Mint első számunk beköszöntőjében megfogalmaztuk, lapunk a széles értelemben vett baloldali gondolkodás fóruma kíván lenni. Ennek szellemében próbálunk jelenlegi számunkban is igen különféle baloldali nézeteknek hangot adni. Ezek a nézetek nem mindig a szerkesztőség álláspontját tükrözik, nem kívánunk viszont az igazságosztó szerepében sem fellépni. Úgy gondoljuk, hogy a baloldali válaszok keresése közben minél többféle gondolat integrálására kell képesnek lenni, s különösen így van ez egy olyan központi kérdés esetében, mint a tulajdoné, mely e számunk fő témája, s amellyel kapcsolatban a baloldalnak ma különösen fontos lenne versenyképes és meggyőző alternatívákat felvázolnia. Egyes írások hangvétele is elüt, egyes esetekben idegen is a szintén a beköszöntőben megfogalmazott stiláris – és etikai – eszményünktől. Ezek az írások azonban ebben a formában, többnyire dokumentumként tükrözik szerzőik álláspontját, ezért nem törekedhettünk a hangvétel megváltoztatására ott sem, ahol annak intoleranciájával egyébként nem tudtunk azonosulni.
Tartalomjegyzék
- Tütő László, Juhász Pál, Lengyel László, Varga Csaba, Kapitány Gábor : Kerekasztal beszélgetés az önkormányzatról II.
- Drucker György, Kemény Csaba, Varjas András : A Nemzeti Kerekasztal alatt
- Grigorij Pomeranc : Anyám kérdése
- Miért fontos a tulajdon kérdése?
- Mocsáry József : Hogyan lopjunk gyárat? – Meghökkentő történetek, avagy: tulajdonreform magyar módra
- Nagy Balázs : Legyen az állami tulajdon a munkásoké!
- Szabó András György : Tézisek a tulajdonreformhoz
- Szalai Erzsébet : A tulajdoni reform feltételei
- Szépkúti István : Munkavállalói önkormányzat és gazdasági racionalitás
- Vass Csaba : Tulajdonreform, gazdasági reform, társadalmi reform
- k : Csanádi András nem megjelent tanulmányáról
- Maróthy János : Kevesebb vagy több szocializmust?
- Mit kell tudni az Autonómia Csoportról? – Rövid ismertetés dokumentumokkal
- Privatizálás-reprivatizálás
- Tulajdon