Reflexiók a 3. Európai Szociális Fórumról (London, 2004. október 15-18.)

Virtuális kerekasztal-beszélgetés a fórumon résztvett magyar küldöttekkel.

Résztvevők: Alpár Róbert, Benyik Mátyás, Farkas Péter, Szigeti Péter és Tanay Marcell. A szerkesztőséget Kállai R. Gábor képviseli.

 

A Szociális Fórum résztvevői komoly ígéretet tettek arra, hogy a hallottakról és tapasztaltakról tanulmányok, cikkek formájában is levonják következtetéseiket. Egy virtuális asztal körüli beszélgetés formájában addig is közreadjuk első benyomásaikat.

Szigeti Péter: Az új társadalmi mozgalmak új erőfeszítéseinek koncentrált formában történő megjelenése volt az az újabb ESZF-találkozó, amelyet a 2002-es firenzei, majd a tavalyi Párizs-Saint Denis-i után idén ősszel tartottak meg. A megnyitó után két napon keresztül hömpölygött a globalizáció kritikusi – hol alternatív, hol "anti-", hol anarchisztikus – álláspontokat képviselő embertömeg az Alexandre Palace-ban. Egyidejűleg kb. 10 ezer ember lehetett jelen a teremben, reggeltől estig 10-15 kisebb-nagyobb vitafórumot állítottak fel a néha ezres, néha több százas, néha 30-50 érdeklődőnek. A közeg részben mozgalmi, részben happening jellegű volt, a "kulturális tér" különsátrában léptek fel énekesek, táncosok, együttesek, performance-ok stb.

Benyik Mátyás: Londonban Európa és a világ más tájairól, mintegy 60 országból hozzávetőlegesen 20-25 ezren gyűltek össze a globalizáció káros következményeit ellenző aktivisták, elméleti szakemberek, reformisták, radikális és alternatív szervezetek, érdekvédelmi civil közösségek. Az autonóm tereken (a "Solidarity Village"-ben) sok zenével, kulturális programokkal, olcsó ételeket és ingyenes étkezést is biztosítva vitáztak és kerestek alternatívákat a jelenkori, immáron globálissá vált kapitalizmussal szemben. A demokrácia új formáit sürgették, a hálózatépítés hatékony lehetőségeit kutatták, koalíciókat hoztak létre, a nemzetközi civil összefogást és a szolidaritást hangsúlyozták minden szinten. Az eltérő nézetek ellenére együtt gondolkodtak közös akciókról is, amik a mozgalmak október 17-én megtartott közgyűlésén előterjesztett felhívásban öltöttek testet. Legfontosabbak: az állandósult háborúk elleni demonstrációk, a G8 és a NATO-csúcstalálkozók ellenrendezvényei, a nők és a bevándorlók jogainak biztosítását követelő tüntetések, az EU-alkotmány ratifikálását megakadályozandó, a privatizáció megállítását és a munkavállalói jogok érvényesülését követelő mobilizációk.

Alpár Róbert: Az ATTAC és a Marx Károly Társaság jóvoltából először vehettem részt Európai Szociális Fórumon. Rövidebb-hosszabb beszélgetést kezdeményeztem újságterjesztőkkel, kiállítókkal, aktivistákkal, sajtósokkal. Volt köztük angol marxista-leninista kommunista, német maoista, olasz és angol anarchista, argentin trockista. A hivatalos média hírzárlatának, csúsztatásainak ellentéteként az Interneten már olvashatók és kellő kritikával figyelembe vehetők az első értékelések és interjúk a Fórumról.

Sz. P.: A tömeg tekintélye és az események dinamikája lenyűgöző volt. Energia és erő több volt, mint tudatosság és szervezettség. Jó volt a közvetlen szolidaritás, jó volt, hogy a nemzetközi szolidaritási alapba regisztrációt fizető nyugatiak sok mindent fedeztek a Kelet-Európából és a szegényebb országokból érkezőknek (szállást, háromnapi ingyenes londoni közlekedést biztosító bérletet, ingyenes részvételt). Jó volt az iraki háborút és a fasizmust elítélő, igazságosabb világot követelő, a Trafalgar Square-re hosszasan vonuló kb. 50-70 ezres emberáradat, amely kifogyhatatlan leleményességgel gúnyolta ki a Blairt pincsikutyájaként vezető Busht vagy a pénz uralta tőkés világ mohóságát. Ha arra gondolok, hogy a legrosszabb szovjet obscsezsityijénél is lényegesen lepukkadtabb, ifjúsági hotel névre keresztelt szálláson 16 font/fő összeget kellett fizetni, akkor itt a használati értéktől teljesen elszakadt a csereérték. Ennyiben igazolták a kemény antikapitalista szervezetek primitív jelszavait is a tények, amelyeket 1837-ben éppúgy lehetett használni, mint ma, abban a remek Londonban, ahol minden olyan stabil, gazdag vagy az egykori gazdagságot, a néhai viktoriánus Birodalom szebb napjait idézi, persze a Cityben másképp, mint Brixolban vagy Fullhamben, hogy ne is az európai munkásmozgalom 19. századi bölcsőjét idéző, ma főleg pakisztáni menekültek és emigránsok lakta városrészt (East-And) vegyük ellenpontként.

