Tisztelt Központi Bizottság! Kedves Elvtársak!¹

A Politikai Bizottság megbízott azzal, hogy számoljak be a Szov­jetunióban tett utunkról² és a végzett munkáról. Beszámolóm azonban a kül- és belpolitikai kérdések egy szélesebb csoportját érinti, mert hi­szen az események torlódtak és a kérdések összefüggnek egymással.

A tárgyalandó kérdések között van természetesen egy-két kénye­sebb természetű kérdés is. A Politikai Bizottság arra ösztönzött, hogy a mi Központi Bizottságunk gyakorlatának megfelelően itt a legteljesebb nyíltsággal és pontossággal számoljunk be mindenről annak a tapaszta­latnak és gyakorlatnak az ismeretében, hogy az ülésen a jelenlevő elv­társak meg tudják pontosan ítélni, hogy mi az, ami arra szól, hogy itt a teremben tudjunk róla és mi az, amit tovább fogunk vinni…

A második lépés,³ amiről beszélnem kell: az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának budapesti látogatása és tárgyalásai.⁴ Ennek is megvan a maga jelentősége. Ennek a meghívásnak története van. Az ENSZ-ben az USA kormányának erőszakolására 6 éven keresztül min­den ülésszakon napirendre tűzték a „magyar kérdést", s azzal kapcso­latban támadták a Magyar Népköztársaságot, támadták, még sokkal in­kább, a Szovjetuniót. Döntően azért a segítségért, amit az ellenforrada­lommal harcoló magyar népnek 1956 őszén a Szovjetunió nyújtott. Ez a kérdés a hidegháborúban nagy szerepet játszó kérdés volt a szocialis­ta világ ellen. A mi pártunk, kormányunk álláspontja mindvégig elvi volt. Mi említettük, hogy e kérdésnek semmiféle jogalapját nem ismer­tük el, mint ahogy az ENSZ alapszabályai szerint nem is volt tényleges jogalapja, és vívtuk a politikai harcot e kérdésben is, természetesen az­zal a törekvéssel, hogy ezt felszámoljuk, hogy a hidegháborús kérdése­ket redukáljuk. Közben persze ez azt jelentette, hogy manőverezni is kellett. Ennek a manővernek része volt az, hogy mi annak idején az ENSZ előző főtitkárát, Hammarskjöldöt, meghívtuk Magyarországra. De miután, a meghívásunkat követően neki a Közgyűléstől megbízatá­sa volt, hogy Magyarországon vizsgálatot folytasson, ezért mi a meghí­vásunkat visszavontuk és nem engedtük be, mondván, hogy az ENSZ főtitkárát Magyarországon szívesen látjuk, de azt a főtitkárt, akinek megbízása van egy jogalap nélküli döntés alapján valamit vizsgálni Magyarországon, azt mi nem engedhetjük be Magyarországra.⁵

Amikor a főtitkár személyében változás történt, ami egyébként az ismert körülmények közt úgy ment végbe, hogy a gyarmatosító impe­rialisták megölték hűséges cselédjüket, Hammarskjöldöt – mert tényle­gesen ez történt Kongóban⁶ -, ezt a főtitkárt, U Thantot mint ENSZ-küldöttet a mi embereink már régebbről ismerték mint lojális, pozitív semlegességi állásponton levő embert, ezért mi megújítottuk a meghí­vást, hogy jöjjön el Magyarországra.⁷ Azt gondoltuk, hogy az az egy­szerű tény, hogy Magyarországon látogatást tesz, elő fogja segíteni en­nek az úgynevezett „magyar kérdés"-nek a felszámolásit. Így került ő ide hozzánk.

Nekünk az volt az elképzelésünk, hogy ezt az egyébként jóindula­túnak ismert embert, ennek a látogatásnak a kapcsán, megpróbáljuk egy kicsit a saját pozíciónkhoz közelebb hozni. Ez volt a mi célkitűzé­sünk az ő itteni látogatásával kapcsolatban. Megbeszéltük a Politikai Bizottságban és a kormányban is, hogy a taktikánk pedig vele kapcso­latban a nyíltság és az őszinteség lesz. Tehát elhatároztuk, hogy min­den lehetséges kérdésre, ami az ő részéről felmerülhet, előre válaszo­lunk, anélkül hogy ő kérdezne bármit Ezt végre is hajtottuk. Az ő itte­ni látogatásának tulajdonképpen két része volt: az ilyen belső tárgyalá­sok, és az, ami nyilvánosan történt…⁸

Most hát miután itt volt, meg fölvilágosítást kapott, meg benyomá­sokat szerzett, neki sokkal könnyebb a helyzete. Itt mellesleg megjegy­zem, hogy nekünk van olyan információnk, most a napokban létező tényről, hogy az Egyesült Államok Külügyminisztériuma most is készítgeti elő a kérdést az ENSZ Közgyűlésére, úgy mint más években. Persze ezt fel lehet fogni diplomáciai rutinmunkának is, és fel lehet fogni úgy is, ahogy ők nevezik, hogy azért foglalkoznak még mindig vele, mert megpróbálnak még további nyomást gyakorolni a magyar kormányra. Ez jelenleg a helyzet. Nekünk az a meggyőződésünk, hogy a főtitkár látogatása hasznos volt, és a továbbiakban, amennyiben nem marad semleges, hanem valakinek az oldalára áll, akkor ő a mi oldalun­kon fog fellépni ebben a kérdésben. És ez azért nem utolsó előny ebben a helyzetben. Aztán majd meglátjuk.

Ha szabad itt megjegyezni, nekem személyileg az a meggyőződé­sem, ha az USA kormánya még egyszer próbálkozik – ami persze nincs teljesen kizárva-, akkor tovább rontja a saját pozícióját a szövetségesei előtt és mások előtt, és valószínűleg egyszerűen nevetséges helyzetbe kerül, mert mi tudjuk, hogy a múlt évi Közgyűlésen az Egyesült Álla­mok azzal gyűjtötte össze a szükséges szavazatokat a legközelebbi szö­vetségeseitől, még az angoloktól is, hogy kijelentette nekik, most utol­jára kéri. Ha még egyszer próbálkozik, hát csinálja. Itt már semmi ba­bér nem fog teremni az USA-nak ebben a kérdésben.⁹

Ami az USA álláspontját illeti, ha megengedik, itt mindjárt kiegé­szítem ezt a kérdést, az ENSZ-kérdést, egy moszkvai epizóddal, ami konkrétan ide kapcsolódik. Az történt, hogy a küldöttség moszkvai tar­tózkodása idején volt egy olyan időpont, amikor tulajdonképpen két külföldi tárgyaló küldöttség működött, az egyik a mi párt- és kormány­küldöttségünk volt, a másik pedig ez az amerikai-angol társaság, az, aki a részleges atomcsend ügyében¹⁰ ügyködött ott, amit az a minisz­terhelyettes, Harriman vezetett amerikai részről, és nem tudom, hogy hívják angol részről.¹¹ Ez azt jelentette, hogy volt három olyan aktus – 2 hivatalos, 1 nemhivatalos, egymásutáni napokon, a mi moszkvai tar­tózkodásunk második idején -, ahol mi ezekkel összetalálkoztunk, mégpedig úgy, hogy a magyar nagykövet által adott fogadáson ott volt az amerikai nagykövet, egyébként az egész diplomáciai testület ott volt. Ott valamilyen érintkezésfelvétel már megtörtént, mert én ezzel az amerikai nagykövettel beszélgettem. A másik napon, amikor a Szovjet­unió adott fogadást a mi küldöttségünk tiszteletére, oda meg már eljöt­tek ezek az atomügyben tárgyaló küldöttségek is. A harmadik találko­zás pedig a szovjet-amerikai atlétikai mérkőzés volt, ahol összekerül­tünk. Ennek igen érdekes mozzanatai vannak, talán érdekes az önök számára is, nem sajnálom ezt a pár percet tőle, meg pihentetésképpen is jó lesz.

