A szélsőséges genetika prédikátorai

A szintetikus biológia Pandora-szelencéje" c. írásunk kiváltotta Philippe Marliére genetikus éles hangú válaszát. Szerinte kívánatos hogy a biológia ma igénybe vegye az élet új formáinak létrehozására irányuló félistennek járó utat. Ennek a profetikus állításnak az elemzése, amely visszakézből elhárítja a bíráló véleményeket, azt sugallja a politikai dön­téshozók számára, hogy nem létezik más út, mint ennek a szélsőséges kutatásnak a támogatása.

A geo-mérnökség, a szélsőséges genetika, az anyag nanometrikus szinten történő manipulációja, az informatikai és kognitivista technológiák különböző mértékben veszik ki részüket a tudományos kutatás egy új mo­delljének robbanásszerű kialakításában. Az ilyen megközelítések forrása általában az a gondolkodásmód, amely a társadalmat és főleg a politikát képtelennek tartja az előttünk álló fő kérdések megválaszolására. En­nélfogva számukra a jólét, a biztonság, egy hosszú, nyugodt, bőségben töltött élet igényeinek teljesítésére a választ nem egy demokratikus dön­téseken alapuló világ megszervezése adja – amely egyben a természet kirablásának elítélését is jelenti -, hanem a félistenek által használt tech­nológiák alkalmazása, az ő „B-tervük". Soha nem tesznek fel kérdéseket az általuk meghatározott vágyak valós lehetőségeiről, amelyek alapjában véve nem tükröznek mást, mint egy gazdag és mindenen uralkodó em­beriség önző vízióját. Soha nem gondolkodnak el azon, hogy technikai kudarcaik következményeiért valamennyiünknek fizetni kell. A mi fehér köpenyes Prométheuszunk számára csak a ragyogó sikerek léteznek. Egyébként pedig a termékeiket még azelőtt eladják, hogy tökéletesen kidolgoznák őket; a technológiát kidolgozás előtt szabadalmaztatják, és működésük fő hajtóerejét a szabadalmaztatott technológiák és az új spekulatív piacok – mint például a széndioxid-piac – jelentik.

Ami a jelenlegi helyzetben érdekessé válik, ahogyan ezek az ideológiai művészek, ezek a vásári kikiáltók és a televíziós filozófia ezen hősködő figurái előjönnek az őserdőből. Itt vannak, és erejüket abból merítik, hogy a nemzetközi szabályozás túl lassú – mint azt a koppenhágai csúcson megtapasztaltuk -, másrészt abból, hogy a „tudománytól" a közvélemény még mindig csak valami üdvözítő eredményt vár, a „tudomány" nimbusza szinte érintetlen az átlagember szemében. A válságok idején a közvé­lemény hajlik a leegyszerűsítő, radikális megoldások elfogadására és a döntéshozók is gyakran ezekhez biztosítanak anyagi forrásokat. Ennek egyik következménye, hogy a tisztán médiaközpontú kutatási stratégiák rendkívül eredményesnek látszanak.

Philippe Marliére, az evry-i Génoscope-ban létrehozott Isthmus társa­ság igazgatója, a szintetikus biológia kutatója és tanácsadója papírt és tollat ragadott, hogy feketén-fehéren leírja ennek az ideológiai választás­nak a breviáriumát. Miközben megpróbál válaszolni egy általam büszkén vállalt közösség azon bírálataira, amelyek Craig Venter kísérleteire vonat­koznak, Philippe Marliére leleplezi az extremista genetikusok érvelésének valóságos struktúráját. Ajánlom, hogy olvassák el teljes egészében a „Prométheusz, Pandora és Petri" című cikkét, amelyet a VivAgora hon­lapon közölt. Számos idézetet fogok említeni a cikkből ebben a rövid írásban. Kezdem mindjárt azzal, ahogyan prófétai hangon bevezeti, ami aztán szövege egészét jellemzi: „A politikai hatalmasságoknak mostantól tudatában kell lenniük annak a rendkívüli beavatkozási képességnek, amelyet az öröklődő anyag, a DNS kémiai szintézise hordoz magában, és annak a lehetőségnek," hogy ezáltal képesek vagyunk átalakítani a világot. Nem a magával egyenrangúakhoz fordul, hanem a döntéshozók­hoz, akik ezentúl kész helyzet elé lesznek állítva: „mintha a genomikai teremtés megfordítható lenne, és annak megvalósítási folyamatát sza­badon el lehetne felejteni a jövőben".

