Néhány, az államszocializmushoz és a kapitalizmushoz képest egyaránt alternatívát keresd értelmiségi többéves közös gondol­kodása után és erre épülve három és fél esztendeje indult meg a talán ma már nem teljesen ismeretlen Eszmélet folyóirat. Az első számban kitűzött célok, azt hiszem, ma is vállalhatók, és azok lesznek a jövőben is.

E célokat én a magam számára a következő tézisekben tudom összefoglalni:

1. A tőkés társadalmi berendezkedésnek van alternatívája, és ma (is) csak ennek keresése jelenthet progressziót.
2. Ez az alternatíva csak humanista társadalom lehet. Következetes hu­manizmus viszont nem fogadhatja el a kizsákmányolás és az elidegene­dés egyetlen formáját sem. (Tehát szükségképpen antikapitalista, anti-ál­lamszocialista, antifasiszta, antirasszista, antifeudális stb.)
3. Következetes humanizmus ugyanezért nem fogadhatja el az erősza­kot, annak egyetlen formáját sem (vannak történelmi helyzetek, a mikor az eluralkodó barbárságot csak erővel lehet megállítani, de ha már odáig fa­jultak a dolgok, az régen rossz: az erőszak eszkalációja ilyenkor a pozitív erőket is gyakran beszennyezi és eltorzítja); és ugyanezért nem lehet a kö­vetkezetes humanizmus képviselete a szó szűk értelmében – pusztán – politikai mozgalom sem: az ember egészének felszabadítását csupán a tár­sadalom egészének változtatásával lehet elérni. Az ember homo politicussá redukálása, a társadalmi célok politikai célokká torzítása csak árthat az embernek és ezeknek a céloknak.
4. A tőkés társadalomszervezés alternatíváját a szellemi termelési mód jelentheti.
5. Ennek feltétele a szellemi termelés fejlesztése, arányának – és a fej­lesztésére fordított társadalmi költségek arányának – növelése a termelés és az élet minden területén.
6. A szellemi termelésnek megvan a maga logikája a világhoz való vi­szony minden vonatkozásában: sajátos értékrendje, etikai követelményei, együttélési, érdekérvényesítési formái, stb.: egy új – a marxizmus történe­lemfilozófiájának megjelenésével kezdődő, de azzal lenem zárult-para­digmát jelent, amelyhez igazodni – ill. vele szembenállni – a progresszió választóvonala.
7. Az Eszmélet-hez hasonló elméleti lap legfontosabb feladata az lehet, hogy indukáló szerepet vállaljon az e paradigmának megfelelő szemlélet megalapozásában és felépítésében.

Úgy gondolom, az Eszmélet ezután is összhangban lesz e cél­kitűzésekkel. Ennek ellenére és éppen ezért úgy ítélem meg, hogy a főszerkesztő feladatait most a leghelyesebb átadnom. Egyfelől úgy látom, azt a magam elé tűzött célt szerkesztőtársaimmal együtt mindenképpen elértem, hogy sikerült elindítani és éleiben tartani egy olyan folyóiratot, amely

a) egyszerre elutasítva a kapi­talizmust és a sztálinizmust fenntartja egy, a kapitalizmusnál fej­lettebb és emberségesebb világ keresésének reményét;

b) komolyan véve a humanizmus eszményeit, vagdalkozás, személyeskedés és elfogultság nélkül képviseli álláspontját, el­nyervén ezáltal a tőle eszmeileg távol állók megbecsülését is;

c) igyekszik bizonyos baloldali értékek gyűjtőhelyévé, külön­böző baloldali tendenciák megismertetőjévé, egyfajta „ökumeni­kus baloldaliság" kohójává válni.

Mivel ezek az alapok megteremtődtek, a folytatást nyugodt lé­lekkel rábízhatom utódaimra. (Márcsak azért is, mert a szer­kesztőség tagjai lényegében a helyükön maradnak.) Másfelől úgy látom, azt a célt nem sikerült igazán elérni, hogy a lap körül a ka­pitalizmus korszerű, „huszonegyedik századi" alternatívájának igazán hatékony és megfelelőképpen széleskörű szellemi műhe­lye alakuljon ki. Az „ökumenikus baloldaliság" pedig – mint erről e szám egy másik helyén röviden írok – illúziónak bizo­nyult.

