Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt
Világ proletárjai, egyesüljetek!
A szociális világforradalom és a szociáldemokrácia feladatai
Az OSzDMP Központi Bizottságának az együttműködéshez ajánlott
alaptézisei minden marxista pártnak
Szociális forradalom
1. A világimperializmus fejlődése, amely világháborús katasztrófához, évszázados birodalmak összeomlásához, mindenfajta történelmi határvonal áthelyeződéséhez, az egész európai kontinens pusztulásához és néptömegek összekeveredéséhez vezetett, világméretekben megteremtette a szociális forradalom előfeltételeit, amely majd lezárja a kapitalista fejlődés óráját és megnyitja a szocializmus korszakát.
2. E forradalom előfeltételei: A háború által kizsigerelt nemzetgazdaságok helyreállítása a korábbi formában (vagyis a tőkekoncentráción alapuló termeléselosztás és a nemzetközi csere-, valamint hitelrendszerek megőrzése mellett) objektív képtelenség, a kapitalista államok azonban arra is képtelenek, hogy kellőképp korlátozzák a konkurenciát és a tőkésosztályok érdekeibe ütköző módon szabályozzák a gazdasági életet. Társadalmi viszonylatban feltételt jelentenek e forradalomhoz a háború és következményei által forradalmasodott dolgozó tömegek (és annak lehetetlensége, hogy másként elégítsék ki megnövekedett követeléseiket, mint a tőkésosztály jövedelmét minél alaposabban megcsapolva); (beleértve, hogy a háborús költségek jelentős részét is a tőkésosztállyal kell megfizettetni); mindennek akadálya azonban, hogy az államhatalom ettől az osztálytól függ. Politikai viszonylatban a világforradalom ezen előfeltételei abban mutatkoznak meg, hogy a világháború megszűntekor a kapitalista államok végleg képtelenné válnak valamelyest is tartós békére alapozott nemzetközi kapcsolatokat létrehozni, azokat valamelyest is megszilárdítani és a nemzetgazdaságot felszabadítani a fejlődését megbénító kolosszális nem termelő kiadások terhei, az új háborúra történő előkészületek alól.
3. A szociális világforradalom tehát az egész megelőző történelmi fejlődés szükségszerű következménye azon országokban, amelyekben a legtisztább formákban testesülnek meg a modern kapitalizmus tendenciái, s amelyek gazdasági tekintetben a leginkább élenjárók. Ezek azok az országok, amelyekben teljes mértékben létrejöttek a szociális fordulat objektív feltételei, valamint azok a műszaki, anyagi és társadalmi tényezők is, amelyekre a fordulat által a társadalomra rótt feladatok teljesítéséhez szükség van.
Ám a kapitalizmus fejlődése a civilizált világ egyes országait egymástól gazdaságilag kölcsönösen függővé is tette – ami többek között a fegyveres konfliktus világméretű mivoltában jutott kifejezésre -, ez dönti el a kapitalista óriások konkurenciaharcát. Ennek következménye, hogy a forradalmi krízis áthatja a gazdasági tekintetben elmaradott, sőt a fejlődésnek azon fokán álló országokat is, ahol a kapitalista rendszer belső ellentmondásai még ki sem éleződtek a végsőkig és maga a kapitalizmus sem merítette még ki további fejlődése összes lehetőségét.
4. Ezekben az elmaradott országokban a forradalmi válság közvetlen oka a háború okozta elnyomorodás és a termelőerők hanyatlása, valamint az osztályállam mechanizmusának teljes dezorganizálódása.
Ezen országok sorsának a világkapitalizmus egészétől való függése folytán a bennük kialakult forradalmi válság nem merülhetett ki pusztán azoknak a feltételeknek a megsemmisítésében, amelyek a kapitalista termelés keretei közötti gazdasági fejlődésüket fékezték. A kapitalista termelés világméretű válságának körülményei közepette az elmaradott országok burzsoáziája nem képes helyreállítani a háború sújtotta nemzetgazdaságot, miközben a fejlett országokban immár közeledő szociális forradalom az elmaradottabb országok dolgozó tömegei számára megteremti annak objektív lehetőségét, hogy a legfejlettebb gazdaságú országok szocializált gazdaságainak óriási erőforrásaira és szervező erejére támaszkodva meggyorsíthassák a szocializmus irányába való fejlődésük folyamatát. Mindazonáltal az ezekben az elmaradott országokban lehetővé vált és a gazdasági szükségszerűség által kikényszerített honi gazdasági reformok, amelyek korlátozzák a tisztán kapitalista viszonyok uralkodási körét – tehát az államosítás, az önkormányzat kiépítése, a termelésnek és a kereskedelemnek az állam és állami monopóliumok útján való szabályozása, a munkakötelezettség stb. – (feltételezve, hogy az államhatalom a dolgozó osztályoktól függ) a kapitalizmus és a szocializmus közötti átmeneti társadalmi formák kifejlődésének kiindulási pontjai lehetnek.
