1958-ban jelent meg „Az újralátogatott szép, új világ" c. esszékötet, amelyben Huxley megkísérli számba venni, hogy mi mindent lehetett volna még a Szép új világ dramaturgiájához felhasználni. Könyvének magyar nyelven először olvasható fejezetében a tudat alatti meggyőzés technikáinak veszélyességére figyel fel, s ekképpen a N. Chomsky és H. F. Schiller nevével fémjelezhető médiakritika elmélettörténeti előfutárának tekinthető.

Sigmund Freud Az álomfejtés című könyvének 1916-os kiadá­sához fűzött lábjegyzetében felhívta a figyelmet dr. Poetzl, egy osztrák neurológus munkájára, aki akkoriban publikált egy dol­gozatot, amelyben a tachisztoszkóppal folytatott kísérleteit írta le. (A tachisztoszkóp egy olyan eszköz, amelynek két válto­zata van: egy „néző" doboz, amelyben az alany egy képet néz, amelyet a másodperc töredékéig vetítenek ki; és egy la­terna magica, nagysebességű zárral, amely alkalmas arra, hogy nagyon röviden vetítsenek ki egy képet a képernyőre.) Ezekben a kísérletekben „Poetzl arra kérte az alanyokat, hogy rajzolják le a képet, amelyet tudatosan megjegyeztek abból a képből, amelyet a tachisztoszkóp kivetített számukra… Ezután azokra az álmokra figyelt, amelyeket az alanyok a következő éjszakán álmodtak és még egyszer arra kérte őket, hogy ezeknek az álmoknak a megfelelő részleteiről készítsenek raj­zokat. Maradéktalanul kimutatható volt, hogy a kivetített ké­peknek azok a részletei szolgáltattak anyagot az álom alko­tásához, amelyeket az alany nem jegyzett meg."

Poetzl kísérleteit különféle módosításokkal és finomítások­kal számos alkalommal megismételték, legutóbb dr. Charles Fisher, aki három kitűnő dolgozatot írt a Journal of the Ame­rican Psychoanalytic Association számára az álmok és a „tu­datelőtti észlelés" témakörében. Közben az elméleti pszicho­lógusok sem voltak tétlenek. Tanulmányaik, Poetzl felfedezé­seit megerősítve, azt mutatták, hogy az emberek ténylegesen sokkal többet látnak és hallanak, mint gondolnák; és amit anélkül látnak és hallanak, hogy ennek tudatában lennének, azt a tudatalatti rögzíti, és befolyásolhatja tudatos gondolata­ikat, érzéseiket és viselkedésüket.

A tiszta tudomány nem marad korlátlanul tiszta. Előbb vagy utóbb hajlamos alkalmazott tudománnyá, majd végül techno­lógiává változni. Az elmélet ipari gyakorlattá idomul, a tudás hatalommá válik, a szabályok és laboratóriumi gyakorlatok metamorfózison mennek át, és kiemelkednek mint hidrogén­bomba. A jelen esetben Poetzl tiszta tudományának finom da­rabkája és a tiszta tudomány összes többi finom kis darabkája meglepően hosszú ideig megőrizte az eredeti tisztaságát a tudat előtti észlelés területén. Azután, 1957 őszének elején, pontosan negyven évvel Poetzl eredeti tanulmányának publi­kálása után, bejelentették, hogy ezeknek a tisztasága a múlté, alkalmazták őket, beléptek a technológia birodalmába. A be­jelentés tekintélyes kavarodást váltott ki, az egész civilizált világban erről beszéltek és írtak. És nem csoda; mivel az úgy­nevezett „tudatküszöb alatti vetítést" közvetlenül társították a tömegszórakoztatással, és a civilizált emberi lények életében a tömegszórakoztatás ahhoz mérhető szerepet játszik, mint amit a vallás a középkorban. Számos gúnynevet adtak kor­szakunknak – a szorongás kora, atomkorszak, űrkorszak. Ugyanannyira jó okkal hívhatnánk a televízió-kábulat, a szap­panopera és a lemezlovas korának. Egy ilyen korban nem lehetett elkerülni, hogy a bejelentés, miszerint Poetzl tiszta tudományát a tudatköszöb alatti vetítés formájában alkalmaz­ták, erős érdeklődést váltson ki a világ szórakoztatott tömegei között. Hiszen egyenesen nekik ezt az új technikát szánták, melynek célja az. volt, hogy az elméjüket manipulálják anélkül, hogy tudatában lennének, mit csinálnak velük. Egy speciális tervezésű tachisztoszkóp segítségével szavakat és képeket villantottak fel milimásodpercekre vagy még kevesebb ideig a televíziók képernyőjén és a filmszínházak vásznain a program alatt (nem utána). „Igyál Coca-Colát" vagy „Gyújts rá egy Camelre" feltűnhet a szeretők ölelésében, egy megtört szívű anya könnyeiben és a néző látóidegei megörökíthetik ezeket a titkos üzeneteket, a tudatalatti reagálhat rájuk és ennek kö­vetkeztében tudatosan sóvároghatnak a szénsavas ital vagy a dohány után. És eközben más titkos üzeneteket lehet sut­togni, túl halkan vagy túl magas hangon ahhoz, hogy az em­ber tudatosan észlelhetné. A hallgató valami olyan kifejezésre figyelhet, mint „Drágám, szeretlek"; de a hihetetlenül érzékeny füle és tudatalattija a hallás tudatossági küszöbe alatt, a de­zodorokról és hashajtókról szóló legutóbbi jó hírt fogja érzé­kelni.

