A Human Rights Watch jelentése több mint 40 magyarországi városban, falun, településen 1995. június 1. és augusztus 20. között készült 120 interjúra épül. A könyv az 1993-as Struggling for Ethnic Identity: The Gypsies of Hungary [Harc az etnikai iden­titásért: a magyarországi cigányság] c. Human Rights Watch (Helsinki) kiadvány folytatásának tekinthető. Jórészt az 1993 utá­ni időszakkal foglalkozik, de kitér az 1989 előtti és az 1989-93-as időszakra is. Egyenlő súlyt kapnak benne az azonnali figyel­met igénylő ügyek – romák elleni támadások, nyílt diszkriminá­ció, kormányhivatalnokok túlkapásai -, illetve a diszkrimináció és marginalizáció szélesebb társadalmi kérdései, amelyek való­színűleg tovább élnek az előre látható jövőben is.

1. Háttér

A romák Észak-Indiából érkeztek Európába, több hullámban, a IX. és a XIV. század között. Az európaiak nem tudták róluk, hon­nan jöttek, és ez a zavar kifejeződik jól ismert elnevezéseikben is. Az angol „gypsy" és a spanyol „gitano" abból a téves képzet­ből származik, hogy a romák egyiptomiak; a francia „tsiganes", az olasz „zingaro", a német „zigeuner" és a magyar „cigány" a tévesen használt görög „atsigani" szóból ered, amely egy egy­kori kisázsiai eretnek szektát jelöl.

Manapság a cigányok többsége a rom/roma elnevezést ked­veli (amely embert jelent saját nyelvükön, egyes és többes szám­ban), mivel az eredeti kifejezésekhez gyakran pejoratív jelentés­tartalom társul. A továbbiakban a „roma" szót fogjuk használni, mivel ez a legkedveltebb a roma közösségekben.

Bár a magyarok többsége a romákat egységes közösségnek képzeli, az igazság az, hogy több különálló csoportjuk létezik. A magyarországi romák mintegy háromnegyede romungro („ma­gyar ember"), azaz magyarul beszél, és az asszimilációban elő­rehaladottabb. További egyötöd oláh, azaz román anyanyelvű, egy kisebb, 50 ezer főnyi csoport pedig a beást, a román egy dialektusát beszéli. Van egy maroknyi sinti, akik Nyugat-Euró­pából vándoroltak Magyarországra. A beások délnyugaton, az oláhok északkeleten tömörülnek, bár ők is és a romungrók is elterjedtek az egész országban.

2. Áttekintés

A piacgazdaságba való áttéréssel járó gazdasági átalakítás leg­súlyosabb terhei a romákat sújtják: elsőként őket bocsátották el 1989-90-ben, és számosan váltak azóta is munkanélkülivé. A romák közötti munkanélküliség magasabb mint 60 százalék; Budapesten kívül a közel 100 százalékos roma munkanélküli­ségi ráta sem ritka. (Az országban a munkanélküliségi ráta, a romák magas adatait is figyelembe véve, kb. 13 százalék. A ro­mák az ország népességének 5-6 százalékát teszik ki.)

A romák hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve az is­kolákban és a közösségekben is. Csupán maroknyian szerez­nek diplomát, vagy akár kerülnek be felsőfokú oktatási intézmé­nyekbe. A romák alig fele végzi el az általános iskolát, nagy ré­szük különféle „kisegítő" iskolákban vagy osztályokban tanul, ahová csak nagyon kevés magyar gyerek jár. A városi romák nagy része gettószerű slumokban lakik, a vidékiek pedig „cigány­sorokon" vagy egyre növekvő számban elkülönült, tisztán roma településeken. Számos közintézmény kirekeszti a romákat, nem­egyszer nyíltan.

A gazdasági nehézségek miatt egyre több magyar hangoztat negatív véleményt a romákról – a romák a magyar többséggel való kapcsolatot megterhelő „hétköznapi rasszizmusról" panasz­kodnak.

A legnagyobb haladás az elmúlt két és fél évben a tizenhá­rom nyilvántartott magyarországi kisebbség, köztük a romák önkormányzatának létrejötte volt. A Nemzeti és Etnikai Kisebb­ségek Jogairól szóló (LXXVII/1993) törvényt 1993. július 7-én fogadták el, a helyi önkormányzatok megválasztására 1994 vé­gén került sor, a nemzetiségi parlamentek pedig 1995 elején szerveződtek meg.

Az új kisebbségi rendszer azonban nagyrészt nem volt képes betölteni szerepét. A kisebbségi önkormányzatok teljesen füg­gének a helyi magyar önkormányzatoktól. Erős bizonyítékok van­nak, hogy az állam beavatkozott a roma önkormányzatok meg­választásába, megsértve a nemrég biztosított autonómiát.

