A Poiszki 1978 nyarán a Roj Medvegyev által útjára indított XX. Vek (XX. Század) című lap és a kereszténydemokrata Valerij Abramkin nevével fémjelzett irodalmi folyóirat, a Voszkreszenyje (Feltámadás) alkotó gárdájának összefogásából született meg. A többműfajú, különböző politikai-szellemi irányzatú (szociáldemokrata, kereszténydemokrata, liberális, ateista stb.) szerzőket egyesítő Poiszki új színfoltot jelentett a szamizdat kiadványok sorában. A folyóirat megszületésének 5. évfordulójára írt megemlékezésében M. Abovin-Egides így fogalmazott:

“A Poiszki országos visszhangjáról tanúskodik az üldözőink által írt Idegen hangon¹ című kötet. Talán egyetlen szamizdat sem részesült abban a “kitüntetésben”, mint a Poiszki: a könyv Hová vezet a Poiszki (tkp. Hová vezet az útkeresés?) fejezete negyven oldalt szentel folyóiratunknak.

A szerző, aki azt akarta megmutatni, milyen útvesztőbe vezeti a szovjet embereket az Útkeresés, de megvalósítania ebből, természetesen, mit sem sikerült (hacsak azt nem, hogy az emberek számára ebből a kötetből nyilvánvalóvá vált, az igaz utak kereséséért drágán kell fizetni: elnyomatással, üldöztetéssel, táborokba és elmegyógyintézetekbe záratással), gyakorlatilag ragyogó reklámot csinált a folyóiratnak a szovjet átlagolvasók körében, amikor megismertette őket a kötetek tartalmának legalábbis egy részével. A Poiszkiról szóló fejezet az ügyeletes mondattal kezdődik, amely szerint a szerkesztőség tagjai «büntetőjogi felelősségrevonásban részesültek a Poiszki című illegális szovjetellenes gépírásos folyóirat összeállításáért, szerkesztéséért és terjesztéséért» (amivel a szerző lényegében a legelején leleplezi «igazságszolgáltatásunkat». A Szovjetunió bármely polgára, hacsak nem volt komplett őrült, feltette magának a kérdést: van-e a világnak még egy olyan pontja a mi totalitárius államunkon kívül, ahol büntetőjogi felelősségrevonásban lehet részesíteni valakit gépírásos folyóirat kiadásáért; ahol illegálisnak lehet tekinteni egy olyan folyóiratot, amelynek szerkesztőségi tagjai, ahelyett, hogy álnév mögé rejtőznének, teljes nevüket írják alá?). […]”

Az alábbi, “A szocializmus alapelvei” című dokumentum, amelynek társszerzője P. Podrabinek, 1978-ban íródott, és a Poiszki című szamizdat folyóiratban került terjesztésre. Az írás később megjelent a Ruszkaja miszlj 1984. március 22-i számában. Az írás eredeti jegyzeteit P. Abovin-Egidesz Párizsban, 1988-ban egészítette ki.^*

***

A szocializmus alapelvei

Talán nincs is ma megtépázottabb és összezavartabb, elátkozottabb és megalázottabb fogalom, mint a szocializmus. Hosszú létezése alatt demagógiával és szofisztikával telített hivatalos propagandánknak legalább azt sikerült elérnie, hogy az emberek többsége mind az ország határán innen, mind azon túl, szocialistának tartja társadalmi rendünket². Mivel pedig gazdálkodásunk első ránézésre rossz, a lakosság életszínvonala alacsony, az elnyomásnak vége-hossza nincs, az efféle életformáról a megvetés érthető módon a szocializmus eszméjére is átterjed.

Fontos feladatunknak tartjuk, hogy eloszlassuk a szocializmus lényegével kapcsolatos tévedéseket. A demokrata-mozgalomban lévő jóindulatú emberek további konszolidációjának érdekében felvetődik álláspontunk pontosításának kérdése.

Örülnénk, ha álláspontunk a demokrata-mozgalom résztvevőinek érdeklődésén kívül a liberális körök és országunk minden olyan állampolgárának érdeklődését felkeltené, akikben tudatosult azon változások szükségessége, amelyek egy méltó emberi létet tudnának biztosítani.

I

1. Alapelvünk, hogy minden embernek igénye és természetes joga, hogy egyéniség legyen, mégpedig minden tekintetben, azaz joga van döntenie (hogy döntő szava legyen) a közösségi élet minden – politikai, gazdasági, vallási, szociális – területén.

2. Ezt figyelembe véve egy olyan társadalmi rend kialakítását támogatjuk, amely lehetővé tenné az EGYETEMES EGYÉNELVűSÉG megvalósítását, mint az emberi természetben rejlő összes pozitív lehetőség kibontakoztatásának feltételét.

