A tanulmány azt bizonyítja, hogy a zsidók deportálásában a Wehrmacht is aktívan részt vett, s felhívja a figyelmet arra is, hogy a népirtásban a rasszista ideológia mellett jelen voltak valós és vitális érdekek is, amelyek működésbe lendítették a gyilkos mechanizmust.

Német háborús tervek 1944 nyarán

 

Néhány héttel azelőtt, hogy a legtöbb német katonát kivonták Görögországból, hajóra raktak még 1673 zsidót Rodoszból, valamint 94-et a szomszédos Kosz-szigetről, és Pireuszon keresztül az 1800 kilométerre fekvő Auschwitzba deportálták őket. Az iszonyat útja 1944. július 24-én kezdődött és augusztus 16-án ért véget a birkenaui megsemmisítő­tábor rámpájánál. Aki erről a kálváriáról olvas a holokausztról szóló legfontosabb irodalomban, gyakran találkozik azzal az általánosító megjegyzéssel, miszerint ez a tett különösképp őrületes volt. A faji gyűlölet tébolyának bizonyítékaként kezelik, amely önpusztító módon felülkerekedett még a német katonák biztonságát és visszavonulását szolgáló elemi érdekeken is. Hagen Fleischer ezt írja például a Wolfgang Benz kiadásában napvilágot látott Dimension des Völkermords [A népirtás dimenziója] c. kötetben: “Mikor a Vörös Hadsereg elkezdi dominóként ledönteni a délkeleti tengely csatlósait, miközben az E hadseregcsoport [Heeresgruppe E] már megteszi első előkészületeit a kiürítésre, amelynek során szükségszerűen értékes hadifelszerelést kell hátrahagyni a félszigeten, egy ilyen időpontban az egyetlen, amúgy is túlterhelt visszavonulási vonalon rendelkezésre álló igen szűkös szállítótereknek ez a tékozlása fittyet hány minden stratégiai mérlegelésre.”¹ És Dieter Pohl is legfőképp a puszta “megsemmisítés akarását”, a rasszista “vehemenciát” és az állítólagos katonai nonszenszet emeli ki.²

Az idézett látásmód uralkodó véleményt tükröz, ám ehhez a háborús tények és döntések nem szolgáltatnak alapot. A több mint 1750 ember deportációja, akiket kezdetben csak néhány kis teherhajóra, majd egyetlen tehervonatra raktak, semmilyen mérhető viszonyban nem állt a német Wehrmacht számára szükséges egyéb szállítmányokkal. Ellenkezőleg, katonai érdek fűződött a deportációhoz. Az ehhez szükséges központi feltételeket a Wehrmacht teremtette meg. Ő gettósította a rodoszi zsidókat. Ő sajátította ki őket a maga hasznára. Ő bocsátotta rendelkezésre a hajókat, biztosította az akcióhoz szükséges embereket, és szervezte meg a feltételeket, hogy zsidó férfiakat, nőket és gyerekeket egy pokoli úton Rodoszból Pireuszba szállítsanak. Hogy mennyiben volt katonai érdek a deportáció, az kerül bemutatásra a következő oldalakon.

Rodosz államjogilag a még Olaszországhoz tartozó Dodekanészosz szigetcsoporthoz tartozott, 45 000 lakosa volt, és Olaszország átállása után, 1943 szeptemberében megszállták a németek. 1944. május 10-én a már meglehetősen elszigetelt Rodosz rohamhadosztály [Sturmdivision Rhodos] parancsnoka megkapta Wilhelm Keiteltől, a Wehrmacht vezérkari főnökétől a “kelet-égei-tenger parancsnok” [Kommandant Ost-Ägäis] hivatalos kinevezést, ami a hadi helyzetre való tekintettel szélhámoskodásnak nevezhető. Viszont a vele együtt kiadott szolgálati utasításban a következők állnak a szigethadbiztos [Insel-Intendant], azaz a Wehrmacht pénzügyekért felelős tisztjének tevékenységi köréről: “Ő felel a wehrmachtszerű [wehrmachtmäßig] vagyonkezelésért, különösképpen pedig azért, hogy irányítsa az országnak a három Wehrmacht-haderőnem szükségletei szerinti kihasználását, ide értve a pénzeszközök igénylését és elosztását. A hadbiztos szakmailag a görögországi katonai parancsnokság Wehrmacht-hadbiztosának [Wehrmachtintendant beim Mil. Befh. in Griechenland] alárendeltje.”³

Kréta parancsnoka június elején közölte Hitlerrel, hogy a szigeterőd “négy hónapra el van látva készletekkel”, és mindössze havi 1500 tonna utánpótlásra van szükség. Mivel Hitler hat hónapra elegendő készletezést kívánt, havonta 6000 tonnát szándékoztak behajózni Pireuszból Krétára.⁴ Hasonló helyzet alakult ki Rodoszon. Ezt a szigetet is “biztos hely”-nek [“fester Platz”] szemelték ki. Egyidejűleg a legtöbb német köteléket kivonták – ideiglenesen visszavonták, mint azt a német vezetés sulykolta – az Égei-tengerről.