Valóban működik az ilyen kereskedelmi propaganda? A bi­zonyíték, amelyet az a kereskedelmi cég szolgáltatott, amely először használta a technikát tudatküszöb alatti vetítésre, bi­zonytalan volt, és tudományos szempontból egyáltalán nem kielégítő. A moziban a szabályos időközönként vetített kép, a parancs, hogy vásároljanak több pattogatott kukoricát, azt eredményezte, hogy 50 százalékkal megnőtt a szünetekben a pattogatottkukorica-eladás. Egyetlen kísérlet azonban igen keveset bizonyít. Ezen kívül ez a kísérlet szegényesen volt előkészítve. Nem volt ellenőrzés, nem vették figyelembe a számos változót, amely befolyásolja a nézőközönség pattogatottkukorica-fogyasztását. És akárhogy is, vajon ez-e a leg­hatékonyabb módja annak, hogy a tudat alatti meggyőzés tu­dományos kutatásának évei alatt összegyűlt tudást alkalmaz­zák? Valójában valószínű-e, hogy pusztán a termék nevének és annak a parancsnak a felvillantása, hogy vásárolják, ké­pessé tesz minket, hogy letörjük a vásárlói ellenállást és új vásárlókat toborozzunk? A válasz mindkét kérdésre eléggé nyilvánvalóan tagadó. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a neurológusok és pszichológusok felfedezéseinek nincs gya­korlati jelentősége. Igencsak valószínű, hogy Poetzl tiszta tu­dományának finom darabkája, ha ügyesen alkalmazzuk, a gyanútlan elmék befolyásolásának erőteljes eszközévé válik.

Néhány sokatmondó utalás erejéig forduljunk a pattogatottkukorica-árusoktól azok irányába, akik kevesebb zajjal, de több képzelőerővel és jobb módszerekkel kísérleteznek ugyanezen a területen. Nagy-Britanniában, ahol az elmék tu­dat alatti manipulálásának folyamatát „sztrobonikus belövésnek" nevezik, a kutatók hangsúlyozták annak a gyakorlati je­lentőségét, hogy megfelelő lélektani feltételek szükségesek a tudat alatti meggyőzéshez. Egy, a tudatosság küszöbe feletti ösztönzés hatékonysága valószínűbb, ha a befogadó személy könnyű hipnotikus transzban, bizonyos drogok hatása alatt van, vagy betegség, éhezés, netán valamilyen fizikai vagy lel­ki nyomás legyengítette. De ami igaz az öntudat küszöbe fe­letti sugalmazásra, az a küszöb alattira is igaz. Vagyis, amennyivel kisebb a személy pszichológiai ellenállásának szintje, annyival nagyobb a sztrobonikusan belőtt sugalmazások ha­tékonysága. A holnap tudományos diktátora suttogógépeit és a tudatalattira ható vetítőit iskolákban és kórházakban fogja felállítani (a gyerekek és betegek jobban befolyásolhatok), és minden közösségi területen, ahol a hallgatóságot előzőleg fel­puhíthatja a befolyásolhatóságot növelő ékesszólás vagy ritu­álék.

