Rafał Pankowski: A nacionalizmus nemzetköziesedése és a gyűlölet hétköznapivá válása

Észrevételek a szélsőjobb előretöréséről Lengyelországban

 

Lengyelország, amely azelőtt Európa leginkább multikulturális országa volt, manapság a földrész leghomogénebb nemzetállama. Bár az etnikai kisebbségek a lakosság alig 2%-át teszik ki, a radikális, etnopopulista jobboldal mégis egyre jobban teret nyer. A lengyel nemzeti ünnep alkalmából (november 11.) megtartott éves fölvonulás látványosan mutatja a szélsőjobboldal társadalmi bázisának gyors növekedését és szélsőséges ideológiai hátterét, amely az 1930-as évek nacionalista hagyományában gyökerezik. A fölvonulást két ifjúsági szélsőjobboldali csoport szervezi: a Nemzeti Radikális Tábor (Obóz Narodowo-Radykalny, ONR) és az Összlengyel Ifjúság (Młodzież Wszechpolska, MW), amelyek nevüket és ideológiájukat a második világháború előtt működött nemzeti radikális szervezetektől örökölték. Az ONR és az MW háború előtti változatai hírhedtek voltak heves antiszemitizmusukról és a baloldali ellenzék elleni támadásaikról. Egyértelműen a korabeli európai fasiszta mozgalmak jellegzetességeit viselték, s noha Lengyelországban soha nem sikerült hatalomra jutniuk, a fiatal nemzedék jelentős támogatásban részesítette őket, különösen a gazdasági világválság nyomán, az 1930-as évek elején. Aligha véletlen, hogy a mai, XXI. századi szerveződések a háború előtti eszméket és jelképeket tették magukévá.

Az első ilyen fölvonulásra 2009-ben került sor, midőn egy néhány száz fős, fiatal nacionalistákból álló csoport tüntetett Varsó belvárosában. 2010-ben a menet már érzékelhetőn nagyobb szabású volt, és olyan ismert jobboldaliak is megjelentek rajta, mint Rafał Ziemkiewicz újságíró. A jelen cikk szerzője résztvevő megfigyelést végzett a fölvonuláson és az ellentüntetésen: a szélsőjobboldali demonstráción résztvevők mintegy 3000-en voltak, ami viszonylag jelentős létszámnak számított. Ám ez csupán a rendezvény növekedésének kezdete volt. A menet évről évre nagyobb lett, s az elmúlt esztendőkben a résztvevők számát már 50 és 100 000 fő közöttire becsülték, ami azt jelentette, hogy az esemény a legjelentősebb szélsőjobboldali összejövetellé vált Európában, sőt valójában az egész világon.

A fölvonulás az ezt követő évek során mind több résztvevőt vonzott, annak ellenére, hogy rendszeresen erőszakos cselekményekbe torkollott: a demonstráció alatt a radikális nacionalista jelszavakat rendőrök, újságírók, politikai ellenfelek és különböző kisebbségiek elleni fizikai atrocitások kísérték. A Soha többé (Nigdy Więcej) nevű [antirasszista, antifasiszta] civil szervezet által készített felvételek szerint, a tüntetők 2010-ben efféle szlogeneket skandáltak: „Roman Dmowski – Lengyelország megmentője” (Dmowski a lengyel etnonacionalizmus alapító atyja volt[1]); „Katolikus Nagy-Lengyelországot!”; „Levelek helyett kommunistákat akasszunk a fákra!”; „Ragadjunk sarlót és kalapácsot a vörös söpredék ellen!” A Lengyel Nemzet Szuverenitásának (Suwerenności Narodu Polskiego, SNP) tagjai egy ilyen a transzparenssel vonultak fel: „A Lesszaboni Szerződésben[2] eladtátok Lengyelországot.” (A Lisszabon [Lisbon] név hibás írásmódjával [„Lesbon”] a transzparens készítői valószínűleg a „leszbikusokra” céloztak, kifejezve ezzel homofóbiájukat.) Vezetőjük, Sławomir Zakrzewski, ezt kiabálta az antifasiszta ellentüntetők felé: „Biztos Tel Avivból jöttetek”; „Shalom Aleichem.” A szélsőjobboldali résztvevők által lengetett zászlókon Vitéz Boleszlav király[3] tőre (ami a szélsőjobboldali mozgalom jelképe Lengyelországban) és kelta kereszt (a White Power rasszista szimbóluma) volt látható. Az antifasiszta tüntetők az évenkénti drezdai, náciellenes mozgósítás taktikájához folyamodva, megpróbálták megakasztani a menetet. Az ellentüntetést egy több mint 40 haladó szervezetből álló koalíció szervezte. Heves összeütközésekre került sor a rendőrök és a két tüntető csoport között. Piotr Ikonowicz (a Lengyel Szocialista Párt korábbi vezetője) súlyos fejsérülést szenvedett. A nacionalisták kénytelenek voltak útvonalat változtatni, de a fölvonulás folytatódott. A Függetlenség Menete a Dmowski-emlékműnél ért véget. A résztvevők ezt ordítozták az ellentüntetők felé: „Buzeránsok, buzeránsok!”