A mi fogadásunkon az amerikai követ, egyébként ismert és eleven képviselője az amerikai imperialistáknak, elég rátermett ember is, mi­után előbb normálisan beszélgettünk, elkezdett kicsit szemtelenedni, és arra kellett neki válaszolni. Tudniillik a következő történt láttam, hogy jön Brezsnyev elvtárs, ekkor és ezzel a nagykövettel, Kollerrel beszél­gettem, és hát akartam egy kicsit viccelődni is, mondom, most látni fogja, hogy a Magyar Népköztársaság hogy támogatja a Szovjetuniót Tudniillik, tudom, hogy Brezsnyev szereti a mi vacak erős cigarettáin­kat, és tudtam, hogy azért jön hozzám. Adtam Brezsnyevnek egy ciga­rettát, az megköszönte és elment Mondom, látja, így támogatja a Ma­gyar Népköztársaság. Erre ő azt mondja nekem – de egész komolyan -, hogy a Szovjetunió rá is van utalva a Magyar Népköztársaság támoga­tására azóta, amióta nem az USA-val van a fő baja, hanem egy harma­dik féllel. Nem nevezte meg a harmadik felet Akkor én megkérdeztem tőle: van önnek humorérzéke? Erre ő azt felelte: remélem. Mondom, tudniillik arról van szó, hogy amikor az önök külügyminisztere a nyár elején Washingtonban a mi emberünknek azt mondta, hogy normalizál­ni akarják velünk a viszonyt¹² , akkor én azt gondoltam, de nagy bajban lehet az az USA-kormány, ha már a Magyar Népköztársasággal is nor­malizálni akarja a viszonyt.

Hát ez volt az. érintkezés felvétele az amerikaiakkal. A második nap az úgy folytatódott – valami szállodában, a másik a Kreml nagytermé­ben, a György teremben volt -, hogy az amerikaiak – úgy látszik, tervszerűleg -, az atomos amerikai, meg az angol kicsit késtek, valahány percet. De ez nem jól sikerült, mert a gyülekező helyről akkor indul­tunk meg a György terembe Hruscsov elvtárssal. Úgy, hogy a foga­dás¹³ megnyitásakor Hruscsov elvtárs meg én mentünk elöl. Akkor fel­bukkant ez a Harriman, és a György terembe így vonultunk be: közé­pen Hruscsov, jobbról Harriman, balról meg én. Ez persze nagy ér­deklődést váltott ki a sajtó embereiben és a többiekben. Elmentünk oda, ahol a fogadásnak a centruma, vagy az asztalfője van, és ott Hrus­csov elvtárs tartott pohárköszöntőt az imperialisták ellen, a kommuniz­musra, a magyar-szovjet barátságra, s koccintani kellett mindenkinek. Mi ott álltunk egy kupacban. Ezek ott vagy egy fél percig merengtek, hogy most mi a teendő, és nem volt nekik mit csinálni, el kellett menni Hruscsovhoz, meg hozzám is, koccintani a kommunizmusra, meg a magyar-szovjet barátságra. Ez volt a második aktus.

A harmadik az atlétikai meccs volt. Ahol az történt, hogy egy bizo­nyos szombati napon, úgy a végére kicsit kiszaladtunk, hogy lássuk, mi ez. Mellesleg megjegyezve nagyon érdekes és szép verseny volt, a sportbarátság jegyében zajlott le. Különösen a zárókép volt szép, ami­kor az összes sportoló felvonult szovjet és amerikai zászló alatt, egy­más kezét fogva két sorban. Nagyon hasznos dolog volt ez a sportba­rátság, de nemcsak a sportbarátság szempontjából, hanem nagyszerű verseny volt Világrekordot is láttunk.¹⁴