A. R.: A szervezés bázisa és meghatározója Livingstone, Nagy-London főpolgármesterének apparátusa és a SWP (Szocialista Munkáspárt) voltak. Bírálatot kaptak egyes előadások, ill. előadók kizárása és a regisztrációs, ill. közlekedési díjak miatt. A regisztráltak egy részének elhelyezése akár megalázónak is volt nevezhető, másfelől viszont a szolidaritási alap megteremtése, egyes angol szakszervezetek támogatásnyújtása nagy eredmény. Az önkéntes tolmácsok világszervezetéhez tartozók közül néhányan nem kaptak vízumot. Egyes nagy (olasz, francia) és kisebb nemzetek előadói nem tudták, vagy nem akarták az angol nyelvet használni, a rendezvények szinkrontolmácsolása pedig esetenként kevéssé volt sikeres. Mindez a széles, szegényebb néprétegek nyelveket nem tudó képviselőinek részvételét gátolta.

B. M.: Nyugat-Európában a szociális mozgalmak üzenete már nem számít elszigetelt csudabogárnak. A rendezvényt Ken Livingstone, London főpolgármestere nyitotta meg, és antiimperializmusról, Kuba jogairól, a szocializmus létező alternatívájáról szólt. A Labour Party neoliberális, háborúpárti politikai irányvonalával szemben – azonosulva a mozgalom céljaival – anyagilag és szellemileg is támogatta a fórum megrendezését. Ezt anarchista érzületű, radikális csoportok a mozgalom "megvásárlásaként" értékelték, a hatalom és a szociális fórum kokettálását látták benne. Jól tükrözi a két irányzat szembenállását, hogy a tanácskozásokat segítő, a nyelvi korlátokat lebontó, így a mozgalom bővítésének egyik feltételét jelentő és ezért nélkülözhetetlen szolgáltatást nyújtó, kizárólag önkéntesekből álló tolmácsbrigád az egyik plenáris ülést demonstrációval megszakító anarchista tüntetőkkel együtt petícióban is tiltakozott a brit szervezőknél a Porto Alegre-i alapelvek megsértése ellen.

Erőteljes egyes pártok, a briteknél a Socialist Workers Party, illetve álcivil szervezeteinek nyomulása, a Porto Alegre-i alapelvek (pl. a konszenzusos döntéshozatal, a pártok, a felekezetek és kormányszervek részvételi tilalmának) egyre gyakoribb felrúgása. Sajnos erre idehaza a Munkáspárt részéről is van hajlam.

Magyarországról összesen mintegy 150 fő utazott Londonba, három csoportban: a Magyar Szociális Fórummozgalmakért Alapítvány alapító szervezeteihez (ATTAC, BCKSZ, Haladó Erők Fóruma), a főleg zöld szervezeteket tömörítő Lehet Más a Világ Hálózathoz, valamint a Munkáspárt közeli szervezetekhez kötődők. Az Alapítvány és a Hálózat koordinációja alapján a plenáris tanácskozásokon előadónak jelöltük Szalai Erzsébetet (Újszocialista alternatíva esélyei c. előadása a Magyar Hírlapban megjelent). Az Alapítványhoz kötődő szervezetek további két plenáris és három szemináriumi előadói helyet kaptak a fórumon: Aradi Pál, Benyik Mátyás, Szigeti Péter, Farkas Péter, Kissné Király Piroska.

A. R.: Angliában tucatnyi magát szocialistának vagy kommunistának nevező párt versenyez egymással. Az idén alakult Nagy-Britannia Marxista-Leninista Kommunista Pártja Proletár című kiadványában részletes önmeghatározást ad, és meghatározza viszonyát a többi baloldali párthoz. Programja: út egy népi demokráciától a szocializmushoz, a proletárdiktatúrán át. Védik a Szovjetuniót, Sztálint, szimplifikálnak, nem támaszkodnak a létezett szocializmusok tapasztalataira. Anarchisták: hallomásból tudhattam, hogy az itt nem újság, radikális, direkt akciókkal megjelenő csoportjaik fellépése mégis sokkoló volt.

Tanay Marcell: Komoly konfliktusok merültek föl az ESZF-en belül, sokan megkérdőjelezték a folyamat demokratikusságát és civil jellegét. Ennek egyik kifejeződése az volt, amikor az autonóm terek résztvevői – akik között az anarchisták és a zöldek domináltak – megszakították azt az előadást, amelyen Livingstone, London főpolgármestere beszélt volna. A "megzavaróknak" semmi bajuk nem volt az előadás témájával, azért ekkorra szervezték demonstrációjukat, mert ezen beszélt Livingstone. Voltak olyanok is, akik az autonómok céljaival egyetértettek ugyan, de félelemkeltő módszerükkel nem. Fene tudja, én nem ijedtem meg. A plakátjuk szerint Livingstone 40 000 fonttal támogatta az ESZF-et, de ezzel meg is vásárolta. A tiltakozók lerohanták az előadói pódiumot, elöl egy "Lehet más az ESZF" feliratú transzparenst vittek, a fórum demokratizálását és Livingstone távozását követelték. A fő beszélő nem anarchista volt, hanem a Babels, az ESZF több száz fős önkéntes tolmácsoló szervezetének aktivistája. Mint mondta, anarchisták, környezetvédők, autonómok, az Indymedia független médiahálózat és a Balbels számos munkatársának tiltakozását fejezik ki, mert az anarchistákat nem engedték be az országba, a tiltakozókat kizárták az ESZF szervezéséből, mert Livingstone megvette kilóra az ESZF-et, s mert az ESZF kommercializálódik. Kijelentették, hogy nem akarnak elszakadni a Fórumtól, de biztosítékokat akarnak, hogy ilyen kirekesztés többé ne fordulhasson elő. A tolmácsok közben nagyon korrektül fordítottak, mintha rendes előadás lett volna. Körülbelül egy órán át tartott a balhé, utána a tiltakozók elvonultak, elkezdődhetett a tervezett előadás, de Livingstone nélkül, mert ő már az elején eltűnt. Negyedóra múlva valaki bemondta, hogy az elvonulókat egy buszmegállóval lejjebb megcsapkodták a rendőrök, kb. harmincadmagammal a helyszínre siettünk, de már nem találtunk ott senkit.