3. Ha az egyén megőrizheti egyéniségét, ha minden tekintetben lehetősége van az öntételezésre, az önkifejezésre, az önrendelkezésre, társadalmi értelemben ekkor nevezhetjük szabadnak. Azt a társadalmat, amelyik minden tagjának megadja ezt a lehetőséget, nevezhetjük szocialistának. Egyesülnie kell benne a szabadságnak, az igazságosságnak, az egyenlőségnek.

4. Társadalmi vonatkozásban ez azt jelenti, hogy az embereknek azonos lehetőségük van különböző igényeik kielégítésére, különböző adottságaik kibontakoztatására. A szocializmus nem maguknak az igényeknek a kiegyenlítése, hanem a lehetőségek egyenlőségét feltételezi (mivel az igények kiegyenlítése a személyiség korlátozásához vezet, ami ellentmond a szocializmus alapelvének). Csak ez esetben tekinthető társadalmi vonatkozásban egyéniségnek az egyén.

5. Politikai vonatkozásban ez a demokráciát jelenti, amelyet nem korlátoz sem a tőkének, sem az állam-, a párt-, vagy másféle elitnek a hatalma³. Jelen esetben a demokrácia azt jelenti, hogy a többség által megszavazott döntések mellett a kisebbségnek és az egyes egyénnek joga van megkérdőjelezni az adott döntések indokoltságát, ahogy joga van ellenkezni, joga van az autonómiához és az adott szociumból való távozáshoz. Vagyis nem afféle útszéli demokráciáról van szó, nem a közösség uralmáról az egyén felett és az utóbbi elnyomásáról, hanem az egyénelvű demokráciáról. Csak ennek fennállásakor tekinthető az egyén politikai vonatkozásban egyéniségnek.

6. Gazdasági vonatkozásban azt jelenti, hogy a termelőeszközöket maguk a termelők birtokolják és ők is rendelkeznek velük⁴. A termelés kérdéseiben azoknak kell dönteniük, akik ott dolgoznak. Ki kell zárni az idegen munkaerő bármilyen formában történő kizsákmányolását. Ez csak akkor lehetséges, ha a bérmunka és az alkalmazotti munka megszűnik. Csak ekkor válik az egyén gazdasági vonatkozásban egyéniséggé. (A bérmunka a munkaerő adásvételével áll összefüggésben. A munkaerejét eladó ember gazdasági értelemben nem egyéniség többé. Így van ez a kapitalista magántulajdon esetében. Állami tulajdon esetén a munkás nem bérért jelentkezik munkára, mivel a bér kölcsönös megállapodást feltételez, hanem felveszik. Munkájának ellenértékét fent állapítják meg, ezért ez esetben helytelen munkabérről beszélni. A dolgozó ez esetben sem dönt semmiről, tehát gazdasági vonatkozásban nem tekinthető egyéniségnek. Csak a köz- és egyéni tulajdon esetében nincs se bér, sem alkalmazotti viszony. Ehhez a gazdaságot el kell választani az államtól).

7. Kulturális és vallási vonatkozásban ez azt jelenti, hogy mindenkinek joga van az alkotáshoz és az alkotói egyesüléshez, a kulturális értékek és információk terjesztéséhez és felhasználásához, bármilyen filozófiai, vallási, társadalmi, politikai nézetének terjesztéséhez, és ebben nem korlátozza a cenzúra. Csak ez teszi az egyént kulturális-vallási vonatkozásban egyéniséggé.

8. Szociális vonatkozásban a magánélet teljes, az államtól és a közösségtől független autonómiáját jelenti, az ilyen autonómiához szükséges összes körülmény biztosítását az egyén számára. Csak így lehet az egyén szociális vonatkozásban egyéniség.

9. A szocializmus ekképpen való értelmezésében a termelőeszközök lehetnek mind egyéni, mind köztulajdonban⁵, de nem lehetnek magán- vagy állami kézen (előbbi bérmunkát, utóbbi alkalmazotti viszonyt feltételez, és mindkettő a idegen munkaerő kizsákmányolásával áll összefüggésben).

Lényegükből adódóan csak a köz– és egyéni tulajdoni formák válthatják ki a bér- és alkalmazotti munkát, vagyis ezek mellett szűnik meg a kizsákmányolás. Éppen ezek a tulajdoni formák engedik meg a termelőknek, hogy a termelés kérdéseiben maguk döntsenek, vagyis hogy egyéniségek legyenek gazdasági vonatkozásban. Magántulajdon esetén ezt a jogot a tőkés, állami tulajdon esetén pedig a pártállami gépezet sajátítja ki magának.