Már június második felében kirajzolódott, hogy a Kréta és Rodosz szigetén állomásozó megszálló csapatok – összesen 70 000 ember – hamarosan elszakadnak az utánpótlástól. Hadi megbízatásuk volt, hogy “elvágásuk esetén is a lehető legnagyobb ellenállást fejtsék ki az ellenséggel szemben, önmaguk feláldozásával, időnyerés és az ellenséges erő lekötése céljából”.⁵ Természetesen még több héten át próbáltak meg hajóval élelmiszer-, gépjármű-, fegyver- és lőszerutánpótlást küldeni. Ez sikerült is, de egyre kevésbé, minthogy az üzemanyaghiány, a brit vadászbombázó- és tengaralattjáró-fölény, a Pireusz és Szaloniki kikötői ellen intézett súlyos légitámadások mind szűkebb keretek közé szorították a szállítási lehetőségeket. A rövid, gyakran holdfényes éjszakák sem tették egyszerűbbé az utánpótlást.⁶

A rodoszi (és röviddel előtte a krétai) zsidók deportációjával összefüggésben tudni kell, hogy augusztus 28-ig az a néhány hajó, amely az ellátmányokat szállította, a célkikötőbe érte után nagyrészt üresen tért vissza Pireuszba. Az Égei-tengeri szállítmányozás főnöke július első heteiben még hajókat helyezett át a nyugat-görögországi tengeri utakról a dodekanészoszi “elsőrendű fontosságú utánpótlás elősegítésére”.⁷ És június közepétől július 10-ig 4000 tonnát hajóztak Krétára és 5000-t Rodoszra, s még ezután is érkeztek szállítmányok több-kevesebb rendszerességgel az előőrsszigetekre.⁸ A július 16. és 31. közötti időszakra – ekkor szállították a zsidókat Rodoszról és Koszról Pireuszra – a (szomszédos Lerosz-szigeten fekvő) illetékes Portolagói Tengeri Szállítmányozási Főhivatal [Seetransport­hauptstelle Portolago] főnöke “Összforgalom” címszó alatt a következőket jelentette: “1.) Szárazföldi utánpótlás: 1599 t, 4 tgk. [tehergépkocsi], 14,7 cm. ptá. [páncéltörő ágyú], 2 katona” és “2.) Szárazföldre: 216 t, 1750 zsidó”.⁹ (A deportáltak pontos számadatait illetően itt és a később idézett dokumentumokban több helyen kisebb eltérések mutatkoznak, ami részben a szállítás alatt bekövetkezett halálesetekkel, részben pedig az egyes számlálások pontatlanságával magyarázható.)

A kérdéses időpontig a szigetekről a kontinentális Görögországba történő utakon nem lehetett szó szállítótér hiányról, ellenkező irányban annál inkább. Július 31-én még azt követelte a görögországi főhadbiztos, Dr. Werner Kersten, hogy szükségprogram keretében hozzák rendbe a “szigetellátás számára nélkülözhetetlen hajókat”;¹⁰ augusztusban 3626 tonna utánpótlást küldtek a Dodekanészoszra,¹¹ legfőképp Rodoszra, s még 1944. szeptember 6-án is befutott Pireuszból Rodosz város kikötőjébe az utánpótlással érkező “Pelikan”.¹² Ezek mindegyike szinte teljesen üresen hajózott vissza.

Csak augusztus 26-án – Románia átállását követően három nappal, röviddel Bulgária már látható leválása előtt és több mint egy hónappal a rodoszi zsidók deportációja után – adott Hitler parancsot a görög szárazföldet megszállt német csapatok részleges visszahívására. Ki kellett üríteniük a déli térségekeket és visszahúzódniuk a Korfu–Joánina–Kalambaka–Olümposz vonalra.¹³ Mindaddig semmi nem akadályozta, hogy a lehető legtöbb fegyvert szállítsák el Görögországból. Ellenkezőleg: nagy nehézségek a kontinentális Görögországon belüli északról délre történő utánpótlásnál jelentkeztek a gyönge észak–déli vasút- és közúti összeköttetés miatt, amelyet ráadásul állandóan támadtak a partizánok, és érzékeny pontjain robbantgattak. Csak miután Hitler kiadta parancsát, és ezt augusztus 27-én “Titkos kommandóügyirat – Vezetői ügyirat”-ként [“Geheime Kommandosache – Chefsache”] továbbították a különböző görögországi Wehrmacht-egységekhez, csak ezután kezdődött meg a visszavonulás. Csak most, a rodoszi zsidók deportációja után több mint egy hónappal adták ki a parancsot: “Északra menő üres vonatokat kihasználni az 1. sz. kiürítési fokozat rakományaival”. Figyelem: üres vonatokat. Csak ez után a parancs után hagyta félbe a görög félsziget déli részén a haditengerészet a kikötői és védelmi berendezések kiépítését.