Több megfigyelő szerint a törvény valódi célja az volt, hogy javítsa az ország imagoját Nyugaton, nem pedig a kisebbsé­gek, különösen a romák helyzetének javítása. Ezt jelzi az is, hogy az első „körben" a romák nem szerepeltek a védett ki­sebbségek között, csupán a hangos tiltakozások hatására ke­rültek be.

3. Erőszak és rendőri válasz

Az 1980-as évek előtt a nacionalista és rasszista érzelmek nyílt kifejezését kifejezetten gátolták, így rasszista erőszakos táma­dások csupán elvétve fordultak elő. Gyakoriak voltak azonban a rendőri visszaélések; minden rendőrkapitányságon volt olyan részleg, amely a „cigánybűnözéssel" foglalkozott. Az effajta rendőri tevékenységet a központi hatalom kifejezetten támo­gatta.

Ahogy a központi hatalom gyengült a 80-as években, úgy buk­kantak fel a különféle szkinhedcsoportok, és szaporodtak a tá­madások. A romák és külföldiek elleni igazi erőszakhullám 1989-ben indult be, és 1991-92-ben tetőzött. Megjegyzendő, hogy a hivatalos szervek szinte minden esetben tagadták, hogy az ese­teknek rasszista háttere lenne, gyakran nem emeltek vádat, máskor pedig csupán enyhébben ítélték meg azokat – pl. huli-ganizmusként. Egy ízben egy szkinhedtámadást „gyerekes csíny­tevésnek" minősítettek. A romaellenes közvélemény is támogatja ezt az álláspontot.

A HRW/Helsinki megfigyelései szerint az erőszakos támadá­sok csupán kis részét hajtják végre igazi szkinhedcsoportok, nagyobb részükben egyaránt részt vesznek szkinhedek, nem szkinhedek és alkalomadtán rendőrök is. Az a széles körben el­terjedt álláspont, hogy a támadásokért egy maroknyi szélsősé­ges felelős, tarthatatlan. A legsúlyosabb atrocitások a gazdasá­gilag legnehezebb helyzetben levő északkeleti régióban történ­tek, de mindenhol előfordulnak.

1995. május elsején Kalocsán, a püspökkertben tartott majá­lison 2 óra körül egy fiatalember sörrel öntötte le Kolompár Jó­zsefet, majd az üveget széttörte az idős férfi segítségére siető Soltész István fején. A fiatalembert üldözőbe vevő romákat a park határánál nagy csapat szkinhed támadta meg, akik vasbotok­kai, baseballütőkkel és egyéb fegyverekkel is fel voltak szerel­ve.¹ Soltészt súlyosan bántalmazták (egy hónapot töltött kórház­ban), és több emberbe is belekötöttek – összesen 17 embert vertek meg, köztük egy várandós anyát. Mindeközben rasszista jelszavakat kiabáltak: „Fehér Magyarországot!"; „Magyarország a magyaroké!" stb. A rendőrség fél ötkor érkezett a helyszínre, annak ellenére, hogy fél három körül értesítették őket. A nyo­mozás folyamán több szemtanút és támadó szkinhedet ki sem hallgattak: A rendőrség tagadja, hogy a támadásnak köze len­ne a szkinhed mozgalomhoz, mivel Kalocsán nincsenek is szkinhedek.

Gyöngyösön 1993 februárjában, 1994 júniusában és júliusá­ban is támadtak meg szkinhedek romákat, végül novemberben Molotov-koktélt dobtak egy házra. A helyi rendőrség szerint az esetek privát konfliktusok voltak, Gyöngyösön nincsenek szkinhedek és nincs etnikai konfliktus sem. Hatvanban is meg­támadtak egy roma otthont.

Berhidán 1993 szeptemberében az Illés család házát 40-50 ember tartotta ostrom alatt. Néhány nappal később az egyik tá­madót sikerült azonosítani egy veszprémi nyomozó személyé­ben. Az ügyben a nyomozást a veszprémi rendőrkapitányság végzi, mindmáig eredménytelenül.

Azon túl, hogy a rendőrség nem mutat túl nagy buzgóságot a „cigányverések" felderítésére, gyakran a rendőrök alkalmaznak erőszakot: igen gyakoriak a kényszervallatások és a „rövidített nyomozás". A rendőrök sok helyen csak a romákat igazoltatják, őket viszont többször is.

1993. május 21-én legalább 60 rendőr nagyszabású razziát hajtott végre a Budapesttől délkeletre fekvő Örkény roma közös­sége ellen. A rendőrök megkülönböztetés nélkül verték az elé­jük kerülőket, nőket és gyerekeket is. Többen kerültek kórház­ba, köztük egy várandós nő, aki elvetélt. s*-

Egy férfi hallotta, hogy a rendőrök parancsnoka az akció után megkérdezi beosztottjait, hogy jól érezték-e magukat. Örkény polgármestere gratulált a rendőröknek, mondván „ a cigányok a jövőben is erre számíthatnak". Az eset kapcsán 8 romát tartóz­tattak le, hatot el is ítéltek, első fokon és később jogerősen is. A helyi ügyészség ejtette a rendőrök elleni vádakat.

