A hazai privatizációs folyamat egyik iránya a munka­vállalói résztulajdonlás, különösen a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (a továbbiakban: MRP), amelyhez modellt és gyakorlati tapasztalatokat az amerikai Employee Stock Oyvnership Plan (magyarul Munkavállalói Részvénytulajdonlási Program, a to­vábbiakban: ESOP) adott. A modell szülőatyja L. O. Kelso, aki az 1950-es és 1960-as években jogi tanács­adóként az első estek kezdeményezője és kidolgozója volt, majd az 1970-es években tevékenyen hozzájárult az ESOP törvényi hátterének megalapozásához az Egyesült Államokban. Azóta az 1980-as és 90-es évek­ben számos más országban is adaptálták az ESOP-ot.

Az ESOP-ot az USA-ban távolról sem tekintik vala­miféle kollektivista, szocialisztikus képződménynek, sem harmadik útnak, hanem a hagyományos tőkés gazdaságot megújító eszköznek egy széles, tőkejöve­delemmel rendelkező réteg kialakulásában, amely mind a Republikánus, mind a Demokrata Párt támo­gatását élvezi, és az utóbbi Időben az egyre szűkülő bázisú szakszervezetek sem utasítják már el, sőt ese­tenként pártolják. A kelet-európai régióban – Magyar­ország jár az élen az ESOP adaptálásában. Az 1990 óta zajló információs kampánynak is köszönhetően közel hároméves törvényelőkészítő munka után a törvény 1992. június 9-i parlamenti elfogadása óta az MRP te­ret nyert Magyarországon, annak ellenére, hogy előké­szítése során és törvénybe iktatása óta is politikai és szakmai viták kereszttüzében áll.

A MRP alapgondolata a következő: olyan pénzügyi­finanszírozási-szervezeti technika, amely lehetővé te­szi, hogy egy cég munkavállalói szervezett módon, de a végeredményt tekintve egyénileg váljanak résztulaj­donossá az őket foglalkoztató társaságban, oly módon, hogy a felvett hitel vagy a vételár-részletek törlesztése és a kamatok fizetése ne a bérjövedelmeket, hanem a társaság nyereségét terhelje, a hitel fedezetéül ne a magánvagyonuk, hanem a társaság vagyona szolgál­jon, és a tulajdonszerzés folyamatában az egyoldalú bérérdekeltség mellett vagy helyett megteremtődjék a közös érdekeltség a cég nyereségének és vagyonának a növelésében. A munkavállalók által önkéntesen lét­rehozott MRP-szervezet olyan jogi személy, amely ön­kormányzattal – azaz közgyűléssel és a szervezet köz­gyűlésén titkos szavazással megválasztott ügyintéző és képviselő szervvel – és nyilvántartott résztvevőkkel rendelkezik.

A munkavállalók számára az MRP egyik célja az egyéni tulajdonuk gyarapítása a munkáltató társaság vagyonrészének (részvénynek vagy üzletrésznek) a megszerzésével, amely vagyonrész a törlesztés befeje­zése után kedvező esetben értékesíthető, készpénzzé tehető. A másik cél a tulajdonba kapott vagyonrészek megtartásával az osztalékjövedelem megszerzése a tör­lesztés befejezése után (addig az osztalékot törlesztés­re és kamatfizetésre kell fordítani). A harmadik cél a munkáltató társaság jövőjének eldöntésében való rész­vétel a társaság tulajdonosi döntéseket meghozó fóru­main (közgyűlés, taggyűlés).

Az MRP-törvény megszületése utáni három év alatt 210-nél is több társaságban alakult MRP-szervezet vá­sárolt állami tulajdont, és ennek révén közel 65-ezer munkavállaló vált együttesen több mint 40 milliárd fo­rint névértékű vagyon tulajdonosává. Az MRP-s cégek jegyzett tőkéje a néhány millióstól a milliárdos nagy­ságrendig terjed. A dolgozók tulajdonosi szervezetei az esetek több mint felében többségi tulajdont szerez­tek. Számos kft-ben az MRP szervezet a társaság teljes vagyonát kivásárolta. Az 500 főnél több dolgozót fog­lalkoztató társaságokban átlagosan 40% alatt marad az MRP szervezet tulajdonaránya.