Azóta a menetnek állandó tartozéka a homofób beszéd, amely 2013. november 11-én tetőzött a Varsó központjában, a Megváltóról elnevezett téren (plac Zbawiciela) felállított Szivárvány (Tęcza) emlékmű[4] fölgyújtásával. A tüntetők lángba borították a művészi installációt, amelyet a szexuális kisebbségek (LMBT) egyenjogúsága jelképének tekintettek. A résztvevők akadályozták a tűzoltók munkáját: köveket és fáklyákat dobáltak feléjük.

A Szivárvány látványos elégetését a jobboldal médiája és politikusai helyeselték. 2014 szeptemberében  a Nemzeti Rádió és Televízió Tanács  (Krajowa Rada Radiofonii i Telewizji)

50 000 zlotys bírságot rótt ki a nemzeti-katolikus TV Trwam csatorna tulajdonosára, a Lux Veritatis Alapítványra, amiért, úgymond, Piotr Dettlaff atya [műsorvezető] és [vendége] dr. Krzysztof Kawęcki[5] „törvénytelen cselekedeteit népszerűsítette”, amikor élő adásban számolt be a Zbawiciela téri eseményekről, ahol a szivárványt elégették. A Tanács indoklása szerint: „A leadott anyag, csakúgy, mint a hozzáfűzött kommentár olyan benyomást keltett, hogy a vendéglátó és vendége egyetértett ezekkel a cselekményekkel.” Az installációt fölgyújtó személyekkel kapcsolatban Dettlaff ezt mondta: „ezek az emberek nem hajlandók elfogadni a lengyel család alapjai elleni támadást; egészséges lengyel családokat és normális kapcsolatot akarunk férfiak és nők között”, amihez Kawęcki hozzátette: „Igen, a ránk erőltetett eltévelyedéssel szegülnek szembe. Varsónak nem lehet jelképe a szivárvány […]. Szivárvány pont a Megváltó templomával szemben – micsoda szörnyűség.” 2013. november 11-én Bartosz Kownacki, a Jog és Igazságosság Pártja (PiS) parlamenti képviselője a Facebookon így kommentálta az incidenst: „Ég a buzik szivárványa a Zbawiciela téren.” Majd hozzátette: „[Varsó főpolgármestere][6] százezer [zlotyt] költött a helyrehozatalára. Hány éhes gyermeknek lehetne enni adni ebből a pénzből? De ő inkább a buzeránsokat támogatja.” Miután Facebook-felhasználók panaszt tettek, a társaság eltávolította a bejegyzést, mondván, hogy az „gyűlöletet kelt”. A Szivárvány 2013-as fölgyújtása a menet szervezői számára büszkeség forrása lett, amire az elkövetkező évek során gyakran hivatkoztak. 2014 november 11-én az egyik francia szélsőjobboldali politikus a felvonulás résztvevői előtt megtartott beszédében így emlékezett az incidensre: „Az égő szivárványok a remény jelei Lengyelország és Európa számára.” Robert Winnicki, a szélsőjobboldali Nemzeti Mozgalom (Ruch Narodowy, RN) vezetője kijelentette: „Minél inkább égnek a szivárványok Európában, annál jobb.”