A lemondás egyik közvetlen oka az, hogy én magam úgy ér­zem, nem tudom tovább összeegyeztetni az élet más területein vállalt feladataimat a főszerkesztés rendkívül sok időt, energiát kívánó, de igen nagy százalékban meddő (szponzorszerzési, me­nedzselési, kapcsolatkiépítési, terjesztésszervezési, működtetési, adminisztrációs, kiadatási, nyomda-előkészítői stb.) teendőivel, amelyek által a lap eddigi folyamatos működtetését biztosítani le­hetett. (Egyszer majd érdemes lesz megírni az Eszmélet létrejötté­nek és első éveinek olykor abszurd szatírára emlékeztető fordula­tait; mindazt az akadályt, amit a lap létrejötte elé az infrastruktú­ra szinte teljes hiánya, ill. az ellendrukkerek, közömbösök és oly­kor a lelkes támogatók tevékenysége is állított.) Ám itt kell megje­gyeznem azt is, hogy miközben az említett tevékenységekhez semmiféle infrastruktúra sem áll rendelkezésünkre, az, hogy a lap színvonala mégis olyan, amilyen, ez néhány, a lapot szívü­gyének tekintő ember olykor valóban heroikus, önzetlen munká­jának köszönhető. Hogy a lap eljut egy, a lehetségesnél szűkebb, de mégis stabilizálódó olvasótáborhoz, ez önkéntes terjesztőink áldozatos tevékenységét is dicséri. Köszönöm szponzoraink tar­tós bizalmát és a lapot mindezideig életbentartó rokonszenvező segítséget. S – mivel minden, ami a lap eddigi tevékenységében érték, a szerkesztésben résztvettek kollektív munkájának közös eredménye – szeretném megköszönni az egész szerkesztőségnek azt az együttműködési kultúrát, ami mindezt lehetővé tette. Arra azonban, hogy egy lap irányítása, menedzselése mennyire ered­ményes, nagymértékben rányomja bélyegét a szereplők alkata, képességszerkezete. S az is bizonyos, hogy az én fő erősségeim nem a menedzseri tevékenységben vannak. Meg vagyok győ­ződve arról, hogy nálam sokkal alkalmasabb személyre van szükség abból a szempontból, hogy a lap – sok olvasónk által tel­jes joggal felpanaszolt – gyatra önérvényesítésén: gyenge propa­gandáján, sovány terjesztésén, szűkös támogatásán jobb, hozzá­értőbb menedzseléssel gyökeresen változtasson. így hát a helyet átadom.

Mindezt nem rossz szájízzel teszem. Nyugodt szívvel adom át a főszerkesztői szerepkört, s ajánlom olvasóink figyelmébe utó­domul tehetséges ifjú szerkesztőtársamat, Andor Lászlót, akitől a folyóirat továbbfejlesztésének három, szerintem igen fontos te­endője remélhető: 1. a közgazdasági jelleg erősödése, hiszen nincs is ma talán fontosabb teendő egy antikapitalista orgánum számá­ra, mint egy gazdasági-társadalmi alternatíva kimunkálása; 2. a lap kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak fenntartása és továbbfej­lesztése, hiszen a „baloldaliságnak" a mind nemzetközibb világ­gazdaságban és világtársadalomban még nagyobb életszükségle­te a nemzetközi tájékozódás, mint eddig; 3. s remélem azt is, hogy a lap szerzőgárdájának bővítésében, új nemzedékeknek a lap kö­ré vonzásában az Eszmélet az eddigieknél is többet fog elérni.

Remélem azt is, hogy a lap jelenlegi 2.000-es példányszáma a többszörösére növekedhet. Az ezutáni Eszmélet szerkesztőinek-ha a lapot a fentiek szellemében folytatják – sok sikert, olvasóink­nak pedig egy mind színvonalasabb, s mindinkább a szívükhöz növő Eszmélet-et kívánva főszerkesztői szerepemet ezzel bevégzettnek tekintem, és saját szerepemet a jövőben abban szeretném megtalálni, amit egyébként a lap szerkesztésével is követni igye­keztem: a társadalom viszonyainak elméleti vizsgálatában.