A fenti címen (teljes egészében: Full Employment, Social Cohesion and Equity for Europe, Alternatives to Competitive Austerity) tett közzé terjedelmes memorandumot egy európai közgazdász-csoport 1997. május 27-én. A szöveg kétéves egyeztetés eredménye; ennek során a huszonöt tagú nemzetközi szakértői kör tagjai két alkalommal találkoztak egy alternatív gazdaságpolitika kidolgozása céljából (Strasbourg, 1995. október és Brüsszel, 1996. szeptember). A nyilatkozat közzétételét az EU Kormányközi Konferenciájának befejeződéséhez, illetve az Unió további sorsát meghatározó amsterdami csúcstalálkozóhoz igazították. A memorandum legfontosabb gondolatait összefoglaló Deklarációból idézzük az alábbiakat.
Célok és prioritások
“Az EU legtöbb országában dolgozó közgazdászokként egyre növekvő aggodalommal szemléljük, hogy az EU országaiban a munkanélküliség példátlanul és tűrhetetlenül magas szinten állandósult. A hivatalos adatok szerint 18 millió ember, vagyis az aktív népesség 11 százaléka munkanélküli, akiknek fele több mint egy éve van munka nélkül. Az EU-ban a fiatalok több mint egyötödének nincs állása. Ennek következményeként láthatjuk a szegénység növekedését, a társadalmi polarizáció és kirekesztés erősödését, és az életesélyek folyamatos erózióját a társadalom növekvő létszámú csoportjai számára.
(…) Úgy gondoljuk, hogy az EU gazdasági stratégiája alapvető kudarcának oka a gazdasági stabilitás fogalmának felettébb szűk meghatározása, amely szinte kizárólag az árstabilitást veszi figyelembe. Ez a szemlélet eltekint a növekedés, a foglalkoztatás, a bérek, a társadalombiztosítás és a természeti környezet stabilitásától, pedig ezek a gazdasági és társadalmi stabilitás egyaránt fontos aspektusai. Az infláció elleni küzdelem iránti megszállottságból következnek az úgynevezett konvergencia-kritériumok, és a Maastrichti Szerződésben foglalt monetáris unió jegyében ez határozza meg az Európai Központi Bank (ECB) monetáris politikájának irányelveit is. Még azt is megakadályozza, hogy a tagországok megfelelő költségvetési politika segítségével határozott és összehangolt lépéseket tegyenek a munkanélküliség ellen. (…) Egyáltalán nem meggyőző az az állítás, amely szerint az alacsony infláció a piaci mechanizmuson keresztül automatikusan elvezet a dinamikus növekedéshez és így a magasabb szintű foglalkoztatáshoz. Mondhatjuk ezt az elmúlt tíz év tapasztalata alapján, amikor is az infláció nagyon alacsony szintre csökkent (az 1970-es évek 10,6 százalékos átlagáról 2,6 százalékos átlagra a 80-as években – 2,6 százalékra 1996-ban), miközben a gazdasági növekedés számottevően lassult, a munkanélküliség pedig a háború óta számított rekordszintre emelkedett az EU-ban (a 70-es évek 4 százalékáról 8,9 százalékos átlagra a 80-as években – 11,2 százalékra 1996-ban). Vannak tanulmányok, amelyek megmutatják, hogy az infláció alacsony és stabil szintje nem szükségképpen gyakorol negatív hatást a növekedésre és a foglalkoztatásra. Másrészt azonban ha az antiinflációs politikát akkor is folytatják, amikor az infláció már szigorúan kézben van tartva, nagy károkat lehet okozni a gazdaságnak. Ma ez a helyzet az EU-ban: az infláció nem jelent veszélyt a belátható jövőben. Ezért az uralkodó politika (pénzszűke és költségvetési lefaragások), amely a Maastrichti Szerződésből következik, és amelyet a közelmúltban megkötött ‘stabilitási paktum’ is megerősített, lefelé vezető deflációs spirált eredményez. Mindez aláássa azt a makroökonómiai alapot, amely szükséges a foglalkoztatási, jövedelmi és társadalombiztosítási helyzet javulásához, valamint a regionális kohézió és az ökologikus szerkezetváltás realisztikus szemléletének kialakulásához.