Elég egy pillantást vetnünk az évenkénti fölvonulásra ahhoz, hogy megállapítsuk: a résztvevők többsége fiatal férfi, akik közül sokan a futballszurkolói hálózatokból kerülnek ki. Gyakran a felvonulásra hívó plakátokat a rendezvény előtti héten kiragasztják a lengyel stadionokban, s a menetre a szervezett szurkolói csoportok tagjait az ország minden tájékáról [csoportosan] szállítják, láthatóan anélkül, hogy ezt elleneznék vagy elítélnék a Lengyel Labdarúgó Szövetség berkeiben, amelynek elnöke, Zbignew Boniek, az egykori futballsztár, nagy népszerűségnek örvend a jobboldali szurkolók körében. Nyilvánvaló, hogy a lengyel futballkultúrát mélyen átitatta a nacionalizmus és az idegengyűlölet ideológiája, amint arról a gyakori menekült- és muszlimellenes rigmusok és transzparensek tanúskodnak a labdarúgó liga stadionjaiban. A szurkolói csoportok [a menetre] magukkal viszik rituáléik egy részét – mozgalmuk előadói repertoárját –, mint például a fekete égboltra kilőtt tűzijátékok használatát. A fölvonulást délután tartják, és a menet az elmúlt években a varsói Nemzeti Stadion (Stadion Narodowy) mellett megrendezett tömeggyűléssel fejeződött be.

A rendezvény – méreténél és a közösségi média felületein, főként a Youtube-on közölt képeknek köszönhetőn – vonzásponttá vált más országok jobboldali szélsőségei és neofasiszta csoportjai számára, ami ezáltal – paradox módon – a nacionalizmus nemzetköziesedéséhez vezetett. A meneten több száz lengyel nemzeti zászló mellett föltűnnek más országok lobogói is. A Nigdy Więcej egyesület már 2011-ben jelezte olaszországi (Forza Nuova), spanyolországi (Democracia Nacional), svédországi (Nordisk Ungdom), magyarországi (Jobbik és Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom), szerbiai (Srpski Narodni Pokret 1389), szlovákiai (Slovenské Hnutie Obrody), csehországi (Autonomní nacionalisté), ukrajnai (UNA-UNSO), belarusz (Swoboda) és litvániai nacionalisták megjelenését. 2014-ben a résztvevők között volt a spanyolországi (Democracia Nacional) és a francia delegáció (Renouveau Français) is. A következő években még több külföldi csoport csatlakozott a menethez, amely így valódi nemzetközi seregszemlévé vált. A nemzeti ünnep 2016-os menetén például az egyik vezető szónok Roberto Fiore volt. Fiore egyedülálló az európai politikusok között: bűnösnek mondták ki terrorista cselekményekben való érintettség miatt, a bolognai pályaudvaron 1980-ban elkövetett robbantásos merénylet után, amelyben a neofasiszta Nuclei Armati Rivoluzionari (Fegyveres Forradalmi Sejt) 85 ártatlan személyt gyilkolt meg. Fiorénak sikerült elmenekülnie Libanonba, majd Nagy-Britanniába költözött, ahol – különös módon – mint üzletember telepedett le, és egy másik neofasiszta csoport, az International Third Position[7] vezére lett. Amikor büntetése elévült, visszatért Olaszországba, ahol újabb szélsőjobboldali formációt hozott létre, a Forza Nuova-t. 2008–2009-ben Fiore egyszeriben európai parlamenti képviselő lett: Alessandra Mussolininak, az olasz fasizmus alapítója unokájának posztját foglalta el.

