(Pécs, 1932. március 21. – Budapest, 1977. november 17.)
A néhány oldallal később olvasható írás szerzőjének születési és halálozási adataiból nem derül ki, hogy valójában kolozsvári filozófusról van szó. A pécsi születésű gondolkodó Szatmárnémetiben nőtt föl, majd Kolozsvárott tanult filozófiát a Bolyai Tudományegyetemen (1950-54). Ettől kezdve csaknem egész életét Kolozsvárott töltötte, eltekintve halála előtti budapesti kórházi ápolásától.
Bretter az egyetem elvégzése után néhány évig újságíró volt az Igazságnál (1954-1957), majd tanársegéd az egyetemen. Ezután tanít majd filozófiát a kolozsvári zeneművészeti és képzőművészeti főiskolákon (1959-1977), ellentétben a Magyar Nagylexikon szócikkében közölt adatokkal. (Mivel a Bolyai Egyetem önállóságát éppen 59-ben számolják föl, a sorrend és az időpont egyáltalán nem mindegy).
A kolozsvári gondolkodó nevét azok az általa parabolának nevezett, tárgyukat a görög mitológiából vett írások tették ismertté és elismertté, melyeknek első darabja az 1966-ban írott és egy évvel később megjelent Ikarosz legendája.1 Ezekben a szövegekben még szimbólumokban körvonalazódnak azok, a szekunder irodalomban általában “etikai-ontológiai kérdések”-ként emlegetett gondolatok, amelyeket később fogalmibb módon ragad meg a “nyelvfilozófiai esszékként” aposztrofált szövegekben. Valójában írásai mindkét csokrában ugyanazt a cselekvéselméletet járja körül különböző aspektusokból. Ennek főbb elemei: az ember saját múltbeli cselekedeteiből összeálló világához való viszonya; az autentikus, nem-tautologikus tett puszta lehetőségének a megteremtése ezzel szemben; mindez összeszövődve a nemzedéki kérdéssel. Az Ikarosz legendájában a Labürinthosz nem más, mint Daidalosznak, a régi nemzedéknek a tetteiből összeállt világ; építőjének szökése ebből más Labürinthoszokba a tautologikus cselekvésnek, Ikarosz tragikus lépése viszont az autentikus tettre való kísérletnek a szimbóluma. Ezeket a gondolatokat a nyelv elemzésének kapcsán adja elő későbbi írásaiban.2 Az atyák múltbeli tettei a labirintus képe helyett a nyelv útvesztőjében öltenek testet, az ebből való kitörési kísérlet pedig a nem-tautologikus, racionális és tartalmas beszéd, az autentikus (nyelvi) tett lesz. A szövegekben nem nehéz fölismerni az erdélyi magyar baloldali értelmiség háború utáni években pozícióban lévő nemzedékének konfliktusait részint a későbbi nemzedékekkel, részint önmagával. Ez a nemzedék egyszerre hozott létre egy hatalmi rendszert és kötötte meg a maga szerződéseit ugyanezzel a rendszerrel. Ez a helyzet hozta létre azt a Bretter föntebb említett szövegeinek korára már tulajdonképpen csődbe jutott, de még igen hosszú ideig létező cselevés- és beszédmódot, amelyet éppen ezek a szövegek elemeznek.
Bretter írásainak forrásai és párhuzamai sokfelé vezetnek. A hatvanas évek végének és a hetvenes éveknek az erdélyi magyar kultúrájában nagy szerepe van az iménti módon értelmezett nemzedéki kérdésnek, illetve nemzedéki önvizsgálatnak, mint ezt a korszak drámairodalmának kapcsán kifejtette Bíró Béla.3 A cselekvési tautológiákból való kitörési kísérleteknek hasonló szerkezetét Szilágyi István epikájában és Bretter filozófiájában jómagam próbáltam igazolni.4 Talán termékeny gondolat, hogy az ebben az időben, azonos helyen keletkezett drámai, epikai és filozófiai szövegek jórészében a közös helyzetre való reagálásból származó különböző, de azonos kategóriarendszerben értelmezhető válaszokat lássunk, egyben a filozófiai és irodalmi munkálkodás kultúránkban ritka szinkronjának pillanatát ragadva meg.
