1989 októberében, néhány héttel a tárgyalássorozat első szakaszának lezárása után beszélgettek lapunk munkatársai a „Nemzeti Kerékasz­tal" Harmadik Oldalán szerepelt Baloldali Alternatíva Egyesülés tár­gyalócsoportjának tagjaival: Drucker Györggyel, Kemény Csabával és Varjas Andrással.

Drucker György: A tárgyalásokat kezdetben nagyfokú homály és tisztázatlanság övezte, hiszen csak a későbbiek sorári ke­rült sor az alapvető tárgyalási tematika kidolgozására, illetve a játékszabályok megkonstruálására. A fő kérdés az volt, hogy hogyan és miképpen darabolhatok föl a megtárgyalásra ke­rülő problémák? Hogy számon kérhető mozzanata, vonzata legyen a tárgyalásoknak, a felek egyfajta biztosítékként igye­keztek minden kérdéshez jogalkotási konzekvenciákat keres­ni. A szabályok maguk semlegesek voltak, tulajdonképpen objektíve ugyanazt jelentették mindenki számára, csak a ta­pasztalatlanságunk, bizonyos fokig a naivitásunk miatt nem tudtuk kihasználni az esetek nagy részében, sem mint Harma­dik Oldal, sem mint BAL ezeket a lehetőségeket. Tehát nem arról van szó, hogy valamelyik fél a maga számára alkotta volna meg ezeket a tárgyalási szabályokat, hiszen többször előfordult az is, hogy például az EKA éppen a saját maga által megfogalmazott szabályok révén lett a sarokba szorítva.

Kérdés: Ti milyen mértékig vehettetek részt az előkészítő szakaszban?

Drucker: Mivel a Harmadik Oldalon belül csak a BAL tudott rö­vid időn belül előállni az alapvető kérdésekre vonatkozó el­képzelésekkel, így a mi képviselőink kezdettől fogva ott voltak és szerepet vállaltak már a politikai egyeztető tárgyalások elő­készítésének fázisában.

Lehet, hogy ügyetlenség, meg sok minden miatt, de elég nehezen indult az elején ennek a Harmadik Oldalnak a felállí­tása. Tudni kell ehhez, hogy úgy indult, hogy a SZOT rátenye­relt a gazdasági oldalra, a Népfront a politikaira. A SZOT egyedül akarta eljátszani a gazdasági tárgyalópartner szere­pét, maga mögé vonva még egy-két szervezetet, a Népfront pedig maga akarta képviselni minden egyes szakbizottság­ban azt a véleményt, amit a többiek kialakítanak. Tehát azt a látszatot akarta kelteni, hogy ő integrálja az összes többi szer­vezetet, és azok gyakorlatilag az ő égisze alatt működnek. Ez elég kellemetlen volt, és sok csatát kellett vívnunk ellene. Ez párosult azzal, hogy a Népfront végül is képtelennek bizonyult a vállalt szerepkör, a politikai koordináló funkció ellátására a Harmadik Oldalon belül, amiben megegyeztünk.

Ami a másik két felet illeti, az elején az EKA igyekezett az egész tárgyalássorozatot a saját erejét demonstráló aktussá változtatni, minden szinten a tárgyalások teljes nyilvánossá­gát követelték valamilyen módon, míg az MSZMP inkább a plenáris ülésekre szerette volna a nyilvánosságot korlátozni.

Kérdés: A tárgyalások vagy munkabizottságok keretében volt-e módotok kifejteni a BAL azon álláspontját, hogy már a kérdések megfogalmazásának módjával sem tudtok elvileg egyetérteni?

Varjas András: Egy olyan helyzetben, amikor máról holnapra kell lépni, az éppen aktuális kérdéseket kell megoldani, azok­ra választ találni: kezelni kell az adósságállományt, meg kell szervezni a választásokat, jogi feltételrendszert kell teremte­ni, ilyenkor nem vethető fel a történelemkép kérdése, a problé­mák kezelésének szemléleti gyökereire vonatkozó elgon­dolás.

Ha elméleti kérdések egyáltalán előkerültek, akkor több­nyire mi vettettük fel ezeket, a többiek viszont a tárgyalások jellegéből adódóan ezt maximálisan redukálni igyekeztek. De meg ítélésem szerint az a fajta eltökéltség is hiányzott több tár­gyalófélnél, hogy a tárgyalások mindenképpen vezessenek valamilyen eredményre.

