A fegyveres SS kialakulása

Hitler nem sokkal hatalomra jutása után, 1933. március 17-én hozta létre müncheni harcostársaiból az „SS-Stabwache Berlin"-t, amely­nek feladata az ő személyes biztonságának védelme volt. 1933 kora őszén ez az egység a „Wachtbataillon Berlin" nevet kapta, majd a szeptemberben megtartott nürnbergi pártnapokon Hitler engedélyez­te, hogy az egység az ő nevét vegye fel. Ebből a magból fejlődött ki 1944-re a közel egymilliós Waffen SS-birodalom.

Kialakulásában igen nagy szerepet játszottak a Harmadik Biro­dalmon belüli hatalmi harcok. Eleinte Himmler SS-e az SA riválisaként kapott komoly támogatást. Majd a „hosszú kések éjszakáján" történt leszámolás után az így megszerzett pozíciót kihasználva építette ki saját hadseregét. Jellemző például, hogy a Röhm meggyilkolásában tevékenyen résztvevő Sepp Dietrich érte el a Waffen SS-ben a leg­magasabb rangot, az SS-Oberstgruppenführerit. Az SS állam volt az államban, rendőrattasékat küldött külföldi német követségekre, ezek­kel önálló külpolitikát folytatott, saját hírszerzéssel, saját üzemekkel stb. rendelkezett. Himmler presztízskérdést csinált abból, hogy kihar­colja saját elitalakulatainak: mindig jobb felszereléssel rendelkezze­nek, mint a Wehrmacht csapatai. Ezt a saját utas politikát sokszor a német hadsereg érdekei fölé helyezte.

De vajon mi motiválta az egyszerű közkatonákat, különösen a nem német nemzetiségűeket, hogy belépjenek a fegyveres SS-be? A válaszokat keresve akkor jutunk közelebb a megoldáshoz, ha a Waf­fen SS legjellegzetesebb toborzási területeit csoportonként mutatjuk be. (Az indokok bemutatásánál azt a módszert követem, hogy az egyes csoportokban csak az arra a csoportra jellemző okokat tárgya­lom, míg a végén foglalkozom azokkal az általános emberi motivá­ciókkal, melyeket a német propaganda mesterien használt ki.)

A birodalmi német SS-katonák

Először is azt a paradoxont kell feloldani, hogy a német propagandá­ban legyőzhetetlennek hirdetett német hadsereg legkiválóbb alakula­tai állományának alig több mint fele volt német nemzetiségű, és az alakulatok majdnem felénél csak egyes keretegységek, illetve a tisz­tek és főtisztek voltak birodalmi németek, bár tagadhatatlan, hogy a Waffen SS legjobban felszerelt és legnagyobb harcértékű egységei­nek döntő része az ő soraikból került ki. A belépési feltételek, különö­sen kezdetben igen szigorúak voltak; kitűnő fizikai állapot, 178 cm-nél magasabb termet, ép fogazat stb.

Talán a birodalmi németeknél a legkézenfekvőbbek belépésük indítékai. Azokat a katonákat, akik az elkerülhetetlen szolgálatot a pa­raszthadseregnek aposztrofált Waffen SS-ben teljesítették, rendkívül vonzotta a háború utánra ígért földszerzési lehetőség Keleten. Szinte közismert volt abban az időben Hitler terve, mely szerint például a Krím-félszigetet német parasztokkal kívánta benépesíteni. Ebben a tekintetben tehát valóban igaza volt a német propaganda egyik szóla­mának, amely a német katonát a kereszteshadjáratok huszadik szá­zadi folytatójaként mutatta be.

