Az írás a döntéshozók és a döntések ellen lázadók magatartásának összefüggéseit, szerves kapcsolatát vizsgálja. Az elemzésben néhány korábbi – részben az Eszméletben megjelent – felvetését fűzi gondolatilag egybe a szerző.

„a langyosokat kiköpi az Isten"

Élt egyszer Athénben egy bölcs, akit Szókratésznek hívtak. Volt annak egy felesége. Sőt, Szókratész annyira bölcs volt, hogy a hagyomány szerint nem csak egy, hanem két felesége is volt. Az egyik feleségét úgy hívták, hogy Xantippe. Ez a Xantippe igen házsártos, ordibálós asszony hírében állott. Egy anekdota szerint Xantippe minden nap kért élelemre pénzt Szókratésztől, hogy a család enni tudjon, de Szókratésznek mindig bölcs dolgokon járt az esze, és nem hallotta meg Xantippe szavát. Ezért Xantippe kissé hangosabban megismételte a kérését. Azután kissé még hangosabban megismételte a kérését. Azután kissé még hangosabban megismételte a kérését. Azután kissé még hangosabban megismételte a kérését. Azután – mivel más nem jutott eszébe, hogy miként óvja meg a családot az éhhaláltól – kissé még ennél is hangosabban megismételte a kérését. Ez a kérés már olyan hangos volt, hogy a szomszédok is meg­hallották. Így támadt Xantippének házsártos, ordibálós asszony híre. Az anekdota végkövetkeztetése: „A Szókratészek csinálják a Xantippéket".

I.

Számosan fölfigyeltek arra, hogy az őserdők kiirtása megbontja a földi klíma egyensúlyát. Veszélyezteti az emberi élethez szükséges éghajlatot. Ezért azzal a kéréssel fordultak az illetékesekhez, hogy hagyják abba, illetve akadályozzák meg az erdők kivágását.

Számosan fölfigyeltek arra, hogy a gyárkémények füstje üvegházhatást idéz elő. Az ipar széndioxid-kibocsátása globális környezeti katasztró­fához vezet. Ezért azzal a kéréssel fordultak az illetékesekhez, hogy csökkentsék, illetve csökkentessék a légkör ipari szennyezését.

Stb.

Sokan aggodalmukat fejezik ki az emberiség jövőjéért. Felhívásokat intéznek az illetékesekhez a Föld megmentéséért. Felhívásokat intéznek az emberiség megmentéséért.

Az illetékesek nem hallják ezeket a kéréseket, felhívásokat. Vagy hallják, de egyelőre elhalasztják a Föld megmentését. Elhalasztják az emberiség megmentését. (Az egyik megfogalmazás szerint az emberiség utáni időkre napolják el a Föld megmentését.)

II.

Sokan fölfigyeltek arra, hogy a volt gyarmatokon naponta tízezrek (egyes adatok szerint százezrek) halnak éhen.

A civilizált világ számára nem volna ezzel semmi gond, ha a haldok­lás csendben történne. Akkor a haldoklók látványa legfeljebb a Híradók anyagait színesítené. Azonban az éhhalálra ítéltek közül mind többen menekülőre fogják, és megpróbálnak önhatalmúlag a civilizált országok­ba tódulni: a volt gyarmattartók és kapcsolt részeik (így az Európai Unió) országaiban megtelepedni.

Sokan aggodalmukat fejezik ki az Európára zúduló várható inváziójuk miatt. Arra szólítanak föl, hogy a gazdag országok rendezzék a volt gyarmati népek élethelyzetét. (Vö. „Gazdagok és szegények I. " Eszmélet 64.) Ötletekkel állnak elő, hogy miképpen lehetne helyben biztosítani e népek megélhetését.

Az illetékesek nem hallják ezeket a kéréseket, felhívásokat. Vagy hall­ják, de a gyarmati népeket nem tartják annyira veszélyesnek, hogy – az alkalmi segélyezésnél nagyobb súlyú – érdemi megoldásokra szánnák el magukat.

III.

Számosan fölfigyeltek arra, hogy a civilizált országokban állandó prob­léma a jelentős munkanélküliség, miközben kihasználatlan termelési kapacitások vannak.

Sokan nem jutnak elég élelemhez, ezért szívesen megművelnének parlagon hagyott földeket, de nem tehetik, mert ezek a földek magántu­lajdonban vannak.

