lenin testének megőrzését, arról tanúskodik: ez a rituálé nem felelt meg az uralkodó elképzeléseknek, magyarázatot igényelt, s élénk kíváncsiságot váltott ki.

Azok a GPU-jelentések, amelyek a lakosságnak a Lenin halálára való reagálását rögzítik, igen komplexek, viszonylag teljes ós repre­zentáns mennyiségűek. (A temetés előtti napokban Petrográdon 10 összesítés készült: ebbe nem számítanak bele a helyőrség egységeitől ós a kerületi pártbizottságoktól befutott jelentések.) Ez számításokat is lehetővé tesz. Ha ezekből kiemeljük azt, milyen formákat öltött bennük Lenin emlékének megörökítése, 67 ízben szerepel az a követelés, hogy Lenint Petrográdon temessék el, 35-szőr fordul elő koszorúra vagy szoborra gyűjtés, 31 helyről futott be javaslat, hogy a várost róla nevezzék el. 29 jelentésben a pártba való belépés szándókát találjuk.

A lenini behívó is figyelmes vizsgálatot érdemel, úgy is, mint a hiva­talos politika része, de úgy is, mint spontán folyamat. Konkrét kutatás alapján még kevéssé ismerjük az embereknek a párthoz való viszonyát a húszas években. Csupán konstatálhatjuk: az évtized elején, a GPU-anyagokból ítélve, a közvélemény gyakran szemben állt a kommunistákkal. Az erre vonatkozó számtalan tanúbizonyság közül itt csak egyet idézek, a kronstadti lázadás periódusából. 1921 tava­szán egy éhező vöröskatona így írt haza: „Ezen a héten kihajtanak bennünket, hogy leverjük (a felkelő munkásokat). Hívnak: iratkoz­zak be a kommunisták közé, ók 30 font kenyeret kapnak, meg két­szer levest és kását. Nekem nem kell, inkább maradok éhes, mint kommunista legyek."³⁰

1924 márciusában egy munkás ezt írta a párt népszerűtlensé­géről a Petroszovjet akkori elnökének, Zinovjevnek: „Hogy az OK(b)P hiába próbálja elnyerni a dolgozó tömegek rokonszenvét, annak a legfőbb oka az, hogy az OK(b)P vezetőinek többsége ga­zember módjára bánik a párton kívüli tömegekkel… A választásokon … a kommunisták nyíltan csalnak, ezért egyetlen választás sem demokratikus, mind a kommunisták diktátuma alatt zajlik le… Ez már vérévé vált a párttagok zömének, akik, mint nemegyszer hallot­tam, azzal próbálják igazolni becstelen tetteiket, hogy a cél szentesíti az eszközt. Nem ártana e témában külön körlevelet kiadni, meg olyan brosúrákat, amelyeket a párt legismertebb vezetői írnának."³¹

Számos más dokumentum is tanúskodik: nemcsak a parasztok és az értelmiség, hanem a munkások is bizalmatlanok voltak a párt iránt?³² Ezek fényében más megvilágítást nyer a lenini behívó is. A párttagok fel­vételéről még Lenin halála előtt (1924. január) döntött a 13. pártkonferen­cia: olyan intézkedésként, amely a párton belüli „kispolgári" elhajlás elleni harcot szolgálja. (Lehetséges, hogy a lenini behívót a hatalomért folyó el­keseredett harc közepette Sztálin tervelte ki a párt összetételének meg­változtatására A bevonandó új tagokkal megpróbált bázist teremteni a saját hatalmának, mivel a Lenin, Trockij, Kamenyev ós Zinovjev idején ki­alakult párt részéről nem remélhetett támogatást. A döntést az OK(b)P KB január 29-31-i ülése jóváhagyta.)

