A nemek egyenlősítése és az egyenlő elbánás politikája az EU-ban
Már 1957-ben, az EU alapító szerződéseiben megfogalmazódott az „egyenlő munkáért egyenlő bér" alapelve (119.). Az Európai Bizottság e határozatból kiindulva az 1970-es évektől kezdve több olyan irányelvet alakítort ki, amelynek célkitűzése a nemek egyenlő kezelése a munkaerőpiacon, a szociális jogok és a munkajog területén. Az EU nőpolitikája igyekszik megszüntetni a munkaerőpiacon és a munka világában érvényesülő hagyományos, a nőket hátrányos helyzetbe hozó nemi sztereotípiákat. Ezzel messze túlmutat azon, ami e kérdéskörben a legtöbb tagországban általánosan elfogadott, vagy akár törvényileg rögzített.
Az „egyenlőség" a nők számára azonban ismételten kétélű fegyvernek bizonyul. Hogy ez a fegyver melyik irányba fog elsülni, azt sem az EU liberális-progresszív női lobbijának szándékai, sem pedig a közvetlenül érintett nők többségének kívánságai nem képesek meghatározni. Jól példázzák ezt a nők éjszakai foglalkoztatásának tilalmával kapcsolatos legújabb fejlemények az EU térségében. Az EGK, Hl. később az EK és az EU tagállamainak többségében évtizedeken át érvényben volt a nők éjszakai foglalkoztatásának többé-kevésbé széles körű tilalma. E szabályozások létrejötte már történelmileg is kétirányú törekvésekből fakad. Egyrészről a női munkaerő speciális védelméről és a „család érdekeinek" szem előtt tartásáról volt szó. Másrészről viszont a női bérmunka korlátozásának hátterében – kimondva vagy kimondatlanul – az a szándék állt, hogy a „férfi"-munkahelyeket megóvják az olcsóbb női konkurenciával szemben.
1992 februárjában az EU tagállamai közül 9 felmondta az ILO 1948-ban kötött 49. számú nemzetközi egyezményét, amely tiltotta a nők éjszakai foglalkoztatását az ipari szektorban. A lavinát az Európai Bíróságnak egy 1991-ben hozott határozata indította el7 Ez a határozat egy francia munkaadó elleni eljárás során született, aki az érvényes nemzeti jogszabályokat megszegve éjjeli műszakot vezetett be női dolgozóinak. Az Európai Bíróság ítéletében leszögezte, hogy a Közösség 1976-ban hozott 76/207-es számú irányelve – amely azt az elvet rögzíti, hogy mindkét nemnek egyenlő esélyei és lehetőségei vannak bármely munkahelyhez való hozzáférhetőség tekintetében – az éjszakai munkát csak az egyik ném számára tiltja. Az EU tagállamok előtt azóta elvben két lehetőség áll: vagy elfogadják az éjszakai munka tilalmát mindkét nem számára, vagy pedig feloldják a nők éjszakai foglalkoztatásának tilalmát. Nem nehéz kitalálni, hogy az egyenlő elbánás e két formája közül a reálpolitikai körülményeket ismerve melyik van napirenden. Már önmagában az a tény, hogy az itt vázolt precedens értékű ügyet munkaadói oldalról kezdeményezték, mutatja, hogy a dereguláció korában merről fúj a szél.
Az NSZK-ban az Alkotmánybíróság a történtek hatására 1992-ben úgy határozott, hogy a nők éjszakai foglalkoztatásának tilalmát fel kell oldani. A belga munkaügyi miniszter már pár hónappal az ILO-egyezmény felmondása után törvényjavaslatot nyújtott be a tilalom lazításával kapcsolatban. Várható, hogy számos EU tagállam követi majd példájukat, nehogy gazdaságuk „versenyhátrányba" kerüljenek az EU belső piacán. Az európai egységesülés újabb lökést ad annak, hogy a nemzetállami politikák a tőke értékesülési feltételeinek javítását szolgáló részfunkcióvá alakuljanak át Franciaország Olaszország, Spanyolország „telephelyein" vagy bárhol másutt. A nemek egyenlő kezelése ezen feltételek mellett nem lesz más, mint a munkaerő védelem nélküli egyenlősítési folyamata a tőke és a piac oltára előtt.