A munkanélküliség az érintett egyének számára személyes katasztrófát jelent. Emellett azonban hatalmas gazdasági pazarlást is és terhet az államháztartásnak (minden ellenkező erőfeszítés ellenére növeli a hiányt). A tartósan magas munkanélküliség erodálja a társadalmi kohéziót a tagországokon és az EU egészén belül, politikai instabilitáshoz, valamint a nacionalizmus és az idegengyűlölet erősödéséhez vezet.
Nézetünk szerint ez a gazdaságpolitika a külső zavarokra és a gazdasági fejlődés belső korlátaira adott, részben helytelen válasz, amelyek országainkat az 1970-es évek óta jellemzik. Másrészt azonban visszavezethető a nagyhatalmú üzleti csoportok és különösen a pénzügyi intézmények által gyakorolt erős nyomásra is. Nem fogadjuk azonban el azt a nézetet, miszerint az új problémáknak nincs más és jobb megoldása, mint a most uralkodó, és azt sem gondoljuk, hogy a megszorító politika mögötti erők univerzálisak és megfékezhetetlenek.
(…) A teljes foglalkoztatást, a szociális méltányosságot és biztonságot, valamint a környezeti fenntarthatóságot tekintjük a gazdaság alapvető céljainak. E célok mindegyikét önmagáért kell követni; együtt pedig egy komplex gazdaságpolitikai keretet képeznek. Ezek eléréséhez szükséges egy komplex és differenciált gazdaságpolitikai eszközrendszer kialakítása és alkalmazása. Mindazonáltal nézetünk szerint központi szerepet játszik a teljes foglalkoztatást célzó stratégia, mivel az oly módon erősíti a makroökonómiai alapokat, hogy egyben lehetővé teszi a többi cél követését is.
Monetáris politika
(…) Rövid távon az EU-nak azonnal enyhítenie kell monetáris politikáját annak érdekében, hogy ösztönözze a beruházásokat és mérsékelje a költségvetési politikára nehezedő nyomást, ezáltal lehetővé téve a dinamikus munkahelyteremtő intézkedéseket. Ezt az enyhítést a monetáris célkitűzések összehangolásával és a kamatlábak csökkentésével kell végrehajtani minden tagországban. A Bundesbanknak fel kell hagynia a tőkebeáramlás monetáris sterilizálásának politikájával. Annak érdekében, hogy az összehangolt monetáris enyhítést megvédjük a tőkemenekítéstől és a valuták elleni spekulatív támadásoktól, javasoljuk a devizaátváltási adó bevezetését, amely egyben erőteljes ösztönzést jelentene a nemzetközi monetáris reform felé.
Közép- és hosszú távon az EU-nak sokkal nagyobb mértékű ellenőrzést kell gyakorolnia a pénzügyi folyamatok fölött, amelyek jelenleg a legtöbb tagországot kiszolgáltatják a globalizált piacok zsarnokságának anélkül, hogy hozzájárulnának a produktív beruházásokhoz. Ilyen ellenőrzés egy szorosan összehangolt és integrált monetáris és pénzügyi rendszerben valósítható meg. Ez magában foglalná az ellenőrzési tevékenység és az eljárási normák kibővítését és javítását. Ebben az összefüggésben a teljes jegybanki függetlenség kérdését is újra kell gondolni. Anélkül, hogy tagadnánk az infláció féken tartásában fennálló különleges felelősségüket, úgy véljük, hogy az európai monetáris politikának egy különböző és egyaránt fontos célokkal, valamint átlátható és demokratikus keretek között megvitatott és kijelölt kormányzati eszközökkel rendelkező átfogó gazdaságstratégiába kell beágyazódnia.