Rodoszra és Krétára való tekintettel adta ki augusztus 28-án egyértelmű parancsát az Égei-tengeri admirális [Admiral Ägäis]: “Szigetek folyamatban lévő ellátása folytatódik.” A parancs azonban gyakorlatilag következmények nélkül maradt, legalábbis ezt láttatják a dokumentumok.¹⁴ Eltartott még néhány napig, míg Hitler szeptember elején engedélyt adott a rodoszi és krétai erőd helyőrségeinek részleges kivonására. Ezt biztonsági okokból repülőgépekkel hajtották végre, és október első napjaiig folyt. Rodosz felé a gépek utánpótlást szállítottak a továbbra is ott-tartózkodó megszállóknak, az alig 12 000 Krétán és 6300 Rodoszon maradt férfinak.¹⁵ Megbízatásuk így hangzott: ha “visszahozatal már nem lehetséges, harc az utolsó töltényig”, mégpedig “a szárazföldi hadműveletek és a haza védelmének tehermentesítésére”.¹⁶

Az itt röviden vázolt döntések közé illett a rodoszi zsidók deportációja. Végrehajtása idején nem korlátozott egyetlen katonai utasítást sem.

 

1.750 zsidó elszállítása

 

Rodosz 1943. szeptemberi megszállását követően a németek semmilyen különleges zsidóellenes intézkedésről nem rendelkeztek. Csak 1944. július 13-án adta ki parancsba a zsidók elfogását Ulrich Kleemann altábornagy, a Rodoszon állomásozó Kelet-Égei-tenger parancsnok. Ennek négy nap alatt kellett megtörténnie.¹⁷ Szintén július 13-án futott ki Portolagóból az egy éjszakai útra fekvő Lerosz-szigetre az a három hajó, amelyeken a gettósítottakat akarták elszállítani. Azonban az “ellenség elhelyezkedése miatt” vissza kellett fordulniuk, míg aztán július 20-ról 21-re virradó éjszaka sikerült áthajózniuk hadi utánpótlást szállító rakományukkal.¹⁸ A július 13-i parancs ellen erősen tiltakoztak a német katonák. Mivel a zsidók elleni fellépés “kétségeket” ébresztett, Kleemann három nappal később kiadott egy magyarázó hangvételű parancsot, ebben “a zsidókérdés radikális megoldásá”-nak szükségességéről kívánta meggyőzni csapatát, amelynek megítélése behatárolt katonai nézőpontból lehetetlen.¹⁹ S valóban, néhány napon belül fogságba ejtették a szigeten lakó szinte valamennyi zsidót. Július 24-én megkezdődött a deportáció.

Elszállításukról fennmaradt a közbenső állomásul szolgáló és a hajókonvojt megszervező Portolagói Tengeri Szállítmányozási Főhivatal feljegyzése. Eszerint július 24-én a közeli Kosz-szigetről “96 zsidó” érkezett, a következő éjszakán a rodoszi zsidókat hajózták be. A hadinaplóban erről ez áll: “VII. 25.; ÉK-i szél, erősség: 6; hullámverés: 4-5. ” Második harckészültség fokozat volt elrendelve, míg végül “04 óra 00-kor zsidószállítmány »Störebeker«, »Horst«, »Merkur« motoros hajókon Rodoszról befutott”. Továbbá: “1750 zsidó szükséges élelemmel és vízzel történő ellátása az elkövetkezendő útra azonnal megtörtént.” Az időjárás miatt az indulást eltolták július 28-ig. Csak ekkor hajózott ki két teherhajóval és fegyveres katonai kísérettel a konvoj: “20 óra 30 »Horst«, »Störebeker«, »Merkur«, »Seeadler«, »Seestern« motoros hajó Pireusz felé kifutott. Rs. [raksúly] 51 t fémhulladék, gazd.-göngyöleg és 1700 zsidó.”²⁰ Még egyszer megálltak Számosz szigetén.

Michael Molho leírásában ugyanerről az eseményről a deportáltak szemszögéből olvashatunk: “Július 24-én a foglyokat teherbárkákba terelik, melyet egy szkúner húz. Egy a dantei pokolhoz hasonlatos út végén Pireuszba érnek, ahol a legdurvábban bánnak velük. Aki az őrök szerint nem elég gyorsan hagyja el a hajót, azt kegyetlenül bántalmazzák. Egy öregasszonyt pisztollyal leütnek, szétzúzott agya a körötte állókra fröccsen. Hét fogoly hal meg a transzport alatt, további tizenkettő haldoklik – a többi kiéhezett, szomjas, alélt és halálosan kimerült. Pireuszban teljesen kifosztják őket. Átkutatják öveiket és cipőtalpaikat, és amit eldugtak, elveszik. A nyers alakok attól sem riadnak vissza, hogy a tehetetlen, zavarodott asszonyokat megalázó módon átkutassák. A műfogsorokat, hidakat és koronákat embertelenül tépik ki a szájból. Mindezeket mint zsákmányt négy ládába dobják, amelyeket rendesen petróleumkannák szállítására használnak. A ládák, melyek egyszeriben ékszeresdobozként szolgálnak, színültig tele vannak ékszerekkel, aranyrudakkal, aranyérmékkel és minden egyéb lehetséges értéktárggyal. ”²¹