A Harmadik Birodalom területén kívül élő népi németek

A Harmadik Birodalom felemelkedésével, külpolitikai befolyásának növekedésével párhuzamosan kezdte meg a német kisebbség ügyei­vel való foglalkozást. Miután a világháború kitöréséig a legnagyobb tömbben élő német népcsoportokat, Ausztria és a Szudéta-vidék be­kebelezésével már integrálta, fokozódó érdeklődése ekkor fordult Kö­zép- és Délkelet-Európa, Magyarország, Románia, Horvátország, Szlovákia felé. Mindegyik szövetségesére olyan szerződéseket kényszerített, amelyek súlyosan sértették ezen országok szuverenitását, amennyiben a német nemzetiségű állampolgárok az SS-ben teljesí­tették katonai szolgálatukat. A német megszállás alatt levő Bánátban természetesen ilyen szerződésekre nem volt szükség. A toborzások oly „hevességgel" folytak, hogy például egyes olyan német nemzeti­ségű magyar állampolgárokat, akik a magyar hadseregben kívántak szolgálni, erővel kényszerítettek a Waffen SS-be. Itt is, mint a kelet­európai régió annyi más népénél, rendkívül ügyesen kihasználták a nemzetiségi ellentéteket és az egykori kisebbségi sorsból származó indulatokat. Nem véletlen, hogy a jórészt bánáti svábokból álló 7. SS-Freiwitligen-Gebirgs-Division „Prinz Eugen" egész idő alatt Tito parti­zánjai ellen harcolt. Felhasználták továbbá az egységek bevetésénél a népi németek terep- és környezetismeretét, hiszen a magyarországi és erdélyi németekből rekrutálódott 8. SS-Kavallerie-Division „Flórian Geyer" és a 22. SS-Freiwilligen-Kavallerie-Division egységeit Ma­gyarországon vetették be, ezek az egységek a budapesti csatában semmisültek meg. Szintén magyarországi németekből toborozták és Magyarországon vetették be a 18. SS-Freiwilligen Panzer-Grenadier-Division „Horst Wessel"-t.

A Waffen SS-be történő sorozáskor nagy hatásúnak bizonyult a népi németek körében Goebbels propagandája. Sokak számára két­ségkívül hatalmas vonzóerőt jelentett, hogy Európa domináns nagy­hatalma oly hevesen érdeklődött irántuk, és hogy kis csatlósállamok hadseregei helyett a legyőzhetetlen német hadseregben harcolhat­nak. Ezt a motivációt a nemzeti érzelmek mellett az is elősegítette, hogy az SS-toborzók már a háború idejére gazdasági segítséget ígér­tek a katona családjának is.

A megszállt Nyugat-Európában toborzott önkéntesek

1940. június 22-én Compiègne-ben aláírták a francia fegyverszüne­tet. Ezután a kontinentális Európa nyugati felében csak megszállt álla­mok vagy szövetségesek helyezkedtek el. Első pillantásra talán ne­héz megérteni, hogy ezen államok polgáraiból miért álltak be oly so­kan a megszálló német hadseregbe. A differenciáltabb válasz kedvé­ért nézzük a megszállt nyugat-európai országokat külön-külön.

„Fajrokon népek" megjelöléssel illette a korabeli német termino­lógia a megszállt germán államok (Norvégia, Dánia, Hollandia és Flandria) lakosságát. Az ő esetükben látta a legkönnyebb módját a to­borzásnak, felelevenítve a ködbe vesző közös germán múltat. S ezen országokból igen sok önkéntes érezte úgy, hogy eleget kell tennie en­nek a felszólításnak. 1940 szeptemberében veszi kezdetét a későbbi 5. SS-Panzer-Division „Wiking" elődjének felállítása dán, norvég, hol­land és flamand önkéntesekből. Egyharmadában szintén skandináv önkéntesekből toborzódott (a másik kétharmadot pedig erdélyi néme­tek adták a 11. SS-Freiwilligen Panzer-Grenadier-Division „Nordland" egységben). Leginkább azonban a hollandok „tettek ki" magu­kért; több mint két hadosztályra való erővel járultak hozzá a végső győzelemhez. (Némi malíciával meg kell jegyeznem, hogy a több mint 100.000 holland és flamand önkéntesről ma nem kívánnak tudni.) Va­lóban fel kell tehát tételeznünk, hogy a komoly német támogatással dolgozó náci pártok jelentős sikereket értek el, különösen az ifjúság körében. Sokakban tényleg felmerülhetett egy „az alsóbbrendű fajok" elleni pángermán összefogás eszméje.

Különleges helyet foglaltak el a palettán a vallonok. Vezetőjük Leon Degrelle, aki az SS-Standartenführeri rendfokozatig vitte, állan­dóan bizonygatni próbálta, hogy ők is germán származásúak, csak, sajnos, francia hatásra ellatinosodtak. Degrelle el is érte célját, hiszen a cserkaszi katlancsata után kiváló harci erényeiért abban a megtisz­teltetésben részesült, hogy Hitler úgy nyilatkozott: ha valaha fia lenne, azt kívánná, hogy olyan legyen, mint Degrelle.