Számosan – hogy jövedelemhez jussanak – saját kockázatukra tovább­ra is termelni szeretnének a bezárásra ítélt üzemekben, de nem tehetik, mert az üzem tulajdonosa nem engedi. Hiába van számos példa arra, hogy a dolgozóknak akkor is megérheti termelni, amikor a tulajdonosnak már nem, az állami-jogi szabályozás a döntést kizárólagosan a tulajdonos kezébe adja.

Stb.

Sokan aggodalmukat fejezik ki a társadalmi nyugalom ilyen veszélyez­tetése miatt. Rámutatnak, hogy a létfenntartási feltételek hiánya növekvő számú rétegeket ösztönöz erőszakos jövedelemszerzésre. Arra hívják fel a figyelmet, hogy a társadalmi robbanás megelőzése, elkerülése érdeké­ben az egész lakosság számára biztosítani kell, hogy gondoskodhasson a megélhetéséről.

Az illetékesek nem hallják ezeket a kéréseket, felhívásokat. Vagy hallják, de a problémát nem tekintik annyira fontosnak, hogy komolyan szembenéznének vele.

IV.

Az embereket sok különböző szempontból lehet csoportosítani. A fenti korkérdések (a Glóbusz pusztulása, gazdasági- és klímamenekültek, munkanélküliség) vonatkozásában az egyének két típusba, osztályba sorolhatók annak alapján, hogy az illetőnek van-e érdemi beleszólása a fenti konfliktusok megoldásába, vagy nincs. Lényegileg befolyásolhatja-e az ő döntése „a Föld megmentését"? Lényegileg befolyásolhatja-e az ő döntése a gyarmati bennszülöttek (vagy ami végső fokon ugyanaz, Eu­rópa és a nyugati kultúra) megmentését? Lényegileg befolyásolhatja-e az ő döntése „parlagon heverő" munkaerő és „parlagon heverő" tulajdon egymásra találását, egyesítését?

Aki ezeket a kérdéseket lényegileg befolyásolhatja, annál van az ér­demi döntés joga. A többieket legfeljebb a jus murmurandi, a morgás, a kritika, az ellenvélemény kinyilvánításának joga illeti meg. Az ellenvéle­mény kinyilvánítása a halk kéréstől a hangos, sőt tettleges „ordibálásig" terjedő skálán mozog.

Egyeseknek módjában áll érdemi döntéseket hozni. A többi ember, aki nem dönthet érdemben, maximum „ordibálhat". Döntés és morgás (vagyis nemdöntés) alternatívájában nincs harmadik lehetőség. Objektíve mindenki vagy a döntéshozó vagy a morgó helyzetében van.

Az anekdotában a döntés és cselekvés joga, lehetősége Szókratészé volt. Xantippének maradt az egyre erősödő „morgás".

V.

A mai világrend a kapitalizmus (a világkapitalizmus) rendszere.

Elképzelhető-e, hogy a kapitalizmus profittermelés nélkül működjön?

Elképzelhető-e profit gazdasági növekedés nélkül?

Elképzelhető-e a profitot hozó gazdasági növekedés természetrom­bolás nélkül?

Elképzelhető-e a profitot hozó gazdasági növekedés külső terjeszke­dés (gazdasági gyarmatosítás) nélkül?

Elképzelhető-e a profitot hozó gazdasági növekedés tulajdonnélküli bérmunkások nélkül?

A mai világrendben – az egyének közül – valószínűleg az amerikai elnöknek van a legnagyobb befolyásoló hatalma a világ folyamataira. Obama elnök az, aki – elvben – a legtöbbet tehetne a Föld megmentésé­ért, a bennszülöttek megmentéséért, a tulajdonnélküliek létbiztonságáért. A környezetvédők, az éhezők, a tulajdonnélküliek tényleges mozgástere, lehetősége csupán a morgás fokozása, erősítése.

Az Obama-funkciónak és a morgás-funkciónak nemcsak a jogköre, hatásköre különbözik, hanem a célja és irányultsága is. A tapasztalatok szerint Obama a mai világrend alkalmazottjaként és alkalmazójaként cselekszik. Az Obama-funkció a fennálló rend képviselete, védelme. Feladata a rendszer stabilizálása, struktúrájának konzerválása. A morgás-funkció gyakorlói viszont változtatásokra törekszenek – ezekért morognak, morgolódnak.