A pireuszi Szállítmányozási Főhivatal főnöke tizennégy napos áttekintésében 14 motoros hajó érkezését jelentette a következő (végletesen kevés) rakománnyal: “8 t feketeszemű mazsola, 37 t tenyészbika, 82 t szén, 37 t szerszám(gép), 14 t Wehracht-rakomány, 298 t göngyöleg és fémhulladék, 33 katona és 1733 zsidó. ”²² Augusztus 1-én még “1 zsidó nő”-t deportáltak utánuk a “Pelikán” nevű hajón.²³ Nem sokkal később a meghurcoltaknak vonatra kellett szállniuk Auschwitz felé. A túlélők kutatásai szerint Rodoszról összesen 1673 zsidót, Koszról 94-t deportáltak. A transzport alatt 21-en haltak meg, Auschwitzban 1145-en, 437-en munkatáborokban. A deportáltak közül 151 rodoszi és 12 koszi maradt életben. Rodoszon 54, Koszon 6 zsidó menekült meg a deportálás elől.²⁴ 1947-ben Rodoszon még 60 zsidót, Koszon egy zsidót számoltak össze.²⁵

 

Csereáru az előőrsöknek

 

Amikor a rodoszi zsidók megérkeztek Pireuszba, a Wehrmacht már nem tudott drachmában fizetni. A megszállás költségei, amelyet a németek a görög államra terheltek, akkora mértékben lódította meg az inflációt, hogy valós fizetési eszközként – csereáruk mellett – már csak aranyat használtak. Ez magyarázza a németek oly nagy aranyéhségét, hogy élő emberek szájából rángatták ki az aranykoronát. Július elején az Égei-tengeri admirálisparancsnok “a különbözet [a megszállási költségek különbözetének] kiegyenlítését aranyban” követelte, különben “a védelmi erőkre nézve katasztrofális kihatás”-sal kell számolni.²⁶ Ezzel egy időben sürgette a Égei-tengeri Szállítmányozás főnöke, hogy “a pénzkérdést vegyék határozottan kézbe”, és kevés, még használható hajójára utalva rögzítette: “Javítási és újhajó építési nehézségek anyaghiány és deviza szűke miatt.”²⁷ S valóban, ebben a szükséghelyzetben hajó- és áruvásárlásokra még a Birodalmi Bank páncélpincéjéből is szállítottak Athénba futárrepülővel aranyat – csak éppen túl keveset.²⁸

Azok az értéktárgyak, amelyeket a német megszálló hatalom július 31-én Pireuszban erőszakosan elsajátított, a rodoszi zsidók tulajdonának csak kis részét képezték. Jóval nagyobb rész maradt az utánpótlástól szinte teljesen elvágott szigeten, amelyet 1945. május 8-ig tartottak – jobban mondva: nem foglalkoztak vele a brit fegyveres erők.

A gettósítás kezdetekor a görög-zsidó kollaboráns Recanati rábeszélte a zsidókat, hogy “lássák el magukat sok mindennel és vigyék magukkal összes értéktárgyukat: ékszert, aranyat, értékpapírt stb.” Ezt követően a Wehrmacht lefoglalt minden zsidó tulajdont. “Tapasztalt besúgók kíséretében rendőrök átfésülték az összes elhagyott házat, hogy felkutassák az eldugott kincseket. Ami mozgatható volt – mindenféle árut/portékát, ruhaneműt, bútort, üvegtárgyat, könyveket –, mindent gondosan becsomagoltak…”²⁹ A zsidók elszállítása után Kleemann azonnal felállított egy “Zsidó-hagyaték begyűjtőbizottságot” [Erfassungskommission für den Judennachlaß].³⁰ A gyűjtőtáborban, ahová a zsidókat a rodoszi repülőtér területén begyűjtötték, július 20-án reggel egy fehér inges német tiszt elvette az összes értéktárgyat. Violette Fintz elbeszélése szerint volt vele egy tolmács, aki beszélte a szefárd zsidók ladino nyelvét (minden valószínűség szerint Recanati). Ez alkalommal a németek négy zsákot töltöttek meg ékszerrel, és ezek az értéktárgyak igen nagy bizonyossággal a szigeten maradtak.³¹

