Antal Attila összes bejegyzése

Best dating sites

Many local newspapers had online personals in the mid 1990s but were bought out by these big dating sites. From some of the comments it really shows how desperate dating sites are for money that they even advertise in comment sections. You have a much better chance going to local events and you will probably spend less than what you would spend on an online dating site.

Other apps have indicated that they might actually move closer to Facebook. For example, Bumble, founded by a former Tinder executive, said they had already reached out to Facebook regarding how to collaborate. And, “One thing everyone seems to agree on is that Facebook’s effectively endorsing online dating will be a huge legitimization event for the industry,” says Jefferies Internet analyst Brent Thill. According to Amanda Bradford, chief executive of The League, an elite dating app, “Facebook is validating that dating is a high-tech industry with really interesting and hard problems to solve. Still, Facebook could face some obstacles in building enough separation between the dating service and the legacy social network; some users might not like having both activities live on one app.

After giving him some time to cope with his cat passing away, he made plans to see her again and she was thrilled. He canceled the date last minute again because he said his grandma had died. Although this seemed too tragic to be true, she gave him the benefit of the doubt that he was telling the truth. Additionally, if someone is giving you a checklist right away of all of the things they want in a future partner, this may be a red flag for some controlling behaviors. It’s one thing if they express their non-negotiables but it’s another thing entirely if they are listing required traits. If you feel like someone is already trying to change things about you to suit their needs, that’s not okay. How someone initiates a conversation with you will say a lot about how they view you as a person and how they might treat you as a partner.

Online dating users are more likely to describe their overall experience with using dating sites or apps in positive, rather than negative, terms. Some 57% of Americans who have ever used a dating site or app say their own personal experiences with these platforms have been very or somewhat positive. Still, about four-in-ten online daters (42%) describe their personal experience with dating sites or apps as at least somewhat negative. Happily, there are some dating services that are looking to overcome the vanity. For example, Hinge matches people based on personality and preferences and lets you create a more interesting and rounded profile to draw people in. One of the few dating sites designed for affairs, Ashley Madison connects users for discreet encounters.

Basically all a guy like you has to do is instantly grab her attention in a memorable way with both your profile and your messages, then spend the least amount of time possible convincing her to meet you in person. For those who are hesitant to enter the online dating world for reasons related to safety or awkward conversation lulls, Double aims to take the pressure off with Double dates as opposed to one-on-one.

State things that are really important to you and be done with it. Connor turned an attempt at small talk into a rant about “gold-digging whores,” and the dating app was not having it. Matt- But what about when you said you would meet me in real life and we would lose our virginity together. One Love educates young people about healthy and unhealthy relationships, empowering them to identify and avoid abuse and learn how to love better. If you are going somewhere that serves alcoholic beverages, most bartenders are using secret codes to help customers signal, privately, when they need help if they’re getting harassed or feeling unsafe on a bad date.

With no financial requirement, free sites will naturally attract a greater proportion of people who are not really committed to finding a genuine relationship. Memberships you gain additional features such as being able to send more messages and receiving event discounts.

133. szám (2022. tavasz)

Interjú

Egy háború anatómiája. Krausz Tamás és Bartha Eszter beszélgetése

A kapitalizmus alternatívája a szolidáris osztályviszony. Gerőcs Tamással Marikovszky Andrea beszélget

Asztal körül

Szigeti Péter: Pártrendszer és hegemónia. Az Eszmélet körkérdése elé

A „milyen a politikai tagoltság?” elvont szempontját hazánkra, itt és most alkalmazva kérdeztünk meg neves szakembereket az országgyűlési választások előtt (tudva, hogy válaszaik csak április 3-a után fognak megjelenni): Hogyan értelmezi a magyar politikai tagoltság alakulását, törésvonalait, bő három évtized dinamikájának és a jelenlegi tendenciáknak a figyelembe vételével? Volt, aki komoly elemzést írt, mások követve a körkérdés műfajának sajátosságait és terjedelmi megkötéseit, esszéisztikusabban, publicisztikusan válaszoltak