A franciák esetében is sikerült megtalálni azt a közös történelmi hőst Nagy Károly személyében, aki szimbolikusan egyesíteni tudta a két nép erőit a nagy keleti háborúban. Ezért is kapta a francia SS-alakulat a 33. Waffen-Grenadier-Division der SS „Charlemagne" nevet.

A nyugat-európai önkénteseknél a jobb életviszonyok mellett ta­gadhatatlanul más szempontokat is figyelembe kell venni, ha azt vizs­gáljuk, miért léptek be a megszálló állam katonái közé. Fontos lélek­tani szempont lehetett az, hogy igya vesztes oldalról a győztesnek tű­nők közé kerültek át. Különösen a fiatalok között – és az ő megdolgo­zásukra a propaganda mindig különlegesen nagy súlyt fektetett- ha­tott a „kereszteshadjárat a bolsevizmus ellen" legendája, az a tudat, mely szerint ők az európai kultúrát védik meg Ázsiától és a plutokra­ták, a zsidók mesterkedésétől.

Az európai szövetséges államokból toborzottak

A német hadsereg vesztes csatái, hatalmas ember- és anyagveszte­ségei, Olaszország kiugrása, Magyarország béketapogatózásai mind arra ösztönözték az SS legfelsőbb vezetését Himmlerrel az élén, hogy megbízható német parancsnokság alatt álló, német fegyverekkel fel­szerelt SS-alakulatokat hozzon létre. Hiszen addig csak egy finn ön­kéntes brigádjuk és egy gyenge szlovák SS-alakulatuk volt szövetsé­ges államaikból.

Mussolini kiszabadítása után létrehozza az ún. Salòi Szociális Köztársaságot. Ennek meg kívánja teremteni az önálló fegyveres ere­jét is. Ezért hozzák létre 1944-ben a 29. Waffen-Grenadier-Division der SS alakulatot. Azonban az olasz katonák ismert 2. világháborús harckészsége, a háború olasz szempontból vett céltalansága és a bu­kott Mussolinihez való hűség értelmetlensége miatt ez az alakulat soha nem került bevetésre.

Egészen más a helyzet Magyarország esetében. Szálasi hata­lomátvétele után, aki feladatának a nemzet totális hadba állítását te­kintette, négy Waffen SS-hadosztály felállítását tervezték. Ebből azonban csak kettő valósul úgy-ahogy meg, a 25. Waffen-Grenadier-Division der SS „Hunyadi" és a 26. Waffen-Grenadier-Division der SS „Hungária". A hivatalos megfogalmazás szerint ezek az alakulatok a Magyar Királyi Honvédség önkénteseiből alakulnak meg, továbbra is magyar alárendeltségben maradnak, a szolgálati nyelv a magyar lesz; csupán a kiképzésről és a fegyverzetről gondoskodik a német fél. Úgy tervezték, hogy ezen alakulat, miután Sziléziában Neuhammer térsé­gében megkapta kiképzését, visszatér Magyarországra, és mint elit­egység vesz részt Magyarországnak a Vörös Hadseregtől való meg­tisztításában. A háború azonban ezen terveket meghiúsította.

Az alakulat katonáit a belépésre részben az ígért jobb ellátás ösztönözte, részben pedig az, hogy nem sok illúziójuk lehetett egy esetleges szovjet katonai megszállás következményeiről. Hiszen a magyar tömegtájékoztatás a két világháború között mindig nagy súlyt helyezett arra, hogy kellően elrettentő kép alakuljon ki a szovjetunió­beli viszonyokról, és ehhez bizony a tényeket nem is nagyon kellett el­ferdíteni. Mégis, a legfontosabb tényezőnek azt kell tartanunk, hogy ezzel a belépéssel sokan több hónapra – míg kiképzésüket töltötték – mentesültek a közvetlen frontszolgálattól. A nyilasok kezében levő or­szágrész viszonyainak ismeretében nyilvánvaló, hogy egy felbomló­ban lévő hadseregből igen sokan használják ki a legális „dezertálási" lehetőséget. Ezért kellett már nem sokkal a toborzás kezdete után megszigorítani az „átjelentkezést". Hiszen a reméltnél sokkal többen jelentkeztek.

