A többpólusú világnak fel kell készülnie az Egyesült Államok hatalmának viszonylagos gyengülésére és az ezzel valószínűleg együtt járó zavarokra.

A többpólusú világnak fel kell készülnie az Egyesült Államok hatalmának viszonylagos gyengülésére és az ezzel valószínűleg együtt járó zavarokra

Ahogy a világ a következő évtized felé tart, az Egyesült Államok geo­politikai hatalmának mára már majdnem mindenki által elismert relatív hanyatlásával két területen: a geopolitikában és a világgazdaságban jelentősebb zavarok várhatók, és ezen még Obama elnök úr sem lesz képes változtatni.

Egy valóban többpólusú világ felé mozdultunk el, ahol a viszonylag gyengébb államok hatalma hirtelen megnőtt. Az idei közel-keleti ese­mények: az, hogy Törökország közvetít a Szíria és Izrael között hosszú ideje szünetelő tárgyalások felújításáról ennek csupán egyik példája. Katar közvetített a libanoni ősellenségek közti tűzszüneti megállapodás létrejöttében. Egyiptom szorgalmazza a Hamasz és Izrael közti tárgya­lások felvételét, valamint a Palesztin Hatóság és a Hamasz tárgyalását. A pakisztáni kormány pedig az Afganisztánnal határos tartományokban de facto tűzszünetet kötött a talibánokkal. Ezeknek az akcióknak az a jelentősége, hogy az Egyesült Államok mindezen tárgyalásokat elle­nezte – de ezt, mindenféle súlyos következmények nélkül, egyszerűen figyelmen kívül hagyták az érintettek.

Az Egyesült Államok, az Európai Unió és Japán mellett már ott sora­kozik Oroszország, Kína, India, Irán, a dél-amerikai blokk vezetőjének tartott Brazília valamint a dél-afrikai blokk élén álló Dél-Afrika.

Mindenki elszántan a szövetségesét keresi, belső viták folynak az optimális partnerekről; nagyfokú a bizonytalanság, hogy miként is dönt­senek. Ráadásul az olyan országok, mint Lengyelország, Ukrajna, Korea, Pakisztán, Egyiptom, Nigéria, Mexikó vagy Kanada nem is igazán tudják, hogy merre manőverezzenek: az új geopolitikai helyzet egyáltalán nem hasonlít arra, amit már régóta ismer a világ. Ez ugyan még nem a teljes anarchia, de már masszív geopolitikai zűrzavar.

E geopolitikai zűrzavar a világgazdaság ijesztő bizonytalanságával jár együtt. Először is itt van a valutakérdés. A dollár által stabilizált világban éltünk, legalábbis 1945 óta. Az Egyesült Államok leáldozása – különösen a világtermelés domináns helyeként való hanyatlása és ezzel együtt eladósodásának túlfeszítése -, a valutaárfolyamának komoly eséséhez vezetett, amelynek a végét még nem látjuk, de az valószínűleg még lejjebb lesz.

A dollár esése komoly gazdasági dilemma elé állítja a többi országot, különösen azokat, amelyek növekvő gazdagságukat dollárban jegyzett kötvényekbe és részvényekbe fektették. Ezen országok két kő közt őrlődnek: szeretnék, ha az Egyesült Államok továbbra is megmaradna exportcikkeik egyik fő vásárlójának, viszont dollárban jegyzett eszköze­ik a dollár gyengülésével párhuzamosan vesztenek értékükből, és így eladásukat fontolgatják. Annak, aki kiszáll egy pénzügyi befektetésből, annak az időzítés a legfontosabb; az hogy ne lépjen se túl korán, se túl későn.

Felmerül a kérdés, hogy vajon valamely másik valuta lesz a dollár helyett a világ tartalékvalutája? A kézenfekvő jelölt az euró. Bizonytalan, hogy az euró be tudja-e tölteni ezt a szerepet, hogy az európai kormá­nyok szeretnék-e ezt, bár lehetséges, hogy az európai valutára ráerőltetik ezt a feladatot.

Ha nem az euró, akkor lehet-e olyan többvalutás rendszerünk, amely­ben a dollárt, az eurót, a jent, valószínűleg a kínai renminbit és a fontot használják a tranzakciókban? A válasz ugyanaz, mint amit a geopolitikai szövetségek kérdésére adható. Nem lesz teljes anarchia, csak bizonyo­san zűrzavar, melyben a világ kormányai, termelői elég kellemetlenül fogják érezni magukat – nem beszélve a világ nyugdíjasairól.

Számos nagy ország hatalmas növekedést tapasztalt termelési és fogyasztási szintjében is. Nézzük az úgynevezett BRIC országokat (Brazíliát, Oroszországot, Indiát és Kínát), amelyek a világ népességé­nek 60%-át adják. A termelés és a fogyasztás ugrásszerű növekedése hihetetlenül megemelte az itteni energia-, nyersanyag-, élelmiszer- és vízkeresletet. Egyszerre minden nem megy. Egy nagyobb világinfláció lehet a következménye annak, ha ezen áruk ára – a meglódult kereslet és spekuláció által fűtve – tovább emelkedik. Erős protekcionizmus is jöhet, ha a kormányok megpróbálják saját országuk ellátását mindenféle kiviteli korlátozással védelmezni.