A Brettert ért hatások közül érthető okokból, talán túl gyakran is Camus-t szokás említeni: a Sziszüphosz mítosza nem sokkal előbb jelent meg magyarul, mint az Ikarosz legendája. Később fontos lesz a kapcsolat a Lukács-iskolával, de fontos, bár kevéssé elemzett hatás a Rezek Román Brazíliában élő magyar szerzetessel, Teilhard de Chardin fordítójával és kommentátorával való levelezése is.
Kevéssé hangsúlyozott vonása viszont az életműnek, hogy mindezek a hatások mindig valamilyen irodalmias formában jelennek meg Bretternél. Jól illusztrálja ezt a nyelvvel foglalkozó írások közül időrendben az első és az utolsó. Az első Eugen Ionescu ifjúkori töredékének fordítása és kommentárja,5 az utolsó a szintetizáló munkának szánt, halála miatt azonban befejezetlen A “sellő” mint alany6 című nyelvfenomenológiai töredék, amely jellemző módon nem közvetlenül Husserlből, hanem Roman Ingarden Az irodalmi műalkotás című munkájának néhány gondolatából indul ki, mint arra Egyed Péter is utal.7
írásainak több jellegzetessége a megszületésüket övező nyilvánosság szerkezetéből és szerzőjük publikálási lehetőségeiből ered. Ilyen a cenzurális okokból kötelező enigmatikusság, vagy az elsősorban nem filozófiát közlő lapok szövegkörnyezetének és olvasótáborának figyelembevétele a fogalmazásban. A következő oldalakon olvasható szöveg alkalmi cikk, 1973-ban írta, Marx halálának kilencvenedik évfordulójára. Az időpont magyarázza a Gunnar Myrdal-idézetet is: a svéd társadalomtudós ebben az évben kapott Nobel-díjat. Bretter Marxból azt a praxisfilozófiát és a konvencionális világképnek azt a kritikáját emeli ki egy évfordulós megemlékezés kapcsán is, amely problémák egyébként is foglalkoztatják, mindebben nem lehet eltagadni a korabeli heterodox Marx-olvasatok hatását.
Jegyzetek
1 A következő írásokról van szó: Ikarosz legendája, 1967.; Laokoón, a néma, 1969.; Kentaurok dilemmája, 1969:; Apollón, nimfa, szerelem, 1971.; Valamikor Silenus őrizte a forrásokat, 1972.; újraközlés: Párbeszéd a jelennel, Bukarest, 1973. – a Hérakleitosz, Hermodórosz barátja és a Kronosz, a kegyetlen címűekkel együtt in: Párbeszéd a vágyakkal, Budapest, 1979. és Itt és mást, Bukarest, 1979.
2 Főként a következő három tanulmányra szokás hivatkozni: A nyelv és az erkölcs. Korunk, 1971. 2. sz. (1970-es dátumozású kézirat). Az itt és most logikája és erkölcse. Korunk, 1972. 2. sz. (1971-es dátumozású kézirat). Hipotézis a nemzedékek kettős nyelvéről. Korunk, 1973. 6. sz. újraközlések (mindhárom) in: Bretter György: Párbeszéd a jelennel. Bukarest, 1973. (Az itt és most… Adalék egy hely- és egy időhatározó sajátosságaihoz címmel.) Bretter György: Párbeszéd a vágyakkal. Budapest, 1979. (Említett címváltozat az előző kötetbeli formájában.) Bretter György: Itt és mást. Bukarest, 1979. (Adalékok egy hely- és időhatározó sajátosságaihoz címváltozattal.)
3 A tragikum tragédiája. Bukarest, 1984.
4 Hatalom, ember, technika, avagy Hová “vitte el” Derest a katana? In: Jelen-Lét 3. Szeged, 1994.
5 Szándékos a romános írásmód, hiszen a szerző egyetlen, még anyanyelvén írott szövegéről van szó, amely A kopasz énekesnő ősfogalmazványának tekinthető. Bretter fordítása Eugen Ionescu: Tanuljunk könnyen, gyorsan angolul címmel jelent meg. Korunk, 1967. 5. sz.
6 Tamás Gáspár Miklós gondozásában in: Párbeszéd a vágyakkal. Budapest, 1979. Más közlések: Vázlat a “kijelentő mondat” filozófiájához. Korunk, 1978. 10. sz. Ugyanezen a címen Molnár Gusztáv gondozásában in: Itt és mást. Bukarest, 1979.
7 Egyed Péter: A demokratikus mondat szerelmese. In: Bretter György: Itt és mást. Bukarest, 1979.