Az Obama-funkció és a morgás-funkció logikája, értékrendje élesen elválik egymástól.

VI.

Az objektíve morgó helyzetben levők (azaz a döntési hatalomból kizártak) nagyon különböző módon élik meg ezt a pozíciót. Egy részük lényegé­ben elégedett a sorsával, és távol áll tőle a morgó szerep felvétele, a morgás-funkció gyakorlása („magánvaló morgó"). Másik részük ugyan elégedetlen az adott helyzettel, de önmaga nem szeretne dönteni: jó neki a megszokott (kiszolgáltatott, de csekély felelősséggel járó) morgolódó szerepkör. Viszont számosan vannak olyanok, akik a gyakorlati morgás álláspontjára helyezkednek, és céljaik megvalósításáért ilyen-olyan küzdelmekre hajlamosak. Ezek a küzdelmek az elméleti kritikáktól, a szópárbajoktól a véres szembenállásokig, fegyveres akciókig igen széles skálán mozognak.

Az energikus, erőszakos morgás és a tényleges radikalizmus nem feltétlenül esik egybe. Közöttük nem a módszerek agresszív, „forradalmi", illetve békésebb, „langyosabb" jellege a vízválasztó. Nem minden látvá­nyos, erőszakos akció sérelmes a támadott rendszerre. Sőt, bizonyos esetekben éppen a kormányzó politikusok vágyát, az alapstruktúra stabi­lizálását segítheti elő. (Például, amikor a szelídebb morgók megriadnak, és összezárnak a rendszer védelmében.) A tényleges (funkcionális) radi­kalizmus pedig a történelem során nem ritkán rejtett, kevésbé látványos eljárásokkal ért el eredményt, maradandó változtatásokat.

Korunk radikális morgóinak néhány főbb törekvése, követelése:

– a környezetpusztítás teljes leállítása,

– a gyarmati bennszülöttek életlehetőségének visszaadása,

– a tulajdonnélküliek számára termelési lehetőségek felszabadítása a tulajdoni korlátok leépítésével.

A radikális morgók követelései csak az adott világrenden kívül, annak meghaladásával, felszámolásával teljesíthetők. Az ipari környezetszennyezés állami betiltása, a gyarmati bennszülöttekkel szembeni teljes jóvátétel (vö.: „Eurafrika az eurafrikaiaké?" Eszmélet 82.), a tulajdonosi monopolhatalom jogi megszüntetése a jelenlegitől alapvetően eltérő rendet, más rendszert feltételez.

VII.

A jelenlegi világrend bővítetten termeli újra a morgó helyzetben levő sokaságot, ami komoly kihívás a fennálló rendszer (a rendszer stabili­tása) számára. A tulajdonosi döntéshozók és az ő érdekeiket képviselő (végső fokon az ő alkalmazásukban levő) politikai döntéshozók nem tudják (nem is akarják) azzal közömbösíteni a morgók harci késztetését, hogy felemelve őket magukhoz, rájuk is kiterjesztik a döntési jogosultsá­gokat – ennek ellentmond a rendszer. De azt lehetővé teszi, hogy harci hajlamukat a rendszer szempontjából semleges terepre tereljék. Olyan terepre, ahol anélkül adhatják ki harci energiáikat, hogy ez kockázatot jelentene magára a rendszerre. Ugyanakkor a küzdőknek megadja az aktivitás, a heroikus küzdelem megnyugtató és felemelő élményét. Ez a „küzdöttem is, meg nem is" forma az elméleti irodalomban az „áthelyezett küzdelem" megnevezést kapta.

Az áthelyezett küzdelem a bírálat irányát eltereli az alapstruktúráról. Hatására mást támadunk, mint ami az általunk célzott eredményhez vezethet:

– a konfliktusok bizonyos szereplőit a konfliktusokat előidéző rendszer helyett;

– kifejezéseket, kategóriákat a mögöttük levő tartalmak helyett;

– kisebb visszásságokat az alapvetőek helyett;

– a rendszer egyes részmegnyilvánulásait a rendszer egésze helyett;

– tüneteket az alapok helyett;

– felszíni jelenségeket a gyökereik helyett;

– egyes következményeket a kiváltó okok helyett;

– bizonyos eseményeket, tényeket a struktúra helyett.