5. A szociális világforradalmat, tehát azt a folyamatot, melynek során a társadalmat új szociális-gazdasági alapokon a hatalmat a kezébe ragadó új osztály szervezi át, nem foghatjuk fel úgy, mint olyan történelmi eseményt, amely néhány hónap vagy év alatt, gyorsan terjedő természeti katasztrófaként elsöpri az egyik gazdálkodási formát, hogy a helyére egy másfélét, az előzővel ellentéteset állítson. A szociális forradalomról alkotott efféle elképzelés kibékíthetetlen ellentmondásban van a tudományos szocializmus elméletével. A szociális forradalom bonyolult és hosszadalmas történelmi folyamat, melynek során a gazdasági élet fokozatosan szocializálódik, a termelés kapitalista és kistőkés formái háttérbe szorulnak, és helyükre kollektív, a termelőerők magasabb fejlettségét biztosító formák lépnek. E forradalom kialakulásának sem a tempója, sem pedig fázisai nem lehetnek azonosak a különböző országokban, amelyek közt oly nagy az eltérés a kapitalizmus fejlettségi szintje, a társadalmi erőviszonyok, a lakosság kulturális színvonala és még egy sor lényeges feltétel tekintetében. Pontosan ugyanígy, a világháborús katasztrófa kiváltotta gazdasági válságból a szociális forradalom közvetlen lényegét jelentő forradalmi áttörésbe való átmenetnek sem kell azonosnak lennie minden olyan országban, amelyet ez a történelmi folyamat magával ragadott, s ezért aztán el kell vetnünk azt az általános képletet is, melynek értelmében az imperialista háború minden országban szükségszerűen és közvetlenül polgárháborúba nő át. Éppen ellenkezőleg, a szociális forradalomról alkotott tudományos elképzelés egyáltalán nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az egyes – s ráadásul a gazdaságilag legfejlettebb – országokban a háborús katasztrófa kiváltotta hanyatlás után bizonyos felemelkedés következik be, és a szociális forradalomhoz vezető alapvető belső ellentmondások csak ezután éleződnek ki annyira, hogy ezekben az országokban is polgárháborús jelleget ölthetnek.
6. Ám ha a szociális forradalom ugyanazon folyamata különböző formákat ölthet is, a forradalom döntő eleme, beköszöntének jelzője és emelőkarja a különböző társadalmi osztályok képviselte erők elegyedése, a tőke politikai uralmának leverése és a dolgozó osztályok hatalomra jutása, élükön a modern nagyipari proletariátussal = azaz a politikai forradalom.
A politikai forradalom és a proletariátus diktatúrája
7. Ezt a politikai forradalmat nem lehetséges a proletariátus legális harcának eszközeivel a polgári társadalom állami intézményrendszerének keretében véghezvinni, mivel az uralkodó kapitalista kisebbség, amely a hatalom katonai és anyagi eszközeit birtokolja, ellenáll annak, hogy az államhatalom legálisan kerüljön át a dolgozók kezébe. Ezért a szociális forradalom elengedhetetlen feltétele a hatalommal nem rendelkező többség készsége és képessége arra, hogy erőszakkal megdöntse a hatalmon lévő kisebbséget.
