A neves baloldali gondolkodókat bemutató sorozatunk része­ként most következő oldalainkon néhány rövid írást közlünk az M (Mensuel, Marxisme, Mouvement) c. francia lap Lefebvre emlékszámából. A folyóirat külön számot rendelt a 90 évet élt (1991-ben elhunyt) marxista tudós emlékének. Az e számból ki­emelt rövid írások közlésével az a célunk, hogy felhívjuk a ma­gyar olvasó figyelmét ennek a Magyarországon viszonylag ke­vésbé ismert gondolkodónak az életművére. Annál is inkább, mert – mint ugyanebben az M-számban J. Gabel írja: „A mar­xizmusnak van egy demisztifikáló és egy misztifikáló irányzata. A magyar marxizmus, e. demisztifikáló marxizmus létrejöttének minden bizonnyal nagy szerepe volt abban, hogy Magyarország a többi szovjet csatlósállamot messze megelőzve igyekezett megszabadulni a sztálinizmus béklyóitól. Azt hiszem nem kell félnem Lefebvre posztumusz haragjától, ha őt francia volta elle­nére is ehhez az iskolához sorolom." (In: ,A demisztifikáció gondolkodója", ford.: Takács József.)

***

A civil társadalom és a polgári jogok

E magnófelvétel őrizte felszólalás 1985-ben Párizsban, a Navarrenx csoport – az Henri Lefebvre által szervezett polgárjogi kutatásokat folytató kutatógárda – ülésén hangzott el. Lefebvre-nek ez az első olyan megnyilatkozása, melyben vázlatszerűen felveti az akkoriban őt foglalkoztató témát: az új polgári jogokra alapozott társadalmi terv gondolatál. Az előadás itt közölt változatának címe tőlünk származik. – Az Eszmélet szerk.

*

Szükség van-e bármiféle társadalmi terv kidolgozására? Szemé­lyes találkozások és telefonbeszélgetések során azt tapasztal­tam, hogy sokan elutasítják e gondolatot. Érveiket a szocializ­mus és a legújabb kor történetére alapozzák. Legfőbb érvük az, hogy az SZKP és az FKP számos tervéről kiderült már, hogy azok elrugaszkodtak a realitásoktól. Azt is megállapíthattam, hogy az emberek még mindig hisznek a régi modellekben, le­gyen az a reformista vagy a forradalmi modell, beleértve annak sztálinista, szovjet formáját is. Furcsa dolog ez, hiszen úgy tűnik, hogy az emberek gondolkodásában még jelen van sok olyan vonás, mely a szóban egyébként határozottan elutasított model­lek jellegzetessége.

E beszélgetések során kifejtettem: szó sincs arról, hogy el­képzeléseinket – afféle konfekció-öltönyként – ráerőltessük a jövő társadalmára. A baloldal, a Kommunista Párt elvesztett identitásának helyreállítása a feladat. Mit is jelent kommunistá­nak lenni? Ez az identitásvesztés nagyon súlyos probléma", és csak úgy küzdhető le, ha megvitatásra alkalmas téziseket java­solunk; ha nem csupán a szocialista mozgalom végeláthatatlan vitáit ismételjük meg újra és újra, de valamiféle jövőképet is fel­mutatunk.

Feltétlenül szükség van – akár csak vázlatos formában is – egy globális modellre, mert e nélkül kiesik egy dimenzió. Maga a gondolat vész el. Mindenképpen meg kell vitatni valamilyen ter­vet, ha másért nem, hát azért, hogy elvessük.

Milyen kapcsolatban áll egymással napjainkban a gazdaság és a politika? Távolról sem megválaszolt kérdés ez: vagy össze­mossák vagy teljesen elszakítják egymástól e két tényezőt. Ezt a kérdést valójában mindig csak a felül lévők szempontjából vizsgálták. Nem kellene végre az alul lévők, az átlagemberek nézőpontjából tanulmányozni ezt?

Egy harmadik érv is alátámasztja e társadalmi terv létjogo­sultságát: a civil társadalom eszméje. Ez a XVIII. század egyik nagy felfedezése. Nem a Jean-Jacques Rousseau-hoz hasonló magányos gondolkodók találták ki, hanem maga az élet. A civil társadalom fogalma utóbb felbukkan Hegelnél, majd – igaz, kis­sé homályos formában – Marxnál. Később Gramsci fejleszti to­vább e gondolatot, de azután többnyire már csak elködösítik vagy agyonhallgatják. Úgy vélem, a civil társadalom eszméjét új­ra kell gondolni, s integrálni a létrehozandó társadalmi tervbe.