Az, hogy a lengyel függetlenség ünnepére éppen Fiore, egy elítélt terrorista kapott meghívást, természetesen különleges eset, ám minden novemberben sok más szélsőjobboldali aktivista is eljön Varsóba. A legnépesebb külföldi csoport hagyományosan a magyar szélsőjobboldali párt, a Jobbik tagjai közül kerül ki, amely a Ruch Narodowy első számú inspirálója volt, azé a politikai párté, amely az MW és az ONR tagjaiból alakult 2014-ben. Vona Gábor, a Jobbik vezetője a 2013-as varsói fölvonulás vezérszónoka volt. A két párt tagjai gyakran találkoznak egymással különböző képzéseken és fesztiválokon, és a magyar befolyás egyértelműen érezhető az RN taktikájában, így például a helyi, romák elleni kampányokban, vagy az RN abbéli kísérletében, hogy csatlakozzon a kormányellenes megmozdulásokhoz, amelyek 2014-ben a liberális miniszterek közötti beszélgetésekről készült titkos felvételek nyilvánosságra kerülése miatt robbantak ki, s amelyek a 2006-os budapesti zavargásokra hajaztak.

Egy kisebb, de ugyancsak látható csoport, amely a Függetlenség Napján megtartott legutóbbi fölvonulásokon jelen volt, a Ľudová strana Naše Slovensko (A Mi Szlovákiánk Néppárt) aktivistáiból verbuválódik. Egyik vezetőjük, Milan Mazurek beszédet mondott a 2016-os menet alkalmából. A lengyel és szlovák fasiszta csoportok közötti együttműködés túlmutat a varsói felvonuláson. 2017 októberében például, a lengyel Gazeta Wyborcza című újság az ONR tagjai és szlovák társaik részvételével megrendezett, közös paramilitáris tevékenységről számolt be (beleértve lőgyakorlatok tartását) a két ország közötti határvidéken. Mivel a szlovák és magyar nacionalisták közötti viszony hagyományosan ellenséges, úgy tűnik, megelégszenek avval, hogy részt vegyenek közös szövetségesük rendezvényén Lengyelországban. Ugyanakkor az ellentétes elköteleződések és nemzetközi kapcsolatok olykor súrlódásokhoz vezettek, így például a kelet-ukrajnai konfliktussal kapcsolatban. A 2016-os fölvonuláson elégettek egy ukrán zászlót, és fizikai összetűzésekre is sor került a lengyel nacionalisták ukrán- és oroszbarát csoportjai között.

A lengyel média a 2017-es menet kapcsán arról számolt be, hogy a szélsőjobboldali spektrum két prominens személyisége készült arra, hogy ellátogasson a varsói rendezvényre. Egyikük Richard Spencer, az Egyesült Államokban bejegyzett National Policy Institute alapítója, az „alt-right” (alternatív jobboldal) elnevezés kitalálója, ami a szélsőjobboldaliak és az internetes trollok divatos öndefiníciója. Spencer 2016-ban, az amerikai elnökválasztást követőn szerzett magának hírnevet, midőn lefilmezték, amint „Hail Trump!”-ot kiáltozott, illetve a 2017. augusztus 11–12-én a virginiai Charlottesville-ben Unite the Right („Egyesíteni a jobboldalt”) jelszóval megrendezett, szélsőjobboldali rally (gyűlés) kapcsán, amely összecsapásokba torkollott, s amely során egy szélsőjobboldali aktivista meggyilkolt egy antirasszista női tüntetőt. A charlottesville-i tömeggyűlés a lengyelországi függetlenségi fölvonulásra emlékeztetett. Érdekes körülmény, hogy Spencert Magyarországról kiutasították, és Orbán Viktor magyar miniszterelnök személyesen is elítélte.[8] A Spencer lengyelországi látogatása elleni tiltakozásoknak a médiában a Nigdy Więcej és az American Jewish Committee adott hangot, s ez a lengyel külügyminisztériumot arra késztette, hogy hivatalosan ellenezze a tervezett látogatást.