VIII.

Az emberek jelentős részében van valamilyen jobbító szándék. Nem nézik közömbösen, tétlenül a bajokat, hanem tenni próbálnak ellenük. A jobbító szándék – spontán vagy tudatos módon – igen eltérő változtatá­si törekvésekben, programokban ölt testet. A különböző morgások – a szelíd bírálattól a fegyveres akcióig – ennek a cselekvési hajlamnak, késztetésnek a kifejeződései, megnyilvánulásai.

Persze, hogy szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Erre van ráhatásom, erre van döntési lehetőségem. Ebben merül ki a környezetvédő ener­giám. Erre fecsérelem a környezetvédő energiámat. Úgy viselkedem, mintha valóban döntési pozícióban lennék. Úgy teszek, mintha rajtam, az én cselekedetemen múlna a Föld megmentése. Áthelyezem a kör­nyezetvédelmi küzdelmemet a strukturális kihívásról bizonyos könnyen elvégezhető feladatok, az alapproblémára nézve hatástalan gyógymódok területére.

A nagyobb hatású döntéseket csak az Obamák hozhatnák meg. De ők nem hoznak ilyen döntéseket (ld. klímavédelmi csúcskonferenciák).

Szelektíven gyűjtöm a hulladékot – és közben egy kissé szégyellem magam.

Persze, hogy pénzt utalok át az afrikai éhezők megsegítésére. Erre van döntési lehetőségem, hatásköröm. Erre futja a velük kapcsolatos emberbarátságom. Jótékony adakozásra fecsérelem a velük kapcsolatos emberbarátságomat.

Úgy viselkedem, mintha valóban döntési pozícióban lennék. Úgy teszek, mintha rajtam, az én cselekedetemen múlna az éhen halók megmentése. Áthelyezem a gyarmatosítás következményeivel szembeni elégedetlenségemet a strukturális kihívásról bizonyos könnyen elvé­gezhető feladatok, az alapproblémára nézve hatástalan gyógymódok területére. (Azt mégsem kezdeményezhetem, hogy telepítsük be őket Európa megműveletlen mezőgazdasági területeire!)

A nagyobb hatású döntéseket csak az Obamák hozhatnák meg. De ők nem hoznak ilyen döntéseket.

Pénzt utalok át az afrikai éhezők megsegítésére – és közben egy kissé szégyellem magam.

Persze, hogy adok alamizsnát a koldusoknak. Erre van döntési lehe­tőségem, hatásköröm. Erre futja az irántuk való emberbarátságom (vö.: „Mi legyen koldus Józsival?" Világszabadság 1. = http://vilagszabadsag. hu ) Erre fecsérelődik el a velük kapcsolatos emberbarátságom.

Úgy viselkedem, mintha valóban döntési pozícióban lennék. Úgy te­szek, mintha rajtam, az én cselekedetemen múlna a szegénység-kérdés megoldása. Áthelyezem a szociális küzdelmemet a strukturális kihívásról bizonyos könnyebben elvégezhető feladatok, az alapproblémára nézve hatástalan gyógymódok területére. (Azt mégsem kezdeményezhetem, hogy juttassák őket megélhetési tulajdonhoz!)

A nagyobb hatású döntéseket csak az Obamák hozhatnák meg – ha vállalnák a tőkerendszertől való függetlenedés kockázatát. De ők – ért­hető módon – nem hoznak ilyen döntéseket.

Alamizsnát adok a koldusoknak – és közben egy kissé szégyellem magam.

IX.

Rövid idézet egy internetes fórum vitájából.

– Egy ismert óriásplakát szövege: „Az éghajlatváltozás rajtad múlik. Tekerd le! Kapcsold ki! Hasznosítsd újra! Sétálj!" Hazudik a reklám! Le­tekertem, kikapcsoltam, újrahasznosítottam, sétáltam. Mégsem csökken a hőség. Más megoldást kell keresni! NEM RAJTAM MÚLIK AZ ÉGHAJ­LATVÁLTOZÁS!

– Igaza van a reklámnak, csak nem úgy, ahogy üzeni. Valóban rajtunk múlik az éghajlatváltozás. Azon múlik, hogy el tudjuk-e érni a nagy kör­nyezetrombolók megfegyelmezését szerte a világban. KAPCSOLD KI A NAGY KÖRNYEZETROMBOLÓKAT!