Böröcz József: Függő

Hegyi Gyula: Fóbiákkal manipulálják a magyar társadalmat

Wiener György: A politikai tagoltság változásai

Antal Attila: Végzetes törésvonalak az ökológiai és klímaválság korában

Szoboszlai György: A politikai tagoltság főbb jellemzői a hazai kapitalizmus intéz­ményes kiépülésének folyamatában

Szigeti Péter: Túl a számokon. A hosszabb távon ható eszmei tényezők szerepe a domináns pártrendszer (2010–2022) kialakulásában

Történelem

Mezei Bálint: Az államszocializmus képe a magyarországi középiskolai tankönyvekben. A fősodor narratívái (1990–2010)

A tanulmány kísérletet tesz, hogy bemutassa a magyar államszocializmus közokta­tásbeli képét három, a fősodorhoz tartozó, 1990 és 2010 között kiadott középiskolai tankönyv alapos elemzése útján. A rendszerváltást követően, 1990-ben a teljes magyarországi általános és középiskolai tankönyvpiacot liberalizálták, ami lehetővé tette a tanárok számára a különféle tankönyvek, s így az eltérő történelmi narratívák közötti választást. Általánosságban elmondható, hogy a három elemzett tankönyv az államszocializmus objektív ábrázolására törekedett, különösen a Kádár-korszak (1956–1989) és az ún. gulyáskommunizmus (1963–1985) évtizedei vonatkozásá­ban. Ugyanakkor ezen mainstream narratívák sem teljesen kiegyensúlyozottak, és a tankönyvek fogalomhasználata nem egyértelmű

Tóth Zsolt: Adalékok az osztrák lakosság elleni második világháborús katonai erőszak megítéléséhez

A szerző művében vázolja az Ausztria keleti felének szovjet felszabadítása utáni politikai helyzetet. Kitér a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszakok osztrák irodalmának egyes sajátosságaira, illetve vizsgálja néhány bizonyító erejűnek vélt dokumentum megbízhatóságát. Végül röviden elemzi a magyar emlékezetpolitikai irodalomban megjelenő állítások forrásainak vitatható erősségét

 

Zima Richárd: Párhuzamok a közép-kelet-európai neomarxista ellenzéki mozgalmakban

A tanulmány azon négy ország – Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország és Jugoszlávia – neomarxista gondolkodóit és mozgalmait kívánja bemutatni, a köztük létrejött párhuzamokat felderíteni, amelyekben az ellenzéki neomarxizmus politikai és mozgalmi szerephez jutott. A dolgozat időbeli spektruma a „hosszú hatvanas évek” marxista reneszánsza

Asszociációk

Olga Bajsa: A Majdan eszkatológiája

2013–2014 fordulóján, a kijevi főtéren, a Majdanon zajló eseményekről nem elsősorban azok véres jellege rögzült a nyugati és a magyar értelmiségben, hanem az európai értékek képviseletének nagyszerűsége. Akik a történéseket már akkor aprólékosan követték, azok számára nem volt kérdés, hogy államcsíny zajlott az egyébként is szél­sőséges hatalmi vetélkedésekkel terhelt országban. Olga Bajsa erről szóló kötetének magyarul is olvasható fejezete azzal döbbentheti meg az olvasót, milyen inkvizítori kérlelhetetlenséggel léptek fel a Majdan hívei ellenfeleikkel szemben. Ezen keresztül némi magyarázatot kaphatunk arra is, miért oly kibékíthetetlenek az ellentétek a mai Ukrajnában

Olvasójel

Éber Márk Áron: Kiégve. A túlhajszoltság nemzedéki és osztályvonatkozásai a kapita­lista világrendszer centrumaiban és a (fél)perifériáin

Tütő László: Nihilista kommunizmus. (Minden vásárlóra gyerekvért fröcsköl a kapitalizmus)