Magyarországon egyébként négy nagyobb hullámban zajlott a rekruták sorozása. Az első három alkalommal úgyszólván csak népi németeket toboroztak. Az első szervezést egy 1942. február 12-én a magyar és német szervek között létrejött megállapodás szabályozta. Ennek értelmében a Volksbundnak joga van 20.000 népi németet az SS számára toborozni. Itt még több megszorító intézkedés vonatko­zik a bevonulókra, ezek közül legsúlyosabb a magyar állampolgárság elvesztése. A legtöbb jelentkező – a bevonultak több mint fele – Bács-

Bodrog megyéből származott. A toborzás igen sikeres volt, március­ban már több mint 20 000 jelentkezőt tartottak nyilván. A hasonló kö­rülmények között zajlott, 1943. májustól-1944. februárig tartó máso­dik toborzás alkalmával szintén közel 20 000-en vonulnak be. Itt már azonban engedélyezték, hogy a honvédségben szolgálók is jelent­kezzenek. A magyar katonai és politikai vezetés egyaránt támogatta a Volksbund-vezetők bevonulását. A harmadik toborzásra az 1944. március 19-i német megszállás után került sor, ez azonban már in­kább kényszersorozás volt. Ezt az 1944. április 14-én aláírt Csatay-Wesenmayer szerződés szabályozta. A legjelentősebb változás az eddigi feltételekkel szemben, hogy az SS-be lépők nem veszítik el magyar állampolgárságukat. A hovatovább razziákon begyűjtöttek száma ebben a körben kb. 50-55.000 fő volt. A negyedik hullám 1944 novemberében bontakozott ki. Oka az volt, hogy Magyarország kép­telen volt megfelelően felfegyverezni a hadköteleseket. A hadosztá­lyok felállításáról Beregffy Károly hadügyminiszter 1944. november 10-én kiadott parancsa intézkedik. Az alakulatok parancsnokai között voltak olyan hírhedt személyek akik, mint pl. Feketehalmy-Czeydner Ferenc és Grassy József, részt vettek az újvidéki ún. „partizánvadá­szatban", és a vizsgálat előtti időben igen magas SS-rangot értek el. A magyar SS-hadosztályokba és egyes SS-kötelékekbe tartozó ala­kulatokban összesen kb. 40.000 magyar vett részt.

A szövetséges Horvátországban az SS-alakulatok felállításánál egészen más szempontok vezették a németeket. Hiszen a horvátok úgy érezték, hogy a két világháború közötti délszláv államban a szer­bek elnyomták őket. És most, hogy a XI. század óta újra létezik az önálló Horvátország, törleszteniük kell az elszenvedett sérelmekért, és a szerbek deportálásával létrehozhatják a horvát nemzetállamot. Ezért rendkívüli előzékenységgel bocsát a horvát vezetés komoly em­beranyagot SS-hadosztály létrehozásának céljára. Ezekből a kato­nákból hozzák létre a 13. Waffen-Gebirgs-Division „Handschar"-t, a 24. Waffen-Gebirgs-(Karstjäger)-Division der SS-t, illetve kísérletet tesznek a 23. Waffen-Gebirgs-Division der SS „Kama" létrehozására. Ezek az alakulatok a horvát reguláris hadsereg egységeivel együtt­működve vesznek részt a Tito vezette partizánegységek elleni har­cokban. Megjegyzendő, hogy a szerb partizánok és polgári lakosok ellen ezek az egységek követik el a legkegyetlenebb atrocitásokat.

A megszállt Szovjetunió lakosai

Talán az első látásra a legbonyolultabb kérdés, hogy a Szovjetunió polgárai közül miért működtek együtt több mint 600.000-en fegyvere­sen a németekkel. Azonban csak az első pillantásra olyan homályos ez a pont. Valójában a volt szovjet állampolgárok cselekedeteinek in­dítékai is több alapvető csoportra oszthatók.

Az első csoportba a balti államok és Ukrajna tartozik. A háború ki­törése előtt alig egy évvel megszállt balti államokban az NKVD terror­ja, a frissen elveszített függetlenség, százezreknek kis és nagy ma­gántulajdonuktól való megfosztása – mindez a szovjet hatalmat nem pusztán „nemzetietlenítő" hatalomként, hanem szociális ellenfélként tüntette fel e százezrek szemében. A két világháború közötti beren­dezkedés nacionalista jellege is arra predesztinálta őket, hogy a né­meteket felszabadítóként fogadják és maximális támogatásban ré­szesítsék. A németek bevonulása után mindegyik balti államban – né­met irányítás alatt – újjászervezik a rendőrséget, belső karhatalmi ala­kulatok jönnek létre. Ezek képezik a későbbi balti SS-hadosztályokat, mint a lett 15. Waffen-Grenadier-Division der SS, a 19. Waffen-Grena­dier-Division der SS, az észt 20. Waffen-Grenadier-Division der SS.