Teljes sebességgel a „különösség" felé

Nincs már idő kérdezősködni, a „különösség" megérkezett. Halleluja! Egyébként is, aki ki meri fejezni kétségeit, azonnal besorolják a „flagellánsok" táborába, ami érdekes kép, és ennek a csoportnak a mitológi­ájában kettős ítéletnek is számít: középkori gyakorlatot idéz fel, és ha valaki nem hisz a „különösség" ígéreteinek, akkor azt elmaradott feudális úrnak akarják beállítani. Ez gyakran sikerrel jár. „Az ismeretelméleti törés annak következménye, hogy a rendszerint gyorsan reagáló és beszédes „bárdjaink" és felkent papjaink, a bioetika és a szakmai erkölcsök illetve az orvosok hippokratészi esküje nevében, de közhelyekre hagyatkozva szólítják meg országunk falvainak kollektív értelmét a klónozásról, a béranyákról vagy a klímaváltozásról." Minden módon azt sugallják, hogy ha valaki szabályozást és a kérdések nyilvános megbeszélését akarja, akkor az maga a tisztán és egyszerűen idejétmúlt folklór. Egyébként is José Bové1 nincs messze: „A konstruktivista módszer azonban a szerves kémiában már több, mint egy évszázada használatban van. Saj­nos, akárcsak a GMO-k esetében, a közvélemény nem szereti a kémiát, amelyet természetellenesnek tekint, holott termékeinek előnyét élvezi és nagy mennyiségben fogyasztja. A szintetikus biológia eljövetelével a kémia konstruktivista megközelítései hatalmukba kerítik a deduktivista biológiát, hogy egy eddig soha nem látott fejlődési ritmust és irányt diktáljanak." A nagylelkű állítás a kémia „jótetteiről" elbagatellizálja a környezetkárosítás által okozott daganatos megbetegedések számának robbanásszerű növekedését, a termékenységi képesség csökkenését, a méhek fenyegetettségét…, ez bizony túl kevés ahhoz, hogy a vegyipar gazdasági nyereségével összehasonlítsuk.

Mert alapjában véve ennek a mérnökcsoportnak a médiaszereplése csak egyetlen célt szolgál: kész tények elé állítani a társadalmat, hogy könnyen elutasíthassanak minden szabályozást, arra a fenséges üze­netre rájátszva, hogy bármilyen „reguláció" erősen „retrográd" lenne és megtörné azokat a „reményeket", amelyeket félistent játszó módszereik ajánlanak. „Pontosan ez teszi a szintetikus biológiát tudománnyá, annak minden morális következményével és jelentős intellektuális kockázatával. Senki sem lehet próféta, hogy megmondja, mi következik be a jövőben a biotudományokban és a biotechnológiában, még maga Craig Venter sem."

Nem csupán arról van tehát szó, hogy „ez már egy lefutott játszma", de főleg arról, hogy szerinte a tudomány mai módszerei képtelenek alkalmazkodni ehhez az új világhoz: „Márpedig pontosan az analitikus megközelítés válsága az, amely létrehozza a genomikai teremtést". Mert ha az „előnyök" minden bizonnyal az út végén vannak, akkor az út nem látható be előre. Valóban, a világ összes szakértőjének plenáris ülése – a saját őszinte vallomásuk szerint – képtelen lenne előre megjósolni, milyen életképes genomikai szöveg garantálná egy környezet betelepíté­sét egy szaporodó organizmussal, vagy vonná magával annak kihalását. A szintetikus biológia radikálisan más megközelítést alkalmaz: ahhoz, hogy megértse, hogyan áll össze az élő anyag: következtet, összerak és tökéletesít." Ha az út nem látható előre, attól még folytatnunk kell utun­kat, menni kell előre és ezt kell elfogadni – mint azt minden karizmatikus beszédben hirdetik: „Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a bioszférában mostantól egy mesterséges biodiverzitás jelenik meg."