Kérdés: Például?

Varjas: Például a tulajdonátalakulás kapcsán a Harmadik Ol­dal fölvetette az olyan korrupciós jellegű tulajdonátjátszási ügyeket, amelyekkel már akkor is tele volt a közvélemény, amire az MSZMP azzal válaszolt, hogy honnan gondoljuk, hogy ezek az átalakulások korruptak? Mire mi azt válaszoltuk, hogy éppen erről van szó: a gazdasági tárgyalások megkez­désének pillanatától nagyon konkrét információkat kérünk a gazdasági átalakulásokról, azok jellemzőiről.

Kérdés: Ezt csak ti igényeltétek, vagy a többi fél is megfogal­mazta ezt?

Varjas: Ebben az esetben igen komoly szemléleti azonossá­gunk volt az EKA képviselőinek jelentős részével.

Kérdés: Volt érv arra, hogy miért nem adnak információt? Már a felvetést is elutasították, vagy csak kibújtak alóla?

Varjas: Mind a kettő volt. Egy esetben például az MSZMP-delegáció egyik tagja fölvetette, hogy elég volt ebből a bolsevista dumából, mert '87-ben, amikor a vállalatok jogkörébe került az intézkedés, akkor mindenki egyetértett azzal, hogy a köz­ponti hatóköröket kell redukálni, most pedig, amikor kijönnek a problémák, most mindenki elégedetlen. De azt is mondták, hogy ők nem nagyon látják át a folyamatot, tehát nincsenek in­formációik. Egyébként akkor éppen ott volt Tardos Márton, a Piackutató Intézet igazgatója, amely intézmény jelentős mér­tékben közreműködött és ma is közreműködik ezekben az át­alakulásokban. Ő végső soron jogilag védhető módon tagadta meg az információk kiadását, azt mondva, hogy ő szolgáltató intézmény, nem adhatja ki a megrendelőit, szerződésen ala­puló kötelmei vannak.

Egyébként az MSZMP delegációja többször fölvetette azt, hogy a kormányzat foglalkozni fog ezekkel a kérdésekkel, különböző időpontokat jelöltek meg, és aztán mikor túlmen­tünk azon az időponton, még mindig nem született döntés az adott ügyben, és legjobb tudomásom szerint ez mind a mai napig így van.

Drucker: Számomra váratlan volt, hogy sem az ellenzék, sem az MSZMP nem volt hajlandó egy önálló önkormány­zati törvénnyel foglalkozni, illetve elvi deklarációkon túl álta­lában nem óhajtott az önkormányzat kérdésével foglalkozni. Azt mondták, hogy ez majd a következő parlamentnek a dolga lesz. De az alkotmányozás során váratlanul kitágult az a kör, aminek a tartalmában a felek megegyeztek, és végül is a BAL álláspontjával egyezően került sor az állampolgári jogok és kötelezettségek újraszabályozására. És itt lehe­tett végül is a termelői önkormányzat kérdéskörét alkot­mányosan megjeleníteni. A területi önkormányzat kérdésé­ről az elején a szándéknyilatkozatokban végül is mindenki megemlékezett, de látni lehetett, hogy nagyon kevesen veszik komolyan. A meglepő az volt, hogy erre viszonylag hosszan kellett rábeszélni a Harmadik Oldal társszervezeteit is. Még a leginkább az Ellenállók, a Münnichesek és a Népfront volt haj­landó felvállalni ezt a kérdést, majd bizonyos habozás után a Nőszövetség. A DEMISZ viszont egy idő után elég keményei­lenállást fejtett ki, ők értelmetlennek találták, de nem érveltek különösebben a véleményük mellett. Az MSZMP-t úgy tűnt, nemigen érdekli ez a kérdés, bár hozzá kell tenni, hogy az MSZMPA mintha kizárólag csak a köztársasági elnökválasz­tás, illetve az elnöki intézmény léte és hogyanja érdekelte volna.

A mi fő problémánk – mint politikai küldöttségnek – az volt, hogy mi az egész tárgyalásra a gazdasági oldal miatt jöttünk el. És ha úgy tetszik, akkor kényszerűségből vállaltuk föl bizonyos fokig a politikai jogalkotási oldalt, és azért, hogy ha itt el tudunk valamit érni, avval megtámogassuk a gazda­sági oldalt. Ez következett abból a felfogásunkból is, hogy mi mint Baloldali Alternatíva, nem a hatalmi-politikai szférá­ban kívánunk tevékenykedni, hanem gazdasági jogokat védünk. A paradoxon az, hogy a politikai oldalon sikerült bizo­nyos pontokon megjeleníteni magunkat; a gazdasági oldal egész mechanizmusa viszont komoly nehézségekkel küzd.

