A szó legáltalánosabb értelmében az egyenlőtlen fej­lődés azt Jelenti, hogy bizonyos társadalmak, orszá­gok, nemzetek egy egyenetlen ütemű fejlődésen men­nek keresztül, egyes esetekben azok, akik másokkal szemben előnyös helyzetből indultak, tovább növel­hetik előnyüket, míg más esetekben az ugyanennek a fejlődési ütembeli különbségnek a következtében a lemaradottak felzárkózhatnak, és el is hagyhatják azo­kat, akik kezdeti előnyöket élveztek. Ahhoz, hogy az egyenlőtlen fejlődés fogalmának egyáltalán értelme legyen, mindenképpen tartalmaznia kell, hogy milyen erők határozzák meg a fejlődési sebességbeli különb­ségeket

Kapitalista rendszerben a versenytársak megelőzé­sének lehetősége leginkább a: modern termelési tech­nikák és/vagy a munkaszervezés, azaz a magasabb munkatermelékenység elérésében van. Ezek determi­nálják a fejlődési sebességét mind üzemi szinten, mind a nemzet szintjén. Kumulatív növekedésre nyí­lik lehetőség, amennyiben a tőkefelhalmozás, iparoso­dás, a munkások, mérnökök, tudósok technikát kép­zettsége stb. egy bizonyos küszöbszintet ér el. Ennél­fogva az első országok, amelyek a 18. század végért és a 19. század elején átmentek az ipari, forradalmon, döntő előnyre tettek szert azokhoz képest, akik csak később lépték rá erre az útra. Ezzel jelentősen meg­növekedett a fejlettségi szintek között, kezdetben kis­mértékű különbség. Másrészt viszont – tekintve, hogy bizonyos időperiódusonként új technikai áttörések következnek he -, egyes országok, amelyek később kapcsolódtak be a nagy méretarányú ipari fejlődésbe, de már rendelkeznek a kumulatív növekedés alapvető előfeltételeivel, képesek meghaladni a korábban vi­lágpiaci túlsúllyal rendelkezőket. A később indulók tehát lényegében azzal érik el a fentebb leírt relatíve gyors fejlődést, hogy modernebb technikát alkalmaz­nak, mint azok, akik a nagy méretarányú ipari alapo­kon való működést húsz vagy harminc évvel korábban kezdték el, és éppen ezért sokkal régebbi (korszerűt­lenebb) üzemekkel rendelkeznek a korszerűek mel­lett. Ráadásul ezek a viszonylagosan későn indulók nagyobb könnyedséggel mozoghatnak az ipar új ága­zatai felé. Ez az egyik oka annak, hogy Németország és áz USA még tudta előzni Nagy-Britanniát és Fran­ciaországot, a 19. század végének fő ipari termelőit, valamint az, hogy az NSZK és Japán egyre inkább fel­zárkózott az USA- mellé.

Trockij tágította ki az egyenlőtlen fejlődés fogalmát (amelyet gyakran használt Marx és Lenin is), mély így magába foglal egy sokkal komplexebb jelenséget, az egyenlőtlen és a kombinált fejlődést. Míg a viszony­lagosan lemaradott országok a laissez-faire kapitaliz­mus rendszere alatt többé-kevésbé keresztülmentek az azokhoz hasonló fejlődési fokokon, amelyeket koráb­ban a fejlettebbek bejártak, ez a jelenség az imperia­lizmus ideje alatt megszűnt. A szerves növekedés he­lyett a lemaradott országok többsége a „fejlődésből és az alulfejlettségből összeálló fejlődési utat" járt be. Gazdaságaik a modern szektor (nagyon gyakran kül­földi dominanciával vagy az állam, által fejlesztve, esetleg a kettő kombinációjaként) és a tradicionális szektor (vagy meglehetősen fejletlen, mint a mezőgaz­daság, vagy prekapitalista, illetve kereskedői uralkodó osztály dominanciájával) kombinációjaként alakultak. Ezen különös keverék eredményeképpen nem történt kumulatív növekedés, a mezőgazdaság fejletlensége meghatározta a belső piac behatároltságát, és ez fékez­te az iparosodás ütemét, és a felgyülemlett pénztöke egy jelentős része elszivárgott az ipartól az ingat­lanpiaci spekuláció, az uzsora és a kincsképzés félé. (Lásd még alulfejlettség és fejlettség.)