Tamás Gáspár Miklós rendkívüli műveltséggel nyűgözi le még a marxizmust egyáltalán nem ismerő, sőt az azt elutasító értelmiségi olvasóit is. Bálint György óta alighanem a legjobb baloldali, saját műfajt alkotó, elméleti publicistánk. Új tanulmánykötetében nagy erudícióval, utolérhetetlen stílusban és nyelvezettel, (történet)filozófiai tudással és olvasottsággal fejti ki nézeteit a világ és benne Magyarország „állásáról”, az élet értelméről. TGM e könyvében nem napi politikai elemzéseit teszi közzé, amelyeket sokan jól ismernek a sajtóból, hanem tematikai és időbeli értelemben is különféle filozófiai-elméleti írásait publikálja, amelyek egy része még nem jelent meg magyarul. A kötet nem egyszerűen reprezentálja TGM munkásságát, hanem ott van benne az egész TGM a maga teljes egyéniségével, szellemiségével, intellektuális történetével. „Mindhárom” TGM, mint művének egymásra épülő, együtt élő, egymásba kapcsolódó rétegei ott munkálnak a könyv szinte minden oldalán. Mintha a 90-es évek második felének TGM-je, vagyis a baloldali-marxista fordulata utáni TGM magával vinné a korábbi, a rendszerváltó, azaz a konzervatív-liberális TGM-et és a fiatalkori „anarcho-kommunista” TGM-et. A „három TGM” mellékesen módot ad arra is, hogy az értelmiségiek szélesebb, még komoly publicisztikát olvasó csoportjai egyben lássák TGM-et mint gondolkodót.
Folyóirat cikkek kategória bejegyzései
Szigeti Péter: Kommentárok marxista teljesítményekhez: TGM és Wiener György
Komoly szellemi produktumok születtek és születnek napjainkban is a marxista hagyományhoz kapcsolódóan, mégpedig azt elevenen alkalmazóan, továbbfejlesztően. Néha különös módon. Fényesen bizonyítva, hogy ez az irányzat életképes, immáron 175 éve, ha mondjuk a Német ideológiától (1845) vesszük létezőnek – igaz, ez esetben osztanánk Luis Althusser episztemológiai cezúráját, amely a törésvonalat a fiatal és az érett Marx között ebben a – Marx és Engels által közösen írt – munkában látta. Wiener György, sokakhoz hasonlóan, mindenesetre alkalmaz ebből és a cezúra előtti művekből is elméleti belátásokat a helyi kommunizmusok lehetetlenségéről, noha tudja, hogy Engels nem igazán sajnálkozott azon, hogy e munka kéziratban maradt, mondván, azt nyugodtan átadhatják az „egerek rágcsáló bírálatának” – mivel a materialista történelemfelfogás kifejtése később, magasabb szinten, más munkáikban acélozottabban fogalmazódott meg. A Kommunista kiáltvány, amelyet – Max Webertől és Talcott Parsonstól eltérően[i] – Tamás Gáspár Miklós nem sokra tart, mondván, hogy nem a társadalomtörténet, hanem csak a kapitalizmus története osztályharcok története, sokaknál, éppen remek irodalmi stílusa, közérthetősége és mozgalmi-stratégiai jelentősége miatt jelölhet kiindulópontot. Tegyük hozzá: ez a munka sem tartalmazza még a társadalmi formák marxi elméletét, melyet Wiener empirikus kapitalizmuskutatással visz tovább és aktualizál, éspedig a tőkés formáció meghaladásának előfeltételét vizsgálva. Nos, ezen irányzat létezik: magam a marxi alapozású kritikai elmélet megnevezést kedvelem leginkább,[ii] mert minden vita, véleménykülönbség, szaktudományos megalapozás ellenére van olyan közös gondolati alap, vezérlőeszmék, amelyek összperspektívába állítása elkülöníti és saját arcúvá teszi a polgári filozófiától, ökonómiától, társadalom- és történelemfelfogástól a marxizmust. Ennek hosszú története a tematikai sokféleség és elemzési változatosság egysége,[iii] amelyik mégsem esik szét a rossz végtelenségben: akkor nem, ha princípiuma marad, hogy keresse a polgári világ meghaladásának történelmi lehetőségeit, éspedig a győzedelmeskedni látszó globális kapitalizmus korában is. Persze tudjuk, hogy a hazai rendszerváltók úgy tesznek, mintha a rendszerváltoztatással megszűnt volna a hegeli–marxi dialektika érvényessége. A hazai mainstream létvakságban szenvedő hanyagolása ellenére sem ez a helyzet, sem a nagyvilágban, sem idehaza, ahol az új nemzedékek orientálódásában érezhető a kapitalizmuskritikus és antikapitalista gondolkodás iránti növekvő érdeklődés. Hagyományos, neo- és posztmarxista formákban jelen lévő magyarázatok léteznek a fennállóról, arról, amely uralma alatt tart széles néprétegeket, társadalmi csoportokat, ifjúságot, munkásságot, nőket. Nemcsak az anyagi javak előállításának és elosztásának – ergo a primer életlehetőségeket meghatározó – osztályszintű egyenlőtlenségeinek újratermelésével, hanem kultúriparának, médiahálózatainak, gyakran alpári fogyasztói mitológiájának erejével. De így sem tud mindenkit pacifikálni. Ugyanis az ideológiai államapparátusok (Althusser)[iv] – egyházak, magán- és közoktatás, család, jog, politikai rendszer a pártjaival, szakszervezetek, információ (médiahatalom, kultúra, irodalom, képzőművészet, sport, stb.) – „erőszakkal páncélozott hegemóniája” (A. Gramsci) sem mindenható: élethelyzetek, -viszonyok keserű tapasztalatai, a szellem szabadsága, a művészetek ereje, a tudományos fel- és megismerés öröme szerencsére protest horizontokat nyit a status quóval szemben. Az elidegenedés – részleges leküzdése – az egyéni életvezetésen, orientáción is múlik: önmagunkkal és közvetlen interperszonális kapcsolatainkkal szembeni felelősségként. Világtörténelmileg nehezebb az ügy: sok-sok egyéni erőfeszítés sem vezethet át rendszerszintű áttöréshez. Az utópista felvilágosítók a nevelés erejében bíztak. A liberális emancipátorok a képzett és művelt emberfőktől várják társadalmuk jobbítását, mégpedig a vezető elit jóvoltából. Harmadik megoldás, ha objektív feltételek és szubjektív aktorok együttesét képzeljük úgy, mint amely az önfelszabadításhoz vezethet el – Megváltó hiányában. Ahhoz a társadalmi anyagcsere-folyamat – a tőkés rendszer struktúra- és funkciófüggő – viszonyrendszerének meghaladása szükségeltetik. Lehetséges ez? Mikor, miáltal? Pesszimista credóik ellenére is ezekért érdemes foglalkoznunk Wiener György e számunkban olvasható tanulmányával és Tamás Gáspár Miklós Antitézis. Válogatott tanulmányok 2001–2020. (Pesti Kalligram, 2021) c. kötetének közel sem teljességre törekvő kommentálásával.