A tudatalattira ható befolyás hatékonyságát növelő mód­szerekről térjünk át magára a befolyásolásra. Milyen kifejezé­sekkel kell a propagandistának az áldozatai tudatalattijához fordulnia? Közvetlen parancsok („Vásárolj pattogatott kukori­cát" vagy „Szavazz Jonesra") és a fenntartás nélküli állítások („A szocializmus büdös" vagy „X fogkrém kúrálja a rossz száj­szagot") valószínűleg csak azokra a lelkekre hatnak, amelyek már elfogultak Jones vagy a pattogatott kukorica iránt, akik már tudatában vannak a testszagok és a köztulajdonban lévő termelőeszközök veszélyeinek. De a meglévő hit erősítése nem elég; a propagandistának, ha megéri a pénzét, új hitet kell teremtenie, tudnia kell, hogy a közömböst és a határo­zatlant hogyan állítsa a saját oldalára, tudnia kell megingatni vagy talán még át is téríteni az ellenzőt. S tudja, hogy a tudat alatti állítást és parancsot meg kell toldania a tudat alatti meg­győzéssel.

A tudatosság küszöbe felett a nem-racionális propagandá­nak az egyik leghatékonyabb módszere az asszociációs meggyőzés. A propagandista önkényesen összekapcsolja egy adott termékét, jelöltjét vagy ügyét valamilyen gondolattal, valamilyen személy vagy dolog képével, amelyet abban a kul­túrában a legtöbb ember megkérdőjelezetlenül jónak tart. Egy eladási kampányban a női szépség önkényesen összekap­csolható bármivel a bulldózertől a vizelethajtóig; egy politikai kampányban a hazaszeretet összekapcsolható bármely üggyel az apartheidtől az egyesítésig, és bármely személlyel Mahatma Gandhitól McCarthy szenátorig. Évekkel ezelőtt Kö­zép-Amerikában megfigyeltem az asszociációs meggyőzés­nek egy példáját, amely megrémítő csodálattal töltött el azok iránt, akik kigondolták. Guatemala hegyeiben az egyetlen fajta importált művészi munka a színes naptár volt, amelyet ingyen osztogattak azok a külföldi társaságok, amelyeknek a termé­keit az indiánoknak árulták. Az amerikai naptárak kutyákat, tájakat, részben mezítelen fiatal nőket ábrázoltak. Az indiá­noknak azonban a kutyák pusztán haszonelvű tárgyak, csak a szép tájak azok, amiből életük minden napján elég sokat látnak, és a félmeztelen szőkeségek nem érdekesek, talán egy kicsit visszataszítóak is. Következésképpen az amerikai naptárak sokkal kevésbé voltak érdekesek mint .a, németek; mivel a német hirdetők vették a fáradságot, hogy kitalálják, mit értékelnek az indiánok, és mi érdekli őket. A kereskedelmi propagandának különösen egy mestermunkájára emlékszem. Egy aszpiringyártó által készített kalendárium volt az. A kép alján az ismerős védjegyet láthatjuk a fehér tabletták ismerős dobozán. E felett nem havas tájak, őszi erdők, nem cocker-spánielek vagy dúskeblű revütáncosok voltak. Nem – a ravasz németek a fájdalomcsillapítójukat összekapcsolták a Szenthá­romság fénylőn színezett és rendkívül életszerű képével, amint egy bárányfelhőn ül és Szűz Mária, Szt. József, vala­mint válogatott szentek és angyalok nagy tömegének társa­ságában. Az indiánok egyszerű és mélyen vallásos lelkében így garantálta az acetil szalicil-sav természet feletti hatóerejét az Atyaisten és az egész égi sereg.

