Baloldaliak az EU Alkotmányos Szerződéséről.

A Konvent alkotmánytervezetéhez való viszonyunkat kétfelől is érdemes átgondolnunk. Egy maximális és egy minimális stratégia szempontjából.

Ez az alkotmánytervezet – vitathatatlanul – a globális kapitalizmus jelenlegi fázisának neoliberális elgondolásait fejezi ki, védi és oltalmazza – közjogilag. Megfelel a magántulajdonosok tevékenységcseréjét összekötő piac szupremáciájának, a TNC-k uralmának, a közjavak, közszolgáltatások lejáratásának stb. Alapvonásaiban nem a munkatársadalom és nem a népek Európáját, hanem a tőke, a politikai osztályok az eurokrácia elgondolásait tükrözi.

Mégis: figyelembe véve a globális kapitalizmus erőviszonyait, azt, hogy objektíve nincs forradalmi helyzet, érdemes felvetni: van-e pozitívuma az európai egység – alkotmányozáson, még ha neoliberális szellemiségű alkotmányozáson keresztül is – erősítésének? Milyen tendenciáit lehet erősíteni a tervezetnek – egy igen kevéssé aktuális maximális stratégia, a radikális elutasítás álláspontjának minimális alternatívájaként?

Azt gondolom, hogy ha a belátható közeljövő a "kapitalizmus kapitalizmus ellen" versenyét mint világgazdasági régiók (Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás – Európai Unió – Délkelet-Ázsia) versenyét állítja előtérbe, akkor érdemes arra törekedni, hogy az EU ne maradjon egy USA-hegemóniájú, egypólusú világrend alárendelt tagja, hanem – lehetőleg békés eszközökkel – emancipálja önmagát.

A továbbiakban a szociális kérdésben és a szociális jogokban rejlő előrelépési lehetőségre szeretnék javaslatot tenni. A szociális kérdés – noha a közbeszédben gyakran keveredik vele – nem azonos a szociális jogok kérdésével. A jog csak egy vetülete, konfliktusfeloldó és -szabályozó technikája a nála lényegesen szélesebb és összetettebb szociális kérdésnek. Utóbbinak a kapitalizmusban gazdasági (például munkaerőpiaci helyzet, munkabérszínvonal, munkanélküliség), történelmi (fejlett, fejletlen ország stb.), politikai (például munka-tőke közötti erőviszonyok, kormányzati irányvonal, érdekegyeztetés stb.) szociálpolitikai (az egészségügy és a társadalombiztosítás milyensége, az aktív és passzív népesség aránya stb.), de még kulturális összetevői is vannak. (Ezek konkrét elemzésére egy maximális stratégia alkalmassága estén nyílna lehetőség, és válna ez egyben szükségessé).

Mit tudnak a szűkebben vett szociális jogok dimenziójával kezdeni az eurobaloldal, az ESZF, a nemzetközi civil társadalom baloldali képviselői? Mindenekelőtt két dolgot:

• Mutassunk rá arra, hogy az alkotmánytervezetben történt némi előrelépés, miközben visszalépés is. A mérleg kb.: 1,5 lépés előre – 1 lépés hátra.
• Az EU – 25 nemzetállamának szövetségével – egy unikális, egyedi közjogi konstrukció, kvázi államszövetség, ahol külön kezelik a közös ügyeket és külön a nemzeti hatáskörbe tartozókat. Azonban fejleszthető, sőt fejlesztendő konstrukció az unió, pilléreivel együtt.

Mindkét szempontot figyelembe kell vennünk, ha az alkotmánytervezet szociális jogokra vonatkozó részét elemezzük és értékeljük, s ebből vonhatom le azt a következtetést, amelyet már írásom címében is jelöltem. Azt gondolom, hogy ebben is van radikalizmus, bátor követelés, mégpedig a nemzetközi szolidaritásra és az európai humanizmus értékrendjére építő követelés, aminek megvalósításáért sokat kell küzdenünk.

A szociális jogok nem tartoznak sem az EU I. pillérébe, a három gazdasági közösségébe, sem a II., közös kül- és biztonságpolitikai pillérébe, sem a III., bel- és igazságügyi együttműködést tartalmazó pillérébe. Jogilag sem a közösségi jog elsőbbségi körébe tartozó dokumentumok foglalkoztak vele, mert nem Rendelet és még csak nem is kötelezően harmonizálandó Irányelv (direktíva) tartalmazta a szociális jogokat, hanem csupán jogi ajánlások. Tehát nem kötelező joganyagok, igaz, figyelembe vehetőek, vagy akár a nemzeti hatóságok által belső jogalkotással átvehetőek, harmonizálhatóaknak tekinthetők. Az alkotmánytervezetig ez volt a jogi helyzet, s ez a státusa jelenleg is az EU két legfontosabb szociális jogokkal foglalkozó dokumentumának, nevezetesen: a munkavállalók alapvető jogait tartalmazó 1989-es és az Európa Tanács eredetileg 1961-es Európai Szociális Chartájának. Most némiképp fordult a kocka:

