A CFE ellentmondásai
A CFE megkötése előtt a két szerződő fél mindent-elkövetett azért, hogy fegyverzet-átcsoportosítással (VSZ) vagy a legfejlettebb fegyverek „újraelosztásával" (NATO) lehetővé tegye maga számára megfelelőbb arányok kialakítását, és biztosítsa a régebbi harceszközök kiselejtezését. Ennek ismeretében szabad csak véleményt formálni a CFE-egyezményről és értékelni azt, hogy a legnagyobb csökkentésre a helikopterek mellett épp a tankok esetében (összesen 50-50 százalék) kötelezte el magát a két katonai tömb.2
Fontos kérdés, hogy a CFE-szerződés szempontjából minek minősül a magyar-belorusz fegyverüzlet? Innen nézve nem változik semmi, hiszen a vásárlás, illetve az eladás nem borítja fel
a kialkudott rendet, a harckocsiknak a darabszáma és nem a típusa van meghatározva, továbbá ez az üzlet is hozzájárul ahhoz, hogy Beloruszia be tudja tartani a CFE-megállapodást. A problémát csak az jelenti, hogy a CFE-szerződés kimondja: a fegyverzetek „csökkentésén szinte kizárólag megsemmisítés értendő".3 Exportra tehát nincs mód: csupán a főszabályként alkalmazandó megsemmisítés mellett – például – a közszemlére bocsátásra vagy a földi céltárgyként alkalmazásra való átalakításra nyílik lehetőség. A CFE-szerződésnek ez nagyon fontos és előrelátó szabálya. Olyannyira, hogy az exportra szánt fegyvereket a szerződés megkötésekor be kellett jelenteni, így ezektől függetlenül került megállapításra a megsemmisítésre váró fegyverek száma. Például Szlovákia exportra 168 darab harckocsit, 237 darab páncélozott harcjárművet és 259 darab tüzérségi eszközt, valamint 29 repülőgépet jelentett, amelyek a megállapított megsemmisítési kvótákon felül értendők, és amelyeket eladásukig nem szabad figyelmen kívül hagyni.4 A megsemmisítésre ítéltetett 100 darab T-72-es eladásával Beloruszia, ezek megvételével Magyarország – Washington és Moszkva jóváhagyásával – egyaránt megsértette a CFE-szerződést.
További probléma a CFE-szerződéssel, hogy akaratlanul is keretet és ösztönzést ad arra, hogy a megadott kvótákon belül a szerződő felek szabadon modernizálják fegyverzetüket. A CFE a szigorúan ellenőrzött fegyverkereskedelmet legitimizálja: nemzetközi keretet ad a szűnni nem akaró fegyvergyártásnak és fegyverkereskedelemnek; rendezett keretek közé szorítja a hadseregek folyamatos modernizációját. A hidegháború minden belső és külső kontrollt nélkülöző, fegyverkező évtizedei után természetesen mindezt a fegyverzetek korábbinál alacsonyabb szintű egyensúlyának megteremtéseként és ezáltal jelentős előrelépésként is lehet értelmezni – de ugyanúgy a megváltoztathatatlanba való szkeptikus belenyugvásként is. Tény viszont hogy a fegyverkezés, a fegyverzetcserék és a fegyverzetek modernizációja nyomon követhetővé vált az Atlanti-óceántól az Urai-hegységig, továbbá sikerült elérni a CFE-szerződés egyik célját, a meglepetésszerű támadás és a nagyarányú támadó hadműveletek kezdeményezésének kisebb esélyét.
Magyarország esetében a CFE-szerződéssel kontrollált fegyver-modernizáció azt jelenti, hogy a nagyszámú, de kisebb harcértékű „harckocsiparkot" és az orosz államadósság fejében megkapandó páncélozott „szállítójármű-parkot" (BTR-80) ezáltal egy korszerűbb és lényegesen nagyobb harcértéket képviselő, bár darabszámra lényegesen kevesebb harckocsi- és páncélozott járműpark váltja fel. Magyarország a meglévő 138 darab T-72-es tankhoz vásárolt 100 darab alig használtat, és a meglévő 150 darab BTR-80-as páncélozott szállító harci járműhöz, az orosz államadósság terhére a tervek szerint behoz 450 darabot.5 A modernizáció és a CFE előírásai miatt jelentős ráfordítással megsemmisítünk 100 darab T-55-ös tankot és legalább 290 darab magyar gyártmányú PSZH-t – feltéve, hogy nem tudjuk ezeket egy harmadik világbeli piacon értékesíteni. A mennyiségre és minőségre vonatkozó szabályok betartásával, a NATO beleegyezésével minőségi cserét csinálunk: majdnem megduplázzuk a legmodernebb harckocsik számát, és pontosan megháromszorozzuk a korszerűbb páncélozott szállítójárművek számát. A magyar hadsereg, a magyar szárazföldi haderő ezáltal lényegesen megerősödik, és egyáltalán nem lehetne azon csodálkozni – mint az a MiG-29-es vadászgépek esetén történt -, ha ez hasonló lépésre sarkallná a környező országokat is.
Az üzletek külön pikantériája, hogy mindezt az egyik oldalon a volt VSZ-tag, a jelenleg semleges, de minden erejével a NATO-ba igyekvő Magyarország teszi a NATO előzetes hozzájárulásával. A másik oldalon, az eladó oldalán a volt szövetséges, a NATO kibővítésének legnagyobb ellenzője és legfontosabb akadályozója, Oroszország és a vele katonai szövetségre lépett Beloruszia áll. A fegyverüzlet is jól jelzi egyrészt Magyarország szuverenitásának csorbulását (a nem NATO-tag Magyarország beszerzéseihez mi köze van a NATO-nak?); másrészt a fegyverüzletnek az érdekeken, a politikán felül álló, a nemzetközi szerződések felett álló mindenhatóságát.
Esemény-rekonstrukció
1996. február végén nem lehetett tankvásárlásra gondolni. Ellenkező esetben a Honvédelmi Minisztérium NATO és Multilaterális Együttműködési Főosztálya nem írta volna azt az EBESZ tagországainak, hogy „Magyarország 1996-ban a BTR harci járműveken kívül más, a tárgykörbe tartozó haditechnikai eszköz, fegyvertípus egyetlen változatát sem tervezi beszerezni".6 Nem tudni pontosan, hogy a színfalak mögött mi történt, de egy hónappal később a vásárlás terve kiszivárgott. Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának (HB) üléséről készült jegyzőkönyv (1996. III. 25.) tanúsága szerint ugyanis Fodor Istvánnal, a HM politikai államtitkárával készült sajtóbeszélgetés során kiderült, hogy a sajtó képviselője valahonnan már előzetesen értesült a készülő harckocsivásárásról, és ezért tehette fel a témára vonatkozó kérdését. Mivel az államtitkár „nem cáfolta" a vásárlás tényét, a Magyar Hírlap híradása nyomán publikussá vált az addig titokként kezelt vásárlás.7 Egy nevének elhallgatását kérő képviselő elmondása szerint a tankvásárlásról a Magyar Hírlap írása előtt is tudtak a HB tagjai, mivel annak terve informálisan eljutott hozzájuk. Sőt – szintén informálisan – azt is jelezték többen, hogy a harckocsivásárlással nem értenek egyet, de ezeket a „jeleket" a HM „nem vette". A tankvásárlással a HB hivatalosan először csak azután foglalkozott (1996. III. 25.), miután Fodor István a sajtóban három nappal korábban „kifecsegte" azt.8 A HB zárt ülésen másfél órán keresztül foglalkozott a „harckocsivásárlás ügyével", tehát erről nem áll rendelkezésre további információ. A HB-tagok sajtóban megjelent véleménye szerint a HB „megrökönyödéssel vette tudomásul" a vásárlást (Mécs Imre),9 illetőleg „a testület kész helyzet elé került, amikor döntenie kellett a még alá nem írt, de már véglegesített szerződés jóváhagyásáról" (Gyuricza Béla).10 így tehát – a Fideszes HB-alelnök által véleményezett keretek között – igaz Keleti Györgynek azon megállapítása, hogy „mielőtt megállapodtunk volna a beloruszokkal, a kérdésről a parlament honvédelmi bizottságát tájékoztattuk",11 de semmiképpen nem igaz a HM azon hivatalos véleménye, miszerint „a honvédelmi bizottság a vásárlásról időben tájékoztatást kapott".12 Utólag az is rekonstruálható, hogy a HM „az üzlet előtt konzultált a NATO illetékeseivel",13 továbbá, hogy a kormány titkos, ún. 3000-es határozatban döntött a tank-vásárlásról.14 Mindezek alapján kijelenthető, hogy a harckocsivásárlás esetében HM-nek olyan akciójáról van szó, amelyet titkosan akart kezelni, és amelyet a kormánnyal ugyan sikerült elfogadtatnia, de amiről előzetesen tudta, hogy a HB-tagjai nem támogatják. A HM a vásárlás előtt konzultált a NATO-val és miután „a NATO magas rangú személyiségei semmilyen kifogást nem emeltek a vásárlás ellen",15 a magyar kormány titkosított határozatának birtokában a HM minden vonatkozásban előkészítette a belorusz féllel a szerződést. A HM államtitkára viszont idő előtt hozta ezt nyilvánosságra, és az akaratlanul kiszivárgott információ miatt elkerülhetetlen volt, hogy a HB-t kihagyják a kommunikációból. A HB az elkészült és a tíz nap múlva aláírásra kerülő szerződés tényével ismerkedhet csak meg, a döntés előkészítéséből kihagyták, a vásárlást érdemben nem volt módja befolyásolni. A vásárlás krónikájából az is következik, hogy a NATO előbb tudott a vásárlásról, mint arról a Honvédelmi Bizottságot hivatalosan tájékoztatták volna.
Civil kontroll
Alapvető kérdés, hogy a tankvásárlás esetében megvalósult-e a hadsereg polgári ellenőrzése, azaz a civil kontroll? A NATO-csatlakozás egyik legfontosabb, lépten-nyomon emlegetett feltétele a civil kontroll érvényesült-e ebben az esetben? Amennyiben az ellenzéki és kormánypárti képviselők sajtóban megjelent véleményeit vesszük alapul, akkor nem, ha a HM véleményét vesszük alapul, akkor igen, mert a minisztériumi álláspont szerint a „vásárláshoz nincs szükség a bizottság beleegyezésére".16
A honvédelmi törvény azt mondja, hogy „az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága folyamatosan figyelemmel kíséri a fegyveres erők feladatainak megvalósítását, felkészültségük és felszerelésük színvonalát, a rendelkezésre bocsátott anyagi eszközök felhasználását", továbbá „az illetékes miniszter a fegyveres erőket érintő szervezeti intézkedések (jogszabályok, egyedi döntések) tervezeteit a Honvédelmi Bizottságnak bemutatja, ha az intézkedés 1. legalább 1000 főt érint, vagy 2. valamely tevékenység megszüntetését vagy új tevékenység megindítását tartalmazza."17 A tankvásárlás az első idézett bekezdés alapján gyaníthatóan „civilkontroll-köteles". A második szerint viszont mindenképpen az, mivel a beszerzés egyben olyan szervezeti intézkedés is, amely érint legalább 1000 főt, és bizonyos tevékenység megszüntetésével és új tevékenység megindításával szükségszerűen együttjár. Másfelől mivel HB a leírt módon értesült és vélekedett a vásárlásról, szerepe nem jellemezhető kontrollként. A HM és a HB között ún. negatív kooperáció valósult meg, melynek ismérve az eltitkolás, a megmásítás és a késedelmes információközlés.
A civil kontroll elmaradásával paradox és groteszk helyzet állt elő. A NATO-tagság feltételének nevezett civil kontroll a NATO-felé törekvés finisében nem érvényesült: a HB nem gyakorolhatta ezen törvényadta feladatát, „helyette" a NATO egyezett bele a vásárlásba. A NATO előbb szerzett hivatalosan tudomást a vásárlásról, mint a HB, azaz ebben az esetben már a NATO jelentette a valódi kontrollt és nem a Honvédelmi Bizottság.
A harckocsik ára
A harckocsik vételárát „a fehérorosz partner kérésére bizalmasan kezelték".18 A magyar fél csak annyit árult el, hogy „az új harckocsi árának kevesebb mint tíz százalékáért jutottunk" hozzá,19 továbbá, hogy „az új harckocsi árának öt százalékáért vehettük meg".20
Egy új T-72-es harckocsi világpiaci áráról eltérő adatok láttak napvilágot, amelyek közül a 3 millió dollár per darab (100 darab esetében 300 millió dollár, azaz mintegy 31,2 milliárd forint) tűnik a legvalószínűbbnek. A Figyelő című hetilap értesülései szerint 120-130 ezer dollárért vettük darabját a tankoknak (azaz a 100 darabot összesen mintegy 1,7 milliárd forintért).21 A hivatalos közlésre több mint egy hónapig kellett várni, amikor is a honvédelmi miniszter képviselői kérdésre mondta el a parlamentben, hogy „az ár, beleértve a szállítás, az áfa és egyéb, a magyar költségvetés számára befizetendő összegeket, 2,7 milliárd forint az előzetes számítás szerint".22
Mindezek alapján megállapítható, hogy a tankokat, az új tankok világpiaci árának mintegy egyhuszadáért (kb. 5,4 százalékáért), azaz mintegy 1,7 milliárd forint értékű valutáért vásároltuk, vagyis ebből a szempontból valóban „jól járt a Magyar Honvédség".23 A probléma itt az, hogy nem vadonatúj tankok vételéről van szó, hanem olyan alig használt, felújított, újszerű állapotban lévő, jelenleg használaton kívül, tartós tárolásban lévő tankokról, amelyekre a fehéroroszok megadják az újakra érvényes garanciát. A vételár kiszámításánál tehát nem lehet a vadonatújakra vonatkozó világpiaci árakkal számolni, a viszonyítási pont csak az eredeti árat megközelítő, de annál mindenképpen alacsonyabb piaci ár lehet. (Tehát az új tankok világpiaci árának 15-20 százalékáért vettük meg a tankokat, ami természetesen még így is kedvező, viszont a hivatalosan állított arányoknál magasabb.)
A honvédelmi miniszter válasza nyomán az is könnyen kiszámítható, hogy az ún. járulékos költségek között számontartott „szállítás, az áfa és egyéb, a magyar költségvetés számára befizetendő összegek"24 mintegy 1 milliárd forintot tesznek kf; tehát a tankok rendszerbeállításának költségei ezen felül értendők. Az utóbbiak közé tartozik a beérkező harcjárművek szervizelése (amennyiben a garancia erre nem terjed ki), a páncélosok telepítése, harckocsi-bázisokon való hadrendbe állítása és az infrastruktúra kiépítése. Mivel a hazai harckocsi-bázisok is elavultak, illetve mivel itt a régit részben felváltó korszerűbb harckocsik rendszerbeállításáról van szó, a páncélosok telepítése külön pénzbe kerül: a Debrecenbe kerülők esetében elsősorban a tárolóhelyek, míg a Hódmezővásárhelyre telepítendők esetében a teljes infrastruktúra kiépítése jelent újabb kiadást. Mindezzel együtt becsülhette összesen 4-5 milliárd forintra a beszerzés költségeit a Honvédelmi Bizottság alelnöke.25 Ebbe a két adat közötti, mintegy 1,3-2,3 milliárd forintnyi különbségbe azonban minden bizonnyal beletartoznak a vásárlással szükségszerűen együtt járó, a CFE-szerződés betartása érdekében 1996. november 15-ig végrehajtásra kerülő 100 darab T-55-ös harckocsi megsemmisítésének költségei is (15 ezer dollár/darab, azaz összesen 210 millió forint).26
Mindent egybevetve tehát a vételárat (1,7 md Ft) a járulékos költségek (1 md Ft), a rendszerbeállítással járó költségek (1,12,1 md Ft) és a megsemmisítés költségei (210 m Ft) növelik. Tehát részben igaz, hogy a tankvásárlás jó üzlet volt, hiszen az új harckocsik árának 15-20 százalékáért jutottunk a T-72-esekhez., továbbá a T-55-ösök felújítására vonatkozó izraeli ajánlat (mintegy 14 milliárd forint/100 darab) költségeinek mintegy negyedéért, harmadáért vettünk alig használt T-72-eseket. Viszont az is igaz, hogy maga a tankvásárlás összege az ezzel szükségszerűen együtt járó költségeknek kevesebb mint a felét (34-43%-át) teszi ki, azaz a tranzakció teljes költségkihatása közel 2,3-2,9 szerese a nyilvánosság előtt bevallottnak, azaz mindent egybevetve a vételár többszörösébe kerül az országnak.
A szükségszerűen és azonnal (1996-ban) jelentkező költségeken kívül azonban lesznek szükségszerűen, de nem azonnal jelentkező költségek is. Például az éjszakai hadműveletekre alkalmassá tevő optikai célzóberendezés, valamint a honvédelmi miniszter által már bejelentett NATO-szabvány szerinti híradóeszközök beszerzési és beszerelési költségei.27 Utóbbira a vásárlások nélkül is sor került volna. így még azt sem mondhatjuk, hogy olyan modern hadieszközöket vásároltunk, amelyekre a következő években nem kell költeni.
Tankcsata – a törvényekkel
A HM és néhány országygyűlési képviselő között vita alakult ki arról, hogy a harckocsiüzlet a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozik-e vagy sem. Keleti György azon a véleményen van, hogy „a T-72-esek megvételét a közbeszerzési törvény alóli kivételnek tekintik",28 mivel „a már rendszerbe állított fegyverzet pótlása nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá".29 Kövér Lászlónak címzett parlamenti válaszában a miniszter élesen elkülöníti egymástól a parlamenti felhatalmazáshoz kötött „korszerűsítés" és az ilyen kötelezettséggel nem járó „típuscsere" vagy
„pótlás" fogalmát. Keleti György álláspontja szerint csak a korszerűsítés jár tenderkiírási kötelezettséggel, továbbá a korszerűsítés fogalmán „a hadseregben típusként nem létező harceszközök vagy bármely más technikai eszközök beszerzésére vonatkozó" vásárlást kell érteni. Mivel – szavai szerint – a magyar hadseregben már régóta rendszeresítve van a T-72-es harckocsi, és csak az „elhasználódott, korszerűtlen"30 tankok típuscseréjéről, pótlásáról van szó, nem volt szükség sem tender kiírásra, sem pedig parlamenti jóváhagyásra. Érvelése legalább hat szempontból nem állja meg a helyét. Ezek az alábbiak: 1. Nyelvtani szempontból a korszerűtlen minőségjelzőnek a korszerű az ellentétpárja és nem a típuscsere vagy a pótlás. 2. Keleti György két tankvásárlásról adott interjújában maga is „jóval korszerűbb T-72-esekről",31 illetőleg a „maiaknál lényegesen korszerűbb harckocsikról"32 tesz említést. A HM tankügyekben illetékes munkatársa is „korszerű harckocsikról" beszél.33 3. A korszerűsítésnek soha, semmikor nem kritériuma az, hogy adott országban már rendszeresítették-e az adott harci eszközt vagy sem. A két dolog egész egyszerűen nem függ össze. 4. A T-72-esekkel valóban, minden vitát kizáróan korszerűbb lett a magyar harckocsiállomány. Ezért vettük őket. A típuscsere maga a korszerűsítés egyik formája. 5. A pótlás kifejezés teljesen értelmezhetetlen. Olyannyira nem felel meg a valóságnak, hogy a.) a belorusz tankok a CFE-szerződésben megállapított szám feletti mennyiséget jelentik, így nincs mit pótolni; b.) a CFE-szerződés betartása miatt, a vásárolt tankok okán kell majd megsemmisíteni azokat a korszerűtlen harckocsikat, amelyeket a vásárlással most „pótolunk". A vásárlással tehát éppen fölöslegünk támad, de ettől függetlenül sincs mit pótolni. 6. A közbeszerzésről szóló törvény nem teszi lehetővé a HM ezen értelmezését.
Közbeszerzési bonyodalmak
A közbeszerzésekről szóló törvény nem ismeri sem a korszerűsítés, sem a típuscsere, sem pedig a pótlás fogalmát,34 ellenben kimondja, hogy a törvény hatálya alá tartozó árubeszerzés az „a visszterhes szerződés alapján megvalósuló tevékenység, mely a forgalomképes és birtokba vehető dolog tulajdonjogának vagy pedig használatára, hasznosítására vonatkozó jognak határozott vagy határozatlan időre történő megszerzésére irányul",35 valamint, hogy a közbeszerzés értékhatára „árubeszerzés esetében: tízmillió forint".36 Igaz ugyan, hogy a „törvény hatálya nem terjed ki azokra az államtitkot vagy szolgálati titkot érintő közbeszerzésekre, amelyek vonatkozásában az Országgyűlés illetékes bizottsága a törvény alkalmazását kizáró előzetes döntést hozott",37 de esetünkben ilyen döntést a Honvédelmi Bizottság nem hozott. Egyáltalán kérdéses, hogy olyan közbeszerzésről van-e itt szó, amely államtitkot vagy szolgálati titkot érint. Az erről rendelkező törvény38 szerint az államtitkok közé azon adatfajták tartoznak, amelyek körét az erről szóló törvény melléklete tartalmazza,39 illetőleg szolgálati titok az, amit esetünkben a HB elnöke40 vagy Keleti György mint a kormány tagja annak minősít.41 A törvény vonatkozó részeinek áttekintése után kijelenthető, hogy mivel az Államtitokköri jegyzéknek sem az Általános adatfajták,42 sem pedig a Különös adatfajták43 körébe nem sorolható a nevezett fegyverbeszerzés, ezért államtitokról ez esetben nem lehet szó. Mint említettem, a HB elnöke a vásárlást nem minősítette szolgálati titoknak, így esetünkben csak a honvédelmi miniszternek volt erre törvényi felhatalmazása. A miniszternek erre nemcsak a nevezett törvény, hanem a közelmúltban általa kiadott vonatkozó HM-rendelet egyik pontja is lehetőséget adott.44 Amennyiben a honvédelmi miniszter – bárhol szabályozott jogánál fogva – élt a szolgálati titokká minősítés lehetőségével, és ezt a rendelkezését nem bírálta felül,45 úgy saját államtitkára szegte ezt meg elsőként és azelőtt, hogy a minősítésre a HB elnökének egyáltalán módja lett volna. Azt, hogy nem minősítették szolgálati titokká, valószínűsíti, hogy március 22-től a lapok rendszeresen tudósítottak a vásárlás különböző részleteiről, továbbá az is, hogy a szerződés aláírásának tényét maga a miniszter jelentette be rögtön minszki útjáról visszatérve a tököli repülőtéren. Még egy lényeges részlet miatt teljesen érthetetlen a vásárlás titkosítására irányuló szándék: a CFE-szerződés miatt az üzletben részt vevő egyik fél sem tarthatta titokban a megállapodást. Mindezek folytán le kell szögezni, hogy mivel a harckocsivásárlás egyértelműen árubeszerzésnek minősül, egyértelműen meghaladja a törvény által megállapított értékhatárt, továbbá mivel a HB nem hozott a törvény alkalmazását kizáró előzetes döntést, nemkülönben a beszerzésre vonatkozó hazai jogszabályok és az illetékes személyek nyilatkozatai, valamint a CFE-szerződés miatt nem minősülhet állam- vagy szolgálati titoknak. Mindezek okán, továbbá minthogy eljárásnak „a közbeszerzési törvényben meghatározott szabályaitól csak annyiban lehet eltérni, amennyiben azt a közbeszerzési törvény kifejezetten megengedi",46 a HM-nek annak ellenére, hogy a kormány titkos határozatot hozott a vásárlásról, pályázatot kellett volna kiírnia. Ennek elmaradása miatt a fegyverbeszerzéssel a honvédelmi tárca megszegte a közbeszerzési törvényt.
A Honvédelmi Minisztérium saját bevétele
Az Országgyűlés által a honvédség részére megtervezett és jóváhagyott kiadások teljeskörű fedezésére, vagyis a HM által kezelt honvédelmi kiadásokra a parlament 1992 óta minden évben „beépít" a költségvetésbe néhány milliárd forintnyi olyan tervezett bevételt, amelyet a HM többek között az állam tulajdonában, de a HM kezelésében lévő ingatlanok eladásából köteles előteremteni. Vagyis a központi költségvetés minden évben a parlament által megállapított szükséges összegnél – megítélés szerint – ennyivel kevesebb vagy több pénzt ad a honvédelmi tárcának, érdekeltté téve őt így is abban, hogy a haderőreform kapcsán fölöslegessé váló ingatlanaitól minél előbb megszabaduljon.
A HM költségvetési bevételei különböző forrásokból tevődnek össze (intézményi és egyéb működési bevétel, felhalmozási és tőkejellegű bevétel, Országos Egészségügyi Pénztártól származó bevétel). Ezek között szerepel a feleslegessé váló ingatlanok és technikai eszközök értékesítéséből származó bevételi tétel is. A HM-nek 1992-ben 7,2, 1993-ban 8, 1994-ben 9,4, 1995-ben 10,7 milliárd forint saját bevételt kellett volna produkálnia, de ebből csak 3,2, 2,5, 8,4, (az 1995-ös teljesítés még nem ismert) forintnyi, ezen belül pedig évi mintegy 1 milliárd forintnyi ingatlan eladásából származó tényleges bevételt tudott realizálni.47 Ezen tapasztalatokból okulva a tárca 1996-ra összesen 4,1 milliárd saját bevételi előirányzatot javasolt, de ennek ellenére a költségvetési törvény 10 milliárd forint saját bevételt írt elő, aminek közel felét (4,5 milliárd Ft) az ingatlanok és a technikai eszközök értékesítéséből kell „előállítania". Ez, az Országgyűlésnek törvényi formát öltött szándéka ellentétes a honvédelmi tárca javaslatával, miszerint az éves költségvetésben a feladatokat teljes körűen meg kell finanszírozni, a kötelező bevételek előírását meg kell szüntetni, továbbá, hogy az ott képződött bevételeket a hadsereg a kincstárba fizesse be, ami aztán a hadsereg részére utóbb visszafizethető.48
A HM nehéz helyzetbe került, hiszen javaslatait a költségvetés évről-évre figyelmen kívül hagyja, évről-évre képtelen teljesíteni az előírt ingatlaneladási kvótát, ami saját költségvetésében nemcsak hiányként, de évről-évre növekvő, felhalmozott hiányként jelentkezik. A Honvédelmi Minisztérium idén úgy próbált enyhíteni szorult helyzetén, hogy vevő hiányában az ingatlanokat vételár fejében átadja értékesítésre az ÁPV Rt.-nek. Ez a megoldás ugyan kifejezetten szellemes, viszont kérdéses, hogy összhangban van-e a privatizációs törvénnyel.
Privatizációs gondok
Mint ismeretes, a honvédelmi tárca a tulajdonában lévő ingatlanok jövőbeni eladásából, azaz „saját" bevételeiből kívánja finanszírozni a harckocsivásárlást. A tankvásárláshoz szükséges járulékos költségek nélküli összeg (mintegy 1,7 milliárd Ft) előteremtése érdekében – a Figyelő című hetilap értesülései szerint – a HM a mezőtúri, az ócsai, a nagyatádi és a nagykanizsai honvédségi ingatlanokat adná el az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nek (ÁPV Rt.), és ez a bevétel folyna be HM kasszájába.49 A kérdés itt az, hogy az ÁPV Rt. mint vagyonkezelő és tulajdonos szerezhet-e tulajdonjogot az állam tulajdonában és a HM kezelésében lévő ingatlanok felett, és fizethet-e ezért pénzt. A privatizációt szabályozó törvény50 tételesen felsorolja, hogy az ÁPV Rt. a saját bevételeit és a hozzá rendelt vagyonból befolyó bevételeket milyen célokra fordíthatja.51 Ezek között nem szerepel olyan rendelkezés, amely törvényes lehetőséget adott volna a tulajdonátruházásra és pénzkifizetésre, ezért ezt a pénzügyi tranzakciót törvénytelennek kell tekinteni.
Az is bizonyos, hogy ebben a konstrukcióban a tankvásárlás az ÁPV Rt. tervezett privatizációs bevételeinek terhére, a korábbi privatizációs bevételekből történik. Az „eladó" HM piaci áron most azonnal megszabadul a számára is terhet jelentő, kezelésében lévő ingatlanaitól, és így teljesítette a költségvetés ezirányú előírását is. A „vevő" ÁPV Rt. részéről ez kiadás, és amennyiben el tudja az ingatlanokat adni, a bevételeket a privatizációs bevételek között fogja számontartani. A gondot az okozza, hogy ugyanazokat az ingatlanokat kétszer „privatizálják" (egyszer a HM az ÁPV Rt-nek és egyszer a ÁPV Rt. valakinek). Ám akár el tudja adni az ÁPV Rt. a HM-ingatlant, akár nem, a kormány mindenképpen a költségvetésen felüli, vissza nem térítendő gyorshitelt, a privatizációs bevételekből elvett, tankvásárlásra fordított céltámogatás adott a HM-nek. Olyan támogatást amelynek vagy meg tudja teremteni később a fedezetét, vagy nem, de a kockázatát már az állam, és nem a HM viseli.
Költségvetési kérdések
Amikor az Országgyűlés határoz a honvédelmi költségekről, annak kiadási és bevételi oldaláról, azt is pontosan meghatározza, hogy ez a pénz mire fordítható. De szerepel-e valamilyen formában a tankvásárlás a költségvetésben? A HM 1996. évi költségvetésének általános indoklása kimondja, hogy „a haderőátalakítással összefüggésben szükségessé váló haditechnika fejlesztés 1996. évben még nem kezdhető meg", továbbá, hogy „új haditechnikai-eszközök rendszerbeállítására" a honvédségnek „gyakorlatilag 1996. évben sem lesz módja", valamint, hogy „haditechnika-korszerűsítést a tárca 1996. évben is csak az orosz államadósság-törlesztése terhére hajthat végre", illetőleg, hogy „a nemzeti légtérszuverenitás és légtérgazdálkodási rendszer fejlesztésének, továbbá a csapatok kismagasságú légvédelmi oltalmazásával kapcsolatosan szükséges beruházási feladatoknak az előkészítése" kezdhető meg.52 A HM költségvetésének fejezeti mutatója szerint az 1996. évi „legfontosabb eszközbeszerzések az elhasználódott eszközök pótlására, az egyes területeken jelentkező hiányok csökkentésére, az üzemeltetéshez nélkülözhetetlen fődarabcserék, javítóanyagok biztosítására szolgálnak".53 A harckocsi kifejezés akkor fordul elő e fejezeti részben, amikor a szövegben az szerepel, hogy „megkezdődik, illetőleg folytatódik – döntően a hazai iparra támaszkodva – a honvédség jelenlegi eszközparkjából a gazdaságosan felújítható eszközök modernizálása" – köztük a harckocsiké.54 A fejezet később konkrétan szól „a harckocsimodernizációs-program megkezdéséről". Mindebből egyértelmű, hogy a költségvetés számolt a harckocsi modernizációs program elkezdésével, illetőleg folytatásával, de modernizáción 1996-ban egyértelműen á már meglévő harckocsik felújítását érti, amit elsősorban a hazai iparra támaszkodva kívántak megoldani. Tankvásárlás az eszközbeszerzési, beruházási körbe nem tartozik bele, az előirányzott költségvetési célok között fel nem lelhető, és erre fordítható pénzről – sem a kiadási sem pedig a bevételi oldalon – nem tud a költségvetés.
Változtat-e ezen az, hogy a HM saját bevételeinek terhére vásárolta a tankokat? Nem, hiszen a költségvetés egységes, a kiadási és a bevételi oldalról egyaránt rendelkezik. Az ún. saját bevételek tehát a miniszteriális költségvetés szerves részét képezik, amelynek felhasználása kizárólag a parlamenti jóváhagyás szerint történhet. Ezen az sem változtat, hogy államháztartásról szóló törvény55 a Kormánynak lehetővé teszi a költségvetés fejezetei közötti előirányzat-átcsoportosítást, de csak abban az esetben, ha ez a „központi költségvetési szervek előirányzatainak célját, rendeltetését nem érinti".56 A harckocsivásárlás nem szerepelt a HM költségvetésében, a fegyverbeszerzésre való bármilyen HM előirányzat-átcsoportosítás pedig érinti az előirányzat célját és rendeltetését.
A saját bevétel elnevezés megtévesztő lehet, ám nem azt jelenti, hogy a HM a bevételeivel azt csinál, amit akar; hogy saját bevételeivel, mivel a saját ingatlanait adja el, és ügyességén múlik azok értékesítése, szabadon is gazdálkodhat. A saját bevétel pontosan ennek ellenkezőjét jelenti. Azt, hogy a tárca a parlament által pontosan meghatározott költségvetési kiadásai a szintén a parlament által meghatározott saját bevétel összegével együtt válnak finanszírozhatóvá. A Kormánynak és a HM-nek tehát nem állt jogában a HM saját bevételeinek terhére megállapodnia a harckocsivásárlásról. A költségvetési törvényt így a vásárlást jóváhagyó kormány és a vásárlást lebonyolító HM egyaránt megsértette.
Külön említést érdemel, hogy a tankbeszerzés azáltal is megsérti a költségvetési törvény előírását, hogy az nem „döntően a hazai iparra támaszkodva" történt,57 vagyis a harckocsi-modernizáció elmaradása révén a hazai ipar megint kimarad az üzletből. Ez is mutatja a HM és magyar, illetőleg a nemzetközi és a magyar hadiipari lobbi ellentmondásos viszonyát és ellenérdekeltségét.
A költségvetési törvénynél maradva azonban fel kell tenni legalább még egy kérdést. Ha az ÁPV Rt.-től előteremthető is a vételár, miből fogja fedezni a HM a vásárlás költségvonzatát (2,33,3 milliárd forintot)? Erre több – törvénytelen – lehetősége van, hiszen valamiből mindenképpen el kell venni erre a célra. A költségvetés szól „a rendszerbentartásra kijelölt haditechnikai eszközök felújításáról"58 és a „különféle haditechnikai eszközök és egyéb szakanyagok nagyjavítására, felújítására a dologi kiadásokon belül" szolgáló összegről.59 Erre a tavalyinál 1 milliárd forinttal többet, azaz összesen közel 2,7 milliárd forintot szánt a költségvetés. Kézenfekvő lenne például, hogy a tárca az ebből az összegből a harckocsi-felújításra fordítható összeget költi tankvásárlásra, mivel a vásárlás nyomán immár tankfelújításra nem kell költenie. Valószínű, hogy a HM innen akar lecsípni valamennyit, hiszen a repülőgépjavításról már megkötött szerződést felbontotta. Mivel nem tervezett plusz bevételekkel reálisan nem számolhat a HM, a költségeket mindenképpen éves költségvetésének terhére tudja csak „kigazdálkodni". Ám ha a HM ennyi pénzt egy évben ki tud gazdálkodni, akkor súlyos problémák vannak a költségszámításokkal, és a költségvetés civil ellenőrzésével; akkor alaptalan a HM nehéz helyzetével kapcsolatos vészharang-kongatás; illetőleg a hivatásos és sorkatonai állomány helyzetének további rovására történik a hadibeszerzés. (A tankvásárlásra valahonnan „előállított" milliárdokból a HM nem a használatában lévő 160 laktanyáját, azok konyhai berendezéseit, vizesblokkjait, fűtési rendszerét, a teljes hibaelhárítást, azaz a humán szférát kívánja „támogatni".) Az is igaz továbbá, hogy a haderőreform sajátos értelmezése folytán az eladásra kerülő ingatlanokból tankok lesznek, és a létszámleépítéssel nem javul a hivatásos katonák helyzete…
Hadilábon a határozatokkal
1. A kormány és a HM azonban nemcsak törvényeket, hanem Országgyűlési határozatot is megszegett a tankvásárlással. Megszegte mindenekelőtt az Országgyűlés által 1993-ban jóváhagyott, a Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről szóló határozatot.60 „Magyarország figyelembe veszi szomszédainak jogos biztonsági érdekeit" – szól a határozat egyik pontja.61 Szóba jöhet természetesen ennek megsértése is, de itt elsősorban a határozat egészén végighúzódó és annak lényegét adó védelmi jelleg megsértésére – számszerint legalább 5 pont megszegésére – gondolok, mivel a tank nem védelmi, hanem támadó fegyvernek minősül.62
Abban egységes a hadtudomány, hogy a harckocsikat a szárazföldi csapatok csapásmérő technikájának tartja, és valószínűleg abban is konszenzus van, hogy a T-72-es nem ún. többfunkciós, 25 tonnát meg nem haladó, a védelmi funkcióra leginkább alkalmas harcjármű. Az is valószínűnek tűnik, hogy-nem elsődlegesen a T-72-esek, és nem elsősorban a harcjárművek azok, amelyekről az alapelvek mint „bárhol alkalmazható" „gyors reagálású" szárazföldi csapatokról beszél, és amire hivatkozással történt a beszerzés. Elsősorban azért van ez így, mert a gyors reagálású erőkhöz a légimozgékonyságú erőkön kívül egyebek mellett tüzérségi eszközök, tüzérségi tűzvezető és vezetési komplexumok, páncéltörő tűzeszközök is tartoznak. Kétségtelen, hogy aT-55-ösnél korszerűbb, mozgékonyabb T-72-es gyorsabb reagálást tesz lehetővé, csakhogy az alapelvek hadibeszerzésekről szóló pontja pontosan meghatározza azt, hogy „a Honvédség haditechnikai fejlesztése arra irányuljon, hogy kielégítse a korszerű védelem olyan követelményeit, mint a megbízható felderítés, a légimozgékonyság és légi támogatás, a rádiótechnikai hadviselés, a műszaki akadályok létesítésére való képesség, a páncélelhárítás, a mobil légvédelem és korszerű vezetés".63 Az alapelvek itt olyan – a T-72-es vétellel kapcsolatban nem létező – fejlesztési program szükségességéről tesz említést, amely a szintén megnevezett célprioritás eléréséhez (felderítés, páncélelhárítás, légvédelemhatékonyság növelése, rádiótechnikai hadviselés, műszaki akadály létesítése, vezetés) szükséges. Ezek elérése érdekében azonban nem tankokra – különösen nem T-72-es harckocsikra – van szükség.
Összességében tehát elmondható, hogy a korszerűbb tankokkal ugyan jobban eleget lehet tenni a gyors reagálást igénylő feladatoknak, viszont a határozat a katonai védelem koncepciójához igazította a haderőfejlesztést és a haditechnikai fejlesztést. E programhoz kötött koncepció alapján a harckocsibeszerzés még a deklarált célokkal is ellentétes. A „gyors reagálású" csapatok felállításával kapcsolatban, önmagában véve szintén nem meghatározó a harckocsibeszerzés. Ennél sokkal fontosabb, hogy az ezt megelőzendő technikai beszerzések után következhetne csak, így ez a beszerzés nemhogy nem indokolható az Országgyűlés határozatával, de egyenesen ellentétes azzal.
A tankvásárlás egy szemléleti problémára is rámutat. A HM nem az új prioritások teljesítése kapcsán „követ el" törvénytelenségeket, hanem a hagyományos szemlélettől determináltan költekezik. A VSZ utáni magyar hadtudomány és az írott joggá vált szabályok sem elegendők még ahhoz, hogy a HM csúcsain lévők képesek legyenek másként gondolkozni. A tankvásárlás esetében nem a képviselők, a szakértők és az újságírók által legtöbbet hangoztatott érvekkel van baj, .melyek szerint új függőséget hoztunk létre, illetve a beszerzett tankok nem NATO-kompatibilisek.64 A vásárlással inkább az a baj, hogy a „szellemi" NATO-kompatibilitás elemi megértésének hiányáról árulkodik.
2. Míg az alapelvek megjelölik a célt és az elérésükhöz rendelt eszközöket, addig honvédségi hosszú, valamint középtávú átalakításának irányairól és a szükséges létszámról szóló országgyűlési határozat a „hogyan" és a „mennyit" kérdésére ad választ.65 Ez a határozat a fejlesztésnek nemcsak az időbeli szakaszait jelölte meg (hosszú és középtáv), hanem megkettőzte a honvédelemre a jövőben vonatkozó költségvetést is, vagyis az évenként meghatározandó honvédségi kiadások mellett bevezette a 4 és 10-15 évre szóló, konkrét katonai beszerzésekre vonatkozó költségvetés intézményét. Rendelkezik arról, hogy hosszú és középtávon a miniszteriális és programköltségvetés keretei között mire, milyen haditechnikai fejlesztésekre lehet az országnak költenie. A programköltségvetés kereti között, hosszú távon kerülnek beszerzésre a harci repülőgépek (1,5 milliárd dollár), közép- és hosszú távon a légvédelmi rakéták (214-229 millió dollár), illetve a rádiólokációs rendszer (143 millió dollár). A határozat azt is kimondja, hogy középtávon, 1998-ig „a haditechnikai korszerűsítés finanszírozásához" „a különböző segélyprogramok, kedvezményes hitelkonstrukciók, gyártási együttműködési lehetőségek feltárására, kihasználására, a hazai ipar legszélesebb bevonására kell támaszkodni",66 valamint, hogy a honvédséget egyebek mellett „a katonai objektumok számának csökkentésével úgy kell átalakítani, hogy alapvető feladatai teljesítésére folyamatosan képes legyen".67 A tankvásárlásnak tehát hiányzik a miniszetriális és programköltségvetésben való „szerepeltetése", ez a tétel nincs betervezve 1998-ig, továbbá meghatározott az eladásokból befolyó jövedelmek rendeltetése.
A haditechnikai eszközök behozataláról kormányrendelet rendelkezik.68 Ez többek között kimondja, hogy megállapodás „a haditermékek behozatalára csak a szerződéskötési engedély kézhezvételét követőén köthető meg",69 valamint, hogy behozatal „csak olyan esetben engedélyezhető, ha az ügylet nem ellentétes az Alkotmányban foglalt előírásokkal és a Magyar Köztársaság nemzetközi szerződésekben vállat kötelezettségével".70 Kérdés, hogy a sürgető körülmények között volt-e mód arra, hogy a Soós Károly Attila, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium politikai államtitkára által vezetett Haditechnikai Tárcaközi Bizottság71 engedélyezze a szerződéskötést. Az viszont bizonyos, hogy ha engedélyezte, akkor megsértette a kormányrendelet idézett pontját, mivel Magyarország csak a CFE-szerződés megszegése árán (exporttilalom és limit) vehette meg a tankokat.
A magyar-fehérorosz tanküzlettel kapcsolatban számos jogszabályi kifogás emelhető. A vásárlás egy nemzetközi szerződést, négy törvényt (honvédelmi, költségvetési, privatizációs, közbeszerzési), két országgyűlési határozatot (a Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről, illetve a Magyar Honvédség hosszú, valamint középtávú fejlesztésének irányairól és létszámáról nevet viselő határozatot) valamint egy kormányhatározatot sért. A fegyvervásárlás kapcsán a magyar kormány és annak honvédelmi minisztériuma a NATO-csatlakozás négy legfontosabb feltétele közül hármat (hadsereg feletti civil kontroll, piacgazdaság szabad érvényesülése, a törvények uralmán alapuló demokrácia) megsértett, de a negyedik kritérium teljesítését – a szomszédos népekkel való kiegyezést – sem segítette. A vásárlás nyomán 4-5 milliárd forinttal nőtt a HM éves kiadási kerete: a betervezetteken túl a privatizációs és más bevételekből ennyit fordított az ország fegyvervásárlásra. Kétségtelen, hogy pénzügyileg a tankvásárlás megérte Magyarországnak. De más szempontból nem fizettünk túl nagy árat?
Jegyzetek
1 A szerződés pontos neve: Szerződés a Hagyományos Fegyveres Erőkről Európában (Treaty on Conventional Armed Forces in Europe). A CFE-szerződést 1990. november 19-én írta alá a NATO és a Varsói Szerződés összesen 22 tagállama Párizsban. A VSZ megszűnése és Szovjetunió felbomlása miatt került sor a Taskenti Megállapodásra 1992. május 15-én, amely során a CFE Részes Államainak száma 29-re nőtt. Az EBÉÉ Helsinki Utótalálkozóján döntöttek a CFE 1992. július 17-től történő életbeléptetéséről. Csehszlovákia kettéválása miatt, 1993. február 5. óta a CFE rendszernek 30 Részes Állama van. Észtország, Lettország, Litvánia 1992-ben kikerültek a CFE alkalmazási területéből, viszont a többi – 12 – szovjet utódállam csatlakozott a megállapodáshoz. A CFE-szerződésből kimaradtak a semleges országok és az el nem kötelezett Jugoszlávia. Ezért Magyarország szomszédai közül Ausztria, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, Szlovénia és Horvátország nem tartozik az aláíró országok közé. Dr. Nagy László – Siklósi Péter: A CFE-szerződés hatása Magyarország katonai-biztonsági környezetére. Budapest, HM SVKI, Védelmi Tanulmányok 5. sz. 1994.
2 Michel Renner: Békére készülődve. A világ helyzete 1993. Budapest, Föld Napja Alapítvány, 1993. 151.
3 Dr. Nagy László – Siklósi Péter: I. m. 8.
4 Siklósi Péter: A CFE-szerződés és Magyarország katonai-biztonsági környezete. I-II. Pro Minoritáié, 1995/2., 1995/3-4. sz.
5 Dr. Nagy László – Siklósi Péter: I. m.; Siklósi Péter: I. m.
6 Az okmányt 1996. február 29-én adták át. Dr. Bokor Imre: Húsvéti ajándék Keleti Györgytől. Új Magyarország, 1996. április 9.
7 Lencsés Károly: Használt T-72-es harckocsikat vennénk. Magyar Hírlap, 1996. március 22.
8 A „kifecsegéssel" kapcsolatban a „HM illetékese" azt mondta, hogy „nem felel meg a valóságnak, hogy ezt az ügyletet 'kifecsegték' volna, és csak azért került nyilvánosságra: ilyen vásárlást nem is lehet titokban tartani." Folytatódik a vita a tankvásárlásról. Népszabadság, 1996. április 22.
9 Mócs Imre a HB SZDSZ-es elnöke. Népszabadság, 1996. április 6.
10 Gyuricza Béla, a HB Fideszes alelnöke. HVG, 1996. április 6.
11 Dési János: Ki fenyegeti Magyarországot? Interjú Keleti Györggyel. Magyar Hírlap, 1996. május 7.
12 Folytatódik a vita a tankvásárlásról…
13 Ki fenyegeti Magyarországot?
14 Az Országgyűlés azonnali kérdések és válaszok órájában Dr. Kövér László (Fidesz) kérdése a miniszterelnökhöz, annak távollétében a honvédelmi miniszterhez 1996. május 7-én. Országgyűlés, Internet.
15 A „HM-illetékes" szavai. Folytatódik a vita a tankvásárlásról.
16 M. R: Száz T-72-es harckocsit vásárol a HM. Népszabadság, 1996. március 30.
17 1993. évi CX. törvény a honvédelemről. 188. szám. 6. szakasz (1) (3). Magyar Közlöny, 1993. december 27.
18 Száz harckocsi a honvédségnek. Népszabadság, 1996. április 5.
19 Uo.
20 Ki fenyegeti Magyarországot?
21 Krecz Tibor: Tankcsapda. Figyelő, 1996. április 18. 21-22. Más lapok szerint 2,7 milliárd. Tömöry Ákos: Hadipolgárok. HVG, 1996. április 20. 114. A Honvédelmi Bizottság alelnöke szerint 4-5 milliárd forintot költünk tankvásárlásra. (Bertók László Attila: „Törvénysértő Keleti György tankvásárlási akciója." Interjú Gyuricza Bélával. Új Magyarország ,1996. április 20.
22 Kövér László (Fidesz) kérdése a miniszterelnöknek aT-72-es harckocsik beszerzésének tárgyában.
23 Keleti György szavai. Népszabadság, 1996. április 5.
24 OGY, Internet
25 Törvénysértő Keleti György tankvásárlási akciója…
26 A harckocsi-megsemmisítést a HM felügyelete alatt álló gödöllői Currus Harcjárműtechnikai Rt. végzi. Ez a megrendelés az Rt.-nek munkaalkalmat teremt és a korábbi, a HM-nek végzett nullszaldós megsemmisítésekkel szemben ezen munkájáért már pénzt kér.
27 Ki fenyegeti Magyarországot?
28 Krecz Tibor: Tankcsapda.
29 Keleti György parlamenti válasza Kövér László (Fidesz) keretesére. 1996. május 7. OGY. Internet.
30 Uo.
31 Ki fenyegeti Magyarországot?
32 A T-72-esek növelik függőségünket. Népszabadság, 1996. április 6.
33 Folytatódik a vita a tankvásárlásról…
34 A közbeszerzésről. 1995:XL. tv. Magyar Közlöny, 1995. május 26.
35 7. szakasz (1).
36 95. szakasz a.
37 6. szakasz a.
38 Az államtitokról és a szolgálati titokról. 1995:LXV. tv. Magyar Közlöny, 1995. június 30.
39 3. szakasz (1).
40 6.szakasz (1) c.
41 6. szakasz (1) m.
42 Melléklet. 1-24.
43 62-78.
44 11/1995. (november 14.) HM rendelet a honvédelmi vonatkozású szolgálati titokkörről. 44. pont. „Az MH fejlesztésére vonatkozó koncepciók, pénzügyi tervek… ." A vásárlás jellege (hirtelen jött lehetőség, tervezhetetlenség, nemzetközi szerződés léte) miatt a rendelet egyáltalán szóbajöhető pontjai (3., 26., 43., 46., 53.) ezesetben nem kerülhettek alkalmazásra.
45 Erre a törvény 10. szakasz (5) bekezdése alapján lett volna lehetősége.
46 25. szakasz
47 Janza Károly: A védelmi források kezelése a piacgazdaságra történő átmenet időszakában. Katonapolitikai és védelempolitikai konferencia-sorozat. II. kötet. Budapest, BHKK, 1994. 31.; Mónus Miklós: Mire elég? Interjú Janza Károllyal, a HM helyettes államtitkárával. Magyar Honvéd, 1996. január 12. 7.; A Magyar köztársaság 1996. évi költségvetéséről. 1994:CIV. tv. Magyar Közlöny, 1984. december 30.; A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetési törvényjavaslatához. Fejezeti Indoklás. I. k. IX. Honvédelmi Minisztérium. Budapest, 1994. X. 9. 3.; Jelentés a Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetésének végrehajtásáról. II. kötet. IX. Honvédelmi Minisztérium. Budapest, 1995. augusztus 9. 10.
48 Janza Károly: I. m. 33-34.
49 Krecz Tibor: Tankcsapda.
50 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről. 1995:XXXIX. tv. Magyar Közlöny, 1995. május 17.
51 22. szakasz (2), 23. szakasz (1), (2), (3),(4).
52 A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetése. A HM 1996. évi költségvetésének általános jellemzése. I. k. 95.4.
53 A HM fejezet 1996. évi költségvetésének címek, alcímek szerinti részletezése. II. k.
54 Uo.
55 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes rendelkezések módosításáról. 1995:CV. tv. Magyar Közlöny, 1995. december 13.
56 39. szakasz (1).
57 Uo.
58 HM 1996. évi költségvetésének általános jellemzése. 95.4.
59 A Magyar köztársaság 1996. évi költségvetése. Fejezeti indoklás. IX. Honvédelmi Minisztérium.
60 Az Országgyűlés 27/1993. (április 23.) határozata a Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről. Magyar Közlöny, 1993/48.
61 4.
62 Ezek: I. 1., 3., III. 18., V 25., 28.
63 35. pont első mondata. Ezen az sem változtat, hogy az alapelvek ugyanitt úgy fogalmaz, hogy „A haditechnikai fejlesztési programok mindenekelőtt a légierő, valamint a gyors reagálású és a légimozgékonyságú csapatok létrehozását, a felderítés, a páncélelhárítás és a légvédelem és légvédelem hatékonyságát növeljék".
64 Valóban nem NATO-kompatibilisek, de a „kiváltott" tankok sem voltak azok, továbbá a NATO-ban egymástól eltérő fegyverrendszerek vannak alkalmazásban. Vélhetően új függőséget sem jelent, mivel a T-72-es alkatrészeit a FÁK országain kívül Lengyelországban és Szlovákiában is gyártják, továbbá a megsemmisítésre kerülő T-55-ösök egyes darabjai is felhasználhatók.
65 Az Országgyűlés 88/1995. (július 6.) határozata a Magyar Honvédség hosszú, valamint középtávú átalakításának irányairól és létszámáról
66 9. pont b.
67 5. pont.
68 A haditechnikai eszközök és szolgáltatások kiviteléről, behozataláról, illetve reexportjáról. 48/1991. (III.27.) Korm. r. Magyar Közlöny, 1992. III. 27. 33.
69 4. szakasz (4).
70 5. szakasz (1).
71 10/1995. (IV. 13.) ME határozat.