A szovjet történenettudomány által még soha nem vizsgált Lenin-kultuszt a hatalom és a nép kölcsönviszonyának olyan különleges formájaként szemlélem, amelyet a vezér imádatának rítusaként szerveztek meg. E viszony az adott társadalom politikai kultúrájára jellemző formákban alakult ki és létezett. A kultúra egészében mindig is léteznek különböző szintek és rétegek, azt a társadalom tagjai részben spontán módon alakítják ki, részben viszont a politikai elit alakítja ki tudatosan, és viszi be a tömegtudatba. Indokolt, hogy a kommunista (bolsevik) kultúrát sajátos, külön értékrendszerrel rendelkező kultúrának tekintsük.1 A Lenin-kultusz erőteljes eszköze volt annak, hogy a kommunista kultúrát a népi kultúra rétegeibe ez utóbbi sajátosságainak figyelembevételével sajtolják bele. Ilyenek: a csoportszolidaritás erőteljes tendenciája, a személyes jelleg gyöngébb kifejlettsége, a hatalom iránti perszonifikált viszony, évszázados monarchista hagyományok, a demokratikus hagyományok hiánya stb.2 A Lenin-kultusz mintegy hidat képezett a hivatalos és a népi kultúra között.
A Lenin-kultusz kevés számú kutatójának3 figyelme főként a vezér alakjára és a párt politikájára összpontosult. Lenin testének bebalzsamozása és a mauzóleumban közszemlére tétele, tucatnyi város elnevezése róla, szobrok emelése, a „lenini behívó" a pártba, műveinek kiadása, a leninizmus propagandája a politikai képzés rendszerében, az ún. Lenin-sarkok (klubok) létesítése – a húszas évek eme intézkedéseit zömmel mind a párt kezdeményezte és szervezte, s rajtuk keresztül jól kitapintható a vezér-kép megteremtésére irányuló hivatalos politika. Mindmáig viszont alig foglalkoztak a lakosság hangulatával, a hatalomhoz, jelen esetben Leninhez való viszonyával, ami érthető: a források el voltak zárva. Az alábbiakban azt a célt tűzöm magam elé, hogy az új források alapján elemezzem, nem annyira a párt politikáját, inkább azt, hogyan fogadták be az emberek Lenin alakját.
A húszas évek politikai közhangulatának vizsgálatához a következő forrásokat használtam: a sajtó, Lenin családtagjainak, valamint azon pártfunkcionáriusoknak az emlékezései, akik részt vettek a vezér emlékének megörökítésében. A probléma vizsgálatához első ízben használom fel forrásként a folklórt: meséket, legendákat, vicceket, csasztuskákat. Az archívumok hozzáférhetőbbé válása lehetővé teszi egy teljesen új forrásanyag felhasználását is: ez a GPU-NKVD hangulatjelentései a húszas években.
Amennyire meg lehet ítélni, a VCsK-GPU-NKVD szervei 1918-1919-tól kezdve foglalkoztak a nép hangulatára, a hatalomhoz való viszonyára, a szóbeszédekre vonatkozó információ rendszeres gyűjtésével. Az üzemekben, katonai egységekben és hivatalokban megbúvó titkos ügynökök jelentései alapján a GPU összesített összefoglalókat (szvodka) és áttekintéseket (obzor) készített.4 Az átvilágított levelek hasonló összefoglalók alapjául szolgáltak. Rendszerint 10 nap, egy hónap, negyedév ill. év viszonylatában készültek ezek az összefoglalások. Válságos időszakokban azonban, mint pl. az 1921. évi kronstadti felkelés, Lenin halála, naponta is készültek összefoglalók. Néha egy-egy lakossági réteg hangulatáról is készítettek ilyen dokumentumokat például az értelmiségről, az egyetemi hallgatókról, a parasztokról, a közlekedési dolgozókról stb. Ezeket az értesüléseket a párt megfelelő információs osztályaihoz továbbították.
A GPU összefoglalóit az emberek hangulatáról más források is kiegészítették. Hasonló információkat a pártszervek is gyűjtöttek. Pl. az üzemekbe kiküldött előadók kötelesek voltak összesíteni a hozzájuk intézett kérdéseket, s beszámolóik bekerültek a párt-archívumokba. Ugyanott találhatók a pártszervekhez, a lapokhoz intézett lakossági levelek is, amelyekben az emberek megpróbálták eljuttatni az egyébként a vezetéshez el nem jutó információt, közte kritikai megjegyzéseiket is. A húszas években a szabadságukat falun töltő párttagok a kerületi pártbizottságokon külön kérdőíveket kaptak a parasztok hangulatát illetően.
Itteni mondandóm elsősorban a szentpétervári Központi Politikatörténeti Dokumentációs Archívum anyagaira épül.
Hitelességük szerint ezek az új források három csoportra oszthatók: a magánlevelekben kifejezett vélemények, a GPU által összesített jelentések ós a pártszervek összesítései. Az első csoport a legőszintébb. A levél idézetek általában kommentár nélkül szerepelnek. A húszas évek elején az emberek még nem is sejtették, hogy át lehet világítani a leveleket, ezért a levelekben meglehetősen szabadon fejtették ki a véleményüket. 1921-ben csupán a vöröskatonák leveleiben találunk a cenzúrára való utalásokat: „Sok újság van, de, sajnos, nem lehet róluk írni: nem kapnátok meg a levelet. A következő levelet 15-ón írom majd, a tartalmának az ellenkezőjét olvassátok ki belőle."5 1924-ben viszont, úgy látszik, már sok embert letartóztattak a levelezés miatt: számos levélben figyelmeztetik a címzetteket, ne írjanak politikáról. Az ilyen anyagok felhasználása közben természetesen figyelembe kell venni, hogy az idézeteket a cenzúra konkrét – üldözési, büntetési – célzattal szerepeltette.
