Jogszabálysártő harckocsibeszerzés

A magyar-belorusz tanküzletet mind kormányzati, mind pedig ellenzéki oldalról több támadás érte, és heves vitát váltott ki a Parlamentben is. E tényfeltáró írás azt vizsgálja, hol ütközhetett érvényes törvényekbe az adásvétel. Feltételezhetjük, ez csak egy példája annak, hogy a legalitás kritériumai mennyire nehezen érvényesíthetők a 90-es évek Magyarországán.
A európai hagyományos fegyveres erők célzó párizsi szerződés (CFE) keretében1 1992 júliusa és 1995 novembere között Ma­gyarország összesen 510 tankot semmisített meg. Az utolsó tank megsemmisítésére a nyilvánosság előtt, ünnepélyes keretek között került sor Gödöllőn, a honvédelmi és külügyi tárca veze­tői, a katonai valamint légügyi attasék jelenlétében. Ki gondolt volna ekkor még arra, hogy az utolsó tank nem a legutolsó volt…? Minden bizonnyal senki. A harckocsik modernizációjának prog­ramjában a régi tankok felújításának terve szerepelt – ám a vá­ratlan magyar harckocsivásárlás nyomán ismét tankokat kell megsemmisíteni. A honvédelmi miniszter április 4-én Minszkben megállapodást kötött, melynek értelmében Magyarország 100 darab úgynevezett korszerű, közepes T-72-es típusú harckocsit vásárol Belorusziától. Az alig használt tankok – amelyeket épp a CFE alapján Belorusziának kellett volna megsemmisítenie – nyáron érkeztek hazai földre. Mivel Magyarország jelenleg a CFE által előírt 835 darab harckocsival rendelkezik, a vásárlás nyo­mán meg kell semmisítenie – nyilván ismét ünnepélyes keretek között – 100 másik T-55-ös tankot, hogy helyreálljon a vásár­lással felborult katonai egyensúly.

A CFE ellentmondásai

A CFE megkötése előtt a két szerződő fél mindent-elkövetett azért, hogy fegyverzet-átcsoportosítással (VSZ) vagy a legfej­lettebb fegyverek „újraelosztásával" (NATO) lehetővé tegye maga számára megfelelőbb arányok kialakítását, és biztosítsa a ré­gebbi harceszközök kiselejtezését. Ennek ismeretében szabad csak véleményt formálni a CFE-egyezményről és értékelni azt, hogy a legnagyobb csökkentésre a helikopterek mellett épp a tankok esetében (összesen 50-50 százalék) kötelezte el magát a két katonai tömb.2

Fontos kérdés, hogy a CFE-szerződés szempontjából minek minősül a magyar-belorusz fegyverüzlet? Innen nézve nem vál­tozik semmi, hiszen a vásárlás, illetve az eladás nem borítja fel

a kialkudott rendet, a harckocsiknak a darabszáma és nem a típusa van meghatározva, továbbá ez az üzlet is hozzájárul ah­hoz, hogy Beloruszia be tudja tartani a CFE-megállapodást. A problémát csak az jelenti, hogy a CFE-szerződés kimondja: a fegyverzetek „csökkentésén szinte kizárólag megsemmisítés ér­tendő".3 Exportra tehát nincs mód: csupán a főszabályként al­kalmazandó megsemmisítés mellett – például – a közszemlére bocsátásra vagy a földi céltárgyként alkalmazásra való átalakí­tásra nyílik lehetőség. A CFE-szerződésnek ez nagyon fontos és előrelátó szabálya. Olyannyira, hogy az exportra szánt fegy­vereket a szerződés megkötésekor be kellett jelenteni, így ezektől függetlenül került megállapításra a megsemmisítésre váró fegy­verek száma. Például Szlovákia exportra 168 darab harckocsit, 237 darab páncélozott harcjárművet és 259 darab tüzérségi esz­közt, valamint 29 repülőgépet jelentett, amelyek a megállapított megsemmisítési kvótákon felül értendők, és amelyeket eladá­sukig nem szabad figyelmen kívül hagyni.4 A megsemmisítésre ítéltetett 100 darab T-72-es eladásával Beloruszia, ezek meg­vételével Magyarország – Washington és Moszkva jóváhagyá­sával – egyaránt megsértette a CFE-szerződést.

További probléma a CFE-szerződéssel, hogy akaratlanul is keretet és ösztönzést ad arra, hogy a megadott kvótákon belül a szerződő felek szabadon modernizálják fegyverzetüket. A CFE a szigorúan ellenőrzött fegyverkereskedelmet legitimizálja: nem­zetközi keretet ad a szűnni nem akaró fegyvergyártásnak és fegy­verkereskedelemnek; rendezett keretek közé szorítja a hadse­regek folyamatos modernizációját. A hidegháború minden bel­ső és külső kontrollt nélkülöző, fegyverkező évtizedei után ter­mészetesen mindezt a fegyverzetek korábbinál alacsonyabb szin­tű egyensúlyának megteremtéseként és ezáltal jelentős előre­lépésként is lehet értelmezni – de ugyanúgy a megváltoztathatatlanba való szkeptikus belenyugvásként is. Tény viszont hogy a fegyverkezés, a fegyverzetcserék és a fegyverzetek moderni­zációja nyomon követhetővé vált az Atlanti-óceántól az Urai-hegységig, továbbá sikerült elérni a CFE-szerződés egyik cél­ját, a meglepetésszerű támadás és a nagyarányú támadó had­műveletek kezdeményezésének kisebb esélyét.

Magyarország esetében a CFE-szerződéssel kontrollált fegy­ver-modernizáció azt jelenti, hogy a nagyszámú, de kisebb harc­értékű „harckocsiparkot" és az orosz államadósság fejében meg­kapandó páncélozott „szállítójármű-parkot" (BTR-80) ezáltal egy korszerűbb és lényegesen nagyobb harcértéket képviselő, bár darabszámra lényegesen kevesebb harckocsi- és páncélozott járműpark váltja fel. Magyarország a meglévő 138 darab T-72-es tankhoz vásárolt 100 darab alig használtat, és a meglévő 150 darab BTR-80-as páncélozott szállító harci járműhöz, az orosz államadósság terhére a tervek szerint behoz 450 darabot.5 A modernizáció és a CFE előírásai miatt jelentős ráfordítással megsemmisítünk 100 darab T-55-ös tankot és legalább 290 da­rab magyar gyártmányú PSZH-t – feltéve, hogy nem tudjuk eze­ket egy harmadik világbeli piacon értékesíteni. A mennyiségre és minőségre vonatkozó szabályok betartásával, a NATO bele­egyezésével minőségi cserét csinálunk: majdnem megdupláz­zuk a legmodernebb harckocsik számát, és pontosan meghá­romszorozzuk a korszerűbb páncélozott szállítójárművek számát. A magyar hadsereg, a magyar szárazföldi haderő ezáltal lénye­gesen megerősödik, és egyáltalán nem lehetne azon csodálkozni – mint az a MiG-29-es vadászgépek esetén történt -, ha ez ha­sonló lépésre sarkallná a környező országokat is.