10. A szocializmusban az egyéni tulajdonból a köztulajdonba való át- és visszalépés az állampolgárok önkéntes elhatározásán múlik. De mivel a modern technika megköveteli a nagy termelési egységeket, az alapvető tulajdoni forma így a szocializmusban, természetesen, a köztulajdon lesz (össznemzeti és szövetkezeti alakban). A köz- és egyéni tulajdoni formák közötti viszony szabályozásának természetes módja a szabadpiac lesz.

11. A itt meghatározott szocializmus gyökeresen különbözik mind az állami “szocializmus”-tól (ami az alkalmazotti munkaerő állami kizsákmányolása), mind a kispolgári “szocializmus”-tól (amely nem előzi meg a bérmunkával kialakuló magántulajdonosi kizsákmányolást), mind pedig a korlátozó “szocializmus” különböző formáitól (amely csak korlátozza a magántőke nagyságát, felügyeli a kizsákmányolás mértékét, de nem zárja ki). Ha az elsővel a totalitarizmust azonosítjuk, és a második a kapitalizmushoz vezet, akkor a harmadik az előbbi korlátozásával éppen annak (a kapitalizmusnak) megmaradását segíti elő.

És csak a szabad piacot is elfogadó, a bér- és alkalmazotti munka kiváltásán alapuló szocializmusban jön létre a köz- és egyéni tulajdon között olyan optimális viszony, amely elég ahhoz, hogy az egyéni tulajdonból ne váljék magántulajdon, a köztulajdonból pedig állami. Vagyis elég ahhoz, hogy megvalósuljon a társadalmi igazságosság megingathatatlan alapelve, az idegen munkaerő kizsákmányolásának hiánya.

12. Az ekképpen értelmezett szocializmus, úgy gondoljuk, a lakosság minden rétege számára vonzó lehet (kivéve persze azokat, akik a mások munkaerején való élősködésben lelik kedvüket). A szocializmus összeegyeztethető mind az ateizmussal, mind a vallással, beleértve a kereszténységet is. Sőt, a kereszténység csak a szocializmussal egyeztethető össze, mivel az idegen munkaerő kizsákmányolása ellentmond lényegének.

Az itt megmutatott szocializmus megvalósítása kielégítheti akár a liberálisok reményeit, akik szeretnék, ha országunk a modern civilizáció kerékvágásában haladna, akár a tősgyökeres demokratákét, mivel a sajátszerű nemzeti társadalomfejlődés kifejezőeszközévé válhat.

II

13. Az emberiség történetében nem létezett szocialista társadalom. Ma sem létezik.

A Nyugatra jellemző a polgári szabadságjogok politikai demokráciájának és a tőke gazdasági diktatúrájának összeegyeztetése, ami a viszonylag magas életszínvonal ellenére a demokrácia eltorzulásához vezet, szociális-lelki hiányosságokat, erkölcsi zavart eredményez.

A Keletre (a Szovjetunió és követői, Kína) mind politikai, mind gazdasági és kulturális-lelki vonatkozásban is jellemző az egyénietlenség, amihez a totális, azaz a közösségi élet minden szférájára kiterjedő diktatúra teremti meg az alapot. Itt nem létezik köztulajdon, és az egyéni tulajdont is csaknem teljesen elnyomják, csak bizonyos keretek között engedélyezik, amelyek megmentik az államot a megfulladástól. (A megművelhető földek 5 %-át adó tanyasi gazdaságok szolgáltatják nálunk az ország mezőgazdasági termelésének harmadát.) A pártállami oligarchia rendelkezése a termelőeszközök felett, a széleskörű szabadpiacot nélkülöző teljesen irányelvű tervgazdálkodás, a totális egyénietlenséggel együtt nemcsak az erkölcsi zavart és a szociális hiányosságokat eredményezik, de a gazdaság pangását, a lakosság alacsony életszínvonalát, a közszükségleti cikkek állandó hiányát is.

14. De abból, hogy szocialista társadalom még sehol nincs, egyáltalán nem következik, hogy csak utópia, fantázia. Egyes elemei már megvalósultak a világon.

Nyugaton például a polgári szabadságjogokban jelennek meg, a szakszervezetek ellenőrző szerepében. A dolgozók – egyes vállalatoknál – részt vesznek a nyereség elosztásában, nem korlátozzák az egyéni tulajdont, bár annak nehéz is versenyeznie a magántulajdonnal.

Jugoszláviában léteznek a munkásönkormányzatok, bár tevékenységüket jelentős mértékben bénítja a párt politikai diktatúrája. Az izraeli kibuc-rendszert, a különféle arteleket is fel lehet fogni a kapitalizmus rendszerébe foglalt szocialista elemekként.

A Szovjetunióban, Kínában és a hasonló országokban negatív értelemben beszélhetünk a szocializmus elemeiről, mivel itt sincs magántulajdon. Ezek az elemek jelennek itt meg az egyéni tulajdonhoz való rendkívül korlátozott jog formájában is.