Anélkül hogy állást foglalnék politikai szempontból, az akciót nem értékelem veszélyesnek. Sokkal jobb, ha az elégedetlenek problémáik megértését kérik, mintha – magyar szokás szerint – leválnának és csinálnának egy másik szociális fórumot. Amíg fizikai bántalmazás nem történik, s nem lehetetleníti el a békésebb emberek munkáját, addig az ilyen akciók elfogadhatóak egy olyan mozgalmi hálózatban, ahol ennyire különböző embereknek kell dönteniük ennyire fontos, akár a jövőnket meghatározó kérdésekben.

B. M.: A londoni fórum egészére a kapitalizmus éles kritikája volt a jellemző. Fő témakörei többé-kevésbé követték az eddigi fórumok hagyományait: a háború és a béke, a demokrácia és az alapvető jogok, a társadalmi igazságosság és a szolidaritás, a tőkés óriásvállalatok nyomására végbemenő, a kormányok cinkosságával megvalósuló, az élet minden területére kiterjedő piacosítás és annak a széles néprétegek számára romboló következményei, a rasszizmus, a diszkrimináció, a kirekesztés, az ökológiai válság és a fenntartható fejlődés álltak a figyelem középpontjában.

F. P.: Vegyük sorra az egyes tanácskozásokat.

Globalizáció (okt. 15.). Argentin, brit, olasz, iraki szakszervezeti vezetők, továbbá Romániából Peter Damo tartott előadást. A mondanivalójuk arra összpontosult, hogy a szegénység nem véletlen, hanem "politikai akarat" kérdése. Szolidaritás kell a szegényekkel, s meg kell találni a szolidaritás új formáit. A hozzászólások is többnyire a szolidaritás globalizálásának szükségességéről szóltak. Egy palesztin szakszervezeti vezető a transznacionális társaságok diktátumát ostorozta, a profitot emlegette a szegénység hátterében. Peter Damo, miután arról beszélt, hogy a korábbi szocializmusok "széttörték a személyiséget", az egységes szakszervezetek szándékos széttöréséről, az IMF és a WTO tevékenységéről szólt. Kijelentette, hogy nemcsak egy másik világ szükségességét tudjuk megfogalmazni, hanem azt képviselni is tudjuk. A tanácskozás vége az iraki megszállás elleni demonstrációvá vált. Iraki és nem iraki hozzászólók megkérdőjelezték a Baszrából érkezett villamosipari szakszervezeti vezető mandátumát. Kijelentették, hogy Baszrában nincs elektromos áram, a szakszervezetek a bábkormányt és a megszállást szentesítik. A közönség többsége e mellett az álláspont mellett demonstrált, bár a felszólalók között olyan is akadt, aki szerint "nem lehet kidobni az iraki szakszervezeteket".

Adósságkönnyítés privatizációért: a harmadik világ halálos kompromisszuma (szeminárium, okt. 15.). A kolumbiai Berence Celeyta előadása arról számolt be, hogy Kali városában hogyan álltak ellen a közszolgáltatások, mindenekelőtt a vízszolgáltatás privatizációja miatt. Az ellenállásnak már 60 halálos áldozata van! Kijelentette: az autonómiáért, a természeti kincsek feletti ellenőrzésért harcolnak az imperializmus ellen, "jobb meghalni valamiért, mint élni semmiért". Egy indiai arról szólt, hogy a költségvetésből sokat költenek úgymond a szegénység mérséklésére, az mégis nő. A nemzetközi hiteleket "feltételekkel" nyújtják, aminek a középpontjában a privatizáció áll. A szolgáltató és kereskedelmi szakszervezetek szövetségének képviselője azt elemezte, hogy miért megy végbe a privatizáció, mit eredményez, és mit tehetünk ellene.
A neoliberalizmusról, a profitmotívumról és piacistenről beszélt. George Monbiot, a Guardian újságírója arról szólt, hogy Nagy-Britanniában a szolgáltatószektorokban hogyan válik a közpénz a magántőke profitjává. Ugyanezt a modellt ajánlották fel Dél-Afrikának, mondván, a "hasznot majd megosztjuk". Szólt a világ 800 millió éhezőjéről, amihez a privatizáció és a transznacionálisok érdekérvényesítése is hozzájárul. Számára ez legalább olyan fontos kérdés, mint az iraki háború, mert több halált okoz. Nem hagyhatjuk, hogy a harmadik világ népeit megöljék – jelentette ki. Hozzátette: a nyugati jólétben sajnos nem könnyű az embereket meggyőzni.

T. M.: George Monbiot, a globalizációkritikus mozgalmak "mentora" kifejtette: gyökeres társadalmi-gazdasági változtatás nélkül az éghajlati változás nem kerülhető el, ezt a környezetvédőknek is tudomásul kell venniük: "A megújuló energiaforrások fejlesztésébe való befektetés jelenleg az emberiség legfontosabb befektetése." Egy hozzászóló azt fejtegette, hogy ugyanilyen fontos a lokalizáció: a munkahelyeket és termelőterületeket közelebb kell hozni egymáshoz, hogy a szállítási szennyezés csökkenjen. "A sikerhez át kell formálnunk az emberek gondolkodásmódját, ami nagyon nehéz lesz. De ha nem tesszük meg, elbukunk!" – fejezte be Monbiot.