Varjas: Nyilvánvaló, hogy a társadalomban politikai harc is meg gazdasági harc is folyik. Történelmileg szinte egye­dülálló helyzet áll elő Magyarországon, amikor két-három­ezer milliárd forintnyi tőkének, a nemzeti jövedelem, illetve a nemzeti összvagyon jelentős, a termelésben közvetlenül mű­ködő részének a tulajdonváltásáról folyik vita egyrészt, más­részt folyik egy konkrét intézkedési folyamat, amikor is a válla­latoknál rövid időn belül tulajdoni váltás következik be. Ezek­nek a folyamatoknak a kontrollja nyilvánvalóan nem egy szin­ten, hanem nagyon sok szinten kell realizálódjon; ez az egyik szint lehet a kerekasztal-megbeszélés. Ám a politikai elitek­nek nagyon erős visszacsatolásban kell állniuk azokkal a tömegekkel, akiknek az érdekeit képviselik: erre külön me­chanizmusok kellene hogy kialakuljanak, mert különben az egész végső soron egy újraosztozkodás feltételeit teremti meg. Most amikor ez az újraosztozkodás, a politikai hata­lom gazdasági hatalommá való konvertálásának folya­mata zajlik, fontos kérdés, hogy föláll-e egy olyan politikai és gazdasági erő, amelyik ezzel szemben valami mást tud mondani. Ebben a küzdelemben is nyilvánvalóan alapvető az önkormányzati formák lehetőségének biztosítása, és a tár­gyalások némi esélyt teremtettek arra, hogy ezek a szűk poli­tikai egyeztetések ne zárják ki eleve ezeknek az önkor­mányzatoknak a lehetőségét. Tárgyaló delegációnk minden tagja próbálta ezt a maga vonalán érvényesíteni, ami a politi­kai szinten annyiban sikerült, hogy az alkotmányba beleke­rült egy mondat ez ügyben. Ennek politikai és gazdasági sú­lya van. Mert amikor, mondjuk, egy csődben lévő gazdaság, egy csődben lévő konkrét üzem esetében, bizonyos munkás­tanácsok, vállalati önkormányzati formák alakulnak ki spontán módon vagy alapvetően kényszer hatására, akkor alkotmá­nyosan nem lehet lesöpörni ezeket a mozgalmakat. Ha nem kerülnek be ezek a passzusok, akkor az alkotmányjogra hivatkozva le lehetett volna őket söpörni, tehát akkor sokkal rosszabb alkupozíció alakult volna ki például egy adott üzem­ben. Nem szabad túlbecsülni ezt az eredményt, de mégis va­lami minimális eredmény, és úgy gondolom, hogy ha a BAL nem lett volna ott, akkor ebből az egészből nem lett volna semmi.

Drucker: Nem tudjuk mennyire reálisan, de elvileg azért egy sztálinista diktatórikus fordulat veszélye mindenképpen fenn­állt: az ez elleni fellépés mindenkiben benne volt. Ezek után azonban egy pluralista, valamelyest demokratizált forma kialakítása két irányba mehet végbe. Egyfelől egy olyan irányban, amire most azt mondjuk, hogy demokratikus szocialista irány, vagy pedig liberális polgári irányban, ahol a pluralizmus csak álcahálója egy monetarista fi­náncdiktatúrának. Amikor megindultak a dolgok, akkor még nem tudtuk sem azt, hogy az Ellenzéki Kerekasztal mennyire egységesen és milyen irányban tud fellépni, sem azt, hogy vé­gül is az MSZMP merre felé tudja és akarja magát elkötelezni.

Kétségtelen tény, hogy elment a liberális polgári alkotmány és a liberális polgári törvénykezés irányában.

Mi a politikai erőviszonyokat nem tudjuk megváltoztatni, sem a saját erőnkből, sem az alkotmányon keresztül, de amennyire tudtunk, lehetőséget teremtettünk az önigazgatás és más valóban demokratikus folyamatok, a tömegdemokrá­cia irányában ható elemek kibontására. Mi ezeket a folyama­tokat beindítani nem tudjuk, csak a feltételek megteremtésé­ben tudtunk valamicskét tenni.