Jakab Attila: Prohászka Ottokár, a politikus

Szigeti Péter: Túl a számokon

A hosszabb távon ható eszmei tényezők szerepe a domináns pártrendszer (2010–2022) kialakulásában[i]

Közismert, hogy jelentős tudósok szoktak az empirikus analízis érvrendszerével élni. Az élet aranyló fája azonban nem kizárólag a statisztikai adatokban van. A társadalmi és politikai összefüggéseket és a viszonylatokat általában nem lehet úgy verifikálni, mint bizonyos elemi tényeket. A választási adatokat illetően is ez a helyzet, mert egyfelől a közvélemény gyorsan változhat és változtatható szociológiai jelenség. Másfelől a mélyben ható eszmei, ideológiai tendenciákkal is foglalkozni kell. Ez 30 év eredménye.

Vegyünk először egy eszmei és erkölcsi kérdést. Helyes volt-e egy olyan politika, amely a jobboldal egészen alpári baloldal-ellenességére, „maffiabaloldalazás”-ára „maffiaállamozás”-sal válaszolt? Államelméletileg nézve, a maffia egy illegitim képződmény, az állam pedig a legitim erőszak monopóliumot birtokolja. Hogy lehetne akkor egy állam maffia? Ami állam, az nem lehet maffia, ami pedig maffia, az nem lehet állam. A kettő fogalmilag kizárja egymást. Nem a politikai rezsimet, kurzust, hanem az államot minősítették a polgárok számára zavaróan, elméletileg pedig tévesen. És a magyar társadalomnak végeredményben nagyon széles rétegei azok, akik azért elitellenesek, mert egyrészt az elit nem oldja meg a magyar társadalom problémáit, másrészt pedig azt mondják, hogy „az egyik 19, a másik egy híján 20.” E kölcsönös maffiázás mérhetetlenül alacsony szintre vitte le a politikai versengést a két oldal között – máig tartóan. Felvenni azt a kesztyűt, amibe az ellenfél jobb, másfelől egy vulgáris és alpári stílussal harcba szállni – ezek igencsak kétes „erények”. Ha ezt a dimenziót, az eszmei faktor jelentőségét kinyitjuk, és szemhatárunkat reá vetjük, akkor fény derülhet arra, voltaképpen miért tud ennyire sikeres lenni a hazai jobboldal. Látni kell, hogy ez nemcsak a „gyűlöletbeszéd és a karaktergyilkosságok” következménye, hanem nagymértékben a magyar baloldal önhibája, amivel az identitását jórészt elvesztette. Azzal, hogy a dezideologizált dezideologizáló értelmiségiekre és a technokráciára hallgat. Tudniillik a baloldaliság nem azon múlik, hogy a jobbhoz képest valaki közép felé áll, akkor baloldali, ez egy formális viszony, hanem az tartalmi követelményeket kellene hogy felöleljen. A tartalmi követelményeknél a magyar baloldalon permanens önfeladás folyik, kevésbé az első 10–12 évben, amikor az MSZP-ben még jelen volt egy plebejus-demokratikus morál, hanem inkább az utóbbi években látható az a tendencia, hogy átengedte a teret a jobboldali antikapitalizmusnak. Egy baloldali kapitalizmuskritika álláspontja helyett. Hasonlóan a társadalmi egyenlőség érdekében keveset mutató policyjáig. (Például a 13. havi nyugdíj visszavonásával az utolsó szignifikánsan reá inkább szavazó népesség is átállt a túloldalra: 2:1-ből „sikeresen” csináltak 1:2-t, a neoliberális technokrácia restrikciós elgondolásai jegyében.) Ezt a törésvonalat is elveszítette, és lényegében a jobboldal a saját nemzetfogalmával (történettudomány helyett üzemszerűen bejáratott emlékezetpolitika) és a jobboldali antikapitalizmusával ideológiailag győzte le a baloldalt.