Még vasárnap az történt, hogy a küldöttségünknek volt egy prog­rampontja, olyan pihenőnapféle, hogy hajóútra megyünk, de csak mi. Szombat este Hruscsov elvtárs megkérdezte, hogy fölengednénk-e őket is a hajóra, hogyha kijönnének vasárnap. Mondtuk, legyen szeren­csénk. És akkor együtt voltunk vasárnap. S akkor kiderült, hogy mind a ketten este ki akarunk menni a versenyre; mi sportérdeklődésből, ő pedig azt mondta, hogy neki az amerikaiakkal van randevúja, mert hogy a záróünnepélyen ott lennének, mert így helyesnek tartaná. S azt mondja, hogy akkor menjünk együtt És akkor elmentünk oda együtt a kormánypáholyba, és hát megint az történt, hogy szovjet, amerikai és magyar képviselet ült ott együtt a kormánypáholyban. Utána ők meg­egyeztek abban, hogy együtt vacsoráznak, ott a stadionban van egy ilyen büfészerű helyiség, és ott együtt fogunk vacsorázni. Én mentem Hruscsovval elöl, elmegyünk innen – gondoltam -, mindig zavarjuk csak a nagyhatalmakat, örülünk, hogy élünk. Nem, csak maradjanak itt, marasztaltak. Jól van. Aztán együtt vacsoráztunk. Persze más volt ott a helyzet, egy kicsit közvetlenebb, intimebb és feszültebb volt, egy olyan göröngyös vacsorának indult, ülök én, Hruscsov elvtárs, és a másik ol­dalon Harriman. Aztán feltaláltak magukat, mert az amerikaiak java­solták, hogy a Brumelre kellene inni. Akkor volt friss ez a világrekord, és tényleg ez olyan dolog, hogy még a politikát is elfelejti az ember, olyan izgalmas volt Önmagával versenyzett végül a szovjet versenyző, mert az amerikai ellenfele 215 centi után kiesett a versenyből. Nahát arra ittunk, ez rendben van. És akkor elkezdődött az ilyenkor szokásos beszéd, hogy erre igyunk, arra igyunk, mire igyunk, mire ne igyunk. Szóba került Nixon, és nem nyilatkoztak az amerikaiak, azt mondták, hogy ők állami tisztviselők, ilyen dologban nem nyilatkoznak, hogy mi a véleményük Nixonról. Aztán Hruscsov javasolta, hogy Kennedy egészségére igyunk, mert előbb Hruscsov elvtárs egészségre már ittak. És nem itták ki ezek a betyár amerikaiak a poharukat Kennedyre. És akármit csináltunk, valamit ittak, de nem itták ki. Aztán jött a legnehe­zebb műfaj, az én egészségemre kellett volna inni. Hát aztán az is sike­rült a végén. És ott aztán beszélgetésféle alakult ki, már láttam, hogy ez így tovább nem mehet, mondtam az amerikaiaknak, nézzék kérem, vagy a magyaroknak van pechjük, dehát világos, hogy külön-külön jöt­tünk Moszkvába, más járatban vagyunk, és most már harmadnapja együtt élünk, most már tegyük túl magunkat rajta, úgy látszik, mégis van valami abban a békés egymás mellett élésben, hogy hát most is egy asztalhoz kerültünk, akármit csinálunk. És ez valahogy egy kicsit felol­dotta a helyzetet. Harriman mindjárt felhasználta, egy régi tapasztalt diplomata. Mondja a Hruscsov, hogy voltunk valamilyen folyóban úsz­ni. Erre az amerikai azt mondta nekem, hogy ön bizonyára nem először volt ott. Hát mondom, bizony nem először, de annyiszor nem, mint ön, mert én csak 48-ban voltam először a Szovjetunióban, és ön mikor? Azt mondja, hát ő 25-ben. Nahát, mondom, látja. És akkor azt mondja, hogy ha szabad érdeklődnie, a mi küldöttségünk milyen eredménnyel dolgozik itt Moszkvában. Szabad érdeklődnie – mondom -, kitűnő eredménnyel, nagyszerű eredménnyel, amit mi gondoltunk, mindent el­értünk. Azt mondja, azért kérdezi, mert ők még nem jutottak előbbre, ők még ezt nem mondhatják el. Panaszkodtak Hruscsovnak. Hát azért ott vita volt közöttük. Ez volt. Ezután a népek barátsága került szóba, és akkor Harriman azt mondta, hogy most ő szeretne valamit komolyan mondani. Hruscsovhoz fordult, és Hruscsovnak mondta, hogy ők a Ma­gyar Népköztársasággal normalizálni akarják a viszonyukat, de vannak bizonyos problémák, tulajdonképpen a Mindszenty-ügy, és kéri Hrus­csov elvtársat, hogy a befolyását vesse latba annak érdekében, hogy normalizálni lehessen a magyar-amerikai viszonyt. Ezt mondta, de tényleg komolyan. Hát ahogy kimondta Mindszentyt, én mindjárt bele­kapcsolódtam, és azt mondtam, hogy nem olyan nagy kérdés ez a Mindszenty-kérdés, mert nekünk 1956-tól összesen két kérdésünk ma­radt nyitva, és megoldatlan, kis egyéni problémák és nem nagy elvi kérdések: az egyik a Mindszenty, a másik Rákosi. De hát, mondom, nézzék, a magyarok ravasz emberek, és csalafinta módon oldották meg ezeket is, az egyiket odaadták az amerikaiaknak, a másikat a szovjetek­nek, és ők vígan élnek. Na, erre megrökönyödött Hruscsov is, mert ez a két kérdés nem ugyanaz, csakhát így a ziccer kedvéért mondom. Né­zett egymásra ez a két ember, de Hruscsov előbb lendületbe jött, és azt mondta neki, hát cseréljünk. Szóval lehet mondani, hogy egész barátsá­gos, normális légkör alakult ki. Egyet a népek barátságára, egyet az egyetértésre, aztán a három jelenlevő országainak normális viszonyára koccintottunk, és teljesen tűrhető módon zárult le ez a találkozás is. Hát Mindszenty révén így kapcsolódik ide ez, úgy, hogy most már az ame­rikaiak törik a fejüket, a pápának fel van adva a lecke és nekünk. Hogy mi lesz, azt nem tudjuk. A tapasztalat szerint nekünk megijedni nem szabad, mert mihelyt mi teszünk egy kezdeményező lépést, mindjárt azt hiszik, hogy nekünk sürgős. Ezért mindig meg kell magyaráznunk, hogy nekünk a legkevésbé sürgős, és majd valahogy megoldást talá­lunk.

Most visszatérek U Thantra. Amikor innen elköszönt, amikor én utoljára vele beszéltem, a következőt mondotta: minden jót kívánok önnek, önöknek, azt kívánom, hogy az önök tervei az önök felfogása és elképzelése szerint valósuljanak meg. Ennél többet az ENSZ főtitkárá­tól mi nem várhatunk, mert ez a politikában elég otthonosan mozgó ember, az ő szóhasználata az az, hogy vannak kommunista országok és vannak kapitalista országok, és vannak semleges országok, hát a nem kommunista diplomaták közül nagyon kevés használja azt a kifejezést, hogy kapitalista ország – ezt úgy értette, hogy a mi szocialista tervein­ket kívánja, hogy valósuljanak meg. Nagyon megelégedetten ment el ez az ember. És reméljük, hogy ennek megfelelően fog fellépni, mert az eddigi tapasztalatok szerint korrekt ember. Ö érdemileg tulajdonkép­pen a magyar ügyben két dolgot csinált: az egyik, januárban megszün­tette az ENSZ-rádió magyar nyelvű adását¹⁵, azt az uszító adást, és ezért eléggé támadták őt az amerikaiak; a másik pedig ez az utazás volt. A legteljesebb korrektséget tanúsította mindig. A folytatást majd meglátjuk.

Most áttérek a párt- és kormányküldöttségünk szovjetunióbeli láto­gatására. Az első és a legfontosabb természetesen az a szívélyesség és valóban testvéri szeretet, amilyen fogadtatásban a küldöttségünket ré­szesítették a legfelsőbb vezetés és a tömegek, az egyszerű dolgozók ré­széről. Tényleg nagy programunk volt, sokfelé jártunk, sokféle szovjet emberrel találkoztunk, munkásokkal, parasztokkal, tudósokkal…¹⁶

Jártunk Üzbegisztánban. Eredeti ország Üzbegisztán. Nagyon tré­fás dolog volt, amikor megérkeztünk, akkor azt mondják, hogy arány­lag hűvös a nyaruk, 38 fok volt árnyékban, de ezt később kiegészítet­ték, hogy árnyék nincs. Aztán volt ott 50 fok is, mire befejeztük a kül­döttségünk útját Nagyon érdekes munka folyik itt Például a kultúrájuk nagyon érdekes. Döntő termékük a gyapot. Én például ezt nem tudtam. A gyapot olyan növény, hogy nem szabad, hogy eső legyen. Hogyha a gyapot egyszer a vegetáció ideje alatt megázik, akármelyik szakaszá­ban, akkor már romlik a termés eredménye. Ugyanakkor sok vizet kí­ván. Nos, most az öntözés. Hát az ország éghajlata a gyapotnak ked­vező, amit azt jelenti, hogy hónapszám nem esik az eső az ország leg­nagyobb részén. Viszont, egy olyan félkör alakban körülvett hatalmas medence az ország, mert ott vannak már a Szovjetunió határát képező óriási, 3-4-5 ezer méter magas hegyek. Pakisztán, India, Kína határa. Azokban a hegyekben mindig hó van, és onnan bővizű és sebes sodrá­sú folyók jönnek le az üzbég síkságra, de úgy megy a víz, hogyha emelni akarják a vizet, akkor – magyarázták – 16 métert kellett emelni a medertől, hogy egy területet öntözhessenek. Kérdeztük, hogy mivel, szivattyúval? Nem, mondják, oldalt csinálunk egy csatornát, és a víz saját sodra akkora, hogy 16 méter emelkedést leküzd. Egy olyan nagy kánikulai melegben, ilyen viszonyok mellett dolgoznak. Persze más kultúrák is vannak. Mi egyetlenegy kolhozba jutottunk el, egy 4500 hektáros kolhozba, ahol azonban úgy gazdálkodnak, hogy minden föld öntözött kultúra, minden föld kivétel nélkül, és minimum két termést kell nekik betakarítani, különböző kultúrákból, amihez egyébként az éghajlat is kedvező. – Ezt csak úgy akarom mondani, azt mondják, hogy a híradóban felbukkantunk üzbég köntösben. Persze vannak ilyen dolgok is természetesen. Fellépett ott egy társulat, annak volt egy be­mondónője, aztán a külügyminisztérium emberei beszéltek vele, sze­gény panaszkodott, hogy nem tud férjhez menni, mert az anyja nagyon sokat kér érte. Persze mi ámuldoztunk rajta, de ezek külsőségek és ma­radványok, a valódi belső tartalma az a kommunista építés. Mert amit csak ebben az egy kolhozban is láttunk!…