Állíthatjuk: óriási mennyiségű levelet világítottak át, s ez elegendően reprezentáns a kutató számára. 1930 egy bizonyos időszakában, a kollektivizálás kellős közepén pl. 14.790 olyan levelet világítottak át, amelyet faluról küldtek katonai egységekhez. Közülük 1.415 tartalmazott politikai értékelést, ebből 1.077 volt negatív, míg 338 pozitív. Ugyanez idő alatt ellenkező irányú leveleket is átvizsgáltak, a katonákét falusi rokonaikhoz, közülük 447 volt pozitív, 51 negatív. Az ilyen, a cenzorok által végzett statisztikai számítások, sajnos, igen ritkák.6
A GPU áttekintéseivel óvatosaknak kell lennünk. Ezek igen gyakran magukon hordják a készítő személyiségjegyeit, meghatározott politikai céllal és kifejezetten a vezetés számára készültek. Az interpretáció jellegét tehát a hivatalnok politikai és erkölcsi állásfoglalása, saját érdekei, valamint a korporáció érdekei határozták meg.
A pártszerveknél készült információt – a titkosrendőrségiekhez képest – a hatalom iránti lojális viszony jellemzi. Ezt több mozzanat is indokolja. Először is, a párttag jelenlétében az egyes ember óvatosabb volt megnyilvánulásaiban. Pl. „Dohánytröszt. Lenin halála kapcsán kárörvendő hangulat figyelhető meg, és csak egy párttag munkásnő jelenléte késztetett egyeseket arra, hogy féket tegyenek a nyelvükre."7 Másodszor, a párttitkár felelős volt a kollektíva erkölcsi színvonaláért. Tehát, amikor jelentést készített a kerületi bizottság számára a munkások hangulatáról, önkéntelenül vagy tudatosan, de szépítette a helyzetet, A titkosszolgálatot viszont kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy felfedje a rendszer számára veszélyes hangulatokat, tehát ennek állandóan bizonyítania kellett létezése szükségességét. Az általa készített áttekintések ezért éppen ellentétes tendenciájúak. Amikor tehát a történész e kétféle anyagot használja, már előzőleg interpretált vélemények interpretálását kell elvégeznie. Megfelelő kritikai és más anyagokkal való összevetés esetén azonban e források rendkívül hasznosak lehetnek a hatalom, konkrétan a Lenin iránti viszony vizsgálatához.
Lenin életében, a szovjet hatalom első éveiben a pártvezetés a vezér népszerűsítésére törekedett: terjesztették képeit, a róla készült filmfelvételeket, hangfelvételeit; megünnepelték 50. születésnapját. Ám az objektív tényezők, mint pl. a bolsevikok gazdaságpolitikája, a polgárháború viszontagságai, a tömegtájékoztatási eszközök fejletlensége, a lakosság analfabétizmusa – mindez fölöttébb erőtlen visszhangot szült a tömegekben Lenin „fölülről" jövő népszerűsítési kampánya kapcsán. A GPU hangulatjelentéseiben és a magánlevelekben Lenin alakja 1920 előtt egyszerűen nem is szerepel, és csupán a kronstadti felkelés napjaiban jelenik meg, amikor is egyöntetű átkokat szórnak a kommunistákra, nacionalista színezettel is módosítva azokat: „A zsidók meg a kommün okozták mindezt!"8
A felkelés a kommunista hatalom és vezérei ellen irányuló jelszavakkal folyt: „Le Leninnel és Trockijjal!"9
Érdekes, hogy a tömegek tudatában már ekkor megjelenik a tendencia, amely Lenint szembeállítja a többi vezetővel: „Le a zsidókkal! Éljen Lenin!"10 Az áttekintésekben leltük azt a szóbeszédet, miszerint „Trockij le akarta tartóztatni Lenint, mert ez jobbra húzott, de ő maga került házi őrizetbe. Aztán meg Lenin, mivel látta a teljes összeomlást, maga köré gyűjti a pártonkívülieket, s nekik akarja átadni a kormányrudat."11 Lenin alakja mintegy leválik a párt „helytelen" politikájáról. Figyelmet érdemel a nemzetiségi ismérv alapján történő kiemelése is.
Lenin halála a rendszer (polgárháborúhoz képest) viszonylagos stabilizálódása közepette következett be, miután áttértek a NEP-re, ami bizonyos változásokat hozott a közhangulatban: minden pozitívum fokozatosan Lenin nevével kerül összefüggésbe.
Mivel a párt Lenin karizmájára támaszkodott, a vezér betegsége és a politikából való távozása azt a félelmet váltotta ki a vezetésben, hogy meggyöngül a párt és annak anélkül is meglehetősen ingatag helyzete. Innen ered a betegségét övező titkosság, majd a politikai struktúrában keletkezett űrnek a mesterségesen galvanizált Lenin képpel való betöltése. A Lenin-képet kimódoltan szimulálták (az első Lenin-sarkok, emléktáblái, városelnevezések stb.). Korábban Lenin személyisége elsősorban pártkeretekre korlátozódott. A gyászszertartást és az elhunyt iránti természetes együttérzést a párt maximálisan kiaknázta annak érdekében, hogy Lenin karizmája átszálljon az intézményekre (a pártra) és a személyekre (a vezetők egymással versenyeznek hűségük ós szeretetük kifejezésében), illetve hogy e karizma maga is a hatalom intézményévé váljon, kultusszá, rituálévá merevedjen. A Lenin karizmájához tapadás az új vezetés számára legitimációs eszközzé vált. A hatalom bázisának kiszélesítése céljából a vezetés szorgosan terjeszti Lenin karizmáját a párton kívülre is, s eközben az emberek spontán hitére, reményeire és illúzióira támaszkodik.