1995. május 18-án egy szolgálaton kívüli rendőr és két barát­ja két dobermannt és egy németjuhászt uszított egy roma fiatal­ra a budapesti Köztársaság téren. Aznap este a rendőr egyen­ruhában meglátogatta a fiú családját, tanácsolva, hogy felejtsék el az esetet. Mivel a család visszautasította, későn este a rend­őr visszatért több szkinhed barátjával, és betörtek a lakásba. A családnak és barátaiknak sikerült visszaverni a támadást. A rend­őrt feljelentették, ennek ellenére még mindig állásban van.

1993 márciusában Pápateszéren a Birkás család házát kb. 50 ember támadta meg, jórészt a helyi polgárőrség tagjai, gázpisz­tolyokkal, botokkal és baseballütőkkel felfegyverezve. A házigaz­da felismerte a polgármestert, több képviselőt, a helyi tanítót és a polgárőrség alelnökét is. A rendőrfőnök szerint a támadáshoz nincs köze a polgárőrségnek, bár annak több tagja is a gyanú­sítottak között van; az eset magánemberek közötti személyes ellentétekre vezethető vissza. A polgármestert – aki tagadja, hogy jelen lett volna a támadásnál – nem kérdezték ki. Ugyan­csak a polgárőrség szerepelt az erőszakos támadásokban Óz­don és Kalózon is.

4. A szkinhedmozgalom és a politikai pártok

A rendőrség felmérése szerint mintegy 4 ezer fiatal tekinthető szkinhednek. A Népjóléti Minisztérium 1994-es felmérése sze­rint 40 ezerre tehető azok száma, akik teljességében azonosul­nak a szkinhed ideológiával, és 160 ezren lehetnek azok, akik „valamilyen mértékben" azonosulnak vele.

A Király B. Izabella-féle Magyar Érdek Pártja az, amely leg­szorosabb kapcsolatban áll a szkinhedmozgalommal. Ám a szkinhedek kötődnek a jóval „mainstreamebb" Kisgazdapárthoz is. Egerben a helyi szkinhedvezetők egyben a párt agitátorai is. Az egri „Nemzeti Ifjak" szervezet vezetője, Fazekas Péter meg­bízólevelet kapott Torgyán József aláírásával, amelyben a kis­gazda pártvezetés szervezési és toborzási feladatokkal bízta meg őt.

1995. január 15-én a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség két aktivistája betört egy debreceni zsinagógába, és felgyújtotta azt. Utóbb kiderült, hogy a KABSz-t két nappal korábban jegyezte be a megyei bíróság, központjukként pedig a Kisgazdapárt szék­háza szerepelt.

A debreceni rendőrség szerint nem volt szándékos, hogy a fiatal vandálok tettüket éppen Szálasi Ferenc születésnapján követték el. A KABSz más tagjai szerint az elkövetők részegek voltak, és lehet, hogy nem is tudták, hogy zsinagógában van­nak. Ha más épület kerül az útjukba, oda mentek volna be.

Kapronczai Mihályt, a kisgazdák megyei vezetőjét, aki meg­engedte a KABSz-nak a kisgazda helyiségek használatát,

Torgyán utóbb eltávolította a pártból, így független képviselő lett belőle.

5. A Btk. 156. paragrafusa

A Büntető törvénykönyv 156. paragrafusa kettőtől nyolc évig terje­dő szabadságvesztést helyez kilátásba azoknak, akik valakit nem­zeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozása miatt bántalmaznak.

Bár 1961 óta a Btk. része, a magyar bíróságok 1989 előtt és után sem alkalmazták a 156. paragrafust. 1986-ban a Legfel­sőbb Bíróság a pártvezetés utasítására érvénytelennek minősí­tette, amivel a faji vagy etnikai erőszak magyarországi meglétét kívánták leplezni.

A rendszerváltás után új erőfeszítések történtek annak érde­kében, hogy használják a 156. paragrafust. Legjelentősebb az ún. Nagy Szkinhedper volt, de más esetekben is megkísérelték a vádlók a 156-os alkalmazását. Végül 1993 novemberében a Legfelsőbb Bíróság ismét használaton kívül helyezte. Azóta az ügyészségek nem képesek megfelelő vádat emelni a rasszista támadások végrehajtói ellen; annyit tehetnek, hogy a huliganizmus vádját alkalmazzák az „aljas indokból elkövetett" formulá­val (amely súlyosabb büntetés kiszabását teszi lehetővé).