Az ilyenfajta asszociációs meggyőzés olyan, amire a tudat­alattira ható kivetítés technikái különösen alkalmasnak tűnnek. A New York-i Egyetemen lefolytatott kísérlet-sorozatban, ame­lyet a Nemzeti Egészségügyi Intézet felügyelete alatt hajtottak végre, úgy találták, hogy a személynek a tudatosan látott képhez fűződő érzései módosíthatók azzal, ha azt a tudat alatti szinten összekapcsolják egy másik képpel, vagy még inkább értéket hordozó szavakkal. így, ha a tudat alatti szinten egy üres, kifejezéstelen arcot összekapcsolunk a „vidám" szó­val, úgy tűnik az észlelő számára, mintha mosolyogna, barát­ságosan nézne, szeretetre méltó, nyílt lenne. Amikor ugyanazt az arcot, ugyanúgy a tudat alatti szinten, a „mérges" szóval kapcsolták össze, tiltó kifejezést vett fel, és a megfigyelő szá­mára ellenségessé és ellenszenvessé vált. (Fiatal nők egy csoportjának nagyon férfiassá is vált, míg, amikor „vidám" szó­val kapcsolták össze, olyannak látták az arcot, mintha egy nő arca lett volna. Apák és férjek figyelmébe ajánlom.) Nyilván­való, hogy a kereskedelmi és politikai propagandista számára ezek a felfedezések rendkívül jelentősek. Ha el tudja érni, hogy áldozatai a normálisnál sokkal befolyásolhatóbb állapot­ba kerüljenek, és ha ebben az állapotban be tudja nekik mu­tatni azt a dolgot, a személyt, vagy egy szimbólum segítsé­gével az ügyet, amit el kell adnia, ha össze tudja kapcsolni ezt a dolgot, személyt vagy szimbólumot valamilyen értékhor­dozó szóval vagy képpel, akkor képes lehet rá, hogy módo­sítsa érzéseiket és véleményüket, úgy, hogy azoknak sejtel­mük se legyen arról, hogy mit tesz. Egy New Orleans-i szó­rakoztató kereskedelmi csoport szerint fokozni lehetne a fil­mek és tévéjátékok szórakoztató értékét ennek a technikának a felhasználásával. Az emberek szeretnek erős érzelmeket érezni, és ezért élvezik a tragédiákat, thrillereket, gyilkos misztikákat és szenvedélyes meséket. Egy harc vagy ölelke­zés dramatizálása erős érzelmeket kelt a nézőkben. Még erősebb érzelmeket kelthet, ha ezeket a tudat alatti szinten összekapcsolják megfelelő szavakkal vagy szimbólumokkal. Például a Búcsú a fegyverektől filmváltozatában, amikor a hősnő belehal a gyerekszülésbe, a jelenet még lehangolóbb lehet annál, mint amilyen, ha közben olyan baljós szavakat, mint „fájdalom", „vér" és „halál" villantanak fel a vásznon újra és újra, a tudatküszöb alatt. Tudatosan nem látják a szavakat, azonban a tudatalattira gyakorolt hatásuk igen nagy lehet, és ezek a hatások jelentősen felerősíthetik a tudatos szinten, a játék és a párbeszéd által előidézett érzelmeket. Ha, ahogy igencsak bizonyosnak látszik, a tudat alatti kivetítés követke­zetesen erősíti a mozilátogatók érzelmeit, a mozgókép-ipar megmenekülhet a csődtől, ha a tévéjátékok készítői nem elő­zik meg őket.

Annak fényében, amit az asszociáció általi meggyőzésről és az érzelmek tudatküszöb alatti szuggesztióval való foko­zásáról mondtunk, próbáljuk elképzelni, hogy a holnap politi­kai gyűlése milyen lesz. A jelölt (ha még mindig létezik a je­löltek kérdése), vagy az uralkodó oligarchia kijelölt képviselője mindenki számára hallhatóan fog beszélni. Ezalatt a tachisztoszkópok, a suttogógépek, az olyan homályos képek kivetítői, amelyekre csak a tudatalatti reagál, megerősítik, amit mond, azáltal, hogy szisztematikusan összekapcsolják az adott em­bert és ügyét pozitív töltésű szavakkal és megszentelt képek­kel, és sztrobonikusan negatív töltésű szavakat és gyűlöletes szimbólumokat lőnek be, valahányszor az Állam vagy a Párt ellenségeit említi. Az Egyesült Államokban Ábrahám Lincoln rövid képét és a „nép általi kormányzás" feliratot vetítik majd ki villanásnyira a szónoki emelvényre. Természetesen Orosz­országban a szónok Lenin képének, a „népi demokrácia" sza­vainak és Marx atya prófétai szakállának felvillanásaival lesz összekapcsolva. Mivel ez még csak a jövőben válhat valóra, megengedhetünk magunknak egy mosolyt. De tíz vagy húsz év múlva valószínűleg már sokkal kevésbé tűnik szórakozta­tónak. Mert ami most pusztán science fiction, mindennapi po­litikai ténnyé fog válni.

Poetzl egyike volt azoknak az előjeleknek, amelyeket a Szép, új világot írva figyelmen kívül hagytam. Történetemben nincs utalás a tudat alatti kivetítésre. Ez olyan hibás mulasz­tás, amelyet, ha ma újraírnám a könyvet, bizonyosan ki kel­lene javítanom.

[A. H. Brave New World Revisited c. könyvének 9. fejezete; 1958.]

(Fordította: Feiler József)