Az elhatározás, hogy a zsidókat kisajátítják, nem spontán született, ennek lehetőségéről már hetek óta beszéltek. Miután a rabolt holmi sorsáról a sziget német megszálló hatalma döntött, Kersten főhadbiztos 1944. július 31-én összefoglalta a vitát. A Wehrmacht görögországi szükségleteiről írt titkos kommandó-ügyiratában ez áll: “Az OKM [haditengerészet vezérkara] 1944. június végén értesített, utánpótlás-forgalom Krétára és Égei-tengeri szigetekre fenyegetően korlátozott, és a szigetek megvédése érdekében felszólított arany és deviza körültekintés nélküli használatára, valamint valuta alapvető újraszabályozására.”³² Még ha itt nincs is egyértelműen szó a zsidók vagyonáról, az összefüggésből mégis kitűnik, hogy erre a vagyonra is gondoltak. A Wehrmacht 1942 végén–1943 elején már Szalonikiben is birtokába vette a deportált zsidók aranyát, hogy ezzel egyenlítse ki folyó fizetési kötelezettségeit. Hasonló megfontolások születtek 1944 júniusában a kontinentális Görögországban. Az egyre gyorsuló inflációra való tekintettel ebben az időpontban a görögországi Wehrmacht-parancsnok [Wehrmachtsbefehlshaber Griechenland] javasolta, hogy “az országban lefoglalt készletekből (többek között a zsidóvagyonból) származó cserecikkek”-et használják fel a Wehrmacht ellátására.³³ E javaslat idején még csak a korfui, joáninai, krétai és rodoszi zsidók tulajdona jött szóba. Ugyanebbe az irányba mutat Kleemann már idézett július 16-i titkos parancsa, amely a rodoszi zsidók deportációját a katonáknak egyértelműen “a parancsnoklási körzet politikai és gazdasági viszonyaival” magyarázta.³⁴ Egyébként Kleemann hadosztályparancsnokságának egyik embere 1958-ban emlékezett rá, miként beszélgettek akkoriban a tisztek egymás között arról, hogy az utánpótlás szempontjából hasznos, ha “a szigeten kerek 1000 evővel kevesebb”-jük van.³⁵

A deportáltak ingatlanvagyonát átruházták az olasz bábkormányra.³⁶ A lopott holmik könnyen mozgatható része azonban német kézen maradt. Az egyik rodoszi büntetőzászlóaljban szolgáló katona, Erwin Lenz tanúvallomása szerint 1944 őszén Rodoszon éhínség ütötte fel a fejét, “melynek kihatásai a még a szigeten visszamaradt német katonákat is érintették”. Ebben az időben látta Lenz egysége parancsőr- és nemzetiszocialista vezetőtisztjének, (a jénai) Prunsch főhadnagynak a szobájában az újonnan kinevezett szigetparancsnok, Wagner vezérőrnagy titkos írását: “Ebben az írásban Wagner többek között közölte, hogy parancsot adott Günther sorhajóhadnagynak, hogy az egy hónappal korábban elszállított zsidók elkobzott és őrizet alatt tartott tulajdonát cserélje be élelmiszerre a helyi üzletembereknél.” Mindazonáltal ezt “nagyon sok ügyességgel kell lebonyolítani”, különben nehézségeket támaszthat a Nemzetközi Vörös Kereszt, amely a segélyszállítmányokat a szigetlakosság ellátására küldte. “Ezenkívül – zárta elmondását Lenz – Wagner ebben az utasításában minden résztvevőt a legszigorúbb titoktartásra kötelezett az áru eredetét illetően. Mégis megtudtam német katonáktól, hogy létrejöttek ilyesfajta üzletek.”³⁷

A rodoszi zsidók deportálását csak első pillantásra lehet a megsemmisítési őrület vezérelte tömeges méretekben elkövetett bűntettnek tekinteni vagy a már mozgásba lendített önműködő megsemmisítő gépezet számlájára írni. Az alaposabb vizsgálat azt mutatja, hogy a rasszista ideológia és rasszista számítás mellett jelen voltak valósnak és vitálisnak látszó érdekek is, amelyek működésbe lendítették a gyilkos mechanizmust.

A rodoszi zsidó deportáció fellelhető forrásaiból kitűnik, hogy még ez a késői deportáció is a katonai rendelkezések sorába illeszkedő egyszeri döntés volt. Nincs olyan rendelkezésre álló dokumentum, amelyből pontosan kitűnne, milyen tárgyalásokra került sor a görögországi Wehrmacht-parancsnok, Eichmann munkatársai és Kleemann szigetparancsnok között. Viszont egyértelmű dokumentumok bizonyítják, hogy valamennyi görögországi katonai parancsnokság önálló szervezetiséggel cselekedetett. És létezik egyértelmű motívum is: a kontinenstől egyre inkább elszigetelődő szigetmegszálló csapatok jobb ellátása.

A kérdéses időben, 1944 júliusában, mint az kimutatható, nem került sor visszavonulási mozgásra Görögországból. A németek inkább északról délre akartak minden erővel utánpótlást szállítani. Fordított irányban a szűkös szállítótér messzemenőkig üresen tért vissza azokra a rakhelyekre, ahonnan az utánpótlást küldték. Bár ezt a Holocaust-irodalom több helyütt is állítja, a deportáció nem korlátozta a katonai logisztikát. Ez még az utánpótlás logisztikája volt, nem a visszavonulásé.³⁸