Mi ennek az oka? Harminc éven át a liberális és a nemzeti konzervatív ideológiák együtt, szitokszót csináltak a szocialistából. A szocialista párt pedig nem védte meg azt az álláspontot, ami értékrendben, világnézetben, történelem- és társadalomfelfogásban egy valóságos baloldalt képviselhetne. Pusztán partikuláris érdekkoalícióként különült el ellenfeleitől. Aki teljesen átadja az eszmei-erkölcsi terepet, és intellektuális és morális kezdeményező erő nélkül egyfajta negatív politikai kampányba fordul vagy mindenkor pragmatista, néhol vagdalkozásba kezd, ahelyett, hogy a saját arculatát domborítaná ki, az hosszú távon vereségre ítéltetett. Ami baloldali, az nem szociálliberális és nem liberális.
Demokrácia, jogállam, Európa – ez a kevés mondandó a nemzeti öntudatot széles tömegeknek felkínáló jobboldalisággal szemben. A konzervatív nacionalizmust csak a szociális kérdés lenne képes ellensúlyozni egy félperifériás, közepesen fejlett országban. Tehát azok a tendenciák, melyek eszmeileg harminc éven át hatottak – iskola, ideológiai apparátusok, pártapparátusok, egyház, médiahatalom, de ide sorolhatjuk akár az egyetemeket is –, megtették hatásukat. Ne felejtsük el, hogy az egyetemeken milyen nagy a befolyása a szélsőjobbnak a HÖK-re. Ne felejtsük el, hogy eredetileg végzett történészek alkották a Jobbik vezető gárdáját, akiket a pesti bölcsészkaron képeztek ki. Ne felejtsük, hogy a NER tucatnyi jobboldali beállítottságú műhelyt alapított és tart fenn, amelyek táplálják médiáját és a közmédiát. Ilyen lett a szellemi életünk. Tehát azt kell hogy mondjam, hogy a hagyományos baloldal egy olyan mértékű önfeladás áldozata lett, hogy most ott minden üres. („Minden Egész eltörött/minden láng csak részekben lobban” – Ady Endrével szólva, a „Kocsi-út az éjszakában” életérzéséről). Átalakulni pedig nem sikerült.

A prominensek, a húzó ágensek egy polgári baloldalt csináltak abból az általában vett baloldalból, amelyik egy sokkal szélesebb spektrumon – a társadalmi egyenlőség követelésétől kezdve, az antikapitalizmuson át, az anarchizmusig bezárólag – nagyon sokféle szocialista, szocialisztikus gondolatot magában foglalhatna, tehát ettől az identitástól elment abba az irányba, amely lényegében a polgári baloldalt jellemzi (tiszta formájában a Demokratikus Koalíciót). A mostani egyesült ellenzék egy stratégiai-taktikai szövetség – a „legális autokrácia” megdöntésére. Rendben.  Az ellenzék nem baloldal, amióta annak nincs saját identitása, azaz: nem emel fel senkit a szétszórt sokaságból a kollektív érzület-eszme-cselekvés nívójára, ami pedig minden ember vágya. Önmagán túlmutató jelentőségre szert tenni. Ezt a vallástól, a kisnemzeti nacionalizmustól, a harmadik utassággal hagyományosan kacérkodó jobboldaltól széles tömegek kapják meg.[ii]

Az előválasztás során a leginkább baloldali programot képviselő erő (Karácsony Gergely[iii]), taktikai okoskodásból, visszalépett a harmadik helyen végzett Márki-Zay-féle „tábor” javára, gondolván, hogy a mérsékelt jobboldal számára vonzó (és így szavazatokat vonhat el a Fidesztől) a „nem lopunk és a visszaállítjuk jogállamot” program. Közben politikai árvát csináltak a baloldali érzületű emberekből.