Az MRP szervezetek nagyobb része a türelmi időn belül egyelőre csak a kamatokat törleszti, a jobb gaz­dasági-pénzügyi mutatókkal rendelkező cégek MRP szervezetei már hozzáfogtak a felvett kölcsöntőke tör­lesztéséhez is. A hitel visszafizetése csupán néhány esetben történt meg.

Számos olyan MRP-eset van, ahol a meghatározó pozícióban lévő személyek – ellensúlyok hiányában – a saját szándékaik és érdekeik szerint alakíthatták a viszonyokat. Alaposan átrágva a jogszabályokat és kö­rüljárva a finanszírozási lehetőségeket úgy gondolták, hogy – noha az MRP-nek vannak számukra ellenszen­ves és terhes vonásai – pénzügyi és egyéb szempont­ból ez nyújtja a legnagyobb esélyt számukra a kivá­sárláshoz. Az nem igazán volt akadály, hogy meg kell nyerni hozzá a cégnél dolgozók többségét, a megnye­résnek ugyanis számos módja létezik. Van, ahol ez tisztességesen, kellő mennyiségű információ megadá­sával történt, máshol a tájékoztatás hiányos és félre­vezető volt, de előfordult vezetői nyomásgyakorlás is. Ebben főként a tapasztalatlanság, az előrelátás hiánya és a nemtörődömség játszott szerepet, de bizonyos mér­tékben a tudatosság is feltételezhető.

A törvényt előkészítő minisztériumi szakértők ré­széről állandóan érzékelhető volt az MRP egész gon­dolatrendszerével kapcsolatos elutasítás, és ennek ré­szeként egyfajta elitista szemlélet, többek között an­nak a hozzájárulásnak a lebecsülése, amivel az átlag­munkavállaló a cég gazdasági teljesítményét emelheti. Ebbe a szemléletbe belefér, hogy ha az átlag-munka­vállalók nem tudják megvédeni az érdekeiket, és el­fogadnak egy számukra előnytelen alapszabályt, az az ő bajuk.

Az eredeti törvénykoncepcióban megfogalmazódott, és a kormányzati-parlamenti vitákban ismételten fel­merült a védelmi szabályok kérdése („tisztesség"), de ezek a törvényből végül mégis kimaradtak. A mintául vett amerikai és brit ESOP-törvényben például az adó-és egyéb kedvezményeknek az a feltétele, hogy a rész­vételi arány a dolgozók körében folyamatosan megha­ladja az ötven százalékot. Továbbá az adókedvez­ményhez pontosan meghatároztak egy kereseti határt is, amely fölött keresők nem szerezhetnek meg a fel­osztható tulajdonból harminc százaléknál többet, vagyis a 70 százalékot mindenképpen a cég többi al­kalmazottja között kell felosztani.

A résztulajdonosi érdekeltség csak közvetett, szunnyadó és fel nem használt erőforrást jelent mindaddig, amíg a menedzsment tudatosan össze nem kapcsolja azt olyan vezetési módszerek alkalmazásával, amelyek elősegítik a költségeket csökkentő és a minőséget ja­vító munkavégzést. Ezek alkalmazása a cég vezetésé­től felvilágosultságot és az együttműködő, részvételen alapuló vezetési módszerek melletti határozott elköte­lezettséget követel meg, melynek gyümölcsei általá­ban közép- és hosszú távon érnek be.

A demokratikus tulajdonosi struktúrájuk és meg­újuló vezetési stílusuk miatt sikeres MRP-cégek pél­dája új utakat nyithat és ötleteket adhat a magyar üz­leti kultúra fejlődése számára. Az MRP alkalmazása egyrészt megteremti a kelet- és közép-európai társada­lmakban a gazdasági demokrácia egyes elemeit, de egyúttal politikailag elfogadhatóbbá teszi a rend­szerváltást is.