15. A szocializmus megteremtéséhez országunknak (és a hasonló országoknak) mindenekelőtt meg kell szabadulnia az antidemokratikus rendszertől. A rendszer, amely miatt elhaltak a szocializmus induló rügyei, nyújt lehetőséget az oligarchia számára, hogy “gyakorlati szocializmus”-ként mutogassa társadalmunkat, gyakorlatilag szembeállítva magával a szocializmus lényegével. “Gyakorlati szocializmus”-nak nevezik az álszocializmust, amikor pártállami elit bitorolja a nemzeti tulajdont, kizsákmányolják az alkalmazott munkaerőt, az elitnek különleges előjogai vannak, a javak munka szerinti elosztásának elvét gyakorlatilag visszavonták.

16. Az úgynevezett “megvalósult, fejlett szocializmus” ismérvei: a közöny, a felelősségérzet, a kezdeményezőkészség, a gondolkodás és a gazdaságosság hiánya, a lelki elsivárosodás, az odafigyelés hiánya, a némaság, a joghiányosság és még egy sor másfajta hiány. A lusta, tétlen embereknek tetszik ez az oblomovi életforma, nem lázadnak ellene, annál is kevésbé, mert a tiltakozásokat megtorlások követik. Társadalmunk ezért látszólag stabil, amit az is biztosít, hogy az eliten belül egyre jellemzőbb az öröklődés (egyre több vezető tisztségviselő gyermeke válik nómenklatúra-taggá, diplomatagyerek diplomatává, hadvezetésben dolgozó gyereke katonatisztté stb.).

Másfelől, a “fejlett szocializmus” társadalma tartós válságot él át, ami a folyamatos és lépten-nyomon tetten érhető sajátos fordított sztrájkokban* , a rossz minőségű termelésben, a mezőgazdaság folyamatos válságában, a természeti és emberi erőforrások barbár elkótyavetyélésében, az alapvető tudomány és technika (a haditechnikát kivéve) alacsony színvonalában nyilvánul meg. Az újításokat a “rothadó” Nyugattól vesszük át, ahol a tudományos-technikai forradalom zajlik, és amelyet hatvan éve nem sikerül utolérnünk. Mindez társadalmunk instabilitásához vezet⁶.

17. A jelenlegi társadalom felemelkedése egy korlátok nélküli demokrácia, egy humánus, egyénelvű, vagyis szocialista társadalom szintjére nemcsak az emberi lélek vágya és törekvése, de társadalmi-gazdasági, történelmi szükségszerűség is. Vagyis nem a “keleti” és “nyugati” rendszerek konvergálásáról kell beszéljünk, hanem mindkettő felemeléséről a szocializmus szintjére.⁷

III

18. A jelenkor alapvetően nem arról szól, hogy a szocialista és a kapitalista rendszer küzdene egymással, ilyen küzdelem nincs, mivel az egyik – a szocialista – nem is létezik.

19. A jelenkor fő kérdése tehát az, hogy melyikük kerekedik felül a másikon, a totalitarizmus a demokrácián, vagy a demokrácia a totalitarizmuson. A közöttük lévő egyensúly egyre inkább felborul a demokratikus világ belső ellentmondásosságából fakadó könnyelműsége miatt, amelynek oka a kapitalizmus.

A kapzsi és kéjsóvár üzletemberek akárkivel, még az ördöggel vagy a totalitarizmussal is képesek megalkudni. A kapitalizmus ezért nemcsak a nyugati társadalmon belüli szociális problémákhoz teremti meg a feltételeket, de a totalitarizmus képében felneveli saját sírásóját. A demokráciát, a modern civilizációt ezért csak a szocializmus mentheti meg. A szocializmuson kívül az emberiséget a lelki elkorcsosulás és talán a fizikai megsemmisülés fenyegeti.

20. A jelenkor fő kérdésének megoldása a Szovjetunió demokratizálása, amely a totalitárius világ legerősebb hatalma, és demokratizálódása e világ többi országában is hasonló folyamatokat indíthatna el.⁸

IV

21. A kapitalista országokban – az ott létező politikai demokráciát figyelembe véve – csak erőszakmentes, vagyis demokratikus, parlamentáris, alkotmányos eszközökkel lehet megteremteni a szocializmust. A fegyveres, erőszakos harc diktatúrához vezethet, ami lehetetlenné teszi a szocializmus kialakulását.

Az erőszak nem sajátja az emberi természetnek. Az erőszak csak akkor indokolt morálisan, ha amorális helyzetbe hoznak minket, azaz vadállatok törnek ránk, vagy rablók, terroristák, bitorlók és egyéb támadók. Etikai értelemben az erő alkalmazása ilyen esetekben nem minősül erőszaknak. Ellenkezőleg, ez esetben az ellenállás hiánya csak segíti az erőszakot, tehát amorális cselekedet.