Még ha e második nézőpontot – tehát a rodoszi zsidóknak a szigetet megszállók javára történő kisajátítását – alátámasztó források nem teljesen hézagmentesek is, megítélésem szerint kielégítő módon megmutatják, milyen haszonnal járt a zsidók deportációja az utánpótlástól egyre inkább elszakadó német katonák számára. Ezek azonnal eltulajdonították az elszállítottak könnyen mozgatható vagyontárgyait, főleg ékszert, aranyat és devizát. Így olyan cserecikkek birtokosává váltak, amelyekkel a piacon – mindenekelőtt – élelmiszert tudtak beszerezni, ami az értéktelenné vált és rendeltetésétől megfosztott pénzért már nem sikerülhetett. Ekképp tartott ki a megszállás 1945. május 8-ig, és nem került sor erőszakos és ráadásul kilátástalan rekvirálásokra. Mindez arra utal, hogy anyagi önérdek fűződött a zsidók deportálásához, amely a sziget ellátásáért felelős Wehrmacht szolgálati helyek kezdeményezésére történt. Arra a kérdésre, hogy mi lett az elhurcoltak és meggyilkoltak vagyonával, a válasz a következő: ékszereik, óráik, aranyuk és értékpapírjaik, ruháik, háztartási készleteik, műhely- és bolti berendezéseik a cserék révén messzemenőkig Rodosz helyi lakosságának kezébe került – a becserélt ellenérték pedig a német katonák gyomrába.

 

(Fordította: Kerényi Gábor)

 

Ez a tanulmány Götz Aly Die Deportation der Juden von Rhodos nach Auschwitz c. tanulmányának a szerző által szerkesztett változata. Megjelent in Mittelweg 36. Zeitschrift des Hamburger Instituts für Sozialforschung (Hamburgi Társadalomkutató Intézet folyóirata) 12. évf. Oktober/November 2003.

 

 

Jegyzetek

¹ Hagen Fleischer: “Griechenland”. In Wolfgang Benz (szerk.): Dimension des Völkermords. Die Zahl der jüdischen Opfer des Nationalsozialismus, München 1991, 267. o.

² Dieter Pohl: Holocaust. Die Ursachen, das Geschehen, die Folgen. Freiburg in Br. 2000, 89. o.

³ Der Chef des OKW, Eisetzung eines “Kommandant Ost-Ägäis“ und Dienstanweisung [Wehrmacht-vezérkar főnöke, “kelet-égei-tenger parancsnok” kinevezése és szolgálati utasítás], 1944. V. 10., BA-MA (Bundesarchiv-Militärarchiv, Freiburg in Bresgau) RM 7/239, 341. lap skk.

⁴ SKL an Mar.Gr.Süd [Tengeri Hadvezetés a Dél Tengerészetcsoportnak], 1944. VI. 9.; Antwort Mar.Gr.Süd an OKM [Dél Tengerészetcsoport válasza a haditengerészet vezérkarának], 1944. VI. 10.; BA-MA RM 7/239, 320. lap sk. 1944. VI. 6-án a Führer utasítást adott a krétai erőd parancsnokának és a kelet-égei-tenger parancsnoknak, melynek értelmében “az erőd elszigetelése esetén” bíráskodási hatáskörrel ruházta fel őket, l. Martin Moll (szerk.): “Führer-Erlasse” 1939-1945. Edition sämtlicher überlieferter, nicht im Reichsgesetzblatt abgedruckter, von Hitler während des Zweiten Weltkrieges schriftlich erteilter Direktiven aus den Bereichen Staat, Partei, Wirtschaft, Besatzungspolitik und Militärverwaltung. Stuttgart 1997, 417. o. sk.

⁵ Einmütige Lagebeurteilung der SKL und Mar.Gr.Süd [a Tengeri Hadvezetés és Dél Tengerészetcsoport egybehangzó helyzetmegítélése], 1944. VI. 20. és VII. 3., BA-MA RM 7/239, 365–372. lap.

⁶ Mar.Gr.Süd an OKW/WFSt [Dél Tengerészetcsoport a Wehrmacht-főparancsnokság/gazdasági vezérkarának], 1944. VI. 26., BA-MA RM 7/239, 382. lap skk.

⁷ KTB Seetrachef Ägäis [Hadinapló, Égei-tengeri Szállítmányozás főnöke], 1944. VII. 1–15., NA (National Archives and Records Administration, Washington, DC) T 1022/2543.

⁸ Mar.Gr.Süd an SKL [Dél Tengerészetcsoport a Tengeri Hadvezetésnek], 1944. VII. 9., BA-MA RM 7/239. 393. lap; Mar.Gr.Süd an OKM/SKL [Dél Tengerészetcsoport a tengerészet vezérkar/Tengeri Hadvezetésnek], 1944. IX. 24., 542. lap; Abschlussmeldung Rücktransportmeldung Ägäis [Zárójelentés, Égei-tengeri visszaszállítási jelentés], 1944. VIII. 23–X. 21., 656. lap sk.; Kriegsschauplatz Ägäis [Égei-tengeri hadszíntér], dátum nélkül, aláírás nélkül, levélfej nélkül [1944. szept. vége, Titkos kommandóügyirat, vázlat], BA-MA RM 7/1418, 42–49. lap.

⁹ KTB Seetransporthauptstelle [Hadinapló, Tengeri Szállítmányi Főhivatal] Portolago, 1944. VII. 16–31., NA T 1022/2527. Már korábban is csak utánpótlással kapcsolatban léptek föl problémák. KTB ders. Dienststelle [ugyanennek a szolgálati helynek a hadinaplója], 1944. IV. 1–VI. 30., NA T 1022/2511.