Ugyanakkor sok gyászgyűlésen is jelentkeztek munkások a párt­ba. E pillanatban bizonyosan spontán lelkesedés volt bennük. Akkor vagy később erről jelentették a párttitkárok: „Határozottan mondhat­juk: sokan a Lenin halála fölött átérzett fájdalomtól léptek be. Mint tény­leges tagokra sokukra a jövőben nem lehet számítani."³³

A lenini behívó azonban nem csupán a tömegek spontán lelkese­dése volt, hanem gondosan megtervezett és megszervezett akció is, mely számos esetben a kényszerítő sorozás határát súrolta, máskor meg összefolyt a spontán ós szervezett elem. M. Roszljakov így írja le e kampány lefolyását Novgorodban: "A megyei pártbi­zottság megbízta a járási pb-ket, küldjék ki képviselőiket a gyárak­ba, s ott verbuváljanak új párttagokat a termelésben részt vevő munkások közül. Az előírásban ez is szerepelt: „A járási képviselők a gyárakban ne … (olvashatatlan). Kívánatos, hogy maguk a pártonkívüliek ajánlják maguk közül azokat, akik igazán méltóak Lenin elvtárs pártjának tagságára.."³⁴ Előadás hangzott el „Lenin ós az OK(b)P" címmel. Azután a párttitkár javasolta kezdjék meg az ajánlásokat, ós vitassák meg azo­kat. A teremben komoly, koncentrált feszültség uralkodik, az emberek tu­datában vannak, milyen fontos, felelősségteljes kérdés van napirenden. Elhangzanak a javaslatok. A titkár jegyzi a neveket. Megkezdődik a vita Van olyan ember, akit az egész terem szinte kórusban hagy jóvá: igen, őt fel kell venni, odavaló, hasznos lesz a pártban. Az elnöklő megkérdi a ja­vasolt elvtársat, ö maga egyetért-e, kíván-e a párt tagja lenni. Egyesek határozottan válaszolnak: igen. Mások haboznak, zavarban vannak: hát, nincs elég iskolám, nem fogok megfelelni, nagy családom van stb. Ezek­nek közbeszólva segítenek, biztatják őket. Van, akit egyértelműen lehur­rognak… A többséget egyetértően javasolják, sokszor tapssal veszik fel a listára."³⁵

1923 végén a gazdasági nehézségek kapcsán Pétervár üzemeiben elbocsájtási hullám vonult végig. A pártba való belépés lehetőséget adott arra, hogy elkerüljék az utcára kerülést. „A Brjanszki fegyvergyárban a le­nini behívó egybeesett a munkások elbocsátásával. Aki jelentkezett a pártba, azt a pártonkívüliek kinevették: ugye, mented a bőröd, hogy el ne bocsássanak." Emiatt sokan vissza is vették a jelentkezést. Az 1924 au­gusztusában megtartott városi párttitkári értekezleten a felszólalások elis­merték: sokan gazdasági okból léptek be. A Vörös Viborg képviselője sze­rint az ilyenek aránya elérte a 80%-ot.³⁶ Egy másik azt közölte; a lenini behívó során belépettek közül 9-en kiléptek, mert már nem tartottak az el-bocsájtástól.

A GPU által átvilágított magánlevelezés is beszédesen bizonyít a párt­ba való belépés, ill. be nem lépés motivációiról. „Nálunk rettenetesen nagy a munkanélküliség, nagyon nehéz munkához jutni. Egy kiút van: be kell kerülni a pártba. Mihelyt belépsz, rögtön találnak neked munkahelyet. Ezért azt tanácsolom, okvetlen próbálj bejutni a pártba."³⁷ Szinte válasz­ként hangzik erre egy másik levél: „Kedves Mitya, írod, hogy beiratkoztál a pártba. Én nem tudok beiratkozni, mert a kommunista pártban nincsen igazság, csak becsapás meg gazság, semmi más."³⁸ „Javasolnám ne­ked, lépj be a komszomol-iskolába, akkor minden könnyebben sikerül majd. Lélekben nem muszáj, hogy azonosulj a pogány tanításukkal." (1924. március.)³⁹

Nem kevés dokumentum tanúskodik arról, hogy nemcsak az értelmi­ség és a parasztság, hanem sok munkás is igen negatívan viszonyult a párthoz. A titkos ügynökök 1924-ben jelentették: maguk a munkások agi­tálnak a pártba való belépés ellen: Az agitáció lényege: a párt, úgymond, megöli az önállóságot, az embert engedelmes géppé teszi."⁴⁰

A gyásznapok alatt a lakosságot foglalkoztatta az utódlás kérdése. Különböző feltételezések forogtak közszájon. Ha összegezzük őket, a „trónörökösök" listája a következő:

Kalinyin 23-szor említve 
Trockij 16 
Rikov 15
Kamenyev 13
Zinovjev 12
Buharinl10
Sztálin 5
Dzerzsinszkij 3
Cjurupa 3 
Csicserin 2
Preobrazsenszkij 1 
Pjatakov 1

Több vezető csak zsidó származása miatt volt ellenszenves. Kalinyin főként azért került az első helyre, mert orosz volt: „Az az általános véle­mény, hogy a Népbiztosok Tanácsa elnöki tisztjére ne Kamenyev kerül­jön, aki zsidó származású, hanem valaki az oroszok közül, a legjobb Ka­linyin lenne."⁴¹ Az értelmiség körében hangzott el az a feltételezés, hogy a kormány elnökéül „valamilyen arctalan figura kerül, hogy könnyű le­gyen elbánni vele, s „úgy mozgathassák, mint a gyalogot a sakkban".⁴² Ilyennek értékelték sokan Kalinyint ós Rikovot, akiknek a háta mögött Trockij fog majd állni, mások a politikai bizottságot, amelynek Zinovjev, Kamenyev stb. lesznek a tagjai.⁴³

Különleges helyet foglalt el a tömegek tudatában Trockij. Hogy a le­hetséges vezérek között Kalinyin után a második helyre került, az magya­rázza, hogy zsidó volt, valamint hogy 1923-ban kampány folyt ellene. ,A munkások sajnálják, hogy Trockij ebben nem állt helyt, és az ellenzékkel tartott, mert különben talán ó lenne (a Népbiztosok Tanácsának elnö­ke)".⁴⁴ Akár pozitív, akár negatív érzéseket váltott ki az emberekből (mint katonai diktátortól tartottak tőle), ám tény: ó is foglalkoztatta az embere­ket ekkor, akárcsak Lenin. Beszélték, hogy le van tartóztatva, hogy száműzték, hogy kilépett – vagy kizárták – a pártból, hogy megsebesült, külföldre szökött stb. A betegségéről szóló közleményeknek nem hittek, helyzete bizonytalansága miatt elégedetlenségüknek adtak kifejezést. Egyesek úgy értékelték, mint a NEP-politika folytatóját, bár túl forró fejűnek tartották. Ugyanakkor a kihallgatott beszélgetésekben refrénként tért vissza: „Inkább halt volna meg Trockij, mint Lenin."⁴⁵ E kijelentés pa­radox jellege ellenére arról tanúskodik, hogy a tömegek tudatában akkor a Leninnel összevethető egyetlen vezéregyéniség Trockij volt.

Az összesítések a társadalom valamennyi rétegének hangulatát kép­viselték. A jelentések szerint a párt és Lenin iránti kritikus viszony az értel­miségre, a diákságra és az alkalmazottakra volt a jellemző. A tanúságok meggyőzően hangzanak, ám mégis állandóan figyelembe kell venni: a je­lentő személyiségén át a jelentések tükrözhették a szellemi dolgozók iránt akkoriban széles körben elterjedt gyanúsítgatás ós ellenségesség légkörét is.

Egyértelműen negatív viszony jellemezte a parasztságot a hatalom vonatkozásában. Magánleveleikben, bizonyára őszintén, így írtak az emberek: „Lenin halálhírét nem egyformán fogadták, egyesek sajnálat­tal, mások örömmel. Rosszul esett hallani, amikor az egyik öntudatlan szegény paraszt így beszélt: „Na, egy megdöglött, jó volna, ha mind megdöglene."⁴⁶ S nemcsak egy beszólt így, hanem sokan. Szóval, a pa­rasztok még nem fogták fel, mit tett értünk Vlagyimir Iljics."⁴⁷ „Nálunk, itt az isten háta mögött, egyebet se hallottunk, mint hogy meghalt Lenin. Három napig a templomba sem volt szabad járni, a többség mégis örült, hogy meghalt Lenin…"⁴⁸ „Tverből. Kérdezed, hogyan reagált a falu Le­nin halálára. Hát, tulajdonképpen sehogy se, semmiféle érdeklődés nem volt: élt s meghalt, ahogy meghalunk mindnyájan." A „szovjetellenes" hangulatok felerősödése Észak-nyugaton a parasztság körében Lenin halála kapcsán az OK(b)P Észak-nyugati Bizottsága 1924. február 20-i ülésének is témája volt. Ilyen határozat született: Erősíteni kell a harcot a GPU szerveinek a segítségével.⁴⁹

Lenin népszerűsége nagyobb volt azokban a rétegekben, amelyeknek a véleménye jobban függ a politikai befolyástól, ilyen a hadsereg, a párt­tagok, az ifjúság, részben a munkásság.