A hivatalos sajtó a lehető legszélsőségesebb formákban ábrázolja a vezér általános imádatát. Am ideológiai megfontolásokból csupán a vezér iránti viszony egyik oldalát mutatják be, s azt is a végletekig fölfokozva. Az újabban feltárt forrásokban e kép nem ilyen egyoldalú, ezek lerombolják a nép egységéről alkotott mítoszt. Lenin halála alkalmat adott arra, hogy alakjának eltérő értékelései is megmutatkozzanak: „Nem lehet egységes hangulatról beszélni a munkások egész tömegében Lenin halálát illetően. Vannak, akik bánkódnak Lenin halálán, mások hallgatnak erről."12
Az együttérzés és a gyász igen széles körű volt, s a lapok hivatalos anyagát a titkos jelentések is alátámasztják. Az emberek így beszéltek: „Lenin volt az egyetlen értelmes ember a kormányban. Halálát az orvosok siettették, s attól a naptól lett beteg, hogy megtudta: tudta nélkül voltak a tömeges kivégzések."13 „Iljics halálával nem lesz már, aki majd védje a munkások érdekeit, és emlékezzen az ő szükségükre."14 „Lenin életében minden egyenetlenség, viszály stb. gyorsan elsimult, amíg dolgozott – a meggyőző szavától, amikor pedig beteg lett – Lenin elvtárs neve mindenkit kibékített."15 A hívők imáikba foglalták a nevét. Az egyik gyászgyűlésen egy 12 éves kislány azt kérte: a Központi Végrehajtó Bizottság engedélyezze, hogy ő ezután a szeretett vezér, Lenin elvtárs nevét viselhesse.16
Az újszülött gyermekek Leninről való elnevezése (Vilen, Vladlen, Ni-nel stb.) valóban igen elterjedt volt.
Sokan nyugodtan és közömbösen viselték el távozását: „Majd akad a helyére jobb is, friss fejű."17 Egy jelentésből: „Lenin halálát a többség közömbösen fogadta, úgy vélik: lelkileg már egy éve halott, tehát nélküle is éltünk, ezután is élni fogunk."18 Jellemző, mennyire egyöntetűen bizalmatlanok az emberek a sajtó iránt: „Bárhogy hazudtak is az újságok, hogy már jobban van, meg már vadászni is jár, aztán csak be kellett vallani, hogy meghalt."19 Sokan azt hitték, hogy már régen meghalt, csak a nép elől titkolták.
A lapok hozsannája ellenére, a hivatalosan kanonizált képet mintegy ellensúlyozandó, 1923-24-ben Moszkvában elterjedt az a teljesen „istenkáromló" hír, hogy Lenin megbénult, és ez szifilisz következménye.20 Ez a hír, csakúgy, mint az, hogy Lenin mérget kért magának, újra elterjedt a halála kapcsán, annyira, hogy a pétervári komszomol vezetősége a Lenin emlékét erősítő kampány részeként leszögezte: a fiatalság körében „harcolni kell a különböző mendemondákkal, ellenforradalmi rémhírekkel; széles körben kell világossá tenni Lenin betegségének bonyolultságát és hirtelen halálát."21
A GPU jelentései óriási mennyiségű negatív értékelést tartalmaznak Lenin haláláról; „Ott van a helye." „Ilyen kutya van elég." „Mennyien elpusztultak az ő kénye-kedvére". „Megdöglött, annyi ember elpusztult tőle éhen."22 És mindez annak ellenére, hogy az orosz hagyományok nem engedik meg, hogy a halottakról rosszat mondjanak. Már a temetés előtti napokban csasztuskák születtek, és ilyen vicceket meséltek: „Lenin meghalt, felment a mennyországba, de nem engedték be. Visszajött, elmondta Trockijnak, aki vállalkozott, hogy majd ő bejuttatja. Bebújtatta Lenint egy zsákba, majd fönn megkérdezte a portástól: Benn van-e Marx? Igen, benn van, hallja a választ. Erre Trockij: „Itt hozom Marx holmiját (más változatban: tőkéjét)". Nos, így jutott be Lenin oda, ahová áhítozott."23
Sokaknak nem tetszett az sem, amilyen módszerekkel a párt táplálta Lenin kultuszát. Igen elégedetlenek voltak az emberek pl. azzal, amikor Pétervárt Leningrádnak nevezték el. „Most már mindenütt csak Leningrád meg Leninsztroj lesz. A végén majd maguk is belezavarodnak."24 A levelek címzésében – spontán tiltakozásként – továbbra is Petrográdot írtak, ám a hatalom az ilyen csöndes elégedetlenséggel rövid úton bánt el: a Petrográd címzésű leveleket egyszerűen a papírkosárba dobták.
Igen elterjedt volt a szoboremelési gyűjtés elleni agitáció, a gyűjtés elutasítása is. A pétervári komszomol vezetősége írta: „Amikor (pénz)gyűjtés folyik Iljics emlékének megörökítésére, figyelembe kell venni magának Leninnek a nézeteit és Krupszkaja levelét is, hogy inkább az analfabétizmus leküzdését célzó iskolákat kell létesíteni.25 A komszomol szervezetei magyarázzák meg a munkásoknak: nem célszerű az ilyen összegeket szobrok emelésére fordítani."26 A kultuszt tehát nemcsak alulról, hanem fölülről is érte kritika.
Vitatta a nép a furcsa temetési rituálét is: .A mauzóleum létesítése kapcsán Antipov ügyintéző így tréfálkozott: Lenin a koporsójában mint valami Csipkerózsika fog feküdni."27 Lenin teste megőrzésének ténye számos folklórművet ihletett: csasztuskákat, legendákat, verseket, vicceket, meséket. Ezek gyakran a Lenin iránti őszinte odaadásról tanúskodnak. A húszas évek közepén olyan monda járta Moszkvában, hogy Lenin éjjelente kikel a koporsójából, kijön a mauzóleumból, és sétál a Kreml udvarán. Részleteiben is megörökítette ezt egy vjatkai mese 1925-ból:
„Ül hát Lenin a kis szobájában ebéd után, és könyveket meg újságokat olvas. Ám bármelyik újságba pillant, bármelyik könyvet veszi a kezébe, mindegyikben csak saját magáról olvas… Furcsa volt ez neki. Előhívatja a doktort, és azt mondja neki: Megtudnád úgy csinálni, hogy meghaljak, de nem igazából, hanem csak úgy, látszólag? – Meg, Vlagyimir Iljics, de hát, mire való ez? – Hát, tudod – mondja neki -, ki akarom próbálni, hogyan mennek a dolgok nélkülem. Valahogy mindent csak rám lőcsölnek, mindenben velem takaróznak. – Hát, lehet – mondja a doktor. – Nem sírba teszünk majd, hanem egy tágas szobába, az illendőség kedvéért betakarunk, hogy ne piszkálhassanak, mert még agyonpiszkálnának. – Csak aztán vigyázzál, doktor, hogy mindez a kettőnk titka maradjon. Csak mi tudjunk erről ketten, no, meg még Nagyezsda Konsztantyinova.