Az üzletek külön pikantériája, hogy mindezt az egyik oldalon a volt VSZ-tag, a jelenleg semleges, de minden erejével a NATO-ba igyekvő Magyarország teszi a NATO előzetes hozzájárulá­sával. A másik oldalon, az eladó oldalán a volt szövetséges, a NATO kibővítésének legnagyobb ellenzője és legfontosabb aka­dályozója, Oroszország és a vele katonai szövetségre lépett Beloruszia áll. A fegyverüzlet is jól jelzi egyrészt Magyarország szuverenitásának csorbulását (a nem NATO-tag Magyarország beszerzéseihez mi köze van a NATO-nak?); másrészt a fegy­verüzletnek az érdekeken, a politikán felül álló, a nemzetközi szerződések felett álló mindenhatóságát.

Esemény-rekonstrukció

1996. február végén nem lehetett tankvásárlásra gondolni. El­lenkező esetben a Honvédelmi Minisztérium NATO és Multilate­rális Együttműködési Főosztálya nem írta volna azt az EBESZ tagországainak, hogy „Magyarország 1996-ban a BTR harci jár­műveken kívül más, a tárgykörbe tartozó haditechnikai eszköz, fegyvertípus egyetlen változatát sem tervezi beszerezni".6 Nem tudni pontosan, hogy a színfalak mögött mi történt, de egy hó­nappal később a vásárlás terve kiszivárgott. Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának (HB) üléséről készült jegyzőkönyv (1996. III. 25.) tanúsága szerint ugyanis Fodor Istvánnal, a HM politikai államtitkárával készült sajtóbeszélgetés során kiderült, hogy a sajtó képviselője valahonnan már előzetesen értesült a készülő harckocsivásárásról, és ezért tehette fel a témára vo­natkozó kérdését. Mivel az államtitkár „nem cáfolta" a vásárlás tényét, a Magyar Hírlap híradása nyomán publikussá vált az ad­dig titokként kezelt vásárlás.7 Egy nevének elhallgatását kérő képviselő elmondása szerint a tankvásárlásról a Magyar Hírlap írása előtt is tudtak a HB tagjai, mivel annak terve informálisan eljutott hozzájuk. Sőt – szintén informálisan – azt is jelezték töb­ben, hogy a harckocsivásárlással nem értenek egyet, de ezeket a „jeleket" a HM „nem vette". A tankvásárlással a HB hivatalo­san először csak azután foglalkozott (1996. III. 25.), miután Fo­dor István a sajtóban három nappal korábban „kifecsegte" azt.8 A HB zárt ülésen másfél órán keresztül foglalkozott a „harckocsi­vásárlás ügyével", tehát erről nem áll rendelkezésre további in­formáció. A HB-tagok sajtóban megjelent véleménye szerint a HB „megrökönyödéssel vette tudomásul" a vásárlást (Mécs Imre),9 illetőleg „a testület kész helyzet elé került, amikor dönte­nie kellett a még alá nem írt, de már véglegesített szerződés jóváhagyásáról" (Gyuricza Béla).10 így tehát – a Fideszes HB-alelnök által véleményezett keretek között – igaz Keleti György­nek azon megállapítása, hogy „mielőtt megállapodtunk volna a beloruszokkal, a kérdésről a parlament honvédelmi bizottságát tájékoztattuk",11 de semmiképpen nem igaz a HM azon hivata­los véleménye, miszerint „a honvédelmi bizottság a vásárlásról időben tájékoztatást kapott".12 Utólag az is rekonstruálható, hogy a HM „az üzlet előtt konzultált a NATO illetékeseivel",13 továbbá, hogy a kormány titkos, ún. 3000-es határozatban döntött a tank-vásárlásról.14 Mindezek alapján kijelenthető, hogy a harckocsi­vásárlás esetében HM-nek olyan akciójáról van szó, amelyet tit­kosan akart kezelni, és amelyet a kormánnyal ugyan sikerült el­fogadtatnia, de amiről előzetesen tudta, hogy a HB-tagjai nem támogatják. A HM a vásárlás előtt konzultált a NATO-val és mi­után „a NATO magas rangú személyiségei semmilyen kifogást nem emeltek a vásárlás ellen",15 a magyar kormány titkosított határozatának birtokában a HM minden vonatkozásban előké­szítette a belorusz féllel a szerződést. A HM államtitkára viszont idő előtt hozta ezt nyilvánosságra, és az akaratlanul kiszivárgott információ miatt elkerülhetetlen volt, hogy a HB-t kihagyják a kommunikációból. A HB az elkészült és a tíz nap múlva aláírás­ra kerülő szerződés tényével ismerkedhet csak meg, a döntés előkészítéséből kihagyták, a vásárlást érdemben nem volt mód­ja befolyásolni. A vásárlás krónikájából az is következik, hogy a NATO előbb tudott a vásárlásról, mint arról a Honvédelmi Bizott­ságot hivatalosan tájékoztatták volna.

Civil kontroll

Alapvető kérdés, hogy a tankvásárlás esetében megvalósult-e a hadsereg polgári ellenőrzése, azaz a civil kontroll? A NATO-csatlakozás egyik legfontosabb, lépten-nyomon emlegetett fel­tétele a civil kontroll érvényesült-e ebben az esetben? Amennyi­ben az ellenzéki és kormánypárti képviselők sajtóban megjelent véleményeit vesszük alapul, akkor nem, ha a HM véleményét vesszük alapul, akkor igen, mert a minisztériumi álláspont sze­rint a „vásárláshoz nincs szükség a bizottság beleegyezésére".16

A honvédelmi törvény azt mondja, hogy „az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága folyamatosan figyelemmel kíséri a fegy­veres erők feladatainak megvalósítását, felkészültségük és fel­szerelésük színvonalát, a rendelkezésre bocsátott anyagi esz­közök felhasználását", továbbá „az illetékes miniszter a fegyve­res erőket érintő szervezeti intézkedések (jogszabályok, egyedi döntések) tervezeteit a Honvédelmi Bizottságnak bemutatja, ha az intézkedés 1. legalább 1000 főt érint, vagy 2. valamely tevé­kenység megszüntetését vagy új tevékenység megindítását tar­talmazza."17 A tankvásárlás az első idézett bekezdés alapján gyaníthatóan „civilkontroll-köteles". A második szerint viszont mindenképpen az, mivel a beszerzés egyben olyan szervezeti intézkedés is, amely érint legalább 1000 főt, és bizonyos tevé­kenység megszüntetésével és új tevékenység megindításával szükségszerűen együttjár. Másfelől mivel HB a leírt módon ér­tesült és vélekedett a vásárlásról, szerepe nem jellemezhető kontrollként. A HM és a HB között ún. negatív kooperáció való­sult meg, melynek ismérve az eltitkolás, a megmásítás és a ké­sedelmes információközlés.

A civil kontroll elmaradásával paradox és groteszk helyzet állt elő. A NATO-tagság feltételének nevezett civil kontroll a NATO-felé törekvés finisében nem érvényesült: a HB nem gyakorolhatta ezen törvényadta feladatát, „helyette" a NATO egyezett bele a vásárlásba. A NATO előbb szerzett hivatalosan tudomást a vá­sárlásról, mint a HB, azaz ebben az esetben már a NATO jelen­tette a valódi kontrollt és nem a Honvédelmi Bizottság.