És aztán jártunk egy nagy tudományos központban, egy fizikai ku­tatóintézetben, ami emlékeztet a mienkre, de jóval nagyobb, és ott mu­tatták, hogy hogyan épül, mi lesz még az idén befejezve és mi lesz jövőre, elsorolták, hogy 22 tudományos kutatóintézet működik az Aka­démia irányítása alatt, a rokon területen – és akkor az ember elképzeli magának azt, hogy ugyanitt 24-ben született meg a szovjet hatalom és abban az időpontban a lakosság kettő százaléka tudott csak írni és ol­vasni. Tessék elképzelni azt a fejlődést, ami ott végbement. Aztán vol­tunk Bratszkban. Egy hatalmas erőmű, én meg se tudnám mondani pontosan, mert mindig összetévesztem a milliárdokat, de hajói tudom, két és félmilliárd kW a kapacitása. Valóban egy óriási építmény, ha a tövibe áll és felnéz az ember, akkor egy 130 méteres gátat lát, amely­nek a különböző szintjein rakodógépek mozognak, meg emelődaruk, aztán még feljebb országút megy autókkal, magán a gáton, legtetején meg vasút száguldozik. A gát által felfogott víz hatalmas tenger, akko­ra vízgyűjtő, hogy öt esztendő kell, amíg megtelik. Másfél év kell még, hogy teljesen megteljék, hallatlan energia gyülemlik fel és vesznek le róla. Mondom ott, az igazgatónak, hogy én ezt nem ismerem, de hát láttam a volgai erőművet. A volgai – mondja ő – az csak a fele ennek. De aztán nem mondta azt, hogy ott, ahol átszálltunk Krasznojárszkban, kétszer akkorát építenek, mint az övék, arról nem szólt egy árva szót sem. Tényleg, amikor az ember ott áll – higgyék el, hogy ez nem frá­zis -, az embernek az első, ami eszébe jut, az a képlet, amit Lenin mon­dott, hogy szovjethatalom plusz elektrifikáció egyenlő kommunizmus. Hát tényleg; ez ott a kommunizmus ereje. Születik, és építik, de óriási lendülettel. így azt, amit a vezetők nekünk mondottak, hogy egység van, munkalendület van, nagy eredmények vannak, azt millió módon lehetett tapasztalni, és úgy, ahogy újságból, könyvből nem lehet megismerni…¹⁷

Azzal tudnám összegezni, hogy a párt- és kormányküldöttség mun­káját mi úgy tekintjük, hogy nagyon jó feltételek mellett bonyolódott és jó eredményeket hozott Erős program volt, de megérte a fáradságot. És kérjük, hogy majd hagyják jóvá a munkánkat.

Rátérnék a következő kérdésre, amelyik: nézeteltéréseink a kínai elv­társakkal. Hát maguk a nézeteltérések, meg hogy mi fölött vitatkozunk, azok a Központi Bizottság előtt ismeretesek. Sajnos ez az ügy már jó két és fél éves történetre tekinthet vissza. Nem ismeretlen kérdésekről van szó, és itt én inkább a KKP június 14-i levelével akarok foglalkoz­ni¹⁸ , azzal is nagyon röviden. A mi benyomásaink szerint – és a szovjet elvtársakkal persze beszélgettünk, ugyanaz az ő véleményük is – ez a nézeteltérés eljutott arra a pontra, hogy a mi kínai elvtársaink elhatá­rozták magukat a szakításra és a harcra, az álláspontjukat megkísérlik győzelemre vinni. Azt hiszem, ez az új mozzanat ebben a helyzetben. Nem tudom, itthon a közvélemény hogy fogadta ezt az első órákban, az első napokban, ott a Szovjetunióban mi láttuk. Bizony a szovjet kom­munistákat és általában a szovjet népeket úgy érintette, mint ha egy kő a fejére esik valakinek, mert bizony az SZKP sem traktálta a tömegek között a nézeteltéréseket Végtelenül elkeseredettek, és bántotta az em­bereket, megdöbbentette, meglepetésszerűen érte őket, váratlanul bizo­nyos tekintetben, hiszen ez súlyos és nagy kérdés természetesen a szovjet közvélemény számára is. És ott is olyasmi kérdések merül­tek fel – láttam ilyen itthoni jelentéseket, hogy hogy fogadták itt ná­lunk ezt -, hogy egyszerűen nem értik az emberek. Mi ennek az oka, mi történt a kínaiakkal, mit csinálnak, és miért, mit akarnak?! Körülbelül hasonló kérdések merültek fel. Persze erre lehet válaszolni, nem könnyű, de lehet.

A kínai fellépésnek a magyarázata nyilván abban van, hogy a KKP-ban eluralkodott a dogmatizmus, a szektarianizmus és a baloldali kalandorság, a nacionalizmus, a hegemón törekvés és hát én már nem szívesen ragasztom hozzá, de alig lehetne már más fogalmat találni, mint a személyi kultusz. Ezek a részek együttesen nálunk úgy ismere­tesek mint személyi kultusz. Dogmatizmus, betűrágás, szektarianiz­mus, kalandorkodás, nacionalizmus és így tovább. Feltétlenül szerepet játszik az ő fellépésükben, mint ahogy ez így is szokott lenni, hogy a dogmatizmus, szektarianizmus szüli a rossz elgondolásokat, pl. az a kommuna, aminek a fő baja nem az, hogy mezőgazdasági cikkeket ter­melnek abban a kommunában, hanem az, hogy a nadrágtalan kommu­nizmust akarták megvalósítani a világon először egy év alatt. Aztán a Nagy Ugrás, már ez maga ilyen dogmatizmusból, az élettől való elsza­kadásból ered, borzasztó károkat okoz, visszahatást vált ki. A vezetés ezt nem akarja megmondani se a pártnak, se a népnek Kínában, hogy „mi szaladtunk előre", meg hogy „rossz elképzelésünk volt, és ez visszahat oda, hogy még jobban megmakacsolják magukat a dogmati­kus állásfoglalásukban és másokat akarnak felelőssé tenni azért a hibá­ért, amelyet az a vezetés követett el. Nem lehet erre más magyarázatot találni…¹⁹

Engedjék meg, hogy tegyek itt egy kiegészítést a magyar-kínai vi­szonyról. Gyakorlatilag pártjaink között elég jelentős idő óta szünetel a kapcsolat. Valamilyen kapcsolat természetesen van diplomáciai vona­lon is, más vonalon is, de a pártjaink közötti kapcsolat azért szünetel, mert mi ismételten fordultunk a KKP Központi Bizottságához levelek­kel, valamilyen állásfoglalással kapcsolatban, közöltük, hogy mi a vé­leményünk az ő állásfoglalásukra, ahogy ez szokás ilyenkor. A múlt év őszén írtuk hozzájuk az utolsó levelünket, erre válaszként átadták egy ugyanarra a kérdésre vonatkozó levél másolatát, amit ők az SZKP-hoz írtak. Egyébként ugyanezt csinálták egy sor testvérpárttal a szocialista országokban. Micsoda egyenjogúság ez? Mi írunk a kínai testvérpárt­nak, s ők válaszként elküldik nekünk annak a levélnek a másolatát, amit az SZKP-nak írtak.²⁰