F. P.: A mozgalom jövője – stratégiák és perspektívák (szeminárium, okt. 15.). Lényegében mindenki a szervezettség és érdekérvényesítés erősítéséről szólt, eltérő vélemények voltak a pártokhoz való viszonyról. Figyelemre méltó gondolat, hogy a szociális mozgalom helyett a tőkével szembeni globális pártra van szükség. Harcolni kell nemcsak Blair és Bush ellen, hanem a rendszer ellen is, amelyet képviselnek – mondta egy hozzászóló.

Az EU új alkotmánya és válaszaink (szeminárium, okt. 15.). Ezen a tanácskozáson többek között felszólalt Bernard Cassen, Francis Wurtz, Jack Conrad (Weekly Worker), Tina Bekker (Nagy-Britannia Kommunista Pártjának elnöke) és Szigeti Péter. A nézetek megoszlottak arról, hogy az alkotmányt el kell-e fogadni. A fórummozgalom prominensei neoliberális tartalma, háborús-militarista iránya és a szociális kérdésekben mutatkozó gyengesége miatt az alkotmány elvetése mellett érveltek. Reményüket fejezték ki, hogy azon országokban, ahol népszavazás lesz, a többség elveti. (Ez az álláspont volt összhangban a 2., párizsi ESZF határozatával.) Mások azonban az EU-ban az USA-val szembeni egyensúlyozó erőt látják.

B. M.: Az Európai Unió Alkotmányával kapcsolatos előadásokban többen előrelépést láttak az alapszerződés elfogadásában, az unió versenyképesebbé válását várják tőle, mások a neoliberális gazdaságpolitika eszközének tekintik. Az előző európai szociális fórumok tapasztalataiból okulva a londoni fórum szervezői jobban ügyeltek arra, hogy mind a plenáris tanácskozásokon, mind a szemináriumi előadások során párbeszéd alakuljon ki az előadók és a résztvevők között.

Sz. P.: Élénk vita alakult ki az EU-alkotmány ratifikálására mondott "Nem" és "Igen" pártján állók között. Kilenc résztvevős vitafórumunkon mindössze 7-7 perc állt mindenki rendelkezésére. Nyelvi dilemmám is volt, mert bár mondandómmal franciául is elkészültem, de azt tapasztaltam a Fórumon, hogy a nem világnyelvű nemzetek (görögök, szlovákok, lengyelek, törökök stb.) résztvevői anyanyelvükön adtak elő, demonstrálandó európai egyenjogúságukat. Döntenem kellett: melyik csökkentértékűségi pszichózist kerüljem el, a nemzetit vagy az egyénit. Előbbit választottam, s magyarul beszéltem.

Az első három felszólaló a "Nem" pártján állt, mondván, hogy a Giscard-féle liberális tervezet még nehezebbé teszi a dolgozók jövőbeli harcát. Cassen arról is beszélt, hogy miközben az alkotmányozás az egyik legfontosabb reálpolitikai tét az unióban, a baloldal alig foglalkozik vele, s az ESZF-on is kevéssé van jelen súlyához, jövőbeni jelentőségéhez képest. Mindez nemcsak a politikai éretlenség jele, hanem azzal a következménnyel jár, hogy a liberálisok, a tőkés vállalkozók és médiakapcsolataik nagy örömére a csendes többség szentesíteni fogja. Az altermondialista erők jó része pedig képtelen elemezni azt a realitást, amelyről azt képzeli, hogy képes azt a szűk körű, szektoriális szempontokon túlmenően kezelni. Támadták az Európai Központi Bank szerepét is, azon reális nehézségek felvillantásával, hogy egyfelől az teljesen elvált a parlamenti kontrolltól, másfelől a monetáris uniós országok monetáris politikája a nemzeti hatáskörben maradó fiskálistól. Az adórendszerek nemzetiek, miközben a pénzpolitika központi. Francis Wurtz (Egyesült Baloldal-Északi Zöldek Ligája képviselőcsoport elnöke) az elfogadás ellen lépett fel. Azzal érvelt, hogy a jobboldali pártok mellette vannak, mert szentesíti a tőke szabad áramlását, miközben nincs fiskális harmonizáció, s elősegíti a közszolgáltatások privatizációját. A konvergenciakritériumok és a maastrichti uniós szerződés a kurrens neoliberalizmus vívmányai.

Négy vitatkozó árnyaltabb képet festett az előzőeknél, hárman közülük pedig egyenesen a pozitívumok többletével zárta mérlegét. Rámutattak, hogy nem igaz, hogy Maastricht óta az európai baloldal semmit se ért volna el, az elfogadás jogilag és intézményesen is jobb helyzetet hoz, mint a "Nem". Annak ugyanis az volna a konzekvenciája, hogy a Nizzai szerződés (és társai) maradnának érvényesek. Elhangzott, hogy a "Nem" a válság álláspontja, s ennek bizonyára Bush amerikai elnök, az európai egység leglelkesebb (csendes) ellenzője örül legjobban, neki gyenge Európára van szüksége, a háborúpárti kilencek Európája a legjobb szövetségese a régivel szemben. Szakszervezeti ember mutatott rá arra, hogy fejleszthető az EU konstrukciója, s felvetette egy EU-minimálbér szükségességét is. Az alkotmány híd és továbblépés lehet egy jobb, szociális EU felé is.