Költségvetési politika
Mint legsürgősebb költségvetési intézkedést javasoljuk, hogy az EU indítson nagyszabású foglalkoztatási programot, amit a közkiadások számottevő bővülése támogatna. Ennek két szorosan összefüggő részből kell állnia. Az első egy igazi EU-szintű beruházási kezdeményezés néhány alapvető területen, ökológiailag fenntartható európai infrastrukturális projektekkel mint vasúthálózatok vagy decentralizált energiaszolgáltatás. Mivel az EU jelenlegi költségvetése nagyon kicsi, az ilyen EU-projekteket az Európai Beruházási Bank által kibocsátott EURO-kötvények útján kellene finanszírozni. A foglalkoztatási kezdeményezés második része a tagországok és a régiók szintjére vonatkozó, közösen kidolgozandó és összehangolandó projektekből áll. (…)
Közép- és hosszú távon az EU-nak költségvetési centralizációra és jövedelmi alapja kibővítésére van szüksége. E tekintetben elfogadjuk az 1977-es MacDougall-jelentés megállapításait, amelyek szerint az EU költségvetésének az összesített EU-termelés 5-7 százaléka fölötti rendelkezésre van szüksége (ez még mindig messze a tagországok költségvetésének mértéke alatt marad). Ennek elérése céljából javasoljuk:
– a széndioxid-kibocsátási adó bevezetését, amit már több éve fontolgatnak az EU illetékesei;
– valutaátváltási adó bevezetését a spekulatív pénzáramlás megfékezésére; és
– annak vizsgálatát, hogy az EU részesedhetne-e a kamat- és más tőkejövedelmek adójából, ami egyben lépés lenne az adórendszerek európai harmonizációja és a tagállamok közötti ‘adóverseny’ mérséklése felé is.
Munkaidő-csökkentés
(…) A jelenlegi körülmények között a munkaidő csökkentése számottevő munkahelyteremtő potenciállal bír, amit ki kell használni a teljes foglalkoztatás belátható időn belüli elérése érdekében. A munkaidő-csökkentés mértékétől és a menedzseri oldalról érkező válaszoktól függően 5-10 millió munkahely teremtése az EU szintjén reális feltételezésnek tekinthető. A munkaidő-csökkentés különböző formákban történhet, kezdve a túlórák azonnali csökkentésétől egy sor más intézkedés bevezetéséig (kevesebb napi vagy heti munkaóra, szülői és alkotói szabadságok, átképzés és részmunkaidő stb.).
(…) Az EU-nak oly módon kell lépéseit megtennie, hogy egyúttal biztosítsa: a munkakörülmények és a társadalombiztosítási feltételek nem romlanak a munkaidő-csökkentés következtében. Ez magában foglalja a létbizonytalanság elleni harcot minden területen, a minimális normák fokozatos emelésének kikényszerítését, valamint a Maastrichti Szerződés szociális záradékkal történő kiegészítését. A részmunkaidős foglalkoztatás vonzóbbá tétele érdekében különösen fontos, hogy ezeknél is fennmaradjon a társadalombiztosítás és a nyugdíjfizetés teljes rendszere. Az EU-nak e téren is vezető szerepet kell játszania.
Elméleti és politikai problémák
(…) Megbíráltuk az EU uralkodó gazdaságpolitikáját, mert az elméletileg megalapozatlan és téves, gyakorlatban pedig árt az emberek többségének és polarizálja a társadalmat. Javaslatokat tettünk egy alternatív gazdaságstratégiára, amelyet megalapozottabbnak tekintünk. (…)
Természetesen nem könnyű megvalósítani egy ilyen gazdaságpolitikai irányváltást. Mivel elutasítjuk a leegyszerűsített, csak piacban gondolkodó megközelítést, felismerjük ezeket a nehézségeket. Ezek először is abban állnak, hogy az alternatív gazdaságstratégia sokrétű megközelítést igényel a különféle szereplők és intézmények részéről; másodszor pedig elismerjük, hogy – a problémák komplexitása miatt – gyakran nem adható teljesen kielégítő megoldás, és így egyes esetekben a mi javaslataink is kísérleti jellegűnek tekintendők. Végül azzal is számolnunk kell, hogy egy alternatív gazdaságstratégia – csakúgy, mint a most uralkodó – nemcsak elméleti felismerés és kutatás, hanem anyagi érdekek, társadalmi mobilizáció és politikai erőviszonyok kérdése is.”