A harckocsik ára

A harckocsik vételárát „a fehérorosz partner kérésére bizalma­san kezelték".18 A magyar fél csak annyit árult el, hogy „az új harckocsi árának kevesebb mint tíz százalékáért jutottunk" hoz­zá,19 továbbá, hogy „az új harckocsi árának öt százalékáért ve­hettük meg".20

Egy új T-72-es harckocsi világpiaci áráról eltérő adatok láttak napvilágot, amelyek közül a 3 millió dollár per darab (100 darab esetében 300 millió dollár, azaz mintegy 31,2 milliárd forint) tű­nik a legvalószínűbbnek. A Figyelő című hetilap értesülései sze­rint 120-130 ezer dollárért vettük darabját a tankoknak (azaz a 100 darabot összesen mintegy 1,7 milliárd forintért).21 A hivata­los közlésre több mint egy hónapig kellett várni, amikor is a hon­védelmi miniszter képviselői kérdésre mondta el a parlament­ben, hogy „az ár, beleértve a szállítás, az áfa és egyéb, a ma­gyar költségvetés számára befizetendő összegeket, 2,7 milliárd forint az előzetes számítás szerint".22

Mindezek alapján megállapítható, hogy a tankokat, az új tan­kok világpiaci árának mintegy egyhuszadáért (kb. 5,4 százalé­káért), azaz mintegy 1,7 milliárd forint értékű valutáért vásárol­tuk, vagyis ebből a szempontból valóban „jól járt a Magyar Hon­védség".23 A probléma itt az, hogy nem vadonatúj tankok véte­léről van szó, hanem olyan alig használt, felújított, újszerű álla­potban lévő, jelenleg használaton kívül, tartós tárolásban lévő tankokról, amelyekre a fehéroroszok megadják az újakra érvé­nyes garanciát. A vételár kiszámításánál tehát nem lehet a va­donatújakra vonatkozó világpiaci árakkal számolni, a viszonyí­tási pont csak az eredeti árat megközelítő, de annál mindenkép­pen alacsonyabb piaci ár lehet. (Tehát az új tankok világpiaci árának 15-20 százalékáért vettük meg a tankokat, ami termé­szetesen még így is kedvező, viszont a hivatalosan állított ará­nyoknál magasabb.)

A honvédelmi miniszter válasza nyomán az is könnyen kiszá­mítható, hogy az ún. járulékos költségek között számontartott „szállítás, az áfa és egyéb, a magyar költségvetés számára be­fizetendő összegek"24 mintegy 1 milliárd forintot tesznek kf; te­hát a tankok rendszerbeállításának költségei ezen felül érten­dők. Az utóbbiak közé tartozik a beérkező harcjárművek szervi­zelése (amennyiben a garancia erre nem terjed ki), a páncélo­sok telepítése, harckocsi-bázisokon való hadrendbe állítása és az infrastruktúra kiépítése. Mivel a hazai harckocsi-bázisok is elavultak, illetve mivel itt a régit részben felváltó korszerűbb harc­kocsik rendszerbeállításáról van szó, a páncélosok telepítése külön pénzbe kerül: a Debrecenbe kerülők esetében elsősorban a tárolóhelyek, míg a Hódmezővásárhelyre telepítendők eseté­ben a teljes infrastruktúra kiépítése jelent újabb kiadást. Mind­ezzel együtt becsülhette összesen 4-5 milliárd forintra a beszer­zés költségeit a Honvédelmi Bizottság alelnöke.25 Ebbe a két adat közötti, mintegy 1,3-2,3 milliárd forintnyi különbségbe azonban minden bizonnyal beletartoznak a vásárlással szükségszerűen együtt járó, a CFE-szerződés betartása érdekében 1996. novem­ber 15-ig végrehajtásra kerülő 100 darab T-55-ös harckocsi megsemmisítésének költségei is (15 ezer dollár/darab, azaz összesen 210 millió forint).26

Mindent egybevetve tehát a vételárat (1,7 md Ft) a járulékos költségek (1 md Ft), a rendszerbeállítással járó költségek (1,1­2,1 md Ft) és a megsemmisítés költségei (210 m Ft) növelik. Tehát részben igaz, hogy a tankvásárlás jó üzlet volt, hiszen az új harckocsik árának 15-20 százalékáért jutottunk a T-72-esekhez., továbbá a T-55-ösök felújítására vonatkozó izraeli ajánlat (mintegy 14 milliárd forint/100 darab) költségeinek mint­egy negyedéért, harmadáért vettünk alig használt T-72-eseket. Viszont az is igaz, hogy maga a tankvásárlás összege az ezzel szükségszerűen együtt járó költségeknek kevesebb mint a felét (34-43%-át) teszi ki, azaz a tranzakció teljes költségkihatása közel 2,3-2,9 szerese a nyilvánosság előtt bevallottnak, azaz mindent egybevetve a vételár többszörösébe kerül az ország­nak.

A szükségszerűen és azonnal (1996-ban) jelentkező költsé­geken kívül azonban lesznek szükségszerűen, de nem azonnal jelentkező költségek is. Például az éjszakai hadműveletekre al­kalmassá tevő optikai célzóberendezés, valamint a honvédelmi miniszter által már bejelentett NATO-szabvány szerinti híradó­eszközök beszerzési és beszerelési költségei.27 Utóbbira a vá­sárlások nélkül is sor került volna. így még azt sem mondhatjuk, hogy olyan modern hadieszközöket vásároltunk, amelyekre a következő években nem kell költeni.

Tankcsata – a törvényekkel

A HM és néhány országygyűlési képviselő között vita alakult ki arról, hogy a harckocsiüzlet a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozik-e vagy sem. Keleti György azon a véleményen van, hogy „a T-72-esek megvételét a közbeszerzési törvény alóli kivétel­nek tekintik",28 mivel „a már rendszerbe állított fegyverzet pótlá­sa nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá".29 Kövér Lászlónak címzett parlamenti válaszában a miniszter élesen el­különíti egymástól a parlamenti felhatalmazáshoz kötött „korsze­rűsítés" és az ilyen kötelezettséggel nem járó „típuscsere" vagy

„pótlás" fogalmát. Keleti György álláspontja szerint csak a kor­szerűsítés jár tenderkiírási kötelezettséggel, továbbá a korsze­rűsítés fogalmán „a hadseregben típusként nem létező harcesz­közök vagy bármely más technikai eszközök beszerzésére vo­natkozó" vásárlást kell érteni. Mivel – szavai szerint – a magyar hadseregben már régóta rendszeresítve van a T-72-es harcko­csi, és csak az „elhasználódott, korszerűtlen"30 tankok típuscse­réjéről, pótlásáról van szó, nem volt szükség sem tender kiírás­ra, sem pedig parlamenti jóváhagyásra. Érvelése legalább hat szempontból nem állja meg a helyét. Ezek az alábbiak: 1. Nyelv­tani szempontból a korszerűtlen minőségjelzőnek a korszerű az ellentétpárja és nem a típuscsere vagy a pótlás. 2. Keleti György két tankvásárlásról adott interjújában maga is „jóval korszerűbb T-72-esekről",31 illetőleg a „maiaknál lényegesen korszerűbb harckocsikról"32 tesz említést. A HM tankügyekben illetékes mun­katársa is „korszerű harckocsikról" beszél.33 3. A korszerűsítés­nek soha, semmikor nem kritériuma az, hogy adott országban már rendszeresítették-e az adott harci eszközt vagy sem. A két dolog egész egyszerűen nem függ össze. 4. A T-72-esekkel va­lóban, minden vitát kizáróan korszerűbb lett a magyar harckocsi­állomány. Ezért vettük őket. A típuscsere maga a korszerűsítés egyik formája. 5. A pótlás kifejezés teljesen értelmezhetetlen. Olyannyira nem felel meg a valóságnak, hogy a.) a belorusz tan­kok a CFE-szerződésben megállapított szám feletti mennyisé­get jelentik, így nincs mit pótolni; b.) a CFE-szerződés betartá­sa miatt, a vásárolt tankok okán kell majd megsemmisíteni azo­kat a korszerűtlen harckocsikat, amelyeket a vásárlással most „pótolunk". A vásárlással tehát éppen fölöslegünk támad, de et­től függetlenül sincs mit pótolni. 6. A közbeszerzésről szóló tör­vény nem teszi lehetővé a HM ezen értelmezését.