Az észtek egy zászlóaljjal, az ún. Narwa zászlóaljjal képviseltetik magukat a 11. SS-Freiwilligen-Panzer-Grenadier-Division „Nordland"-ban. Az egykori önálló észt légierő tagjai részt vesznek a Luftwaffe repülő- és légelhárító egységeiben. A finn hadseregben is 1944 júliusában két zászlóalj szolgál, kb. 2.600 fővel. Jelentős számban al­kalmaz a német haditengerészet és légierő észt női és ifjúsági se­gítőket.

Lettországban szintén igen komoly alakulatokat állítottak fel, a már fentebb említett két SS-hadosztályon kívül egy harmadikat is ter­veztek. A német biztonsági szervekkel igen szorosan együttműködő rendőri alakulatok nagyban segítették a német csapatokat. Nem vé­letlen, hogy ebben a térségben nem volt a háború folyamán komoly németellenes partizántevékenység.

Litvániában egy SS-légió alakult kb. 5.000 fővel, míg a Wehrmachtnál kb. 14.000 litván teljesített szolgálatot. Ugyanakkor feltétle­nül említenünk kell, hogy a Szovjetunió területén felállított koncentrá­ciós és gyűjtőtáborok őrszemélyzetének igen jelentős része volt litván.

1944-ben és 1945-ben a kurlandi zsákba bekerített német csapa­tok hatalmas támogatást kaptak a balti államok lakosságától, csak így volt lehetséges, hogy a bekerített 16. és 18. hadsereg hosszú hóna­pokig kitartson.

Az ukránokban szintén élt még az 1918-20 közötti függetlenség emléke. Továbbá a német fajelmélet a szlávságon belül az ukránokat tartotta a legkevésbé „alsóbbrendű" etnikumnak. A hatalmas területe­ken a rend fenntartását, a partizánok elleni harcot már 1941 végétől ukrán egységekre bízták. Ezekből a rendfenntartó alakulatokból jön létre a galíciai ukránokból toborzott 14. Waffen-Grenadier-Division der SS. Szintén egy rendfenntartó egységből jön létre a hírhedt SS-Sturmbrigade „Dirlewanger", amely a 36. Waffen-Grenadier-Division der SS alakulat magját képezte. Ez a Dirlewanger-féle brigád oly ke­gyetlenséggel vett részt az 1944-es varsói felkelés leverésében, hogy Bach-Zelewsky SS-Obergruppenführer und General der Polizei kénytelen ezt az alakulatot a frontvonalból kivonni. Az ukránok visel­kedésénél igen fontos szempont azt is megemlíteni, hogy a kollektivi­zálás alkalmával elpusztultak nagy része ukrán volt. Ukrajnában az első világháború után is német segítséggel jött létre az ukrán állam, il­letve a sok száz éves közös történelem miatt tapintható volt az orosz-ellenesség.

A német hadseregben és a fegyveres SS-ben igen nagy szám­mal vettek részt tatárok, kaukázusi népek és a német terminológiában turkesztáni népeknek nevezett etnikumok (kirgizek, türkmének, üzbé­gek, kazahok és tadzsikok). Már 1941 decemberében hadifoglyokból hozták létre a kaukázusi muzulmán légiót, közel 23.000 fővel. Nagyjá­ból ezzel egy időben 14.000, illetve 11.600 fővel létrejön a grúz és ör­mény légió. Majd 1942-ben krími és volgai tatár alakulatokat hoznak létre. Mint kisegítő alakulatok (építés és szállítás), továbbá mint har­coló egységek a Wehrmachtnál és a fegyveres SS-nél kb. 105.000-en teljesítettek szolgálatot, így történhetett meg, hogy a Normandiában partra szálló szövetséges csapatok meglepődve tapasztalták, hogy német egyenruhába bújtatott ázsiai katonák állnak velük szemben. A mohamedán katonák lelki harckészségének fokozásában a leplezet­lenül németbarát jeruzsálemi főmufti is kivette részét. Ugyanakkor ta­gadhatatlanul fontos volt az, hogy a bevonuló német hadsereg egyik első dolga volt engedélyezni a lakosságnak vallásuk gyakorlását.