¹⁰ Wehrmachtbedarf in Griechenland, Geh. Kdosache [Wehrmacht-szükségletek Görögországban, Titkos kommandóügyirat] (Kersten), 1944. VII. 31., BA-MA RW 7/1712, 108. lap sk.

¹¹ KTB Seetrachef Ägäis [Hadinapló, Égei-tengeri szállítmányozás főnöke], 1944. VIII. 1–31., NA T 1022/2543.

¹² KTB der Seetrastelle Rhodos [Hadinapló, Tengeri Szállítmányozási Hivatal, Rodosz], 1944. IX. 1–30., NA T 1022/2528.

¹³ Anke Wappler: Grundzüge der Okkupationspolitik des faschistischen deutschen Imperialismus gegenüber Grichenland vom März 1943 bis zum Oktober 1944. Phil. Diss., Akademie der Wissenschaften der DDR, Berlin 1986, 165. o. skk.

¹⁴ Blitz-Telegramm der SKL an Mar.Gr.Süd [Tengeri Hadvezetés villámtávirata Dél Tengerészetcsoportnak], 1944. VIII. 27.; OKW/WFSt an Mar.Gr.Süd [Wehr­macht-főparancsnokság/gazdasági vezérkar Dél Tengerészetcsoportnak], ugyanaznap; Befehl des Admiral Ägäis aufgrund eines Befehl des Chefs des General­stabs der H Gr F [Égei-tengeri admirális parancsa az F Hadseregcsoport vezérkari főnökének parancsa alapján], 1944. VIII. 28., NA T 1022/2635.

¹⁵ SKL an Adm. Ägäis [Tengeri Hadvezetés Égei-tengeri admirálisnak], 1944. IX. 13., BA-MA RM 7/239, 515. lap; Wappler: Grundzüge, 175. o. A visszarepülések vízi hadianyag-szállításai – elnevezése: “Unternehmen Leander” [Leander (had)művelet] – is csak VIII. 23-án kezdődtek, NA T 1022/2549.

¹⁶ Geh. Kdosache, Befehl des OKdo H Gr E für Kreta und Dodekanes [Titkos kommandóügyirat, E Hadseregcsoport vezérkarának Krétára és Dodekanészoszra vonatkozó parancsa], 1944. XI. 24., BA-MA RM 7/239, 542. lap; szó szerint már 1944. IX. 22., E Hadseregcsoport Ia vezérkarának (Löhr) távirat a krétai erőd parancsnokának (egy nappal később a Rodosz rohamhadosztály parancsnokának), NA T 1022/2635.

¹⁷ Verordnung Nr. 30 [30. sz. rendelet] (Kleemann), 1944. VII. 13., mely szerint a rodoszi zsidókat VII. 17-ig kell koncentrálni Rodi városban, Triandában, Cremastóban és Villanovában, IfZ (Institut für Zeitgeschichte, München) NOKW-1802. Kleemann háború utáni állásfoglalását (l. Hans Safrian: Die Eichmann­männer. Wien, Zürich 1993, 281. o.) – nem úgy, mint Safrian – mindössze védekezésként értékelhetjük. Kleemannt nem vitte “kényszertáborba” semmilyen “arrogáns fellépésű SD-vezető” [SD: Sicherheitsdienst – biztonsági szolgálat]. Hogy Safrian éppen C. R. (Costas Recanati) állítólagos tolmácsot és mentőtanút idézi, mit sem javít a helyzeten. Recanti valójában az SD fordítója és munkatársa volt, aki a zsidódeportáció miatt a szigeten maradt (l. még 29. jegyzet). Ulrich Kleemannt (1892–1963), a páncélos alakulat tábornokát 1943 szeptemberétől 1944. VIII. 31-ig küldték Rodoszra.

¹⁸ KTB Seehauptstelle [Hadinapló, Tengeri Főhatóság] Portolago, 1944 VII. 1–31., NA T 1022/2527.

¹⁹ Sturmdivision Rhodos, Geheimbefehl [Rodosz rohamhadosztály, Titkos parancs] (Kleemann), 1944. VII. 16., IfZ, NOKW-1801; Raul Hilberg: Die Vernichtung der europäischen Juden, Frankfurt am Main 1994, 754. o.

²⁰ KTB Transporthauptstelle [Hadinapló, Szállítmányozási Főhivatal] Portolago (Kapitänlt. Probst [Probst sorhajóhdgy.]), 1944. VII. 16–VII. 30., NA T 1022/2527. A “Störbeker” csak 200 tonna rakományt, a “Horst” 300-t, a “Merkur” ugyanannyit szállított. Ezeket 21 könnyű szállítóhajóval együtt 1944 májusában helyezték át a Fekete-tengerről az Égei-tengerre. KTB Seetrachef Ägäis [Hadinapló, Égei-tengeri Szállítmányozás főnöke], 1944. V. 1–VI. 30., NA T 1022/2543.

²¹ Michael Molha (szerk.): In Memoriam, Essen 1981, 2. kt., 75. o. sk. A deportáció pontos leírását l. Laura Varon: The Juderia. A Holocaust Survivor’s Tribute to the Jewish Community of Rhodes. Westport, London 1999, 36–58. old.