Minden megjegyzés nélkül. A követük valamit motyogott, hogy ez a válasz. Aztán azóta nem nagyon írogattunk. Volt néha olyan hangu­latunk, hogy írni kellene nekik, állást foglalni. De minek? Hogy a pa­pírkosárba kerüljön? Érdemileg nem lehet velük vitatkozni. Gyakorla­tilag nincs semmiféle üzenetváltás közöttünk a múlt év ősze óta. Ehhez jött aztán az, hogy a Központi Bizottságuk júniusi levelét Magyaror­szágon is meg nem engedhető módon és erőszakosan terjesztették. Azt hiszem, a jelenlevők közül sokan tanúi voltak ennek. Egyébként a Szovjetunióban is ezt csinálták. Ott van ez a közös Transzszibériai vas­út, ott kínai vasúti személyzet is működik, s ők a pályaudvaron oszto­gatták az irataikat, teljesen önkényesen, mintha saját területükön lettek volna, úgy viselkedtek. S nálunk is azt csinálták. Csak itt nem vidéki pályaudvarokon osztogatták a levelet Mi ezt kifogásoltuk. Rendes dip­lomáciai szokásoknak megfelelően behívtuk a kínai képviselőt a Kül­ügyminisztériumba és kifogásoltuk. Erre a válasz az volt, hogy ez Kína belügyeibe való beavatkozás. Ez is eredeti érvelés, mert azt mondják, nekik joguk van a saját Központi Bizottságuk levelét terjeszteni. Egyébként hozzáfűzték: ezt azért csinálják, mert mi titokban tartjuk a nép előtt, s a népek nem tudnak igazságosan dönteni. Tehát az, hogy Magyarországon mit terjesszenek, hogy terjesszenek, ez Kína belügye­ibe való beavatkozás. Van ez a bulletinjük, a követség hivatalos tájé­koztató lapja.²¹ Egyébként ugyanez volt a magyar követségnek is Pe­kingben. Miután azt tapasztaltuk, hogy Pekingben a mi hivatalos köz­leményünkben a kongresszusi beszámolót nem engedték leadni – ezt úgy oldották meg, hogy visszaküldték azzal a nyomdából, hogy a nyomdászok nem hajlandók kinyomtatni a kongresszusi beszámolón­kat, mert abban helytelen antimarxista dolgok vannak -, mi ekkor arra gondoltunk, szüntessük meg kölcsönösen ezt a bulletint, ha még a kongresszusi beszámolót sem lehet leadni. Ezt közöltük. Mi is megcsi­náltuk, hogy a magyar nyomdászok sem nyomták ki nekik az egyik számot, úgymond: nem tetszett a nyomdászoknak, mert helytelen dol­gok voltak benne. Persze ez nem eljárás, ezért elhatároztuk, hogy be­szüntetjük kölcsönösen, s aztán valamennyi idő múlva újra megjelen­tetjük. Ezt is persze a belügyeikbe való beavatkozásnak nevezik, mert azon a címen, hogy mi sem csináljuk, kötelességszerűen meg akarjuk akadályozni, hogy ők se tájékoztathassák saját pártjuk és kormányuk állásfoglalásáról azokat, akiket szokás. Jelenleg ez a helyzet. Ők egyébként kijelentették, hogy továbbra is meg fogják jelentetni. Ezt én még Moszkvában hallottam, mondtam is, csak jöjjek haza, megnézzük azért, hogy van az, ha a mi kormányunk nem akarja, ők ezt továbbra is kiadják itt Magyarországon. Ez a helyzet.

Ezenkívül van még egy dolog a kínaiakkal kapcsolatban, amit csak itt, az elvtársak személyes tájékoztatására mondok el. Rendkívül jel­lemző és kínos ügy, s úgy gondolom, a Központi Bizottságnak tudni kell róla.

Kínában dolgoznak magyar szakértők. Többek között azt hiszem, diesel-mozdonyt vettek tőlünk, s a szerződés szerint kötelesek vagyunk szakértőkről gondoskodni, akik ott betanítják a kínai személyzetet a mozdonyvezetésre. Ez egy jellemző szerződés szerinti kötelezettség, s ennek megfelelően dolgozik ott két szakértő, akik a kínai személyzetet tanították be tolmács segítségével mozdonyokat vezetni. El lehet kép­zelni, hogy ez nem könnyű mesterség. Közben előfordult, hogy a kínai masiniszta, amikor ő vezetett, elütött egy gyereket a vonattal. Szeren­csétlenség történt. A betanítás során megint előadódott egy szituáció, hogy a pályatesten emberek voltak, s a mi szakértőnk mondta a kínai masinisztának – persze tolmács útján -, hogy vegye le a sebességet, mert szerencsétlenség lesz. Nem tudható, hogy a fordító agyában ez mennyi idő alatt fordult meg, a helyzet az, hogy egy újabb szerencsét­lenség előtt voltak, a szakértőnk ráütött a kínai vezető kezére, leütötte a kezét a műszerekről, s megállította a vonatot, hogy ne legyen szeren­csétlenség. Ebben az ügyben január óta folyik a huzavona. A két embe­rünket gyakorlatilag túszként fogva tartják. Ez január óta folyik. Mi ha­za akartuk hívni a két emberünket, mert kifogást emeltek az incidens miatt, a repülőtérről a kínai hatóság nem engedte elutazni a két szak­embert Ez volt januárban. Azóta különböző bizottságok vannak, ülé­seznek, jegyzőkönyveznek, de a kérdés még mindig nincs megoldva.

Mit akarnak itt a kínaiak? Akarnak egy jegyzőkönyvet, amiben annyi van, hogy X. Y. magyar megütötte X. Y. kínait Ezt sajnálja és ezért bocsánatot kér. Egy ilyen jegyzőkönyvet akartak. Azok, akik a mi oldalunkról velük tárgyaltak, azt mondották, hogy ez lehetséges, bár ez a szakember nem megütötte, hanem leütötte a kezét a műszerekről, de akár így is lehet ezt mondani, ha odaírnák mellé, hogy ez milyen körül­mények kőzött történt. Előbb azt mondták, hogy a körülmények mellé­kesek, a tény a fontos és egy ilyen jegyzőkönyv legyen, hogy egy ma­gyar megütött egy kínait.

Nyers Rezső elvtárs:

Sőt, azt hiszem, hogy az „ütlegelte" kifejezést használták.