A másik külföldi politikai vezető, aki 2017-ben csatlakozni kívánt a függetlenségi fölvonuláshoz, Stephen Lennon alias Tommy Robinson, a muszlimellenes English Defence League mozgalom hírhedt alapítója volt. Hogy Spencer és Lennon érdeklődést mutatott a varsói rendezvény iránt, az a mai szélsőjobboldali hálózatok globalizálódásáról tanúskodik, amelyek – bár nacionalista eszméket hirdetnek – közös eszmevilágot képviselnek. Az iszlamofób jelszavak egyre inkább központi szerepre tesznek szert a globális szélsőjobb nemzeteken átívelő diskurzusában. Varsó a november 11-i menet által az új, nemzetközi, muszlimellenes mozgalom egyik fővárosává vált. A 2015. november 11-i fölvonulás fokozottan muszlimellenes volt. A transzparenseken megjelenő jelszavak és ábrázolások között föltűnt az „Állítsuk meg Lengyelország iszlamizációját!” szlogen, s áthúzott mecset- és félholdszimbólumok, továbbá a kelta kereszt rasszista jelképei voltak láthatók. A fölvonulás végén, a Nemzeti Stadion előtt, Jacek Międlar atya szólt a tömeghez: „Nincs szükségünk Lengyelországban Allahra, nem akarunk nemi erőszakot, lincselést és terrort. Nem a Koránban foglalt gyűlöletre, hanem evangéliumi szeretetre és igazságra van szükségünk!”

Fontos körülmény, hogy a varsói szélsőjobboldali fölvonulások legitimációja 2015-ben jelentősen megerősödött, midőn Lengyelország újonnan megválasztott köztársasági elnöke, Andrzej Duda levelet intézett a menet résztvevőihez, amelyben köszöntötte az eseményt és a résztvevőket. A levél, amely a rendezvénnyel kapcsolatban mindenféle kritikának végett vetett, a fölvonuló „szenvedélyes, ifjú lengyel szíveket” dicsőítette. A levelet a menet elindulásakor olvasták fel (amit 2016-ban megismételtek), annak illusztrálására, hogy a radikális nacionalizmus milyen fontos közvélemény-formáló szerepet tölt be a lengyel politikában és társadalomban.

A szélsőjobboldali fölvonulást a lengyel jobboldali politikai elit nem hogy nem ítélte el vagy szorította perifériára, de egyenesen üdvözölte és legitimálta. Bár a hatalmon lévő PiS vezetője, Jarosław Kaczyński, személyesen egyszer sem vett részt az eseményen, az évek során a törvényhozás sok más képviselője csatlakozott a menethez, köztük az a Jan Zaryn történész professzor, aki jelenleg a szenátus és a PiS legnagyobb hatalmú, „történeti politika” (polityką historyczną) névre keresztelt testületének tagja. A történelem mint a politika eszköze a lengyel jobboldal közös témájává vált, és – jellemző módon – jó pár, a „történelem rekonstruálására” létrejött csoport jelenik meg – korhű öltözékben – az éves fölvonulásokon.

Az elnöki levél, a kormányzó párt tagjainak részvétele és a fölvonulás kedvező fogadtatása a vezető jobboldali médiumokban azt mutatja, hogy Lengyelországban elhalványult az ideológiai distinkció a „domináns” populista jobboldal és a „radikális” jobboldal között, különösen a 2015 utáni társadalmi és politikai színtéren.

A 2015-ös esztendő a lengyel politika radikális átstrukturálódásához vezetett, mind intézményi értelemben, az elnökválasztás és a parlamenti választások kapcsán, mind pedig a politikai beszéd szintjén. A korábban „radikálisaknak”, „szélsőségeseknek” tartott eszmék és érzések a főáram részévé váltak. A kormányzat által ellenőrzött állami média (a rádió és a televízió) különösen hajlamos volt rá, hogy nacionalista véleményeket terjesszen, amelyek diabolizálják a menekülteket, a muszlimokat, a jogvédő NGO-kat és más csoportokat.