Közbeszerzési bonyodalmak

A közbeszerzésekről szóló törvény nem ismeri sem a korszerű­sítés, sem a típuscsere, sem pedig a pótlás fogalmát,34 ellen­ben kimondja, hogy a törvény hatálya alá tartozó árubeszerzés az „a visszterhes szerződés alapján megvalósuló tevékenység, mely a forgalomképes és birtokba vehető dolog tulajdonjogának vagy pedig használatára, hasznosítására vonatkozó jognak ha­tározott vagy határozatlan időre történő megszerzésére irá­nyul",35 valamint, hogy a közbeszerzés értékhatára „árubeszer­zés esetében: tízmillió forint".36 Igaz ugyan, hogy a „törvény ha­tálya nem terjed ki azokra az államtitkot vagy szolgálati titkot érin­tő közbeszerzésekre, amelyek vonatkozásában az Országgyű­lés illetékes bizottsága a törvény alkalmazását kizáró előzetes döntést hozott",37 de esetünkben ilyen döntést a Honvédelmi Bi­zottság nem hozott. Egyáltalán kérdéses, hogy olyan közbeszer­zésről van-e itt szó, amely államtitkot vagy szolgálati titkot érint. Az erről rendelkező törvény38 szerint az államtitkok közé azon adatfajták tartoznak, amelyek körét az erről szóló törvény mel­léklete tartalmazza,39 illetőleg szolgálati titok az, amit esetünk­ben a HB elnöke40 vagy Keleti György mint a kormány tagja an­nak minősít.41 A törvény vonatkozó részeinek áttekintése után kijelenthető, hogy mivel az Államtitokköri jegyzéknek sem az Ál­talános adatfajták,42 sem pedig a Különös adatfajták43 körébe nem sorolható a nevezett fegyverbeszerzés, ezért államtitokról ez esetben nem lehet szó. Mint említettem, a HB elnöke a vá­sárlást nem minősítette szolgálati titoknak, így esetünkben csak a honvédelmi miniszternek volt erre törvényi felhatalmazása. A miniszternek erre nemcsak a nevezett törvény, hanem a kö­zelmúltban általa kiadott vonatkozó HM-rendelet egyik pontja is lehetőséget adott.44 Amennyiben a honvédelmi miniszter – bár­hol szabályozott jogánál fogva – élt a szolgálati titokká minősí­tés lehetőségével, és ezt a rendelkezését nem bírálta felül,45 úgy saját államtitkára szegte ezt meg elsőként és azelőtt, hogy a mi­nősítésre a HB elnökének egyáltalán módja lett volna. Azt, hogy nem minősítették szolgálati titokká, valószínűsíti, hogy március 22-től a lapok rendszeresen tudósítottak a vásárlás különböző részleteiről, továbbá az is, hogy a szerződés aláírásának tényét maga a miniszter jelentette be rögtön minszki útjáról visszatér­ve a tököli repülőtéren. Még egy lényeges részlet miatt teljesen érthetetlen a vásárlás titkosítására irányuló szándék: a CFE-szer­ződés miatt az üzletben részt vevő egyik fél sem tarthatta titok­ban a megállapodást. Mindezek folytán le kell szögezni, hogy mivel a harckocsivásárlás egyértelműen árubeszerzésnek minő­sül, egyértelműen meghaladja a törvény által megállapított ér­tékhatárt, továbbá mivel a HB nem hozott a törvény alkalmazá­sát kizáró előzetes döntést, nemkülönben a beszerzésre vonat­kozó hazai jogszabályok és az illetékes személyek nyilatkoza­tai, valamint a CFE-szerződés miatt nem minősülhet állam- vagy szolgálati titoknak. Mindezek okán, továbbá minthogy eljárásnak „a közbeszerzési törvényben meghatározott szabályaitól csak annyiban lehet eltérni, amennyiben azt a közbeszerzési törvény kifejezetten megengedi",46 a HM-nek annak ellenére, hogy a kor­mány titkos határozatot hozott a vásárlásról, pályázatot kellett volna kiírnia. Ennek elmaradása miatt a fegyverbeszerzéssel a honvédelmi tárca megszegte a közbeszerzési törvényt.

A Honvédelmi Minisztérium saját bevétele

Az Országgyűlés által a honvédség részére megtervezett és jó­váhagyott kiadások teljeskörű fedezésére, vagyis a HM által ke­zelt honvédelmi kiadásokra a parlament 1992 óta minden év­ben „beépít" a költségvetésbe néhány milliárd forintnyi olyan ter­vezett bevételt, amelyet a HM többek között az állam tulajdoná­ban, de a HM kezelésében lévő ingatlanok eladásából köteles előteremteni. Vagyis a központi költségvetés minden évben a parlament által megállapított szükséges összegnél – megítélés szerint – ennyivel kevesebb vagy több pénzt ad a honvédelmi tárcának, érdekeltté téve őt így is abban, hogy a haderőreform kapcsán fölöslegessé váló ingatlanaitól minél előbb megszaba­duljon.

A HM költségvetési bevételei különböző forrásokból tevődnek össze (intézményi és egyéb működési bevétel, felhalmozási és tőkejellegű bevétel, Országos Egészségügyi Pénztártól szárma­zó bevétel). Ezek között szerepel a feleslegessé váló ingatla­nok és technikai eszközök értékesítéséből származó bevételi tétel is. A HM-nek 1992-ben 7,2, 1993-ban 8, 1994-ben 9,4, 1995-ben 10,7 milliárd forint saját bevételt kellett volna produ­kálnia, de ebből csak 3,2, 2,5, 8,4, (az 1995-ös teljesítés még nem ismert) forintnyi, ezen belül pedig évi mintegy 1 milliárd fo­rintnyi ingatlan eladásából származó tényleges bevételt tudott realizálni.47 Ezen tapasztalatokból okulva a tárca 1996-ra össze­sen 4,1 milliárd saját bevételi előirányzatot javasolt, de ennek ellenére a költségvetési törvény 10 milliárd forint saját bevételt írt elő, aminek közel felét (4,5 milliárd Ft) az ingatlanok és a technikai eszközök értékesítéséből kell „előállítania". Ez, az Ország­gyűlésnek törvényi formát öltött szándéka ellentétes a honvé­delmi tárca javaslatával, miszerint az éves költségvetésben a fel­adatokat teljes körűen meg kell finanszírozni, a kötelező bevé­telek előírását meg kell szüntetni, továbbá, hogy az ott képző­dött bevételeket a hadsereg a kincstárba fizesse be, ami aztán a hadsereg részére utóbb visszafizethető.48