A múltbeli tapasztalatok azt mutatják, hogy ez kiszámíthatatlan ördögi kört eredményezhet. Helyenként komoly ellátási problémák keletkez­hetnek, amely magas halálozási rátához és komoly járulékos környezeti katasztrófákhoz vezethet.

A reálértékben csökkent állami bevételekkel sanyargatott kormá­nyok – melyekre erős nyomás nehezedik, hogy ellentételezésként ne emeljék az adókat – megnyirbálhatják három kulcsterület: az oktatás, az egészségügy és az öregségi nyugdíjak kiadásait. De – a világ utóbbi két évszázadban lezajlott demokratizálódása nyomán – épp ezek azok a területek amelyek a köznép kormányoktól elvárt fő igényeit elégítik ki. Azok a kormányok, amelyek képtelenek lesznek a társadalmi újraelosz­tás e három területét fenntartani, elveszthetik legitimációjukat, és ennek beláthatatlan következményei: akár népfelkelések is lehetnek.

E rövidtávú negatív kép megmutatja, hogy milyen az, ha a rendszer messzire távolodik az egyensúlytól és eluralkodik a káosz. Ez az állapot azonban nem tarthat örökké. A kaotikus helyzetek végül megszülik saját megoldásukat, ami – Prigogine és Stengers klasszikus művének angol címe alapján – nem más, mint „rend a káoszból"¹ . Ahogy a szerzők ki­emelik, az útelágazások közepén ott a kreativitás, a választási lehetőség, de nem tudhatjuk biztosan, melyik úton fogunk elindulni.

A bal- és jobboldal közti csatában az előbbi szédületes előnyre tett szert a XIX. és különösen a XX. században. A baloldal igen széleskörű és nagyon hatékony támogatást szerzett. Az 1945 utáni években volt egy olyan pillanat, amikor úgy tűnt: mindenütt és mindenben győzelemre áll.

Aztán következet a nagy kiábrándulás. Ott, ahol a rendszerellenes mozgalmak így vagy úgy hatalomra kerültek, a gyakorlatban távol álltak attól, amit a népi erők létrejöttüktől reméltek. És ezeknek a rendszerek­nek a visszaváltoztathatatlansága is illúziónak bizonyult. Az 1990-es évek elejére a győzelmi mámor eltűnt a világ baloldalán, felváltotta a teljes letargia és a legyőzöttség érzése.

Ma már az is világosan látható, hogy a jobboldali világ győzelmi má­mora is szertefoszlott, leglátványosabban az Egyesült Államoknak a világ fölötti örök birodalmi dominanciáját hirdető neokonzervatív tétel teljes fiaskójával. Az 1994-es zapatista felkelés, a Világkereskedelmi Szerve­zet (WTO) 1999-es seattle-i csúcstalálkozójának sikeres megszakítása, a Világ Szociális Fórum 2001-es Porto Alegre-i megalapítása mind azt mutatja, hogy egy újra lelkes baloldal tért vissza a világszínpadra.

Kaotikus világban élünk, nehéz tisztán látni. Kicsit olyan, mintha egy hatalmas hóviharban próbálnánk előbbre jutni. A túlélők nemcsak iránytűt használnak, hanem azt is megnézik, hogy hová lépnek, nehogy gödörbe zuhanjanak. Az iránytű középtávú céljainkat jelöli ki – egy olyan új világrendet, amelyet meg szeretnénk alkotni. A lépteink előtti talaj a „kisebb rossz" politikája. Ha nem ügyelünk mindkettőre, akkor elveszünk. Vitatkozzunk az irányról, közben figyelmen kívül hagyhatjuk az államokat és a nacionalizmust is, de ugyanakkor, rövidtávon, szálljunk szembe mindkettővel, hogy elkerüljük a láthatatlan gödröket. így esélyünk lesz a túlélésre, és arra, hogy elérjük a másik világot, amelyre igenis megvan a lehetőség.

New Haven, Connecticut, USA

(Fordította: Bózsó Péter)

Eredeti megjelenés: Immanuel Wallerstein: Where is the world headed? YaleGlobal on-line 2008. július 10.

Jegyzet

1 Ilya Prigogine – Isabelle Stengers: Order Out of Chaos: Man's New Dialogue with Nature. [Rend a káoszból: Az ember új párbeszéde a természettel.] New York, 1984, Bantam. Az eredeti francia kiadás La nouvelle alliance: Metamorphose de la science. [Az új szövetség: a tudomány metamorfózisa.] Párizs, 1979, Gallimard. Dévényi Levente fordításában magyarul: Az új szövetség: a tudomány metamor­fózisa. Budapest, 1995, Akadémiai Kiadó.