22. Ezt figyelembe véve osztjuk az eurokommunizmus álláspontját, amely megtagadja a fegyveres szocialista forradalmat, a szocializmus alkotmányos úton való elérését tűzi ki célul, elveti és felcseréli a proletárdiktatúra elvét a pluralizmus elvére.

Ugyanakkor, az eurokommunizmus nem következetes⁹:

a) Amikor a szocializmus eléréséhez a demokratikus utat jelöli meg, nem hangsúlyozza, hogy a fegyveres felkelés elvileg megengedhetetlen bármely politikai demokráciában (és nem csak Európában és nem csak ma).

b) A proletárdiktatúra elvetését nem egyetemes elvként jelöli meg, hanem helyhez köti (a “vezető kapitalista országok”-hoz). Ugyanakkor a szocializmussal semmiféle diktatúra nem egyeztethető össze. A proletariátus diktatúrája pedig elkerülhetetlenül az oligarchia diktatúrájává növi ki magát, totalitarizmussá, amely megsemmisíti a szocializmus lényegét.

c) A fegyveres harcnak és a proletárdiktatúrának mint a szocializmushoz szükséges módszernek az elvetéséből logikusan következik a lenini forradalom-elmélet és Lenin azon állításának elvetése, hogy a marxizmusban a proletárdiktatúra tétele a legfontosabb (ennek ellenére csak a spanyol kommunisták hagyták el nevükből a “leninistá”-t¹⁰).

d) Amikor az eurokommunisták kijelentik, hogy szocializmus nincs demokrácia nélkül, és tudják, hogy az úgynevezett “szocialista tábor” országaiban nincs semmiféle demokrácia, akkor következetesen azt is ki kellene jelenteniük, hogy ezekben az országokban szocializmus sincs. De csak annyit jegyeznek meg, ellentmondva a logikának, hogy ezekben az országokban rossz, antidemokratikus, de mégiscsak szocialista rendszer van.

“Antidemokratikus szocializmus”, ennek semmi értelme, ez fából vaskarika – a szocializmus csakis demokratikus lehet. Egyébként ezért értelmetlenek az olyan jelzők is, mint eredeti, emberarcú, demokratikus, humánus, egyénelvű stb. Egyszerűen ezek a tulajdonságok alkotják a szocializmust, nélkülük nem is létezne.

23. A jelenkor adott körülményei között forradalom nélkül is ki lehet vívni országunkban a demokráciát, ahogy a totalitárius “kommunizmus” többi országában is, ha a demokratikus mozgalomba bizonyos liberális körök is bekapcsolódnak, és a különböző népréteghez tartozó emberek csatlakoznak az ellenzékhez, a külföldi közvélemény pedig, különös tekintettel a szocialista és eurokommunista pártokra, erkölcsileg támogatja őket. A demokratikus mozgalom nyomásának hatására a vezető körökön belül is szakadásra kerülhet sor, melynek során a vezetőség egyik fele, amikor látja, hogy nincs tovább értelme ellenállni a demokratizálódási folyamatnak, eltávolítja a másikat¹¹.

24. A politikai demokrácia kivívása után népünk saját maga választja majd meg a számára kényelmes életformát és társadalmi-gazdasági rendszert. Mi, a szocializmus hívei reméljük, hogy a szocializmusra esik a választása. Ha nem így történik, ellenzékbe kerülünk, ez minden, semmi esetre sem kezdjük erővel ráerőszakolni másokra meggyőződésünket, ez idegen a szocializmus morális lényegétől.

V

25. Az ország demokratizálása minimum a következőket jelenti¹²:

a) Politikai vetületben:

Az ellenzékiség jogának bevezetése; a választási szabályzat megváltoztatása, hogy egy képviselői helyre a szavazócédulán több (legalább kettő) jelölt jusson; megkötések nélkül indíthasson képviselőjelöltet bármely csoportosulás; jog a felszólaláshoz bármely jelölt mellett és ellen (sajtóban, a rádióban, televízióban, gyűléseken, találkozókon); az állampolgároknak legyen törvény által szavatolt joguk kritikával illetni az ország vezetőségének bármely tagját, beleértve az állam, a párt, a kormány vezetőjét; a KGB-nek mint az ellenzék elleni harc szervének a megszüntetése; a pártapparátus tanácsok (szovjetek) felett gyakorolt diktatúrájának megszüntetése, vagyis “Minden hatalmat a pluralista szovjeteknek!”; a nemzetek ténylegesen szavatolt önrendelkezési jogának megadása; korlátlan szólás- és sajtószabadság, korlátlan szabadság gyülekezés, tüntetés, bármely filozófiai, vallási, társadalmi nézet terjesztésének tekintetében.