Philippe Marliére nem az egyedüli, aki ilyen zavarosan fejezi ki magát. A szintetikus biológia védelmezői annyira bíznak félisteni helyzetükben, hogy teljes nyíltsággal magyarázzák meg céljaikat, amitől semmi sem ijeszti el őket. Így Markus Schmidt, a Synbiosafe (Safety and Ethical Aspects of Synthetic Biology – A szintetikus biológia biztonsági és etikai aspektusai) európai kutatási programjának koordinátora ugyanúgy vé­lekedik, mint Philippe Marliére. „Xenobiológia: az élet új formája, mint a végső biológiai biztonsági eszköz" című cikke bevezetőjének végén, amelyben számba veszi azokat a különlegességeket, amelyek a „nem konvencionális" élet formáiban érdekesek – mint az élet eredetének kutatása, az asztrobiológia, a szintetikus biológiai rendszerek kémiája -, pontosítja is azokat: „Mindazonáltal, ezek között a specialitások között a fő különbség abban van, hogy az élet eredetével és az asztrobiológiával foglalkozó kutatók az élet fejlődési jelenségeinek megértésére koncent­rálnak, míg a szintetikus biológia védelmezőinek nagy része „alkalmazni" akarja a genetikai mérnökség alapelveit, hogy létrehozza az élet nem szokványos formáit, melyeknek érdekes felhasználási lehetőségei vannak." Meg kell jegyeznünk, hogy a cikk kezdete azzal adja meg az alaphangot, hogy idézi Peter Drucker-nek, a menedzselés fő amerikai teoretikusának egyik jelszavát: „A jövő megjóslásának legjobb formája, ha megteremtjük azt."

Az új Galileik… – mondják ők

Miután úgy határozta meg az ortogonalitást2 , mint a technikai gondol­kodás lényegi összetevőjét, amely lehetővé teszi egy komplex rendszer egy elemének módosítását, anélkül, hogy ennek következményei len­nének a többi komponensre, Markus Schmidt ezt választja a szintetikus biológia központi tengelyéül. Holott bárki láthatja – főleg az informatikai rendszerek bonyolultabbá válása óta -, hogy a rendszer egy részének előre nem várt módosításakor fellépő előre nem látható következmények elkerülhetetlen kapcsolatban állnak maguknak a komplex rendszereknek a működésével; ennek ellenére az ortogonalitás fogalmának hirdetői szerint a természetesen önreproduktív biológiai rendszerekben az ortogonalitás alkalmazható és ezért elfogadható elvi alapot jelent lele­ményes biomérnökeink számára!

És mindezt hogyan? Reális elképzelés – hála a DNS-szintetizáto-roknak, mint amelyeket Craig Venter is használ – egy XNS (Xeno-nukleinsav) léte, amely más bázisokat használna és „elméletben" nem lépne kölcsönhatásba a biológiai DNS-sel. Ez egy olyan megközelítés, amelynek számára a szintetikus biológia lenne az utolsó „biológiai tűzfal", biztosítva a szélsőséges genetika kísérleteinek biológiai biztonságát. Ez egy meglepő, váratlan vélemény, ami nem támaszkodik semmilyen gyakorlati tapasztalatra, ahogy ez ma már szokásossá vált az új „ígé­ret-tudományokban". Majd felállít tíz szabályt egy teljesen biztonságos szintetikus biológia számára; mindegyik szabály should-okkal [kellene] és must-okkal [kell] van teletűzdelve… E szabályok paragrafusai tehát maguk is kételkedést fejeznek ki és ráadásul a cikk végén a szerző felveti azt a lehetőséget is, hogy a xenobiológia szabályait nem alkalmazzák majd korrekt módon, vagy hogy valaki új fegyverek létrehozására hasz­nálja az „új tudományt". De semmi sem képes kikezdeni az új hívők vallásos optimizmusát. Még egy, a laboratóriumi kísérleteihez biológiai elemeket felhasználó biohacker hálózat esetleges elindítása sem, ha az természetesen felesküszik az etikus és társadalmilag fontos biológiai biztonság betartására.

