A Human Rights Watch jelentése több mint 40 magyarországi városban, falun, településen 1995. június 1. és augusztus 20. között készült 120 interjúra épül. A könyv az 1993-as Struggling for Ethnic Identity: The Gypsies of Hungary [Harc az etnikai identitásért: a magyarországi cigányság] c. Human Rights Watch (Helsinki) kiadvány folytatásának tekinthető. Jórészt az 1993 utáni időszakkal foglalkozik, de kitér az 1989 előtti és az 1989-93-as időszakra is. Egyenlő súlyt kapnak benne az azonnali figyelmet igénylő ügyek – romák elleni támadások, nyílt diszkrimináció, kormányhivatalnokok túlkapásai -, illetve a diszkrimináció és marginalizáció szélesebb társadalmi kérdései, amelyek valószínűleg tovább élnek az előre látható jövőben is.
1. Háttér
A romák Észak-Indiából érkeztek Európába, több hullámban, a IX. és a XIV. század között. Az európaiak nem tudták róluk, honnan jöttek, és ez a zavar kifejeződik jól ismert elnevezéseikben is. Az angol „gypsy" és a spanyol „gitano" abból a téves képzetből származik, hogy a romák egyiptomiak; a francia „tsiganes", az olasz „zingaro", a német „zigeuner" és a magyar „cigány" a tévesen használt görög „atsigani" szóból ered, amely egy egykori kisázsiai eretnek szektát jelöl.
Manapság a cigányok többsége a rom/roma elnevezést kedveli (amely embert jelent saját nyelvükön, egyes és többes számban), mivel az eredeti kifejezésekhez gyakran pejoratív jelentéstartalom társul. A továbbiakban a „roma" szót fogjuk használni, mivel ez a legkedveltebb a roma közösségekben.
Bár a magyarok többsége a romákat egységes közösségnek képzeli, az igazság az, hogy több különálló csoportjuk létezik. A magyarországi romák mintegy háromnegyede romungro („magyar ember"), azaz magyarul beszél, és az asszimilációban előrehaladottabb. További egyötöd oláh, azaz román anyanyelvű, egy kisebb, 50 ezer főnyi csoport pedig a beást, a román egy dialektusát beszéli. Van egy maroknyi sinti, akik Nyugat-Európából vándoroltak Magyarországra. A beások délnyugaton, az oláhok északkeleten tömörülnek, bár ők is és a romungrók is elterjedtek az egész országban.
2. Áttekintés
A piacgazdaságba való áttéréssel járó gazdasági átalakítás legsúlyosabb terhei a romákat sújtják: elsőként őket bocsátották el 1989-90-ben, és számosan váltak azóta is munkanélkülivé. A romák közötti munkanélküliség magasabb mint 60 százalék; Budapesten kívül a közel 100 százalékos roma munkanélküliségi ráta sem ritka. (Az országban a munkanélküliségi ráta, a romák magas adatait is figyelembe véve, kb. 13 százalék. A romák az ország népességének 5-6 százalékát teszik ki.)
A romák hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve az iskolákban és a közösségekben is. Csupán maroknyian szereznek diplomát, vagy akár kerülnek be felsőfokú oktatási intézményekbe. A romák alig fele végzi el az általános iskolát, nagy részük különféle „kisegítő" iskolákban vagy osztályokban tanul, ahová csak nagyon kevés magyar gyerek jár. A városi romák nagy része gettószerű slumokban lakik, a vidékiek pedig „cigánysorokon" vagy egyre növekvő számban elkülönült, tisztán roma településeken. Számos közintézmény kirekeszti a romákat, nemegyszer nyíltan.
A gazdasági nehézségek miatt egyre több magyar hangoztat negatív véleményt a romákról – a romák a magyar többséggel való kapcsolatot megterhelő „hétköznapi rasszizmusról" panaszkodnak.
A legnagyobb haladás az elmúlt két és fél évben a tizenhárom nyilvántartott magyarországi kisebbség, köztük a romák önkormányzatának létrejötte volt. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Jogairól szóló (LXXVII/1993) törvényt 1993. július 7-én fogadták el, a helyi önkormányzatok megválasztására 1994 végén került sor, a nemzetiségi parlamentek pedig 1995 elején szerveződtek meg.
Az új kisebbségi rendszer azonban nagyrészt nem volt képes betölteni szerepét. A kisebbségi önkormányzatok teljesen függének a helyi magyar önkormányzatoktól. Erős bizonyítékok vannak, hogy az állam beavatkozott a roma önkormányzatok megválasztásába, megsértve a nemrég biztosított autonómiát.