b) Gazdasági vetületben:

A dolgozóknak a munkaadó államtól független szakszervezetekbe való tömörülésének joga, amelyek ellátnák tagságuk érdekvédelmét; a dolgozók munkabeszüntetési joga; tényleges jog lehessen követelni a munkabéremelést, az árcsökkentést, a nyugdíjemelést, a dolgozó nők helyzetének javítását (a munkanap hosszának rövidítését és a férfiakhoz képest a szabadnapok számának növelését); a gyerekmunka beszüntetése; munkásönkormányzatok bevezetése az adminisztráció felülről történő kinevezése helyett (vagyis valósuljon meg az októberi forradalom “A gyárakat a munkásoknak!” jelszava); a közellátás átszervezése, amely kizárná a fővárosok privilegizált helyzetét; az elit előjogainak megszüntetése (külön áruelosztók, különdácsák, különjövedelmek stb.); a kolhozok ne csak nevükben legyenek kolhozok (kollektív gazdaságok), vagyis saját maguk dönthessenek megtermelt javaikról, szabhassák meg azok árait; az engedélyezett egyéni tevékenységek listájának széleskörű kiterjesztése és a rájuk vonatkozó adók jelentős csökkentése.

c) Társadalmi, szociális és jóléti vetületben:

Az állampolgároknak legyen joguk eldönteni, hol akarnak élni az ország határain belül és kívül, ami a jobbágyrendszer egyik formájának tekinthető útlevélrendszer és bejelentkezési rendszer eltörlését jelenti; korlátlan ki- és bevándorlási jog bevezetése; az összes állampolgár ténylegesen egyenlő joga, hogy komfortos lakhelyen éljen; a szövetkezeti lakások árainak jelentős mértékű csökkentése, az árakat hozzák összhangba az építőanyagok és az építési munkák költségeivel, az állampolgárok a szövetkezeti lakásokkal mint saját tulajdonukkal rendelkezhessenek; az állampolgárok egyenlő joga a minőségi egészségügyi ellátásra, az elit egészségügybeli előjogainak (külön rendelőintézetek, kórházak, szanatóriumok, különfelszerelés, különszemélyzet stb.) megszüntetése; a gyógyszerek ingyenes kiadása úgy a kórházakban, mint a rendelőintézetekben; az összes állampolgár ténylegesen egyenlő joga a minőségi oktatásra, társadalmi réteg vagy nemzetiség alapján való diszkrimináció nélkül.

d) Kulturális-vallási vonatkozásban:

A cenzúra mindennemű formájának megszüntetése; az állampolgárok korlátlan jogának biztosítása az államtól és pártszervektől független alkotóműhelyek létrehozására (ezen belül: szabad folyóiratok, újságok, rendezvényszervező irodák, klubok stb. alapítási joga).

e) Jogi vonatkozásban:

Az összes politikai elítélt azonnali szabadon bocsátása; az alkotmány módosítása, el kell törölni az alkotmányellenes pontokat, a kétértelmű megfogalmazásokat, amelyek lehetővé teszik a büntetőszervek számára az ellenzékkel való leszámolást (ez mindenekelőtt azokra a pontokra vonatkozik, amelyek legalizálják a pártoligarchia diktatúráját és amelyek a nullára redukálják a polgári szabadságjogokat – a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a tüntetéshez való jogot stb.); az ateizmus mellett a vallásos nézetek terjesztési jogának alkotmányba foglalása; a büntető törvénykönyv országra szégyent hozó 70. és 190. cikkelyének eltörlése; további antidemokratikus cikkelyek és kétértelműségek eltörlése a Btk.-ban; a “kitartottság” büntetéséről szóló törvényerejű rendelet eltörlése; az elítéltek ellátási körülményeinek tényleges emberibbé tétele; a köztörvényes bűnökért járó szabadságvesztések időtartamának jelentős csökkentése; a halálbüntetés eltörlése; a kényszermunkának és az elítéltek alultáplálásának mint kínzásformáknak az eltörlése; a vizsgálati fogságban lévők számára a kinti életkörülményekkel azonos környezet biztosítása, mivel a vizsgálati fogságban lévő még nem tekinthető bűnösnek; informálni az ellenzéki közvéleményt a büntetés letöltési helyéről és az elítéltek ellátási körülményeiről, felügyeleti jogáról; teljesen nyílt bírósági tárgyalások bevezetése a politikai eljárások során, amelyeken bárki részt vehet, többek között külföldi tudósítók; lehessen hívni idegen országból ügyvédet és az ellenzék köreiből közvédőt; a pszichiátria mint büntetés eltörlése, az ehhez folyamodó személyek megbüntetése.