Mindazonáltal a számomra legfontosabbnak tűnő pont az emberi jogok kérdése. Az eredeti nyilatkozat az emberi és pol­gári jogok deklarációja volt, azonban a polgár időközben mind nemzeti, mind nemzetközi szinten háttérbe szorult. Az emberi jo­gok viszont sokat fejlődtek az eredeti nyilatkozathoz képest; új fejlemény az egyesülési jog, az egészséges élethez való jog és a nők jogainak kiterjesztése, de még mindig nem értük el az op­timális állapotot. Az egyenlőség eszméjén belüli különbözőség jogának elismerése még várat magára. A külvárosok és periféri­ák helyzetét látva különösen sürgetőnek vélem a városi élettel kapcsolatos jogok tisztázását. Úgy tűnik, hogy az informálódás­hoz való jog fontosságát már felismerték. De itt nem csupán a tájékoztató- és kulturális ipar termékeinek fogyasztásához való jog elismeréséről van szó; ami számomra lényeges, az a tevőle­ges részvétel jogának biztosítása az információ–áramlásban. Ez a jog most van születőben, az ezzel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdéseket még át kell gondolni.

Eszemben sincs tagadni az emberi jogok kiterjesztéséért fo­lyó harc fontosságát, de az igazi válság a polgári jogok terén ta­pasztalható. E jogok kétszáz év alatt semmit sem fejlődtek. To­vábbra is a véleményszabadság és a választójog képezik sarka­latos pontjait. Ezek távolról sem elhanyagolható tényezők, de hatásuk csak a makrostruktúrákra terjed ki. Sőt, a választójog, mely lehetővé teszi, hogy a polgárok a parlamentáris de­mokrácia keretei között megválasszák képviselőiket, a poli­tikai elidegenedés megtestesülésének tekinthető, amennyi­ben a polgárokat a választások közötti időszakokban teljes passzivitásra kárhoztatja.

Nagyon kevés szó esik a politikai elidegenedésről, az elide­genedésnek mindig csak a gazdasági vetületét hangsúlyozzuk, jóllehet Hegel és Marx rámutatott a politikai elidegenedés jelen­ségének fontosságára, ám azóta egyre inkább igyekeznek ezt a hallgatás ködébe burkolni. Húsz-harminc éve övezi a legtelje­sebb némaság e témát, hiszen az ezzel kapcsolatos megnyilat­kozások implicite a sztálinizmus bűneire vagy a képviseleti de­mokrácia korlátaira mutattak volna rá.

Ma a legfőbb probléma a polgárok fokozottabb közéleti sze­repvállalásának elősegítése. René Lourau sokat foglalkozott ez­zel a kérdéssel. Az emberek fokozottabb bevonása a polgári jo­gok fogalmának átalakulását hozza magával. Manapság legin­kább a vállalkozásokkal kapcsolatban merülnek fel a polgári jo­gokat érintő kérdések, de igen hosszú idő kellett ahhoz, hogy felismerjük, mennyire meghatározó jelentősége van a polgárok gazdasági környezetének, s hogy ebből levonjuk a szükséges jogi és politikai következtetéseket. Azt mondhatjuk, hogy a vál­lalkozással kapcsolatos jogok formálódása még éppen csak megkezdődött.

Ugyanez a helyzet a városi jogokkal is. A városlakók jogai arra korlátozódnak, hogy egy adott pillanatban megválaszthatják a helyi közigazgatási tisztviselőket, márpedig ez nem valami sok, ha tekintetbe vesszük, hogy a cél a városi vagy kerületi közéletbe való fokozottabb bevonásuk lenne. A városi polgár számtalan szolgáltatást vesz igénybe, miközben e szolgáltatá­sok működését nem áll módjában befolyásolni.

És végül még egy dolgot szeretnék kiemelni: a tér és az idő kihasználását. Mindannyian időhöz és térhez kötöttek vagyunk; márpedig a számunkra jutó időt és a nekünk kiszabott társadal­mi teret oly módon utalják ki számunkra, hogy e döntések fölött semmiféle kontrollunk nincs. A városi tér kialakítása – a már több mint húsz éve ismételgetett figyelmeztetésekkel mit sem törődve – hihetetlen brutalitással megy végbe. Egyik napról a másikra rombolják le és építik át a külvárosokat, lehetetlenné té­ve a nyugodt életet. Az emberek véleményét soha, még véletle­nül sem kérdezik meg.