Be is jelentették nemsokára: meghalt Lenin. A nép feljajdult, zokogásban tört ki, a kommunisták sem állták meg – könnyekre fakadtak… Betették Lenint egy kis hombárba, úgy hívják: mauzóleum, és őrséget állítottak az ajtajához…" Később arról olvasunk, hogy éjjelenként Lenin felébred, kimegy a Kremlbe, elmegy egy-egy gyárba, egy faluba, beszélget az emberekkel, s ellenőrzi, hogyan mennek a dolgok. „Megnyugodott, amikor a marzolejomba visszafeküdt… Most már majd biztos nemsoká felébred. Az lesz majd csak a nagy öröm!"28
Hasonló motívum található egy üzbég dalban is:
„Hát Lenin halt meg? Nem, csak a teste.
Ő maga nem halhatott meg. A próféták nem hálnak meg.
…Nem halt meg. Ez látszik abból is, hogy a teste
Mindmáig sértetlen. Mindenki más teste rég porrá lett volna.
Alszik, néha felnyitja szemét, s az örömtől izzik,
Mert látja méltó utódai vannak
Rikov és Kalinyin személyében.
Látja: nem hagytak teret a viszálynak,
Valóra váltották minden parancsát.
Hadd aludjék nyugodtan. Bizonyos lehet:
Egyetlen szavát sem másítják meg."29
Az, hogy a tömegtudat a feltámadásról szóló mesékben, a kísértetről szóló legendákban, a viccekben stb. sajátosan értelmezte Lenin testének megőrzését, arról tanúskodik: ez a rituálé nem felelt meg az uralkodó elképzeléseknek, magyarázatot igényelt, s élénk kíváncsiságot váltott ki.
Azok a GPU-jelentések, amelyek a lakosságnak a Lenin halálára való reagálását rögzítik, igen komplexek, viszonylag teljes ós reprezentáns mennyiségűek. (A temetés előtti napokban Petrográdon 10 összesítés készült: ebbe nem számítanak bele a helyőrség egységeitől ós a kerületi pártbizottságoktól befutott jelentések.) Ez számításokat is lehetővé tesz. Ha ezekből kiemeljük azt, milyen formákat öltött bennük Lenin emlékének megörökítése, 67 ízben szerepel az a követelés, hogy Lenint Petrográdon temessék el, 35-szőr fordul elő koszorúra vagy szoborra gyűjtés, 31 helyről futott be javaslat, hogy a várost róla nevezzék el. 29 jelentésben a pártba való belépés szándókát találjuk.
A lenini behívó is figyelmes vizsgálatot érdemel, úgy is, mint a hivatalos politika része, de úgy is, mint spontán folyamat. Konkrét kutatás alapján még kevéssé ismerjük az embereknek a párthoz való viszonyát a húszas években. Csupán konstatálhatjuk: az évtized elején, a GPU-anyagokból ítélve, a közvélemény gyakran szemben állt a kommunistákkal. Az erre vonatkozó számtalan tanúbizonyság közül itt csak egyet idézek, a kronstadti lázadás periódusából. 1921 tavaszán egy éhező vöröskatona így írt haza: „Ezen a héten kihajtanak bennünket, hogy leverjük (a felkelő munkásokat). Hívnak: iratkozzak be a kommunisták közé, ók 30 font kenyeret kapnak, meg kétszer levest és kását. Nekem nem kell, inkább maradok éhes, mint kommunista legyek."30
1924 márciusában egy munkás ezt írta a párt népszerűtlenségéről a Petroszovjet akkori elnökének, Zinovjevnek: „Hogy az OK(b)P hiába próbálja elnyerni a dolgozó tömegek rokonszenvét, annak a legfőbb oka az, hogy az OK(b)P vezetőinek többsége gazember módjára bánik a párton kívüli tömegekkel… A választásokon … a kommunisták nyíltan csalnak, ezért egyetlen választás sem demokratikus, mind a kommunisták diktátuma alatt zajlik le… Ez már vérévé vált a párttagok zömének, akik, mint nemegyszer hallottam, azzal próbálják igazolni becstelen tetteiket, hogy a cél szentesíti az eszközt. Nem ártana e témában külön körlevelet kiadni, meg olyan brosúrákat, amelyeket a párt legismertebb vezetői írnának."31
Számos más dokumentum is tanúskodik: nemcsak a parasztok és az értelmiség, hanem a munkások is bizalmatlanok voltak a párt iránt?32 Ezek fényében más megvilágítást nyer a lenini behívó is. A párttagok felvételéről még Lenin halála előtt (1924. január) döntött a 13. pártkonferencia: olyan intézkedésként, amely a párton belüli „kispolgári" elhajlás elleni harcot szolgálja. (Lehetséges, hogy a lenini behívót a hatalomért folyó elkeseredett harc közepette Sztálin tervelte ki a párt összetételének megváltoztatására A bevonandó új tagokkal megpróbált bázist teremteni a saját hatalmának, mivel a Lenin, Trockij, Kamenyev ós Zinovjev idején kialakult párt részéről nem remélhetett támogatást. A döntést az OK(b)P KB január 29-31-i ülése jóváhagyta.)