A 2015-ös, földközi-tengeri menekültválság Lengyelországot közvetlenül nem érintette. A téma mégis állandóan jelen volt a médiában, s főként egybeesett a választási kampánnyal, amely során a jobboldal és a szélsőjobboldal pártjai abban versenyeztek, hogy melyikük tud nagyobb hasznot húzni az idegengyűlölő retorikából, és – a lengyel nemzeti önazonosság veszélyeztetésére hivatkozva – a maga javára fordítani a menekültkérdést. A képzelt fenyegetés a kampány fő témájává vált, s azóta is napirenden van a politikában. A Nyugat-Európában elkövetett terrorista merényletek után a menekültek lengyelországi elhelyezésének ügye a közbeszédben szorosan összekapcsolódott a „biztonság” kérdésével.

Beigazolódott, hogy a közvélemény hajlamos engedni a politikai osztály manipulációjának, s a menekültkérdéssel kapcsolatos közvélekedés radikális változáson esett át. Azelőtt a lengyelek többsége szimpatizált a menekültekkel (az 1990-es évtized végén és a 2000-es évek elején Lengyelországba érkezett több tízezer csecsen menekülttel szembeni idegengyűlölő támadások kivételnek számítottak, s a PiS a ’90-es évek végén a menekültekhez a legkedvezőbben viszonyuló politikai párt volt a parlamentben), 2015 óta azonban a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a lakosság többsége elutasítja a menekültek lengyelországi befogadását. Az egyik 2017-es közvélemény-kutatás szerint, amelyet a Polityka című hetilap és az IBRIS (Instytut Badań Rynkowych i Społecznych; Piac- és Társadalomkutató Intézet) rendelt meg, a megkérdezettek 51%-a akár Lengyelországnak az Európai Unióból való kilépését is kész lenne támogatni, ha az EU megpróbálná rákényszeríteni Lengyelországot a menekültek letelepítésére.

Nyilvánvaló, hogy a nacionalista-populista szólamok termékeny talajra találtak a széles körben elterjedt előítéletekben és sztereotípiákban. Az iszlámellenes attitűd régen jelen van a lengyel médiában és társadalomban, különös tekintettel a 2001. szeptember 11-i, egyesült államokbeli merényletek, illetve Lengyelországnak az Irak elleni invázióban való érintettsége óta. Ennek ellenére, 2015-ig az iszlamofóbia – mint a választási kampányok eszköze – nem vált uralkodóvá a politikai diskurzusban.

Ami riasztó, az a xenofób beállítottság térhódítása a fiatal nemzedék körében. Az etnonacionalizmus az ifjúsági kultúra számos szegmensében megjelent, így például a lengyel hiphop zenében.

Mindent összevetve, a jobboldali értékválasztás inkább jellemző a fiatal választókra, mint szüleikre. Noha a társadalmi-gazdasági kérdéseknek kétségtelenül fontos szerepük van abban, hogy ma a nacionalizmus növekvő népszerűségnek örvend a lengyel fiatalok között, ám erre az anyagi problémák önmagukban nem adnak elegendő magyarázatot. A neoliberalizmus többféleképpen is hozzájárult a szélsőjobb megerősödéséhez, beleéretve egyfajta szociáldarwinista mentalitás előidézését. Még ha tagadhatatlan is, hogy sok fiatal néz szembe anyagi gondokkal, a gazdasági világválság a lengyel gazdaságot nem sújtotta oly mértékben, mint sok más országot Európában. Következőleg, a kapcsolódó kulturális tényezők – identitás, ideológia, értékek – különösen fontos szerepet játszanak.

Paweł Kukiz rocksztár esete a példa rá, hogy a kulturális befolyás politikai tőkévé konvertálható. Kukiz az 1980-as és 90 években fontos dalok szerzője volt az intolerancia ellen, majd 2015-ben politikus lett, és Kukiz’15 néven populista mozgalmat hozott létre, amely megszerezte a parlamenti helyek 10%-át. Kukiz szövetségre lépett az RN-nel, ami lehetővé tette, hogy a keményvonalas nacionalisták bekerüljenek a parlamentbe. A most 32 éves Robert Winnicki (aki közben kilépett Kukiz frakciójából) a szélsőjobboldalt képviseli a szejmben, a Kukiz’15 pedig a menekültkérdésről tartott magyar népszavazáshoz hasonló referendum megtartásáért kampányol. A Kukiz’15 a PiS-nél is radikálisabb nacionalista politikai erő gyanánt pozícionálja magát, s eközben többször a kormánypárttal együtt szavazott több fontos kérdésben, amelyek megbontották a liberális, demokratikus alkotmányos rendet. A közvélemény-kutatások szerint, a legfiatalabb választók körében a Kukiz’15 tartósan a legnépszerűbb választási opciót testesíti meg.