A HM nehéz helyzetbe került, hiszen javaslatait a költségve­tés évről-évre figyelmen kívül hagyja, évről-évre képtelen telje­síteni az előírt ingatlaneladási kvótát, ami saját költségvetésében nemcsak hiányként, de évről-évre növekvő, felhalmozott hiány­ként jelentkezik. A Honvédelmi Minisztérium idén úgy próbált enyhíteni szorult helyzetén, hogy vevő hiányában az ingatlano­kat vételár fejében átadja értékesítésre az ÁPV Rt.-nek. Ez a megoldás ugyan kifejezetten szellemes, viszont kérdéses, hogy összhangban van-e a privatizációs törvénnyel.

Privatizációs gondok

Mint ismeretes, a honvédelmi tárca a tulajdonában lévő ingatla­nok jövőbeni eladásából, azaz „saját" bevételeiből kívánja finan­szírozni a harckocsivásárlást. A tankvásárláshoz szükséges já­rulékos költségek nélküli összeg (mintegy 1,7 milliárd Ft) előte­remtése érdekében – a Figyelő című hetilap értesülései szerint – a HM a mezőtúri, az ócsai, a nagyatádi és a nagykanizsai hon­védségi ingatlanokat adná el az Állami Privatizációs és Vagyon­kezelő Rt.-nek (ÁPV Rt.), és ez a bevétel folyna be HM kasszá­jába.49 A kérdés itt az, hogy az ÁPV Rt. mint vagyonkezelő és tulajdonos szerezhet-e tulajdonjogot az állam tulajdonában és a HM kezelésében lévő ingatlanok felett, és fizethet-e ezért pénzt. A privatizációt szabályozó törvény50 tételesen felsorolja, hogy az ÁPV Rt. a saját bevételeit és a hozzá rendelt vagyonból befolyó bevételeket milyen célokra fordíthatja.51 Ezek között nem szere­pel olyan rendelkezés, amely törvényes lehetőséget adott volna a tulajdonátruházásra és pénzkifizetésre, ezért ezt a pénzügyi tranzakciót törvénytelennek kell tekinteni.

Az is bizonyos, hogy ebben a konstrukcióban a tankvásárlás az ÁPV Rt. tervezett privatizációs bevételeinek terhére, a korábbi privatizációs bevételekből történik. Az „eladó" HM piaci áron most azonnal megszabadul a számára is terhet jelentő, kezelésében lévő ingatlanaitól, és így teljesítette a költségvetés ezirányú elő­írását is. A „vevő" ÁPV Rt. részéről ez kiadás, és amennyiben el tudja az ingatlanokat adni, a bevételeket a privatizációs bevéte­lek között fogja számontartani. A gondot az okozza, hogy ugyan­azokat az ingatlanokat kétszer „privatizálják" (egyszer a HM az ÁPV Rt-nek és egyszer a ÁPV Rt. valakinek). Ám akár el tudja adni az ÁPV Rt. a HM-ingatlant, akár nem, a kormány minden­képpen a költségvetésen felüli, vissza nem térítendő gyorshitelt, a privatizációs bevételekből elvett, tankvásárlásra fordított cél­támogatás adott a HM-nek. Olyan támogatást amelynek vagy meg tudja teremteni később a fedezetét, vagy nem, de a kocká­zatát már az állam, és nem a HM viseli.

Költségvetési kérdések

Amikor az Országgyűlés határoz a honvédelmi költségekről, an­nak kiadási és bevételi oldaláról, azt is pontosan meghatároz­za, hogy ez a pénz mire fordítható. De szerepel-e valamilyen formában a tankvásárlás a költségvetésben? A HM 1996. évi költségvetésének általános indoklása kimondja, hogy „a haderő­átalakítással összefüggésben szükségessé váló haditechnika fejlesztés 1996. évben még nem kezdhető meg", továbbá, hogy „új haditechnikai-eszközök rendszerbeállítására" a honvédség­nek „gyakorlatilag 1996. évben sem lesz módja", valamint, hogy „haditechnika-korszerűsítést a tárca 1996. évben is csak az orosz államadósság-törlesztése terhére hajthat végre", illetőleg, hogy „a nemzeti légtérszuverenitás és légtérgazdálkodási rendszer fejlesztésének, továbbá a csapatok kismagasságú légvédelmi oltalmazásával kapcsolatosan szükséges beruházási feladatok­nak az előkészítése" kezdhető meg.52 A HM költségvetésének fejezeti mutatója szerint az 1996. évi „legfontosabb eszközbe­szerzések az elhasználódott eszközök pótlására, az egyes te­rületeken jelentkező hiányok csökkentésére, az üzemeltetéshez nélkülözhetetlen fődarabcserék, javítóanyagok biztosítására szol­gálnak".53 A harckocsi kifejezés akkor fordul elő e fejezeti rész­ben, amikor a szövegben az szerepel, hogy „megkezdődik, ille­tőleg folytatódik – döntően a hazai iparra támaszkodva – a hon­védség jelenlegi eszközparkjából a gazdaságosan felújítható eszközök modernizálása" – köztük a harckocsiké.54 A fejezet később konkrétan szól „a harckocsimodernizációs-program meg­kezdéséről". Mindebből egyértelmű, hogy a költségvetés számolt a harckocsi modernizációs program elkezdésével, illetőleg foly­tatásával, de modernizáción 1996-ban egyértelműen á már meglévő harckocsik felújítását érti, amit elsősorban a hazai iparra támaszkodva kívántak megoldani. Tankvásárlás az eszközbe­szerzési, beruházási körbe nem tartozik bele, az előirányzott költségvetési célok között fel nem lelhető, és erre fordítható pénz­ről – sem a kiadási sem pedig a bevételi oldalon – nem tud a költségvetés.

Változtat-e ezen az, hogy a HM saját bevételeinek terhére vá­sárolta a tankokat? Nem, hiszen a költségvetés egységes, a ki­adási és a bevételi oldalról egyaránt rendelkezik. Az ún. saját bevételek tehát a miniszteriális költségvetés szerves részét ké­pezik, amelynek felhasználása kizárólag a parlamenti jóváha­gyás szerint történhet. Ezen az sem változtat, hogy államház­tartásról szóló törvény55 a Kormánynak lehetővé teszi a költség­vetés fejezetei közötti előirányzat-átcsoportosítást, de csak ab­ban az esetben, ha ez a „központi költségvetési szervek elői­rányzatainak célját, rendeltetését nem érinti".56 A harckocsivá­sárlás nem szerepelt a HM költségvetésében, a fegyverbeszer­zésre való bármilyen HM előirányzat-átcsoportosítás pedig érinti az előirányzat célját és rendeltetését.