A vizsgált dokumentumok azt bizonyítják: a lakosság reagálását nem hagyták „spontánul" érvényesülni. Roszljakov, a Szovjetek II. összorosz­országi kongresszusának küldötte így emlékezett: „A Szovjetek II. kong­resszusa előtt a KB szétküldte a delegátusok egy részét vidékre, hogy propagandamunkájukkal előzzék meg az ellenséges elemek lehetséges provokációit. A legfontosabb, hogy biztosítsuk a lakosság helyes reagálá­sát a vezér halálára, hogy ne uralkodhassak el a depresszió, a fejvesztettség."⁵⁰ A legnagyobb befolyást a dolgozók gyűléseinek határozataira mindenütt a pártszervek – itt a pétervári pártbizottság – gyakorolták. Min­denütt a párttitkárok jelentették be Lenin halálát, s ók állították össze a határozatok szövegét is. A helyi pártfunkcionáriusok és katonai politikai biztosok konkrét feladatokat kaptak arra nézve, hogyan befolyásolják Le­nin halálával kapcsolatban az emberek hangulatát, hogyan tereljék azt a megfelelő mederbe. „A politikai biztosok magyarázzák el a vöröskatonák számára a kérdés lényegét, és javasolják: mindenki írjon haza levelet ar­ról, hogy az országot ténylegesen a kommunista párt, a lenini család irá­nyítja, tehát nem kell kétségbe esni."⁵¹ .Lenin halála kapcsán hosszan­tartó propagandamunka vár ránk."⁵² A tömény ideológiai ráhatás miatt nehéz meghatározni, mennyire voltak őszinték a vezér iránti érzések, és mennyire inspirálta azokat a propaganda. A Lenin iránti fölöttébb kritikus viszony a tömegek tudatába mélyen beleivódott, s a titkos jelentések ada­tai nem mondanak ellent a hivatalos képnek. A GPU totális kontrollja ós a terror egy és ugyanazt az embert arra kényszerítette, hogy kifelé a szófo­gadó állampolgárt játssza, és részt vegyen a propagandaakciókban, másfelől rejtse el, vagy csak suttogva fejtse ki a hivatalossal ellentétes saját véleményét. Az ügynökök azt is rögzítették, ki volt jelen a gyászün­nepségeken, és ki nem. Ha valaki passzív volt, az gyanúra adott okot. Ha meg valaki a hivatalosnak ellentmondóan nyilatkozott, azt néha rögtön letartóztatták, többnyire pedig elbocsátották, vagy mint megbízhatatlant megfigyelés alá vonták. „Lenin halálhírét Triskin (ügykezelő) örömmel fo­gadta, s ez a közösség néhány munkatársát felháborította. Mivel Triskin felelős beosztást tölt be (az észak-nyugati vasútigazgatóság műszaki osztályának személyzetise), itt mint reakciós egyén nem kívánatos, mun­katársai körében szovjetellenes nézeteket terjeszt… Kérjük, engedélyez­zék Triskin elbocsátását vagy áthelyezését előadói beosztásba… Triskin letartóztatval.⁵³ Sok ügynök ilyeneket közöl: „a parancsnoki kar kitér a vezérről szóló beszélgetések elől", „a zenekar tagjai hallgatnak, félnek nyilatkozni, nehogy letartóztassák őket". Az értelmiség zúgolódott: „ma­napság inkább hallgatni kell, mint korábban". Vagyis az emberek gyakran vagy hallgattak, vagy nem úgy nyilatkoztak meg fennhangon, ahogyan gondolkoztak. Ezért csupán nagyon megközelítőleg állapítható meg Le­nin és a hatalom népszerűségi foka, s azt tételezhetjük fel, hogy a fenti negatív megnyilvánulások csupán a jéghegy csúcsát alkotják.