A jelenlegi helyzet jól látható párhuzamot mutat a 2005–2007 közötti időszakkal, amikor a PiS előző kormánya, amelyet két kisebb nacionálpopulista csoport támogatott, tiltakozáshullámot váltott ki a civil társadalomban, ami előrehozott választásokhoz és a  kormánynak a hatalomból való eltávolításához vezetett. A lengyel demokrácia mai válsága kétségtelenül súlyosabb, elsősorban az idegengyűlölő nacionalizmus valódi népszerűsége miatt a fiatalok között, ami a társadalom antifasiszta és haladó csoportjait súlyos kihívás elé állítja.

Fordítói jegyzetek

[1] Roman Stanisław Dmowski (1864–1939): a Narodowa Demokracja (ND, „Endecja”) elnevezésű jobboldali nacionalista politikai mozgalom egyik alapítója.

[2] Traktat Lezboński

[3] A Piast dinasztiához tartozó I. Boleszláv (992–1025) Lengyelország nagyfejedelme, majd életének utolsó évében királya. Hatalmát kiterjesztette Pomeránia, Luzsica (Lausits) és egy ideig a cseh fejedelemség területére is, s ezzel Lengyelországot fontos európai országgá tette. Vitéz Boleszláv (Bolesław I Chrobry) hozta létre a német irányítástól független lengyel katolikus egyházat.

[4] Az installációt, amely Julita Wójcik képzőművész alkotása, először 2011-ben, Lengyelország Európai Uniós elnöksége kezdetén állították fel Brüsszelben, az Európai Parlamenttel szemben, majd 2012 tavaszán Varsóba szállították. A mű egy 26 méter távolságot átívelő félkörív, amelyen 16 000 darab, különböző színű, apró művirág formáz szivárványszínt. Az (állami) Adam Mickiewicz Intézet által fönntartott alkotást a főváros vezetői eredetileg ideiglenes művészeti installációnak szánták, majd – a szélsőjobboldali tiltakozások ellenére, amelyek szerint, a Szívárvány a homoszexualitást népszerűsíti –, úgy döntöttek, hogy állandó tartozéka lesz Varsó belvárosának.

[5] Történész, politológus, politikus, Jerzy Buzek kormányának oktatásügyi miniszterhelyettese.

[6] Hanna Beata Gronkiewicz-Waltz jogász, a Polgári Platform politikusa, 2006 óta Varsó főpolgármestere.

[7] A Julius Evola, Pierre Drieu La Rochelle és Corneliu Codreanu eszméi által inspirált, 1978-ban alapított, a „kommunizmus” és a „kapitalizmus” között közbülső, „harmadik” álláspontot hirdető, olasz szélsőjobboldali Terza Posizione mozgalom utóda.

[8] A faji felsőbbrendűséget hirdető National Policy Institute október elejére hirdetett nemzetközi konferenciát egy budapesti kongresszusi helyszínre – többek között a radikális, rasszista, nagyorosz nacionalista Alexander Dugin és a jobbikos Gyöngyösi Márton részvételével –, Pintér Sándor belügyminiszter azonban – Orbán miniszterelnök utasítására – a konferencia megtartását megtiltotta.

 

(Fordította: Lugosi Győző)

 

Eredeti megjelenés:

Walter Baier, Eric Canepa and Eva Himmelstoss (eds.): Integration – Disintegration – Nationalism. transform! yearbook 2018. Merlin Press, 2018.