Természetesen a szociális és politikai szempontok szerepét hiba lenne alábecsülni. Különösen könnyű volt von Pannwitznak a cári időkben kiváltságos és a polgárháborúban is elsősorban a fehérek ol­dalán részt vett kozákokat a németek oldalára állítani.

A váratlanul magas német veszteségek arra kényszerítették a német vezetést, hogy engedjenek az ortodox fajelméleti értelmezés­ből. Ezért merül fel bennük, hogy hadifoglyokból német oldalon har­coló orosz hadsereget állítsanak fel. Az emberanyagot biztosította, hogy 1941. december végéig három és fél millió szovjet katona esett német hadifogságba.

A németek szervezését segítette, hogy még 1933 februárjában Berlinben A. P. Szvetozarov megalakítja az orosz nemzeti-szocialista mozgalmat, amely a Szovjetunió elleni támadás után azonnal ott is megkezdi propagandáját. A mozgalom élére az 1942. július 12-én fog­ságba esett A. A. Vlaszov állt. Ö az egyik aláírója az ún. szmolenszki felhívásnak, melyet 1942. december 27-én bocsátottak ki. Ebben a felhívásban felszólítja az orosz népet, harcoljon a németek oldalán Sztálin és a bolsevizmus ellen, vegyen részt tevékenyen hazájának felszabadításában egy új, demokratikus, szabad, a németekkel barát­ságban élő Oroszország megteremtésében. Vlaszovék elég lassan tudták csak legyőzni a németek vezető köreinek bizalmatlanságát, ezért az Orosz Felszabadító Hadsereg lassan szerveződött. Csak 1944 augusztusában kezdik el szervezni a nagyrészt orosz és fehér­orosz önkéntesekből álló 30. Waffen-Grenadier-Division der SS-alakulatot. 1943-44 folyamán a hadi helyzet fokozatos romlásával a né­metek egyre sürgetőbbnek érzik, hogy elhárítsanak minden akadályt a hadseregszervezés útjából. így 1944. november 14-én Prágában Vlaszovék kibocsátanak egy manifesztumot „Az orosz nép felszabadítási komitéjának megalapításáról". Ebben a manifesztumban né­met győzelem esetére Vlaszovék egy demokratikus, szociális-jóléti, a magántulajdon elvére épülő, független Oroszország megalapítását ígérik. A 200.000 főre tervezett hadsereg végül is nem alakul meg. Egyes hadosztályai azonban a végsőkig harcolva esnek 1945. május folyamán hadifogságba.

Ha magunk elé idézzük a szovjet hadifoglyok körülményeit a fo­golytáborokban, gyárakban és bányákban, nem nehéz megérteni, hogy számosan megragadták az alkalmat, hogy ebből a reménytelen környezetből kiszabaduljanak. Ugyanakkor nem elhanyagolható szempont, amit emlékirataiban Walter Schellenberg SS-Brigadenführer, az SD-Ausland vezetője fogalmazott meg, miszerint sok elfo­gott kém és hadifogoly, akinek megmutatták a német lakosság élet­színvonalát, vállalkozott a Szovjetunió elleni aktív harcra…

Összegzés

Gyűjtsük össze végül mindazokat a szempontokat, amelyekkel ez az erőszakszervezet az embereket arra motiválta, hogy tagjai közé lépje­nek. Itt elsősorban azokra a tényezőké gondolok, amelyek minden fel­sorolt csoportban többé-kevésbé megtalálhatók.

1. A kaland. A Waffen SS-be belépők átlagos életkora viszonylag alacsony volt, rendkívül hatott rájuk a nagy vállalkozás, a nagy kaland vonzása. Jellemző például a 12. SS-Panzer-Division „Hitlerjugend" halált megvető bátorsága Caen térségében, illetve a falaise-i zsákból való kitöréskor. Ezek a szinte még gyermekek nem is érzékelték, nem fogták fel az életveszélyt, s többnyire azt sem, hogy milyen ügyet szol­gálnak.

2. Az egzisztencia. Abban az időben az egész kontinentális Euró­pában, mely valamely formában Németországhoz kapcsolódott, be­vezették a jegyrendszert. Ilyen viszonyok között rendkívüli vonzerőt jelentett a magasabb ellátás, az SS-katonákat megillető jobb javadal­mazás.