Érdekes egyébként szemrevételezni a Philippe Marliére és Markus Schmidt közötti kapcsolatot a Synbiosafe programban, ami az első eu­rópai kutatási program lenne a szintetikus biológia etikai aspektusairól és biztonságáról". Egyik állandóan gúnyolódik az etikai elvárásokon, a másik viszont a „társadalmi" vagy „etikai" meghatározásokat használja minden cikke címében. Egyértelmű hogy szövetségük azért szükséges a média-hadműveletekben, hogy kifejleszthessék csodálatos techno­lógiai tervüket és folytathassák a félisteni teremtéstörténetet: el kell altatni a döntéshozókat, hogy szabad maradjon a terep. A módszerek egyszerűek és ismertek: a Bad Cop [a „rossz rendőr"] a döntéshozó jobbján van, akit okosan a kihallgató iroda médiájának lámpafényébe helyeztek. Elmagyarázza nekünk, hogy túl késő reagálni, nem lehet ten­ni semmit, a játszmát már lejátszották. Egyébként is: „A Venter Intézet arzenáljában nem találnánk egyetlen olyan eszközt, molekulát, vagy sejtet, amelyet a szokásos biotechnológiai gyakorlat kárhoztatna, vagy amelyet drákói módon kellene ellenőrizni. Minden műveletet, amelyet a csoport és annak beszállítói alkalmaznak, külön-külön laboratóriumok ezreiben is elvégeznek, különösen a DNS kémiai szintézisét, a PCR-t, a mesterséges élesztőkromoszómák klónozását." (Philippe Marliére cik­ke). Ha nincs bűnös fegyver, nincs mi után nyomozni. Azután közbelép a Good Cop [a „jó rendőr"], aki az érzéseinél fogva vezeti a döntéshozót, előhúzva tarisznyájából a „biológiai biztonságot", ami nem csupán azt fogja garantálni, hogy ne következhessen be semmiféle kölcsönhatás a xenobiológia és a valódi biológiai világ között, hanem becsukja a kaput a szabadföldi genetikai módosítások ellenzői előtt is. Mert a Good Cop a szabályozás mézesmadzagját is elhúzza a döntéshozó orra előtt: „A xenobiológia elindítja az új paradigmát és megváltoztatja annak módját, ahogyan az élet természetét felfogjuk […] Mindez olyan, mint amikor a Föld elvesztette helyét az univerzum középpontjában."(Markus Schmidt cikke). Jól ismert marketing-módszer, a történelem mindenki által ismert eseményeire hivatkozni – és nem számít, ha semmi köze sincs a most folyó vitához. Bár egyértelműen „public relation" típusú manipulációs technika, de Philippe Marliére is használja, amikor például azt mondja, hogy a szintetikus biológia első lépéseit a Földön már a „neolitikumban" megtette. Ami Önöket, döntéshozókat, újságírókat, felelősöket, állam­polgárokat illeti, Önök mégsem foglalkozhatnak azzal, hogy szabályozni akarják ezt a már jelenlévő új paradigmát. A történelem ferdén fog nézni Önökre, és nem égethetik meg Galileit még egyszer. Nemde?

Ha ma itt az ideje hangsúlyozni a prométheuszi tudományokról szóló gondolatokat, ez sokkal többet jelent a biológiai és környezeti kockáza­toknál, amelyek pedig igen nagyok. De meg kell őrizni a tudomány és az ésszerűség, illetve a bizonyítás és a cáfolás közötti közvetlen szövetsé­get, vagyis minden olyan már kialakult kritériumot, amelyek megakadá­lyozzák, hogy elszállt agyú kutatók szabadon dicsekedhessenek a köz­vélemény előtt és függetlenül munkájuk valóságos értékétől, társadalmi hasznosságától, pénzügyi támogatáshoz, bátorításhoz, felmentéshez és dicsőséghez jussanak. A szintetikus biológia intellektuális játéka, mint a múlttal való szakítás más technikái is, bizonyára vonzó. Talán még lehet, hogy meg is sejti a biológiai gépezet ismeretlen funkcióit. De az a mód, ahogyan ezt a paradigmát előtérbe nyomják – kész helyzeteket teremtve -, a mód, ahogyan megcsapolják a forrásokat, megkímélve magukat a bírálat minden lehetőségétől, a szabályozástól és az újratárgyalástól, a mód, ahogyan munkájukat a legrosszabb pozitivista diskurzusokhoz kapcsolják, célszerűsége mellett, mindenekelőtt egy tisztán politikai kérdést vet fel. Vonjuk ki a spekulatív piacok hajtóerőit (szabadalmak, széndioxid-piac, ígéretek finanszírozása), és újítsuk meg a tudományos vitát, az ítélőképesség által támogatott párbeszédet. Akkor fogjuk látni, hogy kijön-e belőle valami hasznos dolog.

Van időnk együttesen gondolkodni. Ez az a demokrácia, ami nem igazán tetszik a mi új vallást hirdető félisteneinknek.

Fordítói jegyzetek

1 José Bové európai parlamenti zöld képviselő, militáns ökológiai aktivista.

2 Az ortogonalitás eredetileg „derékszögűséget" jelent. Számos átvitt értelmű használata ismert, ezek egyike a fent kifejtett értelmezés, nevezetesen, hogy belenyúlhatunk egy rendszerbe egy adott ponton úgy, hogy ennek semmilyen következménye sincs a rendszer más összetevőire.