²² KTB Seehauptstelle [Hadinapló, Tengeri Főhatóság] Pireusz, 1944 VII. 16–31., NA T 1022/2527.

²³ KTB Seehauptstelle [Hadinapló, Tengeri Főhatóság] Portolago, 1944 VIII. 1–15., NA T 1022/2527.

²⁴ Marc D. Angel: The Jews of Rhodes. The History of a Sephardic Community. New York 1978, 152. o.; Hizkia M. Franco: The Jews Martyrs of Rhodes and Cos. Harare 1994. (A két, itt vegyesen idézett forrás egy-egy személy erejéig eltér egymástól.)

²⁵ Documents on the History of the Greek Jews. Records from the historical Archives of the Ministry of Foreign Affairs. Szerk. Ministry of Foreign Affairs of Greece, University of Athens, Dep. of Political Science and Public Administration, researched & edited by Photini Constantopoulou & Prof. Thanos Veremis, Athens 1998, 363. o.

²⁶ KTB Kom. Admiral Ägäis (Quartiermeiserangelegenheiten) [Hadinapló, Égei-tengeri admirálisparancsnok (szállásmesterügyek)], 1944. VII. 1–15., NA T 1022/3955.

²⁷ KTB Seetrachef Ägäis [Hadinapló, Égei-tengeri szállítmányozás főnöke], 1944. VII. 1–15., NA T 1022/2543.

²⁸ Paul Hahn: “Die griechische Währung und währungspolitische Maßnahmen unter der Besetzung 1941-1944” (= Studien des Instituts für Besatzungsfragen in Tübingen, Nr. 10), Tübingen 1957, 54-58. o. (közvetlen aranyjuttatások).

²⁹ Molho: In Memoriam, 288. old. A szerző téved, mikor az utolsóként idézett mondatot a következőkkel zárja: “…hogy Németországba vigyék azokat”. A Szalonikiből származó, a ladino zsargont folyékonyan beszélő és a teljes megszállás alatt az SD-nek fordítóként dolgozó Pepo Recanati (alias Konstantin – “Costas” – Rekanatis) 1967. XI. 20-i elmondása lényegét tekintve hitelt nem érdemlőnek tűnik (Landesarchiv Berlin B Rep. 039-01/342, 104. lap skk.). A háború után németté lett Recanati állította valótlanságokról l. Edward Kossoy írását a Landesgericht Berlinnek [Berlini Tartományi Bíróságnak], 1968. III. 3., uo. 111. lap; Franco: Martyrs. 57. old.

³⁰ Kreiskommandeur Rhodos an Sturmdivision Rhodos, Ic, [Rodoszi körzetparancsnok Rodoszi rohamhadosztálynak], 1944. VIII. 4., IfZ NOKW-1795.

³¹ Martin Gilbert: The Holocaust. A History of the Jews of Europe during the Second World War. New York 1987, 707. o. Nem szól ez ellen Recanati háború utáni állítása, mely szerint az SS-hez tartozó Burger és emberei – ezek közé az emberek közé tartozott Recanati is mint “tanú” – “kilenc koffer aranyat, ékszert és drágakövet vittek magukkal Athénbe”, még ha ezt Safrian könnyelműen átveszi is könyvébe (Eichmannmänner, 283. o.).

³² Wehrmachtbedarf in Griechenland, Geh. Kdosache [Wehrmacht-szükségletek Görögországban, Titkos kommandóügyirat] (Kersten), 1944. VII. 31., BA-MA RW 7/1712, 108. lap sk.

³³ Militärbefehlshaber Griechenland [Görögország katonai parancsnoka], 1944. VI. 17., Wappler: Grundzüge, 146. old.

³⁴ Sturmdivision Rhodos, Geheimbefehl [Rodosz rohamhadosztály, Titkos parancs] (Kleemann), 1944. VII. 16., IfZ, NOKW-1801.

³⁵ Safrian: Eichmannmänner, 283. o.

³⁶ Tätigkeitsbericht der Kreiskommandatur Rhodos (August 1944) [Rodoszi körzetparancsnokság 1944. augusztusi munkaköri jelentése], 1944. IX. 3., NA NOKW-1795.

³⁷ Erwin Lenz (szül. 1914) vallomása, 1947. V. 10., NA NOKW-1715; IfZ (I. Arndt) szakvéleménye utalással NOKW-1715-re, 1967. III. 21., Landesarchiv Berlin B Rep. 039-01/342, 101. lap sk.

³⁸ Az Auschwitzba vezető útvonal északi szakaszának kedvező szállítási helyzetéről l. Christian Gerlach, Götz Aly: Das letzte Kapitel. Realpolitik, Ideologie und der Mord an den ungarischen Juden 1944/1945. Stuttgart, München 2002, 271–274. o. [Az utolsó fejezet. “Ideológia, reálpolitika és a magyar zsidók legyilkolása 1944–1945”; magyarországi megjelenés előtt, Noran Kiadó.]