Magyarországon ott tartunk, hogy voltaképp csak két erős pólus verseng. Nemzeti-konzervatív és a liberális-szociálliberális ellenzéke, ahol utóbbi nem baloldali. Egy a nemzetivel szembenálló polgári oldal akkor lehetne sikeresebb, ha az országban nem 1,5 millió mélyszegény (67.050 Ft havi jövedelemmel élő leszakadók) és kb. 4 millió szegény[iv] ember (prekariátus), hanem kb. 6 millió vagy még több polgár ember élne biztos egzisztenciával. A rendszer teljesítőképessége ezt nem nyújtja.[v] Ennek következtében alakult ki az eszmei faktorok és felhajtóerők körülményei mellett ez a politikai tagoltság. A társadalmi állapotok anyagi és szellemi háttere egy olyan alapja a politikai folyamatoknak, amelynek következményei vannak a választási eredményekre nézve. Akkor is, ha ebbe a körbe tartozó viszonyrendszer sok-sok eleme közvetlenül nem mérhető, nem számszerűsíthető. A félperifériákon végképp nem lesz honos a „third way”, amely a centrumban is csak nyögdécselt, és alig képes helyettesíteni valamit a baloldal identitásvesztéséből.

A jelenbe integrálódott történeti elem nem egy statikus pillanat – persze a választáskor kitüntetett pillanat –, hanem tartós folyamat. Ha a szociáldemokrácia a restrikciós, fékezett habzású neoliberális politikában merült ki, akkor már nincs mit csodálkozni azon, hogy a lejtőn nehéz lett volna megállni. Nincs mit csodálkozni azon, hogy miután a kizsákmányolás törvénykönyve ellen kezdetben nem lépett fel, amikor fel lehetett volna lépni – ami tipikusan egy neokonzervatív policy –, hanyatló pályára került.

Persze nem csak gazdaságpolitikából áll a politika. A neokonzervativizmus is egy általánosabb fogalom. A NER jó évtizede ideológiai offenzívában van, vidéken az egyházak mérvadó támogatása mellett. A kereszténység védőpajzsakénti új Zrínyi Miklós feltalálása, a szegénység kriminalizálása és büntetése, a hajléktalanság kezelése, az egykulcsos szja, „az annyi érsz, amennyid van”, stb., mind ilyenek. A népességben ezek és az ehhez hasonló a nézetek pedig sokakat vonzanak (csak éppen rétegspecifikusan). A legátütőbb valószínűleg az, ahogy közhatalmi, hatósági eszközökkel, extraprofitokat eredményező mesterséges monopolhelyzeteket állítanak elő gazdasági holdudvaruknak, vagy ahogy a PPP-vel (például a Public-Privat-Partnership-en belül az outsourcinggal) élnek. Ez folytatódik az új egyetemi modellel, a gazdasági alapítványokba való kiszervezéssel. Tehát egy egész sereg, gyakran az USA-ból, vagy korábban a Berlusconi-féle politikai gyakorlatokból (Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! – szünet nélküli küzdelme) importált neokon elemet tudunk felhozni, amivel a Fidesz hazai viszonyok között él (és ezeknek valóban nem mindegyikét alkalmazta a három ciklusban is kormányzó MSZP). A népnyelv szerint a sok kis enyves kezet felváltotta a magas koncentrációjú nagy halak pályázat útján történő, milliárdos zsákmányszerzése. Tiborc panasza újra élő: „És aki száz meg százezert rabol, Bírája lészen annak…” – csak éppen a milliárdok felfoghatatlanok a közember számára. Magyarországon egy keresztény, nemzeti, neokonzervatív és tekintélyuralmi rendszer működik.