Én kiemeltem, hogy mivel a nemzetközi baloldal erői szerint sincs forradalmi helyzet, továbbá az unió fejleszthető, próbáljunk egy minimális stratégia felől is gondolkozni. Ugyanis a kapitalizmus-kapitalizmus ellen békés versenyhelyzetében az EU egységének erősödése (alkotmány ténye, külügyi biztos, némely szociális jog szabadságjogokkal egy sorba emelése stb.) fontossá vált. Minden kritika valószínűleg helyes, csak éppen az érem másik oldalát nem nézi. Azt, hogy az USA-hegemóniájú világrendszerben Európának emancipálódnia kell, hogy az amerikai egyoldalú erőfölényt másokkal együtt (Kína, India) ellensúlyozni tudja. Ha az EU IV., szociális pillére kiépítéséért lépnénk fel minimális programként, akkor teljesedése esetén a munkatársadalom győzelmet aratna. Megjegyzem, hogy Richard Leming (Federal Union) és Frank Siegers (Belgian Social Forum) hozzám, az ATTAC-Hungary képviselőjéhez hasonlóan érveltek.

A záró egypercesek sorrendjével a szervezők ismét az első három szereplőt hozták helyzetbe. A búcsúpercet arra szántam, hogy elmondjam: Budapestről nézve, egy olyan országból, ahol nemhogy strasbourg-i képviselője, még pártja sincs az eurobal törekvésnek, pedig ez az egyetlen olyan párt, amibe ma szívesen belépnék, furcsának tűnne, ha a nacionalisták és szélsőjobboldal EU-ellenessége a radikális, de nem extrémbaloldallal együtt szavazna az alkotmány ellen. Nehéz olyasmivel mit kezdeni, amikor egy szónok drámai hangon bejelenti, hogy ez az alkotmánytervezet elveszi sztrájkjogunkat (szemben a valósággal, a II-28. cikkel, amelyben ez szerepel), vagy azzal, hogy az európai gyors reagálású hadtest felállítását valaki akként értékelje, hogy az az USA-val való összefogás eszköze. Nem könnyű téma egy alkotmánytervezet – de azért tanulmányozni és ismerni illene megsemmisítő kritikája előtt.

A magyarországi ATTAC-os viták is kétféle értékelésig jutottak, nem dőlt még el a két álláspont szellemi-politikai küzdelme. Franciaországban a Chirac elnök által kiírt alkotmányreferendum elérte politikai célját: megosztja a Szocialista Pártot és a zöldeket, miközben a jobboldal az elfogadás mellé állt. Innen érthető, hogy a francia kommunisták és az ATTAC számára nem marad más betöltetlen hely a politikai palettán, mint a "Nem".

F. P.: Vége a fejlődés és növekedés mítoszának: egy fenntartható társadalom felé (plenáris ülés, okt. 16.). Samir Amin szerint a fejlődés (development) kifejezés csak propagandacélokat szolgál. A kollektív imperializmus korszakába léptünk. Ebben a korszakban az értéktörvény globalizálódik, a kapitalizmus többet rombol, mint épít, nem elég tehát a neoliberalizmus kritikája. A kapitalizmus nem tartható fenn, maximum 20-50 éve van hátra. (Ez összevág Immanuel Wallerstein álláspontjával.) Ami a földgolyón történik, az éhezés, 3 milliárd ember nélkülözése, az genocídium. A kiút a szociális haladás. Szándékosan nem szocializmust mondtam – tette hozzá. Demokrácia kell egy globálisan szociális világban. Kérdésekre válaszolva arról beszélt, hogy a politikai hatalom kérdése döntő. Olyan erőviszonyokat kell kialakítani, hogy ne a fejlődő országoknak kelljen alkalmazkodniuk a fejlettekhez. Az USA közel-keleti háborújáról azt mondta, hogy az nem mást szolgál, mint a planétánk természeti kincsei felett gyakorolt totális kontrollt, ami az USA "túlfogyasztását" lehetővé teszi. Ann Pettifor, az alterglobalista brit Jubilee Research nevében arról szólt, hogy a nyugatiak rózsaszín buborékban élnek. Nem veszik észre, hogy a világgazdaságban immár kezelhetetlen aránytalanságok halmozódnak fel, aminek fő felelőse az USA, melynek magának kellene strukturális kiigazító gazdaságpolitikát folytatnia. A fejlődő országok nettó hitelezői a gazdagoknak. Amennyiben jelentős tőkekivonás indul az USA-ból, annak pusztító világgazdasági hatása lehet. A pénzügyi luftballon, az olajkérdés, a légkör felmelegedése stb. fenyeget. Szervezettnek kell lennünk, nem csupán laza hálónak! Martin Rocholl, a Friends of the Earth Europe-tól, a környezeti fenntarthatatlanságról beszélt. A hozzászólók egyike azt hangsúlyozta, hogy nem hisz a tőke humanizálhatóságában. Mások a szociális mozgalmak radikalizmusának és szervezettségének szükségességét hangsúlyozták.

B. M.: A háború és a béke kérdéseivel kapcsolatban Palesztina jövője, az iraki megszállás megszüntetése, a nukleáris fegyverek megsemmisítése és a katonai bázisok felszámolása, továbbá az Egyesült Államok imperialista politikájával szembeni közös fellépés váltott ki nagy érdeklődést, mivel széles körök előtt igazolódott be, hogy Irak lerohanása és megszállása mögött az USA hegemón törekvései húzódnak meg. A terrorizmus elleni harc ürügy, az agresszió valódi célja a gazdag iraki olajmezők fölötti ellenőrzés megszerzése.