A patriarchális színezetű régi nővédelem vagy a mindenkinek kijáró védelem helyébe a belső piac egyenlő, szabad munkaerejének a munkaadók érdekeinek való kiszolgáltatása lép. Ami az 1970-es években úgy kezdődött, mint a nőknek a jóléti állam által támogatott, szociálisan és munkajogilag védett felszabadítása a hagyományos háziasszonyi szerepből és a patriarchális családjog alól, az most ebben az összefüggésben egyre inkább fenyegető kiszolgáltatottsággá válik. A női emancipációnak az individualizálódáson és a szakmai önmegvalósításon keresztül megvalósítandó programját a mai kapitalizmusban az a veszély fenyegeti, hogy szétforgácsolódik a nyereségérdekeltség és az újratermelési kötelezettségek közötti ellentmondás ismételt kiéleződésével. Ugyanakkor az a tény, hogy a férfiak egyre bővülő körének bére már nem elegendő a család fenntartásához, lehetetlenné teszi a nők számára, hogy visszavonuljanak a háztartásba, és arra kényszeríti őket, hogy kereső tevékenységet folytassanak, szinte bármilyen áron. A következmények már most jól láthatóak: a kereső tevékenységet végző nők, anyák és egyedülálló anyák száma (egyidejűleg növekvő női munkanélküliség mellett) az EU egész területén évek óta emelkedő tendenciát mutat. Emellett az esetek többségében a nők azok, akik részmunkaidőben dolgoznak. Nincsenek megbízható összesített adatok arra vonatkozólag, hogy a nők hány százaléka áll ún. „nem védett munkaviszonyban". A másik oldalon azonban a gyermeknevelés és a háztartás felelőssége még mindig elsődlegesen (sőt a gyermeküket egyedül nevelő anyák tekintetében kizárólagosan) a nőket terheli. A szociális juttatások ezzel egyidejű eltűnésévei, a kevés és egyre dráguló bölcsődei férőhellyel stb. megtetézve, a fent említett tényezők kétszeres, sőt háromszoros terhet rónak a nőkre. Egyes országokban már statisztikailag is jól kimutatható, hogy a nők egyre gyakrabban válnak egy modern „szegénységi csapda" foglyaivá.
A hivatalos egyenlősítés politikája az EU-ban a nőket elsősorban mint munkavállalókat ragadja meg. Mindez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy így az „egyenlőség" címén még inkább erősödik a nőknek a piac meghatározó erőinek való kiszolgáltatottsága: Az EU részéről igazából még nem körvonalazódott olyan nőpolitika, amely a nők anyagi és szociális igényeit ezen piaci erőkkel szemben biztosítani és megvalósítani szándékozna. Mint ahogy az EU szociálpolitikájának egészére, úgy nőpolitikájára is érvényes az, amit a nők éjszakai foglalkoztatásának tilalma elleni támadás csak illusztrál: „Európa" ma az: áru-, tőke- és munkaerőpiacok európaizálását jelenti, de semmi esetre sem egy elfogadható szociális és társadalompolitikai minimumrendszer megvalósítását és európaizálását. A munkavállalók védelmének és a szociális biztonságnak burkolt vagy nyílt, közvetlen vagy közvetett aláaknázása azért érint sok nőt különösen durván, mert egyrészt a történelem során soha nem tapasztalt mértékben és mind ez ideig teljesen ismeretlen módon kényszerülnek a munkaerőpiacon való részvételre, másrészt mert éppen az újratermelési szférához való kötődésük folytán „hátrányos helyzetben" vannak ezen a piacon.
Jegyzetek
Az irányelvek az EU jogában (a határozatokkal ellentétben) nem közvetlenül kötelező érvényűek a nemzeti joggyakorlat számára. Csak a közös célt fogalmazzák meg kötelező jelleggel, és az e cél eléréséhez alkalmazott eszközök tekintetében szabad választást engednek a tagországok számára. A valóságban ezen irányelveknek a gyakorlatba való átültetése, megvalósítása sokszor meglehetősen vontatottan halad. Az Európai Bíróság joggyakorlatának viszont közvetlenül ezen irányelvek megvalósításán is kell munkálkodnia, és kötelező jellegű rendeleteket hozhat a. nemzeti jog megváltoztatására.
Ezen tendenciák statisztikai alátámasztását lásd:
- Women and Structural Change. New Perspectives. OECD Publications, Párizs 1994
- Kommission der Europishen Gemeinschaften (kiad.): Die Lage der Frauen auf dem Arbeitsmarkt. Entwicklungs-tendenzen in den zwölf Landern der Europischen Gemeinschaft 1983-1990, (= Sonderhefte von Die Frauen Europas, 36. szám) Brüsszel, é. n.