A New York-i és washingtoni támadások új lendületet adtak az Egyesült Államok és Oroszország közeledésének. Több évnyi hûvös viszony és az éles viták után az orosz kormány látványosan igyekszik katonai és politikai szövetségessé válni.
A New York-i és washingtoni támadások új lendületet adtak az Egyesült Államok és Oroszország közeledéséhez. Több évnyi hűvös viszony és az éles megfogalmazások után az orosz kormány látványosan igyekszik katonai és politikai szövetségessé válni. Más kérdés, hogy a Kreml, mereven ragaszkodva a szabadpiaci elvekhez, barátságát a lehető legdrágábban kínálja. Különös, hogy éppen azt akarja a Nyugattól megszerezni, amit a Nyugat mindig is remélt Oroszországtól. Moszkva a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) való csatlakozásról és a NATO-kapcsolatok megerősítéséről beszél, még a belépés lehetőségét is latolgatva. Magyarán Oroszország célja a teljeskörű integráció azokba a nyugati intézményekbe, amelyekben neki már nem lesz nagy súlya. Oroszország ezáltal gyakorlatilag Észtországgal és Lengyelországgal helyezi magát egy szintre, amelyek az utóbbi tíz év során stratégiailag semmi másra nem törekedtek a külpolitikában, mint hogy a Nyugatba beolvadjanak.
A Kreml és a Nyugat persze eltérően gondolkozik az integrációról. Ám jelen esetben az ördög egyáltalán nem a részletekben lakozik. Az orosz elit célja nagyjából ugyanaz, mint a nyugati elité. Hogy ezek a célok mennyire egyeznek a széles társadalom érdekeivel, az más kérdés. A NATO-ügy nagyon egyszerű. A teljes tagság már csak amiatt sem valószínű, mert óriási költségekkel jár. Vagy minden katonai műszaki szabványt felül kellene vizsgálni, a hadsereget leszerelni és újjászervezni, vagy a NATO-t kellene újjászervezni, ami nemigen fog megtörténni. Így hát legjobb esetben valamiféle társult tagság jöhet szóba. Ez azt jelentené, hogy Oroszország részesévé válna a szövetség politikájának, de teljes értékű döntéshozói jogkör nélkül. Cserébe az orosz fegyvergyártók azt remélik, hogy bejuthatnak bizonyos piacokra, például újra felfegyverezhetik egykori szövetségeseinket a Varsói Szerződésből, ezúttal a NATO kebelén belül.
Másfelől a WTO-tagság mostanában első számú törekvése az oroszországi oligarcháknak. Az 1990-es évek elején az újonnan alakuló vállalkozói réteg tartott a nyugati nagybefektetők oroszországi jelenlététől. Nagyobb forrásokkal és több tapasztalattal rendelkeztek, öt perc alatt felvásárolhatták volna az ország összes minőségi tartalékát. Most, hogy a vagyonfelosztás alapjában lezajlott, az oligarchák helyzete megerősödött. A hároméves gazdasági növekedés és a magas olajárak következtében elegendő tőkét halmoztak fel ahhoz, hogy az ország határain kívülre terjeszkedjenek. Ennek érdekében számos olyan korlátozást akarnak megszüntetni, amelyek a hazai piacot védik.
Oroszország WTO-tagsága egyértelműen az oroszországi multiknak fog kedvezni, és hátrányosan fogja érinteni a kis- és középvállalkozásokat. Eddig ez volt a tapasztalat mindenütt, Afrika és Latin-Amerika országaitól kezdve Dél-Koreáig.
Az Oroszország nemzetközi szervezetekbe való bejutásának gondolata jól illeszkedik a German Gref-féle gazdasági program neoliberális reformjainak új hullámába. A kormány, amely egy éve jelentette be, hogy ezt az irányvonalat követi, még mindig nem volt hajlandó életbe léptetni azt, talán attól való félelmében, hogy ezáltal destabilizálná a társadalmi helyzetet. Az áldozat nem lenne értelmetlen, ha “a nyugati gazdasági szervezetekbe való belépést” azzal az ígérettel szolgálja, hogy végül a mi életszínvonalunk sem lesz alacsonyabb, mint Németországé vagy a franciáké.
A WTO-tagság egyik baja, hogy csak néhányan lesznek a győztesei, míg mások – várhatóan a többség – a vesztesei. Minden döntésnek ára van. Nagyobb baj azonban, hogy a társadalom egy nagy csoportja, sőt a vállalkozói réteg tekintélyes hányada fog kimaradni a döntési folyamatokon túl még a fontos ügyek megvitatásából is. Az orosz polgárok többségének jóformán fogalma sem volt a Nemzetközi Valutaalapról (IMF), amíg nem az írta elő azokat a szabályokat, amelyek szerint jelenleg élünk. Ugyanígy most sem igazán értik, mi fán terem a WTO, és mik a belépés velejárói.
A szovjet rendszer legalább elvben engedélyezte a döntések felülbírálatát. A demokratikus Nyugat teremtette nemzetközi intézményhálózat a megváltoztathatatlanságon alapul. Már meghozott döntéseket felülvizsgálni vagy visszavonni szinte lehetetlen. A WTO-tagság olyan halálos ítélet, amely ellen az elítéltnek nincs joga fellebbezni. Csak az a különbség, hogy ezt az ítéletet mi szabjuk ki önként önmagunkra.
(Fordította: Battyán Katalin)