Több megfigyelő szerint a törvény valódi célja az volt, hogy javítsa az ország imagoját Nyugaton, nem pedig a kisebbségek, különösen a romák helyzetének javítása. Ezt jelzi az is, hogy az első „körben" a romák nem szerepeltek a védett kisebbségek között, csupán a hangos tiltakozások hatására kerültek be.
3. Erőszak és rendőri válasz
Az 1980-as évek előtt a nacionalista és rasszista érzelmek nyílt kifejezését kifejezetten gátolták, így rasszista erőszakos támadások csupán elvétve fordultak elő. Gyakoriak voltak azonban a rendőri visszaélések; minden rendőrkapitányságon volt olyan részleg, amely a „cigánybűnözéssel" foglalkozott. Az effajta rendőri tevékenységet a központi hatalom kifejezetten támogatta.
Ahogy a központi hatalom gyengült a 80-as években, úgy bukkantak fel a különféle szkinhedcsoportok, és szaporodtak a támadások. A romák és külföldiek elleni igazi erőszakhullám 1989-ben indult be, és 1991-92-ben tetőzött. Megjegyzendő, hogy a hivatalos szervek szinte minden esetben tagadták, hogy az eseteknek rasszista háttere lenne, gyakran nem emeltek vádat, máskor pedig csupán enyhébben ítélték meg azokat – pl. huli-ganizmusként. Egy ízben egy szkinhedtámadást „gyerekes csínytevésnek" minősítettek. A romaellenes közvélemény is támogatja ezt az álláspontot.
A HRW/Helsinki megfigyelései szerint az erőszakos támadások csupán kis részét hajtják végre igazi szkinhedcsoportok, nagyobb részükben egyaránt részt vesznek szkinhedek, nem szkinhedek és alkalomadtán rendőrök is. Az a széles körben elterjedt álláspont, hogy a támadásokért egy maroknyi szélsőséges felelős, tarthatatlan. A legsúlyosabb atrocitások a gazdaságilag legnehezebb helyzetben levő északkeleti régióban történtek, de mindenhol előfordulnak.
1995. május elsején Kalocsán, a püspökkertben tartott majálison 2 óra körül egy fiatalember sörrel öntötte le Kolompár Józsefet, majd az üveget széttörte az idős férfi segítségére siető Soltész István fején. A fiatalembert üldözőbe vevő romákat a park határánál nagy csapat szkinhed támadta meg, akik vasbotokkai, baseballütőkkel és egyéb fegyverekkel is fel voltak szerelve.1 Soltészt súlyosan bántalmazták (egy hónapot töltött kórházban), és több emberbe is belekötöttek – összesen 17 embert vertek meg, köztük egy várandós anyát. Mindeközben rasszista jelszavakat kiabáltak: „Fehér Magyarországot!"; „Magyarország a magyaroké!" stb. A rendőrség fél ötkor érkezett a helyszínre, annak ellenére, hogy fél három körül értesítették őket. A nyomozás folyamán több szemtanút és támadó szkinhedet ki sem hallgattak: A rendőrség tagadja, hogy a támadásnak köze lenne a szkinhed mozgalomhoz, mivel Kalocsán nincsenek is szkinhedek.
Gyöngyösön 1993 februárjában, 1994 júniusában és júliusában is támadtak meg szkinhedek romákat, végül novemberben Molotov-koktélt dobtak egy házra. A helyi rendőrség szerint az esetek privát konfliktusok voltak, Gyöngyösön nincsenek szkinhedek és nincs etnikai konfliktus sem. Hatvanban is megtámadtak egy roma otthont.
Berhidán 1993 szeptemberében az Illés család házát 40-50 ember tartotta ostrom alatt. Néhány nappal később az egyik támadót sikerült azonosítani egy veszprémi nyomozó személyében. Az ügyben a nyomozást a veszprémi rendőrkapitányság végzi, mindmáig eredménytelenül.
Azon túl, hogy a rendőrség nem mutat túl nagy buzgóságot a „cigányverések" felderítésére, gyakran a rendőrök alkalmaznak erőszakot: igen gyakoriak a kényszervallatások és a „rövidített nyomozás". A rendőrök sok helyen csak a romákat igazoltatják, őket viszont többször is.
1993. május 21-én legalább 60 rendőr nagyszabású razziát hajtott végre a Budapesttől délkeletre fekvő Örkény roma közössége ellen. A rendőrök megkülönböztetés nélkül verték az eléjük kerülőket, nőket és gyerekeket is. Többen kerültek kórházba, köztük egy várandós nő, aki elvetélt. s*-
Egy férfi hallotta, hogy a rendőrök parancsnoka az akció után megkérdezi beosztottjait, hogy jól érezték-e magukat. Örkény polgármestere gratulált a rendőröknek, mondván „ a cigányok a jövőben is erre számíthatnak". Az eset kapcsán 8 romát tartóztattak le, hatot el is ítéltek, első fokon és később jogerősen is. A helyi ügyészség ejtette a rendőrök elleni vádakat.