26. Társadalmunk demokratizálási minimumának megvalósítása lesz az alap, amelyről tovább lehet lépni a pluralista demokrácia felé. Csak olyan demokráciában teremtődnek meg a szocializmus létezésének politikai feltételei, amelyik lényegét tekintve pluralista, [mivel] az (a szocializmus) össznemzeti, szövetkezeti és egyéni gazdaságok szabadon kiegyensúlyozott kapcsolatán alapul.

A többpártrendszer formájában megvalósuló pluralista típusú demokráciából lehet a demokrácia magasabb fokára lépni, a pártok nélküli demokráciába. Ehhez olyan mozgalomra lesz szükség, amely eléri az egész nemzet gondolkodáskultúrájának olyan szintű felemelkedését, ahol már semmilyen, még a legravaszabb demagógiával és szofisztikával sem lehet majd összezavarni az emberek tudatát, manipulálni őket, ahol gondolataik már mentesek lesznek minden konformizmustól és elidegenüléstől.

Ez a magas szintű gondolkodáskultúrát támogató mozgalom majd egyesül a magas szintű érzéskultúrát támogató mozgalommal, és az eszköz-ember akkor válik majd cél-emberré. Másképpen: ha az alkotó munkának mélyből fakadó erkölcsi alapjai vannak, az élet eszközéből az élet értelmévé válik, a biológiai szükségletek kielégítése pedig az élet értelméből annak eszközévé válik, vagyis az emberek értékekre irányultsága (értékrendje) alapjaiban változik meg, és az egyéniség-emberek a JÓSÁG és a SZÉPSÉG törvényei szerint alakítják majd életüket¹³.

Ezek azok az alapelvek és álláspontok, amelyekre mostanra jutottunk. Nem kizárt, hogy a későbbiek során (bizonyos, mindenre kiterjedő utómunkálatok után) mint a szocialista platform alapiratát (vagy szocialista chartát) terjesztjük majd elő, ha eljön az ideje. Addig is úgy gondoljuk, vitafórumot kellene indítani a Poiszkiban a felmerült kérdésekről¹⁴.

P. S. A legközvetlenebb bizonyítéka, hogy a legkisebb demokrácia sincs nálunk, és ebből kifolyólag egy szemernyi szocializmus se, az lehet, hogy a szocializmus híveiként egy “szocialista” államban nem adhatjuk ki széles körben A szocializmus alapelveit, sőt, abban sem lehetünk bizonyosak, hogy megírásukat nem torolják-e meg¹⁵ .

Moszkva, 1978.

Jegyzetek

* Azaz a munkások a kizárás ellenére is folytatják a munkát (a ford.).

¹ M. V. Pucskovszkij (szerk): Sz csuzsovo golosza. “Mosszkovszkij Rabocsij”, 1982.

² Szocialistának tartják jelen társadalmunkat a Gorbacsov-pártiak is, és ez álláspontjuk ellentmondásosságának sarkalatos pontja.

³ Az SZKP-program új kiadásában a szocializmus meghatározása gazdasági értelemben homályos. De még ha az alapján ítéljük is meg, látszik, hogy a Szovjetunióban nem valósult meg a szocializmus.

⁴ A szocializmusnak sokféle meghatározása létezik, de gazdasági vonatkozásban ebben mindegyik megegyezik. És éppen ez nem létezik mindmáig a Szovjetunióban. A létező meghatározásokhoz azt tehetnénk hozzá: a szocializmus egyetemes demokrácia (vagyis mind politikai, mind gazdasági vonatkozásban – utóbbi Nyugaton sem létezik, mivel a bérmunkásoknak nincs döntő szavazati joguk a munkahelyükön); a szocializmus pánperszonalizmus, azaz egyetemes egyénelvűség (beleértve a gazdasági vonatkozást, ami még szintén nem valósult meg sehol); a szocializmus olyan társadalom, ahol minden termelő tulajdonos, azaz gyakorlatilag részese a magán-, szövetkezeti vagy össznemzeti tulajdonnak (ami se Nyugaton, se a Szovjetunióban nincs így); a szocializmus szabadság minden tekintetben, a világtörténelem során létező természetes emberi jogok minden tekintetben való megvalósulása, az elidegenedés és elidegenülés legyőzése minden tekintetben.