3. A német propaganda hatása. Ez állandóan azt sulykolta, hogy Németország az egész európai kultúráért száll harcba az ázsiai hor­dákkal szemben (ázsiai népek esetén az ellenségkép csak a bolsevizmusra korlátozódott). Úgy ábrázolták, hogy e harcban tudásához mérten mindenkinek szent kötelessége részt venni. Európa összes népének nagy összefogását igen gyakran hasonlították a keresztes­hadjáratokhoz és a harcban részt vevő katonákat a kereszteslova­gokhoz.

4. Menekülési lehetőség. Sok katonának az életben maradást je­lentette, ha belép a Waffen SS-be. A hosszadalmas kiképzés több hó­napra lehetővé tette, hogy megmeneküljön a frontszolgálattól, ez a motivációs tényező különösen 1944 végén erősödött fel. Sok katoná­nak lehetőséget adott, hogy megszabaduljon a fogolytáborok borzal­mas viszonyai közül. És ezzel legalább puszta életét megmenthette.

5. A nemzetiségi ellentétek kihasználása. Az első világháborút lezáró hibás határrendezések, az egész Európát újra elöntő naciona­lista kurzus kitűnő lehetőséget adott arra, hogy kihasználják a nemzeti ellentéteket, és a kis népek Németország érdekének megfelelően számoljanak le egymással. Ezen a kategórián belül külön meg kell említeni a Szovjetuniót, amely hódításaival együtt is azt hirdette, hogy megoldotta a nemzetiségi problémákat. Már akkor is nyilvánvalóvá vált, hogy nem sikerült a kis népek „Endlösung"-ja. A Szovjetunión belüli feszültségek szorosan összekapcsolódtak a következő motí­vumcsoporttal:

6. Szovjetellenes érzelmek. A korabeli Európa bőven el volt látva megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb hírekkel és álhírekkel a szovjet rendszer borzalmairól. Állandóan Damoklész kardjaként lebegtették a veszélyt a lakosság feje felett: ha a német hadsereg vereséget szen­ved, egész Európa a bolsevizmus prédájává válik. Azoknak, akik ere­detileg szovjet állampolgárok voltak, nem volt szükségük ilyen fenye­getőzésre. Ok pontosan ismerték, milyen jövő vár rájuk „felszabadu­lásuk" után.

7. Szabadságmozgalmak. Egyes népek nem remélhették, hogy független államot alakíthatnak a szövetségesek győzelme esetén. Ilyen volt például a Subhas Chandra Sose által vezetett Szabad India Ideiglenes Kormánya, ő a német győzelemtől várta – ezért is volt „kormányának" székhelye Berlinben – India angol megszállóktól való felszabadulását. Így jött létre a kb. 2.300 fős Szabad India nevű alaku­lat, amely a 18. SS-Freiwilligen-Panzer-Grenadier-Division „Horst Wessel" hadosztály részeként tevékenykedett. Hasonló célokért har­colt a Koszovóban toborzott albánok alakulata is, a 21. Waffen-Ge­birgs-Division der SS „Skanderbeg".

A fegyveres SS végül is tehát azért tudott komoly sikereket aratni a toborzásban, mert alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz, felhasz­nálta a propaganda minden szükséges kellékét, sikerességének talán legfőbb záloga pedig a kiváló anyagi ellátottság volt.

Irodalom

Paul Hausser: Soldaten wie andere auch. Munich Verlag, Osnabrück.

Heinz Höhne: Der Orden unter dem Totenkopt. Die Geschichten der SS. Gütersloh, 1967.

Paul Hausser: Waffen-SS im Einsatz. Plesse Verlag. Göttingen, 1953.

Erich Manstein: Verlorene Siege. Bemard und Graefe Verlag, Koblenz, 1987.

David Littlejohn: Foreign Legions of the Third Reich. R. James Bender Publishing, San Jose, California, 1987.

Sergej Fröhlich: General Wlassow. Markus Verlag, Köln, 1987.

Tilkovszky Loránd: SS-toborzás Magyarországon. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974.

Andreas Weissenbach: Az SS magyar alakulatai a II. világháborúban. Kézirat: Hadtudo­mányi Könyvtár, Nyt. sz.: 22880.

Paul Carell: Der zweite Weltkrieg. Delphin Verlag, München-Zürich, 1985.