Kádár János elvtárs:

Igen, ütlegelte. Mi ilyenbe belemenni nem tudunk. Nem tudhatjuk, mi­re akarják ők ezt felhasználni, hogy egy magyar megütött egy kínait, a körülményektől függetlenül. Elég az hozzá, hogy folyik a harc velük. Ezt azért említem meg, mert ez nekünk probléma. Ezek olyan helyen dolgoznak, ahol szintén emberek élnek, s tudják, hogy Kínában vannak az illetők, magyarázgatni kell, hogy mi történt, meg hogy miért nem jöttek még haza. Nagyon komplikált és bonyolult kérdés és nagyon vi­gyáznak is arra, hogy ez ne menjen ki, mert ez olyan ízt ad a kínai-ma­gyar viszonyunknak, hogy azzal még várni kell. Megpróbáltunk diplo­máciai úton, meg egyéb úton-módon zöldágra vergődni, átadtunk két jegyzéket, a másodikban volt valami javaslatunk, s megmondtuk, ha nem oldódik meg ez a probléma, kénytelenek leszünk valamilyen in­tézkedést tenni. Nem tudom, mi is foglyul ejtünk két kínait, vagy mit csinálunk, ezt nem tudom, de borzasztó kényes dolog ez, s azt hiszem, mindenki érzi ezt. Ez egyébként nagyon jellemző az ő módszereikre, hogy hogyan provokálnak, hogyan akarnak ilyen nemzeti sérelmeket szerezni maguknak.

Mi itt nekünk a teendőnk? Nem akarom túlságosan részletezni. Azt hiszem, nekünk a kínaiakkal szemben egy teendőnk van, szilárdan vé­delmezni elvi állásfoglalásunkat. Ez a mi feladatunk. Együtt az egész nemzetközi kommunista mozgalommal természetesen, az SZKP-val. A mi kötelességünk az is természetesen, hogy olyan módon, hogy elvek­ben nem engedve, politikai engedményeket nem téve, az álláspontot szilárdan védelmezni, ugyanakkor nem úgy, hogy mi még súlyosbítsuk és növeljük az ellentétet, hanem amennyire rajtunk múlik, enyhítsünk a helyzeten. Ez a mi feladatunk. Itt ezt kötelességszerűen a Politikai Bi­zottságnak el kellett mondania, hogy pontos legyen a megítélés. Ter­mészetesen ezt a kérdést ki még nem visszük a jelenlegi szituációban. Megmaradunk, mértéktartóan, legalábbis a hangjában elvtársias vitamódszernél, mert a mi sajtónk fellépése az…²²

Most a helyzet nálunk olyan, ami arra int bennünket, hogy erősít­sük az ideológiai munkát, a propagandamunkát, a tanfolyamokban, az iskolákban, a folyóiratokban, a napi agitációban. A megítélésekben za­varok jelentkeznek. Itt van ez a kínai fellépés. Magunk között mondva, szimpla frázisokból áll a kínai fellépés. De azért ezek nagyon jól csengő frázisok. Ilyenek vannak ugye, hogy pl. mi a döntő: forradalmi álláspont vagy nem forradalmi, s hasonló frázisok halmaza. Ezek szim­patikusán hangzanak, s akik nem annyira felkészültek elméletileg, azok fennakadhatnak egy-egy ilyen mondaton. Ilyesmi is van, s megvan ne­künk a saját, rendes jobboldali örökségünk is, a kispolgárságból, meg 56-ból, akik nagyon szeretik a békés egymás mellett élést úgy értel­mezni, hogy tiszteljük egymás vallását, meg a burzsoá ideológiát is tűrjük el. Van itt komoly és nagy munka. Aztán persze az eszmékben, meg a politikában fel-felbukkannak és elevenednek olyan ismert és ke­vésbé ismert ellenzéki emberek, akik ellentétben vannak a Központi Bizottság irányvonalával. A közelmúltban történt Gergely Sándor író­val valami, ami a maga nemében érdekes. Prágában jött-ment egy cseh író.²³ Széltében-hosszában magyarázta, hogy Magyarországon libera­lizmus van, feladták a forradalmi vonalat, a gazdaságpolitika tiszta csőd és így tovább. Meglepődtünk, hogy ez a cseh írókollega ilyen in­tenzíven elemzi a mi helyzetünket. Kezdtünk érdeklődni, s kiderült, hogy itt vendégeskedett nálunk, pontosabban Gergely Sándornál, s az ismereteit onnan szerezte. Utána behívtuk Gergelyt egy beszélgetésre a KEB-hez, hogy mi történt vele, azt nem tudom, mert időközben elutaz­tam. De ez nem is lényeges. Vannak ilyen esetek. Aztán a kínai fellé­pés, az aztán ösztönzi az ilyen szektás szemléletű embereket, hogy ki­csit kakaskodjanak. Egyébként a levelek közzététele után Veszprém­ben és Pápán primitív gyereknyomdával valami 60 darab röpiratot ter­jesztettek. Olyasmi volt benne, hogy éljen a Kínai Kommunista Párt, éljen a marxizmus-leninizmus. Vesszenek a munkásáruló revizionis­ták. Ezt csak azért mondom, hogy vannak ilyen szimptómák, bár azt gondolom, hogy ezek inkább bizonyítják a párt eszmei egységét, mint cáfolnák. De azért tudni kell róla, hogy ilyen is van. Aztán kiderült, hogy Budapesten van négy olyan ember, aki kilépett a pártból,²⁴ mert van ilyen szabályzati formula, hogy ki lehet lépni. Megmondták, hogy nem értenek egyet a mi vonalunkkal, mert az liberális. Ezek nem gaz­emberek, rendes, becsületes emberek. Nem mind az 512 ezer párttag ítéli meg pontosan ugyanúgy a kérdéseket, mint mi, akik itt vagyunk. Aztán különböző dolgok nagyon kedveznek a nacionalista nézetek új­jáéledésének. Olyan eredetű dolgok vannak, mint pl. ez a román kér­dés.²⁵ A nyugati hírverés gondoskodik róla, hogy itt szétszivárogjon valami, hogy véleményeltérés van a KGST-ben. Különböző feltételezé­seket hoznak világra az emberek fejében, s nagyon zavaros gondolatok merülnek ilyenkor fel. Az egész oda lyukad ki, hogy Erdélyt visszakap­juk vagy Hruscsovék segítségével, vagy másképp. Felszítja a naciona­lista hangulatokat. Nagyon érdekes, hogy vannak Horthy idejéből való katonatisztek, nyilas századosok stb. – ilyenek is léteznek még -, s ezek most elismerőleg beszélnek Albániáról és Kínáról, hogy milyen bátran lépnek fel stb. Ilyen szituáció alakult ki, hogy a volt nyilas most elismerésre méltó fellépésnek veszi Albánia és Kína fellépését. Miért? Mi tudjuk, hogy miért, amennyiben az szovjetellenes, itt van az egyet­értés. Ezeket én azért említettem meg, mert mindenki ismeri ezeket, ha kevés van, ha több valamivel most, mint korábban volt, nagyon komo­lyan kell az egész párttagság ideológiai nevelésével, politikai tájékozta­tásával és politikai mozgósításával foglalkozni. Ezt a kérdést még egy­szer majd szeretném érinteni.

Ami a nagy dolgozó tömegeket, munkásokat, parasztokat, értelmi­ségieket illeti, ott nagyon jó a helyzet Ott is van elégedetlenség, a munkások, értelmiségiek meg a parasztok között is, de ennek döntő ré­sze pozitív elégedetlenség. Azért mérgelődnek, hogy miért nem gyor­sabban valósulnak meg terveink, miért nem jobban, miért nem takaré­kosabban gazdálkodunk és építünk, aztán miért tűrjük a basáskodást, az önkényeskedést. Miért van az, ha egy munkás elront egy munkada­rabot, akkor meg kell térítenie, aztán valahol feljebb meg elrontanak valamilyen dolgot, annak meg soha semmit sem kell fizetnie se erköl­csileg, se politikailag. Ezek pozitív elégedetlenségek. E tekintetben ne­künk ehhez az elégedetlen tömeghez kell pártolnunk és velük együtt kell elégedetleneknek lenni, amikor az építésről meg a munka dolgairól van szó. Itt a helyzet jó.