⁵ Ahogy ma a Gorbacsov-pártiak, mi is mindig úgy tartottuk, hogy az egyéni alkotótevékenység szervesen illeszkedik a szocializmusba (ami nem fér a konzervatív-dogmatikusok fejébe). Ha azonban kizárjuk az állami tulajdont a “szocializmus” értelmezéséből, egy nem demokratikus államhatalomról beszélünk. Ahogy ők ma, mi már régen bizonygattuk, hogy ez a rendszer vezette a gazdaságot a pangásba, a válságba, de nekik még fel kell ismerniük, hogy a szocializmus undorodik ettől a rendszertől, különben a jobboldaliaknak lesz igazuk, akik azt állítják, hogy a pangás kialakulásában maga a szocializmus a hibás. A mai reformisták, ahogy mi is már jóval korábban, felismerték, hogy demokrácia nélkül nincs szocializmus, de logikailag ellentmondanak maguknak, amikor egyfelől azt feltételezik, hogy nálunk nincs demokrácia (mivel kinyilvánították, hogy szükség van demokratizálásra), másfelől, hogy szocializmus pedig van. Következetesnek kellene lenni logikailag, ha á-t mondunk, értelmes férfiassággal b-t is kell mondani. Miközben amellett lépnek fel, ami mellett mi 10 évvel ezelőtt, a reformistáknak nem szabadna engedniük azoknak a kerékkötőknek, akik megpróbálják semmibe venni az ország legőszintébb és legbátrabb tagjaiból álló ellenzéket.

⁶ Már a 70-es években pangásról, államunk, rendszerünk instabilitásáról beszéltünk (A. Zinovjev szerint pedig ez a rendszer örökre stabil marad). Most már a Gorbacsov-pártiak is megértették, hogy ha ez így folytatódik, szó sem eshet stabilitásról.

⁷ Már akkor is kritikusan, de ugyanakkor – mint a demokratikus társadalomhoz vezető kísérlethez, a lehetőségek egyikéhez – pozitívan viszonyultunk A. D. Szaharov konvergencia-elméletéhez (bővebben l.: P. Abovin-Egides: Szaharov. Tragedija velikogo gumanyiszta [Sz. Egy nagy humanista tragédiája], Párizs, Poiszki, 1985.)

⁸ Ezért tartjuk ma vonzónak minden ellentmondásossága, logikai bukfence és következetlensége ellenére a Gorbacsov-pártiak által meghirdetett demokratikus kurzust. Pedig éppen e tételünkért, a demokratizálás követeléséért átkoztak, közösítettek ki minket.

⁹ És ezen következetlensége miatt az eurokommunizmus halva született ötlet volt.

¹⁰ a) Ehhez nem kell elvetni a marxizmus egészét, csak a lenini forradalom-elméletet, a lenini értelmezést, amely szerint a marxizmusban a legfontosabb a proletárdiktatúra, az erkölcsi ismérvekről szóló Lenin-tételt, amely utóbbi (a marxizmus) egyértelmű tagadása.

b) Ha el is vetjük mindezt, valamint a Lenin idején a párt belső frakciójának megsemmisítésével keletkezett egypártrendszert, még nem jelenti, hogy elvetettük azokat a pozitív mozzanatokat is, amelyeket Lenin neve fémjelez: szocializmusképét és szocialista államképét, amelyeket Állam és forradalom című könyvében és halála előtt írt cikkeiben fogalmazott meg.

¹¹ Elégedettek lehetünk azzal, hogy jóslatunk beigazolódik: a gorbacsovi vezetőség az elitnek az a része, amelyik felfogta a megújulás szükségességét, és igyekszik kiszorítani a többit. Ha elég elszántaknak bizonyulnak, akkor a demokrácia – vagyis az országban adott feltételek mellett a szocializmus is – győznek, új, erőszakos forradalom nélkül.

¹² Ha az itt megfogalmazott minimumot, amelynek bevezetése nélkül nem lehet demokráciáról beszélni, összevetjük azzal, amit a Gorbacsov-pártiak ígérnek és tesznek, láthatjuk, hogy ők egyelőre nem a demokráciát mint olyat akarják, csak néhány alkotóelemét (nézzük akár csak az első pontunkat – az ellenkezési jogot –, egyelőre még ez sem létezik, ahogy szabad szakszervezetek szervezésének joga sincs, de már felmerült olyan kérdés, hogy egy képviselői helyre több jelöltet lehessen állítani, illetve hogy választani lehessen a gyárigazgatót – az ilyen követelések nemrég még lázadásnak számítottak volna). Tehát egyelőre inkább egyfajta liberalizálódásról van szó, nem pedig demokratizálódásról.

¹³ Az emberiség megmentésének és a valódi felvirágzás feltételeinek letéteményese tehát a tömeges logikai-etikai forradalom, és az ezt támogató mozgalomnak már most el kell indulnia.

¹⁴ Nem volt időnk vitafórumot indítani a Poiszkiben az A szocializmus alapelvei kapcsán, a KGB szervei megsemmisítették a lapot.

¹⁵ Megtorolták (P. Abovin-Egides, 1988. február, Párizs).