A hosszú távú tendenciáknál azt látni kell, hogy az a fajta kezdeményező erő, ami egyébként az európai szocialista, szociáldemokrata oldalból is hiányzik, tehát a szociális államnak egy nem nemzeti keretek közötti, hanem uniós szintre felemelt védelme lehetett volna a valós alternatíva. Amibe nem fér bele egy restrikciós neoliberális-neokon társadalom- és gazdaságpolitika. Egy neokeynesiánus gazdaságpolitika volt a szervezett kapitalizmus jóléti államainak elvi alapja 1945–75 között, és ez valóban már nem csak magyar ügy. Itt bukott az európai baloldal óriásit és vesztett teret. Történelmileg is. Egyébként mások mellett nemcsak én, hanem Berend T. Iván akadémikus is azt a paradoxont tartotta, hogy „meghalt a jóléti állam, éljen a jóléti állam”. Ugyanis az elesett nemzetállami szinten, mert a kisebb nemzetgazdaságokat a transznacionális tőke felbontotta a globális kapitalizmussal. Az informatikai forradalommal pedig a centrumok érdekében szervezték át a világgazdaságot. A remény és az esély az lehetett volna, hogy ha uniós szintre emelik a szociális Európa programját. Ettől fényévekre kerültünk, mert mind a magyar, mind az európai szociáldemokrácia egy defetista, hanyatló pozícióba került, hagyta magát ebbe belesodródni, beleesni (a 2022-ben is sikeres portugál szocialisták kivételével). Átadva ezzel a plebejus tömegek érdekképviseletét az ún. populista jobboldalnak. Ami egy vészterhes nacionalista reakció a globalizációra. Ezért van helye a „nemzeti”-nek a neokonzervatív előtt, a kormányzás vonatkozásában is. Tehát a szubjektív tényezőknek, kezdeményezőerőnek vagy ennek hiányának, tehát az eszmei tényezőknek igen nagy jelentősége van. Akinek nincs tradíciója, az nem is létezik. Maga a népet lenéző, populista terminushasználat evidenssé válása is eleve vereségre ítéli a baloldalt. Az ún. „bal-lib” tábor hangadói pedig ezt a húrt pengetik. Aki minden munkásmozgalmi és népi-plebejus tradíciót könnyedén eldobott, amikor hatalmon volt, az ne csodálkozzon azon, hogy nincs jelene egy olyan országban, mint Magyarország. Beállt a bizalomvesztés!

[i] A versengő pártok két pólus körül koncentrálódó rendszerét (1998–2009 között) 2010-ben domináns pártrendszer váltotta fel. „Több egymástól különböző párt létezik egymás mellett: a keretei plurálisak. De az egyik annyira erősebb a többinél, hogy egyedül kormányoz, és elsöprő többséggel rendelkezik a parlamentben” (M. Duverger francia alkotmányjogász-politológus definíciójával). In concreto, nálunk az alkotmányozó hatalmat és az összes jogforrást uralva kormányoznak: ha nem megy valami anyagi jogilag, ott az eljárásjog vagy a kinevezések, vagy éppen a költségvetései szelekciók.

[ii] 2018-ban a parlamenti választáson: a mandátumok 80%-át a magyar jobboldal pártjai nyerték (Fidesz 67%, Jobbik 13%; a nem jobboldalnak kevesebb, mint 20% mandátum jutott. Az MSZP–Párbeszéd-listára mindössze 682 600-an szavaztak).

[iii] A 2019-es őszi önkormányzati választások a fővárosban (és sok jelentős nagyvárosban is) mind a főpolgármester személyét, mind a képviselőtestület összetételét nézve fordítottak a dolgok állásán. Ezért az MSZP–Párbeszéd-szövetség az MSZP megmentőjének Karácsony Gergelyt gondolta, aki az előválasztás taktikai fordulata után alighanem annak sírásójává vált. Miközben nem túlzottan tolonganak a mérsékelt jobboldali választók az egyesült ellenzék táborába.

[iv] Önbevallásuk szerint a magyarok fele szegénynek érezte magát, 2019–2020-ban, a némiképp javuló keresetek, jövedelmek ellenére.

[v] A TÁRKI munkatársainak tanulmánya (2021. június) azt mutatja meg, hogy a magyarok háromnegyede EU-s szinten szegénynek számít, mert a jövedelme alacsonyabb az uniós mediánjövedelem 60%-ánál. (Ezt a mutatót nevezik szegénységi küszöbnek.) A magyar szegénységi küszöb 2005-ben is az uniós mediánjövedelem 40%-a volt, miként 2017-ben – ergo nincs felzárkózás. (Lásd: 444.hu, 2021. július 27.)