A húszas évek tömegtudatában Lenin képe tehát, mint a vizsgált for­rások mutatják, több alakban is élt. Mindenekelőtt szorosan összefonó­dott a kommunista párt hatalmával. Oroszországban akkoriban a politika rendkívül perszonifikált jellegű volt: a tömegtudat nem egyik vagy másik párt programelveire orientálódott, nem az intézményekre, hanem a sze­mélyiségekre. A húszas években a kommunista párt fogalma általában a vezér nevében személyesült meg. Ez a megjelenési forma kitapinthatóan megnyilvánult Lenin halála kapcsán a hatalom és a rend megváltozásá­val kapcsolatos elvárásokban és félelmekben.⁵⁴ A pártvezetés tudatos és célirányos erőfeszítéseket tett arra nézve, hogy Lenin neve összeforr­jon a párttal. Ez mutatkozott meg a lenini behívóban, Lenin kultuszának tudatos „építésében" ós a spontán népi érzelmek „összegyűjtésében" is.

Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy már a húszas évek elején megjelenik az emberek képzeteiben az „ideális" Lenin alakja, amelyet gyakran a létező hatalommal állítanak szembe. E motívumot 1921 kap­csán már említettem, ezt követően fokozatosan erősödött. 1932-ben pél­dául, a kollektivizálás által okozott iszonyú éhínség idején, az a legenda járta a parasztok között, hogy Lenin feltámadt, és rövidesen eljön, hogy széttapossa a bolsevikokat.⁵⁵ Később, a harmincas években Lenin mint a szent és az abszolút helyes megtestesülése válik dominánssá.

Megjegyzendő: Lenin értékelésében nemzetiségi mozzanat is érvé­nyesült. Őt oroszként ismerték el a kormány fejének, szembeállítva vele a pártvezetőség többségét alkotó zsidókat. Emlékezzünk az 1921-es jel­szóra: „Le a zsidókkal! Éljen Lenin!" Vagy a húszas évek csasztuskáira Például (prózai fordításban):

Azt mondja Lenin Trockijnak:
Szereztem én egy zsák lisztet.
Nekem kalács, neked – macesz,
Lamcadrica hopsza szakesz.

Vagy:

Oroszhon anyácskánk, sok gabonát termő,
A zsidók jóllaknak, maga meg éhezik.⁵⁶

A felfokozottan antiszemita hangulat közepette Lenin orosz imázsa rendkívül fontossággal bírt a lakosság szemében.⁵⁷

Az embereknek Leninnel kapcsolatos hangulatában a politikai kultúra jellegzetes jegyei nyilvánultak meg: a passzivitás, a politikai fogalmak megszemélyesítése, a nacionalizmus, az antiszemitizmus, az ellenség vagy a bűnös keresése. Például az orvosokat, az eszereket, a burzsoázi­át tartották felelősnek Lenin haláláért. „Lenin halála a munkásosztály áru­lói által leadott lövés folytán következett be, s nem maradhat megbosszulatlan. Szemet szemért, fogat fogért!⁵⁸ Vallási képzetek is erősen bele­játszottak: fölöttébb elterjedt Lenin feltámadásának motívuma. Gyakran fölmerült az emberek véleményében a fölcserélhető áldozat motívuma is: „Inkább halt volna meg Trockij, mint Lenin." „Inkább haltam volna meg én, mint Lenin."

A húszas évek propagandakampánya nem járhatott volna olyan ered­ménnyel, ha nem felel meg bizonyos társadalmi szükségleteknek. Ekkor alakította ki a párt és szilárdította meg a tömegek tudatában a vezér kultu­szát mint a hatalommal való kölcsönviszony egyfajta módját.

(Ford.: Fenyvesi István)

Jegyzetek

1 R. C. Tucker: Lenin's Bolshevism as a Culture in the Making. In: A. Gleason, P. Kenez, R. Stites: Bolshevik Culture. Indiana University Press, 1985.

2 S. White: Political Culture and Soviet Politfcs. MacMillan Press, 1979, ch. 2,3,4.

3 N. Tumarkin: Lenin Lives! The Lenin Cult in Soviet Russia. Cambridge, Mass., 1983. B. Ennker: Die Anfangedes Lenin Kultes. Jahrbücher für Geschichte Osteuropas, 35 (1987), H. 4.

4 A dokumenlumok címeiben ezeket a szakterminusokat nem különböztetik meg. A szerző az összefoglalás (szvodka) alatt az átvilágított levelekből vett idézetek gyűjteményét érti, míg áttekintésnek (obzor) a véleményeknek, eseményeknek a do­kumentum szerzője, a hivatalnok által interpretált kifejtését. (A ford.)