1995. május 18-án egy szolgálaton kívüli rendőr és két barátja két dobermannt és egy németjuhászt uszított egy roma fiatalra a budapesti Köztársaság téren. Aznap este a rendőr egyenruhában meglátogatta a fiú családját, tanácsolva, hogy felejtsék el az esetet. Mivel a család visszautasította, későn este a rendőr visszatért több szkinhed barátjával, és betörtek a lakásba. A családnak és barátaiknak sikerült visszaverni a támadást. A rendőrt feljelentették, ennek ellenére még mindig állásban van.
1993 márciusában Pápateszéren a Birkás család házát kb. 50 ember támadta meg, jórészt a helyi polgárőrség tagjai, gázpisztolyokkal, botokkal és baseballütőkkel felfegyverezve. A házigazda felismerte a polgármestert, több képviselőt, a helyi tanítót és a polgárőrség alelnökét is. A rendőrfőnök szerint a támadáshoz nincs köze a polgárőrségnek, bár annak több tagja is a gyanúsítottak között van; az eset magánemberek közötti személyes ellentétekre vezethető vissza. A polgármestert – aki tagadja, hogy jelen lett volna a támadásnál – nem kérdezték ki. Ugyancsak a polgárőrség szerepelt az erőszakos támadásokban Ózdon és Kalózon is.
4. A szkinhedmozgalom és a politikai pártok
A rendőrség felmérése szerint mintegy 4 ezer fiatal tekinthető szkinhednek. A Népjóléti Minisztérium 1994-es felmérése szerint 40 ezerre tehető azok száma, akik teljességében azonosulnak a szkinhed ideológiával, és 160 ezren lehetnek azok, akik „valamilyen mértékben" azonosulnak vele.
A Király B. Izabella-féle Magyar Érdek Pártja az, amely legszorosabb kapcsolatban áll a szkinhedmozgalommal. Ám a szkinhedek kötődnek a jóval „mainstreamebb" Kisgazdapárthoz is. Egerben a helyi szkinhedvezetők egyben a párt agitátorai is. Az egri „Nemzeti Ifjak" szervezet vezetője, Fazekas Péter megbízólevelet kapott Torgyán József aláírásával, amelyben a kisgazda pártvezetés szervezési és toborzási feladatokkal bízta meg őt.
1995. január 15-én a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség két aktivistája betört egy debreceni zsinagógába, és felgyújtotta azt. Utóbb kiderült, hogy a KABSz-t két nappal korábban jegyezte be a megyei bíróság, központjukként pedig a Kisgazdapárt székháza szerepelt.
A debreceni rendőrség szerint nem volt szándékos, hogy a fiatal vandálok tettüket éppen Szálasi Ferenc születésnapján követték el. A KABSz más tagjai szerint az elkövetők részegek voltak, és lehet, hogy nem is tudták, hogy zsinagógában vannak. Ha más épület kerül az útjukba, oda mentek volna be.
Kapronczai Mihályt, a kisgazdák megyei vezetőjét, aki megengedte a KABSz-nak a kisgazda helyiségek használatát,
Torgyán utóbb eltávolította a pártból, így független képviselő lett belőle.
5. A Btk. 156. paragrafusa
A Büntető törvénykönyv 156. paragrafusa kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést helyez kilátásba azoknak, akik valakit nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozása miatt bántalmaznak.
Bár 1961 óta a Btk. része, a magyar bíróságok 1989 előtt és után sem alkalmazták a 156. paragrafust. 1986-ban a Legfelsőbb Bíróság a pártvezetés utasítására érvénytelennek minősítette, amivel a faji vagy etnikai erőszak magyarországi meglétét kívánták leplezni.
A rendszerváltás után új erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy használják a 156. paragrafust. Legjelentősebb az ún. Nagy Szkinhedper volt, de más esetekben is megkísérelték a vádlók a 156-os alkalmazását. Végül 1993 novemberében a Legfelsőbb Bíróság ismét használaton kívül helyezte. Azóta az ügyészségek nem képesek megfelelő vádat emelni a rasszista támadások végrehajtói ellen; annyit tehetnek, hogy a huliganizmus vádját alkalmazzák az „aljas indokból elkövetett" formulával (amely súlyosabb büntetés kiszabását teszi lehetővé).