Kérdés: Hogy értékelitek a többi tárgyalófél, elsősorban az MSZMP szerepét?

Drucker: Akkor sem és így utólag sem igen tudok kiigazodni abban a döntéshozatali folyamatban, amelyben az MSZMP tárgyalási pozíciói kialakultak. így csak mint tárgyalófél, tehát lényegében kívülálló tudom megítélni az ő tárgyalási straté­giájukat és taktikájukat. Rám olyan benyomást tettek, hogy a tárgyalások elején lényegében szó nélkül elfogadták az EKA feltételeit, ill. az ő általuk kínált tárgyalási alapokat, majd hoz­závetőleg egy másfél hónap múlva bizonyos kérdésekben be­keményítettek. Akkor ezt általában úgy értékelték, hogy „észre tért" az MSZMP, később viszont úgy tűnt, hogy ez a bekeményítés pl. a munkahelyi pártszervek vagy a fegyveres testületek kérdésében az mind csak ahhoz volt jó, hogy áttö­rést érjenek el a köztársasági elnök ügyében.

Visszatérve az önigazgatás kérdéséhez: erre Grósz Ká­roly a szándéknyilatkozatában még egyértelműen kitért, s azt vártuk volna az MSZMP-től, hogy fölvállalja ezt a kérdést. Ők azonban haboztak a merev elutasítás és a velünk szemben mutatandó bizonyos tolerancia között. A merev elutasítással egyértelműen csatlakoztak az EKA-hoz, ahol viszont nem minden szervezet képviselője állt elutasítóan a kérdéskörhöz, gondolok itt bizottsági szinten az MDF-re. És több más szer­vezetet is említhetnék, amely elvileg szimpatizált a gondolat­tal. Azonban a tárgyalások során mindenütt az SZDSZ és a FIDESZ kemény elutasító álláspontja érvényesült, amely szélsőséges liberális elgondoláson alapult, és önkor­mányzaton kizárólag a helyi területi önkormányzatot értette, de még inkább csak a parlamentális formákat. Kívülállóként úgy tűnt, hogy miután az ellenzék bizonyos fokig elfogadta az alkotmány preambulumszerűségének szövegében azt a megfogalmazást, hogy a Magyar Köztársaság fölvállal de­mokratikus szocialista értékeket, s ezt a tárgyalás során úgy tüntették fel, mintha ez az EKA nagy engedménye lett volna, ezek után a kormány, ill. az MSZMP hogy úgy mondjam „vi­szonzásképpen" sorozatosan az EKA-t támogatta azokban a kérdésekben, ahol az összeütközés az ellenzék és a Harma­dik Oldal között volt.

A termelői önigazgatás kérdése kifejezetten olyan kérdés volt, amiben az MSZMP-nek nem volt érdekeltsége, ezt min­dig is a Harmadik Oldal erőltette, és itt került például összeüt­közésbe az Ellenzéki Kerekasztallal. Vagy hogy egy másik kérdést mondjak, a magukat nem pártként definiáló társa­dalmi szervezetek jelöltállítási joga szintén olyan kérdés volt, ahol teljes nézetazonosság volt az ellenzék és az MSZMP kö­zött. Szemben a Harmadik Oldallal. A tárgyalások vége felé, amikor az EKA-n belül az MDF vette át a vezetést, különben is volt olyan érzésem, hogy a két fél vezetői folytatnak egyezte­téseket.

Kérdés: A külön, tehát nem a kerekasztalnál lefolyt megegye­zésekről tájékoztatták a tárgyalófelek mindegyikét, vagy eze­ket csak sejteni lehetett?

Drucker: Nem, ezt meg is mondták, egy alkalommal pedig ma­gam is tagja voltam annak a bizottságnak, amelyik az egyik középszintű ülés napirendjét készítette elő, és ott az EKA és az MSZMP képviselője már tudott erről, csak én, ill. a Nép­front képviselője voltunk váratlanul „fait accompli", kész té­nyek elé állítva, mert volt egy olyan előzetes egyeztetés, ami­ről mi nem tudtunk.

Kérdés: Lehet úgy fogalmazni, hogy ezek a hátsó traktusbéli megegyezések elsősorban az MSZMP és az EKA szervezetei között folytak, vagy más felállás is előfordult?