A Memorandum az EU-val társult országokról
“A közép- és kelet-európai országok (KKEOk) esetében a radikális piacorientált átmenet neoliberális formulája kudarcot vallott, és súlyosbította a termelés és az életszínvonal meredek hanyatlását ezekben az országokban. A különleges segélyprogramok (PHARE) elindításán túl az EU társulási egyezményt írt alá (ez idáig) tíz országgal. Ezek a megállapodások különleges kereskedelmi engedményeket tartalmaznak, valamint az EU-tagság – halvány – perspektíváját. Az EU és tagországai azonban láthatóan nem teljesítik ezeket a kötelezettségeket; az európai piacok nagyrészt még mindig zárva vannak azok előtt az ‘érzékeny’ termékek előtt, amelyek gyártásában a KKEOk versenyképesek, és vonakodás figyelhető meg a további EU-bővítés feltételeinek meghatározását illetően is. Úgy tűnik, hogy minden retorika ellenére az országok egyenlő jogait és csatlakozási lehetőségét biztosító összeurópai perspektíva nem egyeztethető össze Európa neoliberális stratégiájával. Igaz, hogy a KKEOk befogadása változásokat feltételez az EU agrár- és más közös gazdaságpolitikai területein csakúgy, mint a Közösség intézményi szerkezetében és eljárásaiban. Ahelyett azonban, hogy az efféle változásokat energikusan és rendezett módon közelítené meg, az EU stratégiája a belső ügyekre koncentrál, új belépési korlátokat emel, és kerül bármiféle konkrét előrelépést. Alternatívaként javasoljuk az érzékeny kereskedelmi szektorokban történő piacra jutásról szóló tárgyalások meggyorsítását, tagság felajánlását a KKEOk számára egy megreformált Európai Monetáris Rendszerben, és képviselőik bevonását (előkészítő, de komoly jelleggel) az európai építmény jövőbeli formájáról folyó vitákba és döntésekbe. Amennyiben az EU nem kész arra, hogy ebben a szellemben cselekedjen, és megnyissa kapuit az új európai tagok előtt – még ha ez változásokat igényel is az eddig uralkodó intézményi formákban -, felelős lesz az új európai megosztottságok kialakulásáért, alig tíz évvel a hidegháború befejeződése után.
Bárhogyan is történjék, a KKEOk EU-integrációja valószínűleg új problémákat okoz majd a jelenlegi tagállamoknak, különösen a fejlettség alacsonyabb szintjén állóknak, vagyis Írországnak és a déli országoknak. A kibővített Unió előnyei (olcsóbb javak és csökkenő migrációs nyomás) minden bizonnyal főként az északi országoknak kedveznek majd, míg a kiéleződő ipari és mezőgazdasági verseny nagyrészt a délieket fogja érinteni. A jelenlegi elosztási mechanizmusok átalakítása hasonló hatással járhat. Emiatt a déli és a nyugati periféria számára különleges kiigazítási mechanizmusokra lesz szükség.
A régi (déli és nyugati) és az új (keleti) perifériák közötti konfliktus és rivalizálás kialakulása különleges veszélyhelyzetet jelent, amelyben az EU különböző hatalmi centrumai azoknak a régióknak az érdekeit próbálhatják érvényesíteni, amelyek az ő saját érdekeik szempontjából fontosak. Ez a fejlődési irány az EU egésze számára veszélyeket hordoz, és csakis a tagállamok közötti valódi konvergenciát elősegítő, hosszú távú, átfogó stratégia segítségével kerülhető el.”
A deklaráció és a memorandum kibocsátói
Miren Etxezarreta, Departmento de Economía Aplicada, Universitat Autónoma de Barcelona, E-08193 Bellatera
Jörg Huffschmid, Institute for European Economy and Economic Policy, University of Bremen, Fachbereich 7, (BEGO), Wilhelm-Herbst Str. 1A, D-28359 Bremen, e-mail: Huffschmid@ ewig.uni-bremen.de
John Grahl, Queen Mary College, Mile End Rd, GB-London E1 4NS, e-mail: J.Grahl@qmw.ac.uk
Jacques Mazier, Université Paris-Nord, Av. Jean Baptiste Clément, F-93430 Villetaneuse
[A kibocsátók várják a további támogatók aláírását. A deklarációt magyar részről a megjelenés előtt Mandel Miklós, Lóránt Károly és Andor László írta alá. Az itt közölt összefoglalást Andor László szerkesztette és fordította.]