Meg akartam említeni, mielőtt elutaztam volna, jártam az írószö­vetségben. Ott volt egy kibővített választmányi ülés,²⁶ ahol kb. 80 szá­mottevő magyar író jelent meg, a legismertebbek, a legkülönbözőbb irányzatokhoz tartozók. Meghallgattuk a főtitkár beszámolóját s még néhány ember állásfoglalását, akik különböző korcsoportokba s irány­zatokba tartoztak. Az a benyomásunk, hogy ezek általában mind támo­gatják a Központi Bizottság fő vonalát és mind egyetértenek azzal, hogy a szocialista társadalmat építsük, körülbelül azzal a módszerrel, ami eddig ismeretes volt Ebben egyetértés van. De az ideológiában sokféle van a fejekben. Az alapcélkitűzést illetően mégis van politikai egyetértés. Lehet is, és kell is ezekkel az emberekkel együttdolgozni. Mint kiderült, az 1962-es évben 84 új magyar színdarabot írtak. Ez csak a drámairodalom. S azok általában mind időszerűek, nem azt mondom, hogy mind a 84 világirodalmi remekmű volt, de mégis, egy ilyen kicsi országnak aránylag nem nagy írói gárdája 84 drámát írt! Na­gyobb része használható, s a mi közös ügyünket mozdítja előre. Ezt csak mint érdekességet említem. Ennek a látogatásnak annyiban volt értelme és haszna, hogy ott végig vettük az összes kérdést, 56-tal kezd­ve, és – ahogy ezzel a műszóval mondják -, lerendeztük, ami volt. Ez is segít abban, hogy dolgozzunk együtt és működjünk együtt Kit miért kellett lecsukni, miért engedtük ki, miért volt ez helyes, stb. – ilyen kérdések is voltak. Mondtuk, hogy hála isten, egy platformon vagyunk, nem a Gond és hitvallás²⁷ platformján, hanem a VTH kongresszus plat­formján. Ez egy kis különbség, s ez így jó. S tényleg meggyőződésből vannak a szocializmus építése mellett, holott vannak nekik nagyon sok problémáik, amelyekkel sokat kell majd foglalkozni. Tehát ilyen a po­litikai helyzet…²⁸

(Közreadja: Feitl István és Némethné Vágyi Karola)

Jegyzetek

1 Az ülés határozata megjelent: A Magyar Szocialista Munkáspárt határo­zatai és dokumentumai 1963-1966 című kötetben. (Kossuth Könyvkiadó, 1978. 21-30. o.)

2 A magyar párt- és kormánydelegáció 1963. július 8-24-e között tartóz­kodott a Szovjetunióban. A delegáció tagja Kádár János, Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Benkei András, Péter János és Szipka József moszkvai magyar nagykövet volt Kádár János a KGST-csúcsértekezlet miatt csak július 28-án érkezett vissza Budapestre. Megjegyezzük, hogy az akadémiai kronológi­ából ezt a látogatást egyszerűen kifelejtették! (Magyarország történetének kro­nológiája. IV. 1944-1970. Akadémiai Kiadó, 1982. 1109. o.)

3 Kádár János elsőként a Walter Ulbricht 70. születésnapja alkalmából Berlinben lezajlott ünnepségen való részvételéről számolt be röviden.

4 U Thant ENSZ-főútkár 1963. július 1- 3-a kőzött tartózkodott Magyar­országon.

5 A magyar kormány meghívása 1957. április 12-i keltezésű volt. Ezt megelőzően 1956 decemberében a Kádár-kormány elzárkózott Hammarskjöld budapesti látogatásától. A főtitkár az április 12-ei meghívás elől kitért. Ugyan­így járt el minden későbbi alkalommal is.

6 Dag Hammarskjöld Leopoldville-től 1.700 km-re fekvő észak-rhodesiai Ndolába tartó repülőút végén, a várostól mintegy 50 km-re bekövetkezett repülőszerencsétlenség során vesztette életét 1961. szeptember 18-án. Az ENSZ-közgyűlés állal kiküldött szakértői bizottság a szerencsétlenség pontos okát nem tudta megállapítani.

7 A meghívást Mód Péter állandó magyar ENSZ-megbízott 1961. decem­ber 7-én adta át U Thantnak, aki akkor ügyvezető titkára volt az Egyesült Nem­zetek Szervezetének.

8 A továbbiakban Kádár János beszámolt az ENSZ főtitkárával folytatott tárgyalások részleteiről. Ezen a következő témák kerültek szóba: a szovjet csa­patok magyarországi tartózkodása, az amnesztia, a Nagy Imre-csoport sértetlenségére Jugoszláviának tett 1956. novemberi magyar ígéret, a Mindszenty-kérdés és a magyar kérdés az ENSZ előtt Kádár szerint U Thant megértően, a magyar kérdés iránt nyitottan, összességében jó benyomásokkal távozott Felajánlotta közvetítő szerepét a Mindszenty-ügyben a Vatikán felé. Azon az állásponton volt hogy megérett a helyzet a magyar kérdés levételére az ENSZ napirend­jéről.

9 Az 1963-as ENSZ Közgyűlés napirendjén nem szerepelt a magyar kér­dés. Viszont az ENSZ politikai bizottsága Csatorday Károly nagykövetet Ma­gyarország állandó képviselőjét alelnökévé választotta.

10 A Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia kül­ügyminiszterei 1963. augusztus 5-én írták alá Moszkvában a részleges atom­csend- egyezményt, A felek vállalták, hogy a föld alatti robbantáson kívül min­den nukleáris kísérletről lemondanak. A szerződéshez több mint száz állam csat­lakozott Az öt atomhatalom közül keltő – Franciaország és Kína – azonban nem írta alá az egyezményt. (Nemzetkőzi Szerződések 1945-1982. Közgazda­sági és Jogi Könyvkiadó és Gondolat Kiadó, 1985. 384-386. o.

11 Nagy-Britannia küldöttségét Lord Hailsham, a tudományos és technikai ügyek minisztere vezette.

12 A washingtoni magyar követ 1963. május 24-i jelentésében számol be Davis helyettes államtitkárral folytatott beszélgetésére hivatkozva arról, hogy a State Departement Kelet-európai Osztálya ütemtervet dolgozott ki a magyar-amerikai kapcsolatok normalizálására, amely az 1962. októberi „Davis-féle emlékeztető"-n alapul. A terv szerint követcserére a Mindszenty-ügy lezárása és U Thant magyarországi látogatása után kerülne sor. (PIL 288. f. 32/1963/14. ő. e.)

13 A szovjet kormány 1963. július 20-án adott fogadást a Kreml György termében a szovjet-magyar tárgyalások eredménye alkalmából.

14 Valerij Brumel a Szovjetunió-Amerikai Egyesült Államok atlétikai vi­adalon 1963. július 21-én 228 cm-es ugrásával egy centiméterrel megjavította saját korábbi világcsúcsát.