Drucker: Egészen biztosan kellett hogy folyjon, és mondjuk a DEMISZ elnöke esetében gyanítom, hogy ő az MSZMP küldöttségi álláspont egyfajta miniatürizált változatát képviselte a Harmadik Oldalon belül, és egyfajta egyeztetést lehetett látni – vagy mondjuk inkább bizonyos fajta kompromisszumkötést, ami nagy valószínűséggel nem a tárgyalóasztalok mellett ala­kult ki – nem az EKA egésze, hanem az MDF és az MSZMP között is.

Kérdés: Van olyan vélemény, amely szerint az egész kerek­asztal végső soron főként az EKA érdekeit szolgálta; a kezdet­ben kis létszámú szervezeteket itt, az országos nyilvánossá­gon keresztül tulajdonképpen a hatalmon lévő párt „hozta fel" országos tényezőkké.

Drucker: Arra a kérdésre válaszolva, amit föltettél, hogy tehát az MSZMP nem adott-e a kelletnél nagyobb segítséget annak az ellenzéknek, amely a saját súlyánál fogva elenyésző lenne; én azt mondom, hogy ez nem igaz. A helyzet egyszerűen nyil­vánosságra hozta, felszínre hozta és artikulálta a valós viszo­nyokat, nevezetesen azt, hogy az MSZMP burkában eddig is egy SZDSZ-es gazdaságpolitika, jogpolitika stb. érvényesült.

Kemény Csaba: Szerintem azért jogos a felelősség kérdését ezzel kapcsolatban felvetni, mert a párt előtt azért ott állt egy olyan lehetőség is, hogy valóban minden árnyalatú balol­dali erővel fogjon össze, és egy baloldali fordulatot érjen el – nem teljesen az ellenzék nélkül, de nem ilyen formában legalizálva az ellenzéket, ahogy tette. Ezért én ezt a kérdést nagyon jogosnak érzem, s lehet, hogy történelmileg negatí­van fogjuk majd a történteket értékelni. Egy azonban kétség­telen, a tárgyalások során lehetővé vált, hogy élesen kijöjje­nek az ellenzéki pártok közötti ellentétek is.

Drucker: Ha egy kicsit durván fogalmazok, akkor arról van szó, hogy kiderült az, hogy az ellenzéknek vannak ugyan kon­cepciói arról, hogy ki milyen tisztséget akar betölteni, de jóval kevésbé van koncepciója arról, hogy milyen társadalmi-politi­kai alternatívát jelent. A szakmai alternatíva önmagában nem politikai vagy társadalmi alternatíva. Azt kell mondani, hogy egy kézen meg lehet számolni azokat a javaslatokat, amelyek szakmai értelemben alternatívát jelenthetnek, de ezek sem állnak össze az ellenzék vagy akár valamelyik párt egységes koncepciójává.

Az is érdekes kérdés, hogy az Ellenzéki Kerekasztal szel­lemileg domináló irányzatánál, nevezetesen egy szabadde­mokrata-liberális felfogásban hogy zajlik az le, hogy megjele­nik mondjuk a valóságos politikai termelési demokrácia köve­telményrendszere, és a valóságos esélyegyenlőség feltétel­rendszere, ugyanakkor ezt háttérbe szorítják saját politikai ér­dekei, ahol is már csak a liberális alkotmányos formák és csa­kis a steril piacgazdaság megteremtésében tudják önmagu­kon belül is megtalálni a konszenzust, és ezzel tartják célsze­rűnek a fellépést a nagypolitika színpadán.

Varjas: Pillanatnyilag ezek a tárgyalások jelentős részben egyik modellmásolástól a másik modell másolásának legegy­szerűbb elméleti formái között oszcillálnak, ehhez képest a magyar társadalom – amely a világgazdaság perifériájához, félperifériájához tartozik, s amely körül világpiaci tendenciák működnek nagyon brutálisan – rá fog arra kényszerülni, hogy nem magyar méretekben sajátos, de mindenképpen új típusú megoldások jelentsék számára az egyetlen lehetőséget, mert minden más, követő modell eleve perifériára szorítja ezt a társadalmat.