8. A fejlett kapitalista országokban, amelyekben a proletariátus alkotja a lakosság többségét, a dolgozók többi rétege pedig szociálisan fel van oldva benne, a szociális forradalom eredménye a proletariátus diktatúrája, azaz a teljes társadalmi hatalom az ő kezében összpontosul. Ami pedig a gazdasági fejlettség elmaradottabb fokain álló országokat illeti (amelyekben azonban a forradalom objektív szükségszerűsége megteremtődött annak révén, hogy a burzsoázia képtelen a háborús pusztítások után helyreállítani a népgazdaságot és megállítani a régi állam szétesésének folyamatát), nos, ezekben az országokban a forradalom elsődleges célja csupán a hatalomnak a proletariátus és a többi dolgozó osztály (elsősorban az önálló és félig önálló kisparasztság) közötti megosztása lehet, minek során ebben a szövetségben a vezető szerepet – magasabb kulturális szintje, a gazdasági élet központjaiban való koncentrálódása és azon képessége révén, hogy emelni tudja az egész ország termelőerőinek színvonalát – a proletariátus tölti be. Ez a hatalommegosztás képezi ennek az átmeneti történelmi korszaknak a lényegét, egészen addig, míg a további gazdasági fejlődés nemzetközi méretekben is meg nem teremti ezekben az országokban a proletárdiktatúra előfeltételeit.
9. A proletariátus osztálydiktatúrájának célja minden kizsákmányolt és elnyomott ember társadalmi felszabadítása, és csak a népgazdaságot kizsákmányoló és az élősködő társadalmi csoportok ellen irányul, akik jelenleg kezükben tartják a termelőeszközök monopóliumát. A proletárdiktatúra nem más, mint a forradalmi állam által szervezett erőszak ez ellen a kisebbség ellen, mivel ez a kisebbség a szociális forradalom aláásására törekszik. Ennek az erőszaknak a fokát és formáit egészében az ellenállás ereje és megnyilvánulása határozza meg. A proletariátus osztálydiktatúrája azonban lényege szerint semmilyen körülmények között sem irányulhat a dolgozó tömegek más rétegei ellen, amelyeknek a szociális átalakítás folyamatában való aktív és önkéntes részvétele elengedhetetlen; a proletariátus csak az ő segítségükkel küzdheti le a társadalmi formák a termelőerők további fejlesztésével történő átalakításának nehézségeit. Ezekhez a rétegekhez sorolhatók a nem proletarizálódott városi és falusi kistulajdonosok csakúgy, mint a szellemi munka proletárjai és a modern gyáripar műszaki szakembergárdájának tömegei is. A dolgozók döntő többségének érdekeire támaszkodva és abból az alapállásból kiindulva, hogy ez a többség mind jobban felismeri saját igazi érdekeit, a proletariátus szocialista diktatúrája tehát nem azt jelenti, hogy a nép többségére erőszakkal rákényszeríti akaratát, hanem azt, hogy a proletariátus, a dolgozó többség élcsapata szervezetten megvalósítja valamennyi dolgozó akaratát.
10. A proletariátus osztálydiktatúrájának fogalmában, az elnevezést leszámítva, semmilyen közös vonás nincs az egyszemélyi vagy oligarchikus diktatúra fogalmával, ideértve a tudatos forradalmi kisebbségnek a nép nem tudatos többsége fölött gyakorolt diktatúráját is, történjék bár a népérdek nevében. A forradalmi szociáldemokrácia teljes határozottsággal lép fel a kisebbség diktatúrája ellen, mivel az ellentmond a szocializmus alaptételének, mely szerint a munkásosztály felszabadítása csakis a munkásosztály ügye lehet; az ilyen diktatúra a dolgozó tömegeket a társadalmi kísérletek passzív alanyaivá süllyeszti. A kisebbség diktatúrájának rejtett vagy nyílt formában történő megszilárdítására irányuló tendenciákban a szociáldemokrácia a legnagyobb veszélyt látja, mind a munkásosztály forradalmi fejlődése, mind a társadalmi fordulat sikere szempontjából. A szociáldemokrácia ezért elvet mindenfajta terrorpolitikát mint a forradalmi diktatúra módszerét, ami szervesen összekapcsolódik a kisebbség azon törekvésével, hogy megtartsa és megszilárdítsa azt a hatalmat, amellyel a dolgozó tömegek még nem ruházták fel.