Még ha feltesszük is, hogy a 156-os paragrafus tényleg alkalmazhatatlan, felmerül a kérdés: akkor miért nem módosították az elmúlt évek során? Erre nincs válasz…
1994-ben Göncz Árpád egy sor kisebbségi ügyekkel kapcsolatos törvényjavaslatot terjesztett be. Ezeket – sok módosítás és heves viták után – végül 1996 márciusában fogadta la Parlament. Az új paragrafus (Btk. 269.) nem csak az erőszakos cselekményekkel, de a szóbeli uszítással is foglalkozik. Félő, hogy ez a paragrafus kicsit túl általános, így inkább szimbolikus jelentőséggel bír majd.
6. Javaslatok
A Human Rights Watch/Helsinki sürgeti a magyar kormányt, hogy:
Vesse alá magát nemzetközi szerződésekben és saját törvényeiben foglalt, kisebbségi állampolgáraival szemben vállalt kötelezettségeinek, és teljességükben alkalmazza azokat. Ennek magában kell foglalnia:
- minden állampolgár számára, legyen magyar, roma vagy más kisebbség tagja, a törvény egyenlő védelmét;
- etnikai, vallási hovatartozástól és származástól függetlenül minden állampolgár biztonságának garantálását az erőszakos támadásokkal szemben;
- a romák elleni bármiféle diszkrimináció tilalmát;
- Göncz Árpád három, a kisebbségek helyzetét javító törvényjavaslatának elfogadását (1996 márciusában megtörtént).
Gátolja meg vagy megfelelően szankcionálja a romák elleni privát erőszakos cselekményeket. Ebbe beletartozik:
- bármely, a romák ellen erőszakot alkalmazó személy vagy csoport vád alá helyezése a Btk. 156. §-a vagy hasonló törvény alapján;
- azon esetek felderítése, amikor a rendőrség valamilyen módon fedezi a romák elleni erőszakos cselekményeket;
- a szkinhed- és egyéb erőszakos csoportok felderítése.
Gátolja meg vagy megfelelően szankcionálja a romák elleni rendőri erőszakos cselekményeket. Ebbe beletartozik:
- bármely, a romák ellen erőszakot alkalmazó rendőr vád alá helyezése a Btk. 156. §-a vagy hasonló törvény alapján;
- végére járni a verésekről, kényszervallatásról, törvénytelen be-börtönzésről, és egyéb hivatalos túlkapásokról szóló jelentéseknek.
Állítson fel független felügyelőbizottságot elkülönített személyzettel és költségvetéssel, amely kivizsgálja a rendőrök elleni vádakat.
Biztosítsa, hogy a helyi ügyészségeknek meglegyenek a feltételei a rendőrségtől független nyomozás lebonyolítására olyankor, ha rendőrök ellen nyomoznak.
Vessen véget a roma települések elleni nagyszabású razziáknak.
Teremtsen hatékony, független csatornát a rendőrség elleni állampolgári panaszok számára.
Követelje meg, hogy a rendőrök nyilvántartsák az igazoltatásokat és ezek a nyilvántartások legyenek hozzáférhetők a közvélemény és az ombudsman számára.
A rendőrök számára növelje meg az emberi jogok oktatását és csökkentse az erőszak használatát.
Bátorítsa a romák felvételét a rendőrséghez,
Az oktatás területén:
- reformálja meg a kisegítő osztályokba és iskolákba való szelekciót, írjon elő objektív normákat a válogatáshoz;
- biztosítsa, hogy az iskolák felvételi rendszere nem diszkriminatív a romákkal szemben;
- tegye lehetővé, hogy a fent említettek mérésére pontos statisztikák készüljenek.
A munkapiaci diszkrimináció elleni harcban:
- bővítse ki és tartassa be a foglalkoztatáspolitikai etnikai diszkrimináció elleni jelenlegi tilalmakat;
- vizsgálja ki az „etnikai kódolást" és a diszkriminatív bánásmódot a munkaközvetítő irodákban.
A lakáspolitika területén:
- tiltsa meg törvényileg és a gyakorlatban is a romák vagy más kisebbségek elleni diszkriminációt a lakásbérlés és a
- lakáshitelek területén;
- akadályozza meg a törvénytelen kilakoltatásokat, és járjon végére az ilyen ügyeknek;
- vizsgálja meg a kárpótlás működését és derítse fel a diszkriminatív bánásmódokat.
Lépjen fel a közintézményekben tapasztalható folyamatos diszkrimináció ellen, és biztosítsa minden állampolgár számára az egyenlő bánásmódot.