*

A fenti beszélgetésre 1989 novemberének elején került sor. Ezt köve­tően azonban változás állt be a Baloldali Alternatívának a kerekasztal-tárgyalásokhoz való viszonyában. 1989. november 10-i egyeztető bi­zottsági ülésüket követően az alábbi nyilatkozatot bocsátották az Or­szágos Sajtószolgálat rendelkezésére:

A politikai tárgyalások első, közvetlenül intézményi megoldáso­kat célzó szakaszának lezárása után – minden deklaráció ellenére – a tárgyalási szándék megszűnését érzékeljük. Úgy ítéljük meg, hogy-a lehetőségek mértékében – együtt tudunk működni a demokratizáló­dás, a békés politikai átmenet elősegítésében. Látnunk kell azonban, hogy az MSZMP állampárt jellegének megszűntével és az EKA által képviselt eredeti politikai szövetség felbomlásával új helyzet jött létre, s így a tárgyalási alapmegállapodás hatályát vesztette. Az MSZMP he­lyére lépő utódpárt ma különböző törekvések alig rendezett halmaza. Az EKA-nak még a megállapodásokat aláíró szervezetei közt is akad olyan, amely aláírásának semmibevételével politizál. Egyre nyilván­valóbb, hogy a résztvevők többsége inkább a választási harc előcsatározásának, semmint a „nemzeti egyeztetés" fórumának tekinti a tár­gyalásokat. Ezek az erők elérték céljukat: jogilag rendezett keretek közt kerülhet sor a hatalmi pozíciók újrafelosztására.

Az ország lakosságának életét közvetlenül meghatározó gazda­sági helyzet viszont hétről hétre romlik, a reális kiút reménye nélkül. Az emberek zöme – nem indokolatlanul – úgy érzi, kilátástalanul viseli a válság terheit.

Ehhez képest az MSZ(M)P-nek a gazdasági tárgyalásokért fele­lős, valamint a gazdaságirányítási kormánytisztségeket betöltő poli­tikusainak a klikkje nem megegyezésre, hanem egy, a kevesek érdekét szolgáló neokonzervatív, monetáris gazdasági diktatúra megalapozá­sára és propagálására törekszik. E kérdésekben az EKA még megosz­tottabb, mint a politikaiakban, de ha egységre jut, úgy álláspontja rendszerint egybeesik a kormányzatival. S immár egyetértésben vetik el az Ellenzéki Kerekasztal kisebbségben maradt harmadik utas kon­cepcióit, az MSZ(M)P egyes köreiben, illetve a Harmadik Oldal több­ségében képviselt szocialisztikus alternatívákkal egyetemben. Ráadá­sul a gazdasági bizottságok munkájának – miután itt a politikai oldal­nál is látványosabban csak egyes kormányzati szervek lépnek fel az „MSZP képviseletében" – kötelezettségvállalás lehetősége híján sem­miféle kézzelfogható eredménye nincs, és nem is lehet.

Továbbra is valljuk, hogy a politikai és a gazdasági válság csak együtt kezelhető és oldható meg. Erre azonban nincs már esély a háro­moldalú egyeztető tárgyalásokon, ennek jelenlegi formája értelmét és hitelét egyaránt elvesztette. Egyébként pedig nem kívánunk egy törne­ges elnyomorodáshoz és dolgozói kiszolgáltatottsághoz vezető gazda­sági diktatúra látszatdemokráciával való leplezéséhez hozzájárulni. Ezért a BAL – az általa aláírtak tiszteletben tartásával – a továbbiak­ban nem vesz részt a politikai egyeztető tárgyalásokon.

Ugyanakkor a BAL Egyeztető Bizottsága ma még inkább úgy lát­ja, hogy a magyar társadalom széles köreinek létérdeke a hazug mó­don csodaszernek kikiáltott, egyoldalúan és szélsőségesen konzervatív – módszereiben sztálinista – reformdiktatúra elutasítása, és valódi tár­sadalompolitikai alternatívájának kidolgozása, megvalósítása. Ennek az alternatívának a képviselete összefonódik a társadalmi önkormány­zatok szerepének elismerésével, a pártpolitikai elitek alkudozásának elvetésével, a hatalmi aspirációktól mentes társadalmi szervezetek erősítésére és összefogására irányuló törekvésekkel.

Új szövetséget ajánlunk mindazoknak, akiknek a „közösségi tu­lajdon hatékony, új formáinak kialakítása" és a „nép önigazgató vá­gyainak beteljesítése" nem üres hivatkozási alap. A Harmadik Oldal létrejötte és kialakuló együttműködése fontos, de nem elégséges lépés ebbe az irányba. A BAL megerősíti azt a szándékát, hogy keresse az együttműködés új módjait, s erre szólítja fel az összes, valóban de­mokratikus ellenzéki szervezetet.