Diktatúra és demokrácia
11. A proletariátus mint osztály által megvalósított diktatúra egyáltalán nem mond ellent a demokrácia elveinek, ellenkezőleg: elsőként ad lehetőséget azok következetes alkalmazására, mivel a proletariátus mint osztály (és nem föléje helyezett diktátorok) által megvalósított diktatúra csak olyan mértékű lehet, amilyen mértékben a proletariátus igazi akarata minden alkotóelemének szabad akaratnyilvánítása révén kikovácsolódik – szemben a kapitalista demokráciával, amelyben a nagyszámú, a tömegek szabad önrendelkezését szisztematikusan letörő és eltorzító tényező miatt ez nem lehetséges. A felülről lefelé következetesen végigvitt néphatalom, a tisztségviselők privilégiumainak minimalizálása, általános választhatóságuk és a választó tömegek előtti elszámolási kötelezettségük, az önigazgatás maximális és a termelőkkel szemben álló szakmai (hadi és polgári) bürokrácia minimális fejlesztése, az eszmék harcának és a propagandának a lehető legnagyobb szabadsága – a demokráciának ezek az alapelemei elválaszthatatlanok a munkásosztály szocialista diktatúrájának fogalmától.
12. Mindenfajta demokráciát meghatározott társadalmi csoportok szorítanak történelmi keretek közé, s a demokratikus elvek is csak ezek között valósulhatnak meg: a polgári demokrácia egyenjogú tulajdonosok demokráciájaként jön létre, és csak a kívülálló osztály, a proletariátus forradalmi nyomása alatt enged át több-kevesebb politikai jogot ez utóbbinak; a szabad amerikai köztársaság a fehér rassz demokráciájaként alakult ki stb. Ennek megfelelően az új munkásdemokrácia, amely a kapitalista társadalom összeomlásából nő ki, a társadalmi termelő tevékenységben részt vevők demokráciája. Ezért az osztálydiktatúra demokratikus lényegének elvben nem mond ellent a polgárjogoktól történő megfosztás vagy az ezen a demokrácián, azaz a társadalmi termelő tevékenységben részt nem vevő társadalmi csoportok jogainak korlátozása. Következésképpen, a dolgozó osztályok ilyen kivételtevésre vagy korlátozásra szóló jogainak tagadása avagy velük szemben az abszolút demokratikus eszmékre való hivatkozás a kritika súlya alatt összeomlik. A szocialista proletariátusnak a dolgozók által létrehozandó új diktatúráját behatároló keretek kérdéséhez való viszonyát a végrehajtandó társadalmi átalakítás céljának kell meghatároznia, melynek lényege, hogy az egész társadalmat bevonja a kollektív munkába, de ezt nem a régi társadalom nem termelő osztályainak megsemmisítésével és nem kizsákmányolt osztályokká való átalakításával kell elérni, ahogy ez a korábbi forradalmakban történt, hanem őket is be kell vonni a dolgozók közösségébe. Ezért a munkásdemokrácia tendenciájának lényege nem az, hogy a munkások demokráciája zárttá válik, és az állampolgári és politikai jogok gyakorlásából kirekeszti a legyőzött osztályok tagjait, hanem ellenkezőleg, az, hogy egy mindenkire érvényes demokrácia teremtődik meg.
13. Ezért tehát történetileg és logikailag a proletariátus szocialista diktatúrájának nem elkerülhetetlen összetevője a nem termelő csoportok jogainak korlátozása vagy megszüntetése (a választójog, sajtószabadság stb. területén), mégis, ennek ellenére, a proletariátusnak, amint megszerezte a politikai hatalmat, ezt meg kell tennie, mert szükség van rá, mint a forradalmi önvédelem ideiglenes intézkedésére a polgárháború időszakában. Ezek az intézkedések elsősorban magának az osztálydiktatúrának az ideiglenes gyengeségéből és bizonytalanságából fakadnak – amíg ezt a diktatúrát a lakosság nagy része még nem a saját néphatalmaként fogadja el. Minél inkább rákényszerítik a polgárháborús körülmények az efféle intézkedéseket a szocialista proletariátusra, annál egyértelműbb, hogy az adott országban vagy nem eléggé fejlettek még a társadalmi-gazdasági előfeltételek a gyökeres szocialista átalakuláshoz, vagy pedig a dolgozó tömegek szubjektíve még nem teljesen tették magukévá forradalmi mozgalmuk történelmi feladatát. Ezért annak a szükségessége, hogy ebben az átmeneti időben a szocialista proletariátus olyan intézkedésekkel védelmezze magát, amelyek a demokrácia korlátozását jelentik, arról tanúskodik, hogy még nagyobb óvatosságra és fokozatosságra van szükség a régi társadalmi formák szétverésében és az újak létrehozatalában.
