Hogy Jimmy Carter amerikai exelnök, az 1978-as Camp David-i békemegállapodás házigazdája éppen 2002-ben kapott Nobel-békedíjat, érzékelteti, hogy a világ közvéleményét a palesztin-izraeli konfliktus ma nemcsak hogy érdekli, de abban a világbéke egyik fő akadályát látja. Közel-keleti békefolyamatról ma aligha lehet beszélni. Megoldási javaslatokról mi sem tudunk, de a helyzet bonyolultságának feltárásához most és a későbbi számokban is szeretnénk hozzájárulni. Az 56-os szám több rövid írása foglalkozik a világrendszer gazdasági problémáival. Ezekről elmondható, hogy leginkább csak a különféle csúcstalálkozók – és a velük egyidőben megtartott demonstrációk – idején kerülnek a napilapok címoldalára. Az elemző munka és a tudományos vita azonban a szélcsendesebb periódusokban is folytatódik.
Tartalomjegyzék
- James Petras : A harmadik út mítosza és valósága
- Adrian Little : A civil társadalom újragondolása – A radikális politika és a meg nem fizetett tevékenységek elismertetése
- Wiener György : Osztályhelyzet és választói magatartás II.rész
- Alekszandr Nyikolajevics Taraszov : Szégyenteljes évtized – Tézisek egy vádbeszédhez
- Allin Cotrell, W. Paul Cockshott : Gazdasági tervezés, számítógépek és munka-értékek
- Borisz Kagarlickij : „Politikai kapitalizmus” és korrupció Oroszországban
- Jamie Morgan : Úszunk vagy megfulladunk? A csúcstalálkozó-cinizmus politikai gazdaságtana
- Noreena Hertz : Kapuk és gettók
- Alain Gresh : A liberális globalizációt ellenző mozgalmak és a palesztinkérdés
- Noam Chomsky : Palesztina, Izrael, Amerika (interjú)
- Roth Endre : Zsidóság és antiszemitizmus
- Andor László : Dornbusch kontra Stiglitz – A kilencvenes évek világgazdasági folyamatai
- John Palmer : Kapitalizmus európai módon – Will Hutton: A mi világunk című könyvéről
- Victor Wallis : A globalizáció alternatívája – Walden Bello: Mérlegen a jövõ. Esszék a globalizációról és az ellenállásról című könyvéről
- A NATO-val és a militarizmussal szembeni ellenállás aktivista hálózata : A NATO-val szembeni ellenállás Szlovéniában
- Miren Etxezarreta, John Grahl, Jörg Huffschmid, Jacques Mazier : Európai Közgazdászok Egy Alternatív Európai Gazdaságpolitikáért
- Ungváry Krisztián : A szerkesztő felelőssége
- Werth Márk : Egy nemlétező történész egy létező problémáról – Válasz Ungváry Krisztiánnak