Ugyanakkor sok gyászgyűlésen is jelentkeztek munkások a pártba. E pillanatban bizonyosan spontán lelkesedés volt bennük. Akkor vagy később erről jelentették a párttitkárok: „Határozottan mondhatjuk: sokan a Lenin halála fölött átérzett fájdalomtól léptek be. Mint tényleges tagokra sokukra a jövőben nem lehet számítani."33
A lenini behívó azonban nem csupán a tömegek spontán lelkesedése volt, hanem gondosan megtervezett és megszervezett akció is, mely számos esetben a kényszerítő sorozás határát súrolta, máskor meg összefolyt a spontán ós szervezett elem. M. Roszljakov így írja le e kampány lefolyását Novgorodban: "A megyei pártbizottság megbízta a járási pb-ket, küldjék ki képviselőiket a gyárakba, s ott verbuváljanak új párttagokat a termelésben részt vevő munkások közül. Az előírásban ez is szerepelt: „A járási képviselők a gyárakban ne … (olvashatatlan). Kívánatos, hogy maguk a pártonkívüliek ajánlják maguk közül azokat, akik igazán méltóak Lenin elvtárs pártjának tagságára.."34 Előadás hangzott el „Lenin ós az OK(b)P" címmel. Azután a párttitkár javasolta kezdjék meg az ajánlásokat, ós vitassák meg azokat. A teremben komoly, koncentrált feszültség uralkodik, az emberek tudatában vannak, milyen fontos, felelősségteljes kérdés van napirenden. Elhangzanak a javaslatok. A titkár jegyzi a neveket. Megkezdődik a vita Van olyan ember, akit az egész terem szinte kórusban hagy jóvá: igen, őt fel kell venni, odavaló, hasznos lesz a pártban. Az elnöklő megkérdi a javasolt elvtársat, ö maga egyetért-e, kíván-e a párt tagja lenni. Egyesek határozottan válaszolnak: igen. Mások haboznak, zavarban vannak: hát, nincs elég iskolám, nem fogok megfelelni, nagy családom van stb. Ezeknek közbeszólva segítenek, biztatják őket. Van, akit egyértelműen lehurrognak… A többséget egyetértően javasolják, sokszor tapssal veszik fel a listára."35
1923 végén a gazdasági nehézségek kapcsán Pétervár üzemeiben elbocsájtási hullám vonult végig. A pártba való belépés lehetőséget adott arra, hogy elkerüljék az utcára kerülést. „A Brjanszki fegyvergyárban a lenini behívó egybeesett a munkások elbocsátásával. Aki jelentkezett a pártba, azt a pártonkívüliek kinevették: ugye, mented a bőröd, hogy el ne bocsássanak." Emiatt sokan vissza is vették a jelentkezést. Az 1924 augusztusában megtartott városi párttitkári értekezleten a felszólalások elismerték: sokan gazdasági okból léptek be. A Vörös Viborg képviselője szerint az ilyenek aránya elérte a 80%-ot.36 Egy másik azt közölte; a lenini behívó során belépettek közül 9-en kiléptek, mert már nem tartottak az el-bocsájtástól.
A GPU által átvilágított magánlevelezés is beszédesen bizonyít a pártba való belépés, ill. be nem lépés motivációiról. „Nálunk rettenetesen nagy a munkanélküliség, nagyon nehéz munkához jutni. Egy kiút van: be kell kerülni a pártba. Mihelyt belépsz, rögtön találnak neked munkahelyet. Ezért azt tanácsolom, okvetlen próbálj bejutni a pártba."37 Szinte válaszként hangzik erre egy másik levél: „Kedves Mitya, írod, hogy beiratkoztál a pártba. Én nem tudok beiratkozni, mert a kommunista pártban nincsen igazság, csak becsapás meg gazság, semmi más."38 „Javasolnám neked, lépj be a komszomol-iskolába, akkor minden könnyebben sikerül majd. Lélekben nem muszáj, hogy azonosulj a pogány tanításukkal." (1924. március.)39
Nem kevés dokumentum tanúskodik arról, hogy nemcsak az értelmiség és a parasztság, hanem sok munkás is igen negatívan viszonyult a párthoz. A titkos ügynökök 1924-ben jelentették: maguk a munkások agitálnak a pártba való belépés ellen: Az agitáció lényege: a párt, úgymond, megöli az önállóságot, az embert engedelmes géppé teszi."40
A gyásznapok alatt a lakosságot foglalkoztatta az utódlás kérdése. Különböző feltételezések forogtak közszájon. Ha összegezzük őket, a „trónörökösök" listája a következő:
Kalinyin 23-szor említve
Trockij 16
Rikov 15
Kamenyev 13
Zinovjev 12
Buharinl10
Sztálin 5
Dzerzsinszkij 3
Cjurupa 3
Csicserin 2
Preobrazsenszkij 1
Pjatakov 1
Több vezető csak zsidó származása miatt volt ellenszenves. Kalinyin főként azért került az első helyre, mert orosz volt: „Az az általános vélemény, hogy a Népbiztosok Tanácsa elnöki tisztjére ne Kamenyev kerüljön, aki zsidó származású, hanem valaki az oroszok közül, a legjobb Kalinyin lenne."41 Az értelmiség körében hangzott el az a feltételezés, hogy a kormány elnökéül „valamilyen arctalan figura kerül, hogy könnyű legyen elbánni vele, s „úgy mozgathassák, mint a gyalogot a sakkban".42 Ilyennek értékelték sokan Kalinyint ós Rikovot, akiknek a háta mögött Trockij fog majd állni, mások a politikai bizottságot, amelynek Zinovjev, Kamenyev stb. lesznek a tagjai.43
Különleges helyet foglalt el a tömegek tudatában Trockij. Hogy a lehetséges vezérek között Kalinyin után a második helyre került, az magyarázza, hogy zsidó volt, valamint hogy 1923-ban kampány folyt ellene. ,A munkások sajnálják, hogy Trockij ebben nem állt helyt, és az ellenzékkel tartott, mert különben talán ó lenne (a Népbiztosok Tanácsának elnöke)".44 Akár pozitív, akár negatív érzéseket váltott ki az emberekből (mint katonai diktátortól tartottak tőle), ám tény: ó is foglalkoztatta az embereket ekkor, akárcsak Lenin. Beszélték, hogy le van tartóztatva, hogy száműzték, hogy kilépett – vagy kizárták – a pártból, hogy megsebesült, külföldre szökött stb. A betegségéről szóló közleményeknek nem hittek, helyzete bizonytalansága miatt elégedetlenségüknek adtak kifejezést. Egyesek úgy értékelték, mint a NEP-politika folytatóját, bár túl forró fejűnek tartották. Ugyanakkor a kihallgatott beszélgetésekben refrénként tért vissza: „Inkább halt volna meg Trockij, mint Lenin."45 E kijelentés paradox jellege ellenére arról tanúskodik, hogy a tömegek tudatában akkor a Leninnel összevethető egyetlen vezéregyéniség Trockij volt.