14. Azonban minden olyan kísérlet, amely arra irányul, hogy a demokrácia korlátozásának eszközével serkentsék mesterségesen a gazdasági élet szocializálását, és legyőzzék azt az ellenállást, amelyet a fejletlen gazdasági viszonyok fejtenek ki ezzel a folyamattal szemben, csak a széles tömegek reakciójához és ahhoz vezethet, hogy az osztály diktatúra a fogyatkozó kisebbség diktatúrájává lesz, a munkásosztályban pedig szakadás jön létre. Összegezve: a demokráciának a polgárháború átmeneti időszakában való bármiféle korlátozása, amit a proletariátus osztályellenségeivel szemben alkalmaznak, csak akkor nem vezet fogyatkozáshoz és szakadáshoz, ha a dolgozó tömegek számára minél jobban kiegészül a szabadság és a demokrácia alapelveinek tökéletes uralmával, hiszen csak ez garantálhatja az osztálydiktatúra megerősödését, valamint azt, hogy elkerülhesse annak szükségességét, hogy rendkívüli intézkedéseket foganatosítson a társadalom valamely részével kapcsolatban, ami mindig kockázatos.
A proletárdiktatúra és a Tanácsok
15. A dolgozók demokráciája társadalmi tartalmát és történelmi hivatását tekintve, szemben áll a polgári demokráciával, ezért természetszerűleg nem másolhatja le egyszerűen ez utóbbi államformáit és intézményeit. Ahhoz, hogy megvalósítsa saját magát, és valóban szabadon és pontosan nyilvánítsa ki és jelenítse meg a gyakorlatban a néptöbbség akaratát, a dolgozók demokráciájának különböző új intézményekre van szüksége, amelyek alkalmasak a szocialista átalakítás feladatainak végrehajtására, s egyszersmind a tömegek forradalmi energiáinak gyűjtőhelyeiként is működnek. Ilyen intézmények lehetnek a munkás- és paraszttanácsok, a gyári-üzemi bizottságok ugyanúgy, mint a forradalom előtt létrehozott osztályszervezetek – szakszervezetek, munkabörzék stb. -, mivel ez utóbbiak is feltöltődhetnek új forradalmi szellemmel. Ugyanakkor azonban feltétlenül különbséget kell tennünk azok között a történelmi körülmények között, amelyek közepette az egyes országokban megérnek a társadalmi fordulat feltételei, nevezetesen: a polgári demokratikus államformák elkorcsosulásának foka, a munkásosztály állapota, viszonya a többi dolgozó osztályhoz stb. Ezek lehetetlenné teszik annak előzetes eldöntését, hogy milyen szerepet játsszanak az új demokrácia megszervezésében az egyes intézmények, és doktriner utópiává torzítanak minden olyan próbálkozást, amely arra irányul, hogy azonos szervezetű proletárállam tervezetét írjuk elő a történelem számára, függetlenül az adott feltételektől.
16. Ezért a proletárdiktatúra szovjetrendszerű kiépítésének alaptételét mint egyedül üdvözítő módszert el kell vetnünk, és a forradalmi szociáldemokráciának is el kell fogadnia, hogy a szocialista állam szervezetében az ilyen vagy olyan (a termeléssel való közvetlen kapcsolatuknak köszönhetően erős termelői kollektívákat közvetlenül képviselő) hatalmi szervek mellett megfelelő helyet foglalhatnak el azok a szervezetek is, amelyek az állampolgárok területi csoportosulására és képviselőiknek általuk közvetlenül történő megválasztására épülnek, s ez vonatkozik a polgári demokrácia legmagasabb fejlettségi szintjén kialakított olyan intézményekre is, amilyen pl. a népszavazás és a népi kezdeményezés.