5 Katonai összefoglalás a Pétervári kormányzóságról, 1921, március 1-15. Politi­katörténeti dokumentumok központi állami archívuma (Szentpétervár). [A továbbiak­ban az archívum nevét nem ismételjük] 16. f., 5. őe., 4319. őe., 10. o.

6 Áttekintés vöröskatonák levelezéséről (1930), 24. f., 1/b. op., 187. őe.,67. o.

7 3. sz. különleges összefoglalás a pétervári munkások, alkalmazottak és tanulók viszonyáról Lenin et. halálához. 1924. január 25.16. f., 5. op., 5335. őe.,25. o.

8 Katonai összefoglalás a Pétervári kormányzóságról. 1921. március 1-15.16. f., 5. op., 4319. őe., 8. o.

9 Uo.

10 Politikai összefoglalás a Pétervári kormányzóságról, 1921. márc. 16-26. Uo. 5.o.

11 Politikai összefoglalás 1921 májusának második feléről: vidékről a Vörös Had­seregbe. Uo. 32. o.

12 3. sz. különleges összefoglalás a pétervári munkások, alkalmazottak és tanu­lók viszonyáról Lenin et. halálához. 1924. január 25.16. f., 5. op., 5335. őe.,23. o.

13 10. sz. különleges összefoglalás a leningrádi munkások, alkalmazottak és diá­kok viszonyáról Lenin et. halálához. 1924. február 6. Uo. 63.o.

14 9. sz. különleges összefoglalás a Leningrád és környéki munkások, alkalma­zottak és diákok viszonyáról Lenin el. halálához. Uo. 55. o.

15 Áttekintés az értelmiségről [dátum nélkül]. Uo. 86. o.

16 2. sz. különleges összefoglalás a pétervári munkások, alkalmazottak és diákok viszonyáról Lenin et. halálához. 1924. január 24. Uo. 19. o.

17 [Jelentések hangulatról.] Úti szolgálat [Észak-nyugati Vasút]. Uo. 67. o.

18 3. sz. különleges összefoglalás a pétervári munkások, alkalmazottak és diákok viszonyáról Lenin et. halálához. 1924. január 25. Uo. 25. o.

19 4.§. Közlekedési dolgozók. Jelenlések az Észak-Nyugati Vasút dolgozóinak hangulatáról. [Dátum nélkül.] Uo. 59. o.

20 Valentyinov N. (Volszkij N.) A NEP és a párt válsága Lenin halála után. A Nép­gazdasági Főtanácsban végzett munkám a NEP idején. Emlékezések. Moszkva, Szovremennyik kiadó, 1991.88. o.

21 Propagandakampány Lenin emlékére az ifjúság körében. [Dátum nélkül.] K-601.f., Lop., 531.őe., 10.o.

22 3. sz. különleges összefoglalás a pétervári munkások, alkalmazottak és diákok viszonyáról Lenin et. halálához. 16. f., 5. op., 5335. őe., 25. o., valamint 64,76,78 és 83. o.

23 10. sz. különleges összefoglalás a Leningrádi kormányzóság politikai és gaz­dasági helyzetéről, 1924. febr. 1-10.16.f., 5.op., 5908. őe., 33. o., valamint 5336. őe. 48o.

24 Hangulatjelentés az Ubekobalt üzeméből. [Dátum nélkül.] f. 16., 5. op., 5446. óe.,36. o.

25 Krupszkaja felhívását a Pravda 1924. január 30-án közölte: „Ne hagyjátok, hogy az Iljics fölötti fájdalmatok egyéniségének külsődleges tiszteletébe fulladjon. Ne emeljetek neki szobrokat, ne nevezzelek el róla palotákat, ne rendezzetek pompáza­tos ünnepségekkel stb. Ő maga oly kevés jelentőségei tulajdonított az ilyesminek, olyan rosszul eseti neki…"