Az alkotmánytervezet elfogadásával jogilag kötelező lesz az unió Alapjogi Chartája (ami az alkotmánytervezet II. része), azaz bekerült a kötelező joganyag körébe a Nizzai Szerződés rendszertanában a szabadságjogok közé, s ez de iure előrelépés. (Szemben a liberális felfogással, nem tesz különbséget ugyanis az első és második generációs jogok, negatív és pozitív jogok között.)

Csakhogy: az a problémánk vele, hogy kevés jog van benne, kevés garanciával, s túl tömören. Röviden: tartalmilag szegényesebb védelmet ad, mint a két előbb megnevezett dokumentum. Ezeket az unió Alapjogi Chartájának preambuluma – s ez jó hír – meg is erősítette, de amelyek ettől még ma sem kötelezőek, csak ajánlási rangúak maradnak. (A luxemburgi Bíróság esetjoga azonban alkalmazhatja ezeket.)

Tehát az Alkotmány elfogadása esetén az unió másfél lépést tenne előre, hogy aztán rögtön vissza is vegyen belőle, amikor a kötelező joganyagot, a főleg az alkotmánytervezet III., Egyenlőség és IV., Szolidaritás címe alá tartozó jogainkat soványan határozza meg. Azaz a csekély, mindössze védelmi minimumokat adó uniós jogokat – minden tételes jogi rendelkezés esetében – a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által megállapított szabályokkal összhangban kell alkalmazni. Például: a munkavállalói jogokat (II-27. cikk), a gyermekmunka tilalmát (II-32. cikk), szociális biztonsághoz való jogunkat, a fiatalok (II-34. cikk), az idősek jogait (II-25. cikk) is ez a szabályozás jellemzi. Következésképp: tartalmilag nincs előrelépés. A III. és a IV. cím körében kezelt jogok deklaratívak, ellátási szintekkel és jogvédelmi garanciákkal kevéssé foglalkoznak, s ennyiben szegényesebbek is, mint a korábbi, két ajánlási rangú dokumentum.

Árulkodó, hogy a fiatal munkavállalókat uniós szinten és kötelező erővel kell védeni a gazdasági kizsákmányolással szemben (II-32. cikk). Ez progresszív tilalom, de látható: nem a munkáé általában, csak a gyermekmunka kizsákmányolása tilos az Unióban. Igaz, ha a munka kizsákmányolása lenne tiltott, be kellene csukni a kapitalista üzemet, s ez már nem a minimális stratégia körébe tartozó követelmény. De a jelenlegi unió jellegét jól szemlélti ez az ellentmondás: ami a különös gyermekmunkánál tilos, az nem tiltott, tehát megengedett a nem gyermeki, felnőtti munkával kapcsolatban.

További jellemző negatívum a II. 15. cikk is: a foglalkoztatás megválasztásának szabadságával, ami szabadságjog, hogy ne a munkához való szociális jogként foglalkozzanak vele.

Előrelépés van a férfiak és nők közötti egyenlőségben (II. 23. cikk), amelyet: "minden területen, így a foglalkoztatás, a munkavégzés és a díjazás területén is biztosítani kell", s ahol az egyenlőség nem zárja ki a szükséges pozitív diszkriminációt. (Az ATTAC Franciaország támasztotta 21 követelményéből ezt az egyetlent, egészében elfogadták.)

Az alkotmányos szerződés jogi szempontú, szociális jogok felőli kritikája tovább folytatható. Javaslatom: tegyünk erős ellenjavaslatot a strict liberalizmussal írt alkotmánytervezettel szemben. Azért, hogy

először: a szociális jogok az európai konstrukció közös hatáskörébe kerüljenek át;

és másodszor: azért, hogy tartalmilag gazdagodjanak (például a lakhatáshoz való joggal, a munkához való joggal, az egészséges környezethez való joggal stb.), és jogvédelmi garanciák kerüljenek a deklarált jogok mögé.

A laza koordinációjú szociálpolitikát tovább kell vinni, s a minimumszintek emelésével közelíteni kell az egyes országok eltérő helyzetét. Közelíteni kell az egészségügyi és szociális ellátások rendjét, egy érdemi, de rugalmas koordinációval, melynek reális célja lehet: a két korábbi, ajánlási státusú charta védettségi színvonalának elérése, kötelezővé tétele.

Röviden, javaslatunk: előre az EU IV. szociális pillére felé!