Munkás-szövetkezetek

A munkástulajdonban lévő szövetkezeteknek három alapvető tulajdonságuk van:

  • az éppen alkalmazásban állók a vállalat tulajdonosai,
  • a fontos kérdésekben a döntéseket egy ember – egy szavazat elven hozzák meg,
  • a munkát, a béreket és más jövedelmeket demokratikus alapon osztják el.

Több száz hagyományos (többségében kisméretű) szövetkezet létezik ma az Egyesült Államokban, de pontos számukat senki sem ismeri. A munkás-tulajdonlás egy elterjedtebb formája a Munkavállalói Részvénytulajdonosi Program (MRP). Az MRP egyfajta munkavállalói javadalmazási program, melyben a vállalat saját részvényeit adja alkalmazottainak, cserében kevesebb szövetségi adót kell fizetnie. Az esetek zömében a munkások a vállalat részvényeinek kevesebb mint a felét birtokolják, így nem képesek a vállalat irányítására. És még a legtöbb munkás-többségű cégben is a magasabb fizetésű alkalmazottak kapnak több részvényt. A döntéshozatali mechanizmus tehát nem az egy ember – egy szavazat elven működik, habár számos MRP igenis előírja a tagok közti demokráciát.

A szövetkezeteknek több különböző formája ismert: termelői, fogyasztói vagy munkás-tulajdonban lévők, itt most az utóbbiról esik szó. A MRP-kel ellentétben a tisztán munkástulajdonú szövetkezeteket teljes mértékben a munkástulajdonosok irányítják, általában egy munkás – egy szavazat alapon (bár léteznek olyan szövetkezetek, melyek nem tulajdonosi alkalmazottakat is foglalkoztatnak).

A munkásszövetkezetek legelterjedtebbek a könyvesboltok, építkezési és felújítási vállalatok, élelmiszerboltok, pékségek, éttermek és furnérlemezgyártók között. Az Egyesült Államokban ma működő szövetkezetek számát 150-1000-re becsülik. 1991-ben az ICA 154 szövetkezetet számlált össze, 6 545 alkalmazottal. (Az ICA nyilvántartásai szerint 87 000 alkalmazott dolgozik olyan MRP-knél, ahol a munkavállalók a többségi tulajdonosok, 68%-uk bír teljes szavazattal.) A Dick Gilbert (Appalachian Cooperative Organization) felmérése szerint a munkásszövetkezetek kétharmada 25-nél kevesebb tagot számlál.

Pontos adatok beszerzése a szövetkezetekről azért nehézkes, mert az állami cégjegyzék nem tesz különbséget szövetkezet és más tulajdonosi formák között. Az IRS, és a Munkaügyi Minisztérium, melyek ugyan számon tartják az MRP-ket, a szövetkezetekkel nem foglakoznak. Az egyetlen információszerzési lehetőség tehát a felmérések készítése, melyek egyrészt drágák, másrészt megbízhatatlanok.

Carol DiMarcello, az ICA szakértője szerint a szövetkezetek más cégekhez hasonló sikerességgel működnek, de csődjüket nagyobb figyelem övezi, különleges irányítási formájuk miatt. A bukásnak három oka lehet: piaci verseny, tőkehiány vagy személyes ellentétek.

Betsy Bowman és Bob Stone ezt írják a munkásszövetkezetekről:

"Szocialisták vagyunk, mert hiszünk abban, hogy a szocializmus véget vetne a az emberi munka elnyomorító piaci viszonyainak és a kapitalisták által dominált emberi kapcsolatoknak. Azért támogatjuk a szövetkezeteket, mert demokratikus ellenőrzést biztosítanak a profitok felett, megakadályozzák, hogy néhány gazdag kezében összpontosuljon a tőke, és segítenek egy osztálymentes társadalom elérésében.

Ez tesz minket a baloldalon olyan különlegessé. A legtöbb szövetkezeti aktivista a munkástulajdonlást ‘harmadik útként’ értelmezi, kapitalizmus és szocializmus között. Sok szocialista úgy gondolja, hogy a szocializmushoz vezető egyetlen út a politikai hatalom megragadása, mely központi tervezéshez vezet – a munkahelyi demokrácia elterjesztése nem eredményes. A szocialisták több szempontból ellenzik a szövetkezeteket.

Először is, Marx 1864-ben azt írta, hogy a kapitalisták politikai hatalma szembeszállna mindenfajta szövetkezeti kísérlettel. És ezt a történelem igazolta is! Amikor a kapitalisták úgy érezték, a szövetkezetek veszélyeztetik létüket gazdasági háborút indítottak a szövetkezetek ellen: rágalomhadjáratba, beszállítói bojkottba, szabotázsokba kezdtek, de legfőképpen megtagadták a hitelnyújtást. De: az ehhez hasonló támadások leszerelhetők, ha a spanyol Mondragón példáját követjük – kiépítünk egy szövetkezeti hálózatot, amely lehetővé teszi, hogy a szövetkezetek támogassák egymást, szövetkezeti bankokat hozunk létre, hogy finanszírozzák az újonnan alakuló és terjeszkedni kívánó szövetkezeteket.

Száz évvel ezelőtt Beatrice Potter egy másfajta ellenérvet fogalmazott meg. Több tucat brit szövetkezetet megvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy életük korlátozott, vagy mert tönkremennek, vagy mert sikerük esetén kapitalista vállalatok vásárolják fel őket. De Derek Jones legújabb kutatásai kimutatták, hogy a szövetkezetek éppen olyan hosszú ideig képesek fennmaradni, mint a hasonló iparágban működő hagyományos társaik.

Harmadrészt, Rosa Luxemburg állítása szerint a munkások sohasem lesznek képesek annyi tőkét összegyűjteni, hogy megvásároljanak vagy beindítsanak a modern gazdaság működésének megfelelő vállalatokat. De négy kiterjedt szövetkezeti hálózat létezik ma a világon, mindegyiküknek jelentős tőkét kellett felhalmozniuk a beruházásokhoz. Nemcsak a Mondragónt találjuk meg köztük, hanem a 150 000 tulajdonost számláló Bologna-környéki hálózatot, a kanadai tengeri tartományokban működő Coop Atlantic Szövetséget, és a Japán Seikatsu hálózatot.

Végül, a szövetkezet-szkeptikusok azt állítják, amíg a szövetkezet kapitalista körülmények között működnek, kénytelenek egymással versengeni a piacokért és a profitért, folytatni fogják tehát a kizsákmányolást. Csak a tervgazdaság képes a piacok romboló dinamikáját leküzdeni. De a szövetkezetek nem kívánnak mindenáron terjeszkedni, mint ahogy kapitalista társaik teszik. A kapitalista cégek számára a terjeszkedés növeli az egy részvényre eső jutalékot. A szövetkezetek számára a terjeszkedés a munkás-tulajdonosok számának növekedését és több jövedelmet jelent, tehát az egy munkásra jutó profit nem emelkedik. Ez viszont csak akkor áll fenn, ha a szövetkezetek nem alkalmaznak bérmunkát (mint ahogy a Mondragón is tette) – ez egy fontos elv, ami mellett az aktivistáknak ki kell állniuk.

Az emberi szükségletekre és nem a profitra irányuló termelést tökéletesen csak a demokratikusan tervezett világgazdaság képes biztosítani. A szövetkezeti hálózatok kiépítése azonban az első lépés ennek a célnak az elérésében."