Ajánlás
Az elmélet és a gyakorlat, a marxizmus és a politika kapcsolata évtizedek óta nagyon problematikus volt, sokszor teljesen meg is szakadt, mert közéjük ékelődött egy primitív, pusztán legitimációs célokat szolgáló álmarxista ideológia, amelynek uralmát sem a komoly marxizmus-kutatás, sem a valóban marxista társadalomtudomány eredményei nem tudták megdönteni, így alakult ki az a helyzet, hogy a közvélekedés mai gazdasági és politikai válságunkért a marxizmust teszi felelőssé. Ugyanezért valószínű, hogy a politikai élet és a marxizmus útjai most egy időre bevallottan is elválnak egymástól, s átmenetileg ez minden bizonnyal nem csak elkerülhetetlen, hanem előnyös is lesz, a marxizmus számára mindenképpen.
A fiatalabb kutatóknak az a csoportja, amely ennek a lapnak az ügyét lelkesen fölvállalta, nem katedra-filozófiát, szalonmarxizmust, professzori tudományt óhajt művelni. Ellenkezőleg, ez a lap szeretné megmutatni, hogy a marxizmus alapjain mozgó gondolkodás ma is mozgósítani képes a szaktudományokat, és hogy mindennek ideológiai és politikai jelentősége van és lesz a jövőben is. Bízunk benne, hogy szellemi életünk mai állapotában cikkeink megbízható fogódzókat, tájékozódási pontokat nyújthatnak majd nagyon sok gondolkodó ember számára, hozzájárulva ezen az úton politikai életünk mai zavarodottságának fokozatos leküzdéséhez is.
Ezek után talán fölösleges, mégis leszögezem itt: ez a lap nem tartozik egyetlen politikai párthoz, mozgalomhoz, társasághoz sem. Munkatársai és szerzői kizárólag egyéni véleményüket fogalmazzák meg. Lesz a lapban vita is, a szerkesztőség” nyitott marad többféle felfogás számára. Hasonlóan ahhoz a szellemhez, amelyben egy „Eszmélet” című „tudományos és művészeti folyóirat” 1956-ban megalakult szerkesztőbizottsága – tagjai között Lukács Györggyel – eltervezte a munkáját.
Nem állíthatom, hogy az Eszmélet most mintegy „berobban a magyar szellemi életbe”. Ilyesmi manapság más szellemi áramlatoktól sem várható. Amikor most ezt az új folyóiratot az olvasó figyelmébe ajánlom, abban a reményben teszem, hogy csalódást azért nem okoz, s a lapok mai versenyében nemcsak megállja majd a helyét, hanem mértéktartó hangjával méltó lesz az érdeklődők megbecsülésére is.
Társadalmi válaszúton (kapitalizmusról és szocializmusról)
1989-et írunk. Társadalmunk a forrongó útkeresés állapotában van. Belső fejlődésünk ellentmondásai és a külső kihívások hatására olyan sorskérdések kerültek előtérbe, amelyekre többféle válasz lehetséges. A különböző elméleti iskolák, szervezett és szerveződő politikai erők lázasan igyekeznek programba önteni a válság leküzdésére vonatkozó elképzeléseiket. Válaszúton vagyunk tehát. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Történelem: a ráció új korszaka
Minden dolog azonos a maga történetével – miért éppen a történelem lenne kivétel? A marxista történettudományra is áll ez a Hegel-parafrázis – mutatja fel a szerző írásában. Marx hajdan közismert intenciója, miszerint „a filozófusok eddig csak különbözőképpen értelmezték a világot: a feladat az, hogy megváltoztassuk”, érvényes, de az érvényesség nem adottság. A világ megváltozott – a világértés, különösen a világ változásának megértése maga is változik, egyáltalán, a „megértés” mint olyan kétessé válik, szokás is ezt közhelyszerűen emlegetni, azzal a konklúzióval, hogy a világ megváltoztatása illúzió. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