Az emberek jelentős részében van valamilyen jobbító szándék. Nem nézik közömbösen, tétlenül a bajokat, hanem tenni próbálnak ellenük.

Idejében kikapcsolom a fűtést. Lekapcsolom a fölöslegesen égő lámpát. Szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Tiltakozom a bálnavadászat ellen.

Támogatom a „Mentsük meg az orangutánokat!" kezdeményezést.

Stb.

Ezeket cselekszem, és nem másokat. Mivel fontosnak tartom, azért cselekszem meg ezeket. Minden mással szemben ezeket a tetteket részesítem előnyben, min­den más rovására.

Amit megcselekszem, azt ítéltem minden másnál fontosabbnak. Azért cselekszem ezeket minden más helyett, mert ezeket tartom a legfonto­sabbaknak.

Döntésemben, feladatválasztásomban határozott állásfoglalás fejező­dik ki. Abban a dilemmában, hogy elsősorban a nagy környezetrombolók vagy a fölöslegesen égő lámpa kikapcsolására kell-e mindenekelőtt összpontosítani, az utóbbi mellett döntöttem. Ösztönös vagy tudatos választásaimban kifejeződik, hogy miként ítélem meg a kritikára, vál­toztatásra, jobbításra szoruló kérdések, területek fontossági sorrendjét, rangsorát. (Ezzel, és nem mással foglalkozom.) Kifejeződik továbbá, hogy milyennek látom a szükséges változtatás követendő irányát. (Ezt, és nem más utat, eszközt tartok a leginkább célravezetőnek, a célhoz leginkább elvezetőnek.)

Abban, hogy éppen miről beszélek (mi ellen, illetve minek az érdeké­ben tiltakozom), az fejeződik ki, hogy a kritikai vagy cselekvésbeli erőfe­szítés számára minek tulajdonítok elsőbbséget. Az fejeződik ki, hogy itt és most ezt, és nem valamilyen más témát, kritikai irányt és küzdelmet tartok a legaktuálisabbnak. (Vö.: „Egy rendszer megjavításának és meg­haladásának különbségéről ." Eszmélet 81.)

X.

Hibáztatom, támadom a bajokért

– a cigányokat és a zsidókat (gazdagot és szegényt egynek látva) a tőkés rendszer helyett – és egyáltalán nem szégyellem magam;

– a különböző faji megkülönböztetéseket, a rasszistákat a tőkés rend­szer helyett – és egyáltalán nem szégyellem magam;

– a bankokat a tőkerendszer helyett – és egyáltalán nem szégyellem magam;

– a külföldi (transznacionális-multinacionális) tőkét minden tőke helyett – és egyáltalán nem szégyellem magam;

– a hazai tőkéseket valamennyi tőkés helyett – és egyáltalán nem szégyellem magam.

Demonstrálok

– a kozmopolitizmus ellen az egész rendszer helyett – és egyáltalán nem szégyellem magam;

– a nacionalizmus ellen az egész rendszer helyett – és egyáltalán nem szégyellem magam;

– jelképek ellen az egész rendszer helyett – és egyáltalán nem szé­gyellem magam;

– jelképek tilalma ellen az egész rendszer helyett – és egyáltalán nem szégyellem magam;

– a neonácik ellen az egész rendszer helyett – és egyáltalán nem szégyellem magam;

– a kormány ellen a képviseleti parlamentarizmus egész rendszere helyett – és egyáltalán nem szégyellem magam.

XI.

1999-ben Bill Clinton utasítást adott Jugoszlávia bombázására. A magyar értelmiség egy része nyilatkozatban üdvözölte Milosevics megbüntetését. (Ld. NatO honlap = www.bal.hu 1999. április 10.) A magyar értelmiség másik része demonstrációkon tiltakozott. Egy „Adolf Clinton" kezdetű szórólap azon ironizált, hogy ha az elnök következetes, akkor az emberi jogok megsértése miatt az USA bombázását is elrendeli. (Az egyik de­monstráción egy Clinton-maszkos figura „Sajnálom, hogy gyilkos lettem" táblával a nyakában járkált.) A Humanista Mozgalom által szervezett tüntetés egyaránt irányult Milosevics és Clinton (a kis gyilkos és a nagy gyilkos) politikája ellen.