T. M.: Az autonóm helyszínen két, gyámoltalannak kinéző lány számolt be iraki és palesztin kalandjairól.

Emma civilként az iraki Falludjában töltött fél évet. Kórházakban dolgozott és látta el a sebesülteket. Munkájukat szinte a lehetetlenségig nehezítette, hogy az amerikaiak kikapcsolták a villanyt, elzárták a vizet, s civil célpontokat támadtak. Fedél és áram hiányában sok iraki gyermek hal meg. Amerikai mesterlövészek lövik az iraki felnőtteket és gyerekeket egyaránt, több, mesterlövészpuskával fejbe lőtt iraki gyereket hoztak be a kórházba, akiken általában már nem lehetett segíteni, a városban annyira nincs gyógyszer, hogy még a kórházba sem jut. Az emberek állandó félelemben élnek. Nincsenek nemzetközi terroristák Falludjában – állítja a fiatal aktivistalány. Helyi iraki emberek harcolnak, olyanok, akiknek már az egész családjukat kiirtották a megszállók. Mit tehetünk mi itt, Európában? Először is, tudatnunk kell az emberekkel, hogy mind a mai napig Falludját és több más iraki várost folyamatosan bombáznak az amerikaiak! – adja meg a választ Emma. "Amint meghalljuk, hogy ismét bombáznak egy várost, ki kell mennünk az utcára, és tiltakoznunk kell!" Az irakiak tudják, hogy a világ lakosai tiltakoznak a háború ellen, tudják, hogy a világ lakossága az ő oldalukon áll, ez reményt ad nekik.

Eva egy palesztin menekülttáborban civilkedett. A barátja a szeme előtt halt meg – kezdi előadását -, de nem ő az első, és nem is az utolsó, akinek halálát végig kellett néznie. A sok halál azonban egy idő után érzéketlenné teszi az embert. Az európaiaknak több szociális kapcsolatot kell létesíteni az iraki és palesztin ellenállókkal. Kampányolni kell a szabadságharcosok diszkriminalizálása ellen, közös tiltakozásokat szervezni velük. Nem egyszerű megszállásról van itt szó – folytatja Eva -, hanem a nyílt amerikai imperializmusról. Globális hatását tekintve ez most sokkal fontosabb háború, mint a vietnami. A két előadó egyetért abban, hogy az amerikai elnökválasztás után kegyetlen tisztogatások lesznek a lázadó iraki városokban. A megszállás folytatódik. "Eddig az amerikaiak azt mondták: Business as usual. Most új jelmondatot találtak: Occupation as usual – mondja keserű humorral Eva.

F. P.: A német kapitalizmus és Kelet-Európa (szeminárium, okt. 16.). György Károly, az MSZOSZ külügyi titkára a külföldi direkt tőkebefektetések szerepéről szólt, és arról, hogy a munkaigényes termelés már tovább kezd települni Kelet felé. Az elmúlt egy évben emiatt 10 ezer munkahely szűnt meg (összesen pedig 1 millióval, 20%-kal kevesebb a munkahely, mint a rendszerváltás előtt), a magyar szakszervezetek az új helyzetben nem voltak a helyzet magaslatán. Két dologra van szükség. Egyrészt szociális minimum kialakítására Magyarországon és az Európai Unióban, másrészt nemzetközi koordinációra.

A baloldali politika újraalapozása Európában (szeminárium, okt. 16.). A tanácskozást a szociális mozgalomban, az Európai Baloldali Pártban és az utóbbihoz csatlakozott pártok Transform! elméleti csoportjában (pl. a francia Espace Marxban) aktív Elisabeth Gauthier vezette. Borisz Kagarlickij az oroszországi baloldal helyzetéről fejtette ki "alternatív baloldali" véleményét. Szerinte az OFKP túl széles gyűjtőpárt. Minden párt, politikai erő szétszórt, dezintegrálódik. A sajtó ellenőrzött. Akciók kellenek, nem politikai agitáció! Modern baloldali szocialista-marxista mozgalmak kellenek, demokratikus és plurális demokrácia kell – hangoztatta. Majd ennek szinte ellentmondva kijelentette: forradalomra van szükség.