Az összesítések a társadalom valamennyi rétegének hangulatát képviselték. A jelentések szerint a párt és Lenin iránti kritikus viszony az értelmiségre, a diákságra és az alkalmazottakra volt a jellemző. A tanúságok meggyőzően hangzanak, ám mégis állandóan figyelembe kell venni: a jelentő személyiségén át a jelentések tükrözhették a szellemi dolgozók iránt akkoriban széles körben elterjedt gyanúsítgatás ós ellenségesség légkörét is.
Egyértelműen negatív viszony jellemezte a parasztságot a hatalom vonatkozásában. Magánleveleikben, bizonyára őszintén, így írtak az emberek: „Lenin halálhírét nem egyformán fogadták, egyesek sajnálattal, mások örömmel. Rosszul esett hallani, amikor az egyik öntudatlan szegény paraszt így beszélt: „Na, egy megdöglött, jó volna, ha mind megdöglene."46 S nemcsak egy beszólt így, hanem sokan. Szóval, a parasztok még nem fogták fel, mit tett értünk Vlagyimir Iljics."47 „Nálunk, itt az isten háta mögött, egyebet se hallottunk, mint hogy meghalt Lenin. Három napig a templomba sem volt szabad járni, a többség mégis örült, hogy meghalt Lenin…"48 „Tverből. Kérdezed, hogyan reagált a falu Lenin halálára. Hát, tulajdonképpen sehogy se, semmiféle érdeklődés nem volt: élt s meghalt, ahogy meghalunk mindnyájan." A „szovjetellenes" hangulatok felerősödése Észak-nyugaton a parasztság körében Lenin halála kapcsán az OK(b)P Észak-nyugati Bizottsága 1924. február 20-i ülésének is témája volt. Ilyen határozat született: Erősíteni kell a harcot a GPU szerveinek a segítségével.49
Lenin népszerűsége nagyobb volt azokban a rétegekben, amelyeknek a véleménye jobban függ a politikai befolyástól, ilyen a hadsereg, a párttagok, az ifjúság, részben a munkásság.
A vizsgált dokumentumok azt bizonyítják: a lakosság reagálását nem hagyták „spontánul" érvényesülni. Roszljakov, a Szovjetek II. összoroszországi kongresszusának küldötte így emlékezett: „A Szovjetek II. kongresszusa előtt a KB szétküldte a delegátusok egy részét vidékre, hogy propagandamunkájukkal előzzék meg az ellenséges elemek lehetséges provokációit. A legfontosabb, hogy biztosítsuk a lakosság helyes reagálását a vezér halálára, hogy ne uralkodhassak el a depresszió, a fejvesztettség."50 A legnagyobb befolyást a dolgozók gyűléseinek határozataira mindenütt a pártszervek – itt a pétervári pártbizottság – gyakorolták. Mindenütt a párttitkárok jelentették be Lenin halálát, s ók állították össze a határozatok szövegét is. A helyi pártfunkcionáriusok és katonai politikai biztosok konkrét feladatokat kaptak arra nézve, hogyan befolyásolják Lenin halálával kapcsolatban az emberek hangulatát, hogyan tereljék azt a megfelelő mederbe. „A politikai biztosok magyarázzák el a vöröskatonák számára a kérdés lényegét, és javasolják: mindenki írjon haza levelet arról, hogy az országot ténylegesen a kommunista párt, a lenini család irányítja, tehát nem kell kétségbe esni."51 .Lenin halála kapcsán hosszantartó propagandamunka vár ránk."52 A tömény ideológiai ráhatás miatt nehéz meghatározni, mennyire voltak őszinték a vezér iránti érzések, és mennyire inspirálta azokat a propaganda. A Lenin iránti fölöttébb kritikus viszony a tömegek tudatába mélyen beleivódott, s a titkos jelentések adatai nem mondanak ellent a hivatalos képnek. A GPU totális kontrollja ós a terror egy és ugyanazt az embert arra kényszerítette, hogy kifelé a szófogadó állampolgárt játssza, és részt vegyen a propagandaakciókban, másfelől rejtse el, vagy csak suttogva fejtse ki a hivatalossal ellentétes saját véleményét. Az ügynökök azt is rögzítették, ki volt jelen a gyászünnepségeken, és ki nem. Ha valaki passzív volt, az gyanúra adott okot. Ha meg valaki a hivatalosnak ellentmondóan nyilatkozott, azt néha rögtön letartóztatták, többnyire pedig elbocsátották, vagy mint megbízhatatlant megfigyelés alá vonták. „Lenin halálhírét Triskin (ügykezelő) örömmel fogadta, s ez a közösség néhány munkatársát felháborította. Mivel Triskin felelős beosztást tölt be (az észak-nyugati vasútigazgatóság műszaki osztályának személyzetise), itt mint reakciós egyén nem kívánatos, munkatársai körében szovjetellenes nézeteket terjeszt… Kérjük, engedélyezzék Triskin elbocsátását vagy áthelyezését előadói beosztásba… Triskin letartóztatval.53 Sok ügynök ilyeneket közöl: „a parancsnoki kar kitér a vezérről szóló beszélgetések elől", „a zenekar tagjai hallgatnak, félnek nyilatkozni, nehogy letartóztassák őket". Az értelmiség zúgolódott: „manapság inkább hallgatni kell, mint korábban". Vagyis az emberek gyakran vagy hallgattak, vagy nem úgy nyilatkoztak meg fennhangon, ahogyan gondolkoztak. Ezért csupán nagyon megközelítőleg állapítható meg Lenin és a hatalom népszerűségi foka, s azt tételezhetjük fel, hogy a fenti negatív megnyilvánulások csupán a jéghegy csúcsát alkotják.
A húszas évek tömegtudatában Lenin képe tehát, mint a vizsgált források mutatják, több alakban is élt. Mindenekelőtt szorosan összefonódott a kommunista párt hatalmával. Oroszországban akkoriban a politika rendkívül perszonifikált jellegű volt: a tömegtudat nem egyik vagy másik párt programelveire orientálódott, nem az intézményekre, hanem a személyiségekre. A húszas években a kommunista párt fogalma általában a vezér nevében személyesült meg. Ez a megjelenési forma kitapinthatóan megnyilvánult Lenin halála kapcsán a hatalom és a rend megváltozásával kapcsolatos elvárásokban és félelmekben.54 A pártvezetés tudatos és célirányos erőfeszítéseket tett arra nézve, hogy Lenin neve összeforrjon a párttal. Ez mutatkozott meg a lenini behívóban, Lenin kultuszának tudatos „építésében" ós a spontán népi érzelmek „összegyűjtésében" is.
Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy már a húszas évek elején megjelenik az emberek képzeteiben az „ideális" Lenin alakja, amelyet gyakran a létező hatalommal állítanak szembe. E motívumot 1921 kapcsán már említettem, ezt követően fokozatosan erősödött. 1932-ben például, a kollektivizálás által okozott iszonyú éhínség idején, az a legenda járta a parasztok között, hogy Lenin feltámadt, és rövidesen eljön, hogy széttapossa a bolsevikokat.55 Később, a harmincas években Lenin mint a szent és az abszolút helyes megtestesülése válik dominánssá.
Megjegyzendő: Lenin értékelésében nemzetiségi mozzanat is érvényesült. Őt oroszként ismerték el a kormány fejének, szembeállítva vele a pártvezetőség többségét alkotó zsidókat. Emlékezzünk az 1921-es jelszóra: „Le a zsidókkal! Éljen Lenin!" Vagy a húszas évek csasztuskáira Például (prózai fordításban):
Azt mondja Lenin Trockijnak:
Szereztem én egy zsák lisztet.
Nekem kalács, neked – macesz,
Lamcadrica hopsza szakesz.
Vagy:
Oroszhon anyácskánk, sok gabonát termő,
A zsidók jóllaknak, maga meg éhezik.56
A felfokozottan antiszemita hangulat közepette Lenin orosz imázsa rendkívül fontossággal bírt a lakosság szemében.57
Az embereknek Leninnel kapcsolatos hangulatában a politikai kultúra jellegzetes jegyei nyilvánultak meg: a passzivitás, a politikai fogalmak megszemélyesítése, a nacionalizmus, az antiszemitizmus, az ellenség vagy a bűnös keresése. Például az orvosokat, az eszereket, a burzsoáziát tartották felelősnek Lenin haláláért. „Lenin halála a munkásosztály árulói által leadott lövés folytán következett be, s nem maradhat megbosszulatlan. Szemet szemért, fogat fogért!58 Vallási képzetek is erősen belejátszottak: fölöttébb elterjedt Lenin feltámadásának motívuma. Gyakran fölmerült az emberek véleményében a fölcserélhető áldozat motívuma is: „Inkább halt volna meg Trockij, mint Lenin." „Inkább haltam volna meg én, mint Lenin."
A húszas évek propagandakampánya nem járhatott volna olyan eredménnyel, ha nem felel meg bizonyos társadalmi szükségleteknek. Ekkor alakította ki a párt és szilárdította meg a tömegek tudatában a vezér kultuszát mint a hatalommal való kölcsönviszony egyfajta módját.
(Ford.: Fenyvesi István)
Jegyzetek
1 R. C. Tucker: Lenin's Bolshevism as a Culture in the Making. In: A. Gleason, P. Kenez, R. Stites: Bolshevik Culture. Indiana University Press, 1985.
2 S. White: Political Culture and Soviet Politfcs. MacMillan Press, 1979, ch. 2,3,4.
3 N. Tumarkin: Lenin Lives! The Lenin Cult in Soviet Russia. Cambridge, Mass., 1983. B. Ennker: Die Anfangedes Lenin Kultes. Jahrbücher für Geschichte Osteuropas, 35 (1987), H. 4.
4 A dokumenlumok címeiben ezeket a szakterminusokat nem különböztetik meg. A szerző az összefoglalás (szvodka) alatt az átvilágított levelekből vett idézetek gyűjteményét érti, míg áttekintésnek (obzor) a véleményeknek, eseményeknek a dokumentum szerzője, a hivatalnok által interpretált kifejtését. (A ford.)
5 Katonai összefoglalás a Pétervári kormányzóságról, 1921, március 1-15. Politikatörténeti dokumentumok központi állami archívuma (Szentpétervár). [A továbbiakban az archívum nevét nem ismételjük] 16. f., 5. őe., 4319. őe., 10. o.
6 Áttekintés vöröskatonák levelezéséről (1930), 24. f., 1/b. op., 187. őe.,67. o.
7 3. sz. különleges összefoglalás a pétervári munkások, alkalmazottak és tanulók viszonyáról Lenin et. halálához. 1924. január 25.16. f., 5. op., 5335. őe.,25. o.
8 Katonai összefoglalás a Pétervári kormányzóságról. 1921. március 1-15.16. f., 5. op., 4319. őe., 8. o.
9 Uo.
10 Politikai összefoglalás a Pétervári kormányzóságról, 1921. márc. 16-26. Uo. 5.o.
11 Politikai összefoglalás 1921 májusának második feléről: vidékről a Vörös Hadseregbe. Uo. 32. o.
12 3. sz. különleges összefoglalás a pétervári munkások, alkalmazottak és tanulók viszonyáról Lenin et. halálához. 1924. január 25.16. f., 5. op., 5335. őe.,23. o.
13 10. sz. különleges összefoglalás a leningrádi munkások, alkalmazottak és diákok viszonyáról Lenin et. halálához. 1924. február 6. Uo. 63.o.
14 9. sz. különleges összefoglalás a Leningrád és környéki munkások, alkalmazottak és diákok viszonyáról Lenin el. halálához. Uo. 55. o.
15 Áttekintés az értelmiségről [dátum nélkül]. Uo. 86. o.
16 2. sz. különleges összefoglalás a pétervári munkások, alkalmazottak és diákok viszonyáról Lenin et. halálához. 1924. január 24. Uo. 19. o.
17 [Jelentések hangulatról.] Úti szolgálat [Észak-nyugati Vasút]. Uo. 67. o.
18 3. sz. különleges összefoglalás a pétervári munkások, alkalmazottak és diákok viszonyáról Lenin et. halálához. 1924. január 25. Uo. 25. o.
