Kit véd a vasfüggöny?

A vasfüggöny leomlott. Legalábbis egy darabja bekerült George Bush szuvenírgyűjteményébe. Az emigránsok, s velük a harminc, negyven, ötven éve elharapott gondolatok, vágyak, ködök és gyűlöletek hazatér­hetnek. (Feltűnően sokan nem térnek haza, megmaradnak látogatónak, új otthonuk nagyobb biztonságot nyújt a számukra.)

A vasfüggöny leomlott. Kelet-Európa országai, Németország keleti felével az élen kitárt karraj, egymás elé furakodó sietséggel tódulnak nyugati testvéreik kirakatai felé.

És a nyugati testvérek a tulajdonos józan reflexével villámgyorsan leengedik a rolót. Még csak az kellene, hogy ez a hangoskodó, primitív, szegényes mocskos atyafiság elárassza őket. Ismerik már az ilyet: bezú­dultak már Európába és az Egyesült Államokba Afrika, Ázsia kimenőt kapott cselédnépei, máig sem sikerült onnan kiutálni őket. (Olyan na­gyon persze nem is akarták: a piszkos munkát a fejlett centrumokban is el kell valakinek végezni, csak arra kell ügyelni, hogy ne jöjjenek egy­szerre túl sokan.)

A rolókat leengedik. Vízumkényszer, fokozott határőrizet.

És felmerül a kérdés: vajon eddig kit védett a vasfüggöny? A Keletet védte csupán a fellazító nyugati hatások beáramlásától? Hiszen azok csak át-átcsúsztak a határokon. A Keletet védte attól, hogy népei elme­neküljenek?

Vagy talán éppen fordítva. Talán már kezdettől fogva Nyugat-Eu­rópa védelmét (is) szolgálta ez a rendszer? Hogy limes legyen a szegény hátsóudvar, a második jobbágyság országai, a barbár sztyeppék felé. Hogy megtartsa ezt a régiót a maga elmaradottságában, s ezt segítő elkü­lönültségében. Hiszen már Orwell is látta: az elfoglalt állatfarm szom­szédjai voltaképpen nem bánják a forradalmat: ha az ő jószágaikra nem terjed át, még hasznukra is válik a konkurens gazda kiesése. Ha a Kelet nem bírja az innovációs versenyt -s miért is bírná-, a vasfüggöny mögé zárt munka haszna előbb-utóbb így is, úgy is hozzájuk vándorol.

Az erős, fenyegető katonai tömböt mint ellenfelet persze gyengí­teni kell. És megnyugtatóbb az is, ha ugyanaz a hatalom érvényesül a külvárosokban is, mint amely az üzleti negyedeket kormányozza. A dik­tatúra tagadását, a szabadság propagandájának üzenetét biztató, baráti mosollyal lehet tehát átküldeni a vasfüggönyön a szabadságra éhes s szabadságukban olyannyira korlátozott népeknek. De pénzt?! Tanulja­tok meg dolgozni – mondják a koldusoknak évezredek óta a gazdagok, akiknek gazdagodása koldussá tette őket. Tanuljatok meg dolgozni, gazdálkodni, akkor ti is olyan jól éltek majd, mint mi. Majd mi meg­mondjuk, mit tegyetek. Mi majd jóváhagyjuk, kijelöljük megfelelő veze­tőiteket, rendőreiteket, behajtjuk tartozásaitokat. Ti csak maradjatok ott, ahol vagytok.

De hát miért is csodálkoznának mindezen a kelet-európaiak, akik évtizedek óta játsszák a Nyugat jólöltözött nézőserege előtt tragédiái­kat, tragikomédiáikat, opera buffáikat és kabaréjeleneteiket? A vasfüg­göny látszólag a színpadhoz tartozik. Látszólag a színpadot védi a gya­lázatos alakításokon felháborodott nézők záptojás- és paradicsomzápora ellen. Valójában azonban, s ez köztudott, arra való, hogy ha tűz ütne ki a színpadtérben, megakadályozza, hogy az átterjedjen a néző­térre is.