Gazdasági értelemben a kizsákmányolás többlet­munka ellenérték nélküli kisajátítását jelenti. E több­letmunka kikényszerítése történhet gazdasági (pia­ci) illetve gazdaságon kívüli (nyíltan erőszakos vagy adminisztratív-bürokratikus) eszközökkel. A piaci kizsákmányolás szenvedő alanyai a bér­munkások, vagyis mindazok a munkavállalók, köz­vetlen termelők, szellemi vagy adminisztratív dol­gozók, akiket azért alkalmaznak, hogy meg nem fi­zetett többletmunkát végezzenek: közvetlenül vagy közvetve hozzájáruljanak értéktöbblet termelésé­hez és realizálásához. Modern viszonyok között – mind Nyugaton, mind Keleten – megnövekszik az adminisztratív-bürokratikus állami kizsákmányolás jelentősége. Az állam – társadalmi-politikai rend­szertől függetlenül – adókat, vámokat, illetékeket vet ki. Az így befolyt pénz részben társadalmilag szükséges, részben társadalmilag fölösleges tevé­kenységek fedezetéül, illetve egyes társadalmi réte­gek eltartására szolgai. (Az adók stb. állami kiveté­sét azért kell minden megszorítás nélkül egysége­sen kizsákmányolásnak tekinteni, mert nem az ál­lampolgárok összessége dönt arról, hogy mely ál­lami tevékenységeket és szolgáltatásokat tartja szükségesnek, s ezért végzőit eltartásra érdemes­nek.) A kizsákmányolásnak természetesen nem­csak nemzetgazdaságon belüli formái vannak, de a tőke nemzetköziségének kifejlődésével mind na­gyobb szerepet játszik a nemzetek közötti kapcso­latokban is. (L. pl. előző számunkban az adósság­csapdáról szóló tanulmányt. – A szerk.)