Még ha feltesszük is, hogy a 156-os paragrafus tényleg alkalmazhatatlan, felmerül a kérdés: akkor miért nem módosították az elmúlt évek során? Erre nincs válasz…

1994-ben Göncz Árpád egy sor kisebbségi ügyekkel kapcso­latos törvényjavaslatot terjesztett be. Ezeket – sok módosítás és heves viták után – végül 1996 márciusában fogadta la Parla­ment. Az új paragrafus (Btk. 269.) nem csak az erőszakos cse­lekményekkel, de a szóbeli uszítással is foglalkozik. Félő, hogy ez a paragrafus kicsit túl általános, így inkább szimbolikus je­lentőséggel bír majd.

6. Javaslatok

A Human Rights Watch/Helsinki sürgeti a magyar kormányt, hogy:

Vesse alá magát nemzetközi szerződésekben és saját tör­vényeiben foglalt, kisebbségi állampolgáraival szemben vállalt kötelezettségeinek, és teljességükben alkalmazza azokat. En­nek magában kell foglalnia:

1. minden állampolgár számára, legyen magyar, roma vagy más kisebbség tagja, a törvény egyenlő védelmét;
2. etnikai, vallási hovatartozástól és származástól függetlenül minden állampolgár biztonságának garantálását az erőszakos támadásokkal szemben;
3. a romák elleni bármiféle diszkrimináció tilalmát;
4. Göncz Árpád három, a kisebbségek helyzetét javító törvény­javaslatának elfogadását (1996 márciusában megtörtént).

Gátolja meg vagy megfelelően szankcionálja a romák elleni privát erőszakos cselekményeket. Ebbe beletartozik:

1. bármely, a romák ellen erőszakot alkalmazó személy vagy csoport vád alá helyezése a Btk. 156. §-a vagy hasonló törvény alapján;
2. azon esetek felderítése, amikor a rendőrség valamilyen módon fedezi a romák elleni erőszakos cselekményeket;
3. a szkinhed- és egyéb erőszakos csoportok felderítése.

Gátolja meg vagy megfelelően szankcionálja a romák elleni rendőri erőszakos cselekményeket. Ebbe beletartozik:

1. bármely, a romák ellen erőszakot alkalmazó rendőr vád alá helyezése a Btk. 156. §-a vagy hasonló törvény alapján;
2. végére járni a verésekről, kényszervallatásról, törvénytelen be-börtönzésről, és egyéb hivatalos túlkapásokról szóló jelentéseknek.

Állítson fel független felügyelőbizottságot elkülönített sze­mélyzettel és költségvetéssel, amely kivizsgálja a rendőrök el­leni vádakat.

Biztosítsa, hogy a helyi ügyészségeknek meglegyenek a fel­tételei a rendőrségtől független nyomozás lebonyolítására olyan­kor, ha rendőrök ellen nyomoznak.

Vessen véget a roma települések elleni nagyszabású razzi­áknak.

Teremtsen hatékony, független csatornát a rendőrség elleni állampolgári panaszok számára.

Követelje meg, hogy a rendőrök nyilvántartsák az igazolta­tásokat és ezek a nyilvántartások legyenek hozzáférhetők a köz­vélemény és az ombudsman számára.

A rendőrök számára növelje meg az emberi jogok oktatását és csökkentse az erőszak használatát.

Bátorítsa a romák felvételét a rendőrséghez,

Az oktatás területén:

1. reformálja meg a kisegítő osztályokba és iskolákba való sze­lekciót, írjon elő objektív normákat a válogatáshoz;
2. biztosítsa, hogy az iskolák felvételi rendszere nem diszkri­minatív a romákkal szemben;
3. tegye lehetővé, hogy a fent említettek mérésére pontos sta­tisztikák készüljenek.

A munkapiaci diszkrimináció elleni harcban:

1. bővítse ki és tartassa be a foglalkoztatáspolitikai etnikai diszkrimináció elleni jelenlegi tilalmakat;
2. vizsgálja ki az „etnikai kódolást" és a diszkriminatív bánás­módot a munkaközvetítő irodákban.

A lakáspolitika területén:

1. tiltsa meg törvényileg és a gyakorlatban is a romák vagy más kisebbségek elleni diszkriminációt a lakásbérlés és a
2. lakáshitelek területén;
3. akadályozza meg a törvénytelen kilakoltatásokat, és járjon végére az ilyen ügyeknek;
4. vizsgálja meg a kárpótlás működését és derítse fel a diszk­riminatív bánásmódokat.

Lépjen fel a közintézményekben tapasztalható folyamatos diszkrimináció ellen, és biztosítsa minden állampolgár számára az egyenlő bánásmódot.