Én a magyarországi baloldal helyzetéről tartottam előadást. Ismertettem a neoliberalizmusba futott MSZP gyengülését, két tagozatának baloldali-szociális törekvéseit. Kiemeltem a baloldali demagógiát alkalmazó jobboldal erősödését, beszéltem a gyengülő Munkáspárt elszigetelődő politikájáról, jobboldallal való kokettálásáról, a civil baloldalról, gyengeségeiről, vitáiról. Megemlítettem, hogy az MSZP gyengesége miatt felmerült az erősebb baloldali civil összefogás szükségessége. Ismertettem a magyar szociális mozgalmak három irányzatát (MSZFA, Lehet más a Világ Háló, Munkáspárt közeliek). Megemlítettem, hogy a Munkáspárthoz közeli csoport egyes tagjai most felléptek a jobboldali kapcsolódások ellen, ami új helyzetet jelent. Samir Amin szerint a politika hitelessége megrendült. Kiderült, hogy a kapitalizmus nem jelent demokráciát. Itt is kifejtette nézetét a kollektív imperializmusról, melyben az imperialista központok közös érdeke erősebb, mint az ellentétük. Ma nincs EU-"projekt" az USA-"projekttel" szemben, pedig a fejlődő országokkal összefogva lehetne. Az USA nem a demokráciáért harcol Irakban, hanem nyomást akar gyakorolni a világra, Európára és Kínára. Fontosak az olyan lépések, mint a francia kormány ellenállása az iraki ügyben. Fontos (lenne) ezért az EU-Moszkva-Peking együttműködés. Vittorio Agnoletto független europarlamenti képviselő szerint új baloldali Európa kell, amelyben a baloldal a zöldekkel fog össze. Katja Kipping (Rosa Luxemburg Fondation, a PDS marxista szárnya) azt emelte ki, hogy a dolgozók a munkaképes korú lakosság felét teszik ki. A szakszervezetek a munkanélküliek ügyével nemigen foglalkoznak. Nagy a kísértés a parlamenti behódolásra, de ezt nem szabadna engedni. François Houtart (World Forum for Alternativs) a baloldali erők identitásáról, a tömegmunka eszközeiről beszélt. Benyik Mátyás hozzászólásában a Porto Alegre-i alapelvek és a pártok jelenlétének ellentmondását vetette fel, továbbá azt, hogy a tömegmozgalom és a mozgalom institucionalizálódása ellentmondásban van egymással. Egy dél-afrikai nőmozgalmi aktivista azt hangoztatta, hogy "gyertek Délre, utána csináljatok jóléti államot". Az Észak jóléte részben a Dél nyomorán alapul. Vissza kell térni a következetes szocialista és antikapitalista tradíciókhoz! Volt, aki azt emelte ki, hogy a marxista mozgalmak elvesztették bázisukat. A szakszervezetek gyengék. A muzulmánok a legelnyomottabbak, ezért rájuk kell támaszkodni. Leo Gabriel (osztrák SZF) hozzászólásában arról elmélkedett, hogy a szociális mozgalom ma még nem az európai politika szubjektuma, de azzá kell lennie. Ezt a célt szolgálja a szociális mozgalmak közgyűlésének összehívása. Samir Amin szerint a szocialista, kommunista pártok, felszabadítási mozgalmak egy bizonyos helyzetben meg tudták "fordítani" az egész világot. A mozgalmak mozgalma nem biztos, hogy betölthet hasonló szerepet. Ez csak az első lépés, az út még hosszú. Minderre én is reagáltam, szerintem sem elégséges a szociális mozgalmak közgyűlésének összehívása, szervezettség és program kell. Ez utóbbi a limitek (a lehetséges) és a távlatosabb forradalmi közötti útkereséssel foglalkozzon. A forradalmi utat követő marxista, az új baloldali "intézményes" pártok (pl. Európai Baloldali Párt), a kapitalizmust megjavítani, korlátozni vagy megváltoztatni akaró civil szervezetek nyílt vagy hallgatólagos együttműködéséről van szó a jelenlegi szakaszban. Elisabeth Goutier összefoglalójában úgy reagált, hogy nem nagyon támogatja az általánosítást, mert nagyon sok az ellentmondás a mozgalomban. De a következő ESZF-en megbeszélhetnénk, hogy a kirekesztettek és a dolgozók érdekében milyen Európát akarunk. Az Espace Marx erről most publikálja Milyen EU-t milyen világnak? (Quelle EU pour quel Monde?) c. kötetét.

G8, globális szegénység és ellenállás (szeminárium, okt. 16.). Mint minden akcióra és szolidaritásra irányuló, továbbá a világproblémákkal foglalkozó rendezvényen nagy tömeg gyűlt össze, elsősorban fiatalok. Tulajdonképpen a G8-ak 2005. évi, skóciai, nyári ülése elleni tömegtiltakozás szellemi előkészítése folyt.

A népek közötti szolidaritás Európájáért (szeminárium, okt. 16.). Az előzővel ellentétben, amikor az európai intézményekről, európai jóléti rendszer megerősítéséről, Európán belüli ügyekről volt szó (ez alól az alkotmányról rendezett vita kivétel volt), kevesebb érdeklődő gyűlt össze. Egy magyar zöld fiatal hozzászólt és kijelentette, hogy lehet, hogy teljes foglalkozatás és szociális biztonság volt Magyarországon a szocializmusban, de nem volt demokrácia. Alpár Róbert (ATTAC Magyarország, MKT) reagált, ecsetelve a szocialista és a kapitalista korszak életviszonyokra ható tényeit.

Állítsuk meg a fasizmust és a szélsőjobboldalt Európában (plenáris ülés, okt. 16.). Terv szerint előadó lett volna Livingstone, London főpolgármestere, amiben az anarchisták az ESZF intézményesülését és üzletiesedését látták. Holott ez a tanácskozás maga volt a mozgalmi demokrácia, hiszen Aradi Pál (BCKSZ) is itt szólhatott. A Közgyűlés előkészítő üléséről érkeztem ide, láttam az anarchisták félelemkeltő, "direkt" módszereit. Nevükkel ellentétben nagyon is szervezettek voltak, jól meg lehetett figyelni az idősebb irányítóikat. Miután Livingstone nem jelent meg, a jelenlévők pedig nem voltak hajlandók velük szolidaritási nyilatkozatot elfogadni, egy óra elteltével távoztak. Aradi Pál ismertette egy szlovákiai roma vezető jogtalan, önvédelem utáni bebörtönzését, és teljes szolidaritást hirdetett vele.

T. M.: Több különböző előadáson vettem részt a fórumon, ezek egy részéről mások már szóltak, egy másik része pedig nem volt túl érdekes. Alacsony információtartalmú volt pl. az egyik, rasszizmus témakörében rendezett szeminárium, illetve az autonóm terek egyikén rendezett zöld előadás is, annak ellenére, hogy az autonóm terek résztvevői jelentős részben anarchistákból és zöldekből állnak.

B. M.: A londoni fórumközgyűlés végén bejelentették, hogy 4. ESZF megrendezésére 2006 tavaszán Athénban kerül sor, amely kellő időt enged az eddigi három európai és négy világszociális fórum tapasztalatainak levonására, a szervezési hibák kiküszöbölésére, valamint a szociálisfórum-mozgalmak helyi (városi, térségi és helyenként nemzeti) szintű megerősödésére, a folyamatjelleg előtérbe állítására. A szociális fórumok tapasztalatainak nemzetközi kiértékelése, a Szociális Világfórum Porto Alegre-i chartájában lefektetett célok gyakorlati megvalósítása céljából, röviden a mozgalom jövőjéről Párizsban 2004. december 18-19-én rendkívüli közgyűlést tartanak, amelynek döntései hosszú távra meghatározhatják a mozgalom előrehaladásának irányát, konszenzus hiánya esetén esetleges megtorpanását is.