Egyre nyilvánvalóbb tehát az ellentmondás: a polgári jogok csökevényessége passzivitásra kárhoztatja a társadalmi életbe bevonni kívánt polgárokat. Ezt az ellentmondást csak a polgári jogok újragondolása oldhatja fel. Néhány évvel ezelőtt ez a téma már napirendre került, nevezetesen az 1981-es szocialista ter­vezetben. Ez azonban éppen csak felvetette e gondolatot, a mé­lyebb elemzéssel adós maradt. Mindenképpen szükség van egy új Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatára. A társadalmi átalaku­lásra vonatkozó marxi elmélet nem egy egyszer és mindenkorra szóló kinyilatkoztatás – mindig újra kell gondolni. Az új polgári jogok tervét nem szabad úgy felfogni, mintha az egyszerűen csak a polgárrá nevelés része lenne. A cél a politikai kultúra át­alakítása: esetenként már tapasztalhatunk erre irányuló törekvé­seket, de ezzel kapcsolatban kétségtelenül sok minden tisztá­zásra vár még.

Érinti-e mindez az osztályharc kérdését? Igen is, nem is. Itt van egyrészt a tér és az idő elosztásának befolyásolásáért folyó harc, amely éles osztályharcnak tekinthető: küzdelem a munka­idő csökkentéséért, a nyugdíjért, a szabadidőért, a külvárosok felzárkóztatásáért… Mindez azonban már nem tartozik a hagyo­mányos osztályharc körébe. Csakúgy, mint ahogy például a bé­kéért folytatott harcot sem tarthatjuk szűkebb értelemben vett osztályharcnak – ez inkább annak kiterjesztése. Az új polgári jo­gokért indított harc megint csak osztályharc is, meg nem is, mivel nem kötődik olyan történetileg kialakult réteghez, mint amilyen a munkásosztály.

Szeretném hangsúlyozni, hogy az új polgári jogok követelése csak egy – bár igen lényeges – részét képezheti bármilyen tár­sadalmi tervnek. A világpiaci változásokkal kapcsolatban példá­ul éppen úgy állást kellene foglalni. Az új polgári jogok és a gaz­daság kérdései egyébként érintkeznek: vegyük például az infor­matikát, mint az egyik legfontosabb ágazatot. Ne csak abban a vonatkozásban, amiről az imént beszéltem, vagyis az informáló­dáshoz való jog tekintetében, hanem vizsgáljuk meg az informa­tikát abból a szempontból, hogy milyen szerepet tölt be a társa­dalom életében. Márpedig ha így nézzük, akkor rettenetesnek kell találnunk azt a tényt, hogy ezt az iparágat az egész világra kiterjedően az IBM uralja. Az informatika nem pusztán az információ továbbítás eszköze, hanem olyan, a tőkés érdekek szolgá­latában álló társadalmi ügyviteli rendszer, mellyel az összes töb­bi jelenleg létező ügyviteli forma helyettesíthető. Az én szemem­ben – főleg legutóbbi kaliforniai utam óta – az IBM testesíti meg a legfőbb rosszat. Másrészt persze zseniálisnak találom azt a módot, ahogy az informatika segítségével leküzdik a teret és az időt. S minden egy magánbank által finanszírozott óriási adat­bankon alapul. Az elidegenedés új formái vannak kialakulóban. Annál is inkább sürgős szükség van tehát az új polgári jogokra, hogy harcba szállhassunk ezekkel a tendenciákkal.

Természetesen a fentebbi fejtegetések nagyon vázlatosak, de nem is akartam többet, mint kijelölni egy vita kereteit, s kör­vonalazni egy új politikai kultúra alapjait.

Az, amit régi típusú polgári jogoknak nevezhetnénk, oda ve­zetett, hogy az egyén minden területen megfosztotta önnönmagát bármiféle cselekvési lehetőségtől. Az új polgári jogoknak azt kellene elősegíteniük, hogy az egyén ne csak konfrontá­lódjék a társadalmi viszonyokkal, de képes legyen befolyá­solni is őket. A képviseleti demokrácia keretein belül megvaló­sult az egyén autonómiája, de ez a társadalom felbomlásával fe­nyeget. Az új polgári jogoknak éppen ellenkezőleg, az egyé­nek életét meghatározó társadalmi viszonyok feletti kontroll lehetőségét kell biztosítaniuk.

[M, 1991. december, 50. sz.]

(Ford.: Takács József)