15 1956-tól az ENSZ a „magyar kérdés" napirendre tűzésével egyidejűleg naponként magyar nyelvű rádióadásokat sugárzott Magyarországra; később a napi adásokról heti egy hírösszefoglaló adásra tért át U Thant főtitkár szemé­lyes döntése alapján 1963. január l-jétől a heti adásokat is beszüntették. Ezt kö­vetően állandó ENSZ képviseletünk és az ENSZ Titkársága között tárgyalás kezdődött a magyar nyelvű adások új alapokon történő felújítása ügyében, amit U Thant budapesti látogatása alkalmával is szorgalmazott, (PIL 288. f. 32/1963/1. ő. e.)

16 Az ezt követő részből kiderül, hogy a tárgyalások jórészt kölcsönős tájékoztatásban merültek ki. „…Meg kell mondani az igazat – mondja Kádár János -, hogy vitás politikai kérdések nem voltak, így ebben az értelemben nem volt nagyon miről tárgyalni."

17 Kádár János ezt követően – a tárgyalásokon kapott információ alapján – összefoglalta az SZKP vezetőinek gazdaságpolitikai koncepcióját. Eszerint a Szovjetunió belátható időn belül ellátja kenyérgabonával a keleti tömb országait a gabonatermelés volumenének műtrágyázással való felfuttatása révén. Rátér­nek a legkorszerűbb iparágak – elsősorban a vegyipar – gyorsított fejlesztésére. Bevezetik az ingyenes étkezést az iskolákban és a munkahelyeken. Az ipari fo­gyasztási cikkek termelésének nagysága és minősége túlszárnyalja, ára alulmúl­ja a fejlett tőkés országok színvonalát.

A magyar kérdéscsomag a következő elemeket tartalmazta: a szovjet-ma­gyar árucsere bővítése, hosszú távú együttműködési szerződés a kohászatban és az energiaiparban, illetve a zöldség- és gyümölcsforgalomban, hosszú távú ke­reskedelmi szerződés a réz- és gyapotimportról (a termelésben való magyar részvétellel), segítség a dunai vízierőmű elkészítésében, készenléti hitelkeret Magyarország számára, állandó szovjet-magyar gazdasági vegyesbizottság lét­rehozása. Politikai területen: a Varsói Szerződés Külügyminiszteri Tanácsának megteremtése, ideológiai kérdésekben egyeztetés. Kádár János szerint a szovjet fél a magyar javaslatokat általában pozitívan fogadta.

18 A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának nyílt levele a pártszervezetekhez, a Szovjetunió valamennyi kommunistájához. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának 1963. június 14-i levele az SZKP KB-hoz. Teljes terjedelemben közli: Népszabadság, 1963. július 16.

19 A továbbiakban az előadó a két párt közötti tárgyalás hűvös légköréről beszélt, majd ismertette a nézeteltérések konkrét okait.

20 Az MSZMP Központi Bizottsága 1962. február 7-én küldött levelet a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának, amelyben nehezményezte, hogy „a kínai képviselők – a testvérpártokkal való előzetes konzultáció minden kísérlete nélkül – a pártonkívüli nemzetközi fórumokon az 1960-as Moszkvai Nyilatkozattal ellentétes nézetekkel és javaslatokkal lépnek fel." Hasonló leve­let küldtek a többi szocialista ország pártjai is. A Kínai Kommunista Párt 1962. április 8-án pár sorban igazolta a levél vételét, de nem válaszolt az abban fog­laltakra, hanem mellékelte az SZKP KB-hoz, valamit a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságához intézett levelét a következő kísérő szöveggel: „Az Önök levelében felvetett kérdésekkel kapcsolatban közöljük, hogy miután azokra az SZKP KB-hoz intézett levelünkben részletesen válaszoltunk, nem kí­vánunk ismétlésekbe bocsátkozni." (PIL 288. f. 9/1962/43. ő. e.)

21 A kiadvány neve: Mai Kína.

22 A beszéd további része a KGST-csúcstalálkozó és a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete ülésének eseményeivel és a tervezett kétoldalú nemzetközi találkozók programjával foglalkozik. Ezután tért rá Kádár János a belpolitikai helyzet értékelésére.

23 Valójában a TIT vendégeként járt Magyarországon Karel Rosenbaum szlovák irodalomkritikus, a Szlovák Írószövetség főtitkára. Az MSZMP KB Tu­dományos és Kulturális Osztálya feljegyzése szerint „találkozott Gergely Sán­dor íróval és társaságával, akik lehangoló képet festettek Magyarországról: a gazdasági helyzet labilis, milliárdos adóssággal tartják fenn a népgazdaság egyensúlyának látszatát; a Kádár-féle vezetés engedményeket tesz a jobbol­dalnak, a magánszektort erősíti, a kultúrában széles teret nyertek a burzsoá ideo­lógiai nézetek, a Kádár-féle vezetés feladta a kultúra pártirányításának elvét, a kommunista művészeket háttérbe szorítják, gáncsolják." A KEB behívta beszél­getésre Gergely Sándort, aki tagadta, hogy beszélt volna a szlovák íróval. Bizo­nyítékok hiányában az ügyet – következmények nélkül – lezárták. (PIL 288. f. 33/1963/40. ő. e.)

24 A Politikai Bizottság 1963. június 25-én zárt ülésen foglalkozott ezzel, s a Párt- és Tömegszervezetek Osztálya 5. számú tájékoztatójában a követ­kezőképpen ismertették: Az utóbbi időben néhány párttag politikai okokból kérte kilépését a pártból, amelyet az illetékes alapszervezeti taggyűlések és párt­szervek jóváhagytak. A kilépések indokolásából kiderül, hogy a kilépettek egyes ideológiai és politikai kérdésekben nem látnak tisztán, elméleti fejlődésük megrekedt, nem tudják megérteni pártunk politikájának új vonásait, elvesztették a szocializmus igazságába vetett hitüket" (PIL 288. f. 12/5. 6. e.)

25 A román fél a KGST 1963. július 24-26-án tartott csúcsértekezletén a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésén túl javasolt közös ipari beruházásokban való részvétel és az ezt irányító KGST-intézmények létrehozása elől elzárkózott Az utolsó pillanatban visszaléptek annak a magyar kezdeményezésre szülelett ja­vaslatnak az aláírása elől is, amely a KGST-országok közötti személyi közleke­dés, pénzforgalom és fogyasztásicikk-forgalom megkönnyítésére irányult (L. Közlemény a KGST-országok kommunista és munkáspártjai központi bizottsá­gai első titkárainak és kormányfőinek tanácskozásáról. Népszabadság, 1963. jú­lius 28.)

26 Az írószövetség választmányi ülése 1963. június 21-én volt (Népsza­badság, 1963. június 22.) Kádár János 1963. június 25-én tájékoztatta a PB-t az írószövetség választmányi ülésén szerzett tapasztalatairól. (A jegyzőkönyv nem tartalmazza az elhangzottakat csupán azt rögzíti, hogy a PB tudomásul vette a tájékoztatót) (PIL 288. f. 5/305. ő. e.)

27 1956. december 28-án az írószövetség nyilatkozatot fogadott el, ame­lyet Gond és hitvallás címmel sokszorosított lapon terjesztettek. L. Tóbiás Áron: In memóriám Nagy Imre. Szabad Tér Kiadó, 1989. 338-340. o.

28 Kádár János beszámolója záró részében a gazdaság helyzetéről beszélt majd ismertette az ülés határozati javaslatát illetve tájékoztatta a testületet a párt vezető szerveinek munkastílusát javító elképzeléseiről.