26 Propagandakampány Lenin emlékére az ifjúság körében. [Dátum nélkül]"K-601. f., 1.op., 531. őe. ,10.o.

27 Jelentés az OKARTU körzeti tüzérségi iskoláról. [Dátum nélkül] 16. f., 5. op., 5336. őe., 45.0.

28 Pjaszkovszkij A. V.: Lenin egy orosz népmesében és egy keleti legendában. Molodaja Gvargyija, 1930.

29 Uo. A Pjaszkovszkij által gyűjtött folklór hitelességét M. K. Azadovszkij kérdője­lezte meg „Lenin a folklórban" c. tanulmányában, mely a „Lenin emlékére" c. tanul­mánykötetben jelent meg (1934, Akadémiai Kiadó). Arra hivatkozva, hogy egyes szüzsék („sugárhullámot irányítottak Leninre, és akkoron beteg lett Lenin-atyuska") idege­nek a folklór-hagyománytól, valamint hogy a -tyi alakú főnévi igenév óorosz nyelvjá­rási alak, a paraszti élőbeszéd nem ismeri, a szerző hamisítással vádolja Pjaszkovszkijt.

30 Katonai összefoglalás a Pétervári kormányzóságról, 1921. március 1-15.16, f.,5. op.,4319. őe.,9. o.

31 Névtelen levél Zinovjevhez, 1924. március 10.16. f., 1. op., 533. őe., 64. o.

32 16.f.,5.op.,5343. őe.,8. o.

33 Összefoglalás a kerületekből (vagyis a kerületeknek a kormányzósági pártbizott­sághoz küldött jelentéseiből), 1924. jan. 25.16. f.. 5. op., 5335. őe., 32. o.

34 1.6.f.,5.op.,5259.őe.,17. o.

35 Állami Politikatörténeti Múzeum (Szentpétervár), 6. f., Roszljakov-anyag, 20. o.

36 16. f., 5. op.,5343. őe.,8.0.

37 Az elolvasott levelezés rövid áttekintése (1924. márc. 22-31). 16. f., 5. op., 5911. őe., 171. o.

38 Uo. 59. o.

39 Uo. 141.0.

40 10. sz. különleges összefoglalás a leningrádi kormányzóság politikai és gazdasági helyzetéről (1924.febr. 1-10). 16. f., 5. op., 5908. őe., 32. o.

41 4.§. Az É. Ny. Vasút közlekedési munkásai és alkalmazottai. [Hangulatjelentés.] 1924. január 29.

42 4.§. Közlekedési dolgozók. [Hangulatjelentések.] [Dátum nélkül.) Uo. 65. o.

43 Uo. 56.o.

44 Uo.51.0.

45 Uo.25.0.

46 Uo.75.0.

47 Az elolvasott levelezés rövid áttekintése. (1924. márc. 22-31.) 16. f., 5. op., 5911. öe.,23. o.

48 Uo.56.0.

49 Az OKP Észak-nyugati KB Irodája ülésének jegyzőkönyve. 1924. febr. 22.16. f., 1. op., 531. őe., 7. o.

50 L. 35. jegyzet, 13.o.

51 Különlegesen sürgős jelentés. A PUOKRPET információs és statisztikai osztálya főnökének. 1924. január24.16. f., 5. op., 5336. őe., 9. p.

52 Uo. 15.q.

53 4.§ Az É. Ny. Vasút közlekedési munkásai és alkalmazottai. [Hangulatjelentés.] 1924. január 29.16. f., 5. op. 5335. őe., 83. o.

54 Sürgős politikai jelentés (1/7. sz.) a Pétervári katonai körzet politikai főcsoportfőnök­ségétől, 1924. január 23. Leninét, halálára. 16. f., 9. op, 9765. őe., 6. o. ford.: 16. f., 5. op.. 5335. őe., 25.0.

55 A legújabbkori történeti okmányok őrzésének ós kutatásának oroszországi köz­pontja, 124. f„ 3. op., 359. őe., 26. p.

56 Politikai összefoglalás a Pélervári Kormányzóságról, 1921. február 16-március 26. Átvilágított levelek. 16. f„ 5. op., 4319. őe., 4. o.

57 Erre a képre Sztálin gondosan ügyelt, amikor a harmincas években kétszer is megtiltotta Marija I. Uljanovnának, hogy az antiszemitizmus elleni harc jegyében közzé­tegye a Lenin zsidó őseire vonatkozó dokumentumokat. Lásd: Otyecsesztvennie arhivi, 1992. 4. sz.

58 Összefoglaló a kerületek szerint, 1924. január 23. 16. f.. 9. op., 9765. őe.. 1. o.