17. A „szovjetrendszernek" a demokráciával való szembeállítását és azt a törekvést, hogy a szociális fordulat sikerét diktatúra útján biztosítsák, számos országban táplálják a dolgozó tömegekbe, egyrészt a szindikalista hagyomány alapján, amely azt tartja, hogy már a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet szakaszában helyettesíteni kell az állami szervezetek mindenféle formáját a termelőknek a termelési folyamatban kialakított közvetlen egyesüléseivel – amire pedig csak egy már teljes egészében kialakult és régóta működő szocialista társadalomban van mód -; másrészt ezeket a törekvéseket az állami berendezkedés demokratikus formáiból való természetes kiábrándulás is szítja, amelynek gyökerei több szocialista pártnak a háború idején a tömegekkel szemben tanúsított magatartásához és ahhoz a szerencsétlen szerephez nyúlnak vissza, amelyet a forradalomban született demokratikus intézmények játszottak. Ez a szánalmas szerep, a reakciósság vagy az alkotmányozó nemzetgyűlések és a demokrácia más szerveinek erőtlensége csakúgy, mint az, hogy ezeket az intézményeket az ellenforradalmi erők zászlóként használták fel a proletariátusnak a társadalmi felszabadításra irányuló törekvéseivel szembeni harcban, végül is a proletariátus belső gyengeségének, a fel nem számolt szakadásnak az eredménye, ami lehetetlenné teszi számára, hogy egységes harci frontot alakítson ki a burzsoázia ellen és maga után húzza a dolgozók tömegeit. Ezért a proletariátus egyes forradalmi elemeinek az a törekvése, hogy diktatúra címszó alatt a szovjet- (tanács-) rendszer alapján a kisebbség diktatúráját szilárdítsák meg, lényegében azt jelenti, hogy a proletariátus egy részének erejével próbálják megoldani mindazon feladatokat, amelyekre a forradalmi folyamat adott stádiumában az egész proletariátus mint osztály sem volt még eléggé érett.
A szociáldemokrácia taktikája
18. Csak a szervezett nemzetközi proletariátust megosztó szakadás felszámolása és a belső krízis megszüntetése (mely krízis az egyrészt opportunista és nacionalista, másrészt anarcho-szindikalista és lázadójakobinus hangulatnak a proletariátus különböző rétegeiben való felerősödésében jelentkezik) teremti meg a proletariátus igazi diktatúrája megvalósításának azokat a szubjektív előfeltételeit, amelyek éppoly kevéssé pótolhatóak egyébbel, mint az objektív feltételek (amelyek – mint említettük – a kapitalista termelés kifejlettségében és a kapitalista állam szétesésében rejlenek). A forradalmi marxista szociáldemokrácia, amely ezt meggyőződéssel vallja, fő feladatául azt tűzi maga elé, hogy elő kell segítenie ennek a zűrzavarnak a legyűrését, ragaszkodnia kell a proletáregységhez, hogy így küzdjön az államhatalom megszervezéséért a szocializmus megvalósítása érdekében, el kell szakítania a burzsoáziától a dolgozók azon rétegeit, amelyekre az támaszkodik, és mozgósítania kell a proletárok tömegeit a nemzetközi méretű forradalmi harcra.
19. Ezért mindenhol, ahol a forradalom során az államhatalom a munkásosztály aktív kisebbségének a kezébe került, s ez utóbbi a saját helyzetének leküzdhetetlen objektív ellentmondásaival folytatott harcban a gazdasági utópizmus és a politikai terrorizmus útjain tévelyeg, a forradalmi marxista szociáldemokrácia, miközben támogatja ezt a kisebbséget az ellenforradalmi erőkkel vívott harcban valamint a néphatalom alapelveinek és a termelés szocialista megszervezésének érvényesítésében, minden erejével azért küzd, hogy a gazdaságpolitikának a társadalmi fejlettség színvonalával és feltételeivel összhangban álló megváltoztatásával, a forradalom által létrehozott államhatalmi formák demokratizálásával és az irányítás terrorisztikus módszereinek kiirtásával megóvja az adott ország proletariátusát és vele együtt az egész nemzetközi munkásmozgalmat a súlyos vereségtől, és biztosítsa a kisebbség forradalmi – esetenként utópisztikus és terrorisztikus – diktatúrájának átnövését az igazi dolgozó többség hatalmává.
20. Egyidejűleg a forradalmi szociáldemokrácia, mint a proletariátus felszabadításának ügyére nézvést végzetes és a néptömegek kialakulását megmételyező módszert, elutasít minden olyan politikát, amely azon az alapon, hogy még nincs meg a szocialista többség, a proletariátus egy részét a burzsoázia egyes frakcióival egyesíti, és a demokrácia elveinek nevében ennek a blokknak az akaratát mint „népakaratot" szembe állítja a szocializmus megteremtéséért küzdő proletariátus legaktívabb részének talán még spontán, ösztönös törekvéseivel.
Moszkva, 1920. április 10.
(Ford.: Makkay Lilla)
Itt jegyezzük meg, hogy ebben a dokumentumban, illetve a Krausz Tamás megelőző tanulmányában szereplő dokumentumrészletekben a kiemelések tőlünk valók. (A szerkesztőség.)