19 4.§. Közlekedési dolgozók. Jelenlések az Észak-Nyugati Vasút dolgozóinak hangulatáról. [Dátum nélkül.] Uo. 59. o.
20 Valentyinov N. (Volszkij N.) A NEP és a párt válsága Lenin halála után. A Népgazdasági Főtanácsban végzett munkám a NEP idején. Emlékezések. Moszkva, Szovremennyik kiadó, 1991.88. o.
21 Propagandakampány Lenin emlékére az ifjúság körében. [Dátum nélkül.] K-601.f., Lop., 531.őe., 10.o.
22 3. sz. különleges összefoglalás a pétervári munkások, alkalmazottak és diákok viszonyáról Lenin et. halálához. 16. f., 5. op., 5335. őe., 25. o., valamint 64,76,78 és 83. o.
23 10. sz. különleges összefoglalás a Leningrádi kormányzóság politikai és gazdasági helyzetéről, 1924. febr. 1-10.16.f., 5.op., 5908. őe., 33. o., valamint 5336. őe. 48o.
24 Hangulatjelentés az Ubekobalt üzeméből. [Dátum nélkül.] f. 16., 5. op., 5446. óe.,36. o.
25 Krupszkaja felhívását a Pravda 1924. január 30-án közölte: „Ne hagyjátok, hogy az Iljics fölötti fájdalmatok egyéniségének külsődleges tiszteletébe fulladjon. Ne emeljetek neki szobrokat, ne nevezzelek el róla palotákat, ne rendezzetek pompázatos ünnepségekkel stb. Ő maga oly kevés jelentőségei tulajdonított az ilyesminek, olyan rosszul eseti neki…"
26 Propagandakampány Lenin emlékére az ifjúság körében. [Dátum nélkül]"K-601. f., 1.op., 531. őe. ,10.o.
27 Jelentés az OKARTU körzeti tüzérségi iskoláról. [Dátum nélkül] 16. f., 5. op., 5336. őe., 45.0.
28 Pjaszkovszkij A. V.: Lenin egy orosz népmesében és egy keleti legendában. Molodaja Gvargyija, 1930.
29 Uo. A Pjaszkovszkij által gyűjtött folklór hitelességét M. K. Azadovszkij kérdőjelezte meg „Lenin a folklórban" c. tanulmányában, mely a „Lenin emlékére" c. tanulmánykötetben jelent meg (1934, Akadémiai Kiadó). Arra hivatkozva, hogy egyes szüzsék („sugárhullámot irányítottak Leninre, és akkoron beteg lett Lenin-atyuska") idegenek a folklór-hagyománytól, valamint hogy a -tyi alakú főnévi igenév óorosz nyelvjárási alak, a paraszti élőbeszéd nem ismeri, a szerző hamisítással vádolja Pjaszkovszkijt.
30 Katonai összefoglalás a Pétervári kormányzóságról, 1921. március 1-15.16, f.,5. op.,4319. őe.,9. o.
31 Névtelen levél Zinovjevhez, 1924. március 10.16. f., 1. op., 533. őe., 64. o.
32 16.f.,5.op.,5343. őe.,8. o.
33 Összefoglalás a kerületekből (vagyis a kerületeknek a kormányzósági pártbizottsághoz küldött jelentéseiből), 1924. jan. 25.16. f.. 5. op., 5335. őe., 32. o.
34 1.6.f.,5.op.,5259.őe.,17. o.
35 Állami Politikatörténeti Múzeum (Szentpétervár), 6. f., Roszljakov-anyag, 20. o.
36 16. f., 5. op.,5343. őe.,8.0.
37 Az elolvasott levelezés rövid áttekintése (1924. márc. 22-31). 16. f., 5. op., 5911. őe., 171. o.
38 Uo. 59. o.
39 Uo. 141.0.
40 10. sz. különleges összefoglalás a leningrádi kormányzóság politikai és gazdasági helyzetéről (1924.febr. 1-10). 16. f., 5. op., 5908. őe., 32. o.
41 4.§. Az É. Ny. Vasút közlekedési munkásai és alkalmazottai. [Hangulatjelentés.] 1924. január 29.
42 4.§. Közlekedési dolgozók. [Hangulatjelentések.] [Dátum nélkül.) Uo. 65. o.
43 Uo. 56.o.
44 Uo.51.0.
45 Uo.25.0.
46 Uo.75.0.
47 Az elolvasott levelezés rövid áttekintése. (1924. márc. 22-31.) 16. f., 5. op., 5911. öe.,23. o.
48 Uo.56.0.
49 Az OKP Észak-nyugati KB Irodája ülésének jegyzőkönyve. 1924. febr. 22.16. f., 1. op., 531. őe., 7. o.
50 L. 35. jegyzet, 13.o.
51 Különlegesen sürgős jelentés. A PUOKRPET információs és statisztikai osztálya főnökének. 1924. január24.16. f., 5. op., 5336. őe., 9. p.
52 Uo. 15.q.
53 4.§ Az É. Ny. Vasút közlekedési munkásai és alkalmazottai. [Hangulatjelentés.] 1924. január 29.16. f., 5. op. 5335. őe., 83. o.
54 Sürgős politikai jelentés (1/7. sz.) a Pétervári katonai körzet politikai főcsoportfőnökségétől, 1924. január 23. Leninét, halálára. 16. f., 9. op, 9765. őe., 6. o. ford.: 16. f., 5. op.. 5335. őe., 25.0.
55 A legújabbkori történeti okmányok őrzésének ós kutatásának oroszországi központja, 124. f„ 3. op., 359. őe., 26. p.
56 Politikai összefoglalás a Pélervári Kormányzóságról, 1921. február 16-március 26. Átvilágított levelek. 16. f„ 5. op., 4319. őe., 4. o.
57 Erre a képre Sztálin gondosan ügyelt, amikor a harmincas években kétszer is megtiltotta Marija I. Uljanovnának, hogy az antiszemitizmus elleni harc jegyében közzétegye a Lenin zsidó őseire vonatkozó dokumentumokat. Lásd: Otyecsesztvennie arhivi, 1992. 4. sz.
58 Összefoglaló a kerületek szerint, 1924. január 23. 16. f.. 9. op., 9765. őe.. 1. o.