A saját bevétel elnevezés megtévesztő lehet, ám nem azt je­lenti, hogy a HM a bevételeivel azt csinál, amit akar; hogy saját bevételeivel, mivel a saját ingatlanait adja el, és ügyességén múlik azok értékesítése, szabadon is gazdálkodhat. A saját be­vétel pontosan ennek ellenkezőjét jelenti. Azt, hogy a tárca a parlament által pontosan meghatározott költségvetési kiadásai a szintén a parlament által meghatározott saját bevétel össze­gével együtt válnak finanszírozhatóvá. A Kormánynak és a HM-nek tehát nem állt jogában a HM saját bevételeinek terhére meg­állapodnia a harckocsivásárlásról. A költségvetési törvényt így a vásárlást jóváhagyó kormány és a vásárlást lebonyolító HM egyaránt megsértette.

Külön említést érdemel, hogy a tankbeszerzés azáltal is meg­sérti a költségvetési törvény előírását, hogy az nem „döntően a hazai iparra támaszkodva" történt,57 vagyis a harckocsi-moder­nizáció elmaradása révén a hazai ipar megint kimarad az üzlet­ből. Ez is mutatja a HM és magyar, illetőleg a nemzetközi és a magyar hadiipari lobbi ellentmondásos viszonyát és ellenérde­keltségét.

A költségvetési törvénynél maradva azonban fel kell tenni leg­alább még egy kérdést. Ha az ÁPV Rt.-től előteremthető is a vételár, miből fogja fedezni a HM a vásárlás költségvonzatát (2,3­3,3 milliárd forintot)? Erre több – törvénytelen – lehetősége van, hiszen valamiből mindenképpen el kell venni erre a célra. A költ­ségvetés szól „a rendszerbentartásra kijelölt haditechnikai esz­közök felújításáról"58 és a „különféle haditechnikai eszközök és egyéb szakanyagok nagyjavítására, felújítására a dologi kiadá­sokon belül" szolgáló összegről.59 Erre a tavalyinál 1 milliárd fo­rinttal többet, azaz összesen közel 2,7 milliárd forintot szánt a költségvetés. Kézenfekvő lenne például, hogy a tárca az ebből az összegből a harckocsi-felújításra fordítható összeget költi tank­vásárlásra, mivel a vásárlás nyomán immár tankfelújításra nem kell költenie. Valószínű, hogy a HM innen akar lecsípni vala­mennyit, hiszen a repülőgépjavításról már megkötött szerződést felbontotta. Mivel nem tervezett plusz bevételekkel reálisan nem számolhat a HM, a költségeket mindenképpen éves költségve­tésének terhére tudja csak „kigazdálkodni". Ám ha a HM ennyi pénzt egy évben ki tud gazdálkodni, akkor súlyos problémák van­nak a költségszámításokkal, és a költségvetés civil ellenőrzé­sével; akkor alaptalan a HM nehéz helyzetével kapcsolatos vészharang-kongatás; illetőleg a hivatásos és sorkatonai állomány helyzetének további rovására történik a hadibeszerzés. (A tank­vásárlásra valahonnan „előállított" milliárdokból a HM nem a használatában lévő 160 laktanyáját, azok konyhai berendezé­seit, vizesblokkjait, fűtési rendszerét, a teljes hibaelhárítást, azaz a humán szférát kívánja „támogatni".) Az is igaz továbbá, hogy a haderőreform sajátos értelmezése folytán az eladásra kerülő ingatlanokból tankok lesznek, és a létszámleépítéssel nem ja­vul a hivatásos katonák helyzete…

Hadilábon a határozatokkal

1. A kormány és a HM azonban nemcsak törvényeket, hanem Országgyűlési határozatot is megszegett a tankvásárlással. Megszegte mindenekelőtt az Országgyűlés által 1993-ban jóvá­hagyott, a Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről szó­ló határozatot.60 „Magyarország figyelembe veszi szomszédainak jogos biztonsági érdekeit" – szól a határozat egyik pontja.61 Szóba jöhet természetesen ennek megsértése is, de itt elsősor­ban a határozat egészén végighúzódó és annak lényegét adó védelmi jelleg megsértésére – számszerint legalább 5 pont meg­szegésére – gondolok, mivel a tank nem védelmi, hanem táma­dó fegyvernek minősül.62

Abban egységes a hadtudomány, hogy a harckocsikat a szá­razföldi csapatok csapásmérő technikájának tartja, és valószí­nűleg abban is konszenzus van, hogy a T-72-es nem ún. több­funkciós, 25 tonnát meg nem haladó, a védelmi funkcióra legin­kább alkalmas harcjármű. Az is valószínűnek tűnik, hogy-nem elsődlegesen a T-72-esek, és nem elsősorban a harcjárművek azok, amelyekről az alapelvek mint „bárhol alkalmazható" „gyors reagálású" szárazföldi csapatokról beszél, és amire hivatkozás­sal történt a beszerzés. Elsősorban azért van ez így, mert a gyors reagálású erőkhöz a légimozgékonyságú erőkön kívül egyebek mellett tüzérségi eszközök, tüzérségi tűzvezető és vezetési komplexumok, páncéltörő tűzeszközök is tartoznak. Kétségte­len, hogy aT-55-ösnél korszerűbb, mozgékonyabb T-72-es gyor­sabb reagálást tesz lehetővé, csakhogy az alapelvek hadibeszer­zésekről szóló pontja pontosan meghatározza azt, hogy „a Hon­védség haditechnikai fejlesztése arra irányuljon, hogy kielégít­se a korszerű védelem olyan követelményeit, mint a megbízha­tó felderítés, a légimozgékonyság és légi támogatás, a rádiótech­nikai hadviselés, a műszaki akadályok létesítésére való képes­ség, a páncélelhárítás, a mobil légvédelem és korszerű veze­tés".63 Az alapelvek itt olyan – a T-72-es vétellel kapcsolatban nem létező – fejlesztési program szükségességéről tesz emlí­tést, amely a szintén megnevezett célprioritás eléréséhez (fel­derítés, páncélelhárítás, légvédelemhatékonyság növelése, rá­diótechnikai hadviselés, műszaki akadály létesítése, vezetés) szükséges. Ezek elérése érdekében azonban nem tankokra – különösen nem T-72-es harckocsikra – van szükség.

Összességében tehát elmondható, hogy a korszerűbb tankok­kal ugyan jobban eleget lehet tenni a gyors reagálást igénylő feladatoknak, viszont a határozat a katonai védelem koncepció­jához igazította a haderőfejlesztést és a haditechnikai fejlesz­tést. E programhoz kötött koncepció alapján a harckocsibeszerzés még a deklarált célokkal is ellentétes. A „gyors reagálású" csapatok felállításával kapcsolatban, önmagában véve szintén nem meghatározó a harckocsibeszerzés. Ennél sokkal fontosabb, hogy az ezt megelőzendő technikai beszerzések után következ­hetne csak, így ez a beszerzés nemhogy nem indokolható az Országgyűlés határozatával, de egyenesen ellentétes azzal.