T. M.: Az autonóm terek előadásai nem sokban különböztek a "nagy" ESZF-en lévő előadásoktól: előadók az emelvényen, közönség lent, a témák gyakorlatilag ugyanazok. Hogy némileg színesebb legyen, az előadásokat rövid aktivista filmecskékkel szakították meg, amelyeket részben az Archi, egy olasz alternatív művésztársaság készített. A másik különbség, hogy az előadók néha kissé "showmanesre" vették a figurát. Ez engem idegesített, de biztos van, akinek bejön.

A. R.: A globalizált tőkének sokszor globális zavarodottságot sikerül keltenie ideológiákban és mozgalmakban. Európa szociális fórumán is még mindig eredményes a "demokrácia" apológiája, a régi-új "Oszd meg és uralkodj!" technikák. Ügynökgyanús egyének, összehangoltság-gyanús módokon terjesztenek téveszméket, viszik a mozgalmakat félreértéskeltő szerepekbe (akárcsak Magyarországon). Nem könnyű mindig észrevenni, hogy a diverzifikációban a tőkés rend önfenntartó automatizmusai mellett hol van szerepe kézi vezérléseknek, titkos pártkatonáknak.

T. M.: A demokratikus deficiten és a pártok szerepén kívül van azonban még egy probléma az ESZF-folyamattal, nevezetesen a kisebbségek, de leginkább a feketék hiánya a szociálisfórum-mozgalomból. Ők a tipikus munkásosztály, a tehetősebbeket kiszolgáló, a fizikai munkát végző, a leginkább kizsákmányolt réteg. A Szociális Fórum éppen a szegénység, a társadalmi különbségek, a kizsákmányolás és a rasszizmus ellen szerveződik. Ha céljaikat valóra tudnák váltani, annak Franciaországban és Nagy-Britanniában legnagyobb nyertese éppen a fekete kisebbség lenne. Ehhez képest nemhogy előadóként, de még résztvevőként sem kapcsolódnak be a mozgalmi életbe. Az ESZF-et lezáró tüntetés ebből a szempontból még lehangolóbb volt: a járókelők között sokkal több volt a fekete, mint a tüntetők százezres tömegében, s figyelemre sem méltatták a felvonuló tömeget. Megkérdeztük fekete interjúalanyunkat, miért nincsenek itt. Válaszként azt kaptuk, hogy "nem is lehetett tudni róla", "napi 10 óra munka után már kevésbé aktívak az emberek, inkább kikapcsolódni szeretnének, vagy aludni, mint gondolkodni". E kifogások ismerősek, hallottuk már őket itthon. A magyarok éppolyanok, mint a Nyugat feketéi, sokat dolgoznak kevés pénzért, ki vannak zsákmányolva, nehéz körülmények között élnek, másodrangú polgárok Európában, és teljes mértékben hidegen hagyják őket a társadalmi-gazdasági kérdések és a mozgalmi élet. A kontinens szegényei nem érzik magukénak a Szociális Fórum céljait, de nem is jutnak el hozzájuk a szükséges információk. A briteknek és franciáknak eddig nem sikerült bevonni a fekete kisebbséget társadalmi harcukba. Ha megtalálnák a megoldást, rájönnének, hogyan lehet mozgósítani, önszerveződésre késztetni a fekete kisebbséget, az valószínűleg megoldás lenne a mi passzív magyarjaink számára is.

Sz. P.: A mai ESZF és alkotórészei nem tagadhatják le korunkat, melyben élünk. A 19. századi önszerveződő, tudatosan kulturálódó munkásmozgalommal nehezen állítható párba a mai mozgalom szellemi nyersessége, happening jellege. Érződik rajta a jelenkori audiovizuális kultúra, az elektronikus média hatása, az öntudattal és a méltósággal élés csekélyebb foka. Amit az antikapitalista hevület sem feledtethet, nincs igazi kulturális és eszmei eszméletre ébredése e mozgásoknak. A tömegkultúra felfalja még kritikus gyermekeit is, nincs autonóm szocialista munkáskultúra. A legpozitívabb, hogy a társadalmi önvédelem szükséglete viszont állandóan jelen van e mozgalmakban.

Furcsa érzés vett rajtam erőt akkor is, amikor a közszolgáltatások privatizációjával szembeni fellépés taktikai kérdéseiről vitatkoztak nyugati elvtársaim. A nyugati baloldal olyasmiért küzd ma, ami mögöttünk van, miközben többségük lehúzta a budin az államszocialista diktatúrákat. A polgári társadalom formális (mert csak negatív) szabadságfogalma érvényesül, tiltakozhatsz bármi ellen, úgysem sokat számít, a létbiztonság viszont letűnik akkor, amikor beköszönt a formális szabadság. Lehet, hogy jobban meg kellett volna érteni a tulajdonviszonyok és a politikai berendezkedés közötti összefüggéseket? Azt, hogy a közjavak alárendelődnek az uralkodó tulajdoni és termelési viszonyoknak (vö. elméleti bizonyítékként a kitűnő szociáldemokrata Stuart Holland The Socialist Challange, egykori, tán 1976-os könyvét). A tapasztalt tematikus bőség zavarát enyhítheti, hogy a 72 oldalas, ötnyelvű, "Egy másik Európáért egy másik világban" című műsorújságból pontosan rekonstruálhatók a témák, a szereplők és a helyszínek, elektronikus változatukban (www. fse-esf.org).