Az Egyesült Államok pénzzel és fegyverrel támogatta Irakot az Iránnal zajló háborúban. Irak azonban megpróbált önálló politikát folytatni. 2004-ben Bush elnök utasítást adott Szaddam Husszein megbüntetésére. A szövetséges NATO-tagok – nem kevés véráldozattal – megdöntötték a diktátor hatalmát. „A vér megújuló energia, az olaj viszont nem" – bukott ki az őszinteség egy amerikai politikusból Irak megszállása kapcsán.

Oszama bin Laden elhatározta, hogy a leigázott népek pártfogója lesz: a gyarmatosítók és megszállók ellen fog küzdeni. Az Egyesült Államok felfegyverezte Oszama bin Ladent az Afganisztánban tartózkodó szovjet katonaság elleni harcra. Miután ez a harc okafogyottá vált, bin Laden a korábbi támogatója ellen fordult és terrortámadást szervezett az Egyesült Államok megbüntetésére. Nem meglepő, hogy ez után vérdíjat tűztek ki a fejére.

A Szókratészek csinálják a Xantippéket. A szelídeket és az „ordibálókat", erőszakosakat egyaránt. A nagy gyilkosok csinálják a kis gyilkoso­kat. A nagy döntéshozók pedig – egy tömeggyilkos rendszer képvisele­tében – a kis gyilkosokat büntetik meg.

A Szókratészek csinálják a Xantippéket. Az „obamák" csinálják a bin Ladeneket. A süket-süketelő Obamák és az ordibáló médiasztár bin Ladenek ugyanannak a rendnek a katonái. Sőt, a bin Ladenek ennek a rendnek nemcsak haragos-haragvó, de édes gyermekei is. Alkalmat adnak arra, hogy a rendszer vétkeiről rájuk irányítsák át a figyelmet. Felkínálják a lehetőséget a rendszerrel való szembefordulás megszelídí­tésére. Segítenek áthelyezni a küzdelmet: a „kis gyilkosok" ellen fordítani a felháborodást.

XII.

Némely morgók a döntéshozókkal szemben szelíden viselkednek. A szelíd kis morgók elégedetlensége a hierarchikus döntési mechanizmus egyes következményei ellen irányul.

A szelíd kis morgók bírálják a kormányt, mert rossz döntéseket hoz. És legközelebb úgy szavaznak, hogy mások kerüljenek kormányra.

Ezzel legitimálják a nagy döntéshozókat. (Aki szavaz, az a fennálló világrend szabályai szerint viselkedik.) Aki szavaz, az támogatását adja a jelenlegi világrendre: egyúttal a világrendre is szavaz.

Némely morgók nem fogadják el a leosztott döntési jogköröket. Elutasítják, hogy fontos kérdésekben ők kimaradnak a döntésekből. Önhatalmúan felrúgják ezeket a törvényesnek mondott szabályokat. Indulatosan viselkednek a döntéshozók illetve a döntési monopóliumok iránt, és velük szemben önmagukat ruházzák fel döntési hatalommal. Nem riadnak vissza az agresszív, erőszakos cselekedetektől. Sőt, éppen ezekkel a látványos tettekkel próbálják elérni, hogy jobban odafigyeljenek az általuk képviselt ügyre.

Az indulatos kis morgók elégedetlensége a hierarchikus döntési me­chanizmusnak szintén csak bizonyos tünetei, illetve következményei ellen fordul.

A radikális morgók elégedetlensége elsődlegesen nem a döntéshozó­kat és egyes döntéseiket, hanem magát a rendszert és annak döntési mechanizmusát veszi célba. Kritikájuk a kiváltó okok, a hibásnak gondolt rendszer alapjai (mindenekelőtt anyagi-gazdasági alapjai) ellen irányul. Ők a nagy környezetrombolókat, a globális uralmi rendet (politikai és gaz­dasági gyarmatosítást), a tulajdonosi monopóliumok egész rendszerét bírálják-támadják. Viselkedésük a radikális elméleti kritikától a rendszer­tagadó cselekvésig (a „nem teszik, de tudják"-tól a „teszik, mert tudják"-ig) terjed. (Vö.: „Hogyan nem védelmezzük államunkat ." Eszmélet 79.)