A tankvásárlás egy szemléleti problémára is rámutat. A HM nem az új prioritások teljesítése kapcsán „követ el" törvényte­lenségeket, hanem a hagyományos szemlélettől determináltan költekezik. A VSZ utáni magyar hadtudomány és az írott joggá vált szabályok sem elegendők még ahhoz, hogy a HM csúcsain lévők képesek legyenek másként gondolkozni. A tankvásárlás esetében nem a képviselők, a szakértők és az újságírók által legtöbbet hangoztatott érvekkel van baj, .melyek szerint új füg­gőséget hoztunk létre, illetve a beszerzett tankok nem NATO-kompatibilisek.64 A vásárlással inkább az a baj, hogy a „szelle­mi" NATO-kompatibilitás elemi megértésének hiányáról árulko­dik.

2. Míg az alapelvek megjelölik a célt és az elérésükhöz ren­delt eszközöket, addig honvédségi hosszú, valamint középtávú átalakításának irányairól és a szükséges létszámról szóló ország­gyűlési határozat a „hogyan" és a „mennyit" kérdésére ad vá­laszt.65 Ez a határozat a fejlesztésnek nemcsak az időbeli sza­kaszait jelölte meg (hosszú és középtáv), hanem megkettőzte a honvédelemre a jövőben vonatkozó költségvetést is, vagyis az évenként meghatározandó honvédségi kiadások mellett beve­zette a 4 és 10-15 évre szóló, konkrét katonai beszerzésekre vonatkozó költségvetés intézményét. Rendelkezik arról, hogy hosszú és középtávon a miniszteriális és programköltségvetés keretei között mire, milyen haditechnikai fejlesztésekre lehet az országnak költenie. A programköltségvetés kereti között, hosszú távon kerülnek beszerzésre a harci repülőgépek (1,5 milliárd dollár), közép- és hosszú távon a légvédelmi rakéták (214-229 millió dollár), illetve a rádiólokációs rendszer (143 millió dollár). A határozat azt is kimondja, hogy középtávon, 1998-ig „a hadi­technikai korszerűsítés finanszírozásához" „a különböző segély­programok, kedvezményes hitelkonstrukciók, gyártási együttmű­ködési lehetőségek feltárására, kihasználására, a hazai ipar leg­szélesebb bevonására kell támaszkodni",66 valamint, hogy a hon­védséget egyebek mellett „a katonai objektumok számának csök­kentésével úgy kell átalakítani, hogy alapvető feladatai teljesíté­sére folyamatosan képes legyen".67 A tankvásárlásnak tehát hi­ányzik a miniszetriális és programköltségvetésben való „szere­peltetése", ez a tétel nincs betervezve 1998-ig, továbbá megha­tározott az eladásokból befolyó jövedelmek rendeltetése.

A haditechnikai eszközök behozataláról kormányrendelet ren­delkezik.68 Ez többek között kimondja, hogy megállapodás „a haditermékek behozatalára csak a szerződéskötési engedély kézhezvételét követőén köthető meg",69 valamint, hogy behoza­tal „csak olyan esetben engedélyezhető, ha az ügylet nem el­lentétes az Alkotmányban foglalt előírásokkal és a Magyar Köz­társaság nemzetközi szerződésekben vállat kötelezettségével".70 Kérdés, hogy a sürgető körülmények között volt-e mód arra, hogy a Soós Károly Attila, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium po­litikai államtitkára által vezetett Haditechnikai Tárcaközi Bizott­ság71 engedélyezze a szerződéskötést. Az viszont bizonyos, hogy ha engedélyezte, akkor megsértette a kormányrendelet idézett pontját, mivel Magyarország csak a CFE-szerződés megszegé­se árán (exporttilalom és limit) vehette meg a tankokat.

A magyar-fehérorosz tanküzlettel kapcsolatban számos jog­szabályi kifogás emelhető. A vásárlás egy nemzetközi szerző­dést, négy törvényt (honvédelmi, költségvetési, privatizációs, közbeszerzési), két országgyűlési határozatot (a Magyar Köz­társaság honvédelmének alapelveiről, illetve a Magyar Honvéd­ség hosszú, valamint középtávú fejlesztésének irányairól és lét­számáról nevet viselő határozatot) valamint egy kormányhatá­rozatot sért. A fegyvervásárlás kapcsán a magyar kormány és annak honvédelmi minisztériuma a NATO-csatlakozás négy leg­fontosabb feltétele közül hármat (hadsereg feletti civil kontroll, piacgazdaság szabad érvényesülése, a törvények uralmán ala­puló demokrácia) megsértett, de a negyedik kritérium teljesíté­sét – a szomszédos népekkel való kiegyezést – sem segítette. A vásárlás nyomán 4-5 milliárd forinttal nőtt a HM éves kiadási kerete: a betervezetteken túl a privatizációs és más bevételek­ből ennyit fordított az ország fegyvervásárlásra. Kétségtelen, hogy pénzügyileg a tankvásárlás megérte Magyarországnak. De más szempontból nem fizettünk túl nagy árat?

Jegyzetek

1 A szerződés pontos neve: Szerződés a Hagyományos Fegyveres Erőkről Európában (Treaty on Conventional Armed Forces in Europe). A CFE-szerződést 1990. november 19-én írta alá a NATO és a Varsói Szerződés összesen 22 tagállama Párizsban. A VSZ megszűnése és Szovjetunió felbomlása miatt került sor a Taskenti Megállapodásra 1992. május 15-én, amely során a CFE Részes Államainak száma 29-re nőtt. Az EBÉÉ Helsinki Utótalálkozóján döntöttek a CFE 1992. július 17-től történő életbeléptetéséről. Csehszlovákia kettéválása miatt, 1993. feb­ruár 5. óta a CFE rendszernek 30 Részes Állama van. Észtország, Lett­ország, Litvánia 1992-ben kikerültek a CFE alkalmazási területéből, vi­szont a többi – 12 – szovjet utódállam csatlakozott a megállapodáshoz. A CFE-szerződésből kimaradtak a semleges országok és az el nem kö­telezett Jugoszlávia. Ezért Magyarország szomszédai közül Ausztria, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, Szlovénia és Horvátország nem tar­tozik az aláíró országok közé. Dr. Nagy László – Siklósi Péter: A CFE-szerződés hatása Magyarország katonai-biztonsági környezetére. Bu­dapest, HM SVKI, Védelmi Tanulmányok 5. sz. 1994.

2 Michel Renner: Békére készülődve. A világ helyzete 1993. Budapest, Föld Napja Alapítvány, 1993. 151.

3 Dr. Nagy László – Siklósi Péter: I. m. 8.

4 Siklósi Péter: A CFE-szerződés és Magyarország katonai-biztonsá­gi környezete. I-II. Pro Minoritáié, 1995/2., 1995/3-4. sz.

5 Dr. Nagy László – Siklósi Péter: I. m.; Siklósi Péter: I. m.

6 Az okmányt 1996. február 29-én adták át. Dr. Bokor Imre: Húsvéti ajándék Keleti Györgytől. Új Magyarország, 1996. április 9.

7 Lencsés Károly: Használt T-72-es harckocsikat vennénk. Magyar Hírlap, 1996. március 22.

8 A „kifecsegéssel" kapcsolatban a „HM illetékese" azt mondta, hogy „nem felel meg a valóságnak, hogy ezt az ügyletet 'kifecsegték' volna, és csak azért került nyilvánosságra: ilyen vásárlást nem is lehet titok­ban tartani." Folytatódik a vita a tankvásárlásról. Népszabadság, 1996. április 22.

9 Mócs Imre a HB SZDSZ-es elnöke. Népszabadság, 1996. április 6.

10 Gyuricza Béla, a HB Fideszes alelnöke. HVG, 1996. április 6.

11 Dési János: Ki fenyegeti Magyarországot? Interjú Keleti Györggyel. Magyar Hírlap, 1996. május 7.

12 Folytatódik a vita a tankvásárlásról…

13 Ki fenyegeti Magyarországot?

14 Az Országgyűlés azonnali kérdések és válaszok órájában Dr. Kö­vér László (Fidesz) kérdése a miniszterelnökhöz, annak távollétében a honvédelmi miniszterhez 1996. május 7-én. Országgyűlés, Internet.

15 A „HM-illetékes" szavai. Folytatódik a vita a tankvásárlásról.

16 M. R: Száz T-72-es harckocsit vásárol a HM. Népszabadság, 1996. március 30.

17 1993. évi CX. törvény a honvédelemről. 188. szám. 6. szakasz (1) (3). Magyar Közlöny, 1993. december 27.

18 Száz harckocsi a honvédségnek. Népszabadság, 1996. április 5.

19 Uo.

20 Ki fenyegeti Magyarországot?

21 Krecz Tibor: Tankcsapda. Figyelő, 1996. április 18. 21-22. Más la­pok szerint 2,7 milliárd. Tömöry Ákos: Hadipolgárok. HVG, 1996. április 20. 114. A Honvédelmi Bizottság alelnöke szerint 4-5 milliárd forintot költünk tankvásárlásra. (Bertók László Attila: „Törvénysértő Keleti György tankvásárlási akciója." Interjú Gyuricza Bélával. Új Magyarország ,1996. április 20.

22 Kövér László (Fidesz) kérdése a miniszterelnöknek aT-72-es harc­kocsik beszerzésének tárgyában.

23 Keleti György szavai. Népszabadság, 1996. április 5.

24 OGY, Internet

25 Törvénysértő Keleti György tankvásárlási akciója…

26 A harckocsi-megsemmisítést a HM felügyelete alatt álló gödöllői Currus Harcjárműtechnikai Rt. végzi. Ez a megrendelés az Rt.-nek mun­kaalkalmat teremt és a korábbi, a HM-nek végzett nullszaldós megsem­misítésekkel szemben ezen munkájáért már pénzt kér.

27 Ki fenyegeti Magyarországot?

28 Krecz Tibor: Tankcsapda.

29 Keleti György parlamenti válasza Kövér László (Fidesz) keretesére. 1996. május 7. OGY. Internet.

30 Uo.

31 Ki fenyegeti Magyarországot?

32 A T-72-esek növelik függőségünket. Népszabadság, 1996. április 6.

33 Folytatódik a vita a tankvásárlásról…

34 A közbeszerzésről. 1995:XL. tv. Magyar Közlöny, 1995. május 26.

35 7. szakasz (1).

36 95. szakasz a.

37 6. szakasz a.

38 Az államtitokról és a szolgálati titokról. 1995:LXV. tv. Magyar Köz­löny, 1995. június 30.

39 3. szakasz (1).

40 6.szakasz (1) c.

41 6. szakasz (1) m.

42 Melléklet. 1-24.

43 62-78.

44 11/1995. (november 14.) HM rendelet a honvédelmi vonatkozású szolgálati titokkörről. 44. pont. „Az MH fejlesztésére vonatkozó koncep­ciók, pénzügyi tervek… ." A vásárlás jellege (hirtelen jött lehetőség, ter­vezhetetlenség, nemzetközi szerződés léte) miatt a rendelet egyáltalán szóbajöhető pontjai (3., 26., 43., 46., 53.) ezesetben nem kerülhettek alkalmazásra.

45 Erre a törvény 10. szakasz (5) bekezdése alapján lett volna lehető­sége.

46 25. szakasz

47 Janza Károly: A védelmi források kezelése a piacgazdaságra törté­nő átmenet időszakában. Katonapolitikai és védelempolitikai konferen­cia-sorozat. II. kötet. Budapest, BHKK, 1994. 31.; Mónus Miklós: Mire elég? Interjú Janza Károllyal, a HM helyettes államtitkárával. Magyar Honvéd, 1996. január 12. 7.; A Magyar köztársaság 1996. évi költség­vetéséről. 1994:CIV. tv. Magyar Közlöny, 1984. december 30.; A Ma­gyar Köztársaság 1995. évi költségvetési törvényjavaslatához. Fejezeti Indoklás. I. k. IX. Honvédelmi Minisztérium. Budapest, 1994. X. 9. 3.; Jelentés a Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetésének végrehajtá­sáról. II. kötet. IX. Honvédelmi Minisztérium. Budapest, 1995. augusz­tus 9. 10.

48 Janza Károly: I. m. 33-34.

49 Krecz Tibor: Tankcsapda.

50 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről. 1995:XXXIX. tv. Magyar Közlöny, 1995. május 17.

51 22. szakasz (2), 23. szakasz (1), (2), (3),(4).

52 A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetése. A HM 1996. évi költségvetésének általános jellemzése. I. k. 95.4.

53 A HM fejezet 1996. évi költségvetésének címek, alcímek szerinti részletezése. II. k.

54 Uo.

55 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes rendelkezések módosításáról. 1995:CV. tv. Magyar Közlöny, 1995. december 13.

56 39. szakasz (1).

57 Uo.

58 HM 1996. évi költségvetésének általános jellemzése. 95.4.

59 A Magyar köztársaság 1996. évi költségvetése. Fejezeti indoklás. IX. Honvédelmi Minisztérium.

60 Az Országgyűlés 27/1993. (április 23.) határozata a Magyar Köz­társaság honvédelmének alapelveiről. Magyar Közlöny, 1993/48.

61 4.

62 Ezek: I. 1., 3., III. 18., V 25., 28.

63 35. pont első mondata. Ezen az sem változtat, hogy az alapelvek ugyanitt úgy fogalmaz, hogy „A haditechnikai fejlesztési programok min­denekelőtt a légierő, valamint a gyors reagálású és a légimozgékonyságú csapatok létrehozását, a felderítés, a páncélelhárítás és a légvédelem és légvédelem hatékonyságát növeljék".

64 Valóban nem NATO-kompatibilisek, de a „kiváltott" tankok sem vol­tak azok, továbbá a NATO-ban egymástól eltérő fegyverrendszerek van­nak alkalmazásban. Vélhetően új függőséget sem jelent, mivel a T-72-es alkatrészeit a FÁK országain kívül Lengyelországban és Szlovákiá­ban is gyártják, továbbá a megsemmisítésre kerülő T-55-ösök egyes darabjai is felhasználhatók.

65 Az Országgyűlés 88/1995. (július 6.) határozata a Magyar Honvéd­ség hosszú, valamint középtávú átalakításának irányairól és létszámá­ról

66 9. pont b.

67 5. pont.

68 A haditechnikai eszközök és szolgáltatások kiviteléről, behozatalá­ról, illetve reexportjáról. 48/1991. (III.27.) Korm. r. Magyar Közlöny, 1992. III. 27. 33.

69 4. szakasz (4).

70 5. szakasz (